Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Így semmizték ki a magyarokat
Csehszlovákiában már a németek kiûzése után megkezdõdött a kisebbségek jogfosztása, a tetõpontot Benes elnök 1945. augusztus 2-án kiadott 33. dekrétuma jelentette. A felvidéki magyarok tulajdonuk után elvesztették állampolgárságukat is.
A csehszlovák kormány 1945 áprilisában közzétett kormányprogramja már elõvetítette jövõt: a dokumentum VIII. pontja ugyanis a magyar és német népességet kollektív háborús bûnösnek nyilvánította. A május közepe után hozott jogfosztó rendeletek elsõsorban a németek ellen irányultak, de Benes a magyarságot sem kímélte. Õket nyilvánította felelõsnek az 1938-as bécsi döntés nyomán bekövetkezett revízió, és a Csehszlovák állam széthullása miatt. Az új csehszlovák politikai vezetés az 1920 után tapasztalt erõszakos asszimilációs programnál is agresszívabb fellépést tervezett - írja a Rubicon.hu.
Megszoksz, vagy megszöksz
A beolvasztás elsõ állomása a nem-szláv nemzetiségek kollektív jogfosztása volt. Benes és a csehszlovák politikusok abban bíztak, hogy a mostoha körülményekkel elüldözhetik majd a kisebbségek jelentõs hányadát, az ottmaradókra pedig deportálás és erõszakos asszimiláció „lehetõségei" vártak. Ennek jegyében az 1945 májusa és októbere között hozott 143 rendelet közül 13 közvetlenül, 20 közvetetten a nem-szláv kisebbségek ellen irányult.
A Benes-dekrétumok már május 19-én vizsgálat alá vették a magyarok és németek vagyonát, június során döntöttek a mezõgazdasági tulajdon elkobzásáról, július 20-a után pedig a prágai kormány már a magyar területek kolonizálásáról – azaz szlovákok és csehek betelepítésérõl – határozott. Mindeközben a csehszlovák hivatalok elbocsátották a magyar köztisztviselõket, számûzték az egyetemekrõl a magyar diákokat, és megszüntették a magyar oktatási intézményeket. Szerte az országban „magyar perek" indultak, melyek a kollektív bûnösség elve alapján ezreket ítéltek el.
Benes jogfosztó programjának tetõpontja az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. dekrétum volt, mely valamennyi magyart és németet megfosztott állampolgárságától, vagyis de facto kizárta õket a társadalomból, és ellehetetlenítette életüket. A rendelet kiadásában nagy szerepet játszott, hogy a júliusban tartott potsdami konferencián a gyõztes nagyhatalmak nem támogatták a magyarság egyoldalú kitelepítését, ezért a csehszlovák kormánynak más módszert kellett találnia arra, hogy megszabaduljon nem kívánt kisebbségérõl.
Lakosságcsere és reszlovakizáció
Erre a legcélszerûbb eszköz a lakosságcsere volt, amit Vladimir Clementis csehszlovák külügyminiszter egyezkedés és zsarolás – a felvidéki magyarok egy részének deportálása a németek által elhagyott Szudéta-vidékre – árán 1946 februárjában egyezményben, 1947 tavaszán pedig a gyakorlatban is elért. A Benes-dekrétumok idõközben – 1946 tavaszán – törvényerõre emelkedtek és egészen az 1948-as, Klement Gottwald nevéhez fûzõdõ kommunista hatalomátvételig a kisebbségi politika fõ oszlopát képezték.
A világháború és a Gottwald-féle fordulat közötti három évben a helyi magyarságtól elvették életlehetõségeit, vagyonát, igyekeztek erõszakkal kitoloncolni az országból, majd a párizsi béke megkötése után kitelepítésekkel, kényszermunkával és az úgynevezett reszlovakizációval próbálták megtörni a kisebbségi öntudatot. A benesi idõkhöz képest már az 1948 októberében hozott törvény is enyhülést jelentett, mely hûségeskü fejében valamennyi kérvényezõnek megadta a csehszlovák állampolgárságot. Mindennek dacára a szocializmus évtizedeiben a magyarságot „revizionista" és „reakciós" kisebbségként kezelték, ennek megfelelõen önálló nemzeti identitásának ápolására a mindenkori kormányok próbáltak minél kisebb teret juttatni.
A Benes-dekrétumok számos ponton sértették az alapvetõ emberi jogokat, mivel nemzetiségi alapon diszkrimináltak, kényszermunkát vezettek be, és önkényesen rendelkeztek milliók tulajdonáról. Mindennek dacára a jogfosztó törvényeket mind a rendszerváltás utáni Csehszlovákia, mind a szétváló cseh és szlovák állam – egyes rendeletek kivételével – megõrizte jogrendjében. Sõt, 2007 során az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerzõdésének keretein belül is hatályban maradhassanak.
Link
A csehszlovák kormány 1945 áprilisában közzétett kormányprogramja már elõvetítette jövõt: a dokumentum VIII. pontja ugyanis a magyar és német népességet kollektív háborús bûnösnek nyilvánította. A május közepe után hozott jogfosztó rendeletek elsõsorban a németek ellen irányultak, de Benes a magyarságot sem kímélte. Õket nyilvánította felelõsnek az 1938-as bécsi döntés nyomán bekövetkezett revízió, és a Csehszlovák állam széthullása miatt. Az új csehszlovák politikai vezetés az 1920 után tapasztalt erõszakos asszimilációs programnál is agresszívabb fellépést tervezett - írja a Rubicon.hu.
Megszoksz, vagy megszöksz
A beolvasztás elsõ állomása a nem-szláv nemzetiségek kollektív jogfosztása volt. Benes és a csehszlovák politikusok abban bíztak, hogy a mostoha körülményekkel elüldözhetik majd a kisebbségek jelentõs hányadát, az ottmaradókra pedig deportálás és erõszakos asszimiláció „lehetõségei" vártak. Ennek jegyében az 1945 májusa és októbere között hozott 143 rendelet közül 13 közvetlenül, 20 közvetetten a nem-szláv kisebbségek ellen irányult.
A Benes-dekrétumok már május 19-én vizsgálat alá vették a magyarok és németek vagyonát, június során döntöttek a mezõgazdasági tulajdon elkobzásáról, július 20-a után pedig a prágai kormány már a magyar területek kolonizálásáról – azaz szlovákok és csehek betelepítésérõl – határozott. Mindeközben a csehszlovák hivatalok elbocsátották a magyar köztisztviselõket, számûzték az egyetemekrõl a magyar diákokat, és megszüntették a magyar oktatási intézményeket. Szerte az országban „magyar perek" indultak, melyek a kollektív bûnösség elve alapján ezreket ítéltek el.
Benes jogfosztó programjának tetõpontja az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. dekrétum volt, mely valamennyi magyart és németet megfosztott állampolgárságától, vagyis de facto kizárta õket a társadalomból, és ellehetetlenítette életüket. A rendelet kiadásában nagy szerepet játszott, hogy a júliusban tartott potsdami konferencián a gyõztes nagyhatalmak nem támogatták a magyarság egyoldalú kitelepítését, ezért a csehszlovák kormánynak más módszert kellett találnia arra, hogy megszabaduljon nem kívánt kisebbségérõl.
Lakosságcsere és reszlovakizáció
Erre a legcélszerûbb eszköz a lakosságcsere volt, amit Vladimir Clementis csehszlovák külügyminiszter egyezkedés és zsarolás – a felvidéki magyarok egy részének deportálása a németek által elhagyott Szudéta-vidékre – árán 1946 februárjában egyezményben, 1947 tavaszán pedig a gyakorlatban is elért. A Benes-dekrétumok idõközben – 1946 tavaszán – törvényerõre emelkedtek és egészen az 1948-as, Klement Gottwald nevéhez fûzõdõ kommunista hatalomátvételig a kisebbségi politika fõ oszlopát képezték.
A világháború és a Gottwald-féle fordulat közötti három évben a helyi magyarságtól elvették életlehetõségeit, vagyonát, igyekeztek erõszakkal kitoloncolni az országból, majd a párizsi béke megkötése után kitelepítésekkel, kényszermunkával és az úgynevezett reszlovakizációval próbálták megtörni a kisebbségi öntudatot. A benesi idõkhöz képest már az 1948 októberében hozott törvény is enyhülést jelentett, mely hûségeskü fejében valamennyi kérvényezõnek megadta a csehszlovák állampolgárságot. Mindennek dacára a szocializmus évtizedeiben a magyarságot „revizionista" és „reakciós" kisebbségként kezelték, ennek megfelelõen önálló nemzeti identitásának ápolására a mindenkori kormányok próbáltak minél kisebb teret juttatni.
A Benes-dekrétumok számos ponton sértették az alapvetõ emberi jogokat, mivel nemzetiségi alapon diszkrimináltak, kényszermunkát vezettek be, és önkényesen rendelkeztek milliók tulajdonáról. Mindennek dacára a jogfosztó törvényeket mind a rendszerváltás utáni Csehszlovákia, mind a szétváló cseh és szlovák állam – egyes rendeletek kivételével – megõrizte jogrendjében. Sõt, 2007 során az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerzõdésének keretein belül is hatályban maradhassanak.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
keepfargo
- 2013. August 02. 09:15:23
#2 |
Kore
- 2013. August 02. 11:17:46
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.