Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Az izraeli telepes mozgalom gyökerei
A XIX. század második felében megalakultak az elsõ cionista szervezetek, amelyek közül a legtöbb szekuláris alapokra építette fel magát. Hosszú évtizedeken keresztül a zsidó vallást és a világi cionizmust nem sikerült összhangba helyezni. Ezen változtatott elõször a Mizrahi mozgalom, majd késõbb Rabbi Avraham Jichak Kuk, akit joggal nevezhetünk a vallásos cionizmus egyik szellemi alapítójának. Az izraeli vallásos telepes mozgalom fõ ideológusai, majd vezetõi fõképp az õ, valamint fia tanítványai közül kerültek ki. Cikkünkben a vallásos cionizmussal, ideológusaival és a telepes mozgalom kialakulásával fogunk foglalkozni.
A XIX. század folyamán jelentõs folyamatok indultak el az európai zsidó társadalmon belül. A felvilágosodás felforgatta a zsidó társadalmak életét, a vallásos közösségeknek eddig ismeretlen folyamatokkal kellett szembesülniük, új, szokatlan kérdések merültek fel. Az addig az élet minden területét behálózó zsidó hagyomány sok esetben háttérbe szorult, kérdésessé vált az eddig mindenki számára egyértelmûnek tûnõ szokások sorsa. A szombat megtartása, a jiddis nyelv használata, a ki- és áttérés kérdése, a nemzetállamok megszületése mind-mind választ követeltek a zsidó társadalmak vezetõ rétegeitõl.
A XIX. század második felére több reakció is született zsidó a közösségektõl: vallási reformok, progresszió vagy éppen ellenkezõleg a hagyomány megerõsítése, ultra-ortodoxia. A vallási kérdések mellett a zsidóságot társadalmi problémák is nyomasztották: Nyugat-Európában a modern antiszemitizmus kialakulása, míg keleten a folyamatos zsidóellenes pogromok és a hatalmas szegénység jelentett gondot. Az XIX. század hatvanas éveitõl kezdve Európa mindkét felén megjelent a zsidó gondolkodásban a cionista eszme, amely a zsidóság mindennemû problémájának megoldására a zsidó nemzeti megújhodást és az Izrael Földjére történõ kivándorlást látta megfelelõnek. Mi a cionizmus? Az Encyclopedia of Nationalism így definálta 1990-ben.
A cionizmus a nacionalizmus egy formája, amely a zsidósághoz és a zsidó kultúrához kötõdik és legfõbb célkitûzése a zsidó nemzeti otthon létrehozása Izrael földjén. A cionizmus támogatja a zsidókat saját identitásuk megerõsítésében és ellenzi a zsidóság asszimilációját más társadalmakba, pártolja a zsidók visszatérést Izraelbe, abból a célból, hogy a zsidóság felszabadítsa magát az antiszemita diszkrimináció, kiközösítés és üldöztetés alól, amely más társadalmakban érné õket. (Synder, 1990:431)
A XIX. század második felében egyre több zsidó szerzõ írt a modern zsidó nemzet és a zsidó állam megalapításának szükségességérõl, akiknek részletes ismertetésétõl most eltekintünk. Moses Hess, Leo Pinsker, Ahad Haam és Herzl Tivadar mind-mind megfogalmazták válaszaikat a zsidóság elé támasztott kihívásokra, közülük a budapesti Herzl Tivadar pedig nem állt meg az írásnál, hanem meg is szervezte az elsõ Cionista Kongresszust Bázelben 1897. augusztus 29. és 31. között, ezzel a világpolitika színpadára emelve a cionista mozgalmat.
A cionizmussal azonban nem mindenki értett egyet, kritikusai a zsidóság minden rétegébõl kerültek ki. Az asszimilációpártiak a zsidóság nemzeti jellegének kihangsúlyozása miatt kritizálták, a bundisták úgy vélték, hogy a Palesztinába történõ kivándorlás csak menekülés a valóság elõl. A legerõsebb ellenkezést azonban a hagyományos zsidóságból váltotta ki a cionizmus. Ha a hagyományos zsidóság támogatta a zsidó partikularitást és évszázadokon keresztül imádkozott azért, hogy minél hamarabb visszatérhessen az Atyák földjére Cionba, akkor feltehetõ a kérdés, hogy miért volt ilyen erõs ellenérzése az e két célt zászlajára tûzõ cionizmussal szemben. A válasz a zsidó hagyományban keresendõ.
A második jeruzsálemi Szentély lerombolása és a Bar-Kokhba vezette felkelés kudarca után a zsidó elitet a passzív messiásvárás jellemezte. Úgy gondolták, hogy a zsidóság számára a helyes út, ha visszavonul a Tóra tanulásához és betartja a befogadó állam törvényeit. A rabbinikus irodalom ezt a hozzáállást több helyen is visszaigazolja. Az Atyák Tanításában (3,5) olvasható, hogy „Mindenki, aki elfogadja a Tóra jármát, az eltávolítja magáról a politika és a társadalmi elvárások nehezékét, aki viszont letépi magáról a Tóra jármát, arra rákerül a politika és a társadalmi elvárások nehezéke.” A cionisták magukra vették a világi hatalom „jármát” és megpróbálták alakítani a történelmet, ami szembement az ortodox zsidóság Istenbe és az õ akaratába vetett hitével. A Talmudban a fenti mellett olvasható még egy, a hagyományos értelmezés szerint konkrétan az Izrael Földjére való visszatérésre vonatkozó tiltás is, amit a tradíció csak három eskünek hív.
A három eskü (Talmud, Ketubot 110b-111a)
Ez a három eskü mire [van]? Egy [arra], hogy ne menjen fel Izrael a Falra, egy [arra], hogy megeskette a Szent, áldott Õ, Izraelt, hogy ne lázadjon a világ népei ellen, és egy [arra], hogy megeskette a Szent, áldott Õ, a világ népeit, hogy ne sanyargassák Izraelt a kelleténél jobban.
A hagyományos zsidóság a fenti, az Énekek Énekének (2,7; 3,5; 8,4) verseit magyarázó sorokat úgy értelmezte, hogy Isten megtiltotta a zsidóságnak az Izraelbe való tömeges visszatérést egészen addig, amíg erre Õ nem ad jelet, vallásos értelmezés szerint, amíg el nem jön a Messiás. A három esküvel kapcsolatban az egyik legfontosabb, a vallásos zsidó anticionizmust megalapozó mû a szatmári rebbe Rabbi Joel Teitelbaum 1961-ben megjelent Va-joel Mose címû munkája, amelynek elsõ része a három eskü történetét és helyét a rabbinikus irodalomban és a zsidó hagyományban mutatja be. A rabbi könyvében elítéli a cionizmust és annak vezetõit eretnekeknek nevezi. Teitelbaum munkájára a vallásos cionizmus egyik vezetõ alakja Rabbi Slomó Aviner reagált Alo naale címû könyvével.
Látható tehát, hogy a hagyományos zsidóságon belül a rabbinikus forrásokra alapozott ellenérzés merült fel a cionizmussal szemben. A cionista vezetõk ateizmusa ellenére céljaik a vallásosok szemében egyet jelentett a Messiás eljövetelének siettetésével és az Isten által megvalósítandó célok ember általi kikényszerítésével, mint a visszatérés a Szentföldre és a föld újra benépesítése. Az ellentétet tovább fokozta a cionisták és az ortodoxia között, hogy 1902-ben Vilniusban megalakult az elsõ vallásos-cionistákat tömörítõ szervezet a Mizrahi (merkaz ruhani, vallásos/spirituális központ), amelynek tagjai úgy gondolták, hogy a cionizmus középpontjába a Tórát kell állítani, a zsidó nemzeti mozgalomnak pedig vallásos célokat is el kell érnie. A Mizrahi céljai között szerepelt, hogy a kivándorló szekuláris zsidókat ráébressze a hit fontosságára és visszatérjenek a vallásos útra.
A vallásos cionizmus
A vallásos cionizmus az eddig ismertetett nézõponttal szembemegy. Ahogy az elõzõekben bemutatásra került a vallásos zsidóságon belül a XIX. század végéig - XX. század elejéig a passzív, a történelmet csak szemlélõ, de nem alakító hozzáállás volt a jellemzõ. Ehhez képest volt forradalmi idea a cionizmus, amely saját sorsát a zsidó nemzet kezébe adja. Voltak azonban a vallásos zsidóságon belül is olyanok, akik támogatták ezt az aktivista szemléletet. Az elõzõekben meg lett említve a vallásos Mizrahi mozgalom, azonban õket megelõzte már a boszniai Rabbi Jehuda Alkalaj (1798-1878), valamint a németországi Rabbi Cvi Kalischer (1795-1874), akinek Drisát Cion címû munkája nagy hatással volt a késõbbi vallásos cionistákra. Kalischer támogatta a zsidók Palesztinába történõ migrációját, valamint úgy gondolta, hogy a Próféták példája alapján a zsidóknak önmagukra támaszkodva kell cselekedniük és kezükbe venni sorsukat. Kalischer állította, hogy a Palesztinába történõ vándorlással eljöhet a zsidóság és ezzel együtt a világ megváltása is. (Avineri 1994)
Rabbi Avraham Jichak Kuk
Rabbi Abraham Jichak Kuk portréja (forrás)
Bár az elõbb említett két rabbi is fontos szerepet töltött be a vallásos cionizmus kialakulásában, azonban az irányzat máig legfontosabb alakja Rabbi Avraham Jichak Kuk (1865-1935) Palesztina elsõ askenázi fõrabbija. Kuk rabbi Oroszországban született, 1904-ben vándorolt ki Palesztinába, az Elsõ Világháborút Európában töltötte, majd visszatért a Szentföldre, ahol 1921-tõl töltötte be az askenázi fõrabbi pozícióját. 1924-ben megalapította Jeruzsálemben a Merkaz ha-Rav jesivát, amely mind a mai napig a vallásos cionista oktatás egyik központjának számít. Rav Kuk kortársaival ellentétben szimpátiával tekintett a szekuláris cionistákra is. Úgy gondolta, hogy annak ellenére, hogy õk maguk nem hisznek Istenben, isteni küldetést teljesítenek és elõrehozzák a megváltás idejét. A cionizmust egy nagy isteni terv részének tekintette, melynek eredménye, a zsidó nép visszatérése a Szentföldre, valamint a föld megtisztítása, benépesítése és a települések újjáépítése megalapozza az egész zsidó nép és egyben a világ népeinek megváltását is.(Aviézer 2010)
Õ maga nem volt cionista, filozófiáját nem a modern cionista szerzõkre, hanem kizárólag a Bibliára és a zsidó jogra alapozta, azonban szimpatizált a cionistákkal, mivel szemében õk isteni terv megvalósításában vettek részt.
A szekuláris cionisták úgy gondolják, hogy politikai, nemzeti vagy szocialista célokkal cseleksznek, de igazából a valódi oka annak, hogy idejöttek és újra benépesítik Izraelt az a vallásos zsidó szikra a lelkükben, amelyet Isten ültetett el bennük. A saját tudtuk nélkül vesznek részt az isteni tervben és teljesítik a legnagyobb parancsolatot. ... A vallásos cionistáknak a szerepe az, hogy segítse õket a zsidó állam megalapításában és a vallás szikráját fénnyé változtassák bennük. Meg kell, hogy mutassák nekik, hogy a cionizmus és a Cion iránti vágyakozás igazi forrása a judaizmus, és hogy megtanítsák nekik a Tórát szeretettel és kedvességgel. A végén meg fogják érteni, hogy a Tóra törvénye a kulcs a teljes harmóniához és a "szocialista" államhoz, amely világosság lesz a népeknek és megváltást hoz az egész világnak.(Avineri 1994)
A Merkaz ha-Rav jesiva Jeruzsálemben (forrás)
Rabbi Cvi Jehuda Kuk
Cvi Jehuda Kuk (1891-1982), Avraham Kuk fia, a vallásos cionizmus egyik, ha nem a legfontosabb vezetõje volt. Apja jesivája, a Merkaz ha-Rav, az õ vezetése idején lett a nemzeti-vallásos mozgalom központja, a telepes mozgalom vezetõ rabbijainak legtöbbje az õ tanítványa volt. Cvi Jehuda Kuk apja tanításait követte, ugyanúgy hitt abban, hogy a bibliai Izrael betelepítése egy lépéssel közelebb hozza megváltást. Az õ tanításai voltak a legnagyobb hatással a messianisztikus telepes ideológiára, a hatnapos háború után támogatta, hogy az elfoglalt területeken, a Nyugati Parton és a Gázai-övezetben, új zsidó települések épüljenek. Ebbõl a célból az izraeli kormányoknál is lobbizott. Aktívan részt vett a fundamentalista, jobboldali Gus Emunim (Hívõk Blokkja) megalapításában, melynek szellemi vezetõje is volt. A szervezet a '67-es háború után 1974-ben alakult és célja a zsidó telepépítések fokozása, a Golán-fennsík, a Nyugati Part és a Gázai-övezet benépesítése zsidó lakossággal. (Encyclopedia Judaica, vol.12.)
Kattintson és nézegessen képeket Jeruzsálemrõl!
A két Kuk rabbi volt tehát az, aki megalapozta a vallásos-cionista mozgalmat, amelynek egyik központi oktatási intézménye mind a mai napig az Avraham Jichak Kuk által alapított Merkaz ha-Rav jesiva. Tanításaik egyik újítása, hogy szembementek az eddigi passzív szemlélettel és támogatták azt, hogy a zsidóság saját maga befolyásolja a történelmet. Míg koruk sok vallási vezetõje a szekuláris cionista mozgalmárokban az ellenséget látta, addig õk úgy gondolták, hogy az újonnan letelepülõ zsidók szándékuk ellenére is részt vesznek az isteni terv megvalósításában. Avraham Jichak Kuk azon a véleményen volt, hogy végül az ateisták is meg fogják ismerni a Tórát és Istent és vissza fognak térni a vallásos útra. Ehhez kapcsolódóan Kuk rabbi kinyújtotta a kezét a nem-vallásos közösség felé is, valamint támogatta a közöttük zajló térítõ tevékenységet is, hogy közelebb hozzák õket Istenhez és a Tórához.
Nem szabad elfeledkezni azonban arról sem, hogy az általuk megalapozott nemzeti-vallásos ideológiának vannak szélsõséges, fundamentalista és erõszakos vadhajtásai is. A telepes mozgalom követõi és vezetõi között is vannak olyanok, akik isteni küldetésük tudatában nem riadnak vissza az erõszak alkalmazásától, legyen szó a környezõ palesztin települések lakóinak terrorizálásáról vagy éppen a megszállt területek átadásáról döntõ izraeli miniszterelnök meggyilkolásáról.
Itamar: a nyugati parti telep lakói többször megtámadták a környéken lakó palesztinokat, valamint lettek õk is palesztin támadások áldozatai (forrás)
A vallásos telepes mozgalom tagjai között találunk erõszakra buzdító vezetõket (Meir Kahane, Binjamin Zeév Kahane, Dov Lior), akár az állammal is szembeszálló fiatalokat, akik a palesztinok ellen hajtanak vége erõszakos akciókat (Hegytetõ Fiataljai), de a környezõ muszlim és keresztény lakossággal kiváló kapcsolatot ápoló vallási vezetõket is (Menahem Froman). Mind e mellett a nyugati parti zsidó településen az ideológiai okokból oda költözõk mellett sokan vannak olyanok, akik a kedvezõ ingatlanárak miatt vettek lakást a megszállt területeken.
Feltehetõ a kérdés, hogy miért is érdemes a vizsgálata ennek a több esetben is szélsõséges társadalmi csoportnak. A vallásos telepesek az egyik legsikeresebb közösség az izraeli társadalmon belül. Az elmúlt négy évtizedben egy marginális közösségbõl, az izraeli politika meghatározó, vezetõ pozíciókat is elfoglaló szereplõivé váltak. Az utóbbi tíz évben az izraeli vallásos telepesek az izraeli elit részei lettek, sokan fontos pozíciókat foglalnak el, mint például Noam Sohlberg a Lefelsõbb Bíróság bírája. A következõ hét évben, 2020-ig, a Nyugati Parton élõ telepesek száma kb. 100 000 fõvel fog gyarapodni, közülük minden harmadik ultra-ortodox lesz. A nyugati parti telepek és a vallásos telepesek az izraeli politikai valóság részévé váltak, szerepük pedig az elkövetkezõ évtizedekben nõni fog. A vallásos telepes ideológia hatása meg fog jelenni az izraeli társadalmon, a politikán, a vallásgyakorlaton és a kultúrán egyaránt. (Cohen-Gordon, 2012)
Vallásos-cionista felvonulás Jeruzsálem Nap alkalmából (forrás)
A következõ hónapokban megjelenõ cikkeinkben a vallásos telepes mozgalmat fogjuk közelrõl megvizsgálni választ próbálva adni a következõ kérdésekre.
Milyen kapcsolatot ápolnak a vallásos zsidó telepesek a környezõ palesztin települések lakóival?
Mit gondolnak az izraeli társadalom szekuláris tagjairól, a nem telepes vallásos-cionistákról, az anticionista ultra-ortodoxiáról?
Miképp befolyásolja az általuk követett ideológia a saját vallásgyakorlatukat, a hagyomány értelmezését?
Mit gondolnak Izrael Állam jövõjérõl? Mekkora fontossággal bír számukra az állam demokratikus jellege?
Milyen lehetséges megoldásokat látnak a közel-keleti konfliktusra?
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és mûködtetése konvergencia program címû kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Felhasznált irodalom:
AVINERI, Shlomo: A modern cionizmus kialakulása (Budapest: Századvég Kiadó, 1994)
COHEN, Yinon – GORDON, Neve: „The Demographic Success of the West Bank Settlements”, (http://www.columbia.edu/~yc2444/pages/Demographic%20Success%20of%20the%20West%20Bank%20Settlers.html [2013.04.25])
HERTZBERG, Arthur, ed.: The Zionist Idea: A Historical Analysis and Reader (Philadelphia – Jerusalem: The Jewish Publicaion Society, 1997)
MENDES-FLOHR – REINHARZ, J., eds.: The Jews in the Modern World (Oxford University Press, 1995)
RAVITZKY, Aviézer: A kinyilatkoztatott vég és a zsidó állam: messianizmus, cionizmus és vallási radikalizmus Izraelben (Pozsony: Kalligram, 2010)
SKOLNIK, Fred, ed.: Encyclopedia Judaica, 2nd edition (Jerusalem: Keter, 2007)
SYNDER, Louis L., ed.: Encyclopedia of Nationalism (New York: Paragon House, 1990)
WEISSBROD, Lily: Israeli Identity: In Search of a Successor to the Pioneer, Tsabar and Settler (London: Routledge, 2002)
Link
A XIX. század folyamán jelentõs folyamatok indultak el az európai zsidó társadalmon belül. A felvilágosodás felforgatta a zsidó társadalmak életét, a vallásos közösségeknek eddig ismeretlen folyamatokkal kellett szembesülniük, új, szokatlan kérdések merültek fel. Az addig az élet minden területét behálózó zsidó hagyomány sok esetben háttérbe szorult, kérdésessé vált az eddig mindenki számára egyértelmûnek tûnõ szokások sorsa. A szombat megtartása, a jiddis nyelv használata, a ki- és áttérés kérdése, a nemzetállamok megszületése mind-mind választ követeltek a zsidó társadalmak vezetõ rétegeitõl.
A XIX. század második felére több reakció is született zsidó a közösségektõl: vallási reformok, progresszió vagy éppen ellenkezõleg a hagyomány megerõsítése, ultra-ortodoxia. A vallási kérdések mellett a zsidóságot társadalmi problémák is nyomasztották: Nyugat-Európában a modern antiszemitizmus kialakulása, míg keleten a folyamatos zsidóellenes pogromok és a hatalmas szegénység jelentett gondot. Az XIX. század hatvanas éveitõl kezdve Európa mindkét felén megjelent a zsidó gondolkodásban a cionista eszme, amely a zsidóság mindennemû problémájának megoldására a zsidó nemzeti megújhodást és az Izrael Földjére történõ kivándorlást látta megfelelõnek. Mi a cionizmus? Az Encyclopedia of Nationalism így definálta 1990-ben.
A cionizmus a nacionalizmus egy formája, amely a zsidósághoz és a zsidó kultúrához kötõdik és legfõbb célkitûzése a zsidó nemzeti otthon létrehozása Izrael földjén. A cionizmus támogatja a zsidókat saját identitásuk megerõsítésében és ellenzi a zsidóság asszimilációját más társadalmakba, pártolja a zsidók visszatérést Izraelbe, abból a célból, hogy a zsidóság felszabadítsa magát az antiszemita diszkrimináció, kiközösítés és üldöztetés alól, amely más társadalmakban érné õket. (Synder, 1990:431)
A XIX. század második felében egyre több zsidó szerzõ írt a modern zsidó nemzet és a zsidó állam megalapításának szükségességérõl, akiknek részletes ismertetésétõl most eltekintünk. Moses Hess, Leo Pinsker, Ahad Haam és Herzl Tivadar mind-mind megfogalmazták válaszaikat a zsidóság elé támasztott kihívásokra, közülük a budapesti Herzl Tivadar pedig nem állt meg az írásnál, hanem meg is szervezte az elsõ Cionista Kongresszust Bázelben 1897. augusztus 29. és 31. között, ezzel a világpolitika színpadára emelve a cionista mozgalmat.
A cionizmussal azonban nem mindenki értett egyet, kritikusai a zsidóság minden rétegébõl kerültek ki. Az asszimilációpártiak a zsidóság nemzeti jellegének kihangsúlyozása miatt kritizálták, a bundisták úgy vélték, hogy a Palesztinába történõ kivándorlás csak menekülés a valóság elõl. A legerõsebb ellenkezést azonban a hagyományos zsidóságból váltotta ki a cionizmus. Ha a hagyományos zsidóság támogatta a zsidó partikularitást és évszázadokon keresztül imádkozott azért, hogy minél hamarabb visszatérhessen az Atyák földjére Cionba, akkor feltehetõ a kérdés, hogy miért volt ilyen erõs ellenérzése az e két célt zászlajára tûzõ cionizmussal szemben. A válasz a zsidó hagyományban keresendõ.
A második jeruzsálemi Szentély lerombolása és a Bar-Kokhba vezette felkelés kudarca után a zsidó elitet a passzív messiásvárás jellemezte. Úgy gondolták, hogy a zsidóság számára a helyes út, ha visszavonul a Tóra tanulásához és betartja a befogadó állam törvényeit. A rabbinikus irodalom ezt a hozzáállást több helyen is visszaigazolja. Az Atyák Tanításában (3,5) olvasható, hogy „Mindenki, aki elfogadja a Tóra jármát, az eltávolítja magáról a politika és a társadalmi elvárások nehezékét, aki viszont letépi magáról a Tóra jármát, arra rákerül a politika és a társadalmi elvárások nehezéke.” A cionisták magukra vették a világi hatalom „jármát” és megpróbálták alakítani a történelmet, ami szembement az ortodox zsidóság Istenbe és az õ akaratába vetett hitével. A Talmudban a fenti mellett olvasható még egy, a hagyományos értelmezés szerint konkrétan az Izrael Földjére való visszatérésre vonatkozó tiltás is, amit a tradíció csak három eskünek hív.
A három eskü (Talmud, Ketubot 110b-111a)
Ez a három eskü mire [van]? Egy [arra], hogy ne menjen fel Izrael a Falra, egy [arra], hogy megeskette a Szent, áldott Õ, Izraelt, hogy ne lázadjon a világ népei ellen, és egy [arra], hogy megeskette a Szent, áldott Õ, a világ népeit, hogy ne sanyargassák Izraelt a kelleténél jobban.
A hagyományos zsidóság a fenti, az Énekek Énekének (2,7; 3,5; 8,4) verseit magyarázó sorokat úgy értelmezte, hogy Isten megtiltotta a zsidóságnak az Izraelbe való tömeges visszatérést egészen addig, amíg erre Õ nem ad jelet, vallásos értelmezés szerint, amíg el nem jön a Messiás. A három esküvel kapcsolatban az egyik legfontosabb, a vallásos zsidó anticionizmust megalapozó mû a szatmári rebbe Rabbi Joel Teitelbaum 1961-ben megjelent Va-joel Mose címû munkája, amelynek elsõ része a három eskü történetét és helyét a rabbinikus irodalomban és a zsidó hagyományban mutatja be. A rabbi könyvében elítéli a cionizmust és annak vezetõit eretnekeknek nevezi. Teitelbaum munkájára a vallásos cionizmus egyik vezetõ alakja Rabbi Slomó Aviner reagált Alo naale címû könyvével.
Látható tehát, hogy a hagyományos zsidóságon belül a rabbinikus forrásokra alapozott ellenérzés merült fel a cionizmussal szemben. A cionista vezetõk ateizmusa ellenére céljaik a vallásosok szemében egyet jelentett a Messiás eljövetelének siettetésével és az Isten által megvalósítandó célok ember általi kikényszerítésével, mint a visszatérés a Szentföldre és a föld újra benépesítése. Az ellentétet tovább fokozta a cionisták és az ortodoxia között, hogy 1902-ben Vilniusban megalakult az elsõ vallásos-cionistákat tömörítõ szervezet a Mizrahi (merkaz ruhani, vallásos/spirituális központ), amelynek tagjai úgy gondolták, hogy a cionizmus középpontjába a Tórát kell állítani, a zsidó nemzeti mozgalomnak pedig vallásos célokat is el kell érnie. A Mizrahi céljai között szerepelt, hogy a kivándorló szekuláris zsidókat ráébressze a hit fontosságára és visszatérjenek a vallásos útra.
A vallásos cionizmus
A vallásos cionizmus az eddig ismertetett nézõponttal szembemegy. Ahogy az elõzõekben bemutatásra került a vallásos zsidóságon belül a XIX. század végéig - XX. század elejéig a passzív, a történelmet csak szemlélõ, de nem alakító hozzáállás volt a jellemzõ. Ehhez képest volt forradalmi idea a cionizmus, amely saját sorsát a zsidó nemzet kezébe adja. Voltak azonban a vallásos zsidóságon belül is olyanok, akik támogatták ezt az aktivista szemléletet. Az elõzõekben meg lett említve a vallásos Mizrahi mozgalom, azonban õket megelõzte már a boszniai Rabbi Jehuda Alkalaj (1798-1878), valamint a németországi Rabbi Cvi Kalischer (1795-1874), akinek Drisát Cion címû munkája nagy hatással volt a késõbbi vallásos cionistákra. Kalischer támogatta a zsidók Palesztinába történõ migrációját, valamint úgy gondolta, hogy a Próféták példája alapján a zsidóknak önmagukra támaszkodva kell cselekedniük és kezükbe venni sorsukat. Kalischer állította, hogy a Palesztinába történõ vándorlással eljöhet a zsidóság és ezzel együtt a világ megváltása is. (Avineri 1994)
Rabbi Avraham Jichak Kuk
Rabbi Abraham Jichak Kuk portréja (forrás)
Bár az elõbb említett két rabbi is fontos szerepet töltött be a vallásos cionizmus kialakulásában, azonban az irányzat máig legfontosabb alakja Rabbi Avraham Jichak Kuk (1865-1935) Palesztina elsõ askenázi fõrabbija. Kuk rabbi Oroszországban született, 1904-ben vándorolt ki Palesztinába, az Elsõ Világháborút Európában töltötte, majd visszatért a Szentföldre, ahol 1921-tõl töltötte be az askenázi fõrabbi pozícióját. 1924-ben megalapította Jeruzsálemben a Merkaz ha-Rav jesivát, amely mind a mai napig a vallásos cionista oktatás egyik központjának számít. Rav Kuk kortársaival ellentétben szimpátiával tekintett a szekuláris cionistákra is. Úgy gondolta, hogy annak ellenére, hogy õk maguk nem hisznek Istenben, isteni küldetést teljesítenek és elõrehozzák a megváltás idejét. A cionizmust egy nagy isteni terv részének tekintette, melynek eredménye, a zsidó nép visszatérése a Szentföldre, valamint a föld megtisztítása, benépesítése és a települések újjáépítése megalapozza az egész zsidó nép és egyben a világ népeinek megváltását is.(Aviézer 2010)
Õ maga nem volt cionista, filozófiáját nem a modern cionista szerzõkre, hanem kizárólag a Bibliára és a zsidó jogra alapozta, azonban szimpatizált a cionistákkal, mivel szemében õk isteni terv megvalósításában vettek részt.
A szekuláris cionisták úgy gondolják, hogy politikai, nemzeti vagy szocialista célokkal cseleksznek, de igazából a valódi oka annak, hogy idejöttek és újra benépesítik Izraelt az a vallásos zsidó szikra a lelkükben, amelyet Isten ültetett el bennük. A saját tudtuk nélkül vesznek részt az isteni tervben és teljesítik a legnagyobb parancsolatot. ... A vallásos cionistáknak a szerepe az, hogy segítse õket a zsidó állam megalapításában és a vallás szikráját fénnyé változtassák bennük. Meg kell, hogy mutassák nekik, hogy a cionizmus és a Cion iránti vágyakozás igazi forrása a judaizmus, és hogy megtanítsák nekik a Tórát szeretettel és kedvességgel. A végén meg fogják érteni, hogy a Tóra törvénye a kulcs a teljes harmóniához és a "szocialista" államhoz, amely világosság lesz a népeknek és megváltást hoz az egész világnak.(Avineri 1994)
A Merkaz ha-Rav jesiva Jeruzsálemben (forrás)
Rabbi Cvi Jehuda Kuk
Cvi Jehuda Kuk (1891-1982), Avraham Kuk fia, a vallásos cionizmus egyik, ha nem a legfontosabb vezetõje volt. Apja jesivája, a Merkaz ha-Rav, az õ vezetése idején lett a nemzeti-vallásos mozgalom központja, a telepes mozgalom vezetõ rabbijainak legtöbbje az õ tanítványa volt. Cvi Jehuda Kuk apja tanításait követte, ugyanúgy hitt abban, hogy a bibliai Izrael betelepítése egy lépéssel közelebb hozza megváltást. Az õ tanításai voltak a legnagyobb hatással a messianisztikus telepes ideológiára, a hatnapos háború után támogatta, hogy az elfoglalt területeken, a Nyugati Parton és a Gázai-övezetben, új zsidó települések épüljenek. Ebbõl a célból az izraeli kormányoknál is lobbizott. Aktívan részt vett a fundamentalista, jobboldali Gus Emunim (Hívõk Blokkja) megalapításában, melynek szellemi vezetõje is volt. A szervezet a '67-es háború után 1974-ben alakult és célja a zsidó telepépítések fokozása, a Golán-fennsík, a Nyugati Part és a Gázai-övezet benépesítése zsidó lakossággal. (Encyclopedia Judaica, vol.12.)
Kattintson és nézegessen képeket Jeruzsálemrõl!
A két Kuk rabbi volt tehát az, aki megalapozta a vallásos-cionista mozgalmat, amelynek egyik központi oktatási intézménye mind a mai napig az Avraham Jichak Kuk által alapított Merkaz ha-Rav jesiva. Tanításaik egyik újítása, hogy szembementek az eddigi passzív szemlélettel és támogatták azt, hogy a zsidóság saját maga befolyásolja a történelmet. Míg koruk sok vallási vezetõje a szekuláris cionista mozgalmárokban az ellenséget látta, addig õk úgy gondolták, hogy az újonnan letelepülõ zsidók szándékuk ellenére is részt vesznek az isteni terv megvalósításában. Avraham Jichak Kuk azon a véleményen volt, hogy végül az ateisták is meg fogják ismerni a Tórát és Istent és vissza fognak térni a vallásos útra. Ehhez kapcsolódóan Kuk rabbi kinyújtotta a kezét a nem-vallásos közösség felé is, valamint támogatta a közöttük zajló térítõ tevékenységet is, hogy közelebb hozzák õket Istenhez és a Tórához.
Nem szabad elfeledkezni azonban arról sem, hogy az általuk megalapozott nemzeti-vallásos ideológiának vannak szélsõséges, fundamentalista és erõszakos vadhajtásai is. A telepes mozgalom követõi és vezetõi között is vannak olyanok, akik isteni küldetésük tudatában nem riadnak vissza az erõszak alkalmazásától, legyen szó a környezõ palesztin települések lakóinak terrorizálásáról vagy éppen a megszállt területek átadásáról döntõ izraeli miniszterelnök meggyilkolásáról.
Itamar: a nyugati parti telep lakói többször megtámadták a környéken lakó palesztinokat, valamint lettek õk is palesztin támadások áldozatai (forrás)
A vallásos telepes mozgalom tagjai között találunk erõszakra buzdító vezetõket (Meir Kahane, Binjamin Zeév Kahane, Dov Lior), akár az állammal is szembeszálló fiatalokat, akik a palesztinok ellen hajtanak vége erõszakos akciókat (Hegytetõ Fiataljai), de a környezõ muszlim és keresztény lakossággal kiváló kapcsolatot ápoló vallási vezetõket is (Menahem Froman). Mind e mellett a nyugati parti zsidó településen az ideológiai okokból oda költözõk mellett sokan vannak olyanok, akik a kedvezõ ingatlanárak miatt vettek lakást a megszállt területeken.
Feltehetõ a kérdés, hogy miért is érdemes a vizsgálata ennek a több esetben is szélsõséges társadalmi csoportnak. A vallásos telepesek az egyik legsikeresebb közösség az izraeli társadalmon belül. Az elmúlt négy évtizedben egy marginális közösségbõl, az izraeli politika meghatározó, vezetõ pozíciókat is elfoglaló szereplõivé váltak. Az utóbbi tíz évben az izraeli vallásos telepesek az izraeli elit részei lettek, sokan fontos pozíciókat foglalnak el, mint például Noam Sohlberg a Lefelsõbb Bíróság bírája. A következõ hét évben, 2020-ig, a Nyugati Parton élõ telepesek száma kb. 100 000 fõvel fog gyarapodni, közülük minden harmadik ultra-ortodox lesz. A nyugati parti telepek és a vallásos telepesek az izraeli politikai valóság részévé váltak, szerepük pedig az elkövetkezõ évtizedekben nõni fog. A vallásos telepes ideológia hatása meg fog jelenni az izraeli társadalmon, a politikán, a vallásgyakorlaton és a kultúrán egyaránt. (Cohen-Gordon, 2012)
Vallásos-cionista felvonulás Jeruzsálem Nap alkalmából (forrás)
A következõ hónapokban megjelenõ cikkeinkben a vallásos telepes mozgalmat fogjuk közelrõl megvizsgálni választ próbálva adni a következõ kérdésekre.
Milyen kapcsolatot ápolnak a vallásos zsidó telepesek a környezõ palesztin települések lakóival?
Mit gondolnak az izraeli társadalom szekuláris tagjairól, a nem telepes vallásos-cionistákról, az anticionista ultra-ortodoxiáról?
Miképp befolyásolja az általuk követett ideológia a saját vallásgyakorlatukat, a hagyomány értelmezését?
Mit gondolnak Izrael Állam jövõjérõl? Mekkora fontossággal bír számukra az állam demokratikus jellege?
Milyen lehetséges megoldásokat látnak a közel-keleti konfliktusra?
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és mûködtetése konvergencia program címû kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Felhasznált irodalom:
AVINERI, Shlomo: A modern cionizmus kialakulása (Budapest: Századvég Kiadó, 1994)
COHEN, Yinon – GORDON, Neve: „The Demographic Success of the West Bank Settlements”, (http://www.columbia.edu/~yc2444/pages/Demographic%20Success%20of%20the%20West%20Bank%20Settlers.html [2013.04.25])
HERTZBERG, Arthur, ed.: The Zionist Idea: A Historical Analysis and Reader (Philadelphia – Jerusalem: The Jewish Publicaion Society, 1997)
MENDES-FLOHR – REINHARZ, J., eds.: The Jews in the Modern World (Oxford University Press, 1995)
RAVITZKY, Aviézer: A kinyilatkoztatott vég és a zsidó állam: messianizmus, cionizmus és vallási radikalizmus Izraelben (Pozsony: Kalligram, 2010)
SKOLNIK, Fred, ed.: Encyclopedia Judaica, 2nd edition (Jerusalem: Keter, 2007)
SYNDER, Louis L., ed.: Encyclopedia of Nationalism (New York: Paragon House, 1990)
WEISSBROD, Lily: Israeli Identity: In Search of a Successor to the Pioneer, Tsabar and Settler (London: Routledge, 2002)
Link
Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.