Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Éljen a birodalom!

A mózesi negyven év elsõ felét elvesztegettük. Ha még húszat bolyongunk, sose jutunk ki a sivatagból! Szergej Karaganov Oroszországnak szánt figyelmeztetése a Valdaj Klub tizedik találkozóján hangzott el. A klub Karaganov találmánya és szellemi gyermeke, orosz társadalomkutatók és újságírók találkozóhelye külföldi, mindenekelõtt amerikai, brit és újabban kínai kremlinológusokkal, Oroszországgal foglalkozó riporterekkel, elemzõkkel. Eredetileg harmincan alapították, most nagyjából kétszer ennyi állandó tagja van, de a kerek évfordulóra - és alighanem Vlagyimir Putyin ajánlására - idén ennek is a dupláját hívták meg. Valdaj évszázadok óta az orosz legfelsõ vezetõk kedvelt nyaralóhelye, a tó partján volt cári palota, sztálini dácsa - az ideológiáért és kultúráért felelõs Andrej Zsdanov itt halt meg szívinfarktusban -, most pedig az elnöki hivatal vendégháza. Gyönyörû, ám az erdõk, mocsarak és tavak miatt Oroszország más részeitõl kissé elszigetelt környék.
Karaganov hatvanegy éves, kopasz, és némileg hasonlít Hruscsovra, legalábbis abban, hogy szeret emberek között lenni és beszélgetni. (Vadászni is szeret, errõl a magyar vaddisznók és fácánok is tudnának mesélni.) A külügyi és biztonságpolitikai tanács alapítójaként vagy két évtizede látja el tanácsokkal az orosz elnököket, Jelcint, Putyint, Medvegyevet és most újra Putyint. A Valdaj Klubot is a legfelsõ körök támogatásával és támogatására mûködteti. Zártságával és kialakulóban lévõ misztikumával némileg emlékeztet a világ problémáit évente áttekintõ, híres-titokzatos Bilderberg-csoportra, abban mégis különbözik, hogy fõleg Oroszországra koncentrál. Idén hivatalosan az Oroszország sokszínûsége a modern világban téma körül forogtak a beszélgetések. A hangzatos cím voltaképpen a jövõképkeresést takarta, errõl volt szó négy napon át kora reggeltõl késõ estig, kíméletlenül kizsigerelve a résztvevõk szellemi és fizikai kapacitását.
Kicsit elõreszaladva: nem nagyon vannak csodák. Karaganov az utolsó napon elmondta, õ miben látja Oroszország jövõjét, nem lepte meg se az impérium után vágyódó orosz nacionalistákat, se az amerikai liberálisokat. Szerinte az emberekbe kell befektetni az állam olajjövedelmét, az oktatásba, az egészségügybe, a patrióta szellemben való nevelésbe. A minõségi kultúrát és a nyelvet kell újra elõtérbe állítani, s a regionális központokba vissza kell vinni az oktatási centrumokat, mert Oroszországnak nem annyira fegyverekre, mint minõségi emberekre lesz szüksége, hogy tíz-húsz év alatt megerõsödjön. Ez persze együtt járna a politikai rendszer végre egyszer alulról jövõ reformjával, az eddig nem túlságosan komolyan vett önkormányzatiság és a civil szervezetek kialakulásával.
Mint figyelmeztet, a demokrácia, ahogyan Kína vagy Szingapúr példája is mutatja, nem elõfeltétele a gazdasági fejlõdésnek, ám a jogállamiság az. - Ahogy ezt átolvastam, tudják mit vettem észre? Ez a szöveg valahonnan ismerõs! Negyedszázaddal ezelõtt Szolzsenyicin pont ugyanezt mondta, de senki sem figyelt oda. Ekkor következett a bevezetõben idézett bibliai példa a népét az új haza felé vezetõ Mózesrõl. - Húsz év óta nemzeti identitás és célok nélkül élünk, hiába vártunk a népre, csak nem jött válasz a nagy kérdésekre - panaszkodott a klubalapító még az elsõ napon, megemlítve, hogy az országot egyesítõ legnagyobb és egyetlen erõ a mai napig a Nagy Honvédõ Háborúban aratott gyõzelem emléke (lásd: Poór Csaba: Cártípusra van igény, Népszabadság Hétvége, 2013. szeptember 16.).
Ehhez hozzátartozik, hogy Karaganov szerint az orosz nacionalizmusba menekülés a hatalmas ország számára az öngyilkossággal lenne egyenlõ. Oroszország, akárcsak az Egyesült Államok, mindig soknemzetiségû államalakulat volt. A négynapos konferenciához a bemelegítés Simon Anholt angol politikai tanácsadó prezentációja volt saját találmányáról, az országbrandfelmérésrõl. Ebbõl kiderült, hogy az országimázsra teljesen fölösleges pénzt költeni, az érdemben csak évtizedek és nemzedékek alatt változik. A propaganda nem számít, ha egy ország vonzónak akar látszani, arra egyetlen megbízható megoldás van: vonzónak kell lennie. (Mi magyarok nem állunk valami fényesen, a folyamatosan vizsgált ötven ország közül csak harmincadikak vagyunk, ráadásul a rólunk kialakult kép jelentõsen rosszabb, mint amit az objektív számok indokolnának.)
Oroszországnak a hat vizsgált mutató (export, kormányzás, kultúra, emberek, idegenforgalom, befektetés-bevándorlás) közül a kormányzás minõsége a gyenge pontja. A konferencia a híres brit kutatóintézet, a Chatham House szabályai szerint zajlott: az elhangzottakat lehet ismertetni, de azt nem szabad megírni, hogy ki pontosan mit mondott. Karaganov és az utolsó napon vendégeskedõ Vlagyimir Putyin ebbõl a szempontból kivétel, elõbbi ugyanazt mondta, amit cikkei, tanulmányai is tartalmaznak, utóbbi pedig eleve élõ tévéadásban beszélt. A meghívottak közül lemondta a részvételt Henry Kissinger és Gerhard Schröder, a német választások miatt nem tudott eljönni Hans-Dietrich Genscher.
Eljött viszont Valdajba Romano Prodi, az EU Bizottságának volt elnöke, korábbi olasz kormányfõ és Francois Fillon volt francia miniszterelnök, Wolfgang Schüssel osztrák exkancellár, illetve Volker Rühe volt német védelmi miniszter. A szakmai körökben jól ismert résztvevõk között volt Toby Gati volt amerikai külügyminiszter-helyettes (a magyar jobboldalon évek óta mumusként kezelt Charles Gati politológusprofesszor felesége), Timothy Colton, a Harvard kormányzástani tanszékének vezetõje, Angela Stent, a Georgetown Egyetem Eurázsia, Oroszország és Kelet-Európa Központjának igazgatója, az amerikai konzervatív kutatóintézetek képviseletében Ariel Cohen (Heritage Alapítvány), vagy a liberális oldalról Steven Fish (Berkeley) és Samuel Charap. Nyugat-Európából a Francia Külügyi Intézet elnöke, Thierry de Montbrial és James Sherr (Chatham House), Kelet- és Közép-Európából Jan Carnogursky volt szlovák kormányfõ, Wlodzimierz Czimoszewicz volt lengyel miniszterelnök vagy Petru Lucinschi volt moldovai elnök.
Az új idõk jeleként a konferencia nem szûkölködött kínai, japán és koreai meghívottakban. Az egyik amerikai résztvevõ az orosz identitástudat kapcsán az amerikai kivételességrõl beszélt. A manapság széles körben elterjedt kifejezés váratlan úton lett közkeletû. A Komintern a 20-as évek végén a világforradalom kirobbantását sürgette, mire az amerikai kommunisták azt válaszolták, hogy ott nincsenek meg ennek a feltételei. Erre reagálva, Sztálin 1931-ben levelet intézett a párt vezetõihez, és ebben bukkant föl az amerikai kivételesség, s a kommunisták belsõ frakcióharcaiból terjedt át az értelmiségi közbeszédbe - jóllehet Alexis de Toqueville már a XIX. század elsõ felében használta a fordulatot.
A külföldi katonai beavatkozások kapcsán felmerült, hogy az amerikai népesség összetételének változása (a gyermekek fele már nem fehér, angol nyelvû családokba születik), illetve a világ energiaforrásainak átalakulása arra is hatással lesz, hogy az USA milyen esetekben érzi nemcsak morális, de alapvetõ gazdasági vagy biztonsági okokból is szükségesnek a külföldi beavatkozást. Egy ázsiai szakértõ arról beszélt, hogy Kína még nem áll készen a 2008-as válság miatt túl gyorsan a nyakába szakadt globális nagyhatalmi szerepre, s elõször is meg kellene határoznia saját identitását. A legnépesebb ország egyelõre még nem a legnépszerûbb, s még dolgoznia kell a konfliktusok helyett a békés és kölcsönösen elõnyös megoldásokra épülõ imázsán.
A vezetõ orosz külügyi folyóiratokba író, azokat szerkesztõ egyik orosz klubtag szerint manapság már senkinek sem kellenek új területek, a klasszikus értelemben vett expanzionizmus értelmetlenné vált. A katonai erõnél fontosabb a hozzáértés és a fantázia, az emberi erõforrás válik a legértékesebbé. Ennek megfelelõen a nemzeti identitáskeresés is a nyílt világban zajlik, egyetlen példa sincs elzárkozó jellegû sikermodellre. Oroszország most öregembernek tetszik, akinek hatalmas tapasztalatai vannak, s már tudja, milyen hibákat nem szabad elkövetnie. Természetes, hogy többet gondol a múltra, mint a jövõre, de ennek véget kell vetni, túl kell lépni azon, hogy a jövõ úgyis csak bizonytalanságot hoz. Itt egy amerikai vendég megjegyezte, hogy a szíriai válságban tett kezdeményezésével Oroszország elõször vállal építõ szerepet egy nemzetközi konfliktusban, szakítva azzal a szokásával, hogy általában csak akadályoz minden közös fellépést az ENSZ Biztonsági Tanácsában meglévõ vétójogával.
Egy nyugat-európai elõadó közbevetette, hogy Moszkva imázsproblémája abból is ered, hogy mindig diktátorok és tekintélyelvû rendszerek, röviden a rossz fiúk oldalán áll. Ekkor még csak az elsõ nap délelõttjénél tartottunk. Délben érkezett a frissen újraválasztott moszkvai fõpolgármester, Szergej Szobjanyin, aki elõre kikötött bizalmas formátumban, "off-record" beszélt, de annyi talán idézhetõ tõle, hogy az orosz fõvárosnak az illegális bevándorlókkal együtt már 15 millió állandó lakosa van, plusz az agglomerációban élõ nyolcmillió, akinek jó része bejáró. Nem csoda, hogy Moszkva egy csöppet zsúfoltnak tûnik, gyakorlatilag egyetlen nagy dugóvá vált, az autók már a járdákra is felhajtanak.
Itt és másutt is felmerült egy adat, miszerint a fõvárosban a bûncselekmények felét külföldiek, fõleg az illegális észak-kaukázusi vendégmunkások követik el. Mint késõbb valaki ezt kiigazította, a statisztikák csalnak, a külföldiek elsõsorban éppen a tartózkodásukkal kapcsolatos nagyszámú jogsértésük miatt állnak ilyen rosszul, az erõszakos bûncselekmények tekintetében semmivel sem gyakoribb elkövetõk az oroszoknál. A fórum némi meglepetésre orosz belpolitikai eseménnyé vált, amikor ismert ellenzéki politikusok nyílt polémiába bocsátkoztak a hatalom képviselõivel, egyes területek kormányzóival vagy az elnöki adminisztráció vezetõivel. Felpanaszolták, hogy a szeptember elején tartott kormányzó- és helyhatósági választásokon sok körzetben nyilvánvalóan csaltak: az országos átlagot többszörösen meghaladó részvétel mellett a hatalomban lévõ jó négyötödös többséget kaptak, ami messze kilóg a statisztikai hibahatárból.
- Hülyének néznek minket? - háborgott egy ellenzéki politikus, mire némi erõtlen tagadás után az egyik magas pozícióban lévõ vendég kibökte: bizony vannak még "helyi sajátosságok". A következõ nap a Valdaj-tó legnagyobb szigetére épült Iverszki-kolostorban kezdõdött, ahol Illarion metropolita, a pravoszláv egyház külügyi vezetõje helyettesítette az eredetileg meghívott Kirill pátriárkát. Rajta kívül az orosz "hivatalos" muszlim egyházi közösségek helyettes vezetõje és több más egyházi személyiség között az izraeliták képviselõje szólalt föl. Pravoszláv részrõl kifogásolták egyes protestáns egyházak liberális elveit, s azt mondták, olykor még az iszlám képviselõivel is könnyebb szót érteni. Persze nem a radikális tanok erõszakos hirdetõivel, akik a mérsékelt vallási vezetõk közül már vagy ötvenet megöltek. Felmerült a "homoszexuális propaganda"
Oroszországban újabban roppant népszerû vádja, úgy tüntetve fel, mintha a nemi orientáció tekintetében csakis a Nyugatról behurcolt tévelygések akadályoznák a demográfiai helyzet javulását. Egy immár "civilek" által folytatott panelbeszélgetésben elhangzott, hogy a pravoszláv egyház, némileg az iszlámot követve, egyre inkább politikai felekezetté válik. Egyelõre még ártatlan formában, de nincs rá garancia, hogy ez így is marad. Rendkívül mély, tudományos igényû beszélgetések folytak az eurázsiai térség, illetve külön-külön Európa és Ázsia jövõjérõl, valamint az orosz társadalom értékrendjérõl. Ami az utóbbit illeti, meglepõ, de egy szociológiai kutatás szerint az oroszok sokkal inkább hajlamosak az individualizmusra, mint az amerikaiak. (A felmérés eredményét a szakértõk is valószínûtlennek tartották, ezért háromszor is ellenõrizték a számokat.)
Mint elhangzott, Oroszország makacsul ellenáll a "mozaikszerû", a régiók eltérõ modelljeire épülõ fejlõdési elképzeléseknek, helyette kitartóan keres valami "magasabb célt". Egy jól ismert orosz tévés személyiség felvetette, minek az országnak méregdrága olimpiát és futball-világbajnokságot rendezni, az "utolsó" olajpénzeken miért nem inkább az országot modernizálják. Más vélemény szerint viszont a sportversenyek jó alkalmak a külföldiekkel való találkozásra, amire szükség is van, mert az oroszoknak kevesebb, mint egyötöde rendelkezik útlevéllel, a többiek sosem jutnak el más országokba. Egy ismert orosz író szerint Oroszországnak régi nagysága visszaszerzéséhez három dologra van szüksége: hadiiparra, oltárra és birodalomra. Mire egy lengyel feltette a kezét: minket is beleszámít az impériumba? A vendég számára megnyugtató nemleges választ követõen azonban az író ismét költõi pátosszal kiáltott föl: Éljen a birodalom! A beszélgetés liberális és nacionalista résztvevõi ezt követõen ritka toleranciáról tettek tanúbizonyságot: kölcsönösen elismerték egymás hazafiságát.
Nem az elsõ és nem az utolsó pillanata volt a konferenciának, amikor a magyar megfigyelõ némi irigységgel szemlélte az oroszokat: amennyivel többen vannak nálunk, körülbelül annyival magasabb szinten képesek vitázni nagyjából ugyanazokról a dolgokról, mint mi itthon. Putyin annyival jobban csinálja ugyanazt, mint Orbán Viktor, a nacionalista író-lapszerkesztõ, Alekszander Prohanov azt, amit annak idején Csurka, vagy a Valdajban szóba sem hozott Vlagyimir Zsirinovszkij a Torgyán-féle politikai karikatúrát. Egyszerûen jobb az "emberanyag", még a rossz emberanyag is. A Kremlbõl nemcsak Vlagyimir Putyin elnök helikopterezett el Valdajba, hanem Szergej Lavrov külügy- és Szergej Sojgu védelmi miniszter is, és egy harmadik Szergej, az elnök kabinetfõnöke, Ivanov, maga is egykori védelmi miniszter.
A "flottafelvonulás" egyértelmûvé tette, mennyire fontosnak tartja az orosz vezetés az ország külsõ megítélését, illetve saját álláspontjának ismertetését a külföldi szakértõk elõtt. Természetesen sok szó esett a szíriai válságról és az abban játszott orosz szereprõl: az orosz vezetõk láthatóan igyekeztek kiaknázni a helyzetben lévõ elõnyöket, végre egyszer õk kezdeményeztek a nemzetközi porondon valamit, ami elõl az amerikai ak nem tudtak elzárkózni. Véleményüket Karaganov zanzásította: a demokrácia nem a fejlõdés célja, hanem a jólét, a társadalmi boldogság elérésének eszköze, ha abszolutizáljuk, könnyen eltévedhetünk.
Valdaj, 2013. szeptember

Putyin a színpadon
A világ egyre kegyetlenebb. Már nemcsak a nemzetközi jogot, de az udvariasság elementáris szabályait is felrúgják - panaszkodott meg nem nevezett országokra papírról olvasott beszédében az orosz államfõ, aki szerint nemcsak az 1917-be visszavágyók, hanem a nyugati mintákat követõ "ultraliberálisok" is messze vannak az orosz valóságtól. Azt nem mondta, hogy ahhoz õ áll a legközelebb, de a logikája világos volt. Azt is hozzátette: az orosz nép nem fogadta el, hogy külföldrõl határozzák meg fejlõdési modelljét, az ellenzék pedig (ezt mintha már hallottuk volna mástól is) olykor nem annyira a kormány, mint inkább az ország ellen fordul. Az európai liberálisok Putyin szerint egy szintre hoznák a többgyermekes családot és az egynemûek házasságát, az istenhitet és az ördöghitet. Oroszország, amelyet pedig a forradalmárok a népek börtöneként írtak le, mindig egyensúlyt hozott környezetének.
Az 1815-ös lipcsei és az 1945-ös jaltai megállapodás hosszút távon biztosította a békét, a versailles-i szerzõdés ellenben, amelyet nélküle dolgoztak ki, egyenesen megágyazott a második világháborúnak azzal, hogy elviselhetetlen feltételeket szabott Németországnak. Az utóbbi idõben kis pocakot eresztett orosz elnök szerint a fejlõdés középpontjába az embert kell állítani: tudását, egészségét, fizikumát. Az egyéni élet, mint mondta, az orosz történelemben túl sokszor volt eszköz és nem a fejlõdés célja, márpedig mindenkire vigyázni kell, mert az emberek lesznek Oroszország fõ ereje, nem az exportálható nyersanyag vagy az atomfegyver.
- Az oktatás és az egészségügy modernizálása, a hatalom és a polgár viszonyának helyreállítása nélkül elbukunk a versenyben - jósolta, az önkormányzatiság és a civil szervezetek megerõsítését sürgetve. A Kazahsztánnal és Fehéroroszországgal tervezett Eurázsiai Szövetség Putyin szerint segít abban, hogy a résztvevõk mind a középpontban érezzék magukat, ne a periférián, és ne kelljen választaniuk Európa és Ázsia között. Az 1991 utáni zavaros korszak végeztével Oroszország visszatér saját magához, saját történelméhez - zárta a tévében élõben sugárzott beszédét az orosz államfõ. Az ezután következõ kötetlen panelbeszélgetésben sem õ, sem Francois Fillon volt francia kormányfõ nem zárta ki, hogy indul hazája következõ elnökválasztásán - ez Putyin esetében 2018-tól már a negyedik államfõi terminus lenne, kihasználva, hogy az alkotmány csak az egymás utáni mandátumok számát korlátozza kettõben, márpedig õt négy évre felváltotta a jelenlegi miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev.
http://nol.hu/lap...om?ref=sso
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
No Shadow Government
- 2013. October 01. 03:57:57
#12 |
Perje
- 2013. October 01. 09:59:12
#13 |
postaimre
- 2013. October 01. 12:07:34
#14 |
kukackac
- 2013. October 01. 16:27:49
#15 |
No Shadow Government
- 2013. October 01. 16:52:44
#16 |
postaimre
- 2013. October 01. 17:14:38
#17 |
Perje
- 2013. October 01. 21:06:54
#18 |
Perje
- 2013. October 02. 13:33:29
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.