Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Szenzációs magyar leletekre bukkantak Ázsiában!
„Magyargyanús” temetõt találtak Ázsiában, az Urál-hegységtõl keletre – pontosította a sajtóhíreket az M1 Ma reggel címû mûsorában Türk Attila, az expedíció magyar vezetõje.
http://videotar.m...dezes.aspx
A leletanyag nagyon nagy hasonlóságot mutat a mi honfoglalás kori (10. századi) Kárpát-medencei leletanyagunkkal – mondta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti tanszékének egyetemi tanársegédje. Türk Attila felhívta a figyelmet, hogy legutóbb 1975 és 1982 között zajlott kifejezett régész terepmunka az egykori Szovjetunió területén, azóta a régészeti kutatás nagyjából az írósasztal mellett zajlott – jelentette ki. Kérdésre válaszolva a szakember tudatta: "a 8-9. század vonatkozásában az Uráltól keletre" nem vártak a mostanihoz hasonló leleteket, amelyeket sok esetben nehéz megkülönböztetni a Kárpát-mendencében talált tárgyaktól.
A lelõhely Cseljabinszktól északra 100 km-re, az uráli átjárótól keletre 20-30 kilométerre található – ismertette Csáji László Koppány néprajzkutató. A kulturális antropológus kiemelte: három éghajlati zóna találkozik a térségben, az uráli erdõségek, az északabbra lévõ tajga- és erdõzóna, illetve a déli sztyeppezóna. Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatóknak lehetõségük volt genetikai mintavételezésre, a vizsgálatokat Budapesten végzik majd el. A több mint harminc év kihagyás után újjáalakult orosz–magyar régészeti együttmûködés keretében magyar régészek és más tudományágak képviselõi dolgoztak idén augusztusban Oroszországban, az Urálon túli sztyeppés területen.
Csáji László Koppány néprajzkutató-etnológus, aki a térségben a pár hete rendezett magyarságtörténeti konferencia résztvevõjeként járt az ásatás helyszínén korábban elmondta: a magyar régészcsoport a honfoglalás elõtti magyarság szempontjából különösen fontos helyszínen, a Cseljabinszktól mintegy száz kilométerre északra lévõ Uelgi-tó melletti ásatáson végzett kutatásokat az Orosz Tudományos Akadémiával együttmûködve. A közös munkát mindkét fél rendkívül sikeresnek értékelte, amelyet további együttmûködés követhet Oroszország más területein is.
A honfoglalás kori magyarság tárgyi kultúrájának egyik legközelebbi keleti párhuzamai kerültek elõ az Uelgi-tó mellett nemrég felfedezett temetõben. A magyarsággal szoros kapcsolatba hozható, ennyire keletre fekvõ lelõhely eddig nem volt ismert. A temetõben, úgy tûnik, lovas nomád népesség temetkezett a 8-9. századtól.
38302_uelgi_orosz_magyar_regeszek.jpg
Rendkívül fontos leletek kerültek elõ
Az Uelgi-tó partján az orosz régészek már három éve folytatnak ásatásokat, amelyhez magyar régészek idén csatlakoztak a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központjának Õstörténeti Témacsoportja és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke szervezésében. Idén is több száz, rendkívül fontos lelet került elõ a sírokból. Az ásatás eddigi leletei között találhatók aranyozott ezüst rozettás veretek és palmettás díszítésû aranyozott ezüsttárgyak, továbbá jellegzetes szablyák, csüngõk, öv- és lószerszám-veretek és lócsontok, illetve kerámiadarabok.
Már most is több ezer új tárgy- és csontlelettel gazdagította ez a hatalmas, öthektáros temetõ a korai magyar történelemre vonatkozó kutatást. Az ásatásokat többévesre tervezik, amelyben a magyar részvételre továbbra is számít az Orosz Tudományos Akadémia és a Déli-Uráli Állami Egyetem.
Az augusztusban ott dolgozó magyar résztvevõket Türk Attila régész vezette. A csapatban helyet kapott többek között Mende Balázs Gusztáv, csontok vizsgálatára szakosodott antropológus, aki egyúttal genetikai mintavételt is végzett az MTA Bölcsészettudományi Központjának Régészeti Intézetéhez tartozó, általa vezetett Archeogenetikai Laboratórium számára. A magyar régészdelegációban kerámiaspecialista és georadaros szakember is volt, a hétfõs csapat tagjai a helyszínen hagyományos régészeti feltárást is folytattak orosz kollégáikkal.
Az ásatáson dolgozó magyar delegáció tagjai a múlt héten részt vettek az Orosz Tudományos Akadémia és a Déli-Uráli Állami Egyetem által szervezett nemzetközi tudományos konferencián, amely kifejezetten a honfoglalást megelõzõ korai magyar történelemrõl szólt. A konferencia egyik helyszíne éppen az Uelgi-tó közelében folyó ásatás volt.
38302_1_uelgi_to_magyargyanus_leletcsoport.jpg
Csáji László az újjáéledõ orosz-magyar tudományos együttmûködésrõl
Magyar szempontból szenzációs leletanyagot rejthet a föld az Ural-átjáróhoz közel esõ Uelgi-tó körzetében – mondja a Heti Válasz Online-nak Csáji László Koppány néprajzkutató, kulturális antropológus, aki a helyszínre utazó régészdelegációval vett részt a „Magyarok az eurázsiai sztyeppén” címû nemzetközi tudományos konferencián. Csáji tézise szerint a sztyeppezónában (is) újra kell gondolni a néprokonságról alkotott régi fogalmainkat.
„Talányos leletek”; „rendkívül sikeres ásatás” – ígéretes jelzõk az önök által kiadott MTI-közleményekben. Mennyire nagy durranás az uelgi-tavi leletcsoport?
Nem túlzás: szenzációs lelõhelyrõl van szó. A konferencián felszólaló régészek úgy értékelték, hogy sok évtized alatt egyszer van ilyen lenyûgözõ újdonság. Ráadásul a leletanyag döntõ részének felismerték közeli, honfoglalás kori „magyar-gyanús” jellegét. Az ásatást vezetõ Szergej G. Botalov beszámoló cikkét az Uelgi ásatások elsõ két évadjának eredményeirõl én fordítottam magyarra, a mi szempontunkból õ is rendkívül fontosnak értékeli a lelõhelyet.
Még mielõtt belevágnánk, segítsen egy kicsit elképzelni: hol járunk, milyen vidék ez és mitõl különleges?
Térképrõl nézve Oroszország területén, Cseljabinszk várostól északra száz kilométerrel, az erdõssztyeppén járunk. A terület fekvése is érdekes: jórészt klasszikus füves sztyeppét látunk Uelginél, de a tágabb értelemben vett környezet, a nagy uráli átjáró keleti oldala még két másik zóna találkozása is: innen északra már nagy erdõségek vannak (Jekatyerinburg a tajga déli határa), nyugatra pedig az Urál egyik legnagyobb, a vaskortól kiaknázott vasérclelõhelye található. A hegység sziluettje tiszta idõben látható is. A térséget ma tatárok és baskírok lakják, de az orosz hódítás elõtt lovas nomád, földmûves és bányász-iparos csoportok élõhelye volt. Magyar szempontból legfontosabb az Uelgi-tó térsége, mely a tágabb értelemben vett sztyeppezónához tartozik. Több korszak leleteit is feltárták itt: közvetlenül mellette egy bronzkori kurgánt (sírhalom), egy hanti-manysi jellegû tárgyakat rejtõ középkori áldozóhelyet és azt a hatalmas temetõt is, melynek szintén több idõrendi rétege van a VIII.-tól a XIII. századig.
Keményen hangzik. Ez valamiféle szakrális helyszín lehetett?
Elképzelhetõ. Ám azt sem zárhatjuk ki, hogy véletlen területi egybeesésekrõl van szó. Lehetséges, hogy a környéken megnyílik majd egy új lelethorizont is, amirõl még nem tudunk, csak sejtjük, hogy ott van. A kisszámú, de érdekfeszítõ lelõhelyek (Szinyeglázovo, Bajramgulovo, Graultrü) orosz régészek szerint összefüggenek az Uelgi IX-X. századi anyagával. Mások – mint például az ufai V. Ivanov – szerint Uelgi elsõ korszakát az úgynevezett karajakupovói kultúrához sorolhatjuk. Ez a mostani lelõhely – Uelgi – azonban már három évvel ezelõtt sokszor annyi tárgyleletet hozott, mint az elõbbi három lelõhely együttvéve.
Akkor most terítsük a lapokat: magyar leletekre bukkantak az orosz kollégák az Urál-átjárónál, vagy sem?
Egyelõre nem tudunk biztosat mondani; a régészeti leletek etnikai olvasatát adni szinte lehetetlen feladat. Fontos megjegyeznem, hogy nem vagyok régész, a régészek szerint úgy fogalmazhatunk, hogy az Uráltól keletre az Uelgi-tó az elsõ igazán meggyõzõ, magas sírszámú temetõ, ami a magyar honfoglalás kori leletanyaggal közvetlen kapcsolatot mutató leletcsoportot is magában foglal. Olyan tárgyak, fõleg fémveretek kerülnek elõ a földbõl, amikre ha Magyarországon, Moldovában, vagy a délnyugati ukrán területeken bukkannak, a régészek azonnal rátennék a „IX-X. századi magyar” címkét. Ez a formakincs, technológia és fegyverek a lovas temetkezéssel kiegészítve a honfoglalás kori magyarnak tartott leletanyag Volga-vidéken túli legközelebbi párhuzamát jelentik – egy öthektáros területen. Persze pusztán régészeti leletek alapján eldönteni, hogy a sírban fekvõ halott (vagy a közösség, aki eltemette) magyarnak tartotta-e magát, lehetetlen feladat. Türk Attila régész szerint azonban a honfoglalás kori leletanyag genezise és fõként keleti gyökerei máig nem tekinthetõk lezárt kutatási témának, így a párhuzamot mutató Uelgi leletek feldolgozása elsõrendû régészfeladat.
Azt mondja a leletekrõl, hogy honfoglalás koriak, vagyis IX. századiak. Miközben a magyar vándorlás feltételezett folyamata ebben a térségben sokkal korábban járt.
Csak nagyon erõs kérdõjelekkel fogalmazhatunk az idõszakról is. Egyelõre a kalibrált C14-es, radiokarbonos vizsgálat eredményei sem állnak rendelkezésre. Tehát ha feltételeznénk, hogy itt valóban magyar csoportról van szó, akkor az sem dõlt el, hogy a keleten, „Magna Hungáriában” maradt, vagy az Etelközbe vándorló korai magyarok hagyatéka-e.
És ha kiderül, hogy nem magyarok nyugszanak ott?
Amennyiben ez véletlen párhuzam, és a régészek számára a szemfelcsillanást okozó azonnali reakciók ellenére mégsem magyarok hagyták maguk után a leletcsoportot, akkor fel kell tenni a kérdést: hogyan fordulhat elõ, hogy megszólalásig hasonló aranyozott ezüst rozettás vereteket, palmettás motívumokat, szablyákat, lószerszámokat látjuk a kárpát-medencei magyar sírokban is, de máshol nem? Sokszor mintha egy öntõformából keletkeztek volna. Ez ismét új kérdésfeltevések irányába visz el. Elméletileg felvetõdhet a kevert vagy többnyelvû lakosság vagy a folyamatos asszimiláció kérdése is, de errõl korai beszélni, tekintve, hogy a lelõhely döntõen még nincs feltárva.
Igaz, hogy ezen a környéken kevésbé bolygatottak a temetõk, mint máshol, például Európában?
Uelgi esetében pont az ellenkezõje igaz. Aki, és ami csak lehet, turkált ezek között a leletek között a kipcsakoktól a baskírokon és a kozákokon át a helyben gyakran elõforduló, mormotaszerû földikutyákig. Ezt a helyet egyfajta nemesfémbányaként fogták fel. Károkat okoztak a modern kincsvadászok is. Ezért is szenzáció, hogy a bolygatások ellenére is ezrével kerülnek elõ az értékes leletek, és néha jól tanulmányozható sírokra bukkanunk. Külön érdekesség, hogy a feltárás is fémdetektoros kincsvadászok felfedezése nyomán indult meg. Egyébként a sok bolygatás csak az egyik történelmi tényezõ, ami nehezíti a munkát; a szovjetek ugyanis a II. világháborúban az Uráltól keletre pozícionálták a hadiipart. Nem kedvez az archeológiai terepmunkának, hogy annak idején több atombombát is telepítettek a környékre, és '57-ben a közelben robbant fel a Majak atomreaktor (Cseljabinszk 40).
Komolyan? Van sugárzásveszély is?
Az odaúton volt egy zóna, ahol még könnyíteni sem lehetett kiszállni az autóból, de a feltárás területe – legalábbis reméljük – kevésbé szennyezett.
A magyar delegáció régész tagjai az MTA Bölcsészettudományi Központjának Õstörténeti Témacsoportjából és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékérõl kerültek ki. Milyen szakterületeket öleltek fel?
Honfoglaláskorra szakosodott régésztõl a magnetométeres eljárással háromdimenziós modelleket készítõ szakemberig, állatcsont-specialistától az antropológusig és kerámiaszakértõ régészig sokféle tudós volt a csapatban. Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus az MTA Archeogenetikai Laboratóriumának is vett mintákat. Az egész út talán legfontosabb tudományos eredménye a mintegy harminc év kihagyás után újjáalakult orosz-magyar régészeti együttmûködés, a közös ásatás és a tudományközi párbeszéd, melynek folytatása is várható.
Ön azonban néprajzkutató-antropológusként utazott ki. Hogyan került képbe?
Több éve járok a térségbe, a mostani tudományos konferencia pedig abszolút tudományközi volt. A változó helyszíneken zajló tanácskozás középsõ két napja Uelgiben zajlott (az elsõ Sadrinszkban és környékén, az utolsó Cseljabinszkban), én pedig itt tartottam elõadást az ethnosz-modellek kritikájáról és az etnicitáskutatás új útjairól. Ezekre azért volt szükség, mert az etnikai olvasatok lehetõségével kapcsolatban a régészek között éles vita van. A régészetet általában nem a tartják társadalomtudománynak, az ehhez szükséges elméleteit, modelljeit kénytelen a szociológiától vagy a szociálantropológiától kölcsönözni. Az átvételeknél azonban jobb a közös párbeszéd, hiszen mi sem tudunk „régészül”.
Vagyis ön a leletek etnikai azonosításában segíthet?
Még ez is túlzás. Az egész etnikai kérdés és ethnosz-probléma újragondolásában, régi beidegzõdések, a szovjet ethnosz-elméletnek és magyarországi hatásainak vizsgálatában, újraértelmezésében, és egy árnyaltabb, ha úgy tetszik társadalomtudományosabb etnikai megközelítés kidolgozásában segédkezek.
Hogy értsük, vegyünk konkrét példát!
Tegyük fel, hogy elõbukkan egy sír, melyben egyszerre tárnak fel a Volga-Káma térség felé mutató hajfonat díszeket, klasszikus sztyeppei övcsatot, altájinak tûnõ ruhadíszeket és az Ob-Irtis vidékének stílusát mutató kerámiákat, mindezt részleges lovas temetkezésként – a régészek meg csak vakarják a fejüket. Sokukat bosszantja ez a kavarodás: íme, egy kevert sír, ami nem ad biztonságos támpontot ahhoz, hogy egyértelmû csoportba soroljuk. Hozzáteszem: ilyen sírból nem kevés akad Uelgiben.
Hadd hozzak én is egy példát, sokkal blõdebbet: ha ma is mellékletes sírokba temetkeznénk, a Nokiája mellé temetett magyarról az utókor kimutatná, hogy finn, hiszen a telefonon látható márkajel erre következtet. Nagyjából ez a probléma a leletek etnikai azonosításánál is, nem?
Csak óvatosan: a régészet már a XX. század elején felvetett hasonló kérdéseket. Azóta a tárgyak, régészeti kultúrák és etnikumok összefüggését és ennek elméleti problematikáját többször újraértelmezték, napjainkban pedig ismét egy „kiforrási” folyamatnak vagyunk tanúi. A helyzet az, hogy ami a korai középkort illeti, írásos források szempontjából hatalmas „vakfolt” található Eurázsia térképén: a Volga-Urál térség, a kazah sztyeppe és az attól keletre esõ nyugat-altáji terület, illetve Szibéria írott források alapján alig „látható”. Ha nincs írott forrás, és így a történész alig tud hozzászólni a vitához, akkor felértékelõdik a régészet szerepe. A régészeknek pedig az etnicitáskutatás lehet különösen tanulságos: az, hogy a konkrét esetek és példák milyen sokféleségben jelennek meg a gyakorlatban.
Rendben, akkor mi az ön válasza?
Újra kell gondolnunk néhány alapelemet. A tapasztalatok a néprajzi és antropológiai terepmunkákban azt mutatják, hogy az ethnosz-modell nem használható elméleti alap. Mára az etnicitást másként szemléljük, mint húsz, vagy ötven éve. Fel kell ismernünk, hogy korábban is létezett például kettõs identitás, hogy az egynyelvû és egykultúrájú helyszínek keresése a nemzetállamok és nacionalizmusok korának retrospekciója, visszavetítése. Pedig már Szent István is másra tanít minket intelmeiben.
Tehát a fõ probléma az, hogy mai fejjel és fogalmakkal nem érthetõ meg pontosan a középkor embere?
Felteszem a kérdést: biztos, hogy célravezetõ az, amikor – akár a magyaroknak, akár a germán népeknek, a románoknak vagy más népeknek – jól körülhatárolható, homogén területeket, õshazákat keresünk? Miért abszolutizálunk egy vélt kulturális szálat, „vérvonalat”, nyelvi kapcsolatot a „visszanyomozás” során? Biztos, hogy célravezetõ, amikor homogén, egymástól elhatárolt körökbe rajzoljuk a különbözõ népeket a sztyeppezónában, és ezeket vándoroltatjuk? És egyáltalán: miért nem számolunk a honfoglalás után – akár a Kárpát-medencében – „rokonná váló” népekkel? Túl messzire vezetne annak bemutatása, mennyire saját prekoncepcióink rabjai voltunk, amikor a rokonságot kerestük. Márpedig a tudós szerepe az is: ne csak hangzatos, kész válaszokat adjon, hanem tanítson meg jobban kérdezni.
Úgy érti, hogy nincs is egy pontosan azonosítható területû õshaza?
Talán. Mondok egy példát. A XIX. században egy oroszországi német tudós, Pjotr Köppen (Reguly Antal kortársa) a cár megbízatásából készített etnikai felméréseket a Volga és az Urál térségérõl (is). Az itt keletkezett elég részletes térkép sem tartalmaz homogén köröket, etnikai zónákat, amire azt tudnánk mondani, hogy ez kérem „a” baskír terület, ez „a” mordvin terület, ez a tisztán mari terület stb. A konkrét pillanatban, az 1830-40-es években ezek sokszorosan egymásba fonódtak! Hozzáteszem: Köppen idejében még nem volt szó szovjetrendszerrõl, népek átpakolásáról; ez az orosz cári idõszak közép-ázsiai benyomulása elõtt készült etnikai pillanatfelvétel. A kérdésem tehát a következõ: mibõl gondoljuk, hogy ha ekkor nem is, de korábban bezzeg egységes etnikai zónákat kell keresnünk a sztyeppe, az erdõs sztyeppe, de akár az erdõzónában? Mire alapozhatjuk azt a „szakaszos vándorlásmodellt”, ami már jó ideje ott van a tankönyveinkben? Mennyire határolható körül egyetlen, önmagába visszatérõ vonallal a térképen az, hogy „Magna Hungaria”? Miért tételezünk fel „országszerû” õshazát? Folytathatjuk: hol van a választóvonal etnogenezis és népességtörténet között? Nem zajlanak hasonló, heterogén folyamatok köztünk és a „késznek tekintett népekben” ma is?
http://richpoi.co...iaban.html
http://videotar.m...dezes.aspx
A leletanyag nagyon nagy hasonlóságot mutat a mi honfoglalás kori (10. századi) Kárpát-medencei leletanyagunkkal – mondta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeti tanszékének egyetemi tanársegédje. Türk Attila felhívta a figyelmet, hogy legutóbb 1975 és 1982 között zajlott kifejezett régész terepmunka az egykori Szovjetunió területén, azóta a régészeti kutatás nagyjából az írósasztal mellett zajlott – jelentette ki. Kérdésre válaszolva a szakember tudatta: "a 8-9. század vonatkozásában az Uráltól keletre" nem vártak a mostanihoz hasonló leleteket, amelyeket sok esetben nehéz megkülönböztetni a Kárpát-mendencében talált tárgyaktól.
A lelõhely Cseljabinszktól északra 100 km-re, az uráli átjárótól keletre 20-30 kilométerre található – ismertette Csáji László Koppány néprajzkutató. A kulturális antropológus kiemelte: három éghajlati zóna találkozik a térségben, az uráli erdõségek, az északabbra lévõ tajga- és erdõzóna, illetve a déli sztyeppezóna. Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatóknak lehetõségük volt genetikai mintavételezésre, a vizsgálatokat Budapesten végzik majd el. A több mint harminc év kihagyás után újjáalakult orosz–magyar régészeti együttmûködés keretében magyar régészek és más tudományágak képviselõi dolgoztak idén augusztusban Oroszországban, az Urálon túli sztyeppés területen.
Csáji László Koppány néprajzkutató-etnológus, aki a térségben a pár hete rendezett magyarságtörténeti konferencia résztvevõjeként járt az ásatás helyszínén korábban elmondta: a magyar régészcsoport a honfoglalás elõtti magyarság szempontjából különösen fontos helyszínen, a Cseljabinszktól mintegy száz kilométerre északra lévõ Uelgi-tó melletti ásatáson végzett kutatásokat az Orosz Tudományos Akadémiával együttmûködve. A közös munkát mindkét fél rendkívül sikeresnek értékelte, amelyet további együttmûködés követhet Oroszország más területein is.
A honfoglalás kori magyarság tárgyi kultúrájának egyik legközelebbi keleti párhuzamai kerültek elõ az Uelgi-tó mellett nemrég felfedezett temetõben. A magyarsággal szoros kapcsolatba hozható, ennyire keletre fekvõ lelõhely eddig nem volt ismert. A temetõben, úgy tûnik, lovas nomád népesség temetkezett a 8-9. századtól.
38302_uelgi_orosz_magyar_regeszek.jpg
Rendkívül fontos leletek kerültek elõ
Az Uelgi-tó partján az orosz régészek már három éve folytatnak ásatásokat, amelyhez magyar régészek idén csatlakoztak a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központjának Õstörténeti Témacsoportja és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszéke szervezésében. Idén is több száz, rendkívül fontos lelet került elõ a sírokból. Az ásatás eddigi leletei között találhatók aranyozott ezüst rozettás veretek és palmettás díszítésû aranyozott ezüsttárgyak, továbbá jellegzetes szablyák, csüngõk, öv- és lószerszám-veretek és lócsontok, illetve kerámiadarabok.
Már most is több ezer új tárgy- és csontlelettel gazdagította ez a hatalmas, öthektáros temetõ a korai magyar történelemre vonatkozó kutatást. Az ásatásokat többévesre tervezik, amelyben a magyar részvételre továbbra is számít az Orosz Tudományos Akadémia és a Déli-Uráli Állami Egyetem.
Az augusztusban ott dolgozó magyar résztvevõket Türk Attila régész vezette. A csapatban helyet kapott többek között Mende Balázs Gusztáv, csontok vizsgálatára szakosodott antropológus, aki egyúttal genetikai mintavételt is végzett az MTA Bölcsészettudományi Központjának Régészeti Intézetéhez tartozó, általa vezetett Archeogenetikai Laboratórium számára. A magyar régészdelegációban kerámiaspecialista és georadaros szakember is volt, a hétfõs csapat tagjai a helyszínen hagyományos régészeti feltárást is folytattak orosz kollégáikkal.
Az ásatáson dolgozó magyar delegáció tagjai a múlt héten részt vettek az Orosz Tudományos Akadémia és a Déli-Uráli Állami Egyetem által szervezett nemzetközi tudományos konferencián, amely kifejezetten a honfoglalást megelõzõ korai magyar történelemrõl szólt. A konferencia egyik helyszíne éppen az Uelgi-tó közelében folyó ásatás volt.
38302_1_uelgi_to_magyargyanus_leletcsoport.jpg
Csáji László az újjáéledõ orosz-magyar tudományos együttmûködésrõl
Magyar szempontból szenzációs leletanyagot rejthet a föld az Ural-átjáróhoz közel esõ Uelgi-tó körzetében – mondja a Heti Válasz Online-nak Csáji László Koppány néprajzkutató, kulturális antropológus, aki a helyszínre utazó régészdelegációval vett részt a „Magyarok az eurázsiai sztyeppén” címû nemzetközi tudományos konferencián. Csáji tézise szerint a sztyeppezónában (is) újra kell gondolni a néprokonságról alkotott régi fogalmainkat.
„Talányos leletek”; „rendkívül sikeres ásatás” – ígéretes jelzõk az önök által kiadott MTI-közleményekben. Mennyire nagy durranás az uelgi-tavi leletcsoport?
Nem túlzás: szenzációs lelõhelyrõl van szó. A konferencián felszólaló régészek úgy értékelték, hogy sok évtized alatt egyszer van ilyen lenyûgözõ újdonság. Ráadásul a leletanyag döntõ részének felismerték közeli, honfoglalás kori „magyar-gyanús” jellegét. Az ásatást vezetõ Szergej G. Botalov beszámoló cikkét az Uelgi ásatások elsõ két évadjának eredményeirõl én fordítottam magyarra, a mi szempontunkból õ is rendkívül fontosnak értékeli a lelõhelyet.
Még mielõtt belevágnánk, segítsen egy kicsit elképzelni: hol járunk, milyen vidék ez és mitõl különleges?
Térképrõl nézve Oroszország területén, Cseljabinszk várostól északra száz kilométerrel, az erdõssztyeppén járunk. A terület fekvése is érdekes: jórészt klasszikus füves sztyeppét látunk Uelginél, de a tágabb értelemben vett környezet, a nagy uráli átjáró keleti oldala még két másik zóna találkozása is: innen északra már nagy erdõségek vannak (Jekatyerinburg a tajga déli határa), nyugatra pedig az Urál egyik legnagyobb, a vaskortól kiaknázott vasérclelõhelye található. A hegység sziluettje tiszta idõben látható is. A térséget ma tatárok és baskírok lakják, de az orosz hódítás elõtt lovas nomád, földmûves és bányász-iparos csoportok élõhelye volt. Magyar szempontból legfontosabb az Uelgi-tó térsége, mely a tágabb értelemben vett sztyeppezónához tartozik. Több korszak leleteit is feltárták itt: közvetlenül mellette egy bronzkori kurgánt (sírhalom), egy hanti-manysi jellegû tárgyakat rejtõ középkori áldozóhelyet és azt a hatalmas temetõt is, melynek szintén több idõrendi rétege van a VIII.-tól a XIII. századig.
Keményen hangzik. Ez valamiféle szakrális helyszín lehetett?
Elképzelhetõ. Ám azt sem zárhatjuk ki, hogy véletlen területi egybeesésekrõl van szó. Lehetséges, hogy a környéken megnyílik majd egy új lelethorizont is, amirõl még nem tudunk, csak sejtjük, hogy ott van. A kisszámú, de érdekfeszítõ lelõhelyek (Szinyeglázovo, Bajramgulovo, Graultrü) orosz régészek szerint összefüggenek az Uelgi IX-X. századi anyagával. Mások – mint például az ufai V. Ivanov – szerint Uelgi elsõ korszakát az úgynevezett karajakupovói kultúrához sorolhatjuk. Ez a mostani lelõhely – Uelgi – azonban már három évvel ezelõtt sokszor annyi tárgyleletet hozott, mint az elõbbi három lelõhely együttvéve.
Akkor most terítsük a lapokat: magyar leletekre bukkantak az orosz kollégák az Urál-átjárónál, vagy sem?
Egyelõre nem tudunk biztosat mondani; a régészeti leletek etnikai olvasatát adni szinte lehetetlen feladat. Fontos megjegyeznem, hogy nem vagyok régész, a régészek szerint úgy fogalmazhatunk, hogy az Uráltól keletre az Uelgi-tó az elsõ igazán meggyõzõ, magas sírszámú temetõ, ami a magyar honfoglalás kori leletanyaggal közvetlen kapcsolatot mutató leletcsoportot is magában foglal. Olyan tárgyak, fõleg fémveretek kerülnek elõ a földbõl, amikre ha Magyarországon, Moldovában, vagy a délnyugati ukrán területeken bukkannak, a régészek azonnal rátennék a „IX-X. századi magyar” címkét. Ez a formakincs, technológia és fegyverek a lovas temetkezéssel kiegészítve a honfoglalás kori magyarnak tartott leletanyag Volga-vidéken túli legközelebbi párhuzamát jelentik – egy öthektáros területen. Persze pusztán régészeti leletek alapján eldönteni, hogy a sírban fekvõ halott (vagy a közösség, aki eltemette) magyarnak tartotta-e magát, lehetetlen feladat. Türk Attila régész szerint azonban a honfoglalás kori leletanyag genezise és fõként keleti gyökerei máig nem tekinthetõk lezárt kutatási témának, így a párhuzamot mutató Uelgi leletek feldolgozása elsõrendû régészfeladat.
Azt mondja a leletekrõl, hogy honfoglalás koriak, vagyis IX. századiak. Miközben a magyar vándorlás feltételezett folyamata ebben a térségben sokkal korábban járt.
Csak nagyon erõs kérdõjelekkel fogalmazhatunk az idõszakról is. Egyelõre a kalibrált C14-es, radiokarbonos vizsgálat eredményei sem állnak rendelkezésre. Tehát ha feltételeznénk, hogy itt valóban magyar csoportról van szó, akkor az sem dõlt el, hogy a keleten, „Magna Hungáriában” maradt, vagy az Etelközbe vándorló korai magyarok hagyatéka-e.
És ha kiderül, hogy nem magyarok nyugszanak ott?
Amennyiben ez véletlen párhuzam, és a régészek számára a szemfelcsillanást okozó azonnali reakciók ellenére mégsem magyarok hagyták maguk után a leletcsoportot, akkor fel kell tenni a kérdést: hogyan fordulhat elõ, hogy megszólalásig hasonló aranyozott ezüst rozettás vereteket, palmettás motívumokat, szablyákat, lószerszámokat látjuk a kárpát-medencei magyar sírokban is, de máshol nem? Sokszor mintha egy öntõformából keletkeztek volna. Ez ismét új kérdésfeltevések irányába visz el. Elméletileg felvetõdhet a kevert vagy többnyelvû lakosság vagy a folyamatos asszimiláció kérdése is, de errõl korai beszélni, tekintve, hogy a lelõhely döntõen még nincs feltárva.
Igaz, hogy ezen a környéken kevésbé bolygatottak a temetõk, mint máshol, például Európában?
Uelgi esetében pont az ellenkezõje igaz. Aki, és ami csak lehet, turkált ezek között a leletek között a kipcsakoktól a baskírokon és a kozákokon át a helyben gyakran elõforduló, mormotaszerû földikutyákig. Ezt a helyet egyfajta nemesfémbányaként fogták fel. Károkat okoztak a modern kincsvadászok is. Ezért is szenzáció, hogy a bolygatások ellenére is ezrével kerülnek elõ az értékes leletek, és néha jól tanulmányozható sírokra bukkanunk. Külön érdekesség, hogy a feltárás is fémdetektoros kincsvadászok felfedezése nyomán indult meg. Egyébként a sok bolygatás csak az egyik történelmi tényezõ, ami nehezíti a munkát; a szovjetek ugyanis a II. világháborúban az Uráltól keletre pozícionálták a hadiipart. Nem kedvez az archeológiai terepmunkának, hogy annak idején több atombombát is telepítettek a környékre, és '57-ben a közelben robbant fel a Majak atomreaktor (Cseljabinszk 40).
Komolyan? Van sugárzásveszély is?
Az odaúton volt egy zóna, ahol még könnyíteni sem lehetett kiszállni az autóból, de a feltárás területe – legalábbis reméljük – kevésbé szennyezett.
A magyar delegáció régész tagjai az MTA Bölcsészettudományi Központjának Õstörténeti Témacsoportjából és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékérõl kerültek ki. Milyen szakterületeket öleltek fel?
Honfoglaláskorra szakosodott régésztõl a magnetométeres eljárással háromdimenziós modelleket készítõ szakemberig, állatcsont-specialistától az antropológusig és kerámiaszakértõ régészig sokféle tudós volt a csapatban. Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus az MTA Archeogenetikai Laboratóriumának is vett mintákat. Az egész út talán legfontosabb tudományos eredménye a mintegy harminc év kihagyás után újjáalakult orosz-magyar régészeti együttmûködés, a közös ásatás és a tudományközi párbeszéd, melynek folytatása is várható.
Ön azonban néprajzkutató-antropológusként utazott ki. Hogyan került képbe?
Több éve járok a térségbe, a mostani tudományos konferencia pedig abszolút tudományközi volt. A változó helyszíneken zajló tanácskozás középsõ két napja Uelgiben zajlott (az elsõ Sadrinszkban és környékén, az utolsó Cseljabinszkban), én pedig itt tartottam elõadást az ethnosz-modellek kritikájáról és az etnicitáskutatás új útjairól. Ezekre azért volt szükség, mert az etnikai olvasatok lehetõségével kapcsolatban a régészek között éles vita van. A régészetet általában nem a tartják társadalomtudománynak, az ehhez szükséges elméleteit, modelljeit kénytelen a szociológiától vagy a szociálantropológiától kölcsönözni. Az átvételeknél azonban jobb a közös párbeszéd, hiszen mi sem tudunk „régészül”.
Vagyis ön a leletek etnikai azonosításában segíthet?
Még ez is túlzás. Az egész etnikai kérdés és ethnosz-probléma újragondolásában, régi beidegzõdések, a szovjet ethnosz-elméletnek és magyarországi hatásainak vizsgálatában, újraértelmezésében, és egy árnyaltabb, ha úgy tetszik társadalomtudományosabb etnikai megközelítés kidolgozásában segédkezek.
Hogy értsük, vegyünk konkrét példát!
Tegyük fel, hogy elõbukkan egy sír, melyben egyszerre tárnak fel a Volga-Káma térség felé mutató hajfonat díszeket, klasszikus sztyeppei övcsatot, altájinak tûnõ ruhadíszeket és az Ob-Irtis vidékének stílusát mutató kerámiákat, mindezt részleges lovas temetkezésként – a régészek meg csak vakarják a fejüket. Sokukat bosszantja ez a kavarodás: íme, egy kevert sír, ami nem ad biztonságos támpontot ahhoz, hogy egyértelmû csoportba soroljuk. Hozzáteszem: ilyen sírból nem kevés akad Uelgiben.
Hadd hozzak én is egy példát, sokkal blõdebbet: ha ma is mellékletes sírokba temetkeznénk, a Nokiája mellé temetett magyarról az utókor kimutatná, hogy finn, hiszen a telefonon látható márkajel erre következtet. Nagyjából ez a probléma a leletek etnikai azonosításánál is, nem?
Csak óvatosan: a régészet már a XX. század elején felvetett hasonló kérdéseket. Azóta a tárgyak, régészeti kultúrák és etnikumok összefüggését és ennek elméleti problematikáját többször újraértelmezték, napjainkban pedig ismét egy „kiforrási” folyamatnak vagyunk tanúi. A helyzet az, hogy ami a korai középkort illeti, írásos források szempontjából hatalmas „vakfolt” található Eurázsia térképén: a Volga-Urál térség, a kazah sztyeppe és az attól keletre esõ nyugat-altáji terület, illetve Szibéria írott források alapján alig „látható”. Ha nincs írott forrás, és így a történész alig tud hozzászólni a vitához, akkor felértékelõdik a régészet szerepe. A régészeknek pedig az etnicitáskutatás lehet különösen tanulságos: az, hogy a konkrét esetek és példák milyen sokféleségben jelennek meg a gyakorlatban.
Rendben, akkor mi az ön válasza?
Újra kell gondolnunk néhány alapelemet. A tapasztalatok a néprajzi és antropológiai terepmunkákban azt mutatják, hogy az ethnosz-modell nem használható elméleti alap. Mára az etnicitást másként szemléljük, mint húsz, vagy ötven éve. Fel kell ismernünk, hogy korábban is létezett például kettõs identitás, hogy az egynyelvû és egykultúrájú helyszínek keresése a nemzetállamok és nacionalizmusok korának retrospekciója, visszavetítése. Pedig már Szent István is másra tanít minket intelmeiben.
Tehát a fõ probléma az, hogy mai fejjel és fogalmakkal nem érthetõ meg pontosan a középkor embere?
Felteszem a kérdést: biztos, hogy célravezetõ az, amikor – akár a magyaroknak, akár a germán népeknek, a románoknak vagy más népeknek – jól körülhatárolható, homogén területeket, õshazákat keresünk? Miért abszolutizálunk egy vélt kulturális szálat, „vérvonalat”, nyelvi kapcsolatot a „visszanyomozás” során? Biztos, hogy célravezetõ, amikor homogén, egymástól elhatárolt körökbe rajzoljuk a különbözõ népeket a sztyeppezónában, és ezeket vándoroltatjuk? És egyáltalán: miért nem számolunk a honfoglalás után – akár a Kárpát-medencében – „rokonná váló” népekkel? Túl messzire vezetne annak bemutatása, mennyire saját prekoncepcióink rabjai voltunk, amikor a rokonságot kerestük. Márpedig a tudós szerepe az is: ne csak hangzatos, kész válaszokat adjon, hanem tanítson meg jobban kérdezni.
Úgy érti, hogy nincs is egy pontosan azonosítható területû õshaza?
Talán. Mondok egy példát. A XIX. században egy oroszországi német tudós, Pjotr Köppen (Reguly Antal kortársa) a cár megbízatásából készített etnikai felméréseket a Volga és az Urál térségérõl (is). Az itt keletkezett elég részletes térkép sem tartalmaz homogén köröket, etnikai zónákat, amire azt tudnánk mondani, hogy ez kérem „a” baskír terület, ez „a” mordvin terület, ez a tisztán mari terület stb. A konkrét pillanatban, az 1830-40-es években ezek sokszorosan egymásba fonódtak! Hozzáteszem: Köppen idejében még nem volt szó szovjetrendszerrõl, népek átpakolásáról; ez az orosz cári idõszak közép-ázsiai benyomulása elõtt készült etnikai pillanatfelvétel. A kérdésem tehát a következõ: mibõl gondoljuk, hogy ha ekkor nem is, de korábban bezzeg egységes etnikai zónákat kell keresnünk a sztyeppe, az erdõs sztyeppe, de akár az erdõzónában? Mire alapozhatjuk azt a „szakaszos vándorlásmodellt”, ami már jó ideje ott van a tankönyveinkben? Mennyire határolható körül egyetlen, önmagába visszatérõ vonallal a térképen az, hogy „Magna Hungaria”? Miért tételezünk fel „országszerû” õshazát? Folytathatjuk: hol van a választóvonal etnogenezis és népességtörténet között? Nem zajlanak hasonló, heterogén folyamatok köztünk és a „késznek tekintett népekben” ma is?
http://richpoi.co...iaban.html
Hozzaszolasok
#1 |
istok bela
- 2013. September 19. 17:09:58
#2 |
szabir
- 2013. September 19. 17:16:36
#3 |
istok bela
- 2013. September 19. 17:24:52
#4 |
Bulcsu
- 2013. September 19. 17:58:33
#5 |
Perje
- 2013. September 19. 18:58:29
#6 |
Balu
- 2013. September 19. 21:28:41
#7 |
Maguskacska
- 2013. September 20. 04:52:51
#8 |
von Dorlatosch
- 2013. September 20. 06:54:46
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.