Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
"VÉN EURÓPA
Európa, te ócska ringyó
2012. január 13. - 20:28
Húszéves voltam, amikor elkezdõdött az úgynevezett rendszerváltásról szóló hazudozás Magyarországon. Számomra az a leggyönyörûbb tavasz volt, amit addig megéltem. Végre letudtam a kötelezõ katonaságot, leszereltem, és itthon varázslatos élet várt. Zenekart alapítottunk a haverokkal, csajoztunk, buliztunk orrvérzésig, a tévé meg egyre azt harsogta, hogy tessék, itt a szabadság, a demokrácia, a Nyugat, a Kánaán, a független választások meg a fogyasztói társadalom.
Igen, hittünk benne, hogy most már tényleg minden jó lesz. Nem azonnal, nem varázsütésre, de nemsoká. Belátható idõn belül. Még a mi életünkben. Emlékszem, amikor az Antall-kormány, mint olyan egyáltalán szóba került, sajnálkozva mondogattuk, hogy szegényeknek milyen hálátlan feladat jutott osztályrészül: mindent szépen rendbe tesznek négy év alatt, a következõ kormány meg majd learatja a babérokat.
Igen, azt hittük, hogy hamarosan ránk köszönt a nyugatosodás, a jóléti társadalom, és ha átmegyünk Ausztriába, akkor legfeljebb egy sorompó fogja érzékeltetni, hogy másik ország területére léptünk, merthogy egyéb különbség nemigen lesz felfedezhetõ.
És igen, azt is hittük, hogy hamarosan felvesz minket tagjai sorába az EU, a NATO, az OECD, az EBESZ, meg az összes többi betûszó, amiknek még csak a definícióját sem ismertük, csak annyit tudtunk róluk, hogy valami nagyon elõkelõ és mérhetetlenül nagyvilági dolog lehet hozzájuk tartozni.
Vágyakozva nézegettük az Európai Unió kék lobogóját a tizenkét sárga csillaggal, és azt képzeltük, nemsokára a mi közintézményeinken is ez a zászló loboghat majd, hiszen mi annyira, de annyira megérdemeljük, hogy újra befogadjon minket Európa, ez a büszke nõ.
"... értsd meg, szeretem õt,
A vén Európát, a büszke nõt!
Nagyon kérlek, becsüld meg õt,
A vén Európát, a gyönyörû nõt!"
Varga Miklós harsogott a hangszórókból, és mi nagyon kívántuk a büszke és gyönyörû nõt, Európát. És ez az ócska ribanc akkor kezdett el minket hitegetni. Ugyan nem kerültek szóba semmiféle régi dolgok; tehát senki sem hangsúlyozta, hogy hajdanán mi védtük meg az úgynevezett nyugati kultúrát tatártól, töröktõl, ruszkitól, azt azonban készséggel elismerték - vagy legalábbis úgy tettek -, hogy például 1956, no meg a vasfüggöny átvágása számukra komoly érték.
Mi meg csak vártunk, és vártunk, optimista és kissé debil mosollyal az arcunkon. Azt hittük, az majd úgy lesz, hogy az úgynevezett visegrádi országokat (Lengyelország, az akkori Csehszlovákia és jómagunk) hamarosan felveszik a "közös európai házba", és akkor ez a jóságos Unió majd ugyanúgy felhúz minket a maga szintjére, mint ahogy tette nem sokkal korábban például Spanyolországgal.
"Ölén a szerelem minden öröme hívogat,
Arcában látod az arcodat"
Ám a csatlakozás idõpontja egyre csak tolódott, mindig újabb tárgyalások nyíltak meg, mindig újabb kifogások keletkeztek, míg végül az akkori magyar miniszterelnök, bizonyos Orbán Viktor némileg csalódottan ki is jelentette: "az Európai Unión kívül is van élet".
Az örök nemzetárulók rá is raboltak erre a kijelentésre, és ahogy az már lenni szokott, félremagyarázták, kiforgatták, hazudva idézték és szétcsócsálták - nem adtak mást, csak mi lényegük, márpedig hazátlan nemzetárulóktól ennyi telik.
Mi azonban vártuk, egyre csak vártuk, hogy talán egyszer majd eljön a mi idõnk is. A jóléti társadalom kora, a megélhetési gondok megszûnésének kora és nem utolsósorban a magyar nemzet határokon átívelõ egyesítésének kora.
Ami helyette jött el, azt mindenki tapasztalhatja ma, aki a Kárpát-medencében él.
"Nem sírt akkor sem, ha elvetélt"
Európa, ez az ócska ribanc, miközben jóléttel hitegetett minket, rátette a kezét minden vagyonunkra. A saját nevére íratta az energiaszektorunkat, bezáratta a bányáinkat és leépítette az iparunkat, tönkrevágta a méltán világhírû mezõgazdaságunkat, átvette az egész bankszektorunkat, egyáltalán minden stratégiai ágazatba befészkelte magát. Mi meg eközben optimista és kissé debil mosollyal az arcunkon tétlenül szemléltük, hogy Európa itt csupán piacot vett és rabszolgákat. Nem berzenkedtünk, nem lázadtunk, nem ragadtunk fegyvert ordítva, csak ültünk és vártuk, hogy ha majd leomlanak a határok, akkor végre minden magyar otthon érezheti magát a Kárpát-medencében. Mert mi már csak ilyen birkatermészetûek vagyunk.
"A sötét felhõ végre mind aludni tér
Földjében túl sok már a vér"
Mindeközben Európa ugyanolyan aljas és gyomorforgató módon hagyta magára a magyarokat, akárcsak IV. Béla idejében, vagy bármikor a közös történelmünk során. Európa ma is elnézi, hogy a Délvidéken magyart vernek csak azért, mert az anyanyelvén beszél; szava sincs ahhoz, hogy a Felvidékrõl kiutálják a magyart, csak mert meg meri vallani még el nem vesztett identitását; Erdély megszállóit pedig egyenesen tagjai sorába fogadta, utánunk nem egészen három évvel.
És most idetolja a pofáját ez a kiélt matróna, és kioktat minket demokráciáról, emberi jogokról, erkölcsi normákról, és jogot formál arra, hogy az alkotmányunkba is beleszóljon. És azt képzeli, azt reméli, hogy mi még most is kissé debil mosollyal az arcunkon majd tétlenül végigasszisztáljuk mindezt, ahogy engedelmes rabszolgákhoz illik.
Teszi mindezt egy olyan utolsó, ócska kurva, akinek már rég csakis a pénz számít, semmi más.
Európa, undorodom tõled.
Szebb Jenõ
2012. január 13. - 20:28
Húszéves voltam, amikor elkezdõdött az úgynevezett rendszerváltásról szóló hazudozás Magyarországon. Számomra az a leggyönyörûbb tavasz volt, amit addig megéltem. Végre letudtam a kötelezõ katonaságot, leszereltem, és itthon varázslatos élet várt. Zenekart alapítottunk a haverokkal, csajoztunk, buliztunk orrvérzésig, a tévé meg egyre azt harsogta, hogy tessék, itt a szabadság, a demokrácia, a Nyugat, a Kánaán, a független választások meg a fogyasztói társadalom.
Igen, hittünk benne, hogy most már tényleg minden jó lesz. Nem azonnal, nem varázsütésre, de nemsoká. Belátható idõn belül. Még a mi életünkben. Emlékszem, amikor az Antall-kormány, mint olyan egyáltalán szóba került, sajnálkozva mondogattuk, hogy szegényeknek milyen hálátlan feladat jutott osztályrészül: mindent szépen rendbe tesznek négy év alatt, a következõ kormány meg majd learatja a babérokat.
Igen, azt hittük, hogy hamarosan ránk köszönt a nyugatosodás, a jóléti társadalom, és ha átmegyünk Ausztriába, akkor legfeljebb egy sorompó fogja érzékeltetni, hogy másik ország területére léptünk, merthogy egyéb különbség nemigen lesz felfedezhetõ.
És igen, azt is hittük, hogy hamarosan felvesz minket tagjai sorába az EU, a NATO, az OECD, az EBESZ, meg az összes többi betûszó, amiknek még csak a definícióját sem ismertük, csak annyit tudtunk róluk, hogy valami nagyon elõkelõ és mérhetetlenül nagyvilági dolog lehet hozzájuk tartozni.
Vágyakozva nézegettük az Európai Unió kék lobogóját a tizenkét sárga csillaggal, és azt képzeltük, nemsokára a mi közintézményeinken is ez a zászló loboghat majd, hiszen mi annyira, de annyira megérdemeljük, hogy újra befogadjon minket Európa, ez a büszke nõ.
"... értsd meg, szeretem õt,
A vén Európát, a büszke nõt!
Nagyon kérlek, becsüld meg õt,
A vén Európát, a gyönyörû nõt!"
Varga Miklós harsogott a hangszórókból, és mi nagyon kívántuk a büszke és gyönyörû nõt, Európát. És ez az ócska ribanc akkor kezdett el minket hitegetni. Ugyan nem kerültek szóba semmiféle régi dolgok; tehát senki sem hangsúlyozta, hogy hajdanán mi védtük meg az úgynevezett nyugati kultúrát tatártól, töröktõl, ruszkitól, azt azonban készséggel elismerték - vagy legalábbis úgy tettek -, hogy például 1956, no meg a vasfüggöny átvágása számukra komoly érték.
Mi meg csak vártunk, és vártunk, optimista és kissé debil mosollyal az arcunkon. Azt hittük, az majd úgy lesz, hogy az úgynevezett visegrádi országokat (Lengyelország, az akkori Csehszlovákia és jómagunk) hamarosan felveszik a "közös európai házba", és akkor ez a jóságos Unió majd ugyanúgy felhúz minket a maga szintjére, mint ahogy tette nem sokkal korábban például Spanyolországgal.
"Ölén a szerelem minden öröme hívogat,
Arcában látod az arcodat"
Ám a csatlakozás idõpontja egyre csak tolódott, mindig újabb tárgyalások nyíltak meg, mindig újabb kifogások keletkeztek, míg végül az akkori magyar miniszterelnök, bizonyos Orbán Viktor némileg csalódottan ki is jelentette: "az Európai Unión kívül is van élet".
Az örök nemzetárulók rá is raboltak erre a kijelentésre, és ahogy az már lenni szokott, félremagyarázták, kiforgatták, hazudva idézték és szétcsócsálták - nem adtak mást, csak mi lényegük, márpedig hazátlan nemzetárulóktól ennyi telik.
Mi azonban vártuk, egyre csak vártuk, hogy talán egyszer majd eljön a mi idõnk is. A jóléti társadalom kora, a megélhetési gondok megszûnésének kora és nem utolsósorban a magyar nemzet határokon átívelõ egyesítésének kora.
Ami helyette jött el, azt mindenki tapasztalhatja ma, aki a Kárpát-medencében él.
"Nem sírt akkor sem, ha elvetélt"
Európa, ez az ócska ribanc, miközben jóléttel hitegetett minket, rátette a kezét minden vagyonunkra. A saját nevére íratta az energiaszektorunkat, bezáratta a bányáinkat és leépítette az iparunkat, tönkrevágta a méltán világhírû mezõgazdaságunkat, átvette az egész bankszektorunkat, egyáltalán minden stratégiai ágazatba befészkelte magát. Mi meg eközben optimista és kissé debil mosollyal az arcunkon tétlenül szemléltük, hogy Európa itt csupán piacot vett és rabszolgákat. Nem berzenkedtünk, nem lázadtunk, nem ragadtunk fegyvert ordítva, csak ültünk és vártuk, hogy ha majd leomlanak a határok, akkor végre minden magyar otthon érezheti magát a Kárpát-medencében. Mert mi már csak ilyen birkatermészetûek vagyunk.
"A sötét felhõ végre mind aludni tér
Földjében túl sok már a vér"
Mindeközben Európa ugyanolyan aljas és gyomorforgató módon hagyta magára a magyarokat, akárcsak IV. Béla idejében, vagy bármikor a közös történelmünk során. Európa ma is elnézi, hogy a Délvidéken magyart vernek csak azért, mert az anyanyelvén beszél; szava sincs ahhoz, hogy a Felvidékrõl kiutálják a magyart, csak mert meg meri vallani még el nem vesztett identitását; Erdély megszállóit pedig egyenesen tagjai sorába fogadta, utánunk nem egészen három évvel.
És most idetolja a pofáját ez a kiélt matróna, és kioktat minket demokráciáról, emberi jogokról, erkölcsi normákról, és jogot formál arra, hogy az alkotmányunkba is beleszóljon. És azt képzeli, azt reméli, hogy mi még most is kissé debil mosollyal az arcunkon majd tétlenül végigasszisztáljuk mindezt, ahogy engedelmes rabszolgákhoz illik.
Teszi mindezt egy olyan utolsó, ócska kurva, akinek már rég csakis a pénz számít, semmi más.
Európa, undorodom tõled.
Szebb Jenõ
Hozzaszolasok
#1 |
Alexandros
- 2013. February 02. 19:03:22
#2 |
kukackac
- 2013. February 02. 19:31:03
#3 |
mormota1968
- 2013. February 05. 18:55:44
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.