Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Nem kell hozzá sok, hogy az USA-ban elszabaduljon a pokol
A bostoni robbantások kapcsán nem a Carnajev testvérek az igazán érdekesek, hanem az, hogy az USA milyen könnyen hajlandó volt lemondani a demokráciáról, miközben a fegyvertartáshoz veszettül ragaszkodik.
A Carnajev testvérekrõl, vagy közismertebb nevükön a bostoni robbantókról túl sok váratlan, meghökkentõ dolog valószínûleg nem fog már kiderülni. Vájkálhatunk tovább a családi hátterükben, vagy újra megvizsgálhatjuk az iszlamista radikalizmus halálos vonzerejét, de nem valószínû, hogy bármelyik is újabb tanulsággal járna.
Új terrorista generáció van felnövõben
A Bostonban robbantó Carnajev testvérek a merénylõk egy teljesen új generációjához tartoznak, akik olyan módon válnak terroristává, hogy az eddigi módszerekkel szinte lehetetlen megakadályozni.
Az idõsebbik testvérre Tamerlanra, akik életét vesztette a rendõrséggel folytatott tûzpárbaj során, tökéletesen illik az a profil, amit a német író, Hans Magnus Enzensberger a „radikális vesztesnek” nevez. Öccse, Dzsohar pedig csupán egy szánalmas követõnek tûnik, aki inkább testvéri szeretetbõl, mintsem meggyõzõdésbõl cselekedett. A „radikális vesztes” jellemzõje, hogy áldozatnak érzi magát egy érzéketlen, nemtörõdöm világban. Az elutasításnak ez a keserû érzése – amivel egyébként sok fiatalnak kell megküzdenie – néhányakban erõs bosszúvágyat ébreszt. Ez odáig fajulhat, hogy egy olyan öngyilkos merénylet során vetne véget életének, amelyben a lehetõ legtöbb áldozatot tud magával ragadni a halálba.
Hirdetés
Bármi kiválthatja ezt a „megoldást”: szerelmi csalódás vagy egy elutasított jelentkezés egy állásra. Tamerlan esetében, aki tehetséges bokszoló volt, arról lehetett szó, hogy megtagadták tõle a bajnokká válás lehetõséget, mivel még nem volt amerikai állampolgár. A radikális iszlám pedig tányéron szolgálta fel számára a kész „ügyet”, amiért érdemes az életét áldozni.
Szellemváros
Érdekesebb és bizonyos értelemben aggasztóbb az USA reakciója a bostoni robbantásokra. Még azután is, hogy Tamerlan meghalt, és az egyetlen ismert szökevény Dzsohar megsebesült, a bostoni hatóságok úgy döntöttek, lezárják az egész várost. A tömegközlekedés leállt, az üzletek bezártak és mindenkit megkértek, maradjon otthon. Míg meg nem találták Dzsohárt Boston szellemvárossá vált. Ha két zavart fiatalember házi készítésû bombákkal ilyen hatást tud gyakorolni egy amerikai nagyvárosra, akkor felmerül kérdés, mennyire csábítóvá válik példájuk a „radikális vesztesek” és legfõképpen a szélsõséges csoportok számára. A hatóságok erõteljes reakciója még furcsábbnak tûnik annak fényében, hogy az amerikai szenátus nemrégiben szavazta le azt a törvényjavaslatot, ami megnehezítette volna, hogy ismert gyilkosok, mentálisan zavart emberek fegyvert vásárolhassanak, vagy hogy magánszemélyek olyan fegyverekhez jussanak, melyeket a hadviselésben alkalmaznak. Úgy tûnik, az amerikaiak hajlandóak elviselni egy olyan társadalmat, amelyben rendszeresen ártatlanokat és gyermekeket mészárolnak le õrültek, akik legálisan jutnak fegyverhez, de amiatt nyomban kollektív hisztéria tör ki, ha a gyilkosságokat egy „terrorista” követi el.
Nem minden arany, ami fénylik
A világ egyik vezetõ nagyhatalma, de megrendítõ tragédiák helyszíne is az Egyesült Államok, amely ma már nem feltétlenül számít az ígéret földjének. Mint egy kutatásból kiderül, az amerikai gyermekek közül sokan nõnek fel boldogtalanul és nehéz körülmények között, különbözõ veszélyeknek kitéve.
Magas GDP ide vagy oda, az amerikai társadalmi rendszerben is számos megoldandó probléma van.
Ennek egyik oka abban keresendõ, hogy mihez vannak hozzászokva az emberek. A spanyoloknál például olyannyira hétköznapi a terrorizmus a baszk szeparatistáknak köszönhetõen, hogy amikor 2004-ben 191-en vesztették életüket a madridi merényletben, viszonylag hidegvérrel kezelték az eseményeket. Ugyanezt lehetett megfigyelni a 2005-ös londoni robbantások esetében, amelyeknek 52 halálos áldozata volt. A britek is viszonylagos nyugalommal reagáltak, hiszen az 1970-es években együtt éltek az ír terrorizmussal. Az angolok és a spanyolok hozzászoktak, míg az amerikaiak a 2001. szeptember 11-ei támadások ellenére sem.
Külsõ ellenség: mindig a politikai paletta része volt az USA-ban
Ráadásul több republikánus szenátor is azt követelte, hogy a 19 éves Dzsohárt – aki egyébként amerikai állampolgár – jogaitól megfosztva katonai törvényszék elé állítsák, mintha a fiú egy az USA ellen harcoló katona lenne.
A külsõ ellenség miatt érzett túlzott félelem mindig is az amerikai politikai paletta része volt. A „bevándorlók nemzetét” hagyományosan egyfajta menedéknek tekintették, ahol „gonosz külvilág” nem tudja megérinteni a „szabadság földjét”. Amikor ez mégis megtörténik – Pearl Harbor vagy 2001. szeptember –, akkor elszabadul a pokol.
Gyászol az USA, virágok borítják a tragédiába torkollott bostoni maraton egyik helyszínét
Gyászol az USA, virágok borítják a tragédiába torkollott bostoni maraton egyik helyszínét
Fotó: Europress/AFP
A másik ok a túlzott reakcióra az lehet, hogy egy olyan országban, amelynek polgárai különbözõ gyökerekkel és hagyományokkal rendelkeznek felmerül az igény egy közös ellenségre. A kommunista vagy éppen iszlamista ostrom az összetartozás érzését adja. Megvédeni a nemzetet valamilyen veszélyes kívülállótól, hatalmas köteléket jelent. Az ilyen közösségi érzések hasznosak, sõt háború esetén egyenesen szükségesek, de a félelem politikája ugyanakkor veszélyt is jelent az USA-ra. A terroristacsoportok, így az al-Kaida célja is az, hogy kiprovokálják a megtorlást, és minél nagyobb publicitást biztosítsanak az ügyüknek. Egyszerû bûnözõként ezt nehéz elérni, viszont ha azt állítják magukról, hogy katonák, akik harcban állnak a világ legnagyobb hatalmával, együttérzést válthat ki. Ezáltal könnyebben tudnak újoncokat toborozni a „radikális vesztesek” és az elégedetlenek táborából.
George W. Bush korábbi elnök egyszer azt mondta, a terrorizmus az amerikai szabadság iránt érzett gyûlölet kifejezése. De mikor a terrorizmus fogvatartottak kínzásához és rendõri felügyelethez vezet – vagy leegyszerûsítve két fiatal bevándorló hatására megbénul egy egész város –, akkor az amerikai kormány többet árt a szabadságnak, mint bármelyik terrorista remélni merné.
Link
A Carnajev testvérekrõl, vagy közismertebb nevükön a bostoni robbantókról túl sok váratlan, meghökkentõ dolog valószínûleg nem fog már kiderülni. Vájkálhatunk tovább a családi hátterükben, vagy újra megvizsgálhatjuk az iszlamista radikalizmus halálos vonzerejét, de nem valószínû, hogy bármelyik is újabb tanulsággal járna.
Új terrorista generáció van felnövõben
A Bostonban robbantó Carnajev testvérek a merénylõk egy teljesen új generációjához tartoznak, akik olyan módon válnak terroristává, hogy az eddigi módszerekkel szinte lehetetlen megakadályozni.
Az idõsebbik testvérre Tamerlanra, akik életét vesztette a rendõrséggel folytatott tûzpárbaj során, tökéletesen illik az a profil, amit a német író, Hans Magnus Enzensberger a „radikális vesztesnek” nevez. Öccse, Dzsohar pedig csupán egy szánalmas követõnek tûnik, aki inkább testvéri szeretetbõl, mintsem meggyõzõdésbõl cselekedett. A „radikális vesztes” jellemzõje, hogy áldozatnak érzi magát egy érzéketlen, nemtörõdöm világban. Az elutasításnak ez a keserû érzése – amivel egyébként sok fiatalnak kell megküzdenie – néhányakban erõs bosszúvágyat ébreszt. Ez odáig fajulhat, hogy egy olyan öngyilkos merénylet során vetne véget életének, amelyben a lehetõ legtöbb áldozatot tud magával ragadni a halálba.
Hirdetés
Bármi kiválthatja ezt a „megoldást”: szerelmi csalódás vagy egy elutasított jelentkezés egy állásra. Tamerlan esetében, aki tehetséges bokszoló volt, arról lehetett szó, hogy megtagadták tõle a bajnokká válás lehetõséget, mivel még nem volt amerikai állampolgár. A radikális iszlám pedig tányéron szolgálta fel számára a kész „ügyet”, amiért érdemes az életét áldozni.
Szellemváros
Érdekesebb és bizonyos értelemben aggasztóbb az USA reakciója a bostoni robbantásokra. Még azután is, hogy Tamerlan meghalt, és az egyetlen ismert szökevény Dzsohar megsebesült, a bostoni hatóságok úgy döntöttek, lezárják az egész várost. A tömegközlekedés leállt, az üzletek bezártak és mindenkit megkértek, maradjon otthon. Míg meg nem találták Dzsohárt Boston szellemvárossá vált. Ha két zavart fiatalember házi készítésû bombákkal ilyen hatást tud gyakorolni egy amerikai nagyvárosra, akkor felmerül kérdés, mennyire csábítóvá válik példájuk a „radikális vesztesek” és legfõképpen a szélsõséges csoportok számára. A hatóságok erõteljes reakciója még furcsábbnak tûnik annak fényében, hogy az amerikai szenátus nemrégiben szavazta le azt a törvényjavaslatot, ami megnehezítette volna, hogy ismert gyilkosok, mentálisan zavart emberek fegyvert vásárolhassanak, vagy hogy magánszemélyek olyan fegyverekhez jussanak, melyeket a hadviselésben alkalmaznak. Úgy tûnik, az amerikaiak hajlandóak elviselni egy olyan társadalmat, amelyben rendszeresen ártatlanokat és gyermekeket mészárolnak le õrültek, akik legálisan jutnak fegyverhez, de amiatt nyomban kollektív hisztéria tör ki, ha a gyilkosságokat egy „terrorista” követi el.
Nem minden arany, ami fénylik
A világ egyik vezetõ nagyhatalma, de megrendítõ tragédiák helyszíne is az Egyesült Államok, amely ma már nem feltétlenül számít az ígéret földjének. Mint egy kutatásból kiderül, az amerikai gyermekek közül sokan nõnek fel boldogtalanul és nehéz körülmények között, különbözõ veszélyeknek kitéve.
Magas GDP ide vagy oda, az amerikai társadalmi rendszerben is számos megoldandó probléma van.
Ennek egyik oka abban keresendõ, hogy mihez vannak hozzászokva az emberek. A spanyoloknál például olyannyira hétköznapi a terrorizmus a baszk szeparatistáknak köszönhetõen, hogy amikor 2004-ben 191-en vesztették életüket a madridi merényletben, viszonylag hidegvérrel kezelték az eseményeket. Ugyanezt lehetett megfigyelni a 2005-ös londoni robbantások esetében, amelyeknek 52 halálos áldozata volt. A britek is viszonylagos nyugalommal reagáltak, hiszen az 1970-es években együtt éltek az ír terrorizmussal. Az angolok és a spanyolok hozzászoktak, míg az amerikaiak a 2001. szeptember 11-ei támadások ellenére sem.
Külsõ ellenség: mindig a politikai paletta része volt az USA-ban
Ráadásul több republikánus szenátor is azt követelte, hogy a 19 éves Dzsohárt – aki egyébként amerikai állampolgár – jogaitól megfosztva katonai törvényszék elé állítsák, mintha a fiú egy az USA ellen harcoló katona lenne.
A külsõ ellenség miatt érzett túlzott félelem mindig is az amerikai politikai paletta része volt. A „bevándorlók nemzetét” hagyományosan egyfajta menedéknek tekintették, ahol „gonosz külvilág” nem tudja megérinteni a „szabadság földjét”. Amikor ez mégis megtörténik – Pearl Harbor vagy 2001. szeptember –, akkor elszabadul a pokol.
Gyászol az USA, virágok borítják a tragédiába torkollott bostoni maraton egyik helyszínét
Gyászol az USA, virágok borítják a tragédiába torkollott bostoni maraton egyik helyszínét
Fotó: Europress/AFP
A másik ok a túlzott reakcióra az lehet, hogy egy olyan országban, amelynek polgárai különbözõ gyökerekkel és hagyományokkal rendelkeznek felmerül az igény egy közös ellenségre. A kommunista vagy éppen iszlamista ostrom az összetartozás érzését adja. Megvédeni a nemzetet valamilyen veszélyes kívülállótól, hatalmas köteléket jelent. Az ilyen közösségi érzések hasznosak, sõt háború esetén egyenesen szükségesek, de a félelem politikája ugyanakkor veszélyt is jelent az USA-ra. A terroristacsoportok, így az al-Kaida célja is az, hogy kiprovokálják a megtorlást, és minél nagyobb publicitást biztosítsanak az ügyüknek. Egyszerû bûnözõként ezt nehéz elérni, viszont ha azt állítják magukról, hogy katonák, akik harcban állnak a világ legnagyobb hatalmával, együttérzést válthat ki. Ezáltal könnyebben tudnak újoncokat toborozni a „radikális vesztesek” és az elégedetlenek táborából.
George W. Bush korábbi elnök egyszer azt mondta, a terrorizmus az amerikai szabadság iránt érzett gyûlölet kifejezése. De mikor a terrorizmus fogvatartottak kínzásához és rendõri felügyelethez vezet – vagy leegyszerûsítve két fiatal bevándorló hatására megbénul egy egész város –, akkor az amerikai kormány többet árt a szabadságnak, mint bármelyik terrorista remélni merné.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Balu
- 2013. May 13. 08:37:25
#2 |
kukackac
- 2013. May 13. 09:34:18
#3 |
Advaita
- 2013. May 15. 16:57:52
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.