Emlékeztek? Bõ egy éve írtam, hogy a paksi MVM reklámkamion ide is kitelepült. A döntés megvan, már csak a nyélbe kell ütni a lecserélt fejû projekteket.Szakmai körökben senki nem érti, hogy miért sietteti az Orbán-kormány a paksi atomerõmû bõvítését, és miért kellene az elsõ új blokknak már 2024-ben mûködnie. Politikai szemfényvesztés vagy befigyel a Közgép? A hvg.hu utánament a részleteknek.

A szakzsargonban nuklerájnak hívják az atomenergetika bennfentes világát. Ebben a szektorban minden építési beruházás többe kerül, mint amennyire elõzetesen tervezik, és ritkán készül el valami idõben. De azoknak, akik végig kitartanak egy projekt mellett, óriási öröm és dicsõség a részük.

Paks a hazai áramtermelési potenciál 40 százalékát biztosítja. A blokkok egy évben átlagosan 8000 órát dolgoznak, melynek révén 16 terrawattóra (azaz 16 millió megawattóra) áramot termelnek. Paks meghatározza a város és Tolna megye gazdaságát. A tulajdonos MVM-holdingon belül Paks az arany tojást tojó tyúk, "állam az államban." A parlamentbe frissen érkezõ képviselõk is gyorsan megtanulják: ha energetika kerül a napirendre, Paks érinthetetlen.

Már 13 milliárdot elköltöttek

Az atomerõmû négy, egyenként 440 MW-os (a késõbbi fejlesztéseknek köszönhetõen ma összesen 2000 megawatt) teljesítményû blokkja 1973 és 1987 között épült. Az elsõ reaktor 1983 óta termel, és mivel a blokkokat eredetileg is 30 éves üzemidõre tervezték, sokáig nem is kellett gondolkodni a hogyan továbbról. Energiastratégia elõször 1993-ban készült a rendszerváltás után. Ekkoriban még elég volt annyit rögzíteni, hogy egyszer majd szükség lesz egy új atomerõmûre. Elvárásként csupán annyi fogalmazódott meg, hogy a kormány „a szakmai, környezetvédelmi és társadalmi megalapozást követõen a beruházás szükségességére, feltételeire, az erõmû típusára és telepítésére vonatkozó javaslatait kellõ idõben terjessze az Országgyûlés elé”. Hasonló volt a hangnem a késõbbi energistratégiai dokumentumokban is.

Paks bõvítése a reaktorblokkok húszéves üzemidõ-hosszabbításáról szóló döntéssel párhuzamosan került 2008-ban terítékre. Egy új atomerõmû-blokk építése az európai viszonyok között a tervezést követõen is még 7-10 évig eltart. Akik a bõvítésben hittek, úgy kalkuláltak, hogy a körülményeket elég 2020-22-re tisztába tenni, és utána még bõven belefér az építkezés. Ez köszön vissza a 2010-es kormányváltásig minden Pakssal kapcsolatos országgyûlési dokumentumban. Ennek megfelelõen kezdte el az MVM is a projekt elõkészítését már 2007-ben.
Fotó: Túry Gergely

A cég színfalak mögötti munkájáról semmit nem lehetne tudni, ha az Energiaklub és az atlatszo.hu nem perelt volna nyilvánosságra néhány kulcsfontosságú MVM-dokumentumot. Az elõkészítést megalapozó Lévai-, majd a ráépülõ Teller Projektre eddig 12,74 milliárd forintot költött az MVM. Perger András, az Energiaklub projektvezetõje Magyar Narancsnak február végén azt mondta, hogy a legnagyobb probléma a szakmai diskurzus teljes hiánya. Szerinte az is elfogadhatatlan, hogy üzleti titok miatt a projektrõl csak akkor lehessen bármit is megtudni, amikor az építkezés már befejezõdött.

Nemzeti Nuklearizmus

Amikor 2010-ben az új kormány összeállította a Nemzeti Energiastratégiát, a 2008-as távlati elképzeléseket alapul véve arra jutott, hogy az új atomerõmû megépítésével ne várjunk 2032-ig, hanem helyezzük üzembe már 2024-25 körül. Ez azt jelentené, hogy 7-8 évig a jelenlegi és az újonnan épített erõmû együtt termelne, ami az elképzelés szerint a grandiózus beruházás gyorsabb megtérülését segítené: a 25 százalékos áramimport mérleget 11 százalékos exportba lehetne átfordítani.

Ez azért nem ennyire egyszerû. Egyrészt az MVM-nek nyilvánvalóan nincs forint-ezermilliárdokban mérhetõ pénzkerete, ami azt jelenti, hogy a finanszírozásnak is komoly költsége lesz. Másrészt importáramhoz jelenleg rendkívül kedvezõ áron jutunk, és egyelõre túlkínálat van a piacon: nagy kérdés, hogy az új erõmû által termelt áram ára mennyire lesz versenyképes. Több elemzõ már a bõvítés tervezett gyorsításakor jelezte, a beruházás állami erõltetése fordítva sülhet el: csökkenti a megtérülés esélyét, növeli a kockázatokat. Az energiastratégiához 2011-ben készült egy Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv (NCST) is. Ebben megneveztek nagy léptékû zöldenergiás beruházásokat is, de fontosságuk rögvest elhalványult, miután az iparágban mindent Paks bõvítésének rendeltek alá.
A fordulópont

A Pakshoz kapcsolódó kormányzati kommunikáció 2011 novemberében vett éles kanyart. A Corvinus Egyetemen tartott „Tárcatükör a Közgázon” címû beszélgetéssorozat szezonnyitóján Fellegi Tamás, az akkori fejlesztési miniszter a nem teljesen amatõr hallgatóságnak kijelentette: a kormányzati elképzelésekhez készült közgazdasági háttérelemzés világosan azt mutatja, hogy az energiamixben az atom részarányának emelése a leginkább kifizetõdõ.



A hivatkozott tanulmányban, melyet a volt energiahivatali elnök, Kaderják Péter irányítása alatt mûködõ Regionális Energiakutató Központ (REKK) írt, azonban nem ez szerepelt. A ma már hozzáférhetõ tanulmányban az áll, hogy a szóba jöhetõ hat forgatókönyv közül az erõltetett atomerõmû építés és a megújuló energia alapú áramtermelés kiépítésének a felgyorsítása a legtõkeigényesebb alternatívák. Az egyenként 10 ezer milliárd forintra becsült teljes beruházásról a dokumentum így fogalmazott: „a két forgatókönyv közel azonos tõkeigénye és környezeti teljesítménye igazi energiapolitikai dilemmát jelez, nevezetesen azt, hogy (…) a nukleáris kapacitás bõvítés és a jelenlegi Nemzeti Cselekvési Tervnél ambiciózusabb megújuló áramtermelési kapacitás-bõvítés reális alternatívái egymásnak”.



Fellegit a Corvinuson senki nem javította ki. (sem a moderátornak szegõdött Török Gábor, sem a témában a beszélgetés ellenzéki balanszául hívott Scheiring Gábor, akkor még LMP-s képviselõ). Egy energiapolitikus forrásunk a füllentést utólag úgy magyarázta, hogy a kormányzati megbeszéléseken Fellegit Orbán többször is arra szólította fel, hogy Paks II. ügyében folytasson erõteljesebb kommunikációt. Így volt vagy sem: a Corvinuson elhangzottak határozták meg a késõbbi kommunikáció irányát.

Orbán atomhívõ

Egy, az Energiastratégia megalkotásában szerepet vállaló forrásunk szerint a kormányzati súlyponteltolódásnak az volt az oka, hogy "Orbán Viktor atomhívõ lett", az olcsó nukleáris energia mítoszának a foglya. „Orbán az európai gazdaságok energetikai problémáiból azt szûrte le, hogy az ellátásbiztonság és a megfizethetõ energiaár lesz a politikailag döntõ, és hogy a túlzott energiafüggés a korábbiaknál is nagyobb kockázatot rejt magában” – magyarázta a korábbi szakpolitikus. Az "olcsó atomenergia" idehaza jó ideje visszatérõ érv, pláne, hogy jelenleg igaz is. Ám az korántsem magától értetõdõ, hogy így is marad.

Pakson olyan rendszer termel áramot, aminek a beruházási költségeit rég nullára írták: a nagy befektetéssel felépült rendszer régóta csak hozza a pénzt. Még akkor sem találunk versenyképesebb áron áramot, ha a húszéves üzemidõ-hosszabbítás költségét (180-200 milliárd forint a négy blokkra összesen) kell beleszámolnunk. Egy, a jelenlegihez hasonló méretû új atomerõmû építése azonban nagyon sokba kerül. Pláne, hogy arról még alig esett szó, hogy egy ilyen beruházás az erõmûépítésen túl is gigantikus költségeket jelent, mert meg kell erõsíteni a villamosenergia-hálózatot és a termelõoldali háttérkapacitást (vagyis: legalább 6-700 MW tartalékerõmûvet kell pluszban a rendszerbe állítani arra az esetre, ha kiesne egy paksi blokk).

Friss kalkuláció

Ha felépül egy új erõmû, annyi bizonyos, hogy csak a jelenlegihez hasonló ún. nyomott vizes (Pressurized Water Reactor - PWR) technológiára épülhet. Ilyet csak az amerikai Westinghouse, a francia Areva, orosz Atomenergo Projekt és a koreai Kepco gyárt.

Jelenleg egyetlen költségszámítás ismert: eszerint egy kétblokkos, 2000-2400 MW teljesítményû rendszer nagyjából 3000 milliárd forintba kerülne. Az évszázad beruházásának is nevezett projekt árát azonban még a gazdasági válság elõtti adatokkal számolta ki Felsmann Balázs, aki 2006-2008 között a gazdasági tárca szakállamtitkára volt. Kérésünkre aktualizálta a 2009-ben publikált számítását.

Kiindulópontként Felsmann a Chicagói Egyetem tavaly közzétett elemzését vette alapul: eszerint az elmúlt nyolc évben több mint kétszeresére emelkedtek a nukleáris erõmûvek beruházási költségei. „A jelenleg ismert fajlagos költségekkel számolva egy Paks méretû új atomerõmû nagyságrendileg 2700-3100 milliárd forintnak megfelelõ nettó beruházási összegbõl valósítható meg” – állítja.
Fotó: Túry Gergely

A „nettó” itt nagyon fontos kitétel. Felsmann szerint, ha csak a legminimálisabb nyolc százalékos finanszírozási költséggel számolunk (ez inkább már tíz százalék és afölött van), akkor csak a finanszírozás éves kamatköltsége évente 230-250 milliárd forintba kerülne a program 30 éves üzleti modelljére számolva. A fiannszírozási költség méretének érzékeltetéséhez jó viszonyítási pontot jelent, hogy a Paksi Atomerõmû 2011. évi teljes árbevétele 174 milliárd forint volt. Az említett közel negyedbillió pedig csak a projekt éves kamatköltsége.

Felsmann friss kalkulációja szerint, amennyiben a beruházáshoz hozzátesszük az emelkedõ fenntartási, környezetvédelmi és biztonsági költségeket is, úgy biztosra vehetõ, hogy az új blokkok által termelt áram kilowattóránkénti egységára legalább 23-25 forint lesz. Összehasonlításképpen: Paks jelenleg 11 forint körüli egységáron termel.

A mindenbe belerángatott MVM

A Mártha Imre vezérigazgató nevével fémjelezhetõ korábbi MVM-vezetés csak úgy látta megvalósíthatónak a projektet, ha a cég elsõ körben 8-10 évig felhalmozhatja a profitját. Az így összegyûjtött 500-600 milliárd forintból az MVM már képes lehet létrehozni egy projektcéget egy olyan partnerrel, amely hasonló összeggel beszállna az alapításba. A beruházási költség harmadával ugyanis már el lehetne indulni: ekkora tõkével talán már talán meg lehetne finanszíroztatni a vállalkozást.

Ezt a stratégiát képviselte lényegében Baji Csaba is, akit a Paksi Atomerõmû élérõl neveztek ki 2010-ben az MVM elsõ emberévé. Az MVM 2010-11 fordulóján elkészült közép- és hosszú távú stratégiájában (ez volt az ún. „in-house koncepció”) még olyan ambíciózus növekedéssel számolt, aminek köszönhetõen 2013-ra a kamatok, adók, és értékcsökkenési leírás elõtti eredmény (ebitda) 150 milliárd, 2020-ra pedig 250 milliárd forintra nõhet.

A stratégia kritikus pontja, hogy az állam a cégnél hagyja-e a nyereségét. A válasz erre máig nemleges. Orbánék nemcsak hogy kivették osztalékként a nyereség jelentõs részét, hanem az MVM-et minden szembe jövõ projektbe belerángatták. Csak vitte a pénzt a megbukott negyedik mobilszolgáltató megalapítása, a Bakonyi Erõmû kényszerû megvásárlása, a gáztõzsde kiépítése, az ajkai alumíniumgyár hitelezése, és fõként sok-sok milliárdba fog kerülni az E.On földgázcégeinek márciusban lezáruló megvásárlása, (mert bár a vételárat az állami vagyonkezelõ nyújtja a cégnek a bevásárláshoz, az MVM-nek a földgáz üzletágát fel kell építenie, plusz és a rendszert - gázzal - fel kell töltenie).

„Egy dolgot kértük a kormánytól: azt, hogy elégedjen meg a 20 százalék körüli osztalékfizetési plafonnal, a többit pedig hagyja a cégnél” – emlékszik vissza egy ma már nem az MVM-ben dogozó felsõvezetõ. Hogy csak egy példát említsünk: miközben a cég a 2011-es évet 21 milliárd forint feletti konszolidált nyereséggel zárta, az államnak, mint tulajdonosnak több mint 12 milliárd forint osztalékot fizetett.

Majdnem jött az atomfillér

Az MVM-ben az atomprojekt finanszírozása érdekében többféle ötlet is felmerült. Volt olyan elképzelés is, amely az áramárba szénfillér helyett beépítette volna az atomfillért, amelyen keresztül a fogyasztók közvetlenül hozzájárultak volna a projekthez.

Pusztán finanszírozási szempontból amellett is szóltak érvek, hogy a projektbe bevonják a horvátokat: közös finanszírozás, cserében áramot kapnak. Horvátországban ugyanakkor kedvezõek az adottságok az energiatárolós vízierõmûvek létesítésére, amibõl szintén olcsó áram nyerhetõ, a magyarok pedig abba a beruházásba is beszállhattak volna.

Szóba került az is, hogy az MVM a szlovákokkal vagy a csehekkel közös finanszírozást találjon, miután ezekben az országokban is atomerõmûvi bõvítésen dolgoznak, és szintén a finanszírozás jelenti a legnagyobb problémát. De az energetikai szuverenitás felértékelõdésével ez az ötlet - a hovát együttmûködéssel együtt - elhalt.

A paksi bõvítés felgyorsítását szokták azzal indokolni, hogy atomerõmû építési verseny zajlik a régióban: aki elsõként fejezi be az építkezést, az lehet a régió exportõre. A cseh Temelinben és Dukovanyban, valamint a szlovák Mohovceban elõrébb járnak valamivel az elõkészítésben a paksinál. Ennek ellenére még a Molnál ötször nagyobb CEZ-nek sem sikerül a finanszírozás fedezetéhez szükséges önrész összerakása. Ha valamelyik régiós versenytársunk megelõz minket, akkor "felesleges is a korábban kitalált 1000-1200 MW-os blokkokban gondolkodni.” – kommentálta a régiós versenyt egy atomenergetikai szakember.

Az energiafogyasztás nem indokolja a sietséget

Paks felgyorsított bõvítésének szakmai oldalról a mai napig hivatalosan az a magyarázata, hogy a hazai áramfogyasztás évente átlagosan 1,5 százalékkal nõ, és ha ez így megy tovább, akkor csakhamar szükség lesz plusz kapacitásokra. A kiindulópont azonban lassan öt éve nem igaz. Tavaly például 0,6 százalékkal csökkent a fogyasztás, és az idei évre szóló kilátások is csak stagnálást valószínûsítenek.



Az Erõterv szakértõje, Strobl Alajos egy 2012 tavaszi konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai fogyasztás hosszú távon felülmúlhatja az uniós tagországok fogyasztási növekedésének 0,7 százalékos átlagos ütemét. De a 2032-2035-ig tartó idõszakban sem fog 1,2 százalék fölé menni. Ez azt jelenti, hogy fogyasztási oldalról „nem hajt annyira a tatár”, nem kell az új erõmûvet megépíteni 2023-24-re. Szerinte az is bõven elég, ha az elsõ blokk elkészül 2027-re.

Most aztán húzz bele!?

A Paks II Erõmûfejlesztõ Zrt. létrehozását Németh Lászlóné 2012 májusában jelentette be, alig pár hónappal azután, hogy átvette a tárca irányítását Fellegi Tamástól. Az államigazgatásban 2012 elsõ félévében "egylövetûvé" alakították az energetikai kormányzást. (Lásd errõl Egylövetû irányítás címû keretes írásunk). Az év második felétõl folyamatosan zajlott az elõkészítõ munka, jelenleg a hidrológiai és geológiai tanulmányok készítése zajlik.

Az MVM-ben beindult munkának az orosz-magyar vegyes bizottság ülései adtak lendületet. „Amikor tavaly Moszkvában tárgyaltunk, azt mondták: oké, értjük a koncepciót, de milyen garanciák, adókedvezmények és vállalások stb. vannak a csomagban? És erre nem tudtunk mit mondani, mert ebben mi nem vagyunk illetékesek”. – mesélte az MVM egyik bennfentese.

2012 júliusában a miniszterelnök vezetésével létrehozták a Nukleáris Energia Kormánybizottságot (NEK). A testülete feladata (melynek még tagja a fejlesztési- és a a nemzetgazdasági miniszter, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), az MVM, a Paksi Atomerõmû és a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezetõje), hogy megválaszoljon minden stratégiai kérdést, amely az új atomerõmûvi blokkok megvalósítását akadályozná.
Egylövetû irányítás

A 2010-es Orbán-kabinet megalakulásakor az energetikának két minisztériumban is lettek hídfõállásai, emiatt alakultak ki konfliktusok az NFM és az NGM között. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter távozását követõen teljes személycsere következett a tárcánál. Az europeer zöldpolitikát követõ Olajos Pétert kirúgták, a klíma és energiahatékonysági ügyekbe belefáradt Bencsik János lemondott, majd Németh Lászlóné érkezését követõen a teljes korábbi szakmai stábot eltakarították, a paksi vonal elõl. A fejlemények nyertese az államtitkárrá elõléptetett Kovács Pál lett, aki 2009-ben egyszerû atomenergia-szakértõként került a fejlesztési tárcához.



A tárcánál ma az a beosztotti meggyõzõdés, hogy az NFM-et igazából Nyerges Attila miniszteri fõtanácsadó (a Közgép-elnök, Nyerges Zsolt testvére) vezeti. A „kis-Nyerges” szállítja a minisztériumba a konkrét politikai megrendeléseket, és az egyébként lojális miniszternek csak annyi mozgástere marad, hogy próbálja tisztességgel ellátni a rábízott feladatokat. A munkába kívülrõl Lázár János is rendre beleszól, és még szakpolitikai kérdésekkel is csak a Miniszterelnökség bólintása után lehet foglalkozni.



Ennek következménye, hogy a Mol-tól átcsábított Holoda Attila három hónap után azért állt fel a helyettes államtitkári székbõl – ahova kifejezetten bányászati és egyéb energetikai kérdéseket kezelõ szakemberként érkezett -, mert ennyi idõ alatt elfogyott körülötte a levegõ.

Erõbõl fejlesztõ

A Paks II Erõmûfejlesztõ Zrt. vezetõje, Nagy Sándor (aki maradt az MVM vezérhelyettese is) tavaly decemberben a Magyar Energia Társaságnak tartott elõadásában vázolta fel a feladatokat és adott menetrendet.

Az elsõ blokkot 2023-24 fordulóján helyeznék üzembe, 2026-ban pedig a második blokk (Paks 6 néven) építése is megkezdõdhet. A menetrend ennek megfelelõen feszes: 2013-ban zajlik a tendereztetés, 2015-ben kezdõdik a tényleges mûszaki tervezés, 2018-tól pedig az építés. Az erõmûfejlesztõ cég úgy képzeli, hogy a blokkok egyenként 1000-1600 megawatt teljesítményûek lehetnek 60 éves üzemidõ élettartammal.

Annyi fennakadás máris látszik, hogy a tenderkíírás megcsúszott. A késés oka egy, az ügyet jól ismerõ forrás szerint, hogy egy sor kérdés a közbeszerzési eljárással kapcsolatban még tisztázásra vár. Ezek közül a legalapvetõbb, hogy egyáltalán milyen részfeladatokra kell feltétlenül közbeszerzési eljárást indítani, és hogy legyen-e elõminõsítés az eljárásban. Az sem volna meglepõ, ha a választások elõtt a közbeszerzésnek már nem ugranának neki.

Közgép in da house

A politikai elit beruházásfüggõ. Ez a Paks II esetében azt jelenti, hogy bár az atomerõmûi technológia beszerzésébõl legfeljebb a kereskedõ hasít, de abból hogy a beruházásnak legalább 40 százalékban magyar hozzájárulást (kontribúciót) kell tartalmaznia, sokan remélhetnek némi forgácsot. Az évszázad bizniszében ez összességében egy 1200 milliárd forintos tortaszeletet jelent. Elsõsorban ún. harmadik körös munkák (betonozás, épületgépészet egy része, infrastrukturális építkezések, földmunkák stb.) jöhetnek szóba. A kormány mögötti gazdasági érdekkör elég jól körvonalazható, de ettõl még a rendszer csak akkor mûködhet, ha a finanszírozás megoldható. A nukleáris klaszterbemár beregisztráltak a vállalkozók, ezek között feltûnt a Közgép is, amely több feladaton keresztül elkezdett ismerkedni a paksi tereppel.
Pénzkérdés

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint ma csak elsõrendû adósosztályzattal rendelkezõ országok ("A") képesek finanszírozni egy nukleáris beruházást, Magyarország viszont befektetésre nem ajánlott adósminõsítéssel rendelkezik. Több százmilliárd forintos beugró nélkül új atomerõmû építésébe biztosan nem foghatunk: olyan nincs, hogy szállítói hitelbõl finanszírozzanak meg egy ekkora beruházást.



A gyõztesként már hírbe hozott oroszok számára az elkövetkezõ évtizedek leginkább arról szólnak majd, hogy odahaza elõteremtsék a pénzt a saját erõmûvi kapacitásaik pótlására. Ugyanez igaz a francia EDF-re is, amely az elkövetkezõ idõszakban kiesõ atomerõmûveit sem tudja majd csak saját tõkébõl finanszírozni.
Link