Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Zsidók, magyarok, fasiszták, kommunisták
Vannak történetek, amik hirtelen elõbukkannak, mint tégla a vakolat alól. Olyankor az ember (fõleg, ha újságírónak tartja magát) elkezdi kapargatni a vakolatot.
A minap több helyen is írtak egy hamarosan megjelenõ, a maga nemében hiánypótló könyvrõl: A magyar megszállócsapatok a Szovjetunióban - Levéltári dokumentumok (1941–1947). Szó esik benne sok barbár cselekedetrõl, kegyetlenkedésrõl, bármiféle idealizált elképzeléssel összeegyeztethetetlen rémségrõl, amirõl sokan hajlamosak azt gondolni, hogy olyat csakis más nemzetek megszálló hadseregei követhetnek el.
Természetesen lehet azt mondani, hogy a tanúvallomásokat nem szabad mindig névértékükön fogadni; hogy a szovjet levéltári anyagok – akarva vagy akaratlanul - túloznak és torzítanak; hogy elszigetelt jelenségekrõl volt szó. Sokmindent lehet mondani. Azonban ezeknél olykor megrázóbb és egyben hitelesebb is a katonák saját beszámolója.
Álljon itt egy 1941 december 10-én kelt távirat: „32/II zászlóaljparancsnokságnak, Bahmacs. Jelentem, hogy Marosim községet folyó hó 8–9-én átvizsgáltattam. 25 zsidót kivégeztettem. 4 partizán, mely a falu lakosa, már nyolcadik hete ismeretlen helyre menekült. A falu környékén lévõ tanyákat is átnézettem – különösebb eredmény nélkül. Berencsváry hadnagy 23/5 századparancsnok.”
„25 zsidót kivégeztettem...”
Tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy tényleg zsidók voltak-e, vagy esetleg egy „zsidó-bolsevik” országba küldött katona szemében minden helyi zsidó volt. És egyben kommunista. Olvassuk inkább úgy, hogy „25 embert kivégeztettem”. Férfiak? Nõk? Fiatalok? Idõsek? Az biztos, hogy a tetterõs férfiak közül kevesen vannak otthon háborúk idején, de talán ez sem számít ebben a történetben.
„Reggel megborotválkoztam, megölettem 25 embert és átkutattam néhány tanyát” - mintha ezt olvasnánk ki a tárgyilagos sorokból.
Berencsváry Gyula hadnagy 1941 decemberében 24 éves volt. Mi vihet rá egy 24 éves fiatalembert, hogy elvegye, elvetesse 25 fegyvertelen ember életét? Bárki megtette volna a helyében, vagy pont õ volt ilyen? Ha nem kerül a frontra, vajon soha nem jön elõ ez az énje? Iszonytató belegondolni, hogy bármelyik, találomra kiválasztott, végzõs egyetemi csoportot elnézve arra gondolhatunk, hogy „te is gyilkos lehetnél, te is, te is és te is”.
Michelangelo 24 éves volt, amikor kikerült a keze alól a Pieta.
Ha Berencsváry Gyuszi bevonulás helyett rajztanárnak mehetett volna, mint az apja, akkor lehet, hogy köztiszteletben álló pedagógusként élte volna le az életét?
Amúgy Berencsváryék a harmincas évek közepéig még Kralovich néven élték életüket Pilisvörösváron. Mivel azonban idõsebb Kralovich Gyula és felesége, Kralovichné Kullmann Jolán, a község állami polgári iskolájában tanítottak, állami alkalmazottakként elvárás volt velük szemben a névmagyarosítás. Magát az iskolát egyébként még Kullmann Jolán alapította 1924-ben, és az három éven át magániskolaként mûködött, majd még két évig részleges magániskolaként. Az államositás után még öt éven át volt Kullmann Jolán az állami iskola igazgatónõje, késõbb pedig tanára.
Hét évvel késõbb a fia megöletett (legkevesebb) 25 embert.
Pedig a Kralovich házban biztosan nem volt hiánycikk az erkölcsi nevelés. Mindkét szülõ hithû katolikus volt és tanárokként is magasra helyezték az erkölcsi mércét. Idõsebb Kralovich Gyula ráadásul a huszonkilences honvédeknél szolgált az elsõ világháborúban és századosi rangig vitte. Igaz, azután a Tanácsköztársaság alatt történt vele valami, ami nem múlt el nyomtalanul. Mégpedig az, hogy egy Weltner nevezetû ember feljelentette õt és egy másik századost a belügyi népbiztosságon, hogy - úgymond - ellenforradalmi tevékenységet folytattak. Szerencsére egy hónapra rá megbukott a vörös forradalom, így Kralovich Gyula - amennyire tudni lehet – „megúszta” egy kis zaklatással és házkutatással. Namármost kétségtelen, hogy Weltner zsidó volt. Az is kétségtelen, hogy a Tanácsköztársaság vezetõinek elsöprõ többsége is zsidó volt. Nem kétséges, hogy ezek után az idõsebb Kralovich cifra véleménnyel volt a zsidókról. Mindazonáltal a szavak szintjén megjelenõ antiszemitizmus sokkal több családban volt mindennapos a két háború között, mint ahányból tömeggyilkosok kerültek ki.
Mert Berencsváry Gyuszi a saját bevallása szerint legalább 25 ember életének vetett véget.
Érdekes, hogy sem a Kralovich, sem a Kullmann család nem volt tõzsgyökeres pilisvörösvári. Id. Kralovich Gyula Budapesten született, Kullmann Jolán pedig Pozsonyban (apja Kullmann Géza, anyja Krokovich Johanna). Jolánka még kisgyerek volt, amikor jogász édesapja Budapesten kapott állást a kereskedelmi minisztériumban és a család a fõvárosba költözött. Jolán itt találkozott a fess honvédtiszttel és itt is esküdtek meg, majd itt született az édes kis Gyuszika is 1917-ben. Egészen pontosan 1917 augusztus 14-én, amikor az apja ezrede éppen valahol a Kárpátok túloldali lejtõin nézett szembe az oroszokkal. A százados ennyi idõ alatt bizonyára sok harctéri élményt gyûjtött a muszkákkal kapcsolatban, amit késõbb valószínûleg az egyetlen fiával is megosztott. Azonban sokkal több családfõt és családot érintett az elsõ világháború, mint ahányban késõbb háborús bûnösök nevelkedtek.
Hiszen huszonnégy évvel késõbb Berencsváry Gyula hadnagy egy fegyveres konfliktus során, parancsnokként, civileket gyilkoltatott.
Berencsváry Gyula nem érte meg a 25. születésnapját. Mintegy két hónappal a távirat után meghalt. „Lõtt seb a bal melkas felsõ részén” – szól a tömör feljegyzés a veszteségi kartonján. Majdnem olyan tömör, mint a „25 zsidót kivégeztettem”. Idõvel az otthoniak is értesültek a fiuk elestérõl. Arról is, hogy posztumusz kitüntették. Arról valószínûleg nem, hogy halála elõtt mit tett.
Idõsebb Berencsváry Gyuláné a háború után is tanított, sõt még 1956-ban is szerepelt a tanári kar csoportképén. Joli néni úgy halt meg 96 éves korában, hogy nem kellett szembesülnie a fia tetteivel. Pilisvörösvár posztumusz kitüntette: 1993 óta a város díszpolgárai között szerepel.
Tanulság, magyarázat? Radnóti már levonta, röviden és tömören:
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”
Töredék (1944)
Utóirat:
Volt Joli néninek egy tehetséges kis tanítványa, a Feldmann Lajoska, aki öt évvel volt fiatalabb a fiánál. Apja egy szegény sorsú zsidó volt, anyja vörösvári sváb lány. Ezáltal a zsidók szemében nem zsidó, a késõbbi zsidótörvények szerint viszont zsidó. Mindenesetre Joli néni szerint élete két legtehetségesebb gyerekének egyike volt. A város végül vállalta is a taníttatását, elküldték Esztergomba a ferencesekhez. A nevét késõbb magyarosító Ács Lajos azonban a tanulmányai után elkötelezett kommunista lett, a háború végén rögtön be is lépett az MKP-be és a karrierje gyorsan emelkedett. Amikor 1946-ban megindult a magyarországi németek kitelepítése és a kitelepítésre kijelöltek összeírása, a pilisvörösvári és pilisszentiváni svábokat érdekes módon elkerülte ez a végzet. Ács Lajos erõteljes ráhatására ugyanis a 4900 kitelepítendõ személyt tartalmazó összeírás soha nem került kihirdetésre, a kitelepítés el lett halasztva addig, hogy végül nem is került rá sor. Ha megvalósult volna a kitelepítés, Kullman Jolán nem biztos, hogy mentesült volna alóla. Lehet, hogy igen – de lehet, hogy nem. Akárhogy is, a zsidó Feldmann fia feltehetõleg svábok ezreit mentette meg az elûzéstõl.
Ellentétben Berencsváry Gyula hadnaggyal, aki megöletett 25 zsidót.
Link
A minap több helyen is írtak egy hamarosan megjelenõ, a maga nemében hiánypótló könyvrõl: A magyar megszállócsapatok a Szovjetunióban - Levéltári dokumentumok (1941–1947). Szó esik benne sok barbár cselekedetrõl, kegyetlenkedésrõl, bármiféle idealizált elképzeléssel összeegyeztethetetlen rémségrõl, amirõl sokan hajlamosak azt gondolni, hogy olyat csakis más nemzetek megszálló hadseregei követhetnek el.
Természetesen lehet azt mondani, hogy a tanúvallomásokat nem szabad mindig névértékükön fogadni; hogy a szovjet levéltári anyagok – akarva vagy akaratlanul - túloznak és torzítanak; hogy elszigetelt jelenségekrõl volt szó. Sokmindent lehet mondani. Azonban ezeknél olykor megrázóbb és egyben hitelesebb is a katonák saját beszámolója.
Álljon itt egy 1941 december 10-én kelt távirat: „32/II zászlóaljparancsnokságnak, Bahmacs. Jelentem, hogy Marosim községet folyó hó 8–9-én átvizsgáltattam. 25 zsidót kivégeztettem. 4 partizán, mely a falu lakosa, már nyolcadik hete ismeretlen helyre menekült. A falu környékén lévõ tanyákat is átnézettem – különösebb eredmény nélkül. Berencsváry hadnagy 23/5 századparancsnok.”
„25 zsidót kivégeztettem...”
Tekintsünk el egy pillanatra attól, hogy tényleg zsidók voltak-e, vagy esetleg egy „zsidó-bolsevik” országba küldött katona szemében minden helyi zsidó volt. És egyben kommunista. Olvassuk inkább úgy, hogy „25 embert kivégeztettem”. Férfiak? Nõk? Fiatalok? Idõsek? Az biztos, hogy a tetterõs férfiak közül kevesen vannak otthon háborúk idején, de talán ez sem számít ebben a történetben.
„Reggel megborotválkoztam, megölettem 25 embert és átkutattam néhány tanyát” - mintha ezt olvasnánk ki a tárgyilagos sorokból.
Berencsváry Gyula hadnagy 1941 decemberében 24 éves volt. Mi vihet rá egy 24 éves fiatalembert, hogy elvegye, elvetesse 25 fegyvertelen ember életét? Bárki megtette volna a helyében, vagy pont õ volt ilyen? Ha nem kerül a frontra, vajon soha nem jön elõ ez az énje? Iszonytató belegondolni, hogy bármelyik, találomra kiválasztott, végzõs egyetemi csoportot elnézve arra gondolhatunk, hogy „te is gyilkos lehetnél, te is, te is és te is”.
Michelangelo 24 éves volt, amikor kikerült a keze alól a Pieta.
Ha Berencsváry Gyuszi bevonulás helyett rajztanárnak mehetett volna, mint az apja, akkor lehet, hogy köztiszteletben álló pedagógusként élte volna le az életét?
Amúgy Berencsváryék a harmincas évek közepéig még Kralovich néven élték életüket Pilisvörösváron. Mivel azonban idõsebb Kralovich Gyula és felesége, Kralovichné Kullmann Jolán, a község állami polgári iskolájában tanítottak, állami alkalmazottakként elvárás volt velük szemben a névmagyarosítás. Magát az iskolát egyébként még Kullmann Jolán alapította 1924-ben, és az három éven át magániskolaként mûködött, majd még két évig részleges magániskolaként. Az államositás után még öt éven át volt Kullmann Jolán az állami iskola igazgatónõje, késõbb pedig tanára.
Hét évvel késõbb a fia megöletett (legkevesebb) 25 embert.
Pedig a Kralovich házban biztosan nem volt hiánycikk az erkölcsi nevelés. Mindkét szülõ hithû katolikus volt és tanárokként is magasra helyezték az erkölcsi mércét. Idõsebb Kralovich Gyula ráadásul a huszonkilences honvédeknél szolgált az elsõ világháborúban és századosi rangig vitte. Igaz, azután a Tanácsköztársaság alatt történt vele valami, ami nem múlt el nyomtalanul. Mégpedig az, hogy egy Weltner nevezetû ember feljelentette õt és egy másik századost a belügyi népbiztosságon, hogy - úgymond - ellenforradalmi tevékenységet folytattak. Szerencsére egy hónapra rá megbukott a vörös forradalom, így Kralovich Gyula - amennyire tudni lehet – „megúszta” egy kis zaklatással és házkutatással. Namármost kétségtelen, hogy Weltner zsidó volt. Az is kétségtelen, hogy a Tanácsköztársaság vezetõinek elsöprõ többsége is zsidó volt. Nem kétséges, hogy ezek után az idõsebb Kralovich cifra véleménnyel volt a zsidókról. Mindazonáltal a szavak szintjén megjelenõ antiszemitizmus sokkal több családban volt mindennapos a két háború között, mint ahányból tömeggyilkosok kerültek ki.
Mert Berencsváry Gyuszi a saját bevallása szerint legalább 25 ember életének vetett véget.
Érdekes, hogy sem a Kralovich, sem a Kullmann család nem volt tõzsgyökeres pilisvörösvári. Id. Kralovich Gyula Budapesten született, Kullmann Jolán pedig Pozsonyban (apja Kullmann Géza, anyja Krokovich Johanna). Jolánka még kisgyerek volt, amikor jogász édesapja Budapesten kapott állást a kereskedelmi minisztériumban és a család a fõvárosba költözött. Jolán itt találkozott a fess honvédtiszttel és itt is esküdtek meg, majd itt született az édes kis Gyuszika is 1917-ben. Egészen pontosan 1917 augusztus 14-én, amikor az apja ezrede éppen valahol a Kárpátok túloldali lejtõin nézett szembe az oroszokkal. A százados ennyi idõ alatt bizonyára sok harctéri élményt gyûjtött a muszkákkal kapcsolatban, amit késõbb valószínûleg az egyetlen fiával is megosztott. Azonban sokkal több családfõt és családot érintett az elsõ világháború, mint ahányban késõbb háborús bûnösök nevelkedtek.
Hiszen huszonnégy évvel késõbb Berencsváry Gyula hadnagy egy fegyveres konfliktus során, parancsnokként, civileket gyilkoltatott.
Berencsváry Gyula nem érte meg a 25. születésnapját. Mintegy két hónappal a távirat után meghalt. „Lõtt seb a bal melkas felsõ részén” – szól a tömör feljegyzés a veszteségi kartonján. Majdnem olyan tömör, mint a „25 zsidót kivégeztettem”. Idõvel az otthoniak is értesültek a fiuk elestérõl. Arról is, hogy posztumusz kitüntették. Arról valószínûleg nem, hogy halála elõtt mit tett.
Idõsebb Berencsváry Gyuláné a háború után is tanított, sõt még 1956-ban is szerepelt a tanári kar csoportképén. Joli néni úgy halt meg 96 éves korában, hogy nem kellett szembesülnie a fia tetteivel. Pilisvörösvár posztumusz kitüntette: 1993 óta a város díszpolgárai között szerepel.
Tanulság, magyarázat? Radnóti már levonta, röviden és tömören:
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”
Töredék (1944)
Utóirat:
Volt Joli néninek egy tehetséges kis tanítványa, a Feldmann Lajoska, aki öt évvel volt fiatalabb a fiánál. Apja egy szegény sorsú zsidó volt, anyja vörösvári sváb lány. Ezáltal a zsidók szemében nem zsidó, a késõbbi zsidótörvények szerint viszont zsidó. Mindenesetre Joli néni szerint élete két legtehetségesebb gyerekének egyike volt. A város végül vállalta is a taníttatását, elküldték Esztergomba a ferencesekhez. A nevét késõbb magyarosító Ács Lajos azonban a tanulmányai után elkötelezett kommunista lett, a háború végén rögtön be is lépett az MKP-be és a karrierje gyorsan emelkedett. Amikor 1946-ban megindult a magyarországi németek kitelepítése és a kitelepítésre kijelöltek összeírása, a pilisvörösvári és pilisszentiváni svábokat érdekes módon elkerülte ez a végzet. Ács Lajos erõteljes ráhatására ugyanis a 4900 kitelepítendõ személyt tartalmazó összeírás soha nem került kihirdetésre, a kitelepítés el lett halasztva addig, hogy végül nem is került rá sor. Ha megvalósult volna a kitelepítés, Kullman Jolán nem biztos, hogy mentesült volna alóla. Lehet, hogy igen – de lehet, hogy nem. Akárhogy is, a zsidó Feldmann fia feltehetõleg svábok ezreit mentette meg az elûzéstõl.
Ellentétben Berencsváry Gyula hadnaggyal, aki megöletett 25 zsidót.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Holdas
- 2013. March 18. 11:10:13
#2 |
Holdas
- 2013. March 18. 12:16:38
#3 |
ARMOGUR
- 2013. March 18. 13:03:37
#4 |
mormota1968
- 2013. March 18. 19:24:32
#5 |
Balu
- 2013. March 18. 20:30:37
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.