Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Egyszerûen megszûnt a magyar állam
Tessék komolyan venni!
Kevés olyan pillanat van a magyar történelemben, amelyrõl elmondható, hogy lényegében a magyar állam megszûnéséhez vezetett. Még a magyar állam fõtisztviselõinek, királyának és hadseregének totális pusztulását hozó mohácsi csata sem volt olyan katasztrofális hatással az államszervezet mûködésére, mint 1944-1945 fordulója. 1945 elején lényegében nem létezett állam: a régi az utolsókat rúgta, az új éppen csak születõben volt.
A vég kezdete
1944 szeptemberének végén a szovjet hadsereg elérte a mai Magyarország határait. Megkezdõdtek a hadmûveletek, amelyek eredményeként 1945. április közepére a Vörös Hadsereg kiûzte Magyarország területérõl a Wehrmacht alakulatait. Ez a folyamat nem csupán a megszálló hadseregek cseréjét és az ország anyagi javainak pusztulását jelentette, hanem a magyar állam és közigazgatás teljes szétesését, majd újjászervezésének kezdetét is.
A Vörös Hadsereg érkezésekor a magyar államigazgatás lényegében a Horthy-korszakban megszokott módon mûködött. A kormányzó a helyén volt, a kormány, a minisztériumok és az 1939-ben megválasztott országgyûlés a korábbi évtizedek rutinjának megfelelõen végezte munkáját. Egyetlen fontos változás történt, ez azonban éppen a lényeget érintette: 1944. március 19. óta az országban állomásoztak a német csapatok, így a magyar kormány és közigazgatás nagyon sok esetben Edmund Veesenmayer birodalmi követ és teljhatalmú megbízott utasításait, kéréseit hajtotta végre, beleértve a vidéki zsidóság deportálását, valamint számos képviselõ, politikus letartóztatását, illegalitásba kényszerítését. Mindez a magyar állam szervezetének fölépítését mélyrehatóbban nem érintette.
Az állam szétesése felé vezetõ elsõ lépés 1944. október 15-16-án történt. Ezen a napon Horthy Miklós kormányzó és köre kísérletet tett arra, hogy Magyarország kilépjen a háborúból, és szembeforduljon Németországgal. A kudarcba fulladt kiugrás következtében Horthy kormányzót a németek arra kényszerítették, hogy a Nyilaskeresztes Párt vezérét, Szálasi Ferencet bízza meg a kormány megalakításával. Ezzel egyidejûleg Horthy "visszavonult az államügyek intézésétõl", és német "védõõrizet" alá került.
hirdetés
Szálasi Ferenc a Honvédelmi Minisztériumba érkezik (1944. október)
Forrás: Wikipedia/Bundesarchiv
Szálasi Ferenccel a már a harmincas évek vége óta mûködõ Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom került hatalomra. Ám Szálasiban még a németek sem bíztak: õ már márciusban, a bevonuláskor szívesen kezébe vette volna a hatalmat, de a németek inkább a berlini követként általuk jól ismert Sztójay Dömét választották. 1944 októberében is csupán rendkívül korlátozott cselekvési szabadsággal engedték Szálasit hatalomra jutni; katonai kérdésekben semmilyen mozgástere nem volt a nyilasvezérnek.
A magyar Führer
Az állam bomlása azzal indult, hogy október 16-án Szálasi nem csupán miniszterelnök lett, hanem törvénytelenül a kormányzói, vagyis az államfõi jogokat is gyakorolni kezdte: például minisztereket nevezett ki. Állítása szerint Horthy bízta meg ezzel szóban, noha arra még magának a kormányzónak sem volt joga, hogy a hatalmát bárkire átruházza, különösen nem szóbeli megállapodás alapján.
A nyilasok igyekeztek a törvényesség látszatát fönntartani, ezért a kormányzói szék megüresedésére vonatkozó törvényeknek megfelelõen összehívták az országtanácsot, amely megtette a további lépéseket. Egyedül Serédi Jusztinián esztergomi érsek tiltakozott, a többi résztvevõ - például a parlament két házának elnökei - törvényesnek ismerte el a hatalomátvételt.
1944. november elején összehívták az országgyûlést is, amely törvényt fogadott el Szálasi államfõvé választásáról: a parlament a nyilaspárt vezérét ideiglenes államfõvé nyilvánította, tisztségét pedig "nemzetvezetõ" megnevezéssel összevonta a miniszterelnökével. Ez hasonló volt a német példához: Hitler is egyszerre volt állam- és kormányfõ. Jellemzõ, hogy a parlamentnek nagyjából a harmada volt jelen, mert a képviselõk jelentõs része már bujkált vagy börtönben volt.
Ezekkel az eseményekkel kezdõdött a magyar államszervezet haláltusája, hiszen a törvényesség látszólagos fenntartása valójában az állam intézményeinek kiüresedését hozta magával. A szétesést csak fokozta, hogy a hatalomátvétel alsóbb szinten is megtörtént: a városokban, községekben is a nyilasok kezébe került a hatalom gyakorlása.
Magyarország fõvárosa: Sopron és Kõszeg
A nyilasuralom ekkor már messze nem terjedt ki az ország egészére. A Vörös Hadsereg elõrenyomulása folytán 1944 utolsó hónapjaiban az ország keleti részérõl egyre nagyobb mértékben szorultak ki a német csapatok. A fenyegetõ elõrenyomulás hatására a Szálasi-kormány fölgyorsította az ország keleti részének kiürítésére már az októberi puccs elõtt megkezdett elõkészületeket.
Szálasi elõször a Vörös Hadsereg által fenyegetett keleti országrészek teljes evakuálását szerette volna elérni, ez azonban a realitásokhoz egyébként nem ragaszkodó nyilasok számára is képtelenségnek tûnt. A kiürítés így szûkebb körû lett: a novemberben megfogalmazott rendeletek szerint a közalkalmazottaknak, a nyilas párttagoknak, a katonai és munkaszolgálatra alkalmas személyeknek, a tudósoknak, tanároknak és más hasonló kategóriáknak tették kötelezõvé az áttelepülést a nyugati országrészbe.
Az áttelepülés ellen több helyen tiltakozás bontakozott ki. A közigazgatási vezetõk döntõ többsége azonban elhagyta hivatali körzetét, mert a propaganda hatására rettegtek a szovjet megszállástól. A szétesést csak fokozták az evakuálásért felelõs kormánybiztosok vitái az egymást átfedõ hatáskörök miatt, valamint a nyilasterror és a hadseregek ki- és bejövetele okozta káosz.
hirdetés
Budapest és a központi kormányszervek evakuálását a németek kezdetben nem támogatták, hiszen megítélésük szerint fölöslegesen vette volna el a vasúti kapacitást a hadsereg elõl, a gyárak és egyéb értékek elszállítására viszont örömmel adtak vagonokat. Végül Szálasi többszöri kifejezett kérésére november közepén Veesenmayer engedélyt adott a központi kormányzat Sopronba és Kõszegre telepítésére. Ezt nevezték a honfoglalás korából fölelevenített szóval Gyepû II.-nek; a Gyepû I. Szálasinak a Bakonyban berendezni tervezett bunkerét jelölte, a Gyepû III. pedig az ország teljes szovjet megszállása esetén Németországot.
Gyepû II. - a Szálasi-bunker lejárata
Forrás: Wikipedia
A miniszterelnökség központja Kõszeg lett, az igencsak csonka országgyûlésé pedig Sopron. Megfelelõ mûködésrõl természetesen szó sem lehetett, az iratok és a hivatalnokok nagy része az ostromlott Budapesten maradt. Az államszervezet ekkor már lényegében mûködésképtelen volt, hiszen a nyugati határszél városai nem voltak képesek befogadni és mûködtetni a magyar állam központi apparátusát.
A hivataloknak leginkább a nyilas párt terveinek kidolgozása, gyakorlatba ültetése adott feladatot. Ezek a tervek 1945 január-februárjában erõsen tragikomikusnak tûntek. 1944 decemberében kezdték el szervezni az egész nemzetet 14 rendbe besoroló Dolgozó Nemzet Hivatásrendjét - határidõ: 1945. május 1. -, elbírálták a Budapest helyreállítására kiírt 1 millió pengõs tervpályázatot, vagy éppen kidolgozták a Szálasi országjárásának állomásain a közigazgatás és a lakosság viselkedését szabályozó terjedelmes utasítást... Ekkor a nyilasok uralma már csupán az ország legnyugatibb megyéire terjedt ki, keleten már a Vörös Hadsereg volt az úr.
1945. március végén aztán a központi kormányszervek - vagy legalábbis ami megmaradt belõlük - továbbindultak a Gyepû III-ra, vagyis az akkor Németországhoz tartozó Ausztria területére. Március legvégén a kormány és maga Szálasi is elhagyta Magyarországot. Németországban sok inzultus érte õket, Szöllõsi Jenõ nyilas miniszterelnök-helyettest és kíséretét például német katonák fosztották ki.
Újrakezdés szinte nulláról
A német összeomlás elõestéjén senki sem törõdött a kóborló magyar hivatalokkal és vezetõikkel. A Szálasi-kormány még Ausztriában is úgy tett, mintha egy országot irányítana. Rendszeresen ülésezett, az utolsó megbeszélését 1945. május 1-jén délelõtt tartotta: Szálasi arról beszélt, hogy szerinte a háborúban az igazi fordulat 1946-ban várható. Ekkor Magyarországon már három hete béke és szovjet megszállás volt.
A központi kormányzat hivatalnokai szétszóródtak Németországban, sokan soha nem tértek haza Magyarországra, az iratanyag a többszöri kiürítések alkalmával, vagy éppen Budapest ostromakor károsodott, a minisztériumoknak és hivataloknak otthont adó épületek jelentõs része megsemmisült.
Se épület, se szakember, se iratok. Innen kellett újraszerveznie a magyar állam mûködését az 1944 decemberében Debrecenben megalakult Ideiglenes Kormánynak. Trianonban az ezeréves magyar állam határai szûntek meg, 1944-45 fordulóján pedig az ezeréves állam közigazgatásával és államgépezetével is ez történt.
Link
Kevés olyan pillanat van a magyar történelemben, amelyrõl elmondható, hogy lényegében a magyar állam megszûnéséhez vezetett. Még a magyar állam fõtisztviselõinek, királyának és hadseregének totális pusztulását hozó mohácsi csata sem volt olyan katasztrofális hatással az államszervezet mûködésére, mint 1944-1945 fordulója. 1945 elején lényegében nem létezett állam: a régi az utolsókat rúgta, az új éppen csak születõben volt.
A vég kezdete
1944 szeptemberének végén a szovjet hadsereg elérte a mai Magyarország határait. Megkezdõdtek a hadmûveletek, amelyek eredményeként 1945. április közepére a Vörös Hadsereg kiûzte Magyarország területérõl a Wehrmacht alakulatait. Ez a folyamat nem csupán a megszálló hadseregek cseréjét és az ország anyagi javainak pusztulását jelentette, hanem a magyar állam és közigazgatás teljes szétesését, majd újjászervezésének kezdetét is.
A Vörös Hadsereg érkezésekor a magyar államigazgatás lényegében a Horthy-korszakban megszokott módon mûködött. A kormányzó a helyén volt, a kormány, a minisztériumok és az 1939-ben megválasztott országgyûlés a korábbi évtizedek rutinjának megfelelõen végezte munkáját. Egyetlen fontos változás történt, ez azonban éppen a lényeget érintette: 1944. március 19. óta az országban állomásoztak a német csapatok, így a magyar kormány és közigazgatás nagyon sok esetben Edmund Veesenmayer birodalmi követ és teljhatalmú megbízott utasításait, kéréseit hajtotta végre, beleértve a vidéki zsidóság deportálását, valamint számos képviselõ, politikus letartóztatását, illegalitásba kényszerítését. Mindez a magyar állam szervezetének fölépítését mélyrehatóbban nem érintette.
Az állam szétesése felé vezetõ elsõ lépés 1944. október 15-16-án történt. Ezen a napon Horthy Miklós kormányzó és köre kísérletet tett arra, hogy Magyarország kilépjen a háborúból, és szembeforduljon Németországgal. A kudarcba fulladt kiugrás következtében Horthy kormányzót a németek arra kényszerítették, hogy a Nyilaskeresztes Párt vezérét, Szálasi Ferencet bízza meg a kormány megalakításával. Ezzel egyidejûleg Horthy "visszavonult az államügyek intézésétõl", és német "védõõrizet" alá került.
hirdetés
Szálasi Ferenc a Honvédelmi Minisztériumba érkezik (1944. október)
Forrás: Wikipedia/Bundesarchiv
Szálasi Ferenccel a már a harmincas évek vége óta mûködõ Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom került hatalomra. Ám Szálasiban még a németek sem bíztak: õ már márciusban, a bevonuláskor szívesen kezébe vette volna a hatalmat, de a németek inkább a berlini követként általuk jól ismert Sztójay Dömét választották. 1944 októberében is csupán rendkívül korlátozott cselekvési szabadsággal engedték Szálasit hatalomra jutni; katonai kérdésekben semmilyen mozgástere nem volt a nyilasvezérnek.
A magyar Führer
Az állam bomlása azzal indult, hogy október 16-án Szálasi nem csupán miniszterelnök lett, hanem törvénytelenül a kormányzói, vagyis az államfõi jogokat is gyakorolni kezdte: például minisztereket nevezett ki. Állítása szerint Horthy bízta meg ezzel szóban, noha arra még magának a kormányzónak sem volt joga, hogy a hatalmát bárkire átruházza, különösen nem szóbeli megállapodás alapján.
A nyilasok igyekeztek a törvényesség látszatát fönntartani, ezért a kormányzói szék megüresedésére vonatkozó törvényeknek megfelelõen összehívták az országtanácsot, amely megtette a további lépéseket. Egyedül Serédi Jusztinián esztergomi érsek tiltakozott, a többi résztvevõ - például a parlament két házának elnökei - törvényesnek ismerte el a hatalomátvételt.
1944. november elején összehívták az országgyûlést is, amely törvényt fogadott el Szálasi államfõvé választásáról: a parlament a nyilaspárt vezérét ideiglenes államfõvé nyilvánította, tisztségét pedig "nemzetvezetõ" megnevezéssel összevonta a miniszterelnökével. Ez hasonló volt a német példához: Hitler is egyszerre volt állam- és kormányfõ. Jellemzõ, hogy a parlamentnek nagyjából a harmada volt jelen, mert a képviselõk jelentõs része már bujkált vagy börtönben volt.
Ezekkel az eseményekkel kezdõdött a magyar államszervezet haláltusája, hiszen a törvényesség látszólagos fenntartása valójában az állam intézményeinek kiüresedését hozta magával. A szétesést csak fokozta, hogy a hatalomátvétel alsóbb szinten is megtörtént: a városokban, községekben is a nyilasok kezébe került a hatalom gyakorlása.
Magyarország fõvárosa: Sopron és Kõszeg
A nyilasuralom ekkor már messze nem terjedt ki az ország egészére. A Vörös Hadsereg elõrenyomulása folytán 1944 utolsó hónapjaiban az ország keleti részérõl egyre nagyobb mértékben szorultak ki a német csapatok. A fenyegetõ elõrenyomulás hatására a Szálasi-kormány fölgyorsította az ország keleti részének kiürítésére már az októberi puccs elõtt megkezdett elõkészületeket.
Szálasi elõször a Vörös Hadsereg által fenyegetett keleti országrészek teljes evakuálását szerette volna elérni, ez azonban a realitásokhoz egyébként nem ragaszkodó nyilasok számára is képtelenségnek tûnt. A kiürítés így szûkebb körû lett: a novemberben megfogalmazott rendeletek szerint a közalkalmazottaknak, a nyilas párttagoknak, a katonai és munkaszolgálatra alkalmas személyeknek, a tudósoknak, tanároknak és más hasonló kategóriáknak tették kötelezõvé az áttelepülést a nyugati országrészbe.
Az áttelepülés ellen több helyen tiltakozás bontakozott ki. A közigazgatási vezetõk döntõ többsége azonban elhagyta hivatali körzetét, mert a propaganda hatására rettegtek a szovjet megszállástól. A szétesést csak fokozták az evakuálásért felelõs kormánybiztosok vitái az egymást átfedõ hatáskörök miatt, valamint a nyilasterror és a hadseregek ki- és bejövetele okozta káosz.
hirdetés
Budapest és a központi kormányszervek evakuálását a németek kezdetben nem támogatták, hiszen megítélésük szerint fölöslegesen vette volna el a vasúti kapacitást a hadsereg elõl, a gyárak és egyéb értékek elszállítására viszont örömmel adtak vagonokat. Végül Szálasi többszöri kifejezett kérésére november közepén Veesenmayer engedélyt adott a központi kormányzat Sopronba és Kõszegre telepítésére. Ezt nevezték a honfoglalás korából fölelevenített szóval Gyepû II.-nek; a Gyepû I. Szálasinak a Bakonyban berendezni tervezett bunkerét jelölte, a Gyepû III. pedig az ország teljes szovjet megszállása esetén Németországot.
Gyepû II. - a Szálasi-bunker lejárata
Forrás: Wikipedia
A miniszterelnökség központja Kõszeg lett, az igencsak csonka országgyûlésé pedig Sopron. Megfelelõ mûködésrõl természetesen szó sem lehetett, az iratok és a hivatalnokok nagy része az ostromlott Budapesten maradt. Az államszervezet ekkor már lényegében mûködésképtelen volt, hiszen a nyugati határszél városai nem voltak képesek befogadni és mûködtetni a magyar állam központi apparátusát.
A hivataloknak leginkább a nyilas párt terveinek kidolgozása, gyakorlatba ültetése adott feladatot. Ezek a tervek 1945 január-februárjában erõsen tragikomikusnak tûntek. 1944 decemberében kezdték el szervezni az egész nemzetet 14 rendbe besoroló Dolgozó Nemzet Hivatásrendjét - határidõ: 1945. május 1. -, elbírálták a Budapest helyreállítására kiírt 1 millió pengõs tervpályázatot, vagy éppen kidolgozták a Szálasi országjárásának állomásain a közigazgatás és a lakosság viselkedését szabályozó terjedelmes utasítást... Ekkor a nyilasok uralma már csupán az ország legnyugatibb megyéire terjedt ki, keleten már a Vörös Hadsereg volt az úr.
1945. március végén aztán a központi kormányszervek - vagy legalábbis ami megmaradt belõlük - továbbindultak a Gyepû III-ra, vagyis az akkor Németországhoz tartozó Ausztria területére. Március legvégén a kormány és maga Szálasi is elhagyta Magyarországot. Németországban sok inzultus érte õket, Szöllõsi Jenõ nyilas miniszterelnök-helyettest és kíséretét például német katonák fosztották ki.
Újrakezdés szinte nulláról
A német összeomlás elõestéjén senki sem törõdött a kóborló magyar hivatalokkal és vezetõikkel. A Szálasi-kormány még Ausztriában is úgy tett, mintha egy országot irányítana. Rendszeresen ülésezett, az utolsó megbeszélését 1945. május 1-jén délelõtt tartotta: Szálasi arról beszélt, hogy szerinte a háborúban az igazi fordulat 1946-ban várható. Ekkor Magyarországon már három hete béke és szovjet megszállás volt.
A központi kormányzat hivatalnokai szétszóródtak Németországban, sokan soha nem tértek haza Magyarországra, az iratanyag a többszöri kiürítések alkalmával, vagy éppen Budapest ostromakor károsodott, a minisztériumoknak és hivataloknak otthont adó épületek jelentõs része megsemmisült.
Se épület, se szakember, se iratok. Innen kellett újraszerveznie a magyar állam mûködését az 1944 decemberében Debrecenben megalakult Ideiglenes Kormánynak. Trianonban az ezeréves magyar állam határai szûntek meg, 1944-45 fordulóján pedig az ezeréves állam közigazgatásával és államgépezetével is ez történt.
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
spartakusz
- 2013. June 18. 13:11:23
#12 |
spartakusz
- 2013. June 21. 04:35:20
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.