Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Atlantropa: a németek mesterséges kontinense
1927-ben új földrészt kívántak létrehozni Európa és Afrika egyesítésével a Földközi-tenger kiszárítása árán. A gibraltári erõmû szinte korlátlan mennyiségben állította volna elõ az energiát. Az új világ neve Atlantropa volt. ATLANTROPA-CÍMLAP.jpg
Egy új kontinens születése. Atlantropa fõgátja Gibraltárnál (Montázs: Falanszter.blog.hu)
"Van egy álmom"
Európa állítólagos túlnépesedése, krónikus energiaéhsége, a „mezõgazdasági területek kicsiny mértéke”, a „sárgaveszedelem elõretörése”, illetve az afrikai kontinens „újabb gyarmatosítása” érdekében Herman Sörgel német építész és szellemtörténész egy drasztikus, több millió élõlény életét alapjaiban megváltoztató mérnöki tervvel állított be 1927-ben Wilhelm Marx, a Weimari Köztársaság 10. kancellárjának irodájába.
Az államfõnek átnyújtott gazdagon illusztrált, H.G. Wells sci-fi író ihlette tervdokumentáció a fent említett „korabeli akkut” problémákat úgy akarta orvosolni, hogy a Földközi-tenger területének 22 százalékának kiszárításával egyesítette volna Európát Afrikával, amely 666.200 négyzetkilométernyi, a tengertõl elrabolt új megmûvelhetõ földterületet jelentett. Az új szuperkontinenst eleinte Panropa, késõbb Atlantropa néven hívta.
A mérnök koncepciójának természettudományos alapja Otto Jessen földrajztudós megfigyeléseire és kutatásaira alapult: „Mivel a Földközi-tenger mindig több vizet párologtat el, mint amennyit az ide torkolló folyók [pl. Nílus, Rhône, Pó] vízhozama pótolni tud, így a tenger vízállományának nagyobb részét az Atlanti-óceántól szerzi be.” A mérnöki terv szerint, ha a mediterrán-medence kapcsolódási pontjait Gibraltárnál és Gallipolinál egy-egy gigantikus méretû, vízerõmûként is funkcionáló fõgáttal elzárnák, akkor a Földközi-tenger nyugati medencéjében közel 100, a keleti részében pedig több mint 200 méterrel csökkenne le a víz szintje, amely egy Ibériai-félsziget méretû „új élettér” kialakulását jelentené. A mesterséges kiszárítással lényegében a 6 millió évvel ezelõtt lezajlott messinai sókrízis földrajzi állapotát lehetne visszaállítani, amikor is a Földközi-tenger 700 ezer évre teljesen elzáródott az Atlanti-óceántól a miocén kor végére.
ATLANTROPA-SÖRGEL.jpgHerman Sörgel egy korabeli fényképen (Fotó: Cad.architektur.tu-darmstadt.de)
Herman Sörgel mind a kancellárnak, mind az 1929-ben Lipcsében több nyelven is kiadott könyvében úgy fogalmazott, hogy „csak az Atlantropa-projekt által lesz képes az európai civilizáció fennmaradni, önellátóvá válni és versenyképes maradni az amerikai és a feltörekvõ ázsiai országokkal szemben. (…) Ázsia örökre rejtély marad, hiszen sem az európaiak, sem a britek nem lesznek képesek ott hosszútávon fenntartani globális birodalmukat - tehát közös európai erõfeszítéssel Afrikát kell gyarmatosítanunk. (…) A Földközi-tenger területének lecsökkentése lehetõvé tenné a hatalmas mennyiségû villamos energia elõállítását, amely garantálja iparunk növekedését. Ellentétben a fosszilis tüzelõanyagokkal, a vízenergia sohasem szûnne meg. (...) Öntözés és vízvezetékek segítségével a Szaharát egy hatalmas oázissá tehetnénk, Afrika belsejében pedig három tenger méretû mesterséges tavat [Kongó-, Csád- és a Botswana-tenger] tudnánk létrehozni. A masszív közmunka több mint egy évszázadra enyhítené a munkanélküliséget, a túlnépesedést és az afrikaiak bevándorlását Európába. A Közel-Kelet ellenõrzése kiegészítõ energiaforrásként és védõbástyaként is jó szolgálatot tehet Atlantropa fehér népeinek a sárgaveszedelem ellen.”
ATLANTROPA-FÖLDKÖZI.jpgAtlantropa kialakulásának korabeli tervrajza és számítógépes modellje (Fotó: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Gibraltár
Herman Sörgel a Gibraltári-szorosba kezdetben öt darab gátat tervezett a svájci Bruno Siegwart mérnökkel közösen, amelyek teraszos elrendezésüknek köszönhetõen, egyenként 100 méterrel csökkentették volna le a mediterrán-medencébe beömlõ Atlanti-óceán vízszintjét. Ezeket a korai látványképeket prof. Michael Zeno Diemer müncheni festõmûvész készítette el. 1931-ben a mérnök újratervezte a konstrukciót, s Peter Behrens építésszel közösen már csak egy hatalmas méretû fõgátban gondolkodott. A patkó alakú mûtárgy helyét azonban nem a szoros legkeskenyebb szakaszán, hanem attól nyugatra, Tarifa és a marokkói Tanger feletti Minar község között húzták meg. A 35 kilométer hosszú mûtárgyat 2,5 kilométer szélesre és 500 méter magasra képzelték el. A gát tetejére 2x2 sávos autópályát, két vasúti sínpárt (amelyen a tervek szerint 1950-tõl már a 3 méteres nyomtávú kétszintes Breitspurbahn szupervasút közlekedett volna) valamint 17 négyzetkilométernyi erõmûtelepet terveztek. Az építmény persze nemcsak vízszintesen lett volna gigantikus méretû, hanem függõleges irányban is. A létesítmény közepére ugyanis egy 400 méter magas „amerikai stílusban megépített” felhõkarcolót álmodott meg a két építész, amely irodaházi funkciói mellett kilátóként, szállodaként, légvédelmi platformként és a rodoszi kolosszus mintájára Atlantopa „ikonikus tengeri bejárataként” kívánták mûködtetni. A gibraltári fõgát -az építészek számítása szerint- 1 millió munkással, 5 milliárd köbméter föld megmozgatásával 10 év alatt készült volna el.
A világ legnagyobb gátja persze a Föld legnagyobb vízerõmûve is lett volna. A korabeli számítások szerint a vízerõmû kezdetben 49.000 MW energiát termelt volna, amely 1927-ben négy és félszer több villamosenergia-produktumot jelentett, mint az összes német erõmû akkori energiatermelése. (A 2009-ben átadott kínai Három-szurdok gát-, amely jelenleg a világ legnagyobb vízerõmûve- mindösszesen 22.500 MW teljesítményre képes.) Herman Sörgel 1938-ban ellenben már úgy kalkulált, hogy a Gallipoli-gát megépülése után csak a gibraltári vízerõmû 1960-ra már 175.000 MW villamosenergiát, a modernebb turbinák alkalmazásával pedig 365.000 MW-ot lesz képes elõállítani! (Összehasonlításképpen a Paksi Atomerõmû négy reaktorblokkja 2009-óta névlegesen összesen „csak” bruttó 2.000 MW teljesítményre képes.) Az Atlanti-óceán vízhozama által generált (leendõ) villamosenergia-kapacitás egyébként nem volt a valóságtól elrugaszkodott ötlet. Daniel Garcia-Castellanos spanyol oceanológus 2009-es számítása szerint, amikor az óceán 5,3 millió évvel ezelõtt ismét áttörte a gibraltári hegygerincet, akkor 100 millió köbméternyi víz folyt be a mediterrán-medencébe másodpercenként, amelyet „néhány hónap, esetleg 2 év alatt töltött fel. Ez borzasztó nagy energia.”
ATLANTROPA-GIBRALTÁR.jpgA gibraltári fõgát tervei korabeli rajzokon és számítógépes modelleken, 3D-s animációkon (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Gallipoli
Bár a Boszporuszon keresztül a Földközi-tenger évente alig 200 köbméternyi vízzel táplálja a Fekete-tengert, Herman Sörgel és Bruno Sigwart mérnökök úgy gondolták, hogy a török Çanakkale város magasságában kialakított 1,2 kilométer hosszú Dardanella-gáttal úgy fel lehetne duzzasztani a Fekete-tengert a Duna, a Volga és a Dnyeper folyók vízhozama által, hogy az áramlás megfordításával az egy 80.000 MW-os teljesítményû erõmû megmozgatásához is elegendõ lenne. Terveik szerin a 16 darab, 8 méter átmérõjû csövön keresztül „átfolyatott tengervíz” az egész Balkán-félszigetet és Dél-Oroszországot elláthatta volna energiával.
Cap Bon
A két fõgát elkészültével a német építészek évi 165 centiméteres apadást prognosztizáltak a Földközi-tengeren. A víztömeg folyamatos zsugorodása miatt 120-160 év alatt teljesen megsemmisült volna a ma ismert dalmát-, görög- és török szigetvilág. A kiszáradás miatt az Adriai-tenger északi része már nem Velencénél vagy Triesztnél, hanem az olasz csizma sarkantyújánál, a Gargano-félsziget- Dubrovnik vonalnál kezdõdne. Korzika, Szardínia, Szicília és Málta az Appennini-félsziget nyúlványaivá alakulnának át. Cagliarit, Palermót és Vallettát hajó helyett már csak busszal vagy vonattal érhetnénk el. Mivel a kiszárítás ellenére nagy-Tunézia és nagy-Szicília még mindig nem érne össze, így az afrikai Cap Bon-félszigetnél még egy újabb óriásgátat építtetett volna Herman Sörgel. A 66 kilométer hosszú mûtárgy egy 20.000 MW-os kapacitású erõmûvet rejtett magában, amely azt használta ki, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjének vízszintje 100 méterrel lejjebb van, mint a nyugati oldala. A gát mellé képzelték el azt a kábelhidat is, amelyen a Berlin- Fokváros szupervonat közlekedhetett volna. A tuniszi erõmûvet Herbert Dübell mérnök 1932-ben tervezte meg.
ATLANTROPA-GÁTAK.jpgGátak, erõmûvek és hidak (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Új kikötõvárosok
Mivel a 120-200 évig tartó kiszárítás teljesen újrarajzolta volna a mediterrán-medence partvidékét, így rengeteg (egykori) kikötõváros közvetlen tengeri összeköttetését is meg kellett oldania a német építésznek-, hiszen a nagyobb települések közül, mint például Orán, Algír, Tunisz, Málaga, Valencia, Barcelona, Marseille, Toulon, Cannes, Monaco, Genova, Nápoly, Messina és Port Szuez 8-90 kilométerrel került messzebb a Földközi-tengertõl. A probléma orvoslására olyan új futurisztikus megavárosok építését irányozta elõ Herman Sörgel projektgazda, amelyeket gigantikus méretû csatornarendszerekkel kötöttek volna össze a régi tengerparti városokkal. Mindegyik új megapoliszt más- és más sztárépítész tervezte. A 2 millió lakosúra tervezett marokkói Új-Tangert például Peter Behrens és Alexander Popp; a „Rhône kikötõjének” nevezet Új-Marseille-t Lois Welzenbechers; Új-Genovát George Ferber és Wilhelm Appel drezdai építészek; Új-Messinát a lipcsei illetõségû George Wünschmann; Palesztina új városait (Haifa, Jaffa, Tel-Aviv) Erich Mendelssohn; Új-Kairót és Új Port-Szuezt Hans Döllgast.
Az Adria városai esetében nem születtek ilyen tervek. Mivel a Földközi-tenger melléktengerét a teljes kiszáradás fenyegette, így itt csak annyit tettek, hogy egy 450-500 kilométer hosszú, 800 méter széles csatornával kötötték össze a lagúnák városát a megmaradt Adriával. Ehhez a zömmel a Pó által táplált gyûjtõérhez kapcsolták hozzá jobbról-balról azokat a hajózható mellékcsatornákat, amelyek Triesztet, Chioggiát, Pulát, Rijekát, Ravennát, Riminit, Zadart, Anconát, Splitet, Makarskát, Pescarát és Barit kötötték volna be a Földközi-tenger megmaradt vérkeringésébe. Az új településeket folyamatosan, 100-120 év alatt kívánták felépíteni.
ATLANTROPA-ÚJ GENOVA.jpgRégi és Új-Genova (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Pro és kontra
A gigantikus terv az I. világháborút épphogy kiheverõ európai lakosság körében óriási sikert ért el. A média szuperlatívuszokban beszélt a tervrõl. Általánosságban elmondható volt, hogy a kontinens népei valamilyen békés páneurópai összeborulást véltek felfedezni a mérnöki koncepcióban, amely a Nagy Háború borzalmai után érthetõ is volt. Hasonló véleményen volt kezdetben Wilhelm Marx német kancellár is, ám az ország katonai vereségére, gazdasági helyzetére és pénztelenségére utalva, kedvesen visszautasította Berlin támogatását.
A világválság kibontakozásával, illetve a kontinens egyes országainak politikai radikalizálódásával, a tanulmány egyes részeit az 1936-os berlini olimpia alkalmából átszerkesztette Herman Sörgel. Az építész ekkor annyira azonosult Adolf Hitler árjaszemléletével, hogy a Földközi-tenger országainak többségét nem is akarta értesíteni, illetve észrevételeiket meghallgatni az esetlegesen elinduló építkezés rájuk vonatkozó hatásairól. A mérnök az egyik egyetemi elõadásán állítólag így fogalmazott ekkor: „Jugoszlávia népei saját önfenntartásukra sem képesek, nemhogy, hogy egy magasztos eszmei cél érdekében közösen dolgozzanak. Pillanatnyi, mondvacsinált gazdasági sikereik egymás kirablásából áll. (…) A görögök-, akiknek országa csak törött oszlopok raktára- mind lusta és helóta. Államszervezési gyakorlatuk miatt bár a törökökben megvan a potenciál, de míg reformjaikat nem viszik [Kemál Atatürk] végbe, addig nem számíthatunk rájuk. Közel-Kelet és Észak-Afrika népei mind önös, saját érdekeit keresõ kufár. Nem hiába uralkodnak felettük évszázadok óta a törökök, az angolok, a franciák és az olaszok. (…) Egy ilyen terv megvalósítására csak Európa vezetõ népei képesek.”
A gigantikus beruházásokban gondolkodó Adolf Hitler azonban Atlantropa tervére ügyet sem vetett. A „német élettér” kiterjesztését ugyanis õ nem egy a „Mediterráneum és Afrika [alsóbbrendû] népeinek inkább kedvezõbb területi összeköttetésben” látta, hanem a keleti orientációban, amely érvelése szerint sokkal olcsóbban kivitelezhetõbb, és pár év alatt „elérhetõbb cél” is volt. A náci pártot ráadásul annyira idegesítette az Atlantopa-terv, hogy az építésznek megtiltották, hogy tovább publikáljon. A 192 várost alapító Benito Mussolini szintén fenntartásokkal fogadta a projektet. Líbia 1911-óta eleve olasz gyarmat volt. Azáltal, hogy Rómából szárazföldön is elérhetõvé vált Tripoli és Észak-Afrika,Olaszország geopolitikai és gazdasági helyzete nem lett volna jobb. Ráadásul a gátak miatt halászok tízezreit kellett volna földmûvessé átképeznie a taljánoknak. Franciaország hasonlóan vélekedett. A velenceiekkel közösen õk (is) attól féltek, hogy õsi tengerparti városaik elnéptelenednek majd az új beruházások miatt, amelyekre –a tenger hiánya miatt– már a turisták sem lesznek kíváncsiak. Nagy-Britannia úgy látta, hogy a gibraltári fõgát megépülésével drasztikusan csökkenne majd politikai, gazdasági és katonai befolyása a térségre. A semleges Svájcból (Genfbõl) irányított „kontinentális érdekû” projekt miatt ugyanis elõbb-utóbb elveszítenék Egyiptomot, Máltát és Gibraltárt. Ugyanez a félelem töltötte el a Kreml urait is. Õk a Gallipoli-gát megépülése miatt látták úgy, hogy csökkenni fog a befolyásuk a régióban. A tervért egyedül a skandináv országokban lelkesedtek. Ez érthetõ volt, hiszen Stockholm és Koppenhága számára ekkor még úgy tûnt, hogy a beruházás nem fogja majd érinteni országuk területét, ráadásul a nyári szezonban állampolgáraik modernebb és kényelmesebb házakban nyaralhatnak majd a Földközi-tenger partján.
ATLANTROPA-VÁROSOK.jpgA Földközi-tenger és az Atlanti-óceán új kikötõvárosai (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
„A szovjetek kelet-európai, közel-keleti és afrikai elõretörése” miatt bár a II. világháború után ismét foglalkoztatni kezdte a szövetségeseket a Sörgel-féle terv megvalósítása, ám annak horribilis kivitelezési költsége (csak a gibraltári fõgát 200 milliárd amerikai dollárt kóstált) és az olcsó nukleáris energia elterjedése miatt, 1952-ben végleg lemondtak az angolszászok a német építész álmáról. Persze ehhez a tényhez hozzájárult az is, hogy ebben az évben a Müncheni Egyetemen tartott Atlantropa-elõadásáról hazafelé biciklizõ Herman Sörgelt a nyílegyenes, jól kivilágított utcán egy autó halálra gázolta. A kocsi sofõrjét soha nem találták meg. Baleset volt, vagy gyilkosság? Sohasem tudjuk meg…
2012-ben a Darmstadti Mûszaki Egyetem szakemberei számítógépes programok segítségével lemodellezték az Atlantropa-tervet. Az eredmények kiábrándítók lettek. A kiszárított Fekete-tenger minimum egy, radikális környezetvédõk állítása szerint 9,5 méterrel növelte volna meg a világtenger vízszintjét, amely komoly árvízvédelmi beruházásokat követelt volna meg New Yorktól Rióig, Sydneytõl Los Angelesig, Londontól Szentpétervárig. Biztonságpolitikai szempontok alapján a gibraltári fõgát állandó kiszolgáltatottsági helyzetben volt. Háború, terrortámadás vagy baleset esetén, az átszakadó fõgát megaszökõárat zúdíthatott volna a mediterrán-medencére, elpusztítva mindazt, amit idõközben itt felépítettek. Ráadásul katonai támadás nélkül is megsemmisülhetett a gát, hiszen pont egy lemeztektonikai válaszvonalra akarták ráépíteni. Az erõmûre kifejtett víznyomás miatt még aktívabbá vált volna a régió vulkáni és a szeizmikusan tevékenysége-, elég csak a mai napig aktív Etna, Stromboli és Vezúv vulkánokra gondolni. A Földközi-tenger kiszárításával párhuzamosan a talajvíz és az esõk gyakorisága is csökkent volna, amely a part menti zónák elsivatagosodását, s így a terméshozam csökkenését vetítette elõre. A Földközi-tenger és az Atlanti óceán közötti hõcsere megszüntetésével a Golf-áramlat szinte trópusi övezetté változtatta volna át Nagy-Britannia és a skandináv országok éghajlatát. Ezen túlmenõen súlyos ökológiai következményekkel is számolni kellett. A maradék tenger sótartalmának növekedése miatt több ezer faj kipusztulása volt prognosztizálható. A 100 méter magas zsilipek ellenére Európa nemzetközi hajóforgalma is jelentõsen lecsökkent volna, hiszen a Gibraltári-szorosból az óceánra kijutás lehetõsége 14-rõl 2 kilométerre csökkent volna le. Ez az árak emelkedését is maga után vonzotta. Herman Sörgel utópisztikus terve így összességében több kárral járt, mint haszonnal.
Jamrik Levente
Link
Egy új kontinens születése. Atlantropa fõgátja Gibraltárnál (Montázs: Falanszter.blog.hu)
"Van egy álmom"
Európa állítólagos túlnépesedése, krónikus energiaéhsége, a „mezõgazdasági területek kicsiny mértéke”, a „sárgaveszedelem elõretörése”, illetve az afrikai kontinens „újabb gyarmatosítása” érdekében Herman Sörgel német építész és szellemtörténész egy drasztikus, több millió élõlény életét alapjaiban megváltoztató mérnöki tervvel állított be 1927-ben Wilhelm Marx, a Weimari Köztársaság 10. kancellárjának irodájába.
Az államfõnek átnyújtott gazdagon illusztrált, H.G. Wells sci-fi író ihlette tervdokumentáció a fent említett „korabeli akkut” problémákat úgy akarta orvosolni, hogy a Földközi-tenger területének 22 százalékának kiszárításával egyesítette volna Európát Afrikával, amely 666.200 négyzetkilométernyi, a tengertõl elrabolt új megmûvelhetõ földterületet jelentett. Az új szuperkontinenst eleinte Panropa, késõbb Atlantropa néven hívta.
A mérnök koncepciójának természettudományos alapja Otto Jessen földrajztudós megfigyeléseire és kutatásaira alapult: „Mivel a Földközi-tenger mindig több vizet párologtat el, mint amennyit az ide torkolló folyók [pl. Nílus, Rhône, Pó] vízhozama pótolni tud, így a tenger vízállományának nagyobb részét az Atlanti-óceántól szerzi be.” A mérnöki terv szerint, ha a mediterrán-medence kapcsolódási pontjait Gibraltárnál és Gallipolinál egy-egy gigantikus méretû, vízerõmûként is funkcionáló fõgáttal elzárnák, akkor a Földközi-tenger nyugati medencéjében közel 100, a keleti részében pedig több mint 200 méterrel csökkenne le a víz szintje, amely egy Ibériai-félsziget méretû „új élettér” kialakulását jelentené. A mesterséges kiszárítással lényegében a 6 millió évvel ezelõtt lezajlott messinai sókrízis földrajzi állapotát lehetne visszaállítani, amikor is a Földközi-tenger 700 ezer évre teljesen elzáródott az Atlanti-óceántól a miocén kor végére.
ATLANTROPA-SÖRGEL.jpgHerman Sörgel egy korabeli fényképen (Fotó: Cad.architektur.tu-darmstadt.de)
Herman Sörgel mind a kancellárnak, mind az 1929-ben Lipcsében több nyelven is kiadott könyvében úgy fogalmazott, hogy „csak az Atlantropa-projekt által lesz képes az európai civilizáció fennmaradni, önellátóvá válni és versenyképes maradni az amerikai és a feltörekvõ ázsiai országokkal szemben. (…) Ázsia örökre rejtély marad, hiszen sem az európaiak, sem a britek nem lesznek képesek ott hosszútávon fenntartani globális birodalmukat - tehát közös európai erõfeszítéssel Afrikát kell gyarmatosítanunk. (…) A Földközi-tenger területének lecsökkentése lehetõvé tenné a hatalmas mennyiségû villamos energia elõállítását, amely garantálja iparunk növekedését. Ellentétben a fosszilis tüzelõanyagokkal, a vízenergia sohasem szûnne meg. (...) Öntözés és vízvezetékek segítségével a Szaharát egy hatalmas oázissá tehetnénk, Afrika belsejében pedig három tenger méretû mesterséges tavat [Kongó-, Csád- és a Botswana-tenger] tudnánk létrehozni. A masszív közmunka több mint egy évszázadra enyhítené a munkanélküliséget, a túlnépesedést és az afrikaiak bevándorlását Európába. A Közel-Kelet ellenõrzése kiegészítõ energiaforrásként és védõbástyaként is jó szolgálatot tehet Atlantropa fehér népeinek a sárgaveszedelem ellen.”
ATLANTROPA-FÖLDKÖZI.jpgAtlantropa kialakulásának korabeli tervrajza és számítógépes modellje (Fotó: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Gibraltár
Herman Sörgel a Gibraltári-szorosba kezdetben öt darab gátat tervezett a svájci Bruno Siegwart mérnökkel közösen, amelyek teraszos elrendezésüknek köszönhetõen, egyenként 100 méterrel csökkentették volna le a mediterrán-medencébe beömlõ Atlanti-óceán vízszintjét. Ezeket a korai látványképeket prof. Michael Zeno Diemer müncheni festõmûvész készítette el. 1931-ben a mérnök újratervezte a konstrukciót, s Peter Behrens építésszel közösen már csak egy hatalmas méretû fõgátban gondolkodott. A patkó alakú mûtárgy helyét azonban nem a szoros legkeskenyebb szakaszán, hanem attól nyugatra, Tarifa és a marokkói Tanger feletti Minar község között húzták meg. A 35 kilométer hosszú mûtárgyat 2,5 kilométer szélesre és 500 méter magasra képzelték el. A gát tetejére 2x2 sávos autópályát, két vasúti sínpárt (amelyen a tervek szerint 1950-tõl már a 3 méteres nyomtávú kétszintes Breitspurbahn szupervasút közlekedett volna) valamint 17 négyzetkilométernyi erõmûtelepet terveztek. Az építmény persze nemcsak vízszintesen lett volna gigantikus méretû, hanem függõleges irányban is. A létesítmény közepére ugyanis egy 400 méter magas „amerikai stílusban megépített” felhõkarcolót álmodott meg a két építész, amely irodaházi funkciói mellett kilátóként, szállodaként, légvédelmi platformként és a rodoszi kolosszus mintájára Atlantopa „ikonikus tengeri bejárataként” kívánták mûködtetni. A gibraltári fõgát -az építészek számítása szerint- 1 millió munkással, 5 milliárd köbméter föld megmozgatásával 10 év alatt készült volna el.
A világ legnagyobb gátja persze a Föld legnagyobb vízerõmûve is lett volna. A korabeli számítások szerint a vízerõmû kezdetben 49.000 MW energiát termelt volna, amely 1927-ben négy és félszer több villamosenergia-produktumot jelentett, mint az összes német erõmû akkori energiatermelése. (A 2009-ben átadott kínai Három-szurdok gát-, amely jelenleg a világ legnagyobb vízerõmûve- mindösszesen 22.500 MW teljesítményre képes.) Herman Sörgel 1938-ban ellenben már úgy kalkulált, hogy a Gallipoli-gát megépülése után csak a gibraltári vízerõmû 1960-ra már 175.000 MW villamosenergiát, a modernebb turbinák alkalmazásával pedig 365.000 MW-ot lesz képes elõállítani! (Összehasonlításképpen a Paksi Atomerõmû négy reaktorblokkja 2009-óta névlegesen összesen „csak” bruttó 2.000 MW teljesítményre képes.) Az Atlanti-óceán vízhozama által generált (leendõ) villamosenergia-kapacitás egyébként nem volt a valóságtól elrugaszkodott ötlet. Daniel Garcia-Castellanos spanyol oceanológus 2009-es számítása szerint, amikor az óceán 5,3 millió évvel ezelõtt ismét áttörte a gibraltári hegygerincet, akkor 100 millió köbméternyi víz folyt be a mediterrán-medencébe másodpercenként, amelyet „néhány hónap, esetleg 2 év alatt töltött fel. Ez borzasztó nagy energia.”
ATLANTROPA-GIBRALTÁR.jpgA gibraltári fõgát tervei korabeli rajzokon és számítógépes modelleken, 3D-s animációkon (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Gallipoli
Bár a Boszporuszon keresztül a Földközi-tenger évente alig 200 köbméternyi vízzel táplálja a Fekete-tengert, Herman Sörgel és Bruno Sigwart mérnökök úgy gondolták, hogy a török Çanakkale város magasságában kialakított 1,2 kilométer hosszú Dardanella-gáttal úgy fel lehetne duzzasztani a Fekete-tengert a Duna, a Volga és a Dnyeper folyók vízhozama által, hogy az áramlás megfordításával az egy 80.000 MW-os teljesítményû erõmû megmozgatásához is elegendõ lenne. Terveik szerin a 16 darab, 8 méter átmérõjû csövön keresztül „átfolyatott tengervíz” az egész Balkán-félszigetet és Dél-Oroszországot elláthatta volna energiával.
Cap Bon
A két fõgát elkészültével a német építészek évi 165 centiméteres apadást prognosztizáltak a Földközi-tengeren. A víztömeg folyamatos zsugorodása miatt 120-160 év alatt teljesen megsemmisült volna a ma ismert dalmát-, görög- és török szigetvilág. A kiszáradás miatt az Adriai-tenger északi része már nem Velencénél vagy Triesztnél, hanem az olasz csizma sarkantyújánál, a Gargano-félsziget- Dubrovnik vonalnál kezdõdne. Korzika, Szardínia, Szicília és Málta az Appennini-félsziget nyúlványaivá alakulnának át. Cagliarit, Palermót és Vallettát hajó helyett már csak busszal vagy vonattal érhetnénk el. Mivel a kiszárítás ellenére nagy-Tunézia és nagy-Szicília még mindig nem érne össze, így az afrikai Cap Bon-félszigetnél még egy újabb óriásgátat építtetett volna Herman Sörgel. A 66 kilométer hosszú mûtárgy egy 20.000 MW-os kapacitású erõmûvet rejtett magában, amely azt használta ki, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjének vízszintje 100 méterrel lejjebb van, mint a nyugati oldala. A gát mellé képzelték el azt a kábelhidat is, amelyen a Berlin- Fokváros szupervonat közlekedhetett volna. A tuniszi erõmûvet Herbert Dübell mérnök 1932-ben tervezte meg.
ATLANTROPA-GÁTAK.jpgGátak, erõmûvek és hidak (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Új kikötõvárosok
Mivel a 120-200 évig tartó kiszárítás teljesen újrarajzolta volna a mediterrán-medence partvidékét, így rengeteg (egykori) kikötõváros közvetlen tengeri összeköttetését is meg kellett oldania a német építésznek-, hiszen a nagyobb települések közül, mint például Orán, Algír, Tunisz, Málaga, Valencia, Barcelona, Marseille, Toulon, Cannes, Monaco, Genova, Nápoly, Messina és Port Szuez 8-90 kilométerrel került messzebb a Földközi-tengertõl. A probléma orvoslására olyan új futurisztikus megavárosok építését irányozta elõ Herman Sörgel projektgazda, amelyeket gigantikus méretû csatornarendszerekkel kötöttek volna össze a régi tengerparti városokkal. Mindegyik új megapoliszt más- és más sztárépítész tervezte. A 2 millió lakosúra tervezett marokkói Új-Tangert például Peter Behrens és Alexander Popp; a „Rhône kikötõjének” nevezet Új-Marseille-t Lois Welzenbechers; Új-Genovát George Ferber és Wilhelm Appel drezdai építészek; Új-Messinát a lipcsei illetõségû George Wünschmann; Palesztina új városait (Haifa, Jaffa, Tel-Aviv) Erich Mendelssohn; Új-Kairót és Új Port-Szuezt Hans Döllgast.
Az Adria városai esetében nem születtek ilyen tervek. Mivel a Földközi-tenger melléktengerét a teljes kiszáradás fenyegette, így itt csak annyit tettek, hogy egy 450-500 kilométer hosszú, 800 méter széles csatornával kötötték össze a lagúnák városát a megmaradt Adriával. Ehhez a zömmel a Pó által táplált gyûjtõérhez kapcsolták hozzá jobbról-balról azokat a hajózható mellékcsatornákat, amelyek Triesztet, Chioggiát, Pulát, Rijekát, Ravennát, Riminit, Zadart, Anconát, Splitet, Makarskát, Pescarát és Barit kötötték volna be a Földközi-tenger megmaradt vérkeringésébe. Az új településeket folyamatosan, 100-120 év alatt kívánták felépíteni.
ATLANTROPA-ÚJ GENOVA.jpgRégi és Új-Genova (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
Pro és kontra
A gigantikus terv az I. világháborút épphogy kiheverõ európai lakosság körében óriási sikert ért el. A média szuperlatívuszokban beszélt a tervrõl. Általánosságban elmondható volt, hogy a kontinens népei valamilyen békés páneurópai összeborulást véltek felfedezni a mérnöki koncepcióban, amely a Nagy Háború borzalmai után érthetõ is volt. Hasonló véleményen volt kezdetben Wilhelm Marx német kancellár is, ám az ország katonai vereségére, gazdasági helyzetére és pénztelenségére utalva, kedvesen visszautasította Berlin támogatását.
A világválság kibontakozásával, illetve a kontinens egyes országainak politikai radikalizálódásával, a tanulmány egyes részeit az 1936-os berlini olimpia alkalmából átszerkesztette Herman Sörgel. Az építész ekkor annyira azonosult Adolf Hitler árjaszemléletével, hogy a Földközi-tenger országainak többségét nem is akarta értesíteni, illetve észrevételeiket meghallgatni az esetlegesen elinduló építkezés rájuk vonatkozó hatásairól. A mérnök az egyik egyetemi elõadásán állítólag így fogalmazott ekkor: „Jugoszlávia népei saját önfenntartásukra sem képesek, nemhogy, hogy egy magasztos eszmei cél érdekében közösen dolgozzanak. Pillanatnyi, mondvacsinált gazdasági sikereik egymás kirablásából áll. (…) A görögök-, akiknek országa csak törött oszlopok raktára- mind lusta és helóta. Államszervezési gyakorlatuk miatt bár a törökökben megvan a potenciál, de míg reformjaikat nem viszik [Kemál Atatürk] végbe, addig nem számíthatunk rájuk. Közel-Kelet és Észak-Afrika népei mind önös, saját érdekeit keresõ kufár. Nem hiába uralkodnak felettük évszázadok óta a törökök, az angolok, a franciák és az olaszok. (…) Egy ilyen terv megvalósítására csak Európa vezetõ népei képesek.”
A gigantikus beruházásokban gondolkodó Adolf Hitler azonban Atlantropa tervére ügyet sem vetett. A „német élettér” kiterjesztését ugyanis õ nem egy a „Mediterráneum és Afrika [alsóbbrendû] népeinek inkább kedvezõbb területi összeköttetésben” látta, hanem a keleti orientációban, amely érvelése szerint sokkal olcsóbban kivitelezhetõbb, és pár év alatt „elérhetõbb cél” is volt. A náci pártot ráadásul annyira idegesítette az Atlantopa-terv, hogy az építésznek megtiltották, hogy tovább publikáljon. A 192 várost alapító Benito Mussolini szintén fenntartásokkal fogadta a projektet. Líbia 1911-óta eleve olasz gyarmat volt. Azáltal, hogy Rómából szárazföldön is elérhetõvé vált Tripoli és Észak-Afrika,Olaszország geopolitikai és gazdasági helyzete nem lett volna jobb. Ráadásul a gátak miatt halászok tízezreit kellett volna földmûvessé átképeznie a taljánoknak. Franciaország hasonlóan vélekedett. A velenceiekkel közösen õk (is) attól féltek, hogy õsi tengerparti városaik elnéptelenednek majd az új beruházások miatt, amelyekre –a tenger hiánya miatt– már a turisták sem lesznek kíváncsiak. Nagy-Britannia úgy látta, hogy a gibraltári fõgát megépülésével drasztikusan csökkenne majd politikai, gazdasági és katonai befolyása a térségre. A semleges Svájcból (Genfbõl) irányított „kontinentális érdekû” projekt miatt ugyanis elõbb-utóbb elveszítenék Egyiptomot, Máltát és Gibraltárt. Ugyanez a félelem töltötte el a Kreml urait is. Õk a Gallipoli-gát megépülése miatt látták úgy, hogy csökkenni fog a befolyásuk a régióban. A tervért egyedül a skandináv országokban lelkesedtek. Ez érthetõ volt, hiszen Stockholm és Koppenhága számára ekkor még úgy tûnt, hogy a beruházás nem fogja majd érinteni országuk területét, ráadásul a nyári szezonban állampolgáraik modernebb és kényelmesebb házakban nyaralhatnak majd a Földközi-tenger partján.
ATLANTROPA-VÁROSOK.jpgA Földközi-tenger és az Atlanti-óceán új kikötõvárosai (Fotók: Cad.architektur.tu-darmstadt.de, Montázs: Falanszter.blog.hu)
„A szovjetek kelet-európai, közel-keleti és afrikai elõretörése” miatt bár a II. világháború után ismét foglalkoztatni kezdte a szövetségeseket a Sörgel-féle terv megvalósítása, ám annak horribilis kivitelezési költsége (csak a gibraltári fõgát 200 milliárd amerikai dollárt kóstált) és az olcsó nukleáris energia elterjedése miatt, 1952-ben végleg lemondtak az angolszászok a német építész álmáról. Persze ehhez a tényhez hozzájárult az is, hogy ebben az évben a Müncheni Egyetemen tartott Atlantropa-elõadásáról hazafelé biciklizõ Herman Sörgelt a nyílegyenes, jól kivilágított utcán egy autó halálra gázolta. A kocsi sofõrjét soha nem találták meg. Baleset volt, vagy gyilkosság? Sohasem tudjuk meg…
2012-ben a Darmstadti Mûszaki Egyetem szakemberei számítógépes programok segítségével lemodellezték az Atlantropa-tervet. Az eredmények kiábrándítók lettek. A kiszárított Fekete-tenger minimum egy, radikális környezetvédõk állítása szerint 9,5 méterrel növelte volna meg a világtenger vízszintjét, amely komoly árvízvédelmi beruházásokat követelt volna meg New Yorktól Rióig, Sydneytõl Los Angelesig, Londontól Szentpétervárig. Biztonságpolitikai szempontok alapján a gibraltári fõgát állandó kiszolgáltatottsági helyzetben volt. Háború, terrortámadás vagy baleset esetén, az átszakadó fõgát megaszökõárat zúdíthatott volna a mediterrán-medencére, elpusztítva mindazt, amit idõközben itt felépítettek. Ráadásul katonai támadás nélkül is megsemmisülhetett a gát, hiszen pont egy lemeztektonikai válaszvonalra akarták ráépíteni. Az erõmûre kifejtett víznyomás miatt még aktívabbá vált volna a régió vulkáni és a szeizmikusan tevékenysége-, elég csak a mai napig aktív Etna, Stromboli és Vezúv vulkánokra gondolni. A Földközi-tenger kiszárításával párhuzamosan a talajvíz és az esõk gyakorisága is csökkent volna, amely a part menti zónák elsivatagosodását, s így a terméshozam csökkenését vetítette elõre. A Földközi-tenger és az Atlanti óceán közötti hõcsere megszüntetésével a Golf-áramlat szinte trópusi övezetté változtatta volna át Nagy-Britannia és a skandináv országok éghajlatát. Ezen túlmenõen súlyos ökológiai következményekkel is számolni kellett. A maradék tenger sótartalmának növekedése miatt több ezer faj kipusztulása volt prognosztizálható. A 100 méter magas zsilipek ellenére Európa nemzetközi hajóforgalma is jelentõsen lecsökkent volna, hiszen a Gibraltári-szorosból az óceánra kijutás lehetõsége 14-rõl 2 kilométerre csökkent volna le. Ez az árak emelkedését is maga után vonzotta. Herman Sörgel utópisztikus terve így összességében több kárral járt, mint haszonnal.
Jamrik Levente
Link
Hozzaszolasok
#1 |
mormota1968
- 2013. August 13. 21:54:47
#2 |
jodlijogi
- 2013. August 14. 04:44:30
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.