Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Muszklizsidóság
Muszklizsidóság
Írta: Szántó T. Gábor - 2013-08-14 Rovat: Kiemelt, Kultúra-Mûvészetek, Történelem
A magyar sportolók négy arany-, öt ezüst- és 11 bronzérmet szereztek a 19. Makkabia Játékokon Jeruzsálemben írhattuk nemrég, örömmel tudósítva az eredményrõl, és interjút közöltünk Jusztin Ádámmal, a magyarországi Maccabi elnökével. Az alábbiakban a Szombat sportszámának bevezetõ írását olvashatják.
A zsidó önkép kezdeti forrásánál, a Tórában sokféle embertípussal találkozunk. Így például az erõfölénnyel szemben általában ravaszságra kényszerülõ vándorral (Ábrahám és Jákob), aki cselekkel és praktikákkal tudja kivédeni az ókori kelet fegyveres erõszaktól sem visszariadó hatalmasságait, vagy például Simon és Lévi alakjában a robusztus harcossal, akiktõl a bosszú és az erõszak sem idegen.
Sámson legendás ereje
évezredes vigaszként szolgált az alávetett zsidóság számára – még ha ma akad is olyan olvasója a Bírák könyvének, aki öngyilkos merénylõként gondol rá.
Sámson, a zsidó õserõ jelképe
Az állammá szervezõdött zsidóság, a királyok kora a hadsereget alkotó harcosoké, míg a késõbbi babilóniai számûzetés, majd a hellenizmus és a római uralom alatti zsidóság sokféle típusát jeleníti meg az irodalomtörténet. A csendes többség mellett az elgörögösödõ, fitymájukat a tornacsarnokokban mezítelenül végzett testgyakorlatok miatt fájdalmas mûtéttel visszavarrató asszimiláns zsidóké éppúgy ismeretes Alexandriában, mint a római elnyomás idején a kollaboránsokkal szemben radikálisan fellépõ, harcos zelótáké.
Az államát vesztett zsidóságról, számûzetése során kialakult sztereotip kép sommásan az írni-olvasni tudó, csavaros gondolkodású, ám fizikailag alulképzett galutzsidóé, aki a túlerõvel szemben fizikai önvédelemre képtelenül csak az érvek, a hit és az ima erejében bízik.
A diaszpóra közel kétezer évének
sommás zsidóképe nem az erõvel és a bátorsággal asszociálható, hanem a görög testkultusszal szemben egykor kialakult jellegzetes zsidó szellemiség hagyományát viszi tovább. Mintha kényszerû alávetett helyzetét fordítaná az erõszakmentesség kitartó kisebbségi politikájává és sokszor a mártírium ideológiájává. A görög a természetkultusznak hódol: a sokféle szenvedélynek, a hódító erõnek. A zsidó, egy természetfeletti, tisztán szellemi Isten képét tételezve, eltávolodik a természettõl, sõt szembefordul vele. Az ösztönökkel és a szenvedéllyel szemben a szabad akaratot hangsúlyozza, az erõ helyett az igazságosságot, a hódítással szemben az önfenntartás és mások léte fenntartásának jelentõségét.* A pogány természetkultusz elutasítása s egyben az ember saját, természeti lényének kordában tartása képezi az abszolút erkölcsöt valló zsidó monoteizmus lényegét.
Jesiva Lengyelországban, 1930 táján. Tornából felmentve.
A számûzetés, a középkori gettó- és a kelet-európai stetl-lét – s a „hitetlenség” megvetõ keresztény álláspontja – gyakran negatív zsidó testképet mutat a döntõen nem zsidók általi vizuális ábrázolásokban, ám a zsidók saját magukról alkotott képe sem kínál feltétlenül elõnyösebb imázst. A jiddis írók, vagy a más nyelveken alkotó modern zsidó alkotók mûveiben feltûnõ zsidó alakok közt is hangsúlyos a rossz koszton élõ, mindig fázó, sovány, gyertyafénynél talmud fölé hajló, ezért rossz szemû, sorsától megtört, kaftános alak, miközben egy-egy erõteljes, férfiúi vonzerõvel megáldott, határozott figurát is ismerhetünk.
A zsidó férfiasságra és a zsidó nõi bájra
egyébként kevés a panasz. Az e téren is megjelenõ sztereotípiák a zsidó fogalmát – talán a keresztény aszkézis szemszögébõl – inkább a keleties érzékiséghez, mint az aszexualitáshoz társítják. A valóság, persze, mindig árnyaltabb, mint az elõítéletek. A zsidók fizikai önképérõl a talmudi kor után és a modernitás elõtt viszonylag kevés a forrás: a test mint olyan, vallási tabuk övezte terület. Az ember saját teste sem nézegetésre való a bálványimádás tilalmának és a szemérem elvárásának folyományaképpen. Egy anekdota úgy tartja, hogy az 1860-a évek elején, az ortodox–neológ viták idején egy rabbinikus delegáció Bécsben járt Ferenc Józsefnél, hogy tiltakozzon a pesti Rabbiképzõ felállításának terve ellen, s amikor Rabbi Juda Aszód, „akit szép termetû embernek mondottak”, a császári palota tükrös elõcsarnokában, életében elõször megpillantotta magát, kiszakadt belõle: „biztosan sikerrel járunk, ha egy ilyen angyal-forma személy szegõdött hozzánk”.*
Max Nordau, az “izomzsidóság” fogalmának megalkotója.
A 19. század végének és a 20. század elejének idõszaka az önemancipációé. A zsidó kilép a gettóból, s amikor a többségi társadalomban oldódnak a testet övezõ tabuk, a zsidó teste is elõtûnik a kaftán mögül. Egyenrangú polgárrá akar válni a társadalomban, majd a cionizmus révén egyenrangú néppé a többivel, s erre törekszik a sportban is. Max Nordau beszélt 1898-ban, a második cionista kongresszuson Baselben „izomzsidóság”-ról mint egyfajta nemzeti célképrõl. Voltak cionista sportklubok is, ám a sport az asszimiláció egyik lehetséges útját is jelentette. A zsidók mindenesetre, mint minden egyenlõségelvû kezdeményezésbõl, a modern sportmozgalmakból is lelkesen kivették a részüket. Érdekes megemlíteni, hogy Franz Kafka, a lelkes amatõr tornász és strandbarát, berlini tartózkodása idején – minthogy fontosnak tartotta – átirányíttatta az általa elõfizetett Selbstwehr (Önvédelem) címû prágai cionista lapot, mely többek között a testépítésrõl, az új zsidó ideálról is elõszeretettel cikkezett. Mi több, Kafka ebben a lapban közölte A törvény elõtt címû paraboláját.
A polgárosodás, a mûvelõdés magával hozza az egészséges életmód és a testedzés igényét, nem szólva arról, hogy a sport valóban komoly önemancipációs terep. A pályán, akár a modern polgári társadalomban, a szabad verseny érvényesül, s – ha nem csal a bíró – azonos szabályok, egyenlõ feltételek közepette, kizárólag a teljesítmény számít. Egészen addig, míg a sportszerûtlen irigység és gyûlölet ki nem taszítja a klubokból és a társadalomból a zsidót, nem kényszeríti gettókba és lágerekbe, ahol erõvel veszik el tõle, amit a modernitásban megszerzett: a szabadságot, az egyenlõséget, a méltóságot, s végül az életet.
Az önemancipáció azonban megtörtént és visszavonhatatlan. A zsidó képe és önképe a 20. század múltán, a diaszpórában sem olyan, mint volt. Akkor sem, ha a zsidót törékenynek, neurotikusnak ábrázoló önirónikus regények, filmek, és a zsidó társadalmi tudatba is beágyazódott sztereotípiák a kisebbségi lét mentális hagyományából építkeznek. Nemzetközi sportsikerek, izraeli hadászati teljesítmények, kemény politikusok, vonzó katonalányok, amerikai zsidó médiasztárok, fitneszguruk, zsidó rendezvények biztonságára vigyázó önkéntesek szerte a világban, a zsidók sokaságának tudatosabb életmódja, és a vállaltan zsidó identitású sportklubok gondoskodnak az új imázs elterjedésérõl.
A zsidó szép. A zsidó erõs. A zsidó sportol. A diaszpórában is. Kérem, ismételjék el néhányszor, ha nem hinnék.
S ha ez sem elég, olvassák el a Szombat májusi összeállítását.
http://www.szomba...1215fc650e
Írta: Szántó T. Gábor - 2013-08-14 Rovat: Kiemelt, Kultúra-Mûvészetek, Történelem
A magyar sportolók négy arany-, öt ezüst- és 11 bronzérmet szereztek a 19. Makkabia Játékokon Jeruzsálemben írhattuk nemrég, örömmel tudósítva az eredményrõl, és interjút közöltünk Jusztin Ádámmal, a magyarországi Maccabi elnökével. Az alábbiakban a Szombat sportszámának bevezetõ írását olvashatják.
A zsidó önkép kezdeti forrásánál, a Tórában sokféle embertípussal találkozunk. Így például az erõfölénnyel szemben általában ravaszságra kényszerülõ vándorral (Ábrahám és Jákob), aki cselekkel és praktikákkal tudja kivédeni az ókori kelet fegyveres erõszaktól sem visszariadó hatalmasságait, vagy például Simon és Lévi alakjában a robusztus harcossal, akiktõl a bosszú és az erõszak sem idegen.
Sámson legendás ereje
évezredes vigaszként szolgált az alávetett zsidóság számára – még ha ma akad is olyan olvasója a Bírák könyvének, aki öngyilkos merénylõként gondol rá.
Sámson, a zsidó õserõ jelképe
Az állammá szervezõdött zsidóság, a királyok kora a hadsereget alkotó harcosoké, míg a késõbbi babilóniai számûzetés, majd a hellenizmus és a római uralom alatti zsidóság sokféle típusát jeleníti meg az irodalomtörténet. A csendes többség mellett az elgörögösödõ, fitymájukat a tornacsarnokokban mezítelenül végzett testgyakorlatok miatt fájdalmas mûtéttel visszavarrató asszimiláns zsidóké éppúgy ismeretes Alexandriában, mint a római elnyomás idején a kollaboránsokkal szemben radikálisan fellépõ, harcos zelótáké.
Az államát vesztett zsidóságról, számûzetése során kialakult sztereotip kép sommásan az írni-olvasni tudó, csavaros gondolkodású, ám fizikailag alulképzett galutzsidóé, aki a túlerõvel szemben fizikai önvédelemre képtelenül csak az érvek, a hit és az ima erejében bízik.
A diaszpóra közel kétezer évének
sommás zsidóképe nem az erõvel és a bátorsággal asszociálható, hanem a görög testkultusszal szemben egykor kialakult jellegzetes zsidó szellemiség hagyományát viszi tovább. Mintha kényszerû alávetett helyzetét fordítaná az erõszakmentesség kitartó kisebbségi politikájává és sokszor a mártírium ideológiájává. A görög a természetkultusznak hódol: a sokféle szenvedélynek, a hódító erõnek. A zsidó, egy természetfeletti, tisztán szellemi Isten képét tételezve, eltávolodik a természettõl, sõt szembefordul vele. Az ösztönökkel és a szenvedéllyel szemben a szabad akaratot hangsúlyozza, az erõ helyett az igazságosságot, a hódítással szemben az önfenntartás és mások léte fenntartásának jelentõségét.* A pogány természetkultusz elutasítása s egyben az ember saját, természeti lényének kordában tartása képezi az abszolút erkölcsöt valló zsidó monoteizmus lényegét.
Jesiva Lengyelországban, 1930 táján. Tornából felmentve.
A számûzetés, a középkori gettó- és a kelet-európai stetl-lét – s a „hitetlenség” megvetõ keresztény álláspontja – gyakran negatív zsidó testképet mutat a döntõen nem zsidók általi vizuális ábrázolásokban, ám a zsidók saját magukról alkotott képe sem kínál feltétlenül elõnyösebb imázst. A jiddis írók, vagy a más nyelveken alkotó modern zsidó alkotók mûveiben feltûnõ zsidó alakok közt is hangsúlyos a rossz koszton élõ, mindig fázó, sovány, gyertyafénynél talmud fölé hajló, ezért rossz szemû, sorsától megtört, kaftános alak, miközben egy-egy erõteljes, férfiúi vonzerõvel megáldott, határozott figurát is ismerhetünk.
A zsidó férfiasságra és a zsidó nõi bájra
egyébként kevés a panasz. Az e téren is megjelenõ sztereotípiák a zsidó fogalmát – talán a keresztény aszkézis szemszögébõl – inkább a keleties érzékiséghez, mint az aszexualitáshoz társítják. A valóság, persze, mindig árnyaltabb, mint az elõítéletek. A zsidók fizikai önképérõl a talmudi kor után és a modernitás elõtt viszonylag kevés a forrás: a test mint olyan, vallási tabuk övezte terület. Az ember saját teste sem nézegetésre való a bálványimádás tilalmának és a szemérem elvárásának folyományaképpen. Egy anekdota úgy tartja, hogy az 1860-a évek elején, az ortodox–neológ viták idején egy rabbinikus delegáció Bécsben járt Ferenc Józsefnél, hogy tiltakozzon a pesti Rabbiképzõ felállításának terve ellen, s amikor Rabbi Juda Aszód, „akit szép termetû embernek mondottak”, a császári palota tükrös elõcsarnokában, életében elõször megpillantotta magát, kiszakadt belõle: „biztosan sikerrel járunk, ha egy ilyen angyal-forma személy szegõdött hozzánk”.*
Max Nordau, az “izomzsidóság” fogalmának megalkotója.
A 19. század végének és a 20. század elejének idõszaka az önemancipációé. A zsidó kilép a gettóból, s amikor a többségi társadalomban oldódnak a testet övezõ tabuk, a zsidó teste is elõtûnik a kaftán mögül. Egyenrangú polgárrá akar válni a társadalomban, majd a cionizmus révén egyenrangú néppé a többivel, s erre törekszik a sportban is. Max Nordau beszélt 1898-ban, a második cionista kongresszuson Baselben „izomzsidóság”-ról mint egyfajta nemzeti célképrõl. Voltak cionista sportklubok is, ám a sport az asszimiláció egyik lehetséges útját is jelentette. A zsidók mindenesetre, mint minden egyenlõségelvû kezdeményezésbõl, a modern sportmozgalmakból is lelkesen kivették a részüket. Érdekes megemlíteni, hogy Franz Kafka, a lelkes amatõr tornász és strandbarát, berlini tartózkodása idején – minthogy fontosnak tartotta – átirányíttatta az általa elõfizetett Selbstwehr (Önvédelem) címû prágai cionista lapot, mely többek között a testépítésrõl, az új zsidó ideálról is elõszeretettel cikkezett. Mi több, Kafka ebben a lapban közölte A törvény elõtt címû paraboláját.
A polgárosodás, a mûvelõdés magával hozza az egészséges életmód és a testedzés igényét, nem szólva arról, hogy a sport valóban komoly önemancipációs terep. A pályán, akár a modern polgári társadalomban, a szabad verseny érvényesül, s – ha nem csal a bíró – azonos szabályok, egyenlõ feltételek közepette, kizárólag a teljesítmény számít. Egészen addig, míg a sportszerûtlen irigység és gyûlölet ki nem taszítja a klubokból és a társadalomból a zsidót, nem kényszeríti gettókba és lágerekbe, ahol erõvel veszik el tõle, amit a modernitásban megszerzett: a szabadságot, az egyenlõséget, a méltóságot, s végül az életet.
Az önemancipáció azonban megtörtént és visszavonhatatlan. A zsidó képe és önképe a 20. század múltán, a diaszpórában sem olyan, mint volt. Akkor sem, ha a zsidót törékenynek, neurotikusnak ábrázoló önirónikus regények, filmek, és a zsidó társadalmi tudatba is beágyazódott sztereotípiák a kisebbségi lét mentális hagyományából építkeznek. Nemzetközi sportsikerek, izraeli hadászati teljesítmények, kemény politikusok, vonzó katonalányok, amerikai zsidó médiasztárok, fitneszguruk, zsidó rendezvények biztonságára vigyázó önkéntesek szerte a világban, a zsidók sokaságának tudatosabb életmódja, és a vállaltan zsidó identitású sportklubok gondoskodnak az új imázs elterjedésérõl.
A zsidó szép. A zsidó erõs. A zsidó sportol. A diaszpórában is. Kérem, ismételjék el néhányszor, ha nem hinnék.
S ha ez sem elég, olvassák el a Szombat májusi összeállítását.
http://www.szomba...1215fc650e
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
keepfargo
- 2013. August 17. 09:00:23
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.