Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Húsmaffia: Amirõl nem szÃvesen beszélnek
Jel a kulcsszóhoz: maffia! Valóságos maffia épült ki annak érdekében, hogy a német húsipar versenyképessége megõrizhesse vezetõ helyét Európában. A húsipari munkások kelet-európaiak, akiket módszeresen és szervezetten zsákmányolnak ki különbözõ közvetÃtõk és munkaszervezõk. Szakszervezeti aktivista segÃt feltárni, hogy mirõl nem beszélnek szÃvesen Németországban.
Bár a német hústermékek ára átlagosan 28 százalékkal magasabb az uniós országok átlagáránál (a hús többe kerül, mint Franciaországban vagy akár Belgiumban), a német húsipar mégis Európa legversenyképesebbjének számÃt. Miközben a foglalkoztatottak száma az elmúlt években stagnál vagy csökken, ennek az ágazatnak egy munkaórára lebontott kibocsátása évrõl évre emelkedik: csökkennek vagy stagnálnak a költségek, a bevétel viszont növekszik.
A nagy húsipari cégek folyamatosan terjeszkednek és gigantikus beruházásokat terveznek. A húsipar csak 2012-ben majdnem ötven százalékkal növelte az összkapacitását. A németek Európa legfõbb húsexportõrei. A fõ konkurensei, a dán, a belga és a holland húsfeldolgozók pedig nem képesek biztosÃtani az exportmennyiségek titkát, az olcsó munkaerõt.
A jelenlegi szabályozási keret Németországban két évtizede tökéletesen kiszolgálja a húsipari kis- és nagyvállalati tulajdonos érdekeit. A siker kulcsa lényegében a kelet-európai munkavállalókban rejlik, akik sok esetben éhbérért dolgoznak éjjel-nappal a német vágóhidakon, és ha holnap hazamennének, a német húsipar azonnal összeomlana.
A kép csak illusztráció
Fotó: AFP / Barbara Sax
Négy-öt évente egy-egy súlyosabb botrány rázza meg a német sajtót: kergemarhakóros vagy dioxintartalmú húskészÃtményeket, újracÃmkézett, romlott termékeket, esetleg marhahúsként eladott lóhúst találnak a hûtõraktárakban. De ha elül a botrány, minden folyik ugyanúgy tovább. Arról, hogy mi van a háttérben, kevés szó esik, csupán néhány elkötelezett újságÃró foglalkozik a rendszert kiszolgáló háttériparral, amely nemcsak a fekete foglalkoztatással és adócsalással van összefüggésben, hanem mozgatóin keresztül a szervezett bûnözéssel, fegyver-, kábÃtószer- és emberkereskedelemmel.
Csavaros szerzõdések
Elõször 1998-ban szólaltak meg pórul járt magyar hentesek, akiket északnémet vágóhidakon vertek át, Ãrja Adrian Peter német újságÃró Die Fleischmafia (Húsmaffia) cÃmû könyvében. A leÃrás szerint a munkavállalóknak egy magyar közvetÃtõ cég Ãgért jó keresetet, de a helyszÃnen napi 12-14-16, vagy akár 20 órát dolgoztatták õket szünet nélkül. A fizetés törtrésze volt annak, amit Ãgértek, és volt olyan férfi, akinek sérült kézzel is dolgoznia kellett. Sokan közülük visszamenekültek Magyarországra az embertelen körülmények elõl. A tizenöt évvel ezelõtt ismertté vált kizsákmányoló rendszer nemhogy megszûnt volna, hanem széles körben elterjedt és szervesen beépült az ágazatba.
A németek a 2000-es évek eleje óta tartottak attól, hogy az EU bõvÃtésével kelet-európai munkaerõ árasztja el a hazai munkaerõpiacot. Annak ellenére, hogy a Schröder-kormány korlátozta a munkavállalást a csatlakozó közép-kelet-európaiak elõtt, a vállalatok megtalálták azokat a jogi kiskapukat, melyek révén tömegével tudtak olcsó munkaerõt behozni azokba az ágazatokba, melyekben nem volt órabérminimum.
A húsiparban ez fénysebességgel zajlott: alig egy-két év leforgása alatt több tucat német hentest, csontozót bocsátottak el egyik napról a másikra, helyettük pedig lengyel, román, magyar stb. munkások érkeztek. De nem a húsfeldolgozó alkalmazásában, hanem egy alvállalkozóéban, amely az adott munka sikeres elvégzésére szerzõdött le a megbÃzóval egy németül “munkaszerzõdésnek” (Werkvertrag) hÃvott vállalkozói szerzõdés keretében. (Errõl azt kell tudni, hogy az eredménykötelem a fontos, akár a magyar vállalkozási szerzõdéseknél. Ha el van végezve a munka, akkor van fizetség, ha nincs vagy hiányos a teljesÃtés, akkor ezzel arányos az ellentételezés.) Németországban ilyen szerzõdések köttetnek házak épÃtésénél, felújÃtásánál, kisipari szolgáltatások elvégzésénél, de még mûvészi alkotások vagy szakvélemények- és tervek elkészÃtésénél is.
KönnyÃtett foglalkoztatás
“A húsiparban ez a konstrukció álságos módon, illegálisan mûködik”, véli Matthias Brümmer, az NGG szakszervezet oldenburgi irodavezetõje. Egyrészt a munkavállalók státusza sem stimmel, mert a kelet-európai munkaerõ a vállalat rendes alkalmazásban álló munkatársait helyettesÃti. Ezen kÃvül az alvállalkozó is csak látszatfoglalkoztató. Az emberek munkavégzésének a helye a német húsfeldolgozó telephelyén van, a “bérmunkásokat” a megbÃzó munkafelügyelõi képzik ki, a hentesek a cég húsáruját dolgozzák fel, nagy részben a cég munkaeszközeivel, a cég alkalmazásában álló fõnökök által diktált tempó és rend szerint.
Matthias Brümmer
Ennek a vállalkozási szerzõdésformának köszönhetõen a kiküldött hentesekre nem vonatkozik automatikusan semmilyen minimálbér vagy kollektÃv szerzõdés, sõt legtöbb esetben bérezéssel kapcsolatos igénnyel egyáltalán nem léphetnek fel. Nem használhatják a munkahelyen az alkalmazottak rendelkezésére bocsátott tereket, nem értesülnek az üzemen belül felszabaduló állásokról, még az üzemi tanács sem képviselheti érdekeiket. Olyan, mintha nem is léteznének bent a gyárban. A vállalatok számára hatalmas elõny, hogy nem kell törõdniük a munkaerõkölcsönzésre vonatkozó munkajogi szabályokkal, és az egészség- és társadalombiztosÃtási hozzájárulást sem nekik kell fizetniük a dolgozók után.
A Werkvertrag nemcsak a foglalkoztatást könnyÃti meg a cégeknek, hanem teljesen kiszolgáltatja a munkásokat (nemcsak a húsiparban, hanem például az épÃtõ- és vendéglátóiparban is). Az ágazat versenyképességét nem lehetne biztosÃtani enélkül. Modern rabszolgaságról, napszámosokról beszél a német sajtó, aki pedig közelebbrõl megnézi, mi történik, az hamar rájön, hogy ebben semmi túlzás nincs.
KözvetÃtés – félpénzen
„Észak-németországi munkahelyre keresünk sertéscombcsontozásra gyakorlott henteseket, húsipari szakmunkásokat. Szállást biztosÃtunk, a kiutazás szervezetten történik. Német nyelvtudás nem szükséges. Jelentkezni lehet: fényképes önéletrajz küldésével az xxx email-cÃmre” – a legtöbb magyarnak, románnak, bolgárnak egy ehhez hasonló hirdetéssel kezdõdik a történet.
A hirdetést rendszerint egy otthoni vagy Németországban bejegyzett vállalkozás adja fel, mely ha húsipari cégnek is tünteti fel magát hivatalosan, gyakorlatilag nem más, mint közvetÃtõ. Vele kötnek a nagy német húsipari cégek vállalkozási szerzõdést (Werkvertrag), melynek keretében kiad az alvállalkozónak egy bizonyos mennyiségû munkát (például napi 10 ezer disznó feldolgozását).
A cégnek azonban csupán annyi a feladata, hogy beszervezzen minden napra szükséges mennyiségû embert a hentesüzemekbe, vágóhidakra, akikkel ennek fejében megállapodik egy bizonyos összegben. Jó esetben a német cég kifizeti az ágazatban szokásos (ám törvényben nem rögzÃtett) 8,50-9 eurós órabért a közvetÃtõ cég munkásainak, de szigorúan csak a közvetÃtõ cégen keresztül.
Mivel a munkavállalónak fogalma sincs arról, hogy a német cég mennyit fizetett ki neki, a közvetÃtõ gyakorlatilag annyit fizet, amennyit akar. Nem ritka, hogy a normál órabér helyett a munkások 2,50-4 euró között kapnak végül kézhez óránként, ami német viszonyok között a túlélésre sem elég. A többi pénz a közvetÃtõ markát üti: a beszervezõ cég tehát, minden munkavállaló órabérén keres majdnem ugyanannyit, mint amennyit a munkavállaló maga.
Titkos összetétel
Fotó: AFP / Barbara Sax
Adósság munkakezdés elõtt
A közvetÃtõ ugyan a hirdetésben azt Ãgéri, hogy szállást biztosÃtanak a munkavállalóknak, ez nem jelent mást, mint hogy a közvetÃtõ cég kibérel a foglalkoztatottak számára valamilyen ingatlant, ahol a több tucat emberét a lehetõ legszûkösebben és legolcsóbban szállásolja el. „Hihetetlenül méltatlan körülmények között vannak”, meséli Matthias Brümmer, az oldenburgi NGG szakszervezet irodavezetõje. „Házaspárokat 2-3 másik párral egy szobában altatnak, ahol persze nincs semmilyen privátszféra. Olyan szobák is vannak, ahol négy ágyban nyolcan alszanak egymást váltva: mÃg az egyik turnus dolgozik, a másik alszik és fordÃtva. Egyetlen ágyért simán aláÃrathatnak 2-300 eurós bérleti szerzõdéseket”, sorolja döbbenten Brümmer. A szállások legtöbbször lerobbant szállók, kaszárnyák, bentlakások épületei, melyekért a közvetÃtõ cégeknek alig kell fizetniük, a munkavállalóktól viszont a reális lakbér négy-ötszörösét is elveszik.
A közvetÃtõ cégek – a németek alvállalkozói – nem állnak meg ennyinél: amint megérkeztek a munkavállalók, rögtön újabb és újabb váratlan költségekkel és levonásokkal állnak szemben: ki kell fizetniük elõre a munkaruhát, késeket, munkaeszközöket, valamint a szállÃtást az üzembe és vissza. „Még el sem kezdtek dolgozni, máris legalább 250-300 eurós adóságuk van a közvetÃtõ cég felé, és innen csak futnak a pénzük után”, mondja Brümmer.
Még a szociális juttatásokat is lenyúlják
Természetesen ahogy a szállást, úgy a fuvarozást is alvállalkozók végzik: a pénz pedig újból az õ zsebükbe folyik be. Hónap végén – ha a munkavállalóknak szerencséjük van – megkapják havi bérüket, amibõl le-levonnak 50-150 eurót a legkülönbözõbb apróságok miatt (általában arra hivatkozva, hogy a németek kifogásolják a hús minõségét).
A legkreatÃvabb közvetÃtõk még ennél is tovább mennek, és felveszik a munkavállalóknak járó szociális juttatásokat is. „Minden gyerekes családot megillet a német családi pótlék (Kindergeld, 'gyerekpénz', egy gyerek után 184 euró, kettõ esetén 368 euró és Ãgy tovább), még akkor is, ha a család Magyarországon, vagy Romániában él. A vágóhidak alvállalkozói sok esetben elteszik ezt a pénzt, mert a munkavállalók nem ismerik ennek lehetõségét, vagy nem tudják pontosan, mennyi pénz illetné meg õket. A végtelenségig kitolnak velük!” – mondja Brümmer a hvg.hu-nak.
Amennyi megmarad – rendszerint 1300 euró körüli összeg – csak szûkös életet engedne meg, de a munkavállalók ebbõl is tesznek félre és küldenek haza pénzt.
Ki, hogyan profitál ebbõl a rendszerbõl?
Egy román fiatalember mesélte a hamburgi buszpályaudvaron, miután éppen visszaérkezett, hogy folytassa munkáját az egyik német húsfeldolgozóban, hogy eddig nyolc különbözõ közvetÃtõ cégnek dolgozott, és a legkülönbözõbb módon szúrtak ki vele. Egyszer kezébe került egyhavi fizetési elszámolása, amin bruttó 6000 euró állt, ami valószÃnûtlenül magas fizetés még diplomás, tapasztalt munkaerõ esetében is. Ezen nagyon csodálkozott, mert ettõl a cégtõl havonta 8-900 eurót kapott kézhez. De mi történt a maradék 5200 euróval, kik és hogyan osztották szét maguk között? – tette fel magának a kérdést.
A kép csak illusztráció
Fotó: AFP / Johannes Eisele
„Ha ilyet látunk, akkor abból elég nagy bizonyossággal arra következtethetünk, hogy pénzmosás folyik a háttérben”, mondja Brümmer. „Tiszta jövedelemmé változtatnak szervezett bûnözésbõl (prostitúció, fegyver- vagy kábÃtószerkereskedelem) származó pénzeket.” Brümmer szerint a vágóhidak is tisztában vannak azzal, hogy milyen alvállalkozókkal van dolguk. De õk is profitálnak a rendszerbõl, hiszen nem kell túlórákat vagy a szabadságot fizetni a dolgozóknak. Hasznot húz az alvállalkozó, aki ugyancsak leveszi a maga részét a pénzbõl, sõt sokszor egész alvállalkozói láncról van szó, Ãgy ennek megfelelõen mindenkit megillet a maga részesedése. És persze hasznot húz a közvetÃtõ cég, amelyik külföldön szervezi be az embereket.
De jól jön ez a háttéripar a helyi szolgáltató szférának is: annak a vállalkozónak például (gyakran egybeesik a közvetÃtõ céggel), aki a szálláshelyet biztosÃtja. Egy szobáért, ahol nyolcan laknak, akár 1000 eurót is elkérnek. És végül a település is profitál, ahol a munkavállalók laknak, hiszen megnõ a fogyasztás, gyarapszik a vásárlóerõ” – mondja Brümmer, aki szerint mindezt a dolgozók kizsákmányolásából – akiket odahaza nagy valószÃnûséggel a munaknélküliség várna.
Az épÃtõiparban sem uralkodnak szögesen eltérõ viszonyok, csak ott néhány éve bevezették az ágazati minimálbért, Ãgy hivatalosan nem lehet már bármennyit fizetni a rászoruló munkásoknak. A húsipari lobbinak, úgy tûnik, akkora hatalma van, hogy a helyzet itt nehezen változik. Pedig az NGG szakszervezet számÃtásai szerint csupán 9 centtel kellene egy kiló disznóhúsért többet fizetni a német üzletekben, hogy az összes húsipari dolgozó ténylegesen megkaphassa a 8,50-9 eurós órabérét.
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakkal!
Link
Bár a német hústermékek ára átlagosan 28 százalékkal magasabb az uniós országok átlagáránál (a hús többe kerül, mint Franciaországban vagy akár Belgiumban), a német húsipar mégis Európa legversenyképesebbjének számÃt. Miközben a foglalkoztatottak száma az elmúlt években stagnál vagy csökken, ennek az ágazatnak egy munkaórára lebontott kibocsátása évrõl évre emelkedik: csökkennek vagy stagnálnak a költségek, a bevétel viszont növekszik.
A nagy húsipari cégek folyamatosan terjeszkednek és gigantikus beruházásokat terveznek. A húsipar csak 2012-ben majdnem ötven százalékkal növelte az összkapacitását. A németek Európa legfõbb húsexportõrei. A fõ konkurensei, a dán, a belga és a holland húsfeldolgozók pedig nem képesek biztosÃtani az exportmennyiségek titkát, az olcsó munkaerõt.
A jelenlegi szabályozási keret Németországban két évtizede tökéletesen kiszolgálja a húsipari kis- és nagyvállalati tulajdonos érdekeit. A siker kulcsa lényegében a kelet-európai munkavállalókban rejlik, akik sok esetben éhbérért dolgoznak éjjel-nappal a német vágóhidakon, és ha holnap hazamennének, a német húsipar azonnal összeomlana.
A kép csak illusztráció
Fotó: AFP / Barbara Sax
Négy-öt évente egy-egy súlyosabb botrány rázza meg a német sajtót: kergemarhakóros vagy dioxintartalmú húskészÃtményeket, újracÃmkézett, romlott termékeket, esetleg marhahúsként eladott lóhúst találnak a hûtõraktárakban. De ha elül a botrány, minden folyik ugyanúgy tovább. Arról, hogy mi van a háttérben, kevés szó esik, csupán néhány elkötelezett újságÃró foglalkozik a rendszert kiszolgáló háttériparral, amely nemcsak a fekete foglalkoztatással és adócsalással van összefüggésben, hanem mozgatóin keresztül a szervezett bûnözéssel, fegyver-, kábÃtószer- és emberkereskedelemmel.
Csavaros szerzõdések
Elõször 1998-ban szólaltak meg pórul járt magyar hentesek, akiket északnémet vágóhidakon vertek át, Ãrja Adrian Peter német újságÃró Die Fleischmafia (Húsmaffia) cÃmû könyvében. A leÃrás szerint a munkavállalóknak egy magyar közvetÃtõ cég Ãgért jó keresetet, de a helyszÃnen napi 12-14-16, vagy akár 20 órát dolgoztatták õket szünet nélkül. A fizetés törtrésze volt annak, amit Ãgértek, és volt olyan férfi, akinek sérült kézzel is dolgoznia kellett. Sokan közülük visszamenekültek Magyarországra az embertelen körülmények elõl. A tizenöt évvel ezelõtt ismertté vált kizsákmányoló rendszer nemhogy megszûnt volna, hanem széles körben elterjedt és szervesen beépült az ágazatba.
A németek a 2000-es évek eleje óta tartottak attól, hogy az EU bõvÃtésével kelet-európai munkaerõ árasztja el a hazai munkaerõpiacot. Annak ellenére, hogy a Schröder-kormány korlátozta a munkavállalást a csatlakozó közép-kelet-európaiak elõtt, a vállalatok megtalálták azokat a jogi kiskapukat, melyek révén tömegével tudtak olcsó munkaerõt behozni azokba az ágazatokba, melyekben nem volt órabérminimum.
A húsiparban ez fénysebességgel zajlott: alig egy-két év leforgása alatt több tucat német hentest, csontozót bocsátottak el egyik napról a másikra, helyettük pedig lengyel, román, magyar stb. munkások érkeztek. De nem a húsfeldolgozó alkalmazásában, hanem egy alvállalkozóéban, amely az adott munka sikeres elvégzésére szerzõdött le a megbÃzóval egy németül “munkaszerzõdésnek” (Werkvertrag) hÃvott vállalkozói szerzõdés keretében. (Errõl azt kell tudni, hogy az eredménykötelem a fontos, akár a magyar vállalkozási szerzõdéseknél. Ha el van végezve a munka, akkor van fizetség, ha nincs vagy hiányos a teljesÃtés, akkor ezzel arányos az ellentételezés.) Németországban ilyen szerzõdések köttetnek házak épÃtésénél, felújÃtásánál, kisipari szolgáltatások elvégzésénél, de még mûvészi alkotások vagy szakvélemények- és tervek elkészÃtésénél is.
KönnyÃtett foglalkoztatás
“A húsiparban ez a konstrukció álságos módon, illegálisan mûködik”, véli Matthias Brümmer, az NGG szakszervezet oldenburgi irodavezetõje. Egyrészt a munkavállalók státusza sem stimmel, mert a kelet-európai munkaerõ a vállalat rendes alkalmazásban álló munkatársait helyettesÃti. Ezen kÃvül az alvállalkozó is csak látszatfoglalkoztató. Az emberek munkavégzésének a helye a német húsfeldolgozó telephelyén van, a “bérmunkásokat” a megbÃzó munkafelügyelõi képzik ki, a hentesek a cég húsáruját dolgozzák fel, nagy részben a cég munkaeszközeivel, a cég alkalmazásában álló fõnökök által diktált tempó és rend szerint.
Matthias Brümmer
Ennek a vállalkozási szerzõdésformának köszönhetõen a kiküldött hentesekre nem vonatkozik automatikusan semmilyen minimálbér vagy kollektÃv szerzõdés, sõt legtöbb esetben bérezéssel kapcsolatos igénnyel egyáltalán nem léphetnek fel. Nem használhatják a munkahelyen az alkalmazottak rendelkezésére bocsátott tereket, nem értesülnek az üzemen belül felszabaduló állásokról, még az üzemi tanács sem képviselheti érdekeiket. Olyan, mintha nem is léteznének bent a gyárban. A vállalatok számára hatalmas elõny, hogy nem kell törõdniük a munkaerõkölcsönzésre vonatkozó munkajogi szabályokkal, és az egészség- és társadalombiztosÃtási hozzájárulást sem nekik kell fizetniük a dolgozók után.
A Werkvertrag nemcsak a foglalkoztatást könnyÃti meg a cégeknek, hanem teljesen kiszolgáltatja a munkásokat (nemcsak a húsiparban, hanem például az épÃtõ- és vendéglátóiparban is). Az ágazat versenyképességét nem lehetne biztosÃtani enélkül. Modern rabszolgaságról, napszámosokról beszél a német sajtó, aki pedig közelebbrõl megnézi, mi történik, az hamar rájön, hogy ebben semmi túlzás nincs.
KözvetÃtés – félpénzen
„Észak-németországi munkahelyre keresünk sertéscombcsontozásra gyakorlott henteseket, húsipari szakmunkásokat. Szállást biztosÃtunk, a kiutazás szervezetten történik. Német nyelvtudás nem szükséges. Jelentkezni lehet: fényképes önéletrajz küldésével az xxx email-cÃmre” – a legtöbb magyarnak, románnak, bolgárnak egy ehhez hasonló hirdetéssel kezdõdik a történet.
A hirdetést rendszerint egy otthoni vagy Németországban bejegyzett vállalkozás adja fel, mely ha húsipari cégnek is tünteti fel magát hivatalosan, gyakorlatilag nem más, mint közvetÃtõ. Vele kötnek a nagy német húsipari cégek vállalkozási szerzõdést (Werkvertrag), melynek keretében kiad az alvállalkozónak egy bizonyos mennyiségû munkát (például napi 10 ezer disznó feldolgozását).
A cégnek azonban csupán annyi a feladata, hogy beszervezzen minden napra szükséges mennyiségû embert a hentesüzemekbe, vágóhidakra, akikkel ennek fejében megállapodik egy bizonyos összegben. Jó esetben a német cég kifizeti az ágazatban szokásos (ám törvényben nem rögzÃtett) 8,50-9 eurós órabért a közvetÃtõ cég munkásainak, de szigorúan csak a közvetÃtõ cégen keresztül.
Mivel a munkavállalónak fogalma sincs arról, hogy a német cég mennyit fizetett ki neki, a közvetÃtõ gyakorlatilag annyit fizet, amennyit akar. Nem ritka, hogy a normál órabér helyett a munkások 2,50-4 euró között kapnak végül kézhez óránként, ami német viszonyok között a túlélésre sem elég. A többi pénz a közvetÃtõ markát üti: a beszervezõ cég tehát, minden munkavállaló órabérén keres majdnem ugyanannyit, mint amennyit a munkavállaló maga.
Titkos összetétel
Fotó: AFP / Barbara Sax
Adósság munkakezdés elõtt
A közvetÃtõ ugyan a hirdetésben azt Ãgéri, hogy szállást biztosÃtanak a munkavállalóknak, ez nem jelent mást, mint hogy a közvetÃtõ cég kibérel a foglalkoztatottak számára valamilyen ingatlant, ahol a több tucat emberét a lehetõ legszûkösebben és legolcsóbban szállásolja el. „Hihetetlenül méltatlan körülmények között vannak”, meséli Matthias Brümmer, az oldenburgi NGG szakszervezet irodavezetõje. „Házaspárokat 2-3 másik párral egy szobában altatnak, ahol persze nincs semmilyen privátszféra. Olyan szobák is vannak, ahol négy ágyban nyolcan alszanak egymást váltva: mÃg az egyik turnus dolgozik, a másik alszik és fordÃtva. Egyetlen ágyért simán aláÃrathatnak 2-300 eurós bérleti szerzõdéseket”, sorolja döbbenten Brümmer. A szállások legtöbbször lerobbant szállók, kaszárnyák, bentlakások épületei, melyekért a közvetÃtõ cégeknek alig kell fizetniük, a munkavállalóktól viszont a reális lakbér négy-ötszörösét is elveszik.
A közvetÃtõ cégek – a németek alvállalkozói – nem állnak meg ennyinél: amint megérkeztek a munkavállalók, rögtön újabb és újabb váratlan költségekkel és levonásokkal állnak szemben: ki kell fizetniük elõre a munkaruhát, késeket, munkaeszközöket, valamint a szállÃtást az üzembe és vissza. „Még el sem kezdtek dolgozni, máris legalább 250-300 eurós adóságuk van a közvetÃtõ cég felé, és innen csak futnak a pénzük után”, mondja Brümmer.
Még a szociális juttatásokat is lenyúlják
Természetesen ahogy a szállást, úgy a fuvarozást is alvállalkozók végzik: a pénz pedig újból az õ zsebükbe folyik be. Hónap végén – ha a munkavállalóknak szerencséjük van – megkapják havi bérüket, amibõl le-levonnak 50-150 eurót a legkülönbözõbb apróságok miatt (általában arra hivatkozva, hogy a németek kifogásolják a hús minõségét).
A legkreatÃvabb közvetÃtõk még ennél is tovább mennek, és felveszik a munkavállalóknak járó szociális juttatásokat is. „Minden gyerekes családot megillet a német családi pótlék (Kindergeld, 'gyerekpénz', egy gyerek után 184 euró, kettõ esetén 368 euró és Ãgy tovább), még akkor is, ha a család Magyarországon, vagy Romániában él. A vágóhidak alvállalkozói sok esetben elteszik ezt a pénzt, mert a munkavállalók nem ismerik ennek lehetõségét, vagy nem tudják pontosan, mennyi pénz illetné meg õket. A végtelenségig kitolnak velük!” – mondja Brümmer a hvg.hu-nak.
Amennyi megmarad – rendszerint 1300 euró körüli összeg – csak szûkös életet engedne meg, de a munkavállalók ebbõl is tesznek félre és küldenek haza pénzt.
Ki, hogyan profitál ebbõl a rendszerbõl?
Egy román fiatalember mesélte a hamburgi buszpályaudvaron, miután éppen visszaérkezett, hogy folytassa munkáját az egyik német húsfeldolgozóban, hogy eddig nyolc különbözõ közvetÃtõ cégnek dolgozott, és a legkülönbözõbb módon szúrtak ki vele. Egyszer kezébe került egyhavi fizetési elszámolása, amin bruttó 6000 euró állt, ami valószÃnûtlenül magas fizetés még diplomás, tapasztalt munkaerõ esetében is. Ezen nagyon csodálkozott, mert ettõl a cégtõl havonta 8-900 eurót kapott kézhez. De mi történt a maradék 5200 euróval, kik és hogyan osztották szét maguk között? – tette fel magának a kérdést.
A kép csak illusztráció
Fotó: AFP / Johannes Eisele
„Ha ilyet látunk, akkor abból elég nagy bizonyossággal arra következtethetünk, hogy pénzmosás folyik a háttérben”, mondja Brümmer. „Tiszta jövedelemmé változtatnak szervezett bûnözésbõl (prostitúció, fegyver- vagy kábÃtószerkereskedelem) származó pénzeket.” Brümmer szerint a vágóhidak is tisztában vannak azzal, hogy milyen alvállalkozókkal van dolguk. De õk is profitálnak a rendszerbõl, hiszen nem kell túlórákat vagy a szabadságot fizetni a dolgozóknak. Hasznot húz az alvállalkozó, aki ugyancsak leveszi a maga részét a pénzbõl, sõt sokszor egész alvállalkozói láncról van szó, Ãgy ennek megfelelõen mindenkit megillet a maga részesedése. És persze hasznot húz a közvetÃtõ cég, amelyik külföldön szervezi be az embereket.
De jól jön ez a háttéripar a helyi szolgáltató szférának is: annak a vállalkozónak például (gyakran egybeesik a közvetÃtõ céggel), aki a szálláshelyet biztosÃtja. Egy szobáért, ahol nyolcan laknak, akár 1000 eurót is elkérnek. És végül a település is profitál, ahol a munkavállalók laknak, hiszen megnõ a fogyasztás, gyarapszik a vásárlóerõ” – mondja Brümmer, aki szerint mindezt a dolgozók kizsákmányolásából – akiket odahaza nagy valószÃnûséggel a munaknélküliség várna.
Az épÃtõiparban sem uralkodnak szögesen eltérõ viszonyok, csak ott néhány éve bevezették az ágazati minimálbért, Ãgy hivatalosan nem lehet már bármennyit fizetni a rászoruló munkásoknak. A húsipari lobbinak, úgy tûnik, akkora hatalma van, hogy a helyzet itt nehezen változik. Pedig az NGG szakszervezet számÃtásai szerint csupán 9 centtel kellene egy kiló disznóhúsért többet fizetni a német üzletekben, hogy az összes húsipari dolgozó ténylegesen megkaphassa a 8,50-9 eurós órabérét.
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakkal!
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Holdas
- 2013. June 28. 17:39:21
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Még nem értékelték