Posta Imre weboldala

Navigacio

Szakmai oldal:



RSS

Hrek

Cikkek

Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét




Megrendelem!!!

Telefon:
06-30/911-85-63

A könyvrõl írták...

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

üdvözlet


A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)

.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)

A román történelem hiányzó ezer éve


Kitalált történelem
A román történelem hiányzó ezer éve
2013. február 11. 16:16
Erdélyi Napló

A hazugságokkal vagy féligazságokkal manipuláló román történetírás nem újdonság számunkra, egy jeles román történész, Lucian Boia azonban igencsak kikezdte mûveiben az évszázados történelemhamisító praktikákat. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Lupescu Radu szerint a lényegi változásra várni kell még.
undefined

Lucian Boia (fotó: adevarul.ro)

Lucian Boia bukaresti történészprofesszornak a román történetírás mítoszairól szóló legújabb könyvét olvasva az erdélyi magyar középiskolások helyébe képzelem magam, akik tudathasadásos helyzetben próbálnak tájékozódni Románia történelmérõl. Az olyan magyar családokból induló gyerekek, akik odahaza szüleiktõl hallottak már egyet s mást Erdély történelmérõl, elképedve szembesülhetnek a Románia történelmét oktató iskolai történelemkönyvek és az otthoni útravaló között tátongó óriási szakadékkal. Ilyenkor az erdélyi magyar történelemtanár felelõssége, hogy mind a hivatalos román, mind a magyar történetírás dolgairól érdemben tájékoztassa diákjait. Dr. Lupescu Radu magyar történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszékének vezetõje szerint történelemtanáraink többsége mindkét álláspontot igyekszik érdemben bemutatni.
Mítoszok országa

A rendszerváltás után jó ideig elképzelhetetlen volt, hogy elismert román történész olyan könyvet írjon, amely alapjaiban kérdõjelezi meg az eddigi román történetírást. Elsõként Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem Történelem Fakultásának professzora törte meg a csendet az 1997-ben megjelent Történelem és mitológia a román közgondolkodásban mûvével. Az azóta öt kiadást megért könyvet hasonló hangnemû és jól dokumentált kötetek követték, idén pedig Románia miért más? (De ce este România altfel?) címû elmélkedéskötete jutott el az olvasóhoz. A szerzõnek sikerült alaposan felkavarni a román történetírás állóvizét. Könyvei a történelemhamisítás béklyójában vergõdõ román olvasó számára újabb és újabb kérdéseket, tisztázatlan korszakokat tárgyalnak egyszerû, közérthetõ, tudománynépszerûsítõ stílusban.

Kissé kényszeredetten, de a román sajtó is felfedezte Boiát: legutóbb az Adevãrul közölt vele interjút arról, hogy lát-e valamilyen kapcsolatot a hazugságokra, féligazságokra épülõ román történelemszemlélet és közélet, valamint a között, hogy Románia immár az Európai Unió tagjaként is minden szempontból az utolsó helyen szerepel. Boia szerint a „román területeknek” a mindenkori Európától való, a 14. századtól napjainkig tartó mérhetetlen elmaradása, leszakadása nem tekinthetõ véletlennek. A szerzõ elismeri, hogy a mitológián alapuló román történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélõképességét. Ezzel hozható összefüggésbe a kommunizmus bukása után újult erõvel feltörõ kisebbségellenesség, a másság elutasítása, ami állandó kerékkötõje az ország fejlõdésének.

Legutóbbi könyvében Boia tág teret szentel Erdély elrománosításának. Egyetlen olyan erdélyi város sem volt Nagy-Románia létrejötte után, amelyben a román lakosság meghaladta volna az összlakosság 50 százalékát, fogalmaz a szerzõ, aki szerint a modern kori Románia megteremtésében nagy szerepet játszó „idegen elemek” eltávolítása, elüldözése a mítoszokra alapozó román közgondolkodás kényszerítõ eszközévé vált.

(Ajánlott olvasmányok a Történelemportálon
„A magyarok mostanában telepedtek le Erdélyben”
Szent László föltámad – De mi lesz a kun származású havasalföldi uralkodók sorsa?

Ajánlott könyvek
Kocsis István: Történészek a kereszten – avagy az áldozatok bosszúja. Regény a román történelemhamisításról (Püski, 1991)
Raffay Ernõ: Balkáni birodalom. Nagy-Románia megteremtése 1866–1920 (Kárpátia Stúdió, 2010)
Elfogadhatatlan kontinuitáselmélet)

A Boia-jelenség szemlátomást tömegigénynek próbál megfelelni. Lupescu Radu szerint a történelem iránt érdeklõdõ román lakosság körében egyre több kérdés vetõdik fel a kommunizmusban megfogalmazott, eleve vitatható történelmi eseményekkel, „tudományos” állásponttal kapcsolatban.

A magyar történészek által teljes egészében megkérdõjelezett, összességében a legvitatottabb román történelemszemlélet a dák–római (dákoromán) kontinuitás elmélete, amely ma is változatlanul szerepel az iskolai történelemkönyvekben. Lupescu szerint a kontinuitás kérdését különféleképpen értelmezi a román történészszakma. A kommunizmus elõtt a történészek egy része tényként fogadta el, hogy a Dunától délre is létezett neolatin népesség. Tisztában voltak azzal, hogy a korai középkorban a románság jelenléte legalább annyira jól dokumentált a Dunától délre, mint amennyire hiányos a Dunától északra. A kommunista történetírásban a hangsúlyt Erdélyre, illetve Románia területére összpontosították, és régészeti érvekkel próbálták alátámasztani. A történész szerint azonban a kerámiatöredékek nem beszélnek, nem tudjuk megállapítani belõlük, hogy a leletek szláv vagy valamilyen neolatin lakossághoz köthetõk.

„A régészet csak akkor segít, ha ebbe az uniformizált történelmi kultúrába becsöppen egy idegen közösség, mint a honfoglaló magyarok. Nekik sajátos kultúrájuk, sajátos temetõik, régészeti leleteik vannak. Ebben a környezetben a magyarokat nagyon könnyen lehet azonosítani” – fogalmaz Lupescu. Szerinte a kontinuitás elméletével az a legnagyobb baj, hogy a rómaiak visszavonulása után, a 3-4. századtól a 14. századig – az elsõ román vajdaság megjelenéséig – ezer év alatt a feltételezett neolatin nép sem államszervezetileg, sem építészetileg nem produkált értékelhetõ emléket. Ezt az ûrt próbálják megmagyarázni olyan tévhitekkel, miszerint a románok felhúzódtak a hegyekbe.
undefined

Románia a 9-13. században egy Erdély történetével foglalkozó 1984-es román könyv melléklete szerint. „De la Nistru pan’ la Tissa…”

„A román történelemírás erõsen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerûen létre kellett jönnie Nagy-Romániának. Ezek jól megfigyelhetõk az Erdély történetét értelmezõ leírásokban, amelyek Gelu Vlad Menumoruttal kezdõdnek, de történészeiket nem érdekli, hogy mi történt utána. Ugranak négyszáz évet, a következõ állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levõ több száz évrõl a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik” – összegzi a legkirívóbb eseteket Lupescu. A keményvonalas román történészek általában azt hangsúlyozzák, hogy Erdély különálló terület volt, nem tartozott a Magyar Királysághoz, s hogy a királyság nagyon nehezen tudta megõrizni. Mindez egyféle hivatalos felvezetõ a „dicsõ végkifejlethez”, amely szerint elkerülhetetlen volt Erdély egyesülése Romániával.

Minden marad a régiben?

A kolozsvári történész szerint hiba lenne Lucian Boia könyveit a román történetírás gyökeres megújításának jeleként értelmezni. Úgy véli, a hivatalos román történetírást továbbra is a keményvonalas tábor képviseli, a kulcsfontosságú pozíciókat õk töltik be, az „alternatív” szemlélettel próbálkozó román történészek egyelõre a szakma perifériáján foglalnak helyet. Jó jel azonban, hogy az új történésznemzedékekben is felbukkannak tehetséges „másként gondolkodók”, akik Boiához hasonlóan mítoszromboló igénnyel közelítenek a történelmi tényekhez. A kolozsvári szakember Adrian Rusut említi, aki a közelmúltban jelentetett meg átfogó munkát az erdélyi középkori várépítészetrõl az eddigi román történelemszemlélettõl merõben eltérõ új megvilágításban. Rusu nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a középkori Erdélyben semmiféle román államiság nem létezett. A román történészek által a földvárakat „román erõdítményekként” beállító tévhitrõl Rusu azt írja: azok egyértelmûen a magyar vármegyerendszer kiépítésének a tárgyi emlékei.


Tény, hogy az erdélyi magyar és román történészek ma már külön malomban õrölnek. Sok erdélyi magyar régész, történész, mûvészettörténész tevékenykedik egyetemeken, közintézményekben, õskortól a jelenkorig a teljes spektrummal foglalkozva. Lupescu szerint az erdélyi történészek a román és a magyarországi szakemberközösségnek egyaránt méltó tárgyalópartnerei. A rendszerváltás óta sorozatban jelennek meg a hiányzó erdélyi magyar forrásmunkák. Egyetlen nagy probléma, hogy az erdélyi múltat feltáró forrásmunkák csak magyar nyelven látnak napvilágot, így nem hozzáférhetõk a román nyelvû szakma számára. A Sapientia tanára azonban ezt átmeneti állapotnak tartja, a magyar forrásmunkák megjelenését követõen rövidesen eljön az az idõszak is, amikor az erdélyi múlt hangsúlyosan szerepel majd angol nyelvû szakirodalomként, és román nyelven is hozzáférhetõ lesz.

Az ördögi körbõl az erdélyi magyar történészek közremûködésével lehetne továbblépni, ha a szakma komolyan veszi a román és a magyar történetírás közötti híd szerepét. Lucian Boia sikernek örvendõ könyvei elõkészíthetik a terepet a nyitásra. Más út nincs, mert – ahogy Boia fogalmaz – hazugságokra épített társadalmaknak nincs jövõje.

Makkay József, Erdélyi Napló

Hozzaszolasok


#1 | Entheo Mitiok - 2013. February 14. 00:01:49
#2 | szabir - 2013. February 14. 05:46:41
azt tudjuk h hazug a roman de a zsidok most ezt nyomatjak hogy ezzel bajolj es ne a habsburg mocsokkal mondjuk vagy a zsidoval

meg egyaltalan az egesz vilagtortenelem hamisitasaval
#3 | exit - 2013. February 14. 09:42:13
A hátsó szándékot nem nézve kicsit vicces.
Próbálom belegondolni magam szegény románok helyébe...
Nem megy.
Nekünk ugye most azzal tömik a fejünket, hogy egykor a világ meghatározó népe voltunk, ezt is elég nehéz megemészteni sokéves birodalmi történelem oktatás után. Nekik vajon milyen lehet szembesülni azzal, hogy õseik elszórt római labszolgák voltak, akiknek ezer év kellett csak ahhoz, hogy valamiféle egységbe seperje õket a langyos balkáni szél...

Borzasztó érzés...
#4 | Gutai Zub - 2013. February 14. 16:03:27
Úgy Történelem, mint Igazság is csak egy van.

Magyarázatok, tévhitek, hamisitások, lopások, stb. viszont , nagyon sok féle lehet.

Mi magyarok, a körülöttünk lévõ népekkel szemben, nagyon szerencsések vagyunk a történelmünk kutatásában.
Mivel történelmünket az újabb idõkben többnyire idegenek írták, nem kis rossz indulattal, ezért minél több újabb információkhoz jutunk, múltunk annál szebb lesz, és ami még fontosabb, közelebb kerül az igazsághoz.....
#5 | SZM - 2013. February 15. 00:28:35
Ellentétben néhány eddig tárgyalt néppel, a románokról máris tudunk egy szimpatikus dolgot mondani, nekik nincs itthoni rajongótáboruk. Ezzel azonban el is fogytak a jópontok, pontosan az a népség, amelyikre senki sem képes idült undor nélkül gondolni a környéken. Ha most van olyan megrögzött románbarát a kedves olvasóink között, aki felszisszent a bevezetõ láttán, akkor hadd hívjuk fel a figyelmét néhány tényre, a többieknek úgysem kell érvelnünk. Következzék a kibõvített ismeretanyag a Balkán legnagyobb putrijáról, amely csak azért nem pöcegödör, mert a szar itt a földfelszínen hömpölyög!
m.cdn.blog.hu/gy/gyuloltellensegeink/image/román3.jpg

Európa Eric Cartmanjével nem lehet elnézõ az ember, még egy icipicit sem. Románia pontosan akkora õsköcsög, mint Colorado-i alteregója, és az egészségesnél többszörösre dagadását is ugyanúgy egy hímnõs, mindenkivel összefekvõ idióta kurvának köszönheti - igen kedves frankofón barátaink, a kedvenceitekre (franciák) célzunk.

Az összes keleti népre jellemzõ, hogy eredetét megpróbálja valami sületlen mítoszhalmazba csomagolni -természetesen a mi szíriuszi-sumer-húsvét-szigeti múltunk nem tartozik ebbe a kategóriába. Az oláh nép valami beazonosíthatatlan, genetikailag is kamionsofõrnek teremtett balkáni õscsordából ered. Ezekrõl csak annyit tudunk, hogy gyanús szexuális viszonyba keveredtek a rómaiakkal azon hegyek között, amelyek még ma sem alkalmasak egyébre, minthogy otthont adjanak Albániának. Ez, a kultúrát már származásából fakadóan is kizáró munkanélküliegylet aztán olyan balkáni kecskeösvényeken csírázott ki, amelyeken ma jórészt más helyi hordák legeltetnek. Tulajdonképpen még dicséretre méltó is lenne a tény, hogy egy csapat ambiciózus, szõrös útonálló kezdeni akar magával valamit, és elvonul földet mûvelni a termékeny alföldekre, de itt ugye nem ez a helyzet. Egyrészt õk a Kárpátok megmászásával kezdték a letelepedést, másrészt a Havasalföldre és Moldvába telepedett falkák sem jöttek zavarba a csipkézett ormok és a szûk hágók hiányától; életvitelükön mit sem változtatva nagyjából olyan államalakulatokat hoztak létre, amilyeneket manapság Szomália vagy Afganisztán különösen kilátástalan részein találunk. A legújabb francia kutatások valószínûsítik, hogy a románok termelést, építkezést és bármiféle kulturális alkotótevékenységet elutasító életmódja antropológiai okokra vezethetõ vissza. A talpukon ugyanis olyan elképesztõ ütemben serken a szõr, hogy állandóan sziklákon kell mászniuk a koptatás végett. Ha ezt elmulasztanák, akkor rövid idõn belül ugyanolyan áttekinthetetlen, rühes-csimbókos szõrhalmazba borulna az altestük is, mint a felsõ rész.

Útközben és az új otthonukban persze magukba szívtak valamit minden olyan népelembõl, amelyektõl egy józan európai ember semmi mást nem akar, mint elõttük lenni a FIFA világranglistán. Nem mernénk kijelenteni, hogy az akkoriban még a felegyenedés elõtt álló, négykézláb öldöklõ szerbek és a mosdatlan oroszok bármit is javítottak volna az oláhok siralmas összképén, ez az egész inkább csak még egyet csavarintott az amúgy sem elhanyagolható mértékû korcsosuláson. Az újkorban tömegével felbukkanó cigányok sehol a világon nem találtak ilyen otthonosan meleg és büdös dagonyázóhelyet, és szintén hozzátették a magukét a román etnogenezishez. Komolyan nem értjük, hogy erre az albán-olasz-szláv-cigány frigyre Alfred Rosenberg hogy nem nyalta meg mind a tíz ujját. Egyúttal szeretnénk figyelmeztetni a mûvelt világot, hogy mi szabadulhat rá, ha az Olaszországban tömegével napot lopó albánok egyszer úgy istenigazából elkeverednek a helyi olaszokkal, és csatlakoznak az ott dolgozó ukrán kurvák meg a Rómából kiebrudalt cigányok. A H1N1 és a H5N1 vírusok találkozásának veszélye az eredeti influenzával kutya fasza ehhez a mutációhoz képest; mindössze ennyi elég ugyanis ahhoz, hogy kapjunk egy nagyobb falka középkori románt, aminél tényleg nem tudunk szörnyûbbet elképzelni.

A rendkívül keveredékeny oláhok a Regátban õket megelõzõ, szurtos kunokkal - akik minden visszataszítóságuk ellenére legalább tanúságot tettek némi civilizációs szintrõl - még véletlenül sem kerültek kapcsolatba. Az államszervezés így azóta sem tartozik a román nép kompetenciái közé. Hogy mégis lett egy ilyen tákolmányuk, az is csak a németeknek köszönhetõ, hiszen a környéken fellelhetõ másik kultúrnép számára tökéletesen megfelelt, hogy a román lét csúcsát, a kecskéken elkövetett szaporodási kísérlet jelentette. A rómaiaktól is csak a hõbölgést és a mítoszköltést tanulták el. A minket gyalázó röpiratok terjesztésén és a valaha volt legkártékonyabb "mûvészeti" ág, a dadaizmus kiötlésén kívül tényleg alkalmatlanok bármiféle szellemi teljesítményre. Habár tulajdonképpen a dadaizmus sem az övék, hiszen Tristan Tzara is azok közül jön, akiknek nem mondjuk ki a nevét, mert az Mesterházy Attilába ütközõ cselekedet lenne. Az új "mûvészi" csoport és stílus megszervezése a jiddis képességeket dicséri, a román közeg csak annyit tett hozzá, hogy a dadaizmus képtelen volt eljutni oda, hogy üzenetet is közvetítsen. Ami pedig a magyarellenes propagandát illeti, azt nem is követhette el más, mint a magyar emlõkön felnõtt erdélyi románság, hiszen a Kárpátok innensõ oldalán már 1945 elõtt is léteztek iskolák, ahol a betûvetés tudományával kiemelték a román gödölyéket az állati sorból. Csakis ez a szellemi lemaradás okozhatja, hogy még a kikupáltnak számító románok is erõsebben hisznek a dákoromán mesében, mint az ortodox zsidók abban, hogy nem a Megváltót ölték meg. Most nem szeretnénk itt elõadni az elterjedt mesét a dákóromán elméletrõl, meg a farkas faszáról, ugyanis az - bármennyire is imponál a magyar olvasóközönségnek, sajnos pont olyan alaptalan legenda, mint a holland nemzet létezése. Az igazság ezzel szemben az, hogyha maradtak is Daciában latinok, akkor õk - amellett, hogy a Római Birodalom limesen kívül rekedt élhülyéi voltak - elõbb a szarmaták, majd sorban a gótok, hunok, gepidák, avarok, bolgárok, s végül a magyarok faszát szopták, és amelyikük még ezek után is tudta mozgatni a száját, az el volt foglalva a magyar földesura felé intézett "Igen uram!"-okkal, és kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy román legyen.

A Vaskapunál 800 éve a kecskéikkel átúsztató oláhok még a szlovákoknál is nagyobb mázliba csöppentek, hiszen nekik még csak lopniuk vagy elkérniük sem kellett a területet, egyszerûen üresen találták. Ha a mongolok tudták volna, hogy mit szabadítanak rá a világra a gerinctelen, girhes dörgölõzéstõl a Tisza-ciánozásig, biztosan nagyvonalúan átsiklottak volna a kunok elkergetése / kiirtása fölött. A románok régi álma, hogy Európa õket is Európának tekintse, ám nyugati példaképei sosem tartották többnek láncos kutyánál, amit inkább hagynak garázdálkodni a környéken, mintsem hozzá kelljen érniük, valami élethosszig tartó, visszataszító betegség elkapását kockáztatva ezzel. Saját királyuk sosem volt, ami a földrész ezen szegletén nem számít különösebb meglepetésnek. Talán maguk is tisztában voltak azzal, hogy a többmillió oláh között egy sem akad, aki képes lenne akár egy balkáni királyhoz méltóan viselkedni. Végül importálták egy német herceg fiát, amiben nem lehet nem észrevenni, hogy egyetlen igazi királyi család sem akadt, amely elküldte volna a fiát erre a lepratelepre.

Az egészséges embernek a burkolat nélküli utcán kacskaringózó húgylé jut eszébe, ha a Románia szót hallja, egy átlagosnak pedig Drakula (a név magyar jelentése: gyíkürülék). Õ az egyetlen világszerte ismert "hõsük" a régmúltból, akinek emiatt megszavazzuk az "említésre méltó" minõsítést. Vlad Tepest a mi Mátyás királyunk akkor csukatta le, amikor kedve szottyant hozzá. Hiába nõtt fel sokat látott katonaapa mellett az igazságos király, azért az õ gyomra sem volt felkészülve mindenre, így a legjobb megoldás volt hûsöltetni egy kicsit ezt az elszabadult csúszómászót. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy mindenkivel tudassuk: Mátyás királyban egy csepp román vér sem csörgedezett. Uralkodását és életét a határozott, elvhû fellépés, mûvészetértés és -pártolás, valamint humanizmus jellemezte, ez pedig több, mint bizonyíték az elõbbi állításunk mögött. Magyarként viszont mindenképpen a románok behódolása jeleként értékelhetjük, hogy Kolozsvár fõterét egy ízig-vérig magyar király szobra díszíti, amelyet a mi szépséges királyi székesfõvárosunk színei ölelnek körül minden oldalról. Azt kell mondjuk, meglepõen hibátlan kompozíció; nyilván román felkérésre dolgozó külföldi értelmiségi elemeknek köszönhetjük a kivitelezését.

E kis kitérõ után térjünk vissza Drakula grófhoz, aki a budai várbörtön vendégszeretõ légköre hatására hamar belátta, hogy hol a helye egy oláhnak. Ha Vlad Tepes ma élne, szembe kéne néznie a Nagy-Románia Párt minden frusztrált hörgésével, ugyanis a magyarok legodaadóbb szövetségesévé vált... Egészen addig, amíg meg nem érkezett hozzá egy pár tíz fõs török elõõrs, amely ha elvileg nem is hódoltatta meg Havasalföldet, a gyakorlatban mégiscsak ez történt. S ezzel elérkeztünk ahhoz a sajátossághoz, ami egy románt románná tesz (leszámítva persze a testükön vastag rétegben áporodó koszt). Az évek múlásával különleges erényre tettek szert, ugyanis legendás harcosokká cseperedtek, akiknek a bátorságát csak a hûsége múlja felül. Még Hunyadi János balkáni hadjáratában történt, hogy a nagy hõs - elõvigyázatlanul - lelkesnek mutatkozó szerb és román segédcsapatokat is magához fogadott. Amikor feltûnt a láthatáron a többszörös túlerõben levõ, ám vitézségben a magyartól messze elmaradó oszmán sereg, mi tiszta szívû szittyák természetesen gondolkodás nélkül nekikrontottunk. Szerb szövetségeseink jobbnak látták õsi harcmodorukkal megpróbálkozni, és meg sem álltak az elsõ hegycsúcsukig, hogy aztán pusztító kõzuhataggal csapjanak le a pogány szamarakra és öszvérekre. Kedves román barátaink viszont egyenesen a csata "hevében" tornázták át magukat a másik oldalra, ami számukra már akkor is egyszerû rutinfeladatnak számított. Na tényleg nem akarjuk õket bántani, hiszen a hódoltság alatt lubickoltak csak igazán. Átlagosan évente legalább kétszer árulták el a Szultánt, hogy amikor az a kis maroknyi oszmán martalóc megérkezik szánalmas porfészkükbe, ismét hûségesküt tehessenek. A következõ évszázadok a szokásos monoton lapítással és ármánykodással teltek. Vajdáik kíméletlenül csaptak le minden olyan ellenfélre, amely már legalább öt éve hadat viselt és városaiban kizárólag nõk, gyerekek és aggastyánok tartózkodtak.

A modern korok és a nemzetté válás sokat lendítettek ezen a rothadó trágyarakáson. A Balkán pitiáner kis zsarolója az idõk folyamán nemes diplomatává szelídült. Aligha túlzás kijelenteni, hogy ez volt Románia igazi aranykora. Talán még Trebitsch-Lincoln - az egykori paksi James Bond - is elborzadt volna azon, hogy lehet egyszerre elárulni és átverni néhány év alatt minden népet, a Volgától a Pireneusokig, Bukarestnek azonban ez láthatóan semmiféle gondot és lelkifurdalást nem okozott. Össze sem bírjuk számolni, hányszor kapituláltak, álltak át vagy egyszerûen csak hagyták cserben "szövetségeseiket" ebben a pergõ évszázadban. Ha valaki olyan szerencsétlen, hogy román ismerõsökkel verte meg a sors keze, az kérdezze meg nyugodtan, valószínûleg büszkén és hangosan válaszolnak majd egy háromjegyû számot. Nem feledkezhetünk meg a másik román nemzeti hõsrõl, a magyar olvasók kedvencérõl, Nicolae Ceauºescuról sem, akit a Nyugat a két lábon járó gerincként ünnepelt, mert nem hódolt be a Szovjetuniónak, és nem vonult be Csehszlovákiába. Mi viszont csak annyit tartunk fontosnak elmondani róla, hogy ez nem hõsi ellenállás volt, csak nem nagyon jutott volna pénze a hadsereg elvárt felszerelésére, mert az államvagyont a prosperitás érdekében aranykilincsekbe és -csapokba fektette, amelyeket a palotájában helyezett biztonságba. Ez a hõs államférfi aztán olyan krokodilkönnyekkel kísérte le a saját kivégzését, mint nálunk Martinovics Ignácon kívül senki. Martinovics Ignác fõfoglalkozása egyébként köztudottan a fû alatti szervezkedés, valamint szövetségesei elárulása volt, így döbbenetesen sok a hasonlósága a román kultúrkörrel.

A Magyar Ember õszintén fájlalja a földet, amit a románok eloroztak tõlünk, majd a tõlük telhetõ legnagyobb visszamaradottságot felvonultatva lezüllesztették. Ez azonban távol van a teljes igazságtól. A románok nem csak ezt lopták el, és züllesztették le. Újabb örök sebet ütött volna rajtunk, ha az emlékezetes pálinkavitában nem az igazság gyõz, és rátették volna a szõrös kezüket egyik legnagyobb nemzeti büszkeségünkre. A pálinka cégértõl való megfosztásunk olyan mértékû veszteség lett volna számunkra, mintha a románoktól elvennénk az árulás és cserbenhagyás fogalmait. A köztudat román nyomornak tartja a puliszkát, amiben a köztudatnak részben igaza is van. Mindenki abból fõz amije van ugyebár, ezért a román túróval és a településén terjengõ szarszaggal fogyasztja, és ez tényleg román nyomor. Eme igénytelen román ellenben azt hiszi, hogy az ugyanezen ételt kiváló szalonnapörccel, emberi körülmények között, széken ülve, asztalnál, tányérból, evõeszközzel fogyasztó székely vette át tõle; de azért senkinek se legyen kétsége az átadás irányáról egy olyan dolog esetében amit az európai székelyek és a balkáni románok is magukénak tekintenek!

Mi is unjuk már ezt a szerencsétlent, de a birtoklás kérdésénél ismét csak vissza kell utalnunk Drakula legendájára. A puliszka mellett ugyanis még a legnagyobb román sztár is magyar. Senki a világon nem volt olyan képzett mûdrakula, mint a mi Lugosi Bélánk, aki a román legendán gazdagodott meg. Azért valljuk be, nekünk is kellemetlen lett volna, ha Franco Nero Árpád vezér bõrével tört volna világhírre! Természetesen az sem véletlen, hogy a románok ikonja árnyékban settenkedõ vérszívóként kapaszkodott meg a világ tudatában, mintegy leképezve ezzel a teljes népet. Adja hát magát a megoldás a szívbe döfött karóval, csak itt a gond, hogy nem találjuk a szívet. Bukarest lenne a legkézenfekvõbb válasz, de ez a lecsúszott Párizs-utóérzés minden, csak nem szív. Leginkább talán jelenkorunk Nápolyához hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy Nápoly esetében legalább a város mellett gõzölgõ hegy igazi. A Bukarestet szegélyezõ gõzölgõ hegy viszont szintén szemétbõl készült, ráadásul laknak is benne. Nem is tudunk mást kiemelni innen, mint a híres átállásívet, amely egy õsi dákoromán jelkép. A párizsi rokonától jelentésben különbözõ építmény azt szimbolizálja, hogy a háborút az egyik oldalon kezdik, ez az egyik láb, majd ezt követi az simán ívelt átcsusszanás a másik oldalra – a másik láb. Hírességként megemlíthetjük még az országos AIDS-központot. Nahát, ezt még nem is mondtuk? Románia a vén kontinens Közép-afrikai Köztársasága. A különbség, hogy itt nem a vallási képzetek játszanak alá az AIDS rekordterjedésének, hanem a legendás román egészségügy, amely nem ad olyan apróságokra, mint a tû fertõtlenítése két használat között. Ennek köszönhetõ, hogy a HIV-fertõzöttek száma szakadatlan versenyben van a nagyvárosok központjaiban a szotyihéjhalmok között táplálékot keresõ kóborkutyákéval. A magyarokkal szembeni gyûlöletüket és kényszeredett versengésüket egyszer s mindenkorra lezárhatjuk egy egyszerû ténnyel. A románokban élénken él a Budapest utáni szellemi és fizikai vágyakozás, mi viszont csak mondókákban játszadozunk el Bukarest pusztulásának gondolatával, de valójában eszünk ágában sem lenne energiát fordítani arra, hogy azt a szarkupacot még szét is gányoljuk. Minek?!

Szóltunk már a román történelemrõl, gasztronómiáról, életkörülményekrõl, de egy fontos tényezõ eddig kimaradt. Románia nagyon büszke a sportjára, az olimpiai mozgalom kiemelkedõ tagjának érzi magát. Természetesen magyar hatás nélkül a sport szó számukra még ma is kizárólag az ellenség arcvonalához átszaladást, és amögé bebújást jelentené. Nem is ragoznánk ezt sokáig, Károlyi Béla, Bölöni László, Selymes Tibor és Szabó Gabriella neve éppen elég lesz a "román" sport jellemzésére, és akkor a Nadia Comaneci származása körüli mendemondákról még tapintatosan hallgatunk is. Van viszont nekik egy igazán sajátjuk, Hagi, a Kárpátok Maradonája. Habár annyi köze van a Kárpátokhoz, mint olaszoknak a szuronyrohamhoz, az isteni Diegót azért minden további nélkül meghagyjuk példaképhasonlatnak, hiszen róla már elmondtuk a fontos tudnivalókat. A narkó pedig egyébként sem áll távol a román focitól, elég ha arra az Adrian Mutura gondolunk, akit már Európa jópár valamire való csapatából hazáig rugdostak a tûivel együtt.

A Balkán igazi specialitása azon kívül, hogy 10 kecske nagyobb érték, mint egy 7-es BMW könnyûfém felnikkel, egyértelmûen a mozaikosodás, amit ókor-középkoros névbûvészkedéssel húznak alá. A Moldva-Moldova kettõsség talán még a szlovákok és szlovének megkülönböztetésénél is nagyobb erõfeszítésre késztetné a világot, ha egyáltalán érdekelne valakit. Elõbbiek neve és kinézete is teljesen egyforma, csak nem tudjuk eldönteni, hogy a hipotetikusan belakott holdbéli tájra emlékeztet jobban, vagy egy olyan putrira, amit már a többi cigány is kirabolt. A legszebb az egészben viszont mégiscsak az a köztük húzódó határ, amit géppuskások õriznek, nehogy a két oldalán élõ, vízum nélküli románok átkelhessenek rajta. Kicsi Én összerúgta a port Dr. Genyával, bezárkózott a szobájába, és egyre éhesebb, ettõl pedig tovább nõ a haragja. A magunk részérõl alig várjuk, hogy ezt a többi területükön is eljátsszák.

Forrás: http://gyuloltellensegeink.blog.hu/20.../a_romanok
#6 | GERRY - 2013. February 15. 06:44:42
SZM - kösz, hogy megtaláltad és leközölted ezt a gyöngyszemet!s_7 
#7 | ghost - 2013. February 15. 20:01:19

Hozzaszolas küldése


Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés


Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték