Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Mit tettek a magyarok a Donnál? - megdöbbentõ fordulat
Bizony, folyik az "átrétékelés", visszaértelmezése a lényegnek, amit jól láthatóan ki is emeltem.
Megrázó, magyar katonák által elkövetett súlyos háborús bûncselekményekrõl, népirtásban való részvételrõl közöl eddig ismeretlen orosz levéltári dokumentumokat a napokban megjelenõ A magyar megszállócsapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok címû könyv. Krausz Tamás történész, a kötet egyik szerkesztõje a Heteknek elmondta: napokig nem tudott aludni azt követõen, hogy elolvasta a beszámolókat.
A Hetek írása.
A dokumentumok hitelessége kapcsán Krausz Tamás megjegyezte, hogy szemtanúk által leírt beszámolókra és a szovjet államigazgatás tényszerû összegzéseire alapuló iratokat hoztak nyilvánosságra, melyeket eddig orosz levéltárak õriztek. A szovjetek, a németek, a finnek, a lettek, a litvánok, a románok és a magyarok által a megszállt területeken elkövetett bûncselekményeket gyûjtötték össze, amikor felszabadítottak egy-egy területet. Krausz Tamás hangsúlyozta: a dokumentumok hitelességét német történészek is elfogadják. Hozzátette: a magyarok sem rosszabbak, sem jobbak nem voltak más nemzetek fiaihoz képest, de sajnálatos módon a levéltári adatokból egyértelmû, hogy a magyar hadsereg háborús bûncselekményekben és népirtásban is segédkezett.
A történész kifejtette, hogy az elmúlt hetven évben az orosz és a magyar politikai elit sem kívánta ezt a témát bolygatni – több okból. A szovjetek a béke érdekében nem akarták nemzeti érzésükben megsérteni a befolyási övezetükhöz tartozó népeket. Érdekes módon Rákosi és Kádár szintén össznemzeti érzésekre igyekezett apellálni, ezért õk is jegelték a háborús bûncselekmények nyilvánosságra hozatalát. A rendszerváltást követõen pedig az új politikai elit nemzeti arculatába nem illett volna bele, hogy éppen a magyarok által a Szovjetunió lakossága ellen elkövetett bûnökrõl nyisson társadalmi vitát. Krausz Tamás álláspontja szerint az orosz levéltárak egyebek mellett azért is nyíltak meg, mert számtalan balti és kelet-európai országban a második világháború átértelmezése zajlik. „Nacionalista pártok, mozgalmak igyekeznek hamisítani a korábban evidenciának vett tényeket, mint például azt, hogy a Szovjetunió és a szövetségesei képviselték a háborúban a jó oldalt, Hitler és szövetségesei a rosszat” – tette hozzá Krausz.
Egy, a magyar vezérkar álláspontját tükrözõ belsõ dokumentum (10-es parancs) azt bizonyíja, hogy a magyarok gondolkozása a propaganda szintjén is a náci fajelméletben gyökerezett, amely az oroszok és a zsidók alacsonyabb rendûségének hitlerista toposzát visszhangozta. A helyi lakosság felvilágosítása címû alfejezetben a következõ szakasz olvasható: „Az ukrán nép fajilag nem azonos az orosszal, tehát politikájával sem azonosíthatja magát. Az ukránok szláv vére erõsen keveredett turáni és germán népek vérével. Ennek következtében értelmesebb, erõsebb, ügyesebb és életképesebb, mint az orosz. Fajilag és képességei következtében sokkal közelebb áll a nyugati kultúrnemzetekhez, mint az orosz. Az új európai rendben fontos hivatás vár az ukránokra. Ezzel szemben az oroszok – mind a cárizmus, mind a vörös uralom alatt – évszázadokon keresztül mindig elnyomták és kizsákmányolták az ukrán népet, és nem engedték érvényesülni törekvéseiket, valamint a kultúra és a civilizáció utáni vágyakozásukat. Jobb és boldogabb jövõjüket csak a tengelyhatalmak oldalán találhatják meg.”
1942 tavaszán a Soá már javában folyt, noha a szovjetek nemzetiségi megoszlás szerint nem regisztrálták az áldozatokat, legfeljebb véletlenszerûen. A szakirodalom szerint eddigre az ukrajnai és balti zsidóság tömegeit, jóval több, mint egymillió embert a nácik és csatlósaik már megsemmisítettek.
A könyvben publikált dokumentumokból is kiderül, hogy a magyar egységek a szovjet zsidók kiirtásában részt vettek, mindenekelõtt a menekülõ, elrejtõzõ zsidók felkutatásában, elfogásában és likvidálásában, illetve a zsidók német kézre adásában játszottak aktív szerepet.
Egy jelzés nélküli táviratban, amelyet 1941. december 10-én 9 órakor indítottak, ez állt: „32/II zászlóaljparancsnokságnak, Bahmacs. Jelentem, hogy Marosim községet folyó hó 8–9-én átvizsgáltattam. 25 zsidót kivégeztettem. 4 partizán, mely a falu lakosa, már nyolcadik hete ismeretlen helyre menekült. A falu környékén lévõ tanyákat is átnézettem – különösebb eredmény nélkül. Berencsváry hadnagy 23/5 századparancsnok.”
A helyi magyar katonai és adminisztratív-helyõrségi parancsnokságok nyilvános plakátjai, röplapjai is a rasszista, nemzetiségeket egymás ellen uszító náci szellemiségen fordultak a helyi lakossághoz és a vöröskatonákhoz. A Voronyezs körzetébõl való egyik ilyen „magyar röplap” így üzent a Vörös Hadsereg „ázsiai” katonáinak: „Vöröskatonák, tatár, vogul, osztják, cseremisz, mongol és votják származásúak! Mi, magyarok nemcsak a zsidóuralom megsemmisítéséért harcolunk Oroszországban, hanem a ti szabadságotokért is. Ázsiából származunk, ahol népünk a régi idõkben békés egyetértésben élt népeitekkel együtt. Célunk felszabadítani titeket a zsidóuralom alól, hogy befejezzük végre a köztünk, testvérek között dúló gyilkos háborút. Ne harcoljatok ellenünk, irtsátok ki a zsidókat, szabadítsátok fel Oroszországot! Álljatok át, és lépjetek be az ázsiai légióba, ami a zsidóuralom ellen harcol; testvéri szeretettel várjuk mindannyiótokat a felszabadított Oroszországban.”
A voronyezsi területen felvett dokumentumok tömege számol be a képtelennek tûnõ bestiális gyilkosságok sokaságáról. Ilyen tipikusnak tekinthetõ leszámolásról tanúskodik Marki falu esete. „A magyar katonák és tisztek érkezésüket azzal tették emlékezetessé, hogy a kolhozparasztoktól elvették a tyúkokat, a vajat, a használati és egyéb tárgyaikat, egészen a gyerekjátékokig és az ikonokig. […] A megszállás elsõ napjaiban több tucat embert lõttek agyon, köztük komszomolistákat, a falu legjobb aktivistáit, többek között Ványa Oszadcsenkót, Sztyopa Gvozgyikovot, Szerjozsa Oszadcsenkót, stb. Kivégzésük elõtt a magyarok meztelenre vetkõztették õket. Az egész lakosságot arra kényszerítették, hogy adják le a gabonájukat, azt ígérvén, hogy azt a kolhozparasztoknak adják, de a begyûjtés után nem csináltak semmit, és a szalmát is egy másik faluba szállították. […] A civil lakosságot és a hadifogoly vöröskatonákat mínusz 40 fokos hidegben is munkára terelték. A hadifoglyok szakadt rongyokba voltak öltözve, gyötörte õket az éhség és a magyar gazemberek golyói által lelték halálukat. Egyedül Marki faluban több mint 100 civil lakost és több mint 300 hadifogoly vöröskatonát öltek meg, nem számítva azokat, akik az extrém fokú kimerültségben, az éhezés miatt haltak meg. A magyar fasiszta vadállatok megalázták a nõket, sokukat megerõszakolták. A 17 éves Maruszja Begocskina ellenállt annak, hogy kielégítse a magyar gazemberek gerjedelmét, ezért agyonlõtték.”
A Brjanszki terület Szevszki járásában található Szvetlovo falu egyik parasztja, A. I. Krutuhin így emlékezett: „Magyarok, a fasiszták bûntársai a falunkba, Szevetlovóba 42. V. 9-én jöttek be. Falunk minden lakója elrejtõzött az ilyen falka elõl, és õk arra válaszul, hogy a falu lakói kezdtek elrejtõzni elõlük, mind lelõtték, akik nem tudtak elbújni, asszonyaikat megerõszakolták. Én öreg vagyok, 1875-ben születtem, szintén kénytelen voltam elrejtõzni a pincében. […] Az egész faluban folyt a lövöldözés, és égtek az épületek, a magyar katonák pedig elrabolták a dolgainkat, elvezették a teheneket, a borjakat.”
Tizenegy nappal késõbb, 1942. május 20-án mintegy hétszáz magyar katona indult el Orlijából a közeli falvakba: „A 4. Bolsevik Vetés Kolhozban letartóztatták az összes férfit. Amikor meglátták falunk férfijait, azt mondták, hogy ezek partizánok – mesélte Varvara Fjodorovna Mazerkova. – És ezen a napon, vagyis május 20-án elragadták a férjemet, Mazerkov Sidor Boriszovicsot, született 1862-ben, és fiamat, Mazerkov Alekszej Szidet (Szidorovicsot), született 1927-ben, megkínozták, és a kínzások után összekötözték a kezét, és beledobták egy gödörbe, azután szalmát gyújtottak meg, és elégették õket a krumplis gödörben. Ezen a napon nemcsak a férjemet és a fiamat, hanem 67 férfit égettek el.”
1942 június-júliusában a 102. és a 108. magyar hadosztály együtt vett részt német egységekkel büntetõ hadmûveletekben a brjanszki partizánok ellen „Vogelsang” kódolt elnevezés alatt. A Roszlavl és Brjanszk közötti erdõkben a hadmûveletek során a büntetõ osztagosok 1193 partizánt öltek meg, 49 partizánt ejtettek foglyul több mint 12 ezer lakost kitelepítettek.”
Egy átfogó – bírósági eljárásokban is használt – forrásban, amely a Rendkívüli Állami Bizottság vizsgálatainak összegzésén nyugodott, csak Csernyigov területen a német és magyar katonai hatóságok, egységek több mint százezer civil szovjet állampolgárt pusztítottak el, valamint megöltek huszonnégyezer szovjet hadifoglyot. Egyedül Breszt terület Kobrin településén hétezer embert gyilkoltak meg, több tízezer embert telepítettek ki rabszolgamunkára Németországba. Különösen sokszor olvasni ezekben a dokumentumokban a 105. és a 201. magyar gyaloghadosztály rémtetteirõl.
Link
Megrázó, magyar katonák által elkövetett súlyos háborús bûncselekményekrõl, népirtásban való részvételrõl közöl eddig ismeretlen orosz levéltári dokumentumokat a napokban megjelenõ A magyar megszállócsapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok címû könyv. Krausz Tamás történész, a kötet egyik szerkesztõje a Heteknek elmondta: napokig nem tudott aludni azt követõen, hogy elolvasta a beszámolókat.
A Hetek írása.
A dokumentumok hitelessége kapcsán Krausz Tamás megjegyezte, hogy szemtanúk által leírt beszámolókra és a szovjet államigazgatás tényszerû összegzéseire alapuló iratokat hoztak nyilvánosságra, melyeket eddig orosz levéltárak õriztek. A szovjetek, a németek, a finnek, a lettek, a litvánok, a románok és a magyarok által a megszállt területeken elkövetett bûncselekményeket gyûjtötték össze, amikor felszabadítottak egy-egy területet. Krausz Tamás hangsúlyozta: a dokumentumok hitelességét német történészek is elfogadják. Hozzátette: a magyarok sem rosszabbak, sem jobbak nem voltak más nemzetek fiaihoz képest, de sajnálatos módon a levéltári adatokból egyértelmû, hogy a magyar hadsereg háborús bûncselekményekben és népirtásban is segédkezett.
A történész kifejtette, hogy az elmúlt hetven évben az orosz és a magyar politikai elit sem kívánta ezt a témát bolygatni – több okból. A szovjetek a béke érdekében nem akarták nemzeti érzésükben megsérteni a befolyási övezetükhöz tartozó népeket. Érdekes módon Rákosi és Kádár szintén össznemzeti érzésekre igyekezett apellálni, ezért õk is jegelték a háborús bûncselekmények nyilvánosságra hozatalát. A rendszerváltást követõen pedig az új politikai elit nemzeti arculatába nem illett volna bele, hogy éppen a magyarok által a Szovjetunió lakossága ellen elkövetett bûnökrõl nyisson társadalmi vitát. Krausz Tamás álláspontja szerint az orosz levéltárak egyebek mellett azért is nyíltak meg, mert számtalan balti és kelet-európai országban a második világháború átértelmezése zajlik. „Nacionalista pártok, mozgalmak igyekeznek hamisítani a korábban evidenciának vett tényeket, mint például azt, hogy a Szovjetunió és a szövetségesei képviselték a háborúban a jó oldalt, Hitler és szövetségesei a rosszat” – tette hozzá Krausz.
Egy, a magyar vezérkar álláspontját tükrözõ belsõ dokumentum (10-es parancs) azt bizonyíja, hogy a magyarok gondolkozása a propaganda szintjén is a náci fajelméletben gyökerezett, amely az oroszok és a zsidók alacsonyabb rendûségének hitlerista toposzát visszhangozta. A helyi lakosság felvilágosítása címû alfejezetben a következõ szakasz olvasható: „Az ukrán nép fajilag nem azonos az orosszal, tehát politikájával sem azonosíthatja magát. Az ukránok szláv vére erõsen keveredett turáni és germán népek vérével. Ennek következtében értelmesebb, erõsebb, ügyesebb és életképesebb, mint az orosz. Fajilag és képességei következtében sokkal közelebb áll a nyugati kultúrnemzetekhez, mint az orosz. Az új európai rendben fontos hivatás vár az ukránokra. Ezzel szemben az oroszok – mind a cárizmus, mind a vörös uralom alatt – évszázadokon keresztül mindig elnyomták és kizsákmányolták az ukrán népet, és nem engedték érvényesülni törekvéseiket, valamint a kultúra és a civilizáció utáni vágyakozásukat. Jobb és boldogabb jövõjüket csak a tengelyhatalmak oldalán találhatják meg.”
1942 tavaszán a Soá már javában folyt, noha a szovjetek nemzetiségi megoszlás szerint nem regisztrálták az áldozatokat, legfeljebb véletlenszerûen. A szakirodalom szerint eddigre az ukrajnai és balti zsidóság tömegeit, jóval több, mint egymillió embert a nácik és csatlósaik már megsemmisítettek.
A könyvben publikált dokumentumokból is kiderül, hogy a magyar egységek a szovjet zsidók kiirtásában részt vettek, mindenekelõtt a menekülõ, elrejtõzõ zsidók felkutatásában, elfogásában és likvidálásában, illetve a zsidók német kézre adásában játszottak aktív szerepet.
Egy jelzés nélküli táviratban, amelyet 1941. december 10-én 9 órakor indítottak, ez állt: „32/II zászlóaljparancsnokságnak, Bahmacs. Jelentem, hogy Marosim községet folyó hó 8–9-én átvizsgáltattam. 25 zsidót kivégeztettem. 4 partizán, mely a falu lakosa, már nyolcadik hete ismeretlen helyre menekült. A falu környékén lévõ tanyákat is átnézettem – különösebb eredmény nélkül. Berencsváry hadnagy 23/5 századparancsnok.”
A helyi magyar katonai és adminisztratív-helyõrségi parancsnokságok nyilvános plakátjai, röplapjai is a rasszista, nemzetiségeket egymás ellen uszító náci szellemiségen fordultak a helyi lakossághoz és a vöröskatonákhoz. A Voronyezs körzetébõl való egyik ilyen „magyar röplap” így üzent a Vörös Hadsereg „ázsiai” katonáinak: „Vöröskatonák, tatár, vogul, osztják, cseremisz, mongol és votják származásúak! Mi, magyarok nemcsak a zsidóuralom megsemmisítéséért harcolunk Oroszországban, hanem a ti szabadságotokért is. Ázsiából származunk, ahol népünk a régi idõkben békés egyetértésben élt népeitekkel együtt. Célunk felszabadítani titeket a zsidóuralom alól, hogy befejezzük végre a köztünk, testvérek között dúló gyilkos háborút. Ne harcoljatok ellenünk, irtsátok ki a zsidókat, szabadítsátok fel Oroszországot! Álljatok át, és lépjetek be az ázsiai légióba, ami a zsidóuralom ellen harcol; testvéri szeretettel várjuk mindannyiótokat a felszabadított Oroszországban.”
A voronyezsi területen felvett dokumentumok tömege számol be a képtelennek tûnõ bestiális gyilkosságok sokaságáról. Ilyen tipikusnak tekinthetõ leszámolásról tanúskodik Marki falu esete. „A magyar katonák és tisztek érkezésüket azzal tették emlékezetessé, hogy a kolhozparasztoktól elvették a tyúkokat, a vajat, a használati és egyéb tárgyaikat, egészen a gyerekjátékokig és az ikonokig. […] A megszállás elsõ napjaiban több tucat embert lõttek agyon, köztük komszomolistákat, a falu legjobb aktivistáit, többek között Ványa Oszadcsenkót, Sztyopa Gvozgyikovot, Szerjozsa Oszadcsenkót, stb. Kivégzésük elõtt a magyarok meztelenre vetkõztették õket. Az egész lakosságot arra kényszerítették, hogy adják le a gabonájukat, azt ígérvén, hogy azt a kolhozparasztoknak adják, de a begyûjtés után nem csináltak semmit, és a szalmát is egy másik faluba szállították. […] A civil lakosságot és a hadifogoly vöröskatonákat mínusz 40 fokos hidegben is munkára terelték. A hadifoglyok szakadt rongyokba voltak öltözve, gyötörte õket az éhség és a magyar gazemberek golyói által lelték halálukat. Egyedül Marki faluban több mint 100 civil lakost és több mint 300 hadifogoly vöröskatonát öltek meg, nem számítva azokat, akik az extrém fokú kimerültségben, az éhezés miatt haltak meg. A magyar fasiszta vadállatok megalázták a nõket, sokukat megerõszakolták. A 17 éves Maruszja Begocskina ellenállt annak, hogy kielégítse a magyar gazemberek gerjedelmét, ezért agyonlõtték.”
A Brjanszki terület Szevszki járásában található Szvetlovo falu egyik parasztja, A. I. Krutuhin így emlékezett: „Magyarok, a fasiszták bûntársai a falunkba, Szevetlovóba 42. V. 9-én jöttek be. Falunk minden lakója elrejtõzött az ilyen falka elõl, és õk arra válaszul, hogy a falu lakói kezdtek elrejtõzni elõlük, mind lelõtték, akik nem tudtak elbújni, asszonyaikat megerõszakolták. Én öreg vagyok, 1875-ben születtem, szintén kénytelen voltam elrejtõzni a pincében. […] Az egész faluban folyt a lövöldözés, és égtek az épületek, a magyar katonák pedig elrabolták a dolgainkat, elvezették a teheneket, a borjakat.”
Tizenegy nappal késõbb, 1942. május 20-án mintegy hétszáz magyar katona indult el Orlijából a közeli falvakba: „A 4. Bolsevik Vetés Kolhozban letartóztatták az összes férfit. Amikor meglátták falunk férfijait, azt mondták, hogy ezek partizánok – mesélte Varvara Fjodorovna Mazerkova. – És ezen a napon, vagyis május 20-án elragadták a férjemet, Mazerkov Sidor Boriszovicsot, született 1862-ben, és fiamat, Mazerkov Alekszej Szidet (Szidorovicsot), született 1927-ben, megkínozták, és a kínzások után összekötözték a kezét, és beledobták egy gödörbe, azután szalmát gyújtottak meg, és elégették õket a krumplis gödörben. Ezen a napon nemcsak a férjemet és a fiamat, hanem 67 férfit égettek el.”
1942 június-júliusában a 102. és a 108. magyar hadosztály együtt vett részt német egységekkel büntetõ hadmûveletekben a brjanszki partizánok ellen „Vogelsang” kódolt elnevezés alatt. A Roszlavl és Brjanszk közötti erdõkben a hadmûveletek során a büntetõ osztagosok 1193 partizánt öltek meg, 49 partizánt ejtettek foglyul több mint 12 ezer lakost kitelepítettek.”
Egy átfogó – bírósági eljárásokban is használt – forrásban, amely a Rendkívüli Állami Bizottság vizsgálatainak összegzésén nyugodott, csak Csernyigov területen a német és magyar katonai hatóságok, egységek több mint százezer civil szovjet állampolgárt pusztítottak el, valamint megöltek huszonnégyezer szovjet hadifoglyot. Egyedül Breszt terület Kobrin településén hétezer embert gyilkoltak meg, több tízezer embert telepítettek ki rabszolgamunkára Németországba. Különösen sokszor olvasni ezekben a dokumentumokban a 105. és a 201. magyar gyaloghadosztály rémtetteirõl.
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 3 / 3: 123
#21 |
atya
- 2013. March 05. 07:03:22
#22 |
szarmata
- 2013. March 05. 09:47:57
#23 |
Gutai Zub
- 2013. March 05. 10:15:24
#24 |
Kameleon
- 2013. March 05. 20:20:23
Oldal: 3 / 3: 123
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.