Egy hideg tavaszi reggelen egy megkĂśtĂśzĂśtt embert hurcoltak a zsidĂłk nagy lĂĄrmĂĄval a rĂłmai helytartĂł elĂŠ. A helytartĂł valĂłszĂ­nĂťleg bosszankodott egy kissĂŠ, hogy mĂĄr ilyen korĂĄn zavarjĂĄk, de azutĂĄn kiment az elĂľcsarnokba. Megtanulta mĂĄr ugyanis ennek a furcsa nĂŠpnek kĂźlĂśnĂśs szokĂĄsait ĂŠs Ă­gy tudta, hogy ma, az Ăľ ĂźnnepĂźkĂśn, nem jĂśnnek be a tanĂĄcshĂĄzba, mert ezzel megfertĂľztetnĂŠk magukat. Amint az elĂľcsarnokba lĂŠpett, ĂŠs tekintete a vĂĄdlottra esett, szinte megdĂśbbenve ĂĄllt meg. Annak a megkĂśtĂśzĂśtt, fehĂŠrruhĂĄs fĂŠrfiĂşnak megjelenĂŠsĂŠben valami soha nem lĂĄtott, tiszteletet parancsolĂł valami volt, az arca, a szemei kirĂĄlyi fensĂŠget mutattak, s Ăşgy ĂĄllt ott az ĂźvĂśltĂśzĂľ, dĂźhĂśngĂľ, szitkozĂłdĂł tĂśmeg kĂśzepĂŠn, mint egy trĂłnjĂĄrĂłl elhurcolt uralkodĂł. A helytartĂł meghallgatta a vĂĄdat. A fĂľpapok ĂŠs egyĂŠb ordĂ­tozĂłk zavaros elĂľadĂĄsĂĄbĂłl vĂŠgre megĂŠrtette, hogy egy lĂĄzadĂł ĂĄll elĂľtte. Ez az ember fĂśllĂĄzadt a MĂłzes tĂśrvĂŠnye, a farizeusi hagyomĂĄnyok ellen, kirĂĄlynak mondja magĂĄt, orszĂĄgot akar alapĂ­tani, tehĂĄt veszedelmes nemcsak a sajĂĄt nĂŠpĂŠre, hanem a rĂłmai csĂĄszĂĄrra is, mert ha valaki kirĂĄlynak nevezi magĂĄt, akkor ez lĂĄzadĂĄs a csĂĄszĂĄr ellen. A helytartĂł ezutĂĄn a vĂĄdlottat magĂĄt hallgatja ki, kemĂŠny kĂŠrdĂŠseket intĂŠz hozzĂĄ, de nem talĂĄl semmi bĂźntetendĂľ cselekmĂŠnyt. A vĂĄdlott oly fĂślĂŠnyesen, oly biztosan, de minden fennhĂŠjĂĄzĂĄs nĂŠlkĂźl felel meg minden kĂŠrdĂŠsre, hogy a helytartĂł nem mer fĂślĂśtte pĂĄlcĂĄt tĂśrni. A kĂźlĂśnĂśs fĂŠrfiĂş egyetlen vĂŠdekezĂŠse az, hogy Ăľ az igazsĂĄgot hirdette.
— Mi az igazsĂĄg? — veti fĂśl a kĂŠrdĂŠst a helytartĂł; azonban nem vĂĄrja be a feleletet, hanem idegesen fĂślkel s kimegy a tĂśmeghez, amely most mĂĄr elemi erĂľvel, a helytartĂł tĂĄvozĂĄsĂĄtĂłl vĂŠrszemet kapva ĂŠs a fĂľpapoktĂłl ĂşjbĂłl fĂślheccelve, torkaszakadtĂĄbĂłl kĂśveteli a vĂĄdlott kivĂŠgzĂŠsĂŠt.
És a helytartĂł erre megijed, hogy, ha a vĂĄdlottat fĂślmenti, ezzel a csĂĄszĂĄr ĂŠrdekei ellen vĂŠt, elveszĂ­ti tekintĂŠlyes ĂĄllĂĄsĂĄt… És mindezt miĂŠrt? Csak azĂŠrt, hogy megtudja, mi az igazsĂĄg? Eh, vigyĂŠtek ezt a rendzavarĂłt, ĂŠn megadom a jogot, hogy elbĂĄnjatok vele, csak te szolga, hozz ide egy kis vizet, hogy megmossam a kezemet s ezzel elhĂĄrĂ­tsak magamrĂłl minden felelĂľssĂŠget ĂŠs Ă­gy azt mondhassam, hogy az ĂŠn kezem nem volt benne ebben a zavaros Ăźgyben.
És a fõpapok, akik ezt a fönséges arcú férfiút az õ könyveikben azzal vádolták meg az utókor elõtt, hogy a gonosz kormányhoz közel állt, vagyis annak az embere volt, azzal a hazug állítással vitték a vesztõhelyre, hogy a római kormány ellen lázított..
Mi az igazsĂĄg? Ez a kĂŠrdĂŠs rebbent el az elsĂľ nagypĂŠntek reggelĂŠn a rĂłmai helytartĂł ajkĂĄrĂłl s ez a kĂŠrdĂŠs foglalkoztatja azĂłta is a vĂŠnĂźlĂľ fĂśldtekĂŠn elĂľ halandĂłk milliĂłit. De, valamint a rĂłmai helytartĂł nem vĂĄrta meg a feleletet, hanem szinte elszĂśkĂśtt elĂľle:
ĂŠppĂşgy azĂłta is, bĂĄr sok, nagyon sok embernek lelkiismeretĂŠben fĂślbukkan ez a mindennĂŠl fontosabb kĂŠrdĂŠs, nem vĂĄrjĂĄk meg a feleletet, hanem tovĂĄbb rohannak az ĂŠlet ezernyi problĂŠmĂĄi kĂśzĂŠ.
És vajon miért?
Nem azĂŠrt, mintha nem tartanĂĄk fontosnak a feleletet, korĂĄntsem azĂŠrt, mintha nem lennĂŠnek tisztĂĄban azzal, hogy mi minden fĂźgg ennek a kĂŠrdĂŠsnek megoldĂĄsĂĄtĂłl, Ăłh, nem azĂŠrt;
ennek egĂŠszen mĂĄs oka van; megmondom kereken: fĂŠlnek tĂľle.
FĂŠlnek, az igazsĂĄg megismerĂŠsĂŠtĂľl, fĂŠlnek az igazsĂĄg leplezetlen megjelenĂŠsĂŠtĂľl, fĂŠlnek az igazsĂĄg fĂŠnyessĂŠgĂŠtĂľl.
MiĂŠrt? AzĂŠrt, mert az igazsĂĄg megismerĂŠse kĂśtelessĂŠgekkel jĂĄr, mert az igazsĂĄg megismerĂŠse terheket rĂł az emberre, korlĂĄtokat ĂĄllĂ­t fĂśl ĂŠs az erkĂślcs igĂĄjĂĄt rakja a minden felsĂľbbsĂŠget tagadĂł ĂŠs megvetĂľ kevĂŠly lelkekre.
»Egyszer a magvetĂľ kiment vetni, ĂŠs amint vetett, nĂŠmely rĂŠsze az ĂştfĂŠlre esett ĂŠs eltapostak ĂŠs az ĂŠg madarai megettĂŠk; mĂĄsik rĂŠsze a kĂľsziklĂĄra esett, ĂŠs amint kikelt, elszĂĄrad, mert nem volt neki nedvessĂŠge; mĂĄsik a tĂśvisek kĂśzĂŠ esett ĂŠs elfojtottĂĄk… Az ĂştfĂŠlre esĂľk azok, akik hallgatjĂĄk az igĂŠt, de azutĂĄn eljĂśn az ĂśrdĂśg ĂŠs kiveszi a szĂ­vĂźkbĂľl; a kĂľsziklĂĄra esĂľk azok, akik ĂśrĂśmmel fogadjĂĄk az igĂŠt, de nincs gyĂśkerĂźk: egy ideig hisznek, de a kĂ­sĂŠrtĂŠs idejĂŠn elpĂĄrtolnak; a tĂśvisek kĂśzĂŠ esĂľk azok, akik hallgatjĂĄk az igĂŠt, de kĂŠsĂľbb az ĂŠlet gondjai, a gazdagsĂĄg ĂŠs gyĂśnyĂśrĂśk elfojtjĂĄk.«
Nem tĂşlozunk, ha ezek kĂśzĂŠ szĂĄmĂ­tjuk az olyan embereket is, akik folyton keresik (legalĂĄbbis Ăľk ezt mondjĂĄk) az igazsĂĄgot, de, amikor megtalĂĄljĂĄk, akkor elfutnak elĂľle, mert az igazsĂĄg nemcsak gyĂśnyĂśrkĂśdtet, hanem diktĂĄl is.
Ezek azok a »vĂ­znĂŠlkĂźli felhĂľk, amelyeket a szelek ide s tova kergetnek, ezek Ăľszi, termĂŠketlen, kĂŠtszeresen kiveszett, gyĂśkerestĂźl kitĂŠpett fĂĄk, vad tengeri hullĂĄmok, amelyek sajĂĄt gyalĂĄzatukat tajtĂŠkozzĂĄk ki, imbolygĂł csillagok, amelyekre a sĂśtĂŠtsĂŠg ĂśrĂśk vihara vĂĄr.«
Ezek a folyton igazsĂĄgot keresĂľ, de soha meg nem talĂĄlĂł tĂŠvelygĂľk lelkiismeretĂźk megnyugtatĂĄsĂĄra, vagy inkĂĄbb elaltatĂĄsĂĄra, a legkĂźlĂśnfĂŠlĂŠbb rendszereket eszeltĂŠk ki, a legfurcsĂĄbb elmĂŠletek hĂ­veiĂźl szegĂľdtek ĂŠs a legfurfangosabb kĂŠnyelmi megoldĂĄsokat foglaltĂĄk szabĂĄlyokba, hogy Ă­gy az igazsĂĄgot sem le ne tagadjĂĄk, sem magukhoz kĂśzel ne engedjĂŠk. Ezeknek szofizmĂĄirĂłl valĂłban egy egĂŠsz nagy kĂśnyvsorozatot lehetne Ă­rni ĂŠs, mĂŠg mindig nem tudnĂłk ezt a felette gazdag anyagot teljesen kimerĂ­teni.
»Emberek fiai! — kiĂĄlt fel a zsoltĂĄros — meddig jĂĄrtok mĂŠg nehĂŠz szĂŠgyennel? miĂŠrt szeretitek a hitvĂĄnysĂĄgot ĂŠs keresitek a hazugsĂĄgot?« (4. zsolt.) MiĂŠrt futtok az igazsĂĄg megismerĂŠse elĂľl? MiĂŠrt fĂŠltek a reĂĄtok vĂĄrakozĂł jĂśvĂľnek, mondjuk a ti nyelveteken: a vĂŠgzetnek gondolata elĂľl? MiĂŠrt dĂźhĂśng lelketekben az a folyton fokozĂłdĂł idegessĂŠg? S miĂŠrt fĂŠltek legfĂľkĂŠppen ĂśnmagatoktĂłl, hogy nem mertek egy ĂłrĂĄt sem egyedĂźl, magĂĄnyban tĂślteni?
MiĂŠrt kell nektek folyton valami szĂłrakozĂĄs, hogy levertek ne legyetek; miĂŠrt kell folyton fecsegnetek akĂĄrkivel, vagy rĂĄdiĂłt hallgatnotok, vagy a leglehetetlenebb tĂĄrsasĂĄgokat hajszolnotok, csakhogy ne Ăźljenek a lelketekre holmi komor gondolatok, amelyek az elmĂşlĂĄst, a megĂśregedĂŠst, a lelki szĂĄmvĂŠtelt juttatjĂĄk az eszetekbe? MiĂŠrt nem keresitek ti az igazsĂĄgot? MiĂŠrt nem akartok azzal foglalkozni, ami lesz, ami biztosan lesz, ami mĂĄris megtĂśrtĂŠnt sok-sok rokonotokkal, barĂĄtotokkal, ismerĂľstĂśkkel? Azt mondjĂĄtok, hogy rĂĄĂŠrtek, lesz mĂŠg rĂĄ idĂľ, most mĂŠg nem is ĂŠrtek rĂĄ? HĂĄt ki, vagy mi biztosĂ­t benneteket, hogy mĂŠg rĂĄ fogtok ĂŠrni, hogy mĂŠg elegendĂľ idĂľ ĂĄll a rendelkezĂŠstekre? A naprĂłl-napra ismĂŠtlĂľdĂľ szĂśrnyĂť pĂŠldĂĄk ĂŠgĂŠszen mĂĄst mondanak!
»Elfogytak a hĂťsĂŠgesek az emberek fiai kĂśzĂśtt« — mondja a zsoltĂĄros (11. zsolt.) Pedig akkor mĂŠg nem hazudtak annyit, mint amennyit manapsĂĄg. Sokat hazudnak az emberek manapsĂĄg, de legtĂśbbet hazudnak Ăśnmaguknak. Elhitetik Ăśnmagukkal, hogy Ăľk tĂśkĂŠletesek, hogy Ăľk az erkĂślcs pĂŠldakĂŠpei, hogy Ăľk mindig az igazsĂĄgot kerestĂŠk.
Mi az igazsĂĄg?
A mai emberek igazsĂĄga az a bizonyos rendszer, amely szerint az ĂŠletĂźket berendezik, amely nekik a lehetĂľ legtĂśkĂŠletesebb kĂŠnyelmet biztosĂ­tja minden vallĂĄsi, erkĂślcsi ĂŠs vilĂĄgnĂŠzeti kĂŠrdĂŠsekkel szemben, valĂł ĂĄllĂĄsfoglalĂĄsban.
LĂĄttam egyszer kĂŠt kĂĄrtyĂĄzĂł urat; Ăśsszevesztek valamin, ami a kĂĄrtyĂĄnĂĄl nem ritka eset; erre odament hozzĂĄjuk egy zsidĂł ĂŠs mind a kettĂľnek, egy-egy botot adott a kezĂŠbe s azt a veszekedĂľk rĂśgtĂśn hasznĂĄlatba is vettĂŠk. »Suum cuiqe« (mindenkinek a magĂĄĂŠt) monda a zsidĂł nevetve ĂŠs besĂśpĂśrte az asztalon hagyott pĂŠnzt.
Suum cuique! — mondĂĄ a sĂĄtĂĄn ĂŠs az emberek kĂśzĂŠ dobott ĂŠgy olyan pompĂĄs elmĂŠletet, amellyel, ha tetszik, fĂślfalhatjĂĄk egymĂĄst, ha tetszik, megfĂŠrnek a legnagyobb ellensĂŠgĂźkkel is, csak ĂŠppen, hogy az Úr Istennel nem kell tĂśrĂľdniĂśk. Ez az elmĂŠlet pedig Ăşgy hangzik, hogy mindenki ĂźdvĂśzĂźljĂśn a sajĂĄt Ă­zlĂŠse szerint! Mindenkinek hagyjuk meg magĂĄĂŠt! Az Ăľ sajĂĄt nĂŠzetĂŠt, meggyĂľzĂľdĂŠsĂŠt, vĂŠlemĂŠnyĂŠt, Ăşgy, az IstenrĂľl,^ mint a lĂŠlek halhatatlansĂĄgĂĄrĂłl, a mĂĄsvilĂĄgrĂłl, ahonnan mĂŠg senki sem jĂśtt vissza, tehĂĄt jogunk van olyannak elkĂŠpzelni, aminĂľnek tetszik…
Mi az igazsĂĄg? Mi a valĂłsĂĄg? Mit higgyen az ember az odaĂĄt rĂĄ vĂĄrĂł dolgokrĂłl?
ProhĂĄszka OttokĂĄr, mĂŠg mint theolĂłgiai tanĂĄr Ă­rta a kĂśvetkezĂľket: »Az emberek lĂĄrmĂĄs csoportokban a bĂŠke temploma felĂŠ sietnek, a meghasonlĂĄs szelleme leesik az ĂŠgbĂľl, s az ĂśrdĂśg az Antikrisztus fĂźlĂŠbe sĂşgja az Ăşj evangĂŠliumnak ĂśsszefoglalĂĄsĂĄt: VĂĄltoztasd ÉdennĂŠ a FĂśldet, tedd azt oly szĂŠppĂŠ, hogy az emberek a szĂŠp fĂśldtĂľl elfelejtsĂŠk a mennyorszĂĄgot. Íme, az Antikrisztus, aki eljĂśtt Krisztus kĂŠpĂŠben, hogy a fĂśldet mennyorszĂĄggĂĄ vĂĄltoztassa, aki a szegĂŠnyeket szereti, de az Istent gyĂťlĂśli, aki vĂŠrtanĂşi lelkeket nevel fĂśl egy boldog fĂśldnek remĂŠnyĂŠĂŠrt, aki ĂśrĂśmet ĂŠs lendĂźletet ad a vilĂĄgnak azzal, a szĂłval: gondoljatok a fĂśldre, mint ahogy egykor mondtĂĄk: gondoljatok az ĂŠgre!… Ez a fĂśldet szeretĂľ szeretet. E szeretetnek evangĂŠliuma ez: Gondozzuk az ĂŠletet; az ĂŠlet az embernek a legfĂľbb s rĂśvid mĂŠretĂť kincse; Gondozzuk ezt mindegyikben, mert mĂĄs ĂŠlet nincsen. Senki se legyen szegĂŠny kĂśzĂśttĂźnk: a szegĂŠnysĂŠg a pokol; mĂĄs pokol nincs. Osszatok meg mindent mindenkinek: a FĂśld legyen mindnyĂĄjatokĂŠ. FĂŠlre az ĂŠlet tĂśviskoszorĂşival, s iparkodjatok minĂŠl tĂśbb boldogsĂĄgot teremteni, mert nincs pĂłtlĂŠk, nincs elĂŠgtĂŠtel az ĂŠlet utĂĄn.”…….