Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Magzat az étlapon! I. rész
A Fõvárosi Törvényszéken március 13-án kezdõdött az õssejtbotrány néven elhíresült ügy büntetõeljárása, melynek keretében kilenc vádlott – köztük Seffer István kaposvári kozmetológus-plasztikai sebész, Yulij V. Baltaytis ukrán-amerikai orvos, Pákh Imre amerikai mûgyûjtõ, Fásy Ádám producer – ellen emeltek vádat jelentõs értékre, üzletszerûen, 21 rendben elkövetett csalás gyanújával. Ha a bíróság kimondja a magzati õssejtek törvénytelen felhasználásában való bûnösségüket, a vádlottak három-nyolc év börtönbüntetésre számíthatnak. Érdemes megismernünk a nemzetközi érdeklõdést kiváltó ügy hátterét és elõzményeit.
Kannibalizmus régen, messze
Régészeti és antropológiai kutatások bizonyítják, hogy a neandervölgyi õsembertörzsek között dívott a kannibalizmus, vagyis hogy az egyik „ember” egy másik ember agyát fogyasztotta el. Az Anthony Hopkins fõszereplésében bemutatott Hannibál címû film elborzasztó, emberi agyat csemegézõ jelenetébõl már érezhettük, hogy nem a paleolitikum és a bronzkorszak homályából görög mítosszá szublimálódott Kronosz volt az utolsó, aki hatalomféltésében sorra fölfalta gyermekeit… Tudtuk, hogy bár a kereszténység terjedésével és az ennek nyomán létrejövõ erkölcsi, törvényi szabályozással világszerte csökkent az egyébként századokon és kultúrákon átívelõ emberevés (tudományos elnevezéssel: anthropophagia) számos formája (így a spirituális-rituális, a túlélési, a kriminális, a nemi kéjelgõ, az agresszív, a rituális-epikureus). Azt azonban aligha sejtettük, hogy a tudományos-technikai vívmányok eredményeit felhasználva az emberi méltóság milyen újabb megalázásának szörnyetegébe lehenek életet majd napjainkban a kozmetológiai és regenerációs kannibalizmus „tudományának” mûvelõi.
A Nyugat-Indiát fölfedezõ Columbus Kristóf és társai a nyugat-karibi térségben élõ indiánokról hozták a keresztény világot megdöbbentõ hírt: a vademberek emberhúst esznek! Kétségtelen, hogy az Észak Amerikában élõ írókéz indiánok kultúrájában egészen 1838-ig jelen volt az a fajta emberevés, amely szerint az ellenség föláldozásával és testének elfogyasztásával a Hadisten elvárásának tesznek eleget, mert így az ellenség ereje és szelleme átszáll, illetve eloszlik az õket legyõzõkbe és elfogyasztókba.
Rogerius mester krónikairó, váradi kanonok az 1242. évi tatárjárás szörnyûségei között említi az emberevést, illetve a gyermekek elpusztítását: „olyan éhség tör ki végül, / foguk, ajkuk belekékül, / mert már emberhúst harap. (…) szülõ gyermekét levágja, / feni fogát önhúsára, / ki belõle vétetett. // Éhség tombol, õrült, / véres, / testvér a testvérre éhes, / jó barát a jó barátnak, / az idegen bárki másnak / húsából nyer életet. (Vas István fordítása)
Emberevés még az újkori Európában is elõfordult. Bizonyos történeti források szerint még a török pusztítás áldozatául esett 17. századi Magyarországon, közelebbrõl Debrecen város piacán is árultak emberhúst. E túlélési kannibalizmus modern példája lehet az 1930-as évek Ukrajnája, ahol a Sztálin és a bolsevik diktatúra által kierõszakolt kolhozosítás, a túlhajtott terménybeszolgáltatás egyfelõl milliók éhhalálához vezetett, másfelõl a létükben fenyegetett parasztok kénytelenek voltak saját embertársaik húsából táplálkozni.
Pápua Új-Guinea néhány törzse még az 1960-as években is gyakorolta mind az endo-, mind pedig az exo-kannibalizmust, melynek során vagy külsõ forrásból vagy elhunyt rokonaik testének felhasználásából jutottak a rituálisan vagy éppen az „ízlelés örömébõl” elfogyasztandó emberhúshoz.
Magyarországon 1767-ben vezették be azt a törvényt, amely a Szerbiával határos területeken lényegében megtiltotta a közösségi földek addigi szabad – halászatra-vadászatra, gyûjtögetésre, stb., – történõ használatát. Az élettér e jelentõs beszûkülésének eredményeként alakult ki az úgynevezett egykézés szokása. A paraszti rétegeket sújtó sajátos belsõ számûzetés kényszerének hatására terjedt el az infanticidium elõbb a Dél-Magyarországon lévõ, úgynevezett Ormánság területén. A birtok egyben tartásához ragaszkodó „szülõk” körében itt vált elõször rutinszerû túlélési gyakorlattá az, hogy az elsõszülött után jelentkezõ többi gyermeket még újszülött korban elpusztították (rozsdás szögnek, gombostûnek a fejbe szúrásával, párnával történõ megfojtással, stb.), hogy az esetleg megszületett gyermek ne súlyosbítsa a családra nehezedõ szociális terheket.
Ezzel nagyjából egy idõben, 1792-ben írta Jonathan Swift a "Szerény javaslat annak érdekében, hogy az írországi szegény sorból származó gyermekek ne terhet jelentsenek szüleiknek vagy az országnak, hanem hajtsanak hasznot a társadalomnak” címû szatírájában. Az akkoriban Írország-szerte tomboló burgonyaéhség idején keletkezett írás szerzõje azt javasolta, hogy a szegény sorsú anyák csak egy éves korukig tartsák gyermekeiket. Ezt követõen pedig adják el gyermekeiket élelemként a gazdagabb családoknak, hogy ez által tegyenek szert némi bevételre.
Az emberi test tiltott felhasználásának történetéhez tartozik az az 1890-bõl való eset, melyet egy konstantinápolyi házaspárról jegyeztek fel. E szerint a pár már régóta azzal foglalkozott, hogy házukba csalogassák a kiszemelt, többnyire fiatal áldozatokat, akiknek kövérsége megfelelt számukra.
„Ezeket aztán megölték, majd kifõzött zsírjukból olyan kenõcsöt állítottak elõ, amit aztán magas áron adtak el. Épp egy kövér örmény fiú fölszeletelését végezték, amikor rájuk tört a rendõrség. Rövid vallatást követõen mindkét gonosztevõt a saját házuk ajtajára akasztották föl.”
A 1970-es évek Magyarországát az úgynevezett magyar gulyáskommunizmus kifejezéssel szokták jellemezni. Ez azt jelentette, hogy a magyar társadalomnak a többi, kelet-európai országhoz viszonyított gazdasági jóléte nagyrészt annak a sajátos családtervezési gyakorlatnak volt köszönhetõ, amelynek jegyében az anyaság helyett inkább az anyagiasság materiális eszményét követték. Így a már 1956. június 4-én legalizált magzatölést gyakorolva évente több százezer magzatkorú gyermeket nem engedtek világra jönni. E hétköznapi kannibál mentalitás a kicsi vagy kocsi? dilemmájában fejezõdött ki, vagyis a viszonylagos gazdasági jólét fejében életellenes módivá lett, hogy föl lehet áldozni a termékenységet, a megfoganó-megszületõ gyermeket: a jelenért a jövõt. (1970-ben 200 000 abortuszt végeztek az akkor még 10 milliós, 2040-re azonban mindössze 6 milliósra elõrejelzett lélekszámú Magyarországon!) Némelyek szerint anyagi „jólétük” levesét a hatalmasok ma is a belé aprított magzatgyermekek húsával szaporítják…
Anyaország helyett az anyaság prostitúciója
Az 1992-ben megalkotott és szépítõ kifejezéssel „magzatvédelmi”-nek nevezett törvény társadalmi vitájában Balczó András kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok öttusázó, aki már a Kádár-rendszer idején is kitûnt bátor szókimondásával, értékes emberi, etikai teljesítményével, a magzatgyermekek védelmét felette fonákul képviselõ törvénnyel kapcsolatban Kassadraként vetette fel: „Egy kiló magzathús hány dollárra jön ki?”
A szépítõen dajkaanyaságnak nevezett béranyaság sajátos üzleti rendszerbe foglalása a kiterjedt magyarországi kapcsolatokkal is rendelkezõ, Los Angelesben profitorientált örökbefogadói vállalkozást mûködtetõ Marianne Gati-Rosenstein, illetve egy televíziós szerepéseirõl ismert magyar orvos-genetikus nevéhez fûzõdik. E vállalkozás 1994 és 1996 között Magyarországról több, szociális válsághelyzetbe került terhest utaztatott ki az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába. Az ott világra hozott gyermekeket – bõrszíntõl függõen – 15-80 000 dollár közötti vételáron jómódú amerikai vagy kanadai örökbefogadó házaspárokhoz közvetítették. (Az egyik örökbeadó anya történetérõl a Budapest Sun 1996. augusztus 22-28-i számában Todd Heth adta közre Caught in web of lies, deception – Mother details how she was lured to US by ’baby broker’ címû leleplezõ interjúját. E sorok írója A Magzat ára és Császármetszés címû oknyomozó írásaival mutatta be a törvénytelen és erkölcstelen vállalkozás hazai és amerikai mûködését.) Meg nem erõsített sajtóhíradások szerint ilyen magzatgyermekek százas nagyságrendben kerültek külföldre, az „örökbe adott” gyermekek után a haszonélvezõk 50 000 dolláros átlagárral számolva nagyjából 5 millió dollárt (kb. 1 102 649 993 forintot) zsebeltek be. Ez az összeg most már válaszként is értelmezhetõ Balczó András kérdésére: egy magzatgyermeki kiló (az újszülött testsúlyát 3 kg-nak feltételezve) „tisztán” (vagyis általános forgalmi adó nélkül) 16.666 amerikai dollárt (kb. 3 675 000 forintot) „fialt” a nyomorhelyzetbe került, nekik kiszolgáltatott anyákat futtattó, prostituáló hálózatoknak.
Boldog IV. Károly magyar király fia, Otto von Habsburg, a Páneurópai Unió egykori elnöke újságíróként már a 80-es években tudósított arról, hogy bizonyos kozmetikai konszernek újabban abortált magzatok szöveteit alkalmazzák az örök szépséget és fiatalságot ígérõ krémjeik (pl. a California Beauty elnevezésû termék) elõállítására.
A közelmúltban arra derült fény, hogy a Pepsi nevû üdítõitalt elõállító konszern abortált gyermekek májának kivonatát (HK-293) kívánta fölhasználni arra, hogy ezzel javítsa termékeinek ízanyagát.
A kozmetológiai kannibalizmus keretében azonban tovább virágzik az erkölcstelen üzlet. Az életükben és halálukban védtelen magzatgyermekek kegyelettelen sorsáról 2005 áprilisában adott hírt Tom Parfitt, a The Observer kijevi tudósítója.
„Tíz évet letörlünk arcáról!”
Parfitt szerint a szomszédos Ukrajna orgazdái azzal vásárolják fel az ottani asszonyok abortált magzatait, hogy az azokból kinyert magzati õssejtek felhasználásával sarlatánságot sem kerülõ szépségszalonok úgynevezett öregedésgátló kivonatokat állítsanak elõ. Az ampullákba töltött „varázsszerért”, illetve az infúziós kezelésért esetenként 10.000 fontot (azaz 3 335 000 forintot) is elkérnek a ravasz szólamok és ígéretek megfogalmazói az egészségüket és fiatalságukat megõrizni kívánó paciensektõl. E teljesen ellenõrizetlen igazságtartalmú, kereskedelmi hirdetések azt állítják, hogy e szerek használatával a bõr megfiatalítható és számos betegség is leküzdhetõ.
Az abortált magzatgyermekeket a fehérgalléros vagy inkább fehér köpenyes bûnözõk mélyfagyasztott állapotban adják el a klinikáknak. Itt az embrionális szövetekbõl injekciós ampullákba töltik a fiatalító kúrára alkalmasnak tartott anyagokat. Meg nem erõsített hírforrások szerint a Szovjetunió volt tagállamaiban a terheseket alkalmanként 100 fonttal (kb. 37.400 forintnyi összeggel), az ukrán átlagkereset háromszorosával, a nyugdíj nyolcszorosával környékezik meg azért, hogy elvetessék magzataikat, és egyezzenek bele az így elpusztított magzatok „gyógyászati célú” használatába. E magzatgyermekek nagyobb részét Oroszországban értékesítik, ahol egy halott kisbaba ára elérheti akár az 5.000 fontot (kb. 1 667 000 forintot) is! Többletjövedelemhez jutnak azok az „anyák”, akik vállalják, hogy terhességüket majd csak a magzatgyermek elõrehaladott életszakaszában szakíttatják meg.
Egy az orosz-ukrán határon letartóztatott magzatkereskedõnél 25 mélyhûtött, vákuumcsomagba rejtett magzatgyermek holttestére bukkantak. Állítása szerint a férfi egy közelebbrõl meg nem nevezett, orvostudományi kutatóközpontban vásárolta az „árut”.
Az ukrán törvények csak kutatási célokra és csak akkor engedélyezik embriók felhasználását, ha ehhez az anya hozzájárul, és az illetõ névtelensége is biztosított. Csakhogy a rendõrség szerint az állami kutatóintézetek munkatársai a rendszert kijátszva illegális üzletet csinálnak, amikor a szándékokan elpusztított vagy elhalt magzatgyermekeket illegális célokat követõ magánklinikáknak adják el.
Egy rendõrparancsnok szerint azért nehéz leleplezni mindezt, mert e szövevényes üzelmek részesei híres, olykor akadémiai tisztséget betöltõ orvosok is.
Így fordulhat elõ, hogy busás jövedelemben dúskálnak az „õssejtterápiát” kínáló moszkvai szépségszalonok, noha az orosz törvények a csontvelõt tartalmazók kivételével minden kezelési eljárásnál tiltják az emberi eredetû készítmények használatát.
Szergej Szorobogatko, a magzat-kereskedelem nyomozásával megbízott nyomozó szerint az elmaradottabb keleti területek klinikái – mint amilyen az ukrajnai Donyeck és Harkov – minden elõzetes vírusteszt, például AIDS vizsgálat és engedélyeztetés nélkül árusítják az abortált magzatokat.
Ukrajnában a 12 hetesnél idõsebb magzatgyermekek elhajtását már feltételekhez kötik. Csakhogy az idõsebb magzatok nagyobb hasznot is hajtanak, mivel néhány orvos és a szépségiparban illetékes szerint ezek szöveteivel hatékonyabb a kezelés.
Szorobogatko beszámolt arról, ha egy szülészorvos halott magzattal akar üzletelni, akkor elõbb orvosi kifejezésekkel körülírva közli az anyával, miért is lenne helyes a 12 hétnél idõsebb magzatgyermek abortálása, de az is lehet: soha nem tudja meg az anya az abortusz valódi indokát. Az asszonynak olykor még fizetnek is azért, hogy várjon, amíg terhességével eléri a szülész által megkívánt idõtartamot. Az abortált kisbabát aztán egy közvetítõhöz, vagy egy olyan intézménybe szállítják, ahol a még használható szerveket kioperálják, elraktározzák, hogy késõbb külföldön értékesítsék.
Bár Ukrajnában és Oroszországban egyaránt tilos emberi sejteket tartalmazó injekciókat kozmetikai célra használni, a szalonok – az esetenként akár 10.000 fontnak megfelelõ (azaz 3 335 000 forintnyi) kezelési díj ellenére – mégis nagy forgalmat bonyolítanak le. A tehetõs vásárlókat sikerrel gyõzik meg az õssejtek fiatalító erejérõl vagy – ha kell – arról, hogy használatukkal kizárhatók olyan idõskori, agymûködést befolyásoló betegségek, mint amilyen a Parkinson-, illetve az Alzheimer kór, miközben a világ egyetlen országában sem engedélyezték az emberionális õssejtek klinikai, terápiás használatát. Az egyik moszkvai szépségklinika így hirdetimagát: „Tíz évet letörlünk arcáról!”.
– Veszélyes és szövevényes korrupcióról van szó – nyilatkozta Vlagyimir Szmirnov, a Moszkvai Kardiológiai Kutatóintézet vezetõje. Az állami intézményekkel ellentétben a magánklinikák humán eredetû anyagokat ugyan szerzhetnek és tárolhatnak, de hogy ezekkel még kezelést is folytatnak-e, azt már senki sem ellenõrzi.
A 2005 májusában kiadott orosz egészségügyi minisztériumi nyilatkozat szerint a Moszkvában található 41 klinikából 37 helyen alkalmaznak törvénytelen õssejtkezelést. Mivel e nyilatkozat nem helyez kilátásba sem törvényi tiltást, sem a fokozott ellenõrzést, így nincs hatással a törvénytelen gyakorlatra.
Gyógyít-e az, ami (sarlatánnak) hasznos?
Persze nemcsak az etikátlan és az állami törvényeket is kijátszó üzleti tevékenység mibenléte, hanem annak eredményessége is kérdéses lehet.
Dr. Stephen Minger, a londoni King’s College munkatársa szerint valójában tisztázatlan, hogy valójában mi is van az ampullákban. Lehet, hogy magzati õssejt, de az is lehet, hogy csak valamilyen szövetelegy. A korrupt kormány és a privatizációnak nevezett szabadrablás visszás ügyleteibe belekeseredett ukránok ma már szinte semmin sem csodálkoznak. Az abortuszbiznisszel kapcsolatban országukban ez a mondás járja: „Eddig csak az országot árusítottuk ki, most már maguk az ukránok következnek, de feldarabolva.”
A CNS híre szerint Kínában is jó üzlet a magzatgyermekekbõl kivont „gyógyászati” tevékenység. Egy kunmingi klinika például 10 napos kúrát kínál a fõként tehetõs ausztrál pácienseknek, amelyért 30 000 USA dollárt (6 és fél millió forintot) kell fizetniük. Michael Wilson fanatikus természetgyógyász azt állítja, hogy a kúrának köszönhetõen szépült a páciensek bõre, nyugodtabbak alhattak és élesedett a látásuk. A szigorúan titkosnak tartott eljárásról annyit árult el, hogy azokat az anyagokat, amelyeket a páciens „felnõtt” õssejtjeinek aktiválására, illetve hiányzó szövetek és szervek regenerálására használnak, blastocytának nevezett, magzati életkorú gyermekekbõl nyerik. E kivonatokat kínai orvosok fecskendezik a gerincbántalmaktól szenvedõ betegek gerincébe és agyába. Pekingben a Rutgers Egyetemen posztdoktori kutatóként dolgozó dr. Huang Hongyun idegsebész az abortált magzatok orrjáratából nyeri az õssejteket. Willie Terpstra volt az egyik betege, aki LAS vagy Lou Gehrig-betegség néven is ismert mozgásszervi idegbénulása miatt kereste fel az orvost. Tavaly áprilisban azzal az érzéssel tért vissza új zélandi otthonába, hogy megerõsödött és a beszéde is tisztább lett. Az Új Zélandi Televíziónak adott legújabb interjúban azonban már beszélõ készüléket (voice machine) használva arról számolt be, hogy állapota lényegében ugyanolyan, vagy inkább rosszabb is, mint amilyen a kezelés elõtt volt. Feltehetõen nem õ az egyetlen, aki miatt az Új Zélandi Neoromotoros Betegek Szövetsége (Motor Neurone Disease Association of New Zealand) kifejezetten ellenjavallja az ilyesféle kezeléseket.
Az Ausztrál Orvosszövetség (Australian Medical Association) elnöke szerint a Kínába látogató betegek lényegében olyan kísérleteknek teszik ki magukat, amelyek több közük van az „életmód” divathoz, mint a gyógyításhoz, vagy más szóval: némelyek csalnak, mások megcsalatnak. Vagy másképpen: ami az áldozati oldalon lévõknek pusztulás és nyomor, az másik oldalon lévõ vámszedõknek a szemérmetlen meggazdagodás forrása.
„Dracula Mûvek”, Bukarest
A romániai „Global Art Klinik” elnevezésû intézmény nevében is jelzi, hogy földrésznyi méretû mesterkedésekrõl van szó, amikor egészségügyi dolgozóknak álcázzák magukat a tolvajlás mûvészetét ûzõ kereskedõk. Ebben az egy román kórházban mindenesetre több petesejt- és magzatadományozási esetre figyeltek fel, mint Nagy-Britannia összes hasonló intézményében együttvéve.
Bár a román törvények tiltják az anyagi ellenszolgáltatásért történõ petesejt-adományozást, a korrupció itt is messzire ragadja az ügyeskedõket. Friss hír, hogy egy petesejt-kereskedelemmel gyanúsított izraeli-román hálózat leleplezése keretében hat helyen tartottak házkutatást nyomozók Bukarestben. A román rendõrség honlapján olvasható közlemény szerint a hálózat tagjai 18 és 30 év közötti nõket – többnyire rossz anyagi helyzetû vidéki egyetemi hallgatókat – csábítottak arra, hogy bocsássák áruba petesejtjüket. A 600-800 euró közötti összegért vásárolt petesejteket 3000 és 4000 euró (kb. 862 000 és 1 150 000 Ft.) közötti áron adták tovább mesterséges megtermékenyítésre váró – többnyire izraeli – pároknak. Õk a mesterséges megtermékenyítés céljából létrehozott bukaresti klinika visszajáró páciensei voltak. A 11 tagú hálózat izraeli és román állampolgárságú orvosokból, nõvérekbõl, embriológusokból és menedzserekbõl áll, akik ellen szervezett bûnözõi csoport létrehozása és emberi sejtekkel való kereskedés gyanújával indult vizsgálat.
Ez a most leleplezett hálózat tulajdonképpen ott folytatta, ahol 2009-ben a bukaresti Sabyc Klinika abbahagyta. A szintén izraeli orvosok által mûködtetett klinikán csupán az árszabás volt különbözõ. Négy évvel ezelõtt még átlagosan 200-250 eurót (kb. 57.000 – 71.000 forintot) fizettek egy petesejtért. Az akkori ügy öt vádlottját 2012 novemberében ítélte öt év letöltendõ börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, valamennyien fellebbeztek az ítélet ellen.
Európai parlamenti képviselõk, köztük Hiltrud Breyer és Peter Liese felkérésére Monica Macovei román egészségügy-miniszter által kezdeményezett vizsgálat feltárta, hogy korántsem valamely nemes emberbaráti gesztusról vagy elfogadható mértékû költségtérítésrõl van szó. A petesejtjüket „adományozó” asszonyoknak esetenként 1000 fontot (kb. 370 000 forintot) fizettek a családépítéshez vagy ki tudja még mihez szükséges „alapanyagokért”…
Az Európai Közösség 2005. március 10-én mindenesetre határozatban szögezte le, hogy az emberi petesejtekkel és magzati életkorú gyermekekkel folytatott kereskedelmi tevékenység megengedhetetlen és tûrhetetlen.
A tevékenységet ellenõrzõ brit HFFA nyilatkozata ugyanakkor teljesen rendjén valónak minõsítette a román „Global Art”-nál folytatott gyakorlatot. Amin persze nem kell csodálkoznunk, ha tudjuk, hogy ugyanez a hatóság hagyta jóvá Ian Wilmutnak a magzatgyermekeken folytatott klónkísérleteit is.
Kétségtelen, hogy a magzatkorú gyermekek jogalanyiságának kimondása nélkül napról napra egyre agresszívabb kihívásokat állít közösségi lelkiismeretünk elé a modern kannibalizmus világméretû, új korszakában.
Az egyik ilyen legújabb ilyen kihívást a Kansas Cityben mûködõ abortõr, Krishan Rajanna intézte a hatóságokhoz. A feltehetõen nem éhségtõl szenvedõ „orvos” munkatársainak egyöntetû megrökönyödésére mikrohullámú sütõben megsütötte, majd ebédjéhez elfogyasztotta az egyik abortált magzatot.
„Óz csodálatos birodalma”, azaz Kansas Állam egészségügyi hatóságai mindazonáltal kitettek magukért, amikor közreadták az alábbi, senkit semmire sem kötelezõ erkölcsi állásfoglalást:
„Rajanna közveszélyt jelentõ gyilkos. Reménykedjünk, hogy Kansasban éppen úgy kimarad majd az abortuszból és az „orvoslás”-ból, ahogyan kizárják õt majd más államokban is!”
De vajon tényleg elég ez az olcsó reménykedés? Elég, ha reménykedünk, hogy emberhús termelésére és fogyasztásra térõ fajunk beteges magatartása majd egyszer csak megváltozik? Nem a gonosznak adott menlevél-e, ha tétlen reménykedéssel várjuk, hogy magától is véget érjen az a kór, amikor az anyai termékenység megcsonkítása, a magzati életkorú gyermekek elfogyasztása talán (újra) lekerül az anyagi javak termelésébe és fogyasztásába kábult népek megromlott mentalitásának étlapjáról?
Hogy ez a fölvetés mennyire idõszerû Európában, és napjaink Magyarországán, arra egy, a „saját” házunk tájáról érkezett kihívás figyelmeztet. Ilyen az õssejtbotrány kapcsán elhíresült és magzati szövetekkel kereskedõ amerikai-ukrán-magyar „vegyesvállalat” ügye. A per kapcsán fölvetõdõ és sokszor azon túlmutató kérdésekre a külföldi és hazai történések kritikai ismertetésével, elemzésével írásunk II. részében igyekszünk választ adni.
dr. Téglásy Imre
alfateglasy@t-email.hu
Kannibalizmus régen, messze
Régészeti és antropológiai kutatások bizonyítják, hogy a neandervölgyi õsembertörzsek között dívott a kannibalizmus, vagyis hogy az egyik „ember” egy másik ember agyát fogyasztotta el. Az Anthony Hopkins fõszereplésében bemutatott Hannibál címû film elborzasztó, emberi agyat csemegézõ jelenetébõl már érezhettük, hogy nem a paleolitikum és a bronzkorszak homályából görög mítosszá szublimálódott Kronosz volt az utolsó, aki hatalomféltésében sorra fölfalta gyermekeit… Tudtuk, hogy bár a kereszténység terjedésével és az ennek nyomán létrejövõ erkölcsi, törvényi szabályozással világszerte csökkent az egyébként századokon és kultúrákon átívelõ emberevés (tudományos elnevezéssel: anthropophagia) számos formája (így a spirituális-rituális, a túlélési, a kriminális, a nemi kéjelgõ, az agresszív, a rituális-epikureus). Azt azonban aligha sejtettük, hogy a tudományos-technikai vívmányok eredményeit felhasználva az emberi méltóság milyen újabb megalázásának szörnyetegébe lehenek életet majd napjainkban a kozmetológiai és regenerációs kannibalizmus „tudományának” mûvelõi.
A Nyugat-Indiát fölfedezõ Columbus Kristóf és társai a nyugat-karibi térségben élõ indiánokról hozták a keresztény világot megdöbbentõ hírt: a vademberek emberhúst esznek! Kétségtelen, hogy az Észak Amerikában élõ írókéz indiánok kultúrájában egészen 1838-ig jelen volt az a fajta emberevés, amely szerint az ellenség föláldozásával és testének elfogyasztásával a Hadisten elvárásának tesznek eleget, mert így az ellenség ereje és szelleme átszáll, illetve eloszlik az õket legyõzõkbe és elfogyasztókba.
Rogerius mester krónikairó, váradi kanonok az 1242. évi tatárjárás szörnyûségei között említi az emberevést, illetve a gyermekek elpusztítását: „olyan éhség tör ki végül, / foguk, ajkuk belekékül, / mert már emberhúst harap. (…) szülõ gyermekét levágja, / feni fogát önhúsára, / ki belõle vétetett. // Éhség tombol, õrült, / véres, / testvér a testvérre éhes, / jó barát a jó barátnak, / az idegen bárki másnak / húsából nyer életet. (Vas István fordítása)
Emberevés még az újkori Európában is elõfordult. Bizonyos történeti források szerint még a török pusztítás áldozatául esett 17. századi Magyarországon, közelebbrõl Debrecen város piacán is árultak emberhúst. E túlélési kannibalizmus modern példája lehet az 1930-as évek Ukrajnája, ahol a Sztálin és a bolsevik diktatúra által kierõszakolt kolhozosítás, a túlhajtott terménybeszolgáltatás egyfelõl milliók éhhalálához vezetett, másfelõl a létükben fenyegetett parasztok kénytelenek voltak saját embertársaik húsából táplálkozni.
Pápua Új-Guinea néhány törzse még az 1960-as években is gyakorolta mind az endo-, mind pedig az exo-kannibalizmust, melynek során vagy külsõ forrásból vagy elhunyt rokonaik testének felhasználásából jutottak a rituálisan vagy éppen az „ízlelés örömébõl” elfogyasztandó emberhúshoz.
Magyarországon 1767-ben vezették be azt a törvényt, amely a Szerbiával határos területeken lényegében megtiltotta a közösségi földek addigi szabad – halászatra-vadászatra, gyûjtögetésre, stb., – történõ használatát. Az élettér e jelentõs beszûkülésének eredményeként alakult ki az úgynevezett egykézés szokása. A paraszti rétegeket sújtó sajátos belsõ számûzetés kényszerének hatására terjedt el az infanticidium elõbb a Dél-Magyarországon lévõ, úgynevezett Ormánság területén. A birtok egyben tartásához ragaszkodó „szülõk” körében itt vált elõször rutinszerû túlélési gyakorlattá az, hogy az elsõszülött után jelentkezõ többi gyermeket még újszülött korban elpusztították (rozsdás szögnek, gombostûnek a fejbe szúrásával, párnával történõ megfojtással, stb.), hogy az esetleg megszületett gyermek ne súlyosbítsa a családra nehezedõ szociális terheket.
Ezzel nagyjából egy idõben, 1792-ben írta Jonathan Swift a "Szerény javaslat annak érdekében, hogy az írországi szegény sorból származó gyermekek ne terhet jelentsenek szüleiknek vagy az országnak, hanem hajtsanak hasznot a társadalomnak” címû szatírájában. Az akkoriban Írország-szerte tomboló burgonyaéhség idején keletkezett írás szerzõje azt javasolta, hogy a szegény sorsú anyák csak egy éves korukig tartsák gyermekeiket. Ezt követõen pedig adják el gyermekeiket élelemként a gazdagabb családoknak, hogy ez által tegyenek szert némi bevételre.
Az emberi test tiltott felhasználásának történetéhez tartozik az az 1890-bõl való eset, melyet egy konstantinápolyi házaspárról jegyeztek fel. E szerint a pár már régóta azzal foglalkozott, hogy házukba csalogassák a kiszemelt, többnyire fiatal áldozatokat, akiknek kövérsége megfelelt számukra.
„Ezeket aztán megölték, majd kifõzött zsírjukból olyan kenõcsöt állítottak elõ, amit aztán magas áron adtak el. Épp egy kövér örmény fiú fölszeletelését végezték, amikor rájuk tört a rendõrség. Rövid vallatást követõen mindkét gonosztevõt a saját házuk ajtajára akasztották föl.”
A 1970-es évek Magyarországát az úgynevezett magyar gulyáskommunizmus kifejezéssel szokták jellemezni. Ez azt jelentette, hogy a magyar társadalomnak a többi, kelet-európai országhoz viszonyított gazdasági jóléte nagyrészt annak a sajátos családtervezési gyakorlatnak volt köszönhetõ, amelynek jegyében az anyaság helyett inkább az anyagiasság materiális eszményét követték. Így a már 1956. június 4-én legalizált magzatölést gyakorolva évente több százezer magzatkorú gyermeket nem engedtek világra jönni. E hétköznapi kannibál mentalitás a kicsi vagy kocsi? dilemmájában fejezõdött ki, vagyis a viszonylagos gazdasági jólét fejében életellenes módivá lett, hogy föl lehet áldozni a termékenységet, a megfoganó-megszületõ gyermeket: a jelenért a jövõt. (1970-ben 200 000 abortuszt végeztek az akkor még 10 milliós, 2040-re azonban mindössze 6 milliósra elõrejelzett lélekszámú Magyarországon!) Némelyek szerint anyagi „jólétük” levesét a hatalmasok ma is a belé aprított magzatgyermekek húsával szaporítják…
Anyaország helyett az anyaság prostitúciója
Az 1992-ben megalkotott és szépítõ kifejezéssel „magzatvédelmi”-nek nevezett törvény társadalmi vitájában Balczó András kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok öttusázó, aki már a Kádár-rendszer idején is kitûnt bátor szókimondásával, értékes emberi, etikai teljesítményével, a magzatgyermekek védelmét felette fonákul képviselõ törvénnyel kapcsolatban Kassadraként vetette fel: „Egy kiló magzathús hány dollárra jön ki?”
A szépítõen dajkaanyaságnak nevezett béranyaság sajátos üzleti rendszerbe foglalása a kiterjedt magyarországi kapcsolatokkal is rendelkezõ, Los Angelesben profitorientált örökbefogadói vállalkozást mûködtetõ Marianne Gati-Rosenstein, illetve egy televíziós szerepéseirõl ismert magyar orvos-genetikus nevéhez fûzõdik. E vállalkozás 1994 és 1996 között Magyarországról több, szociális válsághelyzetbe került terhest utaztatott ki az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába. Az ott világra hozott gyermekeket – bõrszíntõl függõen – 15-80 000 dollár közötti vételáron jómódú amerikai vagy kanadai örökbefogadó házaspárokhoz közvetítették. (Az egyik örökbeadó anya történetérõl a Budapest Sun 1996. augusztus 22-28-i számában Todd Heth adta közre Caught in web of lies, deception – Mother details how she was lured to US by ’baby broker’ címû leleplezõ interjúját. E sorok írója A Magzat ára és Császármetszés címû oknyomozó írásaival mutatta be a törvénytelen és erkölcstelen vállalkozás hazai és amerikai mûködését.) Meg nem erõsített sajtóhíradások szerint ilyen magzatgyermekek százas nagyságrendben kerültek külföldre, az „örökbe adott” gyermekek után a haszonélvezõk 50 000 dolláros átlagárral számolva nagyjából 5 millió dollárt (kb. 1 102 649 993 forintot) zsebeltek be. Ez az összeg most már válaszként is értelmezhetõ Balczó András kérdésére: egy magzatgyermeki kiló (az újszülött testsúlyát 3 kg-nak feltételezve) „tisztán” (vagyis általános forgalmi adó nélkül) 16.666 amerikai dollárt (kb. 3 675 000 forintot) „fialt” a nyomorhelyzetbe került, nekik kiszolgáltatott anyákat futtattó, prostituáló hálózatoknak.
Boldog IV. Károly magyar király fia, Otto von Habsburg, a Páneurópai Unió egykori elnöke újságíróként már a 80-es években tudósított arról, hogy bizonyos kozmetikai konszernek újabban abortált magzatok szöveteit alkalmazzák az örök szépséget és fiatalságot ígérõ krémjeik (pl. a California Beauty elnevezésû termék) elõállítására.
A közelmúltban arra derült fény, hogy a Pepsi nevû üdítõitalt elõállító konszern abortált gyermekek májának kivonatát (HK-293) kívánta fölhasználni arra, hogy ezzel javítsa termékeinek ízanyagát.
A kozmetológiai kannibalizmus keretében azonban tovább virágzik az erkölcstelen üzlet. Az életükben és halálukban védtelen magzatgyermekek kegyelettelen sorsáról 2005 áprilisában adott hírt Tom Parfitt, a The Observer kijevi tudósítója.
„Tíz évet letörlünk arcáról!”
Parfitt szerint a szomszédos Ukrajna orgazdái azzal vásárolják fel az ottani asszonyok abortált magzatait, hogy az azokból kinyert magzati õssejtek felhasználásával sarlatánságot sem kerülõ szépségszalonok úgynevezett öregedésgátló kivonatokat állítsanak elõ. Az ampullákba töltött „varázsszerért”, illetve az infúziós kezelésért esetenként 10.000 fontot (azaz 3 335 000 forintot) is elkérnek a ravasz szólamok és ígéretek megfogalmazói az egészségüket és fiatalságukat megõrizni kívánó paciensektõl. E teljesen ellenõrizetlen igazságtartalmú, kereskedelmi hirdetések azt állítják, hogy e szerek használatával a bõr megfiatalítható és számos betegség is leküzdhetõ.
Az abortált magzatgyermekeket a fehérgalléros vagy inkább fehér köpenyes bûnözõk mélyfagyasztott állapotban adják el a klinikáknak. Itt az embrionális szövetekbõl injekciós ampullákba töltik a fiatalító kúrára alkalmasnak tartott anyagokat. Meg nem erõsített hírforrások szerint a Szovjetunió volt tagállamaiban a terheseket alkalmanként 100 fonttal (kb. 37.400 forintnyi összeggel), az ukrán átlagkereset háromszorosával, a nyugdíj nyolcszorosával környékezik meg azért, hogy elvetessék magzataikat, és egyezzenek bele az így elpusztított magzatok „gyógyászati célú” használatába. E magzatgyermekek nagyobb részét Oroszországban értékesítik, ahol egy halott kisbaba ára elérheti akár az 5.000 fontot (kb. 1 667 000 forintot) is! Többletjövedelemhez jutnak azok az „anyák”, akik vállalják, hogy terhességüket majd csak a magzatgyermek elõrehaladott életszakaszában szakíttatják meg.
Egy az orosz-ukrán határon letartóztatott magzatkereskedõnél 25 mélyhûtött, vákuumcsomagba rejtett magzatgyermek holttestére bukkantak. Állítása szerint a férfi egy közelebbrõl meg nem nevezett, orvostudományi kutatóközpontban vásárolta az „árut”.
Az ukrán törvények csak kutatási célokra és csak akkor engedélyezik embriók felhasználását, ha ehhez az anya hozzájárul, és az illetõ névtelensége is biztosított. Csakhogy a rendõrség szerint az állami kutatóintézetek munkatársai a rendszert kijátszva illegális üzletet csinálnak, amikor a szándékokan elpusztított vagy elhalt magzatgyermekeket illegális célokat követõ magánklinikáknak adják el.
Egy rendõrparancsnok szerint azért nehéz leleplezni mindezt, mert e szövevényes üzelmek részesei híres, olykor akadémiai tisztséget betöltõ orvosok is.
Így fordulhat elõ, hogy busás jövedelemben dúskálnak az „õssejtterápiát” kínáló moszkvai szépségszalonok, noha az orosz törvények a csontvelõt tartalmazók kivételével minden kezelési eljárásnál tiltják az emberi eredetû készítmények használatát.
Szergej Szorobogatko, a magzat-kereskedelem nyomozásával megbízott nyomozó szerint az elmaradottabb keleti területek klinikái – mint amilyen az ukrajnai Donyeck és Harkov – minden elõzetes vírusteszt, például AIDS vizsgálat és engedélyeztetés nélkül árusítják az abortált magzatokat.
Ukrajnában a 12 hetesnél idõsebb magzatgyermekek elhajtását már feltételekhez kötik. Csakhogy az idõsebb magzatok nagyobb hasznot is hajtanak, mivel néhány orvos és a szépségiparban illetékes szerint ezek szöveteivel hatékonyabb a kezelés.
Szorobogatko beszámolt arról, ha egy szülészorvos halott magzattal akar üzletelni, akkor elõbb orvosi kifejezésekkel körülírva közli az anyával, miért is lenne helyes a 12 hétnél idõsebb magzatgyermek abortálása, de az is lehet: soha nem tudja meg az anya az abortusz valódi indokát. Az asszonynak olykor még fizetnek is azért, hogy várjon, amíg terhességével eléri a szülész által megkívánt idõtartamot. Az abortált kisbabát aztán egy közvetítõhöz, vagy egy olyan intézménybe szállítják, ahol a még használható szerveket kioperálják, elraktározzák, hogy késõbb külföldön értékesítsék.
Bár Ukrajnában és Oroszországban egyaránt tilos emberi sejteket tartalmazó injekciókat kozmetikai célra használni, a szalonok – az esetenként akár 10.000 fontnak megfelelõ (azaz 3 335 000 forintnyi) kezelési díj ellenére – mégis nagy forgalmat bonyolítanak le. A tehetõs vásárlókat sikerrel gyõzik meg az õssejtek fiatalító erejérõl vagy – ha kell – arról, hogy használatukkal kizárhatók olyan idõskori, agymûködést befolyásoló betegségek, mint amilyen a Parkinson-, illetve az Alzheimer kór, miközben a világ egyetlen országában sem engedélyezték az emberionális õssejtek klinikai, terápiás használatát. Az egyik moszkvai szépségklinika így hirdetimagát: „Tíz évet letörlünk arcáról!”.
– Veszélyes és szövevényes korrupcióról van szó – nyilatkozta Vlagyimir Szmirnov, a Moszkvai Kardiológiai Kutatóintézet vezetõje. Az állami intézményekkel ellentétben a magánklinikák humán eredetû anyagokat ugyan szerzhetnek és tárolhatnak, de hogy ezekkel még kezelést is folytatnak-e, azt már senki sem ellenõrzi.
A 2005 májusában kiadott orosz egészségügyi minisztériumi nyilatkozat szerint a Moszkvában található 41 klinikából 37 helyen alkalmaznak törvénytelen õssejtkezelést. Mivel e nyilatkozat nem helyez kilátásba sem törvényi tiltást, sem a fokozott ellenõrzést, így nincs hatással a törvénytelen gyakorlatra.
Gyógyít-e az, ami (sarlatánnak) hasznos?
Persze nemcsak az etikátlan és az állami törvényeket is kijátszó üzleti tevékenység mibenléte, hanem annak eredményessége is kérdéses lehet.
Dr. Stephen Minger, a londoni King’s College munkatársa szerint valójában tisztázatlan, hogy valójában mi is van az ampullákban. Lehet, hogy magzati õssejt, de az is lehet, hogy csak valamilyen szövetelegy. A korrupt kormány és a privatizációnak nevezett szabadrablás visszás ügyleteibe belekeseredett ukránok ma már szinte semmin sem csodálkoznak. Az abortuszbiznisszel kapcsolatban országukban ez a mondás járja: „Eddig csak az országot árusítottuk ki, most már maguk az ukránok következnek, de feldarabolva.”
A CNS híre szerint Kínában is jó üzlet a magzatgyermekekbõl kivont „gyógyászati” tevékenység. Egy kunmingi klinika például 10 napos kúrát kínál a fõként tehetõs ausztrál pácienseknek, amelyért 30 000 USA dollárt (6 és fél millió forintot) kell fizetniük. Michael Wilson fanatikus természetgyógyász azt állítja, hogy a kúrának köszönhetõen szépült a páciensek bõre, nyugodtabbak alhattak és élesedett a látásuk. A szigorúan titkosnak tartott eljárásról annyit árult el, hogy azokat az anyagokat, amelyeket a páciens „felnõtt” õssejtjeinek aktiválására, illetve hiányzó szövetek és szervek regenerálására használnak, blastocytának nevezett, magzati életkorú gyermekekbõl nyerik. E kivonatokat kínai orvosok fecskendezik a gerincbántalmaktól szenvedõ betegek gerincébe és agyába. Pekingben a Rutgers Egyetemen posztdoktori kutatóként dolgozó dr. Huang Hongyun idegsebész az abortált magzatok orrjáratából nyeri az õssejteket. Willie Terpstra volt az egyik betege, aki LAS vagy Lou Gehrig-betegség néven is ismert mozgásszervi idegbénulása miatt kereste fel az orvost. Tavaly áprilisban azzal az érzéssel tért vissza új zélandi otthonába, hogy megerõsödött és a beszéde is tisztább lett. Az Új Zélandi Televíziónak adott legújabb interjúban azonban már beszélõ készüléket (voice machine) használva arról számolt be, hogy állapota lényegében ugyanolyan, vagy inkább rosszabb is, mint amilyen a kezelés elõtt volt. Feltehetõen nem õ az egyetlen, aki miatt az Új Zélandi Neoromotoros Betegek Szövetsége (Motor Neurone Disease Association of New Zealand) kifejezetten ellenjavallja az ilyesféle kezeléseket.
Az Ausztrál Orvosszövetség (Australian Medical Association) elnöke szerint a Kínába látogató betegek lényegében olyan kísérleteknek teszik ki magukat, amelyek több közük van az „életmód” divathoz, mint a gyógyításhoz, vagy más szóval: némelyek csalnak, mások megcsalatnak. Vagy másképpen: ami az áldozati oldalon lévõknek pusztulás és nyomor, az másik oldalon lévõ vámszedõknek a szemérmetlen meggazdagodás forrása.
„Dracula Mûvek”, Bukarest
A romániai „Global Art Klinik” elnevezésû intézmény nevében is jelzi, hogy földrésznyi méretû mesterkedésekrõl van szó, amikor egészségügyi dolgozóknak álcázzák magukat a tolvajlás mûvészetét ûzõ kereskedõk. Ebben az egy román kórházban mindenesetre több petesejt- és magzatadományozási esetre figyeltek fel, mint Nagy-Britannia összes hasonló intézményében együttvéve.
Bár a román törvények tiltják az anyagi ellenszolgáltatásért történõ petesejt-adományozást, a korrupció itt is messzire ragadja az ügyeskedõket. Friss hír, hogy egy petesejt-kereskedelemmel gyanúsított izraeli-román hálózat leleplezése keretében hat helyen tartottak házkutatást nyomozók Bukarestben. A román rendõrség honlapján olvasható közlemény szerint a hálózat tagjai 18 és 30 év közötti nõket – többnyire rossz anyagi helyzetû vidéki egyetemi hallgatókat – csábítottak arra, hogy bocsássák áruba petesejtjüket. A 600-800 euró közötti összegért vásárolt petesejteket 3000 és 4000 euró (kb. 862 000 és 1 150 000 Ft.) közötti áron adták tovább mesterséges megtermékenyítésre váró – többnyire izraeli – pároknak. Õk a mesterséges megtermékenyítés céljából létrehozott bukaresti klinika visszajáró páciensei voltak. A 11 tagú hálózat izraeli és román állampolgárságú orvosokból, nõvérekbõl, embriológusokból és menedzserekbõl áll, akik ellen szervezett bûnözõi csoport létrehozása és emberi sejtekkel való kereskedés gyanújával indult vizsgálat.
Ez a most leleplezett hálózat tulajdonképpen ott folytatta, ahol 2009-ben a bukaresti Sabyc Klinika abbahagyta. A szintén izraeli orvosok által mûködtetett klinikán csupán az árszabás volt különbözõ. Négy évvel ezelõtt még átlagosan 200-250 eurót (kb. 57.000 – 71.000 forintot) fizettek egy petesejtért. Az akkori ügy öt vádlottját 2012 novemberében ítélte öt év letöltendõ börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, valamennyien fellebbeztek az ítélet ellen.
Európai parlamenti képviselõk, köztük Hiltrud Breyer és Peter Liese felkérésére Monica Macovei román egészségügy-miniszter által kezdeményezett vizsgálat feltárta, hogy korántsem valamely nemes emberbaráti gesztusról vagy elfogadható mértékû költségtérítésrõl van szó. A petesejtjüket „adományozó” asszonyoknak esetenként 1000 fontot (kb. 370 000 forintot) fizettek a családépítéshez vagy ki tudja még mihez szükséges „alapanyagokért”…
Az Európai Közösség 2005. március 10-én mindenesetre határozatban szögezte le, hogy az emberi petesejtekkel és magzati életkorú gyermekekkel folytatott kereskedelmi tevékenység megengedhetetlen és tûrhetetlen.
A tevékenységet ellenõrzõ brit HFFA nyilatkozata ugyanakkor teljesen rendjén valónak minõsítette a román „Global Art”-nál folytatott gyakorlatot. Amin persze nem kell csodálkoznunk, ha tudjuk, hogy ugyanez a hatóság hagyta jóvá Ian Wilmutnak a magzatgyermekeken folytatott klónkísérleteit is.
Kétségtelen, hogy a magzatkorú gyermekek jogalanyiságának kimondása nélkül napról napra egyre agresszívabb kihívásokat állít közösségi lelkiismeretünk elé a modern kannibalizmus világméretû, új korszakában.
Az egyik ilyen legújabb ilyen kihívást a Kansas Cityben mûködõ abortõr, Krishan Rajanna intézte a hatóságokhoz. A feltehetõen nem éhségtõl szenvedõ „orvos” munkatársainak egyöntetû megrökönyödésére mikrohullámú sütõben megsütötte, majd ebédjéhez elfogyasztotta az egyik abortált magzatot.
„Óz csodálatos birodalma”, azaz Kansas Állam egészségügyi hatóságai mindazonáltal kitettek magukért, amikor közreadták az alábbi, senkit semmire sem kötelezõ erkölcsi állásfoglalást:
„Rajanna közveszélyt jelentõ gyilkos. Reménykedjünk, hogy Kansasban éppen úgy kimarad majd az abortuszból és az „orvoslás”-ból, ahogyan kizárják õt majd más államokban is!”
De vajon tényleg elég ez az olcsó reménykedés? Elég, ha reménykedünk, hogy emberhús termelésére és fogyasztásra térõ fajunk beteges magatartása majd egyszer csak megváltozik? Nem a gonosznak adott menlevél-e, ha tétlen reménykedéssel várjuk, hogy magától is véget érjen az a kór, amikor az anyai termékenység megcsonkítása, a magzati életkorú gyermekek elfogyasztása talán (újra) lekerül az anyagi javak termelésébe és fogyasztásába kábult népek megromlott mentalitásának étlapjáról?
Hogy ez a fölvetés mennyire idõszerû Európában, és napjaink Magyarországán, arra egy, a „saját” házunk tájáról érkezett kihívás figyelmeztet. Ilyen az õssejtbotrány kapcsán elhíresült és magzati szövetekkel kereskedõ amerikai-ukrán-magyar „vegyesvállalat” ügye. A per kapcsán fölvetõdõ és sokszor azon túlmutató kérdésekre a külföldi és hazai történések kritikai ismertetésével, elemzésével írásunk II. részében igyekszünk választ adni.
dr. Téglásy Imre
alfateglasy@t-email.hu
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
vian
- 2013. March 26. 17:46:53
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.