Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Haapasalo: Udmurtiából Mordóvián át Komiföldre
Ville Haapasalo folytatja útját: kideríti, honnan származik az internet; leveszik róla az átkot; a finnugor hagyományok mellett orosz sajátosságokat is megszemlél; rádöbben, hogy mások is tesznek pontokat az o-ra. Ennyi kaland után nem csoda, ha azt sem tudja, hol van.
Korábban már beszámoltunk a finn köztévé új sorozatáról, melyben Ville Haapasalo az oroszországi finnugorok között utazgat. Szerencsénkre a sorozat nemcsak folytatódik, de továbbra is felkerül a Youtube-ra.
Mint olvasóink bizonyára emlékeznek, az elõzõ részben Haapasalo Udmurtiába ért, és találkozott a buranovói nagyikkal. Ebben a részben eljut az udmurt fõvárosba, Izsevszkbe. Ennek kapcsán haapasalo elmondja, hogy Udmurtia iparosodott terület, különösen a nehézipar és a fegyevárgyártás jelentõs, és nagyon nagy a különbség a vidék és a városok, különösen Izsevszk között.
Haapasalo elõször Envil Kaszimovval találkozik – róla már mi is írtunk, õ nevezte ki Steve Jobsot tiszteletbeli udmurttá. Kaszimov mostanában az udmurtok és az ufók kapcsoltáról szóló legendák terjesztésével foglalkozik, udmurt ûrhajósokat készít fel arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a földönkívüliekkel. Mint kiderül, már Ádám is udmurt volt: minden, ami igazán jó, az udmurt. Aki lefeküdt már udmurt nõvel, másmilyen nõvel már nem is akar. Mindenki megtalálhatja magában az udmurtot – Haapasalot viszont Kaszimov külön figyelmezteti: ha rosszul viseli magát, sosem válhat udmurttá. Másnap meglátogatják Steve Jobs sírjának „kihelyezett részlegét”:ha az udmurt meghal, akkor otthon is csinálnak neki egyfajta „sírt”, emlékhelyet (õszintén szólva ezzel az udmurt szokással a Rénhírek trörténete során még nem találkoztunk). Jobs udmurtságát bizonyítja, hogy annyira zseniális dolgokat talált ki. Egyébként az internet is udmurt dolog, az udmurtok kapták több ezer évvel ezelõtt, és õk hozták el erre a világra. Haapasalo arra a kérdésére is választ kap, hogy miért nem csinálták meg korábban: az emberiség még nem volt rá kész. A forrásból állítólag bölcsesség folyik, bár Haapasalo szerint inkább öreg-rozsdás-csónak-ízû víz.
Kaszimov ezután megmutatja egy földönkívüli szobrát – az ûrlényt természetesen udmurt földben találták. Kaszimov feltehetõen nem gondolja komolyan ezeket a dolgokat, mindez inkább humorosnak szánt reakció arra, hogy az oroszok mindent lenéznek, ami udmurt. (Mi azért gyanakszunk, hogy bõven használ magyar forrásokat.) Levezetésképpen Kaszimov és Haapasalo közösen festenek egy festményt.
Izsevszkben Haapasalo belefut a május 8-i ünnepségekbe. A második világháborúban elért gyõzelmet felvonulásokkal ünneplik minden oroszországi településen. Ezek az ünnepségek az orosz nacionalizmus megnyilvánlásaitól terheltek: meg is kérik õket, hogy az ünnepség egy részét ne filmezzék. Haapasalo találkozik Volkov elnökkel, akinek a kíséretében levõ katonatiszt gátlás nélkül dicsekszik azzal, hogy 15 éven át részt vett Észtország megszállásában.
A stáb ellátogat a Kalasnyikov-múzeumba – errõl csak néhány képet látunk. Valamivel nagyobb teret szentelnek a Kalasnyikov-gyár lõterének, ahol Haapasalo végül nem akarja kipróbálni a fegyvereket, így helyette operatõre lõ, nagyon szép eredménnyel. Haapasalo találkozuik egy udmurt szépségkirálynõvel, akit az oroszországi finnugorok között is a legszebbenk választottak. Mint kiderül, ezen a versenyen a saját népük kultúráját is be kell mutatniuk a versenyzõknek: táncolni, hangszeren játszani stb.
Izsevszkbõl Haapasalo Jundába utazik (a jundai csajmurikról már mi is írtunk), a beszermánok földjére. Itt elõre értesíthették a falu vezetését az érkezésükrõl, mert hivatalos ünneplésbe futnak. Titokban megkörnyékeznek néhány öreget, hogy mehetnének-e hozzájuk – ám amikor megérkeznek, a magánházban ugyanazok az ünneplõk várják õket. A faluban a helyzet a többi faluban tapasztalthoz hasonló: a fiatalokat nem érdekli a hagyományos kultúra, sõt, a faluból is elköltöznek – az öregekkel együtt a hagyományok is eltûnnek, sõt, maga a falu is. A faluban nincsenek rendes utak, s bár a gázvezetéék a falu mögött vezet el, a házakban nincs gáz. Rendes munka a városban sincs, a fiatalok esetleg õrként tudnak elhelyezkedni. A falvak környékén a földek ugarként hevernek.
A pohárnak itt is a nap irányában kell körbejárnia. Haapasalo megcsodálja a levest, melyben máj, sózott uborka, krumpli, káposzta és házisör (kvasz) van – a kóstoláskor az édeskés levesben almát is felfedez.
Végül Haapasalo a finn joulupukki társát, az udmurt Tol Babajt, azaz télapót keresi fel. Mivel nem orosz gyerekek társaságában érkezik, gyorsan kiderül, hogy beszél-e az udmurt télapó udmurtul. A télapó még egy eredeti udmurt vendégfogadó dalt is elõad.
Haapasalo Pjotr Zaharov költõ-újságíró kíséretében folytatja útját. Zaharov az Invozso, az udmurt ifjúsági folyóirat fõszerkesztõje: szerinte a fiatalok érdeklõdnek az udmurt kultúra iránt. Útjuk célja, hogy megismerkedjen az udmurt „sámánizmussal”. Szundukovo faluban találkoznak az udmurt tunóval, gyógyítóval. A tuno elmondja, hogy õ egyszerûen Isten segítségével gyógyít. Az emberek maguk keresik fel problémáikkal a gyógyítót: csak az akarattal és hittel érkezõkön tud segíteni. A gyógyításhoz háttal kell támaszkodni a befûtött kemencének, a kemence a kéményen keresztül össze van kötve az égiekkel, így tisztulhat meg az ember. A tuno megmutatja a „telefonját” is: a deszkát hüvelykujjával dörzsölni, miközben fura, keresztvetéshez hasonló mozdulatokkal „kapcsolatba lép Istennel”. Haapasalo azt mondja, hogy a bordája fáj, ezért mellkassal kell a kemence felé fordulnia. A tuno azt tanácsolja, írja fel a dátumot egy naptárba, és amikor megint fáj a bordája, akkor gondoljon vissza rá, és a combját felülrõl lefelé dörzsölje. (Késõbb Haapasalo a kamerának bevallja, hogy nem fájt semmije, teljesen egészséges, csak kíváncsi volt.) Késõbb a „sámán” vizet „ionizál” nekik az útra, és elmeséli, hogyan vált tunóvá. A környékbeli fiatalokat Vlagyivosztok környékére vitték katonának, ott mindegyik meg is betegedett az idegen éghajlaton. Valaki azt tanácsolta, hogy minden szõrt távolítson el magától – miután megtette, megérezte a kapcsolatot a természetfeletti erõkkel, és amikor visszatért, gyógyítóvá vált.
A faluban egyébként az átlagosnál több a természetfeletti képességûnek tartott ember. Errõl Haapasalónak eszébe jut, hogy mégiscsak fáj valamije: a lába. Fiatal korában sokat jéghokizott, és az utazások során a régi sérülések kiújulnak. Felkeres tehát egy másik gyógyítót, pontosabban egy látót is. Az asszony elmondja, hogy öt éve kapta ezt a képességet: Haapasalo lába fáj, és ezt a lábaiban õ is érzi. Megállapítja, hogy a térdfájás egy átok eredménye – azonban az az idõs, legalább nyolcvan éves nõ, aki Haapasalót megátkozta, már meghalt. Ezután az asszony leveszi az átkot. Mint kiderül, Haapasalónak sok az ellensége: nem akarják, hogy dolgozzon. A nõ azt is megmondja, hogy Haapasalo nemrég temetésen járt, és ott is kapott átkot.
Udmurtiából a stáb egy nagy ugrással Mordóvia felé veszi az irányt, ahol az erzák és a moksák élnek. Az õslakosok csak falvaikban használják anyanyelvüket, és az erzák és moksák egymással is csak oroszul beszélnek. Mordóvia a fekete föld övezetébe tartozik, értékes mezõgazdasági terület – ezen kívül gazdag ásványvízforrásokban.
Haapasalo szövege szerint az erzák és a moksák kb. négyszázezren vannak: ennyien azonban Mordóviában vannak, azon túl még vagy kétszer ennyien. Késõbb azt uis állítja, hogy Szaranszk lakosságának 80%-a erza, moksa és tatár – forrásaink szerint viszont a város lakosságának 85%-a orosz.
A fõvárosba, Szaranszkba érkezve Haapasalo erza kalauzával találkozik: Andrej Romaskinnal, a Toorama vezetõjével. A képeken a gyalogló-világbajnokság megnyitóünnepségét látjuk. A gyaloglás Mordóviában sikersportág: a legjobb oroszországi gyaloglók jelentõs része innen származik. Mordóvia a finnugor területek közül az egyik leginkább támogatott, mivel Putyin közvetlen környezetébe tartozó emberek a vezetõi. 2018-ban Oroszország rendezi a labdarúgó-világbajnokságot: ennek egyik helyszíne a szaranszki stadion lesz.
A mordvinok pogány vallása mára gyakorlatilag teljesen eltûnt. A székesegyház mellett Szaranszk másik nagy látványossága – mint az oroszországi városokban általában – a második világháborúban elesett katonák emlékmûve. A város megtekintése után Romaskin szülõfalujába vezet az útjuk. Mint Romaskin is elmondja, az erza és a moksa kölcsönösen érthetõ, bár nem könnyen.
Romaskin édesapja alapította a Tooramát. Amikor néhány évvel ezelõtt meghalt, házát múzeummá alakították. Az erza faluban fafaragással foglalkoznak, ebbõl Haapasalónak bemutatót is tartanak.
A stáb felkeres egy moksa falut is. Út közben Haapasalo megcsodál egy kétnyelvû helységnévtáblát. Ahová menni akartak, hivatalos ünnepséggel fogadták õket, így elmenekülnek, hogy „valódi embereket” találjanak. Haapasalo szerint ezen a környéken a falvak sokkal rendezettebbek, mint eddig bárhol. A falubeliek elmondják, hogy tejtermelésbõl élnek, õk is úgy vélik, hogy falujuk gazdag. Haapasalo nyelvhasonlításba fog, de amikor kiderül, hogy a tehén (finnül lehmä) moksául viszont traksz, felhagy a nyelvészkedéssel. Utóbb aztán kideríti, hogy a falut aféle Patyomkin-faluvá alakították át 2000-ben: ide járnak az állami vezetõk megnézni, hogy miként élnek a finnugorok.
A falvak után visszatérnek Szaranszkba, és egy taxisofõrt fogadnak, hogy vigye el õket látványos helyekre. Véletlenül bukkannak egy érdekességre: Oroszországban jellemzõ, hogy bizonyos területekre garázsokat építenek. Ezek fémlemezekbõl épített házacskák, melyek utcákat formáznak. Nem csupán az autókat tartják itt, hanem pincék is vannak, ahol élelmiszereket (almát, káposztát, burgonyát, házi konzerveket) tartanak. Haapasalo nyírfaágakból készült szaunavirgácsokat is felfedez. (Ennek a jelenetnek nem sok köze van a finnugorokhoz, de az orosz kultúra jellegzetes vonását tárja fel.)
A hatodik részben Haapasalo ellátogat a Szaranszki Egyetemre, ahol finnt is tanítanak. Haapasalo annyira meghatódik, már annak a tudatától is, hogy a diákok értik, amit mond, hogy zavarában Mordóviát Szibériába teszi. A diákok sincsenek kevésbé zavarban: arra a – valljuk be, nem túl értelmes – kérdésre, hogy mi szerintük a legszebb mondat anyanyelvükön, semmit nem tudnak válaszolni. A stáb ezért inkább két diákkal az udvarra vonul, hogy oldottabb körülmények között forgassanak. Haapasalo arról érdeklõdik, hogy mily finn szavvak hasonlítanak a mordvin szavakra. A válasz persze fõként számnevekbõl áll. Kérdésre azt válaszoják, hogy a nemzeti kultúra erõsödik, a fiatalok közül egyre többen beszélnek erzául és moksául.
Ezután egy másik iskolába látogat: itt a gyerekeket kiskoruktól kezdve katonai szolgálatra nevelik: azaz egy kadétiskolába. Mint Haapasalo elmondja, a „hazafias nevelés” Oroszországban igen aggasztó jelenség: könnyen átcsaphat rasszizmusba, erõszakba. A felsõévesek alaki, fegyvertisztítási és vegyivédelmi gyakorlatokat mutatnak be. Haapasalo megtekinti az iskola mûködését bemutató tablókat – a gyerekek elé a kozákokat állítják példaképül. Végül a hittanórát is meglátogatják: itt a gyerekek az õrangyalukról tanulnak – a „hazafias” és a vallásos nevelés itt is teljesen összefonódik. (Ennek a jelentenek szintén nincs sok köze a finnugorokhoz – annyiban mégis van, hogy segít megérteni, milyen szellemiségû államban élnek.)
Ezután Haapasalo a mordvin birkózással ismerkedik. Végül azonban úgy találja, hogy a mordvin birkózás semmiben nem különbözik a finntõl. Mi azonban egy különbséget észrevehetünk: a finn birkózók bizonyára finnül beszélnek a tanítványaikhoz – a mordvinok viszont oroszul. (A háttérben látható felirat viszont mordvin.)
A vonatra szállás közben Haapasalo másodszorra mondja el, hogy mennyire fársztotta már a 15 napos utazás – Szibériában. Meg kell állapítanunk, hogy igazán fáradt lehet, ha már azt sem tudja, hol van. Szaranszkból Sziktivkarba tart – utóbbi nevét ki sem tudja mondani, késõbb sem. Mint elmondja, leginkább az keseríti el, hogy a meginterjúvolt emberek azt próbálják mutatni, hogy velük minden rendben van, kultúrájuk virul. Szeretné hinni, de az az érzése, hogy az emberek betanult szöveget mondanak – mintha Észak-Koreában lenne.
Reggel megérkezik Sziktivkarba – a huszonhét fokból a hétbe. Komiföld közel akkora, mind Svédország (több, mint négyszázezer négyzetkilométer), de lakossága tizedannyi (nem éri el az egymillió fõt). Kevés a város, és közöttük hatalmas tajgavidék húzódik – a lakosság negyede a fõvárosban lakik. A terület északi része túlnyúlik a sarkkörön: ezen a vidéken a tundra a jellemzõ, itt rénszarvast is tartanak. A komit a mindennapokban is használják, különösen ott, hol továbbra is a halászat és a vadászat a meghatározó jövedelemforrás. Komiföld ásványkincsekben rendkívül gazdag, de jelentõs gazdasági ágazat a fafeldolgozás is. Itt található Európa legnagyobb erdõvagyona. A Komi Köztársaság területén annak idején több jelentõs munkatábor mûködött, a helyi oroszok jelentõs része a rabok utóda.
Haapasalo felkeresi az ö betû szobrát, bár a komik cirill betûkkel írnak, két olyan betût is használnak, amely nincs meg az orosz ábécében: az i-t és az ö-t. Az ö a komi identitás egyik jelképévé vált – az ezzel jelölt hang igen gyakori a komiban. Haapasalo itt is azt mondja, hogy Észak-Szibériában van, holott még mindig az Urál európai oldalán jár – és rendkívül csodálkozik azon, hogy ez a betû tényleg része a komi ábécének. (Ez viszont azért érdekes, mert a betû megvan a mari és az udmurt ábbécében is – azonban, úgy tûnik, Mariföldön és Udmurtiában Haapasalo nem sok helyi nyelven írt felirattal találkozhatott.)
Az utcán véletlenül összefutnak egy férfival, akirõl kiderül, hogy Anatolij Nyeverov komi képzõmûvész, de õ tervezte a köztársaság és a fõváros címerét is, és éppen aznap ünnepli születésnapját. Meghívja õket a mûtermébe. Nyeverov több köztéri szobrot is alkotott, ezek makettjeit mutatja be. Természetesen a mûvész megrajzolja Haapasalo portréját is.
A Komi Köztársaság címere
(Forrás: Wikimedia Commons / A. Neverov)
A stáb ezután Nyeverov egyik szobrához, az Afganisztánban elesett katonák emlékmûvéhez látogat: ez nem egy hõsi emlékmû, szomorúságot áraszt. Nyeverovtól Haapasalo megtudja, hogy errõl a területrõl különösen sok katonát vittek Afganisztánba – meg is látogat egy veteránt, akinek fûrésztelepe van. A komiknál nem él úgy a pogány hit, mint a mariknál, itt nincsenek szent erdõk, ligetek. A veterán elmondja, hogy a háború két év folyamatos rettegés volt: a mai napig, ha helikoptert hall, felkapja a fejét. Ezzel ér véget a hatodik rész.
http://www.nyest....dmurtiaban
Nyilasok a komik között?
A nyilaskeresztet választotta jelképéül a nemrégiben megszületett komi nacionalista párt. Céljaik között szerepel Komiföld függetlenségének elérése, de addig is erõsíteni akarják a komi öntudatot, védeni a nyelvet és a kultúrát, kevesebbet inni és többet sportolni. Kik õk, és mennyire vehetjük komolyan õket?
Február 19-én ült össze elõször a komi nemzeti szocialista párt, a Zürjén Szövetség. Az ülésen a párt hét járási képviselõje jelent meg, és a párt vezetõjének Alekszandr Karmanovot választották meg. Az új szervezet létrejöttét üdvözölte Alekszej Kolegov, a Rubezs Szevera (Észak Határa) orosz nemzeti-patrióta mozgalom vezetõje, aki szerint a komik száma évrõl évre csökken, már népirtásról lehet beszélni, így rég megértett az idõ egy ilyen szervezet létrehozására.
Az est díszvendége volt Szergej Buhancev komi író, aki népszavazást szeretne kezdeményezni a Komi Köztársaság függetlenségérõl, illetve szeretné, ha Komiföld természeti kincseivel a helyi lakosság rendelkezhetne. A sziktivkari küldött javasolta, hogy a mozgalmon belül kezdjenek nyílt harcot az alkoholizmus ellen, és népszerûsítsék az egészséges életmódot: a fiatalok isznak, kábítószereznek, és nem sportolnak – ebbõl fakad a legtöbb probléma. A kortkeroszi küldött arról számolt be, hogy a komikat gyakran lekomjakozzák, a fiatalok szégyellnek komiul megszólalni. Javasolta a komi nyelv oktatásának kiterjesztését az óvodákban és az általános iskolákban.
Az elhangzottak alapján megállapodás született, hogy a Zürjén Szövetség elsõdleges céljának a komi nyelv és kultúra védelmét tekinti. Emellett fontosnak tartják, hogy az egészséges életmódot propagáló helyi köröket hozzanak létre, illetve elõkészítik a Komiföld függetlenségérõl szóló népszavazást.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hirdetés
Hirdetés vége
A gyûlésen elfogadták a szövetség zászlaját, melyen vörös alapon fekete népi minta található, közepén fehér nyilaskereszttel. A vörös és a fekete a gonosz ellen folyó harcot jelképezi. A kereszt a magyarázat szerint arra utal, hogy „pravoszlávok vagyunk, de nem felejtjük õseinket és kultúrájukat”. A nyilacskák pedig arra utalnak, hogy a harcot a jövõ nemzedékekért minden irányban folytatják. (A magyar nyilaskeresztre nem történik utalás.)
Azt is eldöntötték, hogy a mozgalom himnusza a Marseillaise lesz, az erõs és derék emberek dala, akiket az igazság szomja visz harcba és vezet gyõzelemre. A dallamra a késõbbiekben egy komi költõ fog szöveget írni.
Most akkor mi van?
A hír több furcsaságot is tartalmaz. Elõször is, a mozgalom neve Zürjén, és nem Komi Szövetség (Зырянский Союз). A zürjén a komik külsõ elnevezése, korábban az oroszok nemezték így õket, de ma már õk is a komi elnevezést használják. A zürjén ugyan nem számít sértõnek, de nem világos, hogy éppen a nemzeti öntudatot és az anyanyelv használatát hangsúlyozó mozgalom miért választ idegen elnevezést. (Igaz, az eset nem példátlan, gondoljunk csak a hungaristákra.) Az azonban már feltûnõbb, hogy a párt egyetlen elérhetõ jelvényén szereplõ felirat is orosz nyelvû, és sehol nem esik szó arról, hogy a találkozón komiul beszéltek volna.
Figyelemre méltó az is, hogy a szervezet nyilvánvalóan a nagyorosz nacionalista Rubezs Szeverához kötõdik, melynek honlapjáról hamar kideríthetõ, hogy kisebbségellenes. Igaz, a megfogalmazott indulatok leginkább a kaukázusi kisebbségek ellen irányulnak, de nehezen képzelhetõ el, hogy egy orosz nacionalista párt támogassa Komiföld kiválását az Oroszországi Föderációból, vagy akár azt, hogy a komi nyelv nagyobb szerepet kapjon, a helyi orosz lakosságnak is kötelezõ legyen tanulnia stb. A komi érdekekkel elsõsorban nem Oroszország más nemzetiségei, hanem éppen az orosz nacionalisták állnak – akár nevükben is nacionalista pártok tagjai, akár nem.
Bár a szervezet a komi nyelv és kultúra megõrzését hangsúlyozza, semmilyen információt nem kapunk arról, hogy ehhez miként kíván hozzájárulni. Nem tûnik nagyon nemzeti indíttatásúnak a zászló vagy a himnusz kiválasztása sem: az elõbbi nyilvánvalóan a náci mozgalmak színválasztását és kompozícióit követi, az utóbbi pedig teljesen értetetlen (különös tekintettel arra, hogy Franciaország himnuszáról van szó). Az egyedüli konkrét cél a helyi sejtek létrehozása – talán nem alaptalan a gyanúnk, hogy ezek inkább valamiféle katonai kiképzésrõl, mint a sport örömérõl fognak szólni.
Nem világos tehát, hogy kik és milyen valós célokból, milyen elképzelésekkel hozták létre ezt a szervezetet. Félõ, hogy a mozgalom eredménye mindössze az lesz, hogy ezentúl minden valódi nemzeti indíttatású, a komi nyelv és kultúra megmentésére irányuló kezdeményezésre rá lehet sütni a náci bélyeget, összemosva a nemzeti érzésre hivatkozó józan és szélsõséges irányzatokat. Ahhoz, hogy visszatérhessen a harmincas évek nemzetiségeket elnyomó terrorja, már tényleg csak ez hiányzott.
http://ch-serverh...dmore=5321
A zürjének (komik) története
http://ch-serverh...321#c62233
http://www.google...sgapwYCwCw
http://ch-serverh...242#c60927
Korábban már beszámoltunk a finn köztévé új sorozatáról, melyben Ville Haapasalo az oroszországi finnugorok között utazgat. Szerencsénkre a sorozat nemcsak folytatódik, de továbbra is felkerül a Youtube-ra.
Mint olvasóink bizonyára emlékeznek, az elõzõ részben Haapasalo Udmurtiába ért, és találkozott a buranovói nagyikkal. Ebben a részben eljut az udmurt fõvárosba, Izsevszkbe. Ennek kapcsán haapasalo elmondja, hogy Udmurtia iparosodott terület, különösen a nehézipar és a fegyevárgyártás jelentõs, és nagyon nagy a különbség a vidék és a városok, különösen Izsevszk között.
Haapasalo elõször Envil Kaszimovval találkozik – róla már mi is írtunk, õ nevezte ki Steve Jobsot tiszteletbeli udmurttá. Kaszimov mostanában az udmurtok és az ufók kapcsoltáról szóló legendák terjesztésével foglalkozik, udmurt ûrhajósokat készít fel arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a földönkívüliekkel. Mint kiderül, már Ádám is udmurt volt: minden, ami igazán jó, az udmurt. Aki lefeküdt már udmurt nõvel, másmilyen nõvel már nem is akar. Mindenki megtalálhatja magában az udmurtot – Haapasalot viszont Kaszimov külön figyelmezteti: ha rosszul viseli magát, sosem válhat udmurttá. Másnap meglátogatják Steve Jobs sírjának „kihelyezett részlegét”:ha az udmurt meghal, akkor otthon is csinálnak neki egyfajta „sírt”, emlékhelyet (õszintén szólva ezzel az udmurt szokással a Rénhírek trörténete során még nem találkoztunk). Jobs udmurtságát bizonyítja, hogy annyira zseniális dolgokat talált ki. Egyébként az internet is udmurt dolog, az udmurtok kapták több ezer évvel ezelõtt, és õk hozták el erre a világra. Haapasalo arra a kérdésére is választ kap, hogy miért nem csinálták meg korábban: az emberiség még nem volt rá kész. A forrásból állítólag bölcsesség folyik, bár Haapasalo szerint inkább öreg-rozsdás-csónak-ízû víz.
Kaszimov ezután megmutatja egy földönkívüli szobrát – az ûrlényt természetesen udmurt földben találták. Kaszimov feltehetõen nem gondolja komolyan ezeket a dolgokat, mindez inkább humorosnak szánt reakció arra, hogy az oroszok mindent lenéznek, ami udmurt. (Mi azért gyanakszunk, hogy bõven használ magyar forrásokat.) Levezetésképpen Kaszimov és Haapasalo közösen festenek egy festményt.
Izsevszkben Haapasalo belefut a május 8-i ünnepségekbe. A második világháborúban elért gyõzelmet felvonulásokkal ünneplik minden oroszországi településen. Ezek az ünnepségek az orosz nacionalizmus megnyilvánlásaitól terheltek: meg is kérik õket, hogy az ünnepség egy részét ne filmezzék. Haapasalo találkozik Volkov elnökkel, akinek a kíséretében levõ katonatiszt gátlás nélkül dicsekszik azzal, hogy 15 éven át részt vett Észtország megszállásában.
A stáb ellátogat a Kalasnyikov-múzeumba – errõl csak néhány képet látunk. Valamivel nagyobb teret szentelnek a Kalasnyikov-gyár lõterének, ahol Haapasalo végül nem akarja kipróbálni a fegyvereket, így helyette operatõre lõ, nagyon szép eredménnyel. Haapasalo találkozuik egy udmurt szépségkirálynõvel, akit az oroszországi finnugorok között is a legszebbenk választottak. Mint kiderül, ezen a versenyen a saját népük kultúráját is be kell mutatniuk a versenyzõknek: táncolni, hangszeren játszani stb.
Izsevszkbõl Haapasalo Jundába utazik (a jundai csajmurikról már mi is írtunk), a beszermánok földjére. Itt elõre értesíthették a falu vezetését az érkezésükrõl, mert hivatalos ünneplésbe futnak. Titokban megkörnyékeznek néhány öreget, hogy mehetnének-e hozzájuk – ám amikor megérkeznek, a magánházban ugyanazok az ünneplõk várják õket. A faluban a helyzet a többi faluban tapasztalthoz hasonló: a fiatalokat nem érdekli a hagyományos kultúra, sõt, a faluból is elköltöznek – az öregekkel együtt a hagyományok is eltûnnek, sõt, maga a falu is. A faluban nincsenek rendes utak, s bár a gázvezetéék a falu mögött vezet el, a házakban nincs gáz. Rendes munka a városban sincs, a fiatalok esetleg õrként tudnak elhelyezkedni. A falvak környékén a földek ugarként hevernek.
A pohárnak itt is a nap irányában kell körbejárnia. Haapasalo megcsodálja a levest, melyben máj, sózott uborka, krumpli, káposzta és házisör (kvasz) van – a kóstoláskor az édeskés levesben almát is felfedez.
Végül Haapasalo a finn joulupukki társát, az udmurt Tol Babajt, azaz télapót keresi fel. Mivel nem orosz gyerekek társaságában érkezik, gyorsan kiderül, hogy beszél-e az udmurt télapó udmurtul. A télapó még egy eredeti udmurt vendégfogadó dalt is elõad.
Haapasalo Pjotr Zaharov költõ-újságíró kíséretében folytatja útját. Zaharov az Invozso, az udmurt ifjúsági folyóirat fõszerkesztõje: szerinte a fiatalok érdeklõdnek az udmurt kultúra iránt. Útjuk célja, hogy megismerkedjen az udmurt „sámánizmussal”. Szundukovo faluban találkoznak az udmurt tunóval, gyógyítóval. A tuno elmondja, hogy õ egyszerûen Isten segítségével gyógyít. Az emberek maguk keresik fel problémáikkal a gyógyítót: csak az akarattal és hittel érkezõkön tud segíteni. A gyógyításhoz háttal kell támaszkodni a befûtött kemencének, a kemence a kéményen keresztül össze van kötve az égiekkel, így tisztulhat meg az ember. A tuno megmutatja a „telefonját” is: a deszkát hüvelykujjával dörzsölni, miközben fura, keresztvetéshez hasonló mozdulatokkal „kapcsolatba lép Istennel”. Haapasalo azt mondja, hogy a bordája fáj, ezért mellkassal kell a kemence felé fordulnia. A tuno azt tanácsolja, írja fel a dátumot egy naptárba, és amikor megint fáj a bordája, akkor gondoljon vissza rá, és a combját felülrõl lefelé dörzsölje. (Késõbb Haapasalo a kamerának bevallja, hogy nem fájt semmije, teljesen egészséges, csak kíváncsi volt.) Késõbb a „sámán” vizet „ionizál” nekik az útra, és elmeséli, hogyan vált tunóvá. A környékbeli fiatalokat Vlagyivosztok környékére vitték katonának, ott mindegyik meg is betegedett az idegen éghajlaton. Valaki azt tanácsolta, hogy minden szõrt távolítson el magától – miután megtette, megérezte a kapcsolatot a természetfeletti erõkkel, és amikor visszatért, gyógyítóvá vált.
A faluban egyébként az átlagosnál több a természetfeletti képességûnek tartott ember. Errõl Haapasalónak eszébe jut, hogy mégiscsak fáj valamije: a lába. Fiatal korában sokat jéghokizott, és az utazások során a régi sérülések kiújulnak. Felkeres tehát egy másik gyógyítót, pontosabban egy látót is. Az asszony elmondja, hogy öt éve kapta ezt a képességet: Haapasalo lába fáj, és ezt a lábaiban õ is érzi. Megállapítja, hogy a térdfájás egy átok eredménye – azonban az az idõs, legalább nyolcvan éves nõ, aki Haapasalót megátkozta, már meghalt. Ezután az asszony leveszi az átkot. Mint kiderül, Haapasalónak sok az ellensége: nem akarják, hogy dolgozzon. A nõ azt is megmondja, hogy Haapasalo nemrég temetésen járt, és ott is kapott átkot.
Udmurtiából a stáb egy nagy ugrással Mordóvia felé veszi az irányt, ahol az erzák és a moksák élnek. Az õslakosok csak falvaikban használják anyanyelvüket, és az erzák és moksák egymással is csak oroszul beszélnek. Mordóvia a fekete föld övezetébe tartozik, értékes mezõgazdasági terület – ezen kívül gazdag ásványvízforrásokban.
Haapasalo szövege szerint az erzák és a moksák kb. négyszázezren vannak: ennyien azonban Mordóviában vannak, azon túl még vagy kétszer ennyien. Késõbb azt uis állítja, hogy Szaranszk lakosságának 80%-a erza, moksa és tatár – forrásaink szerint viszont a város lakosságának 85%-a orosz.
A fõvárosba, Szaranszkba érkezve Haapasalo erza kalauzával találkozik: Andrej Romaskinnal, a Toorama vezetõjével. A képeken a gyalogló-világbajnokság megnyitóünnepségét látjuk. A gyaloglás Mordóviában sikersportág: a legjobb oroszországi gyaloglók jelentõs része innen származik. Mordóvia a finnugor területek közül az egyik leginkább támogatott, mivel Putyin közvetlen környezetébe tartozó emberek a vezetõi. 2018-ban Oroszország rendezi a labdarúgó-világbajnokságot: ennek egyik helyszíne a szaranszki stadion lesz.
A mordvinok pogány vallása mára gyakorlatilag teljesen eltûnt. A székesegyház mellett Szaranszk másik nagy látványossága – mint az oroszországi városokban általában – a második világháborúban elesett katonák emlékmûve. A város megtekintése után Romaskin szülõfalujába vezet az útjuk. Mint Romaskin is elmondja, az erza és a moksa kölcsönösen érthetõ, bár nem könnyen.
Romaskin édesapja alapította a Tooramát. Amikor néhány évvel ezelõtt meghalt, házát múzeummá alakították. Az erza faluban fafaragással foglalkoznak, ebbõl Haapasalónak bemutatót is tartanak.
A stáb felkeres egy moksa falut is. Út közben Haapasalo megcsodál egy kétnyelvû helységnévtáblát. Ahová menni akartak, hivatalos ünnepséggel fogadták õket, így elmenekülnek, hogy „valódi embereket” találjanak. Haapasalo szerint ezen a környéken a falvak sokkal rendezettebbek, mint eddig bárhol. A falubeliek elmondják, hogy tejtermelésbõl élnek, õk is úgy vélik, hogy falujuk gazdag. Haapasalo nyelvhasonlításba fog, de amikor kiderül, hogy a tehén (finnül lehmä) moksául viszont traksz, felhagy a nyelvészkedéssel. Utóbb aztán kideríti, hogy a falut aféle Patyomkin-faluvá alakították át 2000-ben: ide járnak az állami vezetõk megnézni, hogy miként élnek a finnugorok.
A falvak után visszatérnek Szaranszkba, és egy taxisofõrt fogadnak, hogy vigye el õket látványos helyekre. Véletlenül bukkannak egy érdekességre: Oroszországban jellemzõ, hogy bizonyos területekre garázsokat építenek. Ezek fémlemezekbõl épített házacskák, melyek utcákat formáznak. Nem csupán az autókat tartják itt, hanem pincék is vannak, ahol élelmiszereket (almát, káposztát, burgonyát, házi konzerveket) tartanak. Haapasalo nyírfaágakból készült szaunavirgácsokat is felfedez. (Ennek a jelenetnek nem sok köze van a finnugorokhoz, de az orosz kultúra jellegzetes vonását tárja fel.)
A hatodik részben Haapasalo ellátogat a Szaranszki Egyetemre, ahol finnt is tanítanak. Haapasalo annyira meghatódik, már annak a tudatától is, hogy a diákok értik, amit mond, hogy zavarában Mordóviát Szibériába teszi. A diákok sincsenek kevésbé zavarban: arra a – valljuk be, nem túl értelmes – kérdésre, hogy mi szerintük a legszebb mondat anyanyelvükön, semmit nem tudnak válaszolni. A stáb ezért inkább két diákkal az udvarra vonul, hogy oldottabb körülmények között forgassanak. Haapasalo arról érdeklõdik, hogy mily finn szavvak hasonlítanak a mordvin szavakra. A válasz persze fõként számnevekbõl áll. Kérdésre azt válaszoják, hogy a nemzeti kultúra erõsödik, a fiatalok közül egyre többen beszélnek erzául és moksául.
Ezután egy másik iskolába látogat: itt a gyerekeket kiskoruktól kezdve katonai szolgálatra nevelik: azaz egy kadétiskolába. Mint Haapasalo elmondja, a „hazafias nevelés” Oroszországban igen aggasztó jelenség: könnyen átcsaphat rasszizmusba, erõszakba. A felsõévesek alaki, fegyvertisztítási és vegyivédelmi gyakorlatokat mutatnak be. Haapasalo megtekinti az iskola mûködését bemutató tablókat – a gyerekek elé a kozákokat állítják példaképül. Végül a hittanórát is meglátogatják: itt a gyerekek az õrangyalukról tanulnak – a „hazafias” és a vallásos nevelés itt is teljesen összefonódik. (Ennek a jelentenek szintén nincs sok köze a finnugorokhoz – annyiban mégis van, hogy segít megérteni, milyen szellemiségû államban élnek.)
Ezután Haapasalo a mordvin birkózással ismerkedik. Végül azonban úgy találja, hogy a mordvin birkózás semmiben nem különbözik a finntõl. Mi azonban egy különbséget észrevehetünk: a finn birkózók bizonyára finnül beszélnek a tanítványaikhoz – a mordvinok viszont oroszul. (A háttérben látható felirat viszont mordvin.)
A vonatra szállás közben Haapasalo másodszorra mondja el, hogy mennyire fársztotta már a 15 napos utazás – Szibériában. Meg kell állapítanunk, hogy igazán fáradt lehet, ha már azt sem tudja, hol van. Szaranszkból Sziktivkarba tart – utóbbi nevét ki sem tudja mondani, késõbb sem. Mint elmondja, leginkább az keseríti el, hogy a meginterjúvolt emberek azt próbálják mutatni, hogy velük minden rendben van, kultúrájuk virul. Szeretné hinni, de az az érzése, hogy az emberek betanult szöveget mondanak – mintha Észak-Koreában lenne.
Reggel megérkezik Sziktivkarba – a huszonhét fokból a hétbe. Komiföld közel akkora, mind Svédország (több, mint négyszázezer négyzetkilométer), de lakossága tizedannyi (nem éri el az egymillió fõt). Kevés a város, és közöttük hatalmas tajgavidék húzódik – a lakosság negyede a fõvárosban lakik. A terület északi része túlnyúlik a sarkkörön: ezen a vidéken a tundra a jellemzõ, itt rénszarvast is tartanak. A komit a mindennapokban is használják, különösen ott, hol továbbra is a halászat és a vadászat a meghatározó jövedelemforrás. Komiföld ásványkincsekben rendkívül gazdag, de jelentõs gazdasági ágazat a fafeldolgozás is. Itt található Európa legnagyobb erdõvagyona. A Komi Köztársaság területén annak idején több jelentõs munkatábor mûködött, a helyi oroszok jelentõs része a rabok utóda.
Haapasalo felkeresi az ö betû szobrát, bár a komik cirill betûkkel írnak, két olyan betût is használnak, amely nincs meg az orosz ábécében: az i-t és az ö-t. Az ö a komi identitás egyik jelképévé vált – az ezzel jelölt hang igen gyakori a komiban. Haapasalo itt is azt mondja, hogy Észak-Szibériában van, holott még mindig az Urál európai oldalán jár – és rendkívül csodálkozik azon, hogy ez a betû tényleg része a komi ábécének. (Ez viszont azért érdekes, mert a betû megvan a mari és az udmurt ábbécében is – azonban, úgy tûnik, Mariföldön és Udmurtiában Haapasalo nem sok helyi nyelven írt felirattal találkozhatott.)
Az utcán véletlenül összefutnak egy férfival, akirõl kiderül, hogy Anatolij Nyeverov komi képzõmûvész, de õ tervezte a köztársaság és a fõváros címerét is, és éppen aznap ünnepli születésnapját. Meghívja õket a mûtermébe. Nyeverov több köztéri szobrot is alkotott, ezek makettjeit mutatja be. Természetesen a mûvész megrajzolja Haapasalo portréját is.
A Komi Köztársaság címere
(Forrás: Wikimedia Commons / A. Neverov)
A stáb ezután Nyeverov egyik szobrához, az Afganisztánban elesett katonák emlékmûvéhez látogat: ez nem egy hõsi emlékmû, szomorúságot áraszt. Nyeverovtól Haapasalo megtudja, hogy errõl a területrõl különösen sok katonát vittek Afganisztánba – meg is látogat egy veteránt, akinek fûrésztelepe van. A komiknál nem él úgy a pogány hit, mint a mariknál, itt nincsenek szent erdõk, ligetek. A veterán elmondja, hogy a háború két év folyamatos rettegés volt: a mai napig, ha helikoptert hall, felkapja a fejét. Ezzel ér véget a hatodik rész.
http://www.nyest....dmurtiaban
Nyilasok a komik között?
A nyilaskeresztet választotta jelképéül a nemrégiben megszületett komi nacionalista párt. Céljaik között szerepel Komiföld függetlenségének elérése, de addig is erõsíteni akarják a komi öntudatot, védeni a nyelvet és a kultúrát, kevesebbet inni és többet sportolni. Kik õk, és mennyire vehetjük komolyan õket?
Február 19-én ült össze elõször a komi nemzeti szocialista párt, a Zürjén Szövetség. Az ülésen a párt hét járási képviselõje jelent meg, és a párt vezetõjének Alekszandr Karmanovot választották meg. Az új szervezet létrejöttét üdvözölte Alekszej Kolegov, a Rubezs Szevera (Észak Határa) orosz nemzeti-patrióta mozgalom vezetõje, aki szerint a komik száma évrõl évre csökken, már népirtásról lehet beszélni, így rég megértett az idõ egy ilyen szervezet létrehozására.
Az est díszvendége volt Szergej Buhancev komi író, aki népszavazást szeretne kezdeményezni a Komi Köztársaság függetlenségérõl, illetve szeretné, ha Komiföld természeti kincseivel a helyi lakosság rendelkezhetne. A sziktivkari küldött javasolta, hogy a mozgalmon belül kezdjenek nyílt harcot az alkoholizmus ellen, és népszerûsítsék az egészséges életmódot: a fiatalok isznak, kábítószereznek, és nem sportolnak – ebbõl fakad a legtöbb probléma. A kortkeroszi küldött arról számolt be, hogy a komikat gyakran lekomjakozzák, a fiatalok szégyellnek komiul megszólalni. Javasolta a komi nyelv oktatásának kiterjesztését az óvodákban és az általános iskolákban.
Az elhangzottak alapján megállapodás született, hogy a Zürjén Szövetség elsõdleges céljának a komi nyelv és kultúra védelmét tekinti. Emellett fontosnak tartják, hogy az egészséges életmódot propagáló helyi köröket hozzanak létre, illetve elõkészítik a Komiföld függetlenségérõl szóló népszavazást.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hirdetés
Hirdetés vége
A gyûlésen elfogadták a szövetség zászlaját, melyen vörös alapon fekete népi minta található, közepén fehér nyilaskereszttel. A vörös és a fekete a gonosz ellen folyó harcot jelképezi. A kereszt a magyarázat szerint arra utal, hogy „pravoszlávok vagyunk, de nem felejtjük õseinket és kultúrájukat”. A nyilacskák pedig arra utalnak, hogy a harcot a jövõ nemzedékekért minden irányban folytatják. (A magyar nyilaskeresztre nem történik utalás.)
Azt is eldöntötték, hogy a mozgalom himnusza a Marseillaise lesz, az erõs és derék emberek dala, akiket az igazság szomja visz harcba és vezet gyõzelemre. A dallamra a késõbbiekben egy komi költõ fog szöveget írni.
Most akkor mi van?
A hír több furcsaságot is tartalmaz. Elõször is, a mozgalom neve Zürjén, és nem Komi Szövetség (Зырянский Союз). A zürjén a komik külsõ elnevezése, korábban az oroszok nemezték így õket, de ma már õk is a komi elnevezést használják. A zürjén ugyan nem számít sértõnek, de nem világos, hogy éppen a nemzeti öntudatot és az anyanyelv használatát hangsúlyozó mozgalom miért választ idegen elnevezést. (Igaz, az eset nem példátlan, gondoljunk csak a hungaristákra.) Az azonban már feltûnõbb, hogy a párt egyetlen elérhetõ jelvényén szereplõ felirat is orosz nyelvû, és sehol nem esik szó arról, hogy a találkozón komiul beszéltek volna.
Figyelemre méltó az is, hogy a szervezet nyilvánvalóan a nagyorosz nacionalista Rubezs Szeverához kötõdik, melynek honlapjáról hamar kideríthetõ, hogy kisebbségellenes. Igaz, a megfogalmazott indulatok leginkább a kaukázusi kisebbségek ellen irányulnak, de nehezen képzelhetõ el, hogy egy orosz nacionalista párt támogassa Komiföld kiválását az Oroszországi Föderációból, vagy akár azt, hogy a komi nyelv nagyobb szerepet kapjon, a helyi orosz lakosságnak is kötelezõ legyen tanulnia stb. A komi érdekekkel elsõsorban nem Oroszország más nemzetiségei, hanem éppen az orosz nacionalisták állnak – akár nevükben is nacionalista pártok tagjai, akár nem.
Bár a szervezet a komi nyelv és kultúra megõrzését hangsúlyozza, semmilyen információt nem kapunk arról, hogy ehhez miként kíván hozzájárulni. Nem tûnik nagyon nemzeti indíttatásúnak a zászló vagy a himnusz kiválasztása sem: az elõbbi nyilvánvalóan a náci mozgalmak színválasztását és kompozícióit követi, az utóbbi pedig teljesen értetetlen (különös tekintettel arra, hogy Franciaország himnuszáról van szó). Az egyedüli konkrét cél a helyi sejtek létrehozása – talán nem alaptalan a gyanúnk, hogy ezek inkább valamiféle katonai kiképzésrõl, mint a sport örömérõl fognak szólni.
Nem világos tehát, hogy kik és milyen valós célokból, milyen elképzelésekkel hozták létre ezt a szervezetet. Félõ, hogy a mozgalom eredménye mindössze az lesz, hogy ezentúl minden valódi nemzeti indíttatású, a komi nyelv és kultúra megmentésére irányuló kezdeményezésre rá lehet sütni a náci bélyeget, összemosva a nemzeti érzésre hivatkozó józan és szélsõséges irányzatokat. Ahhoz, hogy visszatérhessen a harmincas évek nemzetiségeket elnyomó terrorja, már tényleg csak ez hiányzott.
http://ch-serverh...dmore=5321
A zürjének (komik) története
http://ch-serverh...321#c62233
http://www.google...sgapwYCwCw
http://ch-serverh...242#c60927
Hozzaszolasok
#1 |
dodopapa
- 2013. February 18. 11:32:52
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.