Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
ITT AZ IGAZSÁG A ZSIDÓK SZEREPÉRÕL 1848-BAN
Itt az igazság a zsidók szerepérõl 1848-ban Bunyevácz Zsuzsa ...Bizonyítva látja, hogy a zsidók a Habsburgok oldalán is megtalálhatók voltak szép számmal mint hadiszállítók vagy kémek, illetve olyanok is voltak, akik mindkét oldalnak kémkedtek.... Ugyanakkor arra is van adat, hogy a szabadságharc idején az ellenünk harcoló orosz csapatokat az izraeliták látták el élelmiszerrel és pálinkával. Több ezer forintos megrendeléseket kaptak tõlük.
Kiemelt rendõri biztosítás mellett emlékeztek 14-én a budapesti Dohány utcai zsinagóga fõterén az 1848-as forradalom és szabadságharc zsidó hõseire. A meghívottak között volt az oktatási minisztérium egyházi kapcsolatokért felelõs titkárságának vezetõje és a budapesti ügyek kormánybiztosa is, aki egyben az MSZP fõpolgármester-jelöltje. Horváth Csaba szerint a zsidók 162 éve igazi, õszinte hazafiságukról tettek bizonyságot, az évszázados kirekesztettség, jogfosztottság után tudták, hogy hol a helyük és hogy melyik oldalon kell harcolniuk - mondta.
A Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezetõ-helyettese szerint a zsidóság - akárcsak 1848-ban - ma is elválaszthatatlan része a magyarságnak, hiszen 20 ezer zsidó honvéd vett részt az 1848/49-es szabadságharc küzdelmeiben – hallhattuk. A megemlékezésen elhangzottakhoz - mivel meglehetõsen egyoldalú képet festenek - célszerû kiegészítéseket fûzni, illetve bemutatni az érem másik oldalát is.
Kezdjük az „évszázados kirekesztettség, jogfosztottság” kérdésével! A továbbiak ismeretében látni fogjuk, hogy ez a kijelentés egyszerûen nem állja meg a helyét. Krónikáink szerint Árpádék a Kárpát-medencét jogos örökségüknek tekintették, és nem véletlenül érkeztek ide. Tény, a Kárpát-medencében Árpádék érkezését megelõzõen találunk néhány leletet, ami arra utal, hogy zsidók is éltek itt, ugyanúgy, ahogy a Római Birodalom egész területén. Ez persze nem jelenti azt, hogy a zsidóság „õshonosabb” a Kárpát-medencében a magyaroknál – ahogy azt néhányan szeretnék elhitetni. Fejtõ Ferenc szerint érthetõ, hogy „néhány zsidó történész és publicista számára egy ilyen múlt kedves” lenne, de az említett néhány leletbõl ilyen következtetés levonása téves. Ismeretes továbbá, hogy Árpádékkal kabar törzsek is érkeztek, amelyek nem azonosak a kazárokkal, de hasonló etnikumúak. A kazárok türk etnikumú nép.
A VIII. század utolsó negyedében a kazár uralkodó és környezete felvette a zsidók vallását, amitõl természetesen a kazárok nem váltak zsidó etnikumúvá. Az Árpádék érkezésétõl 1526-ig tartó közel 700 éven át a magyarok egy erõs, nyílt katonai küzdelemben verhetetlen királyságot hoztak létre Európa közepén.
Kohn Sámuel, Sebestyén Károly, Száraz György vagy Fejtõ Ferenc nem nevezhetõ szélsõségesnek vagy történelemhamisítónak. Egybehangzó megállapításaik szerint a Magyar Királyságban messze jobb sorsuk volt a zsidóknak, mint Európa többi részén. Míg máshol véres üldözések történtek, addig nálunk csupán néhány törvény korlátozza õket: például nem tarthatnak keresztény rabszolgákat, nem láthatnak el állami hivatalokat stb. Azt, hogy ezek többnyire írott malaszt maradtak csupán, mutatja, hogy újra és újra meg kellett hozni ugyanazokat a törvényeket. Az Árpád-házból származó királyok alatt a zsidók – és mások: izmaeliták, böszörmények stb. - helyzetet mindvégig kedvezõ, nyugodalmas és biztos maradt. Akkor kezdõdött üldözésük, amikor a magyar nemzeti dinasztia kihalt, és a nyugatról jött uralkodók behozták a pápaságtól szított megszorítás politikáját. A XII-XIII. században Magyarországon ismeretlenek voltak a pogromok, máglyák, a rituális gyilkosság, a kútmérgezéses vád stb. Amikor Anglia és Franciaország királyai elûzték, a magyar királyok befogadták és privilégiumokkal látták el õket. A pápák például több ízben is megrótták II. Endrét, amiért a kánoni rendelkezésektõl és a királyság törvényeitõl eltekintve zsidókat magas állami pozícióba emel, és nem kötelezte õket megkülönböztetõ jel viselésére. Tény, hogy legalább a XIV. századig Magyarországon a zsidókkal szemben nem fordultak elõ olyan szervezett erõszakcselekmények, mint nyugati hitsorosaiknál.
Ezt a magyar nép türelmesebb hagyományai és karaktere éppúgy magyarázza, mint a fiatal királyság uralkodóit, egyházi és világi adminisztrációját egyesítõ szándék elsõbbsége, hogy a pogányság maradványai ellen harcoljanak – írja például Fejtõ Ferenc. A keresztes háborúk idején szerte Nyugaton hihetetlen dúlások, gyilkosságok történtek, nálunk Kálmán király megvédte a zsidókat, a rabló keresztes hadakat kizavarta az országból. Nálunk földbirtokot vehettek, a tiltó rendelkezések a rabszolgatartásra korlátozódnak. II. Endréig a zsidók helyzete aránytalanul kedvezõbb, mint nyugati testvéreiké, a más államokban dívó zsidóadót sem kellett fizetniük.
Gyakran hangoztatják bûnösségünk igazolására az Aranybullát. Ennek 31 cikkelye közül egy foglalkozik velük: „Kamaragrófok, pénzverõtisztek, só- és adótisztek és az ország nemesei ismaeliták és zsidók ne lehessenek.” Látható, a cikkely nem csak ellenük van, és nem okvetlenül bûnösségre utal az, hogy a pénzügyeket nem akartuk idegen kézbe adni.
De ennek sem lett foganatja, mert IX. Gergely pápa panaszolja 1231-ben, hogy a zsidók még mindig viselnek hivatalt. IV. Orbán pápa is megfedte IV. Bélát, hogy kedvez a zsidóknak. A tatárok után a pénzverésben, a pénzügy rendezésében, a pénzverés haszonbérletében méltányos helyet juttatott a zsidóságnak. Az ekkor vert rézpénz jórészt héber betûkkel volt megjelölve, annak jeléül, hogy a pénzverõ fõnöke zsidó volt. Az ellenük hozott rendelkezések általában a pápák parancsára történtek, például IV. Béla halála után III. Miklós pápa küldötte Budán egyházi zsinatot tartott. Ennek 128 pontja közül egy foglalkozott a velük: elrendelte a zsidó jel viselését, és eltiltotta õket az adóbérléstõl. Több szerzõ is azon a véleményen van, hogy csak nehezen vertek gyökeret a magyar népi tudatban a középkori „hivatalos” zsidóellenes elõítéletek.
A XIV. században Európában máshol súlyos üldözéseket kellett elszenvedniük. Nálunk az Árpád-ház kihalása után változott ugyan a helyzet, de még mindig jobb volt a nyugat-európainál. Nagy Lajos át akarta téríteni õket, ha ezt megtették, nem lett bajuk. Akik ezt megtagadták, azokat 1360-ben kiûzte az országból. Meghagyta azonban vagyonukat, ingóságukat, majd miután kb. négy év múlva visszatérhettek, a magyar hatóság segítségére volt a zsidóknak pénzük behajtásában, elfoglalhatták ingatlanjaikat. Nagy Lajos halála után lényegesen rosszabbá vált helyzetük.
A zsidók iránti gyûlölet fészke a városokban a német szellem volt – tartják többen is.
Zsigmond jövedelemforrásnak tekintette õket, ha kellett a pénzük, megvédte õket, azonban míg Németföldön ekkor üldözték, bebörtönözték, máglyára vetették õket, addig nálunk életük és vagyonuk biztonságban volt. V. László kivételével mindegyik magyar uralkodó megerõsítette IV. Béla és Zsigmond kiváltságlevelét. De V. László idején sem volt semmi ellenük irányuló erõszak, még Kapisztrán János buzgalma ellenére sem.
Mátyás koronázási menetében zsidók is részt vettek, 1458-ban megerõsítette kiváltságaikat.
Uralkodása alatt nem esett bajuk. 1477-ben zsidó prefektúrát létesített. Az udvarhoz is bejáratos volt a zsidó prefektus. Uralkodása idején több kitért zsidó fontos szerepet játszott a közéletben: keresztfia, Thuz János, Horvátország bánja, az egyik leghatalmasabb fõúr volt. Testvére, Zágráb püspöke. Ernuszt János, magyar nemesi család õse, fõispán, rézbányák igazgatója, fia pécsi püspök. (Késõbb kegyvesztettek lettek.) Mátyás 22 éve a zsidók számára a béke és nyugalom korszaka volt. Igaz, Mátyás ellenezte az ingatlanok zsidó kézre játszását, ezért felmentette a keresztény adósokat a zsidóknak való kamatfizetés alól.
Ulászló is megerõsítette a kiváltságaikat. A Németföldön megszokott üldözés azonban elérte hazánkat, 1494-ben például Nagyszombaton vérváddal találkozunk, ugyanebben az évben Budán zsidóellenes zendüléssel, de említhetjük a pozsonyi esetet is, amikor máglyán égették el õket. Ki kell emelnünk Erdélyt, a türelmes hatósági bánásmódot. Bethlen Gábor alatt a zsidók azonos megítélés alá estek az anabaptistákkal és a többi protestánssal. Erdélyben a vallási türelem már-már holland méreteket öltött – írják az említett szerzõk.
Az említettekhez hasonlóan nem igen beszélünk a zsidó származású Szerencsés (Fortunatus) Imrérõl, akirõl még a Zsidó lexikon is a következõket írja: 1520 körül mint „állami fõbb képviselõ érezteti csöppet sem hasznos befolyását a kincstár kezelésében.” Õt okolták azért, hogy Nándorfehérvár elesett 1521-ben, mert késõn küldte a pénzt, valamint „káros és erkölcstelen” javaslatot tett II. Lajosnak a pénzügyekkel kapcsolatban. Ahogy arról se, hogy egy héber kútforrás szerint Budát a város zsidó lakói adták Szulejmán szultán kezére! Talán ez is közrejátszott abban, hogy a török kiûzése után a fosztogató katonák katasztrófát jelentettek a zsidóságnak, különösen a budai zsidóság ellen léptek fel. Szemükre hányták, hogy együttmûködtek a törökökkel, és támogatásukat élvezték.
Kevés szó esik arról, hogy a Habsburg birodalomban a magyarok elnyomottak voltak és elnyomók. Ahogy azonban megalakulhatott a független magyar kormány, az 1848-49-es vérzivatar közepette a Szemere-kormány és a nemzetgyûlés 1849. július 28-án Szegeden kimondta a zsidók egyenjogúsítását, ami a szabadságharc leverése miatt nem lépett életbe. (Szemere Bertalan így fakadt ki: „A kormánynak fennállása elsõ hónapjaiban mindig a zsidókkal van dolga!”) Tették ezt annak ellenére, hogy a zsidóság szentnek tartott iratában, a Talmudban nem egy keresztényellenes és kirekesztõ kijelentésre bukkanunk. A Talmud kb. hatezer oldal, az eredeti héber szöveg többféle fordítása ismert, de most csak azokból idézünk, amelyeket a zsidó tudósok hitelesnek tartanak. Az egyik az angol nyelvû úgynevezett Soncino kiadás, a másik Lazarus Goldschmidt német fordítása, mindkettõ a teljes Talmudot tartalmazza. Álljon itt néhány példa belõlük! Egy zsidó nõ nem nyújthat nem zsidó nõnek szülési segítséget (Aboda zara 26a). Egy nem-zsidót ki szabad rabolni (Bekhoroth 13b). A nem-zsidókat nem embereknek hívják (Kerethoth 6b). Ádám a Paradicsomban állatokkal közösült (Yebamoth 63) Jézus feltámadt holtából és forró ondóban való fõzéssel bûnhõdik (Gittin 57). Jézus bestiálisan viselkedett, megrontotta az embereket, pokolra küldte õket. Sánta volt egyik lábára, vak az egyik szemére (Sanhedrin 105b). Mária szajha volt, egy áccsal állt kapcsolatban (Sanhedrin 106). Jézus megkísérelt elcsábítani egy asszonyt, mágiát gyakorolt, Izrael népét rosszra csábította (Sanhedrin 107).
Kevésbé ismert továbbá, hogy az emancipáció feltételeként többen a zsidóság vallási reformját szabták feltételként. A zsidóság vezetõ között voltak, akik ezt elfogadták, például Löw Lipót. A Pesti Hírlap 1847. június 2-i számában írja, hogy mivel keresztény részrõl a Talmuddal kapcsolatban vád érte a zsidóságot, elavultnak és érvénytelennek fogják nyilvánítani érintett részeit. (Nem tudni arról, hogy ez azóta megtörtént volna.)
Az említett megemlékezésen elhangzott továbbá, hogy 20 ezer zsidó vett részt a forradalomban és a szabadságharcban. Az 1929-es kiadású Zsidó lexikon is ennyit ír, részben Bernstein Béla Az 1848-1849-i magyar szabadságharc és a zsidók címû, 1898-ban megjelent mûve alapján. Ennek fogadtatása szakmai oldalról azonban nem volt egyöntetû. Több keresztény szerzõ volt azon a véleményen, hogy Bernstein jelentõsen túlértékelte a zsidók szerepét. Kaciány Géza a Magyar Szemle 1899. évi 27. és 28. számában részletesen cáfolja Bernstein megállapításait. Bizonyítva látja, hogy a zsidók a Habsburgok oldalán is megtalálhatók voltak szép számmal mint hadiszállítók vagy kémek, illetve olyanok is voltak, akik mindkét oldalnak kémkedtek. A Századok 1899. májusi számában pedig felekezeti elfogultsággal vádolták Bernsteint. Sõt, zsidó szerzõk se értettek vele egyet. A Magyar Zsidó Szemle 1899. áprilisi számában Büchler Sándor keszthelyi fõrabbi és kiváló történész fanyalgó kritikát közöl róla, elismeri Bernstein szorgalmát és jó szándékát, de hiányolja az orosz és osztrák források feldolgozását, hiányolja hírlapi anyag és a szóbeli közlések kritikátlan átvételét, háromoldalas hibajegyzékkel támasztva alá kifogásait. Javasolja egy javított átdolgozás kiadását. Bernstein elismerte a kritikát. A 20 ezres számot napjainkban is nem egy kutató többen soknak tartja, Bóna Gábor például 8-10 ezret ír.
Ugyanakkor arra is van adat, hogy a szabadságharc idején az ellenünk harcoló orosz csapatokat az izraeliták látták el élelmiszerrel és pálinkával. Több ezer forintos megrendeléseket kaptak tõlük.
Nos, mindezek ismeretében messze árnyaltabb kép tárul elénk, mint ami a megemlékezésen elhangzott. A kérdés immáron az, hogy az Oktatási Minisztérium képviselõje, az MSZP fõpolgármester-jelöltje, illetve a Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezetõ-helyettese tudott-e a fentiekrõl? Ha igen, akkor miért festettek mégis oly egyoldalú képet? Ha nem, nos, akkor még nagyobb a baj…
Írta: Bunyevácz Zsuzsa
Forrás: http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27872
Link
Kiemelt rendõri biztosítás mellett emlékeztek 14-én a budapesti Dohány utcai zsinagóga fõterén az 1848-as forradalom és szabadságharc zsidó hõseire. A meghívottak között volt az oktatási minisztérium egyházi kapcsolatokért felelõs titkárságának vezetõje és a budapesti ügyek kormánybiztosa is, aki egyben az MSZP fõpolgármester-jelöltje. Horváth Csaba szerint a zsidók 162 éve igazi, õszinte hazafiságukról tettek bizonyságot, az évszázados kirekesztettség, jogfosztottság után tudták, hogy hol a helyük és hogy melyik oldalon kell harcolniuk - mondta.
A Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezetõ-helyettese szerint a zsidóság - akárcsak 1848-ban - ma is elválaszthatatlan része a magyarságnak, hiszen 20 ezer zsidó honvéd vett részt az 1848/49-es szabadságharc küzdelmeiben – hallhattuk. A megemlékezésen elhangzottakhoz - mivel meglehetõsen egyoldalú képet festenek - célszerû kiegészítéseket fûzni, illetve bemutatni az érem másik oldalát is.
Kezdjük az „évszázados kirekesztettség, jogfosztottság” kérdésével! A továbbiak ismeretében látni fogjuk, hogy ez a kijelentés egyszerûen nem állja meg a helyét. Krónikáink szerint Árpádék a Kárpát-medencét jogos örökségüknek tekintették, és nem véletlenül érkeztek ide. Tény, a Kárpát-medencében Árpádék érkezését megelõzõen találunk néhány leletet, ami arra utal, hogy zsidók is éltek itt, ugyanúgy, ahogy a Római Birodalom egész területén. Ez persze nem jelenti azt, hogy a zsidóság „õshonosabb” a Kárpát-medencében a magyaroknál – ahogy azt néhányan szeretnék elhitetni. Fejtõ Ferenc szerint érthetõ, hogy „néhány zsidó történész és publicista számára egy ilyen múlt kedves” lenne, de az említett néhány leletbõl ilyen következtetés levonása téves. Ismeretes továbbá, hogy Árpádékkal kabar törzsek is érkeztek, amelyek nem azonosak a kazárokkal, de hasonló etnikumúak. A kazárok türk etnikumú nép.
A VIII. század utolsó negyedében a kazár uralkodó és környezete felvette a zsidók vallását, amitõl természetesen a kazárok nem váltak zsidó etnikumúvá. Az Árpádék érkezésétõl 1526-ig tartó közel 700 éven át a magyarok egy erõs, nyílt katonai küzdelemben verhetetlen királyságot hoztak létre Európa közepén.
Kohn Sámuel, Sebestyén Károly, Száraz György vagy Fejtõ Ferenc nem nevezhetõ szélsõségesnek vagy történelemhamisítónak. Egybehangzó megállapításaik szerint a Magyar Királyságban messze jobb sorsuk volt a zsidóknak, mint Európa többi részén. Míg máshol véres üldözések történtek, addig nálunk csupán néhány törvény korlátozza õket: például nem tarthatnak keresztény rabszolgákat, nem láthatnak el állami hivatalokat stb. Azt, hogy ezek többnyire írott malaszt maradtak csupán, mutatja, hogy újra és újra meg kellett hozni ugyanazokat a törvényeket. Az Árpád-házból származó királyok alatt a zsidók – és mások: izmaeliták, böszörmények stb. - helyzetet mindvégig kedvezõ, nyugodalmas és biztos maradt. Akkor kezdõdött üldözésük, amikor a magyar nemzeti dinasztia kihalt, és a nyugatról jött uralkodók behozták a pápaságtól szított megszorítás politikáját. A XII-XIII. században Magyarországon ismeretlenek voltak a pogromok, máglyák, a rituális gyilkosság, a kútmérgezéses vád stb. Amikor Anglia és Franciaország királyai elûzték, a magyar királyok befogadták és privilégiumokkal látták el õket. A pápák például több ízben is megrótták II. Endrét, amiért a kánoni rendelkezésektõl és a királyság törvényeitõl eltekintve zsidókat magas állami pozícióba emel, és nem kötelezte õket megkülönböztetõ jel viselésére. Tény, hogy legalább a XIV. századig Magyarországon a zsidókkal szemben nem fordultak elõ olyan szervezett erõszakcselekmények, mint nyugati hitsorosaiknál.
Ezt a magyar nép türelmesebb hagyományai és karaktere éppúgy magyarázza, mint a fiatal királyság uralkodóit, egyházi és világi adminisztrációját egyesítõ szándék elsõbbsége, hogy a pogányság maradványai ellen harcoljanak – írja például Fejtõ Ferenc. A keresztes háborúk idején szerte Nyugaton hihetetlen dúlások, gyilkosságok történtek, nálunk Kálmán király megvédte a zsidókat, a rabló keresztes hadakat kizavarta az országból. Nálunk földbirtokot vehettek, a tiltó rendelkezések a rabszolgatartásra korlátozódnak. II. Endréig a zsidók helyzete aránytalanul kedvezõbb, mint nyugati testvéreiké, a más államokban dívó zsidóadót sem kellett fizetniük.
Gyakran hangoztatják bûnösségünk igazolására az Aranybullát. Ennek 31 cikkelye közül egy foglalkozik velük: „Kamaragrófok, pénzverõtisztek, só- és adótisztek és az ország nemesei ismaeliták és zsidók ne lehessenek.” Látható, a cikkely nem csak ellenük van, és nem okvetlenül bûnösségre utal az, hogy a pénzügyeket nem akartuk idegen kézbe adni.
De ennek sem lett foganatja, mert IX. Gergely pápa panaszolja 1231-ben, hogy a zsidók még mindig viselnek hivatalt. IV. Orbán pápa is megfedte IV. Bélát, hogy kedvez a zsidóknak. A tatárok után a pénzverésben, a pénzügy rendezésében, a pénzverés haszonbérletében méltányos helyet juttatott a zsidóságnak. Az ekkor vert rézpénz jórészt héber betûkkel volt megjelölve, annak jeléül, hogy a pénzverõ fõnöke zsidó volt. Az ellenük hozott rendelkezések általában a pápák parancsára történtek, például IV. Béla halála után III. Miklós pápa küldötte Budán egyházi zsinatot tartott. Ennek 128 pontja közül egy foglalkozott a velük: elrendelte a zsidó jel viselését, és eltiltotta õket az adóbérléstõl. Több szerzõ is azon a véleményen van, hogy csak nehezen vertek gyökeret a magyar népi tudatban a középkori „hivatalos” zsidóellenes elõítéletek.
A XIV. században Európában máshol súlyos üldözéseket kellett elszenvedniük. Nálunk az Árpád-ház kihalása után változott ugyan a helyzet, de még mindig jobb volt a nyugat-európainál. Nagy Lajos át akarta téríteni õket, ha ezt megtették, nem lett bajuk. Akik ezt megtagadták, azokat 1360-ben kiûzte az országból. Meghagyta azonban vagyonukat, ingóságukat, majd miután kb. négy év múlva visszatérhettek, a magyar hatóság segítségére volt a zsidóknak pénzük behajtásában, elfoglalhatták ingatlanjaikat. Nagy Lajos halála után lényegesen rosszabbá vált helyzetük.
A zsidók iránti gyûlölet fészke a városokban a német szellem volt – tartják többen is.
Zsigmond jövedelemforrásnak tekintette õket, ha kellett a pénzük, megvédte õket, azonban míg Németföldön ekkor üldözték, bebörtönözték, máglyára vetették õket, addig nálunk életük és vagyonuk biztonságban volt. V. László kivételével mindegyik magyar uralkodó megerõsítette IV. Béla és Zsigmond kiváltságlevelét. De V. László idején sem volt semmi ellenük irányuló erõszak, még Kapisztrán János buzgalma ellenére sem.
Mátyás koronázási menetében zsidók is részt vettek, 1458-ban megerõsítette kiváltságaikat.
Uralkodása alatt nem esett bajuk. 1477-ben zsidó prefektúrát létesített. Az udvarhoz is bejáratos volt a zsidó prefektus. Uralkodása idején több kitért zsidó fontos szerepet játszott a közéletben: keresztfia, Thuz János, Horvátország bánja, az egyik leghatalmasabb fõúr volt. Testvére, Zágráb püspöke. Ernuszt János, magyar nemesi család õse, fõispán, rézbányák igazgatója, fia pécsi püspök. (Késõbb kegyvesztettek lettek.) Mátyás 22 éve a zsidók számára a béke és nyugalom korszaka volt. Igaz, Mátyás ellenezte az ingatlanok zsidó kézre játszását, ezért felmentette a keresztény adósokat a zsidóknak való kamatfizetés alól.
Ulászló is megerõsítette a kiváltságaikat. A Németföldön megszokott üldözés azonban elérte hazánkat, 1494-ben például Nagyszombaton vérváddal találkozunk, ugyanebben az évben Budán zsidóellenes zendüléssel, de említhetjük a pozsonyi esetet is, amikor máglyán égették el õket. Ki kell emelnünk Erdélyt, a türelmes hatósági bánásmódot. Bethlen Gábor alatt a zsidók azonos megítélés alá estek az anabaptistákkal és a többi protestánssal. Erdélyben a vallási türelem már-már holland méreteket öltött – írják az említett szerzõk.
Az említettekhez hasonlóan nem igen beszélünk a zsidó származású Szerencsés (Fortunatus) Imrérõl, akirõl még a Zsidó lexikon is a következõket írja: 1520 körül mint „állami fõbb képviselõ érezteti csöppet sem hasznos befolyását a kincstár kezelésében.” Õt okolták azért, hogy Nándorfehérvár elesett 1521-ben, mert késõn küldte a pénzt, valamint „káros és erkölcstelen” javaslatot tett II. Lajosnak a pénzügyekkel kapcsolatban. Ahogy arról se, hogy egy héber kútforrás szerint Budát a város zsidó lakói adták Szulejmán szultán kezére! Talán ez is közrejátszott abban, hogy a török kiûzése után a fosztogató katonák katasztrófát jelentettek a zsidóságnak, különösen a budai zsidóság ellen léptek fel. Szemükre hányták, hogy együttmûködtek a törökökkel, és támogatásukat élvezték.
Kevés szó esik arról, hogy a Habsburg birodalomban a magyarok elnyomottak voltak és elnyomók. Ahogy azonban megalakulhatott a független magyar kormány, az 1848-49-es vérzivatar közepette a Szemere-kormány és a nemzetgyûlés 1849. július 28-án Szegeden kimondta a zsidók egyenjogúsítását, ami a szabadságharc leverése miatt nem lépett életbe. (Szemere Bertalan így fakadt ki: „A kormánynak fennállása elsõ hónapjaiban mindig a zsidókkal van dolga!”) Tették ezt annak ellenére, hogy a zsidóság szentnek tartott iratában, a Talmudban nem egy keresztényellenes és kirekesztõ kijelentésre bukkanunk. A Talmud kb. hatezer oldal, az eredeti héber szöveg többféle fordítása ismert, de most csak azokból idézünk, amelyeket a zsidó tudósok hitelesnek tartanak. Az egyik az angol nyelvû úgynevezett Soncino kiadás, a másik Lazarus Goldschmidt német fordítása, mindkettõ a teljes Talmudot tartalmazza. Álljon itt néhány példa belõlük! Egy zsidó nõ nem nyújthat nem zsidó nõnek szülési segítséget (Aboda zara 26a). Egy nem-zsidót ki szabad rabolni (Bekhoroth 13b). A nem-zsidókat nem embereknek hívják (Kerethoth 6b). Ádám a Paradicsomban állatokkal közösült (Yebamoth 63) Jézus feltámadt holtából és forró ondóban való fõzéssel bûnhõdik (Gittin 57). Jézus bestiálisan viselkedett, megrontotta az embereket, pokolra küldte õket. Sánta volt egyik lábára, vak az egyik szemére (Sanhedrin 105b). Mária szajha volt, egy áccsal állt kapcsolatban (Sanhedrin 106). Jézus megkísérelt elcsábítani egy asszonyt, mágiát gyakorolt, Izrael népét rosszra csábította (Sanhedrin 107).
Kevésbé ismert továbbá, hogy az emancipáció feltételeként többen a zsidóság vallási reformját szabták feltételként. A zsidóság vezetõ között voltak, akik ezt elfogadták, például Löw Lipót. A Pesti Hírlap 1847. június 2-i számában írja, hogy mivel keresztény részrõl a Talmuddal kapcsolatban vád érte a zsidóságot, elavultnak és érvénytelennek fogják nyilvánítani érintett részeit. (Nem tudni arról, hogy ez azóta megtörtént volna.)
Az említett megemlékezésen elhangzott továbbá, hogy 20 ezer zsidó vett részt a forradalomban és a szabadságharcban. Az 1929-es kiadású Zsidó lexikon is ennyit ír, részben Bernstein Béla Az 1848-1849-i magyar szabadságharc és a zsidók címû, 1898-ban megjelent mûve alapján. Ennek fogadtatása szakmai oldalról azonban nem volt egyöntetû. Több keresztény szerzõ volt azon a véleményen, hogy Bernstein jelentõsen túlértékelte a zsidók szerepét. Kaciány Géza a Magyar Szemle 1899. évi 27. és 28. számában részletesen cáfolja Bernstein megállapításait. Bizonyítva látja, hogy a zsidók a Habsburgok oldalán is megtalálhatók voltak szép számmal mint hadiszállítók vagy kémek, illetve olyanok is voltak, akik mindkét oldalnak kémkedtek. A Századok 1899. májusi számában pedig felekezeti elfogultsággal vádolták Bernsteint. Sõt, zsidó szerzõk se értettek vele egyet. A Magyar Zsidó Szemle 1899. áprilisi számában Büchler Sándor keszthelyi fõrabbi és kiváló történész fanyalgó kritikát közöl róla, elismeri Bernstein szorgalmát és jó szándékát, de hiányolja az orosz és osztrák források feldolgozását, hiányolja hírlapi anyag és a szóbeli közlések kritikátlan átvételét, háromoldalas hibajegyzékkel támasztva alá kifogásait. Javasolja egy javított átdolgozás kiadását. Bernstein elismerte a kritikát. A 20 ezres számot napjainkban is nem egy kutató többen soknak tartja, Bóna Gábor például 8-10 ezret ír.
Ugyanakkor arra is van adat, hogy a szabadságharc idején az ellenünk harcoló orosz csapatokat az izraeliták látták el élelmiszerrel és pálinkával. Több ezer forintos megrendeléseket kaptak tõlük.
Nos, mindezek ismeretében messze árnyaltabb kép tárul elénk, mint ami a megemlékezésen elhangzott. A kérdés immáron az, hogy az Oktatási Minisztérium képviselõje, az MSZP fõpolgármester-jelöltje, illetve a Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezetõ-helyettese tudott-e a fentiekrõl? Ha igen, akkor miért festettek mégis oly egyoldalú képet? Ha nem, nos, akkor még nagyobb a baj…
Írta: Bunyevácz Zsuzsa
Forrás: http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=27872
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Nergal
- 2013. May 26. 09:45:54
#2 |
Kore
- 2013. May 26. 09:48:30
#3 |
ghost
- 2013. May 26. 12:32:59
#4 |
jano
- 2013. May 26. 12:35:14
#5 |
Nuharak
- 2013. May 26. 13:21:35
#6 |
satu
- 2013. May 26. 17:37:58
#7 |
keepfargo
- 2013. May 26. 23:27:52
#8 |
1 hazafele
- 2013. May 27. 17:06:00
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.