Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok letegyen a világrendõri szereprõl, véli két történész is az amerikai médiában megjelent cikkekben.

A napokban ismét terítékre került az Egyesült Államok hanyatlása: a világ egyetlen nagyhatalmának ezúttal hazai pályán akadtak gondjai. A megegyezni képtelen politikusoknak köszönhetõen az amerikaiak idén 85 milliárd dollárral kevesebbõl gazdálkodhatnak. Két történész szerint a gond az Egyesült Államok túlzott szerepvállalása a világ színterén – itt az ideje, hogy Amerika szögre akassza a világrendõri gumibotját, és megossza a szerepet szövetségeseivel, érvelnek.

Elizabeth Hoffman kaliforniai professzor szerint az Egyesült Államok a második világháború után biztonságban tartotta a világot. „1947 óta, amikor Truman elnök kijelentette, hogy országunk támogatni fogja a szabad népeket, az USA szolgált a világ rendõreként. A világ biztonságosabb hely lett, mint a század katasztrofális elsõ felében: hazánk több háborút vívott ugyan, mint korábban, de a Föld összességében kevesebb vérontást látott” – írja a történész a The New York Times hasábjain. Hoffman szerint azonban a hidegháború lezárulta óta a helyzet óriási mértékben megváltozott, az amerikaiak mégis a Truman-doktrína szellemében tekintenek a világra – ez pedig elõbb-utóbb súlyos következményekkel járhat a botladozó nagyhatalomra nézve.
Jöhetnek a szövetségesek

„Itt az idõ, hogy befejezzük a második világháborút” – írja Hoffman, majd felsorolja, milyen terheket kellene leráznia vállairól Amerikának: Németország és Japán, ahol a legnagyobb katonai erõket állomásoztatja, tökéletesen képes megvédeni magát, és elvárható, hogy ezt a védelmet kiterjessze szomszédaira is. A világ stratégiai erõforrásait – értsd: olajkészletét – vegyék szárnyuk alá az európaiak, akik sokkal jobban rászorulnak, mint Texas és Alaszka tulajdonosa. „Nagyképûség azt gondolni, hogy minderre csak mi vagyunk képesek, hogy a világ mûködéséhez egyedül Amerika vigyázó szeme szükséges. A jó vezetõk újabb jó vezetõket termelnek ki. Nekünk is ezt kellene tennünk” – fogalmaz az írás.

Miközben Amerika óriási adósságával birkózik és megszorít, Kína, India, Brazília és Törökország gazdagodik, és növeli lakói életszínvonalát – ahogy azt az USA is tette a világrendõri szerep elõtt. „Hiszem, hogy nem csak újabb kölcsönök és egekbe szökõ hiány révén tudjuk elérni globális céljainkat. Amerika 1945 óta fizeti a béke árát – vérrel, pénzzel és jó hírnevével. Itt az ideje, hogy szövetségeseink is kivegyék a részüket a munkából” – szögezi le Hoffman.
Széttört álmok

Hasonló témákat feszeget Andrew Bacevic nemzetközi hírû történész is a The Washington Post hasábjain. A bostoni professzor és vietnami veterán arra próbál választ keresni, volt-e értelme az iraki háborúnak, amely idén tíz éve kezdõdött – ítélete nem túl kedvezõ. „Mi volt az oka a beavatkozásnak? George W. Bush és köre számtalan indokot szolgáltatott: tömegpusztító fegyverekrõl beszéltek, arról, hogy Szaddám Huszein segítette az al-Kaidát, és hogy biztosítani kell az arab világ függetlenségét. Mára csak a harmadik maradt érvényben, és az is komoly fenntartásokkal: Bush még a szabadság katedrálisát képzelte el a Közel-Keleten, Obama már egy rozoga garázzsal is beéri” – fogalmaz Bacevic.
Beleszólhat-e Amerika?

A történészprofesszor szerint az iraki háború ennek megfelelõen nem a fontos összecsapások, hanem a jelentéktelen kis ütközetek közt fog bevonulni a történelemkönyvekbe – ha egyáltalán emlékeznek majd rá. „Igen, az amerikai csapatok elfoglalták Bagdadot és elûzték Szaddámot. Na és? A 21. század igazán fontos eseménye a Közel-Keleten késõbb kezdõdött, amikor az iszlám világ úgy döntött, saját sorsának kovácsa kíván lenni. Irakban és Afganisztánban Amerika a beleszólás birodalmi jogát akarta érvényesíteni. Az, hogy nem aratott teljes és egyértelmû gyõzelmet, megkérdõjelezi ezen jog érvényességét. A muszlim önérvényesítés folytatódni fog, akár tetszik Washingtonnak, akár nem” – írja Bacevic.

Hoffmanhoz hasonlóan Bacevic is úgy véli, az Egyesült Államok világrendõri szerepe véget ért, ám szerinte a szövetségesek még nem képesek átvenni a feladatot. „Ott vagyunk, ahol a britek az 1920-as években: nem bírunk a tányérunkra vett óriási falattal. Az összeomló brit birodalom nyugati szövetségesére, azaz ránk lõcsölte a felelõsséget. A baj csak az, hogy most nem látszik a láthatáron egyetlen balek sem, akire ráverhetnénk a magunk által kreált balhét” – fogalmaz a professzor.

(The New York Times, nytimes.com, The Washington Post, washingtonpost.com)
Link