Posta Imre weboldala

Navigacio

Szakmai oldal:



RSS

Hrek

Cikkek

Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét




Megrendelem!!!

Telefon:
06-30/911-85-63

A könyvrõl írták...

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

üdvözlet


A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)

.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)

Újabb magyargyalázó mûsor készül


<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/v3Pz57wKwIs" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Hozzaszolasok


#11 | atya - 2013. April 14. 06:36:06
Ez inkább zsidógyalázó mûsor. :D agyatlan zsidó p.csákkal az élen!
#12 | atya - 2013. April 14. 06:53:56
A viccet 1/2re téve, azért készítenek ilyen mûsorokat, mert a zsidóknak ez a szintjük.

Ha megnézzük a korábban belinkelt zsinagóga honlap fontos tanításait, azok is ezen a botrányosan szánalmas szinten vannak.

Az amerikai filmek is ugyan ilyenek; az emberi butaság legalja, fingás, sz@rás hegyek, kefélnek jobbra balra, ostoba poénok, hányingerkeltés stb..

Ez a zsidó TOP szint, ennyibe kimerül a lényük. Õk ezt élvezik, ez számukra a magas szintû és tartalmas szórakozás. Továbbá azt akarják elérni, hogy az emberek is erre a szintre süllyedjenek.
#13 | ijfeszito - 2013. April 14. 07:21:05
Továbbra is csodálatos hely Magyarország, ahol iPhone helyett színházjegyekért virrasztanak a polgárok.
http://hvg.hu/kultura/20130414_Az_Alf..._2013_4_14
s_francba
#14 | GERRY - 2013. April 14. 10:57:25
Holdas - köszi a videot!!!! Nem biztos, hogy jól szerepeltem volna egy ilyen utcai riportban, mert az irodalom-történelem tanárom volt az akivel életemben elöször, hatodikos koromban, összeugrottam és ennek következtében, nem is voltam hajlandó "megszeretni" a történelmet egy ilyen embertöl, de ez nem változtat azon, hogy reális próbáljak maradni a mai világhoz és a magyar multamhoz.

9323 - amit az RTL, meg néhány hasonszörü adó magyarországon szervez, az itt - svájcban - nem nagyon látható, viszont az amerikai tv müsok tele vannak ilyenekkel, ahogy a másik véglet is megtalálható - bárhol - a komoly, intelligens müsorszórás is.
Minden TV-n van egy csatorna választási lehetöség.
Talán meg kellene tanulnia az emberiségnek azt, hogy önmagát legyen képes irányítani.
Ha a magyar erre az adóra kapcsol, akkor ezt kapja, ha a sportprogramokra akkor azt, ha a délamerikai, indiai, stb (k)rémes müsorokat, sorozatokat akarja nézni azonhoz is ott a megfelelö frekvencia, ha zenét akkor jöhet ömlesztve, aki meg pornót akar az fizet is az extra csatornáért...

Mi a baj?

Sokan csak akkor tudnak járni ebben a világban, ha valaki a kezüket fogja?

A HIT - pontosan ilyen kéz.

Nem jó és nem rossz. Aki hisz és ez segíti öt abban, hogy biztonságosan döntsön élete azon pillanataiban amikor erre szükség van, az csinálja így. A döntésképtelenek máshoz fordulnak segítségért barát, ivócimbora, élettárs, (régen a faluhelyen) a plébános, a tanító úr, a gazdag szomszéd, stb annak ez a megoldás. Sok, jó ember segített is a nálánál "gyengébb", tanulatlanabb vagy egyszerübb embereken de ugyanezt a HIT-et fordították a maguk hasznára - évezredeken keresztül - emberek, embercsoportok, hogy kiemelkedjenek, elhatárolódjanak a tömegektöl, kihasználják azokat, elnyomják és terrorizálják a kissebb-nagyobb csoportokat, illetve a HIT nevében öljenek, pusztítsanak, leigázzanak - az ö meghatározásukkal élve - alacsonyabb rendü, rangu népcsoportokat, országokat, földrészeket. A világ sokat változott, az ember nem annyira. Ugyanazok a szellemi hajtóerök irányítják öket mint több ezer évvel ezelött.
Szeretet, gyülölet, kapzsiság, igény a szépségre ugyanakkor a hatalomra törekvés is benne van.
A béke, a boldog élet megvalósítható, de hosszabb távon csak akkor tartható fenn, ha a megszerzett értékeket meg is tudja védeni a csoport azok ellen akik ezt az értéket látva önmaguk számára akarják megszerezni, akár eröszakkal is. Az idilli békének máris vége, az ezt követö harcos, lázongó, emberpróbáló évek végére, rendszerint kialakul egy másfajta - eröegyensúlyon alapuló nyugodt "békés" átmenet ey újabb, közösen megteremtett jövöbe. Évszázadokon keresztül átívelö, a HITnek az emberiségre ráeröszakolt (mint egyetlen müködöképes) erejének segítségével a vezetök képesek voltak a nagy tömegek irányítására. Példa - jó és rossz - százszámra található a történelemben. Hatalmas birodalmak alakultak és tüntek el, emberek milliói szenvedtek, pusztultak el mindenféle eröszakszervezet gyilkos, kegyetlen és embertelen végrehajtói miatt... a HIT zászlója alatt. Vagy fejet hajtott a nép, vagy lefejezték a hatalom ellen szegülöket.

Nem sok minden változott az emberi mozgatórugókban. Ami változott az a fejlödö "technika" amivel az embercsoportokat fegyelemre és alkalmazkodásra tud kényszeríteni az éppen akkor uralkodó hatalom. Az ember nem egy buta ösztönlény. Többek vagyunk némely dologban mint a velünk, körülöttünk élö állatok (s néhol sokkal kevesebbre vagyunk képesek mint ugyanezen állatvilág képviselöi).
Lehet büszke az ember, ember mivoltára? Hogyne, ha ugyanezért szégyenérzete is van.

Nézzetek körül. Ki és miért ér többet vagy kevesebbet mint mi magyarok?
...
...
...
Nincs rá válasz. Lehetünk büszkék az általunk nagyra tartott értékeinkre (szellemi, múltbeli, emberi....), de más népek, más emberek mást tekintenek értéknek, mást jelent az erény, a boldogság, mást a család, a hatalom...

Te meg tudnád skalpolni az ellenséget? Neked dicsöség lenne a véres emberi haj a deréköveden?
Értéknek éreznéd, ha öt feleséged lenne? Értékesnek érezné egy mai európai nö, hogy egy gazdag ember harmadik felesége?
A te feleséged akkor szeret, ha gyémántnyakláncot kap születésnapjára vagy akkor ha nem kap verést azon a napon?
Tudnál élni selyemfiúként, az utcára zavart "ringyóid" keresetéböl?
Hány kecskébe került az asszony - vagy te megkérted a kezét?
A gyerekeidet elkiséred az iskolába, vagy kizavarod öket az utcára lopni?
Népek sokasága él így vagy úgy, ami nem mi vagyunk, a saját értékrendjében. Nekik ez a természetes. Viszont mindenütt megtalálod a rájuk telepedö - élösködö, jobb esetben jóindulatu hatalmi réteget, akik irányítják a népet.
Azt a népet, amibe te én és mindenki beletartozik a világon. Neked vagy nekem nincs helyünk a tetön. Akik már régen ott vannak azok biztosítják utódjaiknak, követöiknek, kineveltjeiknek a helyet és azok "jogosultak rá akik alávetik magukat az éppen érvényes törvényeknek. Ezek a törvények, parancsok az adott közeg számára a HIT-et kell képviseljék. Hinni a hatalomban, annak jóságában, annak erejében, annak képességében, hogy a "gondjaikra bízott nép" érdekében cselekszenek.
Megvan ez ma magyarországon? Igen, többé kevésbé... Két éve milliók HITTEK Orbán és a FIDESZ gyözelmében, elötte a Gyurcsány kormány, azt megelözöen azok a boldog 90-es évek és az EU szelleme, menjünk kicsit vissza a múltba, hátráljunk a szocializmusba vezetö úton ameddig 56-hoz nem érünk, elötte rossz volt, bár 45-ben virágfüzérekkel boritotta a nép az országot és írta bele a jövöbe; SOHA TÖBBÉ HÁBORÚ!... ami azért keserü és véres és gyilkos és büzlö volt emberi hullák millióitól, öltek magyart, zsidót, lengyelt, felkoncoltak oroszt és németet, felrobbant a föld nök és gyerekek alatt, éhenhaltak csecsemök öregek vágóhídra került milló anya által megszült, szeretett, felnevelt élet... Embert ölt akkor SS katona Partizán, usztasa, horváth katona, magyar honvéd, orosz paraszgyerek, német szemüveges kispogár azért, hogy túlélje azt a harcot amibe belekényszerítették és egyetlen dologról dönthetett meghal, vagy megpróbálja túlélni...

Nem volt mindig így, A boldog békeévekben a Pilvaxban összegyültek az emberek és irodalomról, müvészetröl fecsegtek, a Pesti esték szellöje gyönyörü dallamokat sodort a Duna felett, Gazdagok esti bálját rendezték a korzón, polgárok sétáltak feleségükkel, három-négy gyerekükkel virágmintás ruhában, kis napernyökkel a Dunaparti, sétányokon, óbudai kiskocsmák nagylombú árnyékot adó diófái alatt, zajlott az élet, messze volt már az a bizonyos világháború, ami Szarajevóban kezdödött és végigsöpört Európán. ...

... Megtörtént. Milyen gyorsan elrepül egy évszázad. Trianon, Osztrák-Magyar Monarchia, Nagy Magyarország, nem is éltem még ekkor... Ez már igazi történelem... Nagymamám született 1900-ban. Meghalt 1960-ban. Neki ennyi jutott. 10 gyerek, egy meghalt, a kilencböl mára csak öt maradt, a legfiatalabb (lányka volt), december 31.-én született és most töltötte be a 71-et. A négy fiú 76, 78, 82 és 87 évesek... Titokban már csak arra várnak, hogy meddig még... Ez a nagynéni és nagybácsik sok mindent láttak. Ami engem illet, 60 év tapasztalatával hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen élettel aj'andékozott meg, amelyikben több szépséget kaptam mint rosszat, több szeretetet adhattam mint valaha gondoltam volna és békét...

Nem lettem bölcs se felnött igazán, nem lettem hívö de hitetlen sem, nem eröszakolták meg a gondolataim, könyörtelen emberek, mert abban a magyarországban amelyikböl én jöttem el az ember még érték volt. Nem csak mondták, de ezt is adták át szülök és nevelök a gyerekeiknek és mi ezel a hamuba sült pogácsával indultunk el a saját utunkon.
Nekem a mai napig van még néhány morzsa ebböl a pogácsából a hátizsákomban, talán mi is tudtunk kisütni néhányat a gyerekeinknek és nem kellett hozzá más csak tiszta fej, szeretet, az önmagunkba vetett hit, a saját tudatunk és döntéseink biztonságot adó ereje.
Néha nekem is szükségem volt arra, hogy a növéremet kérdezzem meg, vagy mérlegeltük a lehetöségeket, melyik út a célravezetöbb, a logikusabb vagy éppen emberibb, mihez van joga a szülönek, a gyerekével szemben vagy érte, ki tartozzon a barátaink közé és éreztem azt is, hogy rohadtul jólesik amikor egy ismerösöm arra érdemesített minket hogy barátjukká fogadjon minket.
Az élet - ami olyan mocskosul rövid - nagyon hosszú ám! Pillanatok alatt elronthat az ember valamit és évekig tart mire újból felépíti azt, vagy soha többé. Az életet túl kell élni. Az életben - többnyire - egyedül kell döntened a neked fontos dolgokról. Az élet kegyetlen, néha elnézö, máskor gyilkos.
Az életbe eddig még mindenki belehalt.

Van-e folytatás?
Nem tudom.
Jó lenne ha lenne, föleg úgy, ha emlékeznék is arra amit eddig tettem. Nem lennének rémálmaim, mert nincs sok szégyenkezni valóm. Hibáztam, mint mindenki, de elviselhetö a tudata...
Lehet, hogy akkor a mennybe kerülök? Azok akik meg gyülöletes dolgokat csináltak életükben és erre kell emlékezzenek az örökkévalóság végéig azoknak ugyanez az emlékezéssel megspékelt túlvilág lesz a pokol?

Néhány éve - anyám halála után - meg akartam írni egy novellát, semmi nem lett belöle, azért ide leírom az alapgondolatot,
talán valaki egyszer még leírja.

Elromlott az autóm, szerelöt hívtam, eljött, el kellet vinnie a mühelybe. Kérdezte, hogy szükségem van-e addig egy másik autóra, de nem kértem. Ronda ködös idö volt, másnapra megbeszéltem egy ismerösömmel, hogy meglátogatom, gondoltam megyek vonattal, úgyse ültem már vagy tíz éve tömegközlekedési jármüvön. Másnap reggel 9 körül indultam a zürichi vasutállomásról, a köd még beterített mindent de nem volt hideg. A kocsiban alig néhány ember üldögélt, beültem egy ablak mellé, a szemközti ülésröl felvettem egy tegnapi dátumú "20minutes" ujságot és lapozgatni kezdtem. Néhány oldal elovasása után szétfutottak a szemem elött a betük, félálomban éreztem magam, nem is akaródzott felébrednem, a lágyan dülöngélö kocsi, az alig hallható kerekek katogása jólesö semmittevésbe burkolt. Egy erösebb kanyar után az ablak elöször kivilagosodott, majd erös napsugár simított végik a szemhéjamon. Felébredtem, közben azt is éreztem, hogy a kocsi fékezni kezd. Kíváncsian néztem ki, de jó szemmagasságig még tejszerü köd gomolygott. Megnéztem az idöt, jó egy óra eltelt az indulás óta, felálltam, éreztem, hogy elzsibbadtam, körülnézve meglepetten láttam, hogy üres a kocsi. Ekkor jelent meg egy kalauz és miközben elment mellettem odaszólt, hogy a vonat valamilyen technikai hiba miatt kénytelen egy órát itt vesztegelni, addig nyugodtan meglátogathatom az állomás éttermét egy "znüni"-re (9órás tízórai vagy 10órás 9órai reggeli).
Megkérdeztem, hol vagyok, visszaszólt, mondta, de közben az ajtó csikordulása miatt nem értettem. Felvettem a dzsekimet, gondolkodtam rajta egy másodpercig, hogy felhívom a barátomat, aztán rájöttem, minek?

A lépcsön megáltam, elöttem gomolygó köd, távolabb sötétebb tömeg, biztos ott lesz a resti.
Valahol Bern közelében lehetek, innen még jó háromnegyed óra a célállomás, az már francia svájc a Neuchatel-tó partján egy kisváros. Majd odaérek...
Közben lépegettem, elöre az orrom után, szinte minden lépésemmel világosabb lett, á, gondolom ez csak leragadt ködgomoly, de rögtön ki fog sütni a napocska. Így is történt. Mögöttem a köd utolsó foszlányai elöttem a megszokott svájci vidék, zöld mezö, távolban hegyek, néhány paraszház jobbra, érdekes, hol kerültem el az éttermet?... Balfelé meg - úgy ötven méter távolságra egy nagyobb épület, mellette kicsi, alig derékig érö kerítés, ami mögött egy gyerekjátszótér vagy iskolaudvart láttam, inkább óvóda? tele, hangosan ricsajozó gyerekekkel. Na te jó isten, ez meg mi. A vasúti dolgozók óvódája?
Más dolgom nem lévén elindultam arrafelé, nem láttam másik épületet, visszamenni a ködbe meg nem volt kedvem. A hátamat melegítette a délelötti nap, ahogy közeledtem, a játszótér, mert az volt, egyre nagyobbnak tünt. Gyerek is volt ott de sok. A közelben négy vagy öt homokozó, néhány csúszdával, mérleghinta, beásott teherautógumi ütközökkel, egy hármas-hinta, minden homokozóban 10 vagy több gyerek, egyik éppen elszaladt, jött helyettük másik kettö... na itt van élet. Svájcban még nem láttam ekkora óvódát, igaz a környékünkön is van néhány de azok jóval kissebbek ennél. Odaértem a keritéshez, rákönyököltem. Távolabb mintha néhány felnött állt volna fehér ruhában, biztos az ovónénik trécselnek ott egy csoportban. Fejem felett károgva elrepült egy varjú, a közeli szántóföldön szoktak mászkálni, ennivaló után kutatva, ez is arra tartott amikor utána néztem.
Trappoló hangra fordultam vissza. Egy négy éves körüli kislány, kezében homokozóvödörrel, szaladt az irányomba. Amikor odaért, kipirosodaott arcával nézett felém és megszólalt: - Szia! Jössz játszani?
- Nem - válaszolok komolyan. - Csak megállt a vonat egy kis idöre és sétálok egyet, de nemsokára utazok tovább.
- Aha - mondja lassan, tömören, rá is bólint komolyan. - Néha szok.
- Mi? - kérdezem.
- Néha szok. Megállni a vonat. Jönnek mások is, bácsik, nénik, körülnéznek, elmennek. Dolguk van. - rámnéz, kérdezi: - Neked is dolgod van?
Arca érdeklödö, ismerös vonásokkal... Megdöbbennek. Hiszen magyarul beszélek vele. Az elsö mondat óta. Ezt nem hiszem el. Az arca, az arca meg ... kire emlékeztet? Kezében lóbálja a kisvödröt és várja a válaszomat. Nehezen szólalok meg, jár az agyam, mi a fene ez?
- Eee, igen - nyögöm ki - Mond csak kislány, téged hogy hívnak?
- Majika.- válaszolja.
-Marika? - kérdezek vissza és közben édesanyám egy nagyon régi kisgyerekkori fényképe jelenik meg elöttem és az arc ennek a kislanynak az arca...
- Igen, Majika - válaszolja rá kicsit elpirulva.
- És, milyen Marika vagy? A másik neved? - agyam szinte le van bénulva, csak az arcot látom amit még soha nem láttam és mégis mintha minden nap elöttem lenne... - megbabonázottan várom a választ.
Ráncolja homlokát, gondolkodik... - Pööö, pee, aztán toppant egyet, dühösen mert nem jut eszébe, megismétli: Majika! Haragszik magára és zavart. - Nem tudom.
Ott a testvéjem, látod? ö sok éves több mint én, és van másik testvéjem is, mama tudja hogy hívnak minket.
- Ö hol van? - kérdezem.
- Ott. Látod? - és a távoli fehérköpenyes csoport felé mutat - Ott az a szélin! A szöke haju, nekem is szöke, szép ugye?
Szeme az van, nekem már szemüveg kell ilyen távolsághoz, de ennek még sasszeme van, és ... na ja, csak hasonlit az arcvonása arra a képre ami bennem él.
Kivár egy pillanatot, megszólal, - Megyek játszani, várnak. Szia! - már fordul is, eliramodik miközbe üvölti: -Lasziiiii! Jövök!
A legközelebbi homokozoban egy gugoló kissrác sarkán megfordul, komoly kis négy-ötéves arca bólint, majd rám néz és tiszta, csengö gyerekhangon felémkiált: - Szia öcskös! - és kezével felém int. Arcán ebben a pillanatban mintha hegyke, magyaros bajuszt látnék, Laci nagybátyámról készült egyetlen fotóm ami valahol a fényképeim között hever, az a nagybátyám aki akkor halt meg amikor én 10 éves voltam.
Lassan, gyámoltalanul megemeltem a kezem, talán vissza is intettem, miközben a kislány, átugorva a homokozó szélét belehuppant a sokkal idösebb testvére mellé aki ugyanolyan kisgyerek volt mint ö.

Nem értettem, de ebben a pillanatban meghallottam a füttyöt a hátam mögött, rémülten arra gondoltam, hogy itt hagy a vonat, elkezdtem rohanni egyenesen bele a ködbe. Egy ismételt - sokkal közelebb megszólaló sípszó és néhány lépés után majdnem lefejeltem a vonat oldalát, gyorsan felugrottam, leültem az elöbbi helyemre, az ujság még mindig ott volt leterítve az ülésen. Kis rándulással elindult a vonat... a vagon elejéröl hangokat hallottam, mintha néhány ember vagy egy család beszélgetett volna, de nem voltam rájuk kiváncsi. Az jutott eszembe, amikor a kislány az anyját próbálta megmutatni a csoportban és - romló szemeimmel - mintha szárnyat láttam volna az egyikük vállán meglebbenni... Megdörzsöltem a szemem, kicsit megfájdult a fejem, hülyének éreztem magam, kinézve az ablakon, bánatos, szürke csíkokat láttam. Sehol egy csöppnyi napfény. A maradék idö, gyorsan elrepült, szinte gondolatok nélkül vártam az út végét, nemsokára meg is érkeztem. Ahogy leszálltam a vonatról, máris ott állt elöttem a barátom. Rácsodalkoztam, - Hát te? Kijöttél elém? Nem kellett volna ennyit várni rám, Hívtam volna egy taxit.
-Hogy hogy várni? Öt perce jöttem, itt a vonat, mehetünk is.
- De hát késett majd egy órát!
- Mi? A vonat? Dehogy is. Percre pontosan érkezett ahogy a svájci vonatok azt szokták. Ott az óra nézd meg és rámutatott a váróterem ajtaja feletti quartz órára.

-Hmmm. Tényleg. - akkor minden rendben, még semmiröl sem késtem le. - Na menjünk - mondtam és a vállára csapok. - Hogy itt nálatok milyen ramaty az idö, útközben még a nap is kisütött.



.....................................................

Ezt a vasárnapi mise helyett....
#15 | kincses - 2013. April 15. 22:00:06
Gerry, nagyon szép emlék-élmény, és ez után az írás után te semmi materialistát nem beszélsz be nekem. Van neked másik szemed, amivel az idõn túlit is látni tudod...s_yass
#16 | Osmagyarhon - 2013. April 16. 00:49:40
GERRY - A hozzászólás önmagáért beszél! Kár (?), hogy nem írtad meg azt a novellát, én biztosan elolvasnám.

Gondolatokat hoz felszínre bennem, melyek mélyen szunnyadnak. Kisgyermekként gyakran, késõbb egyre ritkábban minden elõjel nélkül lekuporodtam a földre - mindegy hol voltam épp - és végtelen nyugalom, öröm és elégedettség vett körül, nem számított semmi, nem vettem tudomást a külvilágról, mintha kivonultam volna térbõl és idõbõl ...

Mint szunnyadó vulkán várom, hogy kitörjön belõlem ez az érzés, de mint amikor vulkán csak "böffent" az "érzés" elmarad ...
#17 | GERRY - 2013. April 16. 04:45:39
kincses, Osmagyarhon - köszönöm a + kritikat ... s_yass

Hozzaszolas küldése


Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés


Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték