Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Izrael lelõtt egy magyar utasszállító repülõgépet 1975-ben
A cikk régi,de lassan idõszerû lesz!
A jövõ hónapban lesz 38 éve, hogy Izrael lelõtt egy magyar személyszállító repülõgépet. Mivel a zsidó terrorállam szokása szerint ezt a terrorcselekményt sem vallotta be, és az elmúlt 3 és fél évtizedben az egymást váltó magyar kormányok felháborítóan bûnpártoló módon mindent megtettek ennek a szégyenteljes bûncselekménynek az eltussolására, ezért a szélsõbalos magyar sajtóban a mai napig is feltételes módban írnak arról, hogy a magyar gépet az izraeli hadsereg rakétája semmisítette meg a levegõben. 1975 szeptember 30.-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépét a zsidók Bejrút közelében lelõtték. A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovokat, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható könnyûfegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a libanoni fõvárosba. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.
A gépet az izraeliek annak ellenére lelõtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik, de állítólag megsúgták az araboknak, hogy baj lehet, ezért az utolsó pillanatban lemondták az utat, és egy késõbbi géppel Belgrádba mentek.
Egy másik verzió szerint a zsidók által lelõtt gép elõször Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet. Végül is tökmindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lõszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendõ, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdõdõen már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkezõ magyar Malév volt.
Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányû AIM9 Sidewinder kódnevû, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierõ szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépérõl kilõtt hõkeresõs izraeli szárnyasrakéta eltalálta.
A magyar utasszállító gép a levegõben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységû Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütõ módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezetõ módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.
A Sidewinder története
A Malév Flight 240-est egy menetrendszerûen közlekedõ amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követõtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás elõtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.
De amikor másnap délután az idõközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték õket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelõtt a merénylet elõtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélõk után pásztázta a vizet - õk sem mondtak semmit a bizottság elõtt.
A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzõkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyósóján és szálloda körül zsidóhû fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték õket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték õket Budapestre.
Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy õk a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerbõl.
A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségû személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékrõl, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették.
A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.
"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben mûködõ katonai radarfelvételek egyértelmûen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt fõpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.
Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal késõbb Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról gyõzõdve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelõtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.
A Malév a hozzátartozóknak a történtekrõl õszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.
Felmerült a Malév részérõl az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetõsége is: az akkori jó magyar szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.
A Malév gépeit eddig 11 nagy szerencsétlenség érte, amelyekben legkevesebb 203 ember vesztette életét.
Jack Corn
Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest-Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerõsítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetételû rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevõje és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelõsök törvény elé állításához.
Meggyõzõdésünk szerint háborús bûncselekmény történt, és ez - mint tudjuk - nem évül el - mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.
"Lassan nyílott az ajtó, és amikor megláttam a két Malév-alkalmazott arcát, rögtön tudtam mi történt. »A gép a tengerbe esett, de folyik a mentés« - közölték. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy minden hiába"
- emlékszik vissza a történtekre Kvasz Károlyné, a tragédiában elhunyt másodpilóta felesége. Kvasz Károly harminchat éves volt akkor, amikor kétéves fia árván maradt itthon, de a legidõsebb magyar áldozat is csak a negyvenharmadik életévét töltötte be: megtört, ígéretes életpályák, fájdalom és szenvedés egy felelõtlen döntés következtében.
A magyarokon kívül kettõ finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, valamint négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi fizetett életével az útért.
Egy repülésirányító ismerõsöm szolgálatban volt a gép indulásakor. Négyszemközt elmondta, nyilvánosság elõtt azonban nem vállalja, hogy a Malév telefonon kapott figyelmeztetést: ne küldje el a gépet a háborús térségbe. Az utastér egy részét is elfoglaló, leplombált ládák tartalmával nyilván a palesztinokat támogattuk
- mondta lapunknak Kvasz Károlyné.
A tragédia elõtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is. A tervek szerint a Malév 240-es, szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza - azonban sûrûn elõfordult akkoriban, hogy egy-egy "körözött" személy (értsd: Izrael által keresett szabadságharcos - Jack Corn) több utaslistára is bejelentkezett.
Így történt végül, hogy egy másik járattal távozott. A mintegy százhatvan fõ számára készített Tupoljeven gyanítható okok miatt csak hatvanan utaztak: az utastér egy részét gyárilag lezárt ládák foglalták el.
Videoton alkatrészeket is viszünk Bejrútba
- emlékszik vissza Kvasz Károlyné, férje otthon elmondott szavaira, azonban mindenki sejtette, hogy valójában nem Videoton HI-FI-hangfalak alkatrészeirõl van szó. Németh László, aki jelenleg az angol férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, 1975-ben fiatal légikísérõ feleségét veszítette el a repülõgépet ért csapás miatt, lapunknak így nyilatkozott:
Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az idõben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel.
A gép indulását háromszor halasztották el aznap. Egyes vélemények szerint ennek politikai okai is lehettek, hiszen a háborús helyzet miatt a keletnémet Interflugon és az osztrák AUA-n kívül az összes többi légitársaság felfüggesztette libanoni járatait. A gép délután öt óra helyett végül este tizenegy tájban hagyta el a magyar légteret, éjfél után pedig a bejrúti légikikötõtõl mintegy tíz kilométerre - állítólag - hirtelen megszakadt a rádióösszeköttetés az irányítótoronnyal.
A pilóták beszélgetését rögzítõ magnófelvételek alapján pontos képet lehetne rajzolni arról, mi történt, azonban a Philips márkájú rögzítõ készülék az érintett frekvencián
hirtelen meghibásodott
, így a magnófelvétel nem került elõ. Ez azért érthetetlen, mert a közeli ciprusi bázisról (Akrotiri) rövidesen helyszínre érkezõ C-130-as Hercules angol legénysége pont azon a frekvencián kommunikált a toronnyal.
További érdekességeket tudunk meg Kvasz Károlynétól:
Még aznap, vagyis szeptember 30-án közölték, hogy nincsenek halotti anyakönyvi kivonatok. Egy ideig azt is mondták, hogy kiemelték a tengerbõl a tetemeket, és majd itthon temetik el õket, de miután az egyik hozzátartozó ragaszkodott ahhoz, hogy meggyõzõdjön majdan a koporsók tartalmáról, elálltak ettõl a tervtõl. Ehelyett egy emlékmû felállítása mellett döntött a Malév a Farkasréti temetõben
- mondta.
Még a tragédia reggelén egy TU-134-es szállította ki a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak magyar tagjait, amelynek libanoni vezetõje (Ali Al Halawi) és három libanoni tagja mellett öt magyar, két orosz, két brit tagja is volt.
A bizottság megállapította, hogy a repülõ ismeretlen okokból történõ robbanás következtében zuhant a tengerbe
- mondta lapunknak Németh László, aki a bizottsági jelentés másolatának is a birtokosa - és hogy nem tudják, miért zuhant le.
Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen és 250 lábra is leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az elsõ, aki az ügybõl kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam
- tette hozzá Németh.
Németh László nyomozódása alapján kiderült az is, hogy idõközben eltûnt az utaslista, a kargo-terhelés papírja és még "millió-egy irat". Hasonlóképpen nem került elõ a HA-LCI lajstromjelû TU-154-es MSZRP típusú fekete doboza sem, pedig a viszonylag sekély, part menti tengerben nem lehetett (volna) olyan nehéz felszínre hozni. A roncsok is a víz alatt maradtak, pedig ezek egy részének a felhozatalára információink szerint ajánlat is érkezett a Brit Királyi Haditengerészet részérõl.
A vizsgálat eredményét mintegy összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint
a katasztrófa okának meghatározását elõsegítõ, a repülõgép fedélzetén lévõ baleseti adatrögzítõ berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínûsége.
A fekete doboz megtalálása a Malév részérõl azért sem volt kívánatos, mert ha bebizonyosodik, hogy a gép háborús esemény áldozata lett, akkor az angol Lloyd biztosító mentessé válik a biztosítási díj kifizetésének kötelezettségétõl.
A repülõgép 186 millió forintnak megfelelõ akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75-76-os fõkönyve, amelyben az áll, hogy ebbõl csak 86 millió érkezett meg a Malévhez - részemrõl ez azonban csak egy mellékága a történetnek.
Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem
- fogalmazott Németh László, aki a tragédiában huszonnégy éves, légikísérõ feleségét veszítette el.
Németh nyomozódása során olyan felvételekhez is hozzájutott, amelyek - állítása szerint - azt bizonyítják, hogy harminchét felismerhetõ - bár nehezen azonosítható - tetemet kiemeltek a tengerbõl. Ezeket a fotókat azután Magyarországon is bemutatta az áldozatok hozzátartozóinak. Közel három évtized hallgatás után így vált ismét aktuálissá az ügy, amellyel kapcsolatosan (2003) november elején parlamenti interpelláció is elhangzott. "Nyugodjanak békében - avagy mikor adatik meg a végtisztesség az 1975-ös bejrúti légi katasztrófa minden magyar áldozatának is?" - címmel.
Felmerült a kérdés, hogy a Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak megítélt, fejenként 6 millió dolláros kárpótlás mennyire játszhatott szerepet a mostani eseményekben, az érintettek azonban azzal cáfolták a két esemény közötti kapcsolatot, hogy a Malév-ügyben immár kilenc év óta folytat kitartó nyomozást az elhunyt légiutas-kísérõ férje. Összehasonlítás végett azonban így is megjegyezhetjük: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint temetési segélyben, az árván maradtak után 200 ezer forint segélyben részesültek.
Majoros Lászlóné, akinek férje repülõgép-szerelõként kísérte el a gépet utolsó útjára, érdeklõdésünkre így válaszolt:
A Malévnál azzal nyugtatgattak minket, hogy fogadjuk el: »aki repül, az lezuhanhat«, és ne beszéljünk senkinek a történtekrõl. Megígérték azt is, hogy gondoskodnak rólunk, és majd mindenrõl tájékoztatnak - konkrét tájékoztatást azonban azóta sem kaptunk. A mi szeretteink hivatalos úton voltak, a magyar kormány küldte ki õket. Mi csak egyet szeretnénk: megadni nekik a végtisztességet.
Forrás
A jövõ hónapban lesz 38 éve, hogy Izrael lelõtt egy magyar személyszállító repülõgépet. Mivel a zsidó terrorállam szokása szerint ezt a terrorcselekményt sem vallotta be, és az elmúlt 3 és fél évtizedben az egymást váltó magyar kormányok felháborítóan bûnpártoló módon mindent megtettek ennek a szégyenteljes bûncselekménynek az eltussolására, ezért a szélsõbalos magyar sajtóban a mai napig is feltételes módban írnak arról, hogy a magyar gépet az izraeli hadsereg rakétája semmisítette meg a levegõben. 1975 szeptember 30.-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépét a zsidók Bejrút közelében lelõtték. A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovokat, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható könnyûfegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a libanoni fõvárosba. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.
A gépet az izraeliek annak ellenére lelõtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik, de állítólag megsúgták az araboknak, hogy baj lehet, ezért az utolsó pillanatban lemondták az utat, és egy késõbbi géppel Belgrádba mentek.
Egy másik verzió szerint a zsidók által lelõtt gép elõször Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet. Végül is tökmindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lõszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendõ, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdõdõen már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkezõ magyar Malév volt.
Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányû AIM9 Sidewinder kódnevû, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierõ szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépérõl kilõtt hõkeresõs izraeli szárnyasrakéta eltalálta.
A magyar utasszállító gép a levegõben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységû Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütõ módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezetõ módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.
A Sidewinder története
A Malév Flight 240-est egy menetrendszerûen közlekedõ amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követõtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás elõtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.
De amikor másnap délután az idõközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték õket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelõtt a merénylet elõtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélõk után pásztázta a vizet - õk sem mondtak semmit a bizottság elõtt.
A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzõkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyósóján és szálloda körül zsidóhû fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték õket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték õket Budapestre.
Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy õk a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerbõl.
A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségû személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékrõl, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették.
A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.
"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben mûködõ katonai radarfelvételek egyértelmûen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt fõpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.
Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal késõbb Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról gyõzõdve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelõtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.
A Malév a hozzátartozóknak a történtekrõl õszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.
Felmerült a Malév részérõl az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetõsége is: az akkori jó magyar szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.
A Malév gépeit eddig 11 nagy szerencsétlenség érte, amelyekben legkevesebb 203 ember vesztette életét.
Jack Corn
Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest-Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerõsítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetételû rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevõje és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelõsök törvény elé állításához.
Meggyõzõdésünk szerint háborús bûncselekmény történt, és ez - mint tudjuk - nem évül el - mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.
"Lassan nyílott az ajtó, és amikor megláttam a két Malév-alkalmazott arcát, rögtön tudtam mi történt. »A gép a tengerbe esett, de folyik a mentés« - közölték. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy minden hiába"
A magyarokon kívül kettõ finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, valamint négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi fizetett életével az útért.
Egy repülésirányító ismerõsöm szolgálatban volt a gép indulásakor. Négyszemközt elmondta, nyilvánosság elõtt azonban nem vállalja, hogy a Malév telefonon kapott figyelmeztetést: ne küldje el a gépet a háborús térségbe. Az utastér egy részét is elfoglaló, leplombált ládák tartalmával nyilván a palesztinokat támogattuk
A tragédia elõtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is. A tervek szerint a Malév 240-es, szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza - azonban sûrûn elõfordult akkoriban, hogy egy-egy "körözött" személy (értsd: Izrael által keresett szabadságharcos - Jack Corn) több utaslistára is bejelentkezett.
Így történt végül, hogy egy másik járattal távozott. A mintegy százhatvan fõ számára készített Tupoljeven gyanítható okok miatt csak hatvanan utaztak: az utastér egy részét gyárilag lezárt ládák foglalták el.
Videoton alkatrészeket is viszünk Bejrútba
Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az idõben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel.
A gép indulását háromszor halasztották el aznap. Egyes vélemények szerint ennek politikai okai is lehettek, hiszen a háborús helyzet miatt a keletnémet Interflugon és az osztrák AUA-n kívül az összes többi légitársaság felfüggesztette libanoni járatait. A gép délután öt óra helyett végül este tizenegy tájban hagyta el a magyar légteret, éjfél után pedig a bejrúti légikikötõtõl mintegy tíz kilométerre - állítólag - hirtelen megszakadt a rádióösszeköttetés az irányítótoronnyal.
A pilóták beszélgetését rögzítõ magnófelvételek alapján pontos képet lehetne rajzolni arról, mi történt, azonban a Philips márkájú rögzítõ készülék az érintett frekvencián
hirtelen meghibásodott
További érdekességeket tudunk meg Kvasz Károlynétól:
Még aznap, vagyis szeptember 30-án közölték, hogy nincsenek halotti anyakönyvi kivonatok. Egy ideig azt is mondták, hogy kiemelték a tengerbõl a tetemeket, és majd itthon temetik el õket, de miután az egyik hozzátartozó ragaszkodott ahhoz, hogy meggyõzõdjön majdan a koporsók tartalmáról, elálltak ettõl a tervtõl. Ehelyett egy emlékmû felállítása mellett döntött a Malév a Farkasréti temetõben
Még a tragédia reggelén egy TU-134-es szállította ki a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak magyar tagjait, amelynek libanoni vezetõje (Ali Al Halawi) és három libanoni tagja mellett öt magyar, két orosz, két brit tagja is volt.
A bizottság megállapította, hogy a repülõ ismeretlen okokból történõ robbanás következtében zuhant a tengerbe
Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen és 250 lábra is leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az elsõ, aki az ügybõl kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam
Németh László nyomozódása alapján kiderült az is, hogy idõközben eltûnt az utaslista, a kargo-terhelés papírja és még "millió-egy irat". Hasonlóképpen nem került elõ a HA-LCI lajstromjelû TU-154-es MSZRP típusú fekete doboza sem, pedig a viszonylag sekély, part menti tengerben nem lehetett (volna) olyan nehéz felszínre hozni. A roncsok is a víz alatt maradtak, pedig ezek egy részének a felhozatalára információink szerint ajánlat is érkezett a Brit Királyi Haditengerészet részérõl.
A vizsgálat eredményét mintegy összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint
a katasztrófa okának meghatározását elõsegítõ, a repülõgép fedélzetén lévõ baleseti adatrögzítõ berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínûsége.
A fekete doboz megtalálása a Malév részérõl azért sem volt kívánatos, mert ha bebizonyosodik, hogy a gép háborús esemény áldozata lett, akkor az angol Lloyd biztosító mentessé válik a biztosítási díj kifizetésének kötelezettségétõl.
A repülõgép 186 millió forintnak megfelelõ akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75-76-os fõkönyve, amelyben az áll, hogy ebbõl csak 86 millió érkezett meg a Malévhez - részemrõl ez azonban csak egy mellékága a történetnek.
Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem
Németh nyomozódása során olyan felvételekhez is hozzájutott, amelyek - állítása szerint - azt bizonyítják, hogy harminchét felismerhetõ - bár nehezen azonosítható - tetemet kiemeltek a tengerbõl. Ezeket a fotókat azután Magyarországon is bemutatta az áldozatok hozzátartozóinak. Közel három évtized hallgatás után így vált ismét aktuálissá az ügy, amellyel kapcsolatosan (2003) november elején parlamenti interpelláció is elhangzott. "Nyugodjanak békében - avagy mikor adatik meg a végtisztesség az 1975-ös bejrúti légi katasztrófa minden magyar áldozatának is?" - címmel.
Felmerült a kérdés, hogy a Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak megítélt, fejenként 6 millió dolláros kárpótlás mennyire játszhatott szerepet a mostani eseményekben, az érintettek azonban azzal cáfolták a két esemény közötti kapcsolatot, hogy a Malév-ügyben immár kilenc év óta folytat kitartó nyomozást az elhunyt légiutas-kísérõ férje. Összehasonlítás végett azonban így is megjegyezhetjük: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint temetési segélyben, az árván maradtak után 200 ezer forint segélyben részesültek.
Majoros Lászlóné, akinek férje repülõgép-szerelõként kísérte el a gépet utolsó útjára, érdeklõdésünkre így válaszolt:
A Malévnál azzal nyugtatgattak minket, hogy fogadjuk el: »aki repül, az lezuhanhat«, és ne beszéljünk senkinek a történtekrõl. Megígérték azt is, hogy gondoskodnak rólunk, és majd mindenrõl tájékoztatnak - konkrét tájékoztatást azonban azóta sem kaptunk. A mi szeretteink hivatalos úton voltak, a magyar kormány küldte ki õket. Mi csak egyet szeretnénk: megadni nekik a végtisztességet.
Forrás
Hozzaszolasok
#1 |
GP
- 2013. August 19. 13:37:59
#2 |
postaimre
- 2013. August 19. 15:53:31
#3 |
mindannyiunknak
- 2013. August 19. 20:12:40
#4 |
keepfargo
- 2013. August 20. 05:29:18
#5 |
Perje
- 2013. August 20. 13:50:20
#6 |
tudatlanka
- 2013. August 20. 17:41:20
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.