Ja, egy nagy fa(llo)sz-sĂĄg az egĂŠsz!

Na, ĂśrĂźlĂśk, hogy volt nĂŠmi visszhangja a fotĂłknak.

Még annyit hozzátennék, hogy a sírok (a magyarok és a zsidók is) többnyire a XIX. sz. 40-50-es éveibõl vannak, már amelyiken még ki lehet venni ... na meg amelyik zsidó síron fel van arab számokkal is tüntetve. Szóval az emancipációs törvény elõtti idõkbõl, és tkp. csak az nyitotta meg az utat a nagy kazár áradat elõtt. És a Dunántúlról vannak a fotók, a Balcsi mellõl, amit lényegesen késõbb ért el a kelet felõl terjedõ kazár hullám. Szóval egy régebbi gyökerû zsidó közösségrõl van még szó, ahogy Imi is írta.

De amúgy a magyar (keresztény) sírokon is meglepõdtem, mert tényleg nem láttam keresztet - az egyetlen kereszt egy volt ezredes sírján volt, ott is a címerben... Pap Gábor megörülne, gyakorlatiolag csak õsi "pogány" szimbólumok vannak. És sajnos már elmosódottak a szövegek, de ahol olvasható, ott nagyon élettel teliek. Olyanok, mintha az ember közvetlenül az elhunyttal beszélgetne... "Én fekszem itt, Birmainé Kovács Mariska, aki három gyermeknek voltam édesanyja..." meg "Állj meg vándor egy pillanatra és gondolj rám, Szanyi Józsefre, akit 53 évesen tettek a sírba..." Jó, most ezeket improvizáltam, de ez a stílus. Egy másik világ üzenete.