Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Ez már a végjáték, helyet cserél a világ - exkluzív interjú a guruval
Hahahhhahhhha, ennyi év kellett hozzá, hogy leessen a tan-tusz! Olvashattátok volna ezt már két-három éve is nálam.
Ami jelenleg a világban zajlik, az nem más, mint az elmúlt 15 évben tapasztalt fizetésimérleg-egyensúlytalanságok végjátéka − mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Jim O'Neill, a Goldman Sachs Asset Management elnöke a varsói CEE IPO Summit 2012-n. Véleménye szerint az USA számára is eljött a változás ideje: nagy, fogyasztó és eladósodott állam helyett "kínaibb" módon kell viselkednie. A BRIC államok közül a favoritnak Oroszországot tartja, amely ebben az évtizedben átlagosan négy százalékkal bõvül, Moszkvának azonban le kellene szoknia a magas olajárra való építésrõl.
Szerkesztõségünk a híreket Sony tévén is követi.
A Napi Gazdaság keddi számának cikke
− Önt az örök optimisták között szokás számon tartani, különösen Kínával kapcsolatban ismert bizakodó álláspontja. Az elmúlt idõszak lassulásról tanúskodó adatai sem késztették véleménye felülbírálására?
− Amennyiben a Kínával kapcsolatos negatív kilátások beigazolódnak, sok mindent újra kell gondolnunk. Az aggodalmak oka nyilvánvaló, ám véleményem szerint zömük jelenleg nem megalapozott. Sokan hajlamosak elveszni a részletekben, nagy összefüggéseiben vizsgálva a problémákat viszont teljesen más kép adódik. Különösen igaz ez az ingatlanárlufira, illetve a hitelezéssel kapcsolatos aggodalmakra. Ezek ugyanis akkor jelentenének valódi és nagy horderejû problémát, ha Kína teljesen urbanizált lenne. Ám az a tény, hogy ebben még csak félúton jár az ország, szerintem kiemelten fontos, és errõl gyakran megfeledkezik a pesszimisták tábora. Kormányzati támogatással az utóbbi idõben például számtalan településen hatalmas olcsó bérlakásfejlesztésekbe fogtak a lakásínség csillapítására. Így azt állítani, hogy országos szintû ingatlanlufi alakult ki, badarság − még akkor is, ha bizonyos területek esetében igaz ez a felvetés.
Kapcsolódó cikkek
Nyugisnak ígérkezik a kedd
Itt az újabb OECD-jelentés a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságáról
Kevés lesz a spanyol segítség?
Egyre több német fél a jövõtõl
Meglepetést okozhatnak a távhõszolgáltatók - duplán fájhat a telefonadó
Döntött a kormány, devizakötvény-engedély Lázár hátországának
− Ahol viszont kialakult lufi, ott komoly aggodalmakat keltett a gazdaság túlhevülése. Így a kormány elõször szigorított, hogy hûtse a gazdaságot, most azonban ismét a lazítás van soron.
− Ezt normálisnak tartom. Figyelembe véve, hogy mi minden történt 2007 óta, különös tekintettel Kínának a világgazdaságban elfoglalt helyére, azt látjuk, hogy az országot számos külsõ tényezõ húzza lefelé, amelyre talán túlzó volt a kormányzati válasz. Így most ennek korrekciója zajlik, amelyben nincs semmi rendkívüli. Már jó ideje egyértelmû volt, hogy az év második felében fiskális és monetáris lazításra lehet számítani.
A kínaiak egyre többet fogyasztanak
− Az elmúlt idõszakban éles vita alakult ki a közgazdászok között a kínai gazdaság esetleges puha vagy kemény földet érésérõl. Ön szerint van értelme errõl beszélni?
− Nem igazán. Kínának olyan sok strukturális kihívással kell még mindig szembenéznie, hogy gazdasága gyakorlatilag a következõ húsz évben folyamatosan ki lesz téve a kemény földet érés valamilyen veszélyének. E szempontból a jelenlegi vita és annak súlypontjai túlságosan is leegyszerûsítve foglalkoznak a kérdéssel.
− Ha kisebb-nagyobb döccenõkkel és visszaesésekkel is, de az elsõ negyedéves adatok szerint a hangsúly az exportról és a befektetésekrõl a belsõ fogyasztás felé kezd eltolódni, ám az utóbbi aránya is lassulást mutat. Felmerül a kérdés, mennyire fenntartható ez a folyamat, különös tekintettel a globális folyó fizetési mérleg egyensúlytalanságaira.
− Kína folyó fizetési többlete gyorsan apad, így téves a nyugati félteke azon feltételezése, hogy ezek az egyensúlytalanságok hosszú távon fennmaradhatnak. Érdekes lenne eljátszani egy olyan világ gondolatával, ahol nincsenek fizetésimérleg-egyensúlytalanságok. Nem tartom magtól értetõdõnek, hogy ez kedvezõbb növekedési környezetet teremtene. A kínai többlet GDP-arányosan nem haladja meg a 2 százalékot, így ha nem bõvül a fogyasztás, csalódást kelthet a gazdasági növekedés mértéke. Azt feltételezni azonban, hogy a kínaiak nem képesek és hajlandók fogyasztani, súlyos tévedés. Bár a fogyasztás GDP-beli súlyának bõvülése lassul, ez csak azért van, mert a többi komponens sokkal gyorsabban nõtt az elmúlt tíz évben. A fogyasztás, amely 2011-ben a GDP 7,4 százalékát tette ki, egy évtized alatt nominálisan 2000 milliárd dollárral bõvült. Ez a növekedés önmagában nagyobb, mint a teljes indiai GDP. A nagy kérdés sokkal inkább az, vajon ha csökken az export és a befektetések mértéke, az magával rántja-e a belsõ fogyasztást is. Amennyiben igen, az gondot jelenthet. Így Kínának biztosítania kell, hogy gyengébb árukivitel és lassuló befektetési szintek mellett is tartani tudja a fogyasztás súlyát.
A legfontosabb, hogy mit akar Németország
− Hogyan látja Európa helyzetét és az eurózóna válságát, illetve annak kezelési lehetõségeit?
− Itt négy különbözõ tényezõ együttes hatása figyelhetõ meg. Az elsõ, amirõl a legtöbben nem is beszélnek, Németország sikeressége, illetve az, hogy az idõ elõrehaladtával a monetáris unió egyre inkább értelmét veszti azon országok szempontjából, amelyek számára a legkedvezõbb volt az eurózóna kialakítása. A második tényezõ, hogy egyszerûen túl sok ország csatlakozott hozzá. Miért lépett be például Görögország az eurózónába? Azért, mert az euró olcsó "drog" volt − ami most komoly problémát jelent.
A harmadik együttható Olaszország, amely a régi, a valutablokk szempontjából optimális gazdaságok és a késõbb csatlakozó gyengébbek között a hidat jelenti. Számomra úgy tûnik, az eurózóna létrehozása hat állam szempontjából volt nagyon is indokolt: ezek Németország, Franciaország, a Benelux-hármas és Ausztria. Ám Észak-Olaszország nélkül egyesek szerint az a veszély fenyegetett volna, hogy az európai monetáris unió veszít a versenyképességébõl, ezért került be Olaszország is. Amint azonban erre sor került, politikailag nõtt a nyomás a többi perifériaország bevételére. Olaszország északnyugati és északkeleti területei versenyképesebbek Németország nagy részénél. Mind a tagországokon belül, mind a tagországok egyes térségei között hatalmasak a versenyképességbeli különbségek, és egyazon valutablokkon belül rendkívül nehéz ezt a helyzetet kezelni.
A negyedik tényezõ, és talán ez a legfontosabb: mit is akar Németország? Egy friss, nyolc európai országban párhuzamosan készült közvélemény-kutatás szerint a monetáris unió Németországban rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal, õt követi Görögország. Ám ha azt a kérdést tennék fel a németeknek, hogy hajlandóak-e finanszírozni is a blokk fennmaradását, akkor nagy valószínûséggel a nemek kerülnének többségbe. Valamikor viszont fel kell oldani ezt az ellentmondást, ellenkezõ esetben felbomlik az eurózóna.
− Ám még ebben az esetben is hatalmas problémát jelentene a fiatalok egyre magasabb munkanélküliségi aránya az Európai Unióban (EU).
− Európában helyenként ijesztõ magasságokban jár a munkanélküliség, fõleg a fiatalok körében, ami valóban hatalmas gond. Ez viszont azt jelenti, hogy a nagy horderejû gazdasági és szociális döntések meghozatalához rendelkezésre álló idõ egyre rövidebb. Hiszen hogyan tudhat Spanyolország hosszú távon talpon maradni, ha minden második fiatal munkanélküli? Egész egyszerûen sehogy. Így hát valaminek mindenképpen történnie kell.
Minden szereplõ helyet cserél
− Ugyanakkor a helyzet egy kicsit a 22-es csapdája is: a fejlõdõ piacok növekedése részben éppen a termelés és a szolgáltatások egy részének kihelyezésébõl fakad, ezért a munkaerõpiac felõl nézve a fejlett gazdaságok lassulni fognak és a munkalehetõségek száma is szûkül.
− Ami jelenleg zajlik a világban, az talán nem más, mint az elmúlt 15 évben tapasztalt fizetésimérleg-egyensúlytalanságok végjátéka. Kína megszûnik úgy viselkedni, mint Kína, Németország nem lesz többé Németország, Görögország pedig összeszedi magát és megszûnik régi önmaga lenni. Mindannyian helyet cserélünk. Ennek elsõ apró jelei az Egyesült Államokban már látszanak, ahol olyan termelõ vállalatok, mint a Dow Chemical vagy a DuPont a pályafutásom során elõször hallatnak olyan hangokat, hogy több embert kellene foglalkoztatniuk odahaza. Ez önmagában még csak csepp a tengerben, ám e lépésekre szükség van, különben az egész világ nagy bajba kerül.
− Míg a múlt év végén az Egyesült Államokban a javulás jelei mutatkoztak, az utóbbi hónapokban egyre több jel utal a lassulásra, s ezt részben épp az eurózóna válságának átgyûrûzõ hatásával magyarázzák. Ennyire nyitott lenne az USA gazdasága?
− Érezhetõen nõtt az amerikai gazdaság külsõ sokkhatásokra való érzékenysége. Az egyik pillanatban még úgy tûnik, minden rendben, aztán valahol másutt történik valami, és az amerikai gazdaság egybõl lassulni kezd. Tavaly a japán földrengés járt ilyen hatással. Ki gondolta volna korábban, hogy egy tengerentúli természeti katasztrófa ekkora hatással lesz az USA gazdaságára? Az egyértelmû, hogy az amerikai döntéshozók nagyon aggódnak az európai válság miatt, pedig egy évtizede ennek még sokkal kisebb figyelmet szenteltek volna. Így érezhetõ bizonyos fokú önbizalomhiány, ami legalábbis figyelemre méltó − rosszabb esetben azonban aggasztóvá is válhat.
Optimista szemszögbõl nézve viszont ez annak a jele lehet, hogy az USA számára is eljött a változás ideje. Tehát ahelyett, hogy nagy, fogyasztó állam legyen, amely a fogyasztását a világ fennmaradó része felé eladósodva finanszírozza, kicsit "kínaibb" módon kell viselkednie. Azaz a háztartásoknak többet kell megtakarítaniuk, több és szigorúbb állandó szabályozásra, lassabb döntéshozással járó, de nagyobb kompromisszumkészségrõl tanúskodó törvényhozásra, valamint több, az állam által irányított stratégiai befektetésösztönzõ intézkedésre van szükség a magánszektorban.
Egy jó válságot sosem szabad hagyni kárba veszni
− A költségvetési kiigazításokban elért egyezség híján azonban az USA-ban a jövõ év elejétõl elvileg automatikusan életbe lép a "fiskális szikla": a fûnyíróelvszerû kiadáscsökkentés és az adókedvezmények kivezetése.
− Amerikával kapcsolatban alapvetõen mindenben az optimisták táborához tartozom − ezt a kérdést kivéve. Emiatt ugyanis aggódom. Úgy vélem, hogy a novemberi választások a költségvetési kiigazítással kapcsolatban érdemben nem hoznak változást, ehhez egyszerûen túl nagy a világnézeti szakadék a két oldal között. A sors fintora, hogy éppen az eurózóna megoldása irányíthatja a piac figyelmét ismét Amerikára.
Ha ugyanis azt feltételezzük, hogy létrejön egy Európai Egyesült Államok jellegû monetáris unió, valódi közös eurókötvénnyel, akkor a befektetõk világszerte arra a következtetésre juthatnak, hogy az euró valóban életképes tartalék deviza lehet. Miért is vásárolnának akkor tízéves amerikai államkötvényeket 1,7 százalékos hozammal, amikor az USA költségvetési hiánya sokkal nagyobb, mint Portugáliáé? A válasz az, hogy nem tennék. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a piacok egyszerre csak egy jelentõs válságra képesek koncentrálni. Amikor a piac nyomást gyakorol kormányokra, akkor azok végül csinálnak is valamit, míg ha békén hagyják õket, nem történik semmi. Egy jó válságot sosem szabad hagyni kárba veszni.
− Úgy véli tehát, hogy az EU számára a közös pénzügypolitika és az eurókötvény, tehát az integráció mélyítése jelenthetné a megoldást?
− Igen, azok számára, akik tényleg akarják. Egy fontos kitétellel: nem hinném, hogy e megoldásnak sok értelme lenne a lakosság megkérdezése nélkül.
Jöjjön a páneurópai népszavazás
− Páneurópai népszavazásra gondol?
− Amennyiben az a cél, hogy valóban hiteles, igazi Európai Egyesült Államok jöjjön létre, miért is ne? Miért ne mondhatnák az eurózóna tagállamai − amennyiben megvan ehhez a döntéshozók és véleményformálók egyetértése −, hogy egy adott napra összehangoltan népszavazást írnak ki? Itt megkérdezhetik: akarjátok-e, Európa polgárai a közös fizetõeszközt és a közös páneurópai kötvényeket? Véleményem szerint amennyiben az eurókötvény az államadósság GDP-arányos 60 százaléka erejéig közös kibocsátás formájában valósulna meg, az mûködõképes megoldás lehetne − de csakis akkor, ha azt az európaiak többsége is támogatja. Hiszen mi van akkor, ha kiderül, hogy a rendszer fenntartásához összehangolt adóemelésre van szükség az eurózóna tagállamaiban?
− De a népszavazás "tájékozott döntés" kérdése is. A görögöknek például 80 százaléka támogatja az eurózónában maradást, de szinte egyöntetûen (120 százalékban) ellenzik a megszorításokat. Kívülrõl úgy tûnik, nem értik: a klubtagságnak ára is van.
− A görög helyzet most már igazán katartikus, mert mostanra a lakosság felfogta, mire is szavaz valójában. A legutóbbi közvélemény-kutatások eredményeit én úgy értelmezem, hogy eljutott a tudatukig: ha az eurózónában akarnak maradni, ahhoz a trojka csomagját is el kell fogadniuk. Ugyanakkor az is fontos, hogy Görögország elsõsorban csak mint precedens, illetve a fertõzés szempontjából számít. Hiszen ha a tágabb perspektívát nézzük, Kína 11,5 hetente megtermel annyit, mint a görög GDP.
− Ám amennyiben Görögország "elesik", kezdõdik a "ki lesz a következõ" kegyetlen játéka, célkeresztben a portugálokkal és a spanyolokkal...
− Amennyiben egy tagállam távozik az eurózónából, úgy kulcsfontosságú lehet a németek reakciója. Ha ugyanis elengedik Görögországot, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem a struktúra erõsödésének a jele, és a befektetõk egyre nagyobb esélyét árazzák majd be a további esetleges távozásoknak.
− Hogyan illeszkedik a világgazdaság e felvázolt képébe a sokak által megvetett Oroszország?
− Úgy tûnik, senki sem vette észre, hogy Oroszország az egyetlen a BRIC országok közül, amelynek elsõ negyedéves GDP-adata pozitív meglepetéssel szolgált. Lehet, hogy politikailag sok mindent nem úgy csinálnak, ahogyan azt a Nyugat elvárna, de ennek nem kellene okvetlenül azt jelentenie, hogy az ország nem is számít. Amennyiben az orosz gazdaság ebben az évtizedben átlagosan 4 százalékkal bõvül, akkor az aggregált GDP-je dollárban számítva többet emelkedik, mint a teljes eurózóna együttvéve.
− Viszont még mindig meghatározó a gazdaság nyersanyagkitettsége.
− Ez valóban problémát jelent, két szempontból is. Egyrészt mert túl nagy az ipari termelés jelentõsége, másrészt pedig azért, mert a gazdasági döntéshozók azt feltételezik, hogy a nyersanyagárak nem eshetnek vissza. Nemrég voltam egy gazdasági konferencián Londonban, ahol azt mondtam a zömében orosz hallgatóságnak: szívességet tennének az országnak azzal, ha meggyõznék a pénzügyminisztériumot, hogy az olajár akár hordónként 70 dollárig is gyengülhet. Oroszországnak találnia kell valami alternatív megoldást a növekedésre, máskülönben kétségkívül nagy gondban lesznek. Az elmúlt 35 év tapasztalata alapján ugyanis valamikor a következõ években visszatérhet a 70 dolláros olajárfolyam, márpedig ha a költségvetésben 140 dollárral számolnak, akkor az folyamatos kiigazítási kényszerhez vezethet.
GDP-prognózis (éves változás, százalék)
2011 2012
2013
GSAM Consensus Economics GSAM Consensus Economics
Egyesült Államok 1,7 2,5 2,3 2,5 2,5
Nagy-Britannia 0,9 1,0 0,7 1,8 1,8
Kanada 2,4 2,2 2,1 2,5 2,3
Eurózóna 1,6 -0,4 -0,4 1,0 0,9
Japán -0,8 1,9 2,0 1,3 1,5
Brazília 3,0 3,6 3,3 5,0 4,4
Kína 9,2 8,2 8,4 8,0 8,5
India 6,9 7,2 7,2 8,0 7,7
Oroszország 4,2 4,0 3,8 5,0 3,8
Mexikó 3,9 3,6 3,4 3,8 3,4
Dél-Korea 3,7 3,4 3,3 4,8 3,9
Indonézia 6,4 6,0 6,0 6,1 6,4
Törökország 8,5 3,0 2,5 5,0 4,7
Fejlett országok 1,3 1,4 1,3 1,8 1,8
BRIC országok 7,5 7,0 7,1 7,4 7,4
Fejlõdõ országok 7,0 6,4 6,4 6,9 6,8
Világ összesen 3,8 3,6 3,5 4,1 4,1
Forrás: Goldman Sachs Asset Management (GSAM), Consensus Economics
Mr. BRIC névjegye Jim O'Neill 2010 szeptembere óta a Goldman Sachs Asset Management (GSAM) elnöke. Ezt megelõzõen a globális gazdasági, árupiaci és stratégiai elemzési üzletágat vezette. A Goldman Sachshez 1995-ben csatlakozott partnerként, a globális gazdasági elemzési egység társelnökeként, illetve vezetõ devizaközgazdászként, azóta a bank európai menedzsmentbizottságának tagja. A Goldman Sachshez való csatlakozása elõtt 1991-tõl 1995-ig a Swiss Bank Corporation (SBC) vezetõ globális elemzõje volt, korábban pedig a Bank of Americánál, illetve az International Treasury Managementnél dolgozott. O'Neill alkotta meg egy évtizeddel ezelõtt a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) betûszót és csapatával azóta számos elemzést publikált a négy feljövõben lévõ gazdaságban rejlõ potenciálról. Tagja az Itinera Institute igazgatóságának, illetve alapítása óta a brüsszeli Bruegel think-tank igazgatóságának. Szintén tagja a brit−indiai kerekasztalnak, valamint az indiai brit kereskedelmi kamarának (UKIBC). A szakember 2005-ös privát tulajdonba kerüléséig külsõs igazgatósági tagja volt a Manchester United focicsapatnak, amelynek gyermekkora óta szurkolója. Közgazdászdiplomáját 1978-ban szerezte a Sheffield Universityn, míg PhD-jét 1982-ben a Surrey Universityn.
Link
Ami jelenleg a világban zajlik, az nem más, mint az elmúlt 15 évben tapasztalt fizetésimérleg-egyensúlytalanságok végjátéka − mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Jim O'Neill, a Goldman Sachs Asset Management elnöke a varsói CEE IPO Summit 2012-n. Véleménye szerint az USA számára is eljött a változás ideje: nagy, fogyasztó és eladósodott állam helyett "kínaibb" módon kell viselkednie. A BRIC államok közül a favoritnak Oroszországot tartja, amely ebben az évtizedben átlagosan négy százalékkal bõvül, Moszkvának azonban le kellene szoknia a magas olajárra való építésrõl.
Szerkesztõségünk a híreket Sony tévén is követi.
A Napi Gazdaság keddi számának cikke
− Önt az örök optimisták között szokás számon tartani, különösen Kínával kapcsolatban ismert bizakodó álláspontja. Az elmúlt idõszak lassulásról tanúskodó adatai sem késztették véleménye felülbírálására?
− Amennyiben a Kínával kapcsolatos negatív kilátások beigazolódnak, sok mindent újra kell gondolnunk. Az aggodalmak oka nyilvánvaló, ám véleményem szerint zömük jelenleg nem megalapozott. Sokan hajlamosak elveszni a részletekben, nagy összefüggéseiben vizsgálva a problémákat viszont teljesen más kép adódik. Különösen igaz ez az ingatlanárlufira, illetve a hitelezéssel kapcsolatos aggodalmakra. Ezek ugyanis akkor jelentenének valódi és nagy horderejû problémát, ha Kína teljesen urbanizált lenne. Ám az a tény, hogy ebben még csak félúton jár az ország, szerintem kiemelten fontos, és errõl gyakran megfeledkezik a pesszimisták tábora. Kormányzati támogatással az utóbbi idõben például számtalan településen hatalmas olcsó bérlakásfejlesztésekbe fogtak a lakásínség csillapítására. Így azt állítani, hogy országos szintû ingatlanlufi alakult ki, badarság − még akkor is, ha bizonyos területek esetében igaz ez a felvetés.
Kapcsolódó cikkek
Nyugisnak ígérkezik a kedd
Itt az újabb OECD-jelentés a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságáról
Kevés lesz a spanyol segítség?
Egyre több német fél a jövõtõl
Meglepetést okozhatnak a távhõszolgáltatók - duplán fájhat a telefonadó
Döntött a kormány, devizakötvény-engedély Lázár hátországának
− Ahol viszont kialakult lufi, ott komoly aggodalmakat keltett a gazdaság túlhevülése. Így a kormány elõször szigorított, hogy hûtse a gazdaságot, most azonban ismét a lazítás van soron.
− Ezt normálisnak tartom. Figyelembe véve, hogy mi minden történt 2007 óta, különös tekintettel Kínának a világgazdaságban elfoglalt helyére, azt látjuk, hogy az országot számos külsõ tényezõ húzza lefelé, amelyre talán túlzó volt a kormányzati válasz. Így most ennek korrekciója zajlik, amelyben nincs semmi rendkívüli. Már jó ideje egyértelmû volt, hogy az év második felében fiskális és monetáris lazításra lehet számítani.
A kínaiak egyre többet fogyasztanak
− Az elmúlt idõszakban éles vita alakult ki a közgazdászok között a kínai gazdaság esetleges puha vagy kemény földet érésérõl. Ön szerint van értelme errõl beszélni?
− Nem igazán. Kínának olyan sok strukturális kihívással kell még mindig szembenéznie, hogy gazdasága gyakorlatilag a következõ húsz évben folyamatosan ki lesz téve a kemény földet érés valamilyen veszélyének. E szempontból a jelenlegi vita és annak súlypontjai túlságosan is leegyszerûsítve foglalkoznak a kérdéssel.
− Ha kisebb-nagyobb döccenõkkel és visszaesésekkel is, de az elsõ negyedéves adatok szerint a hangsúly az exportról és a befektetésekrõl a belsõ fogyasztás felé kezd eltolódni, ám az utóbbi aránya is lassulást mutat. Felmerül a kérdés, mennyire fenntartható ez a folyamat, különös tekintettel a globális folyó fizetési mérleg egyensúlytalanságaira.
− Kína folyó fizetési többlete gyorsan apad, így téves a nyugati félteke azon feltételezése, hogy ezek az egyensúlytalanságok hosszú távon fennmaradhatnak. Érdekes lenne eljátszani egy olyan világ gondolatával, ahol nincsenek fizetésimérleg-egyensúlytalanságok. Nem tartom magtól értetõdõnek, hogy ez kedvezõbb növekedési környezetet teremtene. A kínai többlet GDP-arányosan nem haladja meg a 2 százalékot, így ha nem bõvül a fogyasztás, csalódást kelthet a gazdasági növekedés mértéke. Azt feltételezni azonban, hogy a kínaiak nem képesek és hajlandók fogyasztani, súlyos tévedés. Bár a fogyasztás GDP-beli súlyának bõvülése lassul, ez csak azért van, mert a többi komponens sokkal gyorsabban nõtt az elmúlt tíz évben. A fogyasztás, amely 2011-ben a GDP 7,4 százalékát tette ki, egy évtized alatt nominálisan 2000 milliárd dollárral bõvült. Ez a növekedés önmagában nagyobb, mint a teljes indiai GDP. A nagy kérdés sokkal inkább az, vajon ha csökken az export és a befektetések mértéke, az magával rántja-e a belsõ fogyasztást is. Amennyiben igen, az gondot jelenthet. Így Kínának biztosítania kell, hogy gyengébb árukivitel és lassuló befektetési szintek mellett is tartani tudja a fogyasztás súlyát.
A legfontosabb, hogy mit akar Németország
− Hogyan látja Európa helyzetét és az eurózóna válságát, illetve annak kezelési lehetõségeit?
− Itt négy különbözõ tényezõ együttes hatása figyelhetõ meg. Az elsõ, amirõl a legtöbben nem is beszélnek, Németország sikeressége, illetve az, hogy az idõ elõrehaladtával a monetáris unió egyre inkább értelmét veszti azon országok szempontjából, amelyek számára a legkedvezõbb volt az eurózóna kialakítása. A második tényezõ, hogy egyszerûen túl sok ország csatlakozott hozzá. Miért lépett be például Görögország az eurózónába? Azért, mert az euró olcsó "drog" volt − ami most komoly problémát jelent.
A harmadik együttható Olaszország, amely a régi, a valutablokk szempontjából optimális gazdaságok és a késõbb csatlakozó gyengébbek között a hidat jelenti. Számomra úgy tûnik, az eurózóna létrehozása hat állam szempontjából volt nagyon is indokolt: ezek Németország, Franciaország, a Benelux-hármas és Ausztria. Ám Észak-Olaszország nélkül egyesek szerint az a veszély fenyegetett volna, hogy az európai monetáris unió veszít a versenyképességébõl, ezért került be Olaszország is. Amint azonban erre sor került, politikailag nõtt a nyomás a többi perifériaország bevételére. Olaszország északnyugati és északkeleti területei versenyképesebbek Németország nagy részénél. Mind a tagországokon belül, mind a tagországok egyes térségei között hatalmasak a versenyképességbeli különbségek, és egyazon valutablokkon belül rendkívül nehéz ezt a helyzetet kezelni.
A negyedik tényezõ, és talán ez a legfontosabb: mit is akar Németország? Egy friss, nyolc európai országban párhuzamosan készült közvélemény-kutatás szerint a monetáris unió Németországban rendelkezik a legnagyobb támogatottsággal, õt követi Görögország. Ám ha azt a kérdést tennék fel a németeknek, hogy hajlandóak-e finanszírozni is a blokk fennmaradását, akkor nagy valószínûséggel a nemek kerülnének többségbe. Valamikor viszont fel kell oldani ezt az ellentmondást, ellenkezõ esetben felbomlik az eurózóna.
− Ám még ebben az esetben is hatalmas problémát jelentene a fiatalok egyre magasabb munkanélküliségi aránya az Európai Unióban (EU).
− Európában helyenként ijesztõ magasságokban jár a munkanélküliség, fõleg a fiatalok körében, ami valóban hatalmas gond. Ez viszont azt jelenti, hogy a nagy horderejû gazdasági és szociális döntések meghozatalához rendelkezésre álló idõ egyre rövidebb. Hiszen hogyan tudhat Spanyolország hosszú távon talpon maradni, ha minden második fiatal munkanélküli? Egész egyszerûen sehogy. Így hát valaminek mindenképpen történnie kell.
Minden szereplõ helyet cserél
− Ugyanakkor a helyzet egy kicsit a 22-es csapdája is: a fejlõdõ piacok növekedése részben éppen a termelés és a szolgáltatások egy részének kihelyezésébõl fakad, ezért a munkaerõpiac felõl nézve a fejlett gazdaságok lassulni fognak és a munkalehetõségek száma is szûkül.
− Ami jelenleg zajlik a világban, az talán nem más, mint az elmúlt 15 évben tapasztalt fizetésimérleg-egyensúlytalanságok végjátéka. Kína megszûnik úgy viselkedni, mint Kína, Németország nem lesz többé Németország, Görögország pedig összeszedi magát és megszûnik régi önmaga lenni. Mindannyian helyet cserélünk. Ennek elsõ apró jelei az Egyesült Államokban már látszanak, ahol olyan termelõ vállalatok, mint a Dow Chemical vagy a DuPont a pályafutásom során elõször hallatnak olyan hangokat, hogy több embert kellene foglalkoztatniuk odahaza. Ez önmagában még csak csepp a tengerben, ám e lépésekre szükség van, különben az egész világ nagy bajba kerül.
− Míg a múlt év végén az Egyesült Államokban a javulás jelei mutatkoztak, az utóbbi hónapokban egyre több jel utal a lassulásra, s ezt részben épp az eurózóna válságának átgyûrûzõ hatásával magyarázzák. Ennyire nyitott lenne az USA gazdasága?
− Érezhetõen nõtt az amerikai gazdaság külsõ sokkhatásokra való érzékenysége. Az egyik pillanatban még úgy tûnik, minden rendben, aztán valahol másutt történik valami, és az amerikai gazdaság egybõl lassulni kezd. Tavaly a japán földrengés járt ilyen hatással. Ki gondolta volna korábban, hogy egy tengerentúli természeti katasztrófa ekkora hatással lesz az USA gazdaságára? Az egyértelmû, hogy az amerikai döntéshozók nagyon aggódnak az európai válság miatt, pedig egy évtizede ennek még sokkal kisebb figyelmet szenteltek volna. Így érezhetõ bizonyos fokú önbizalomhiány, ami legalábbis figyelemre méltó − rosszabb esetben azonban aggasztóvá is válhat.
Optimista szemszögbõl nézve viszont ez annak a jele lehet, hogy az USA számára is eljött a változás ideje. Tehát ahelyett, hogy nagy, fogyasztó állam legyen, amely a fogyasztását a világ fennmaradó része felé eladósodva finanszírozza, kicsit "kínaibb" módon kell viselkednie. Azaz a háztartásoknak többet kell megtakarítaniuk, több és szigorúbb állandó szabályozásra, lassabb döntéshozással járó, de nagyobb kompromisszumkészségrõl tanúskodó törvényhozásra, valamint több, az állam által irányított stratégiai befektetésösztönzõ intézkedésre van szükség a magánszektorban.
Egy jó válságot sosem szabad hagyni kárba veszni
− A költségvetési kiigazításokban elért egyezség híján azonban az USA-ban a jövõ év elejétõl elvileg automatikusan életbe lép a "fiskális szikla": a fûnyíróelvszerû kiadáscsökkentés és az adókedvezmények kivezetése.
− Amerikával kapcsolatban alapvetõen mindenben az optimisták táborához tartozom − ezt a kérdést kivéve. Emiatt ugyanis aggódom. Úgy vélem, hogy a novemberi választások a költségvetési kiigazítással kapcsolatban érdemben nem hoznak változást, ehhez egyszerûen túl nagy a világnézeti szakadék a két oldal között. A sors fintora, hogy éppen az eurózóna megoldása irányíthatja a piac figyelmét ismét Amerikára.
Ha ugyanis azt feltételezzük, hogy létrejön egy Európai Egyesült Államok jellegû monetáris unió, valódi közös eurókötvénnyel, akkor a befektetõk világszerte arra a következtetésre juthatnak, hogy az euró valóban életképes tartalék deviza lehet. Miért is vásárolnának akkor tízéves amerikai államkötvényeket 1,7 százalékos hozammal, amikor az USA költségvetési hiánya sokkal nagyobb, mint Portugáliáé? A válasz az, hogy nem tennék. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a piacok egyszerre csak egy jelentõs válságra képesek koncentrálni. Amikor a piac nyomást gyakorol kormányokra, akkor azok végül csinálnak is valamit, míg ha békén hagyják õket, nem történik semmi. Egy jó válságot sosem szabad hagyni kárba veszni.
− Úgy véli tehát, hogy az EU számára a közös pénzügypolitika és az eurókötvény, tehát az integráció mélyítése jelenthetné a megoldást?
− Igen, azok számára, akik tényleg akarják. Egy fontos kitétellel: nem hinném, hogy e megoldásnak sok értelme lenne a lakosság megkérdezése nélkül.
Jöjjön a páneurópai népszavazás
− Páneurópai népszavazásra gondol?
− Amennyiben az a cél, hogy valóban hiteles, igazi Európai Egyesült Államok jöjjön létre, miért is ne? Miért ne mondhatnák az eurózóna tagállamai − amennyiben megvan ehhez a döntéshozók és véleményformálók egyetértése −, hogy egy adott napra összehangoltan népszavazást írnak ki? Itt megkérdezhetik: akarjátok-e, Európa polgárai a közös fizetõeszközt és a közös páneurópai kötvényeket? Véleményem szerint amennyiben az eurókötvény az államadósság GDP-arányos 60 százaléka erejéig közös kibocsátás formájában valósulna meg, az mûködõképes megoldás lehetne − de csakis akkor, ha azt az európaiak többsége is támogatja. Hiszen mi van akkor, ha kiderül, hogy a rendszer fenntartásához összehangolt adóemelésre van szükség az eurózóna tagállamaiban?
− De a népszavazás "tájékozott döntés" kérdése is. A görögöknek például 80 százaléka támogatja az eurózónában maradást, de szinte egyöntetûen (120 százalékban) ellenzik a megszorításokat. Kívülrõl úgy tûnik, nem értik: a klubtagságnak ára is van.
− A görög helyzet most már igazán katartikus, mert mostanra a lakosság felfogta, mire is szavaz valójában. A legutóbbi közvélemény-kutatások eredményeit én úgy értelmezem, hogy eljutott a tudatukig: ha az eurózónában akarnak maradni, ahhoz a trojka csomagját is el kell fogadniuk. Ugyanakkor az is fontos, hogy Görögország elsõsorban csak mint precedens, illetve a fertõzés szempontjából számít. Hiszen ha a tágabb perspektívát nézzük, Kína 11,5 hetente megtermel annyit, mint a görög GDP.
− Ám amennyiben Görögország "elesik", kezdõdik a "ki lesz a következõ" kegyetlen játéka, célkeresztben a portugálokkal és a spanyolokkal...
− Amennyiben egy tagállam távozik az eurózónából, úgy kulcsfontosságú lehet a németek reakciója. Ha ugyanis elengedik Görögországot, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem a struktúra erõsödésének a jele, és a befektetõk egyre nagyobb esélyét árazzák majd be a további esetleges távozásoknak.
− Hogyan illeszkedik a világgazdaság e felvázolt képébe a sokak által megvetett Oroszország?
− Úgy tûnik, senki sem vette észre, hogy Oroszország az egyetlen a BRIC országok közül, amelynek elsõ negyedéves GDP-adata pozitív meglepetéssel szolgált. Lehet, hogy politikailag sok mindent nem úgy csinálnak, ahogyan azt a Nyugat elvárna, de ennek nem kellene okvetlenül azt jelentenie, hogy az ország nem is számít. Amennyiben az orosz gazdaság ebben az évtizedben átlagosan 4 százalékkal bõvül, akkor az aggregált GDP-je dollárban számítva többet emelkedik, mint a teljes eurózóna együttvéve.
− Viszont még mindig meghatározó a gazdaság nyersanyagkitettsége.
− Ez valóban problémát jelent, két szempontból is. Egyrészt mert túl nagy az ipari termelés jelentõsége, másrészt pedig azért, mert a gazdasági döntéshozók azt feltételezik, hogy a nyersanyagárak nem eshetnek vissza. Nemrég voltam egy gazdasági konferencián Londonban, ahol azt mondtam a zömében orosz hallgatóságnak: szívességet tennének az országnak azzal, ha meggyõznék a pénzügyminisztériumot, hogy az olajár akár hordónként 70 dollárig is gyengülhet. Oroszországnak találnia kell valami alternatív megoldást a növekedésre, máskülönben kétségkívül nagy gondban lesznek. Az elmúlt 35 év tapasztalata alapján ugyanis valamikor a következõ években visszatérhet a 70 dolláros olajárfolyam, márpedig ha a költségvetésben 140 dollárral számolnak, akkor az folyamatos kiigazítási kényszerhez vezethet.
GDP-prognózis (éves változás, százalék)
2011 2012
2013
GSAM Consensus Economics GSAM Consensus Economics
Egyesült Államok 1,7 2,5 2,3 2,5 2,5
Nagy-Britannia 0,9 1,0 0,7 1,8 1,8
Kanada 2,4 2,2 2,1 2,5 2,3
Eurózóna 1,6 -0,4 -0,4 1,0 0,9
Japán -0,8 1,9 2,0 1,3 1,5
Brazília 3,0 3,6 3,3 5,0 4,4
Kína 9,2 8,2 8,4 8,0 8,5
India 6,9 7,2 7,2 8,0 7,7
Oroszország 4,2 4,0 3,8 5,0 3,8
Mexikó 3,9 3,6 3,4 3,8 3,4
Dél-Korea 3,7 3,4 3,3 4,8 3,9
Indonézia 6,4 6,0 6,0 6,1 6,4
Törökország 8,5 3,0 2,5 5,0 4,7
Fejlett országok 1,3 1,4 1,3 1,8 1,8
BRIC országok 7,5 7,0 7,1 7,4 7,4
Fejlõdõ országok 7,0 6,4 6,4 6,9 6,8
Világ összesen 3,8 3,6 3,5 4,1 4,1
Forrás: Goldman Sachs Asset Management (GSAM), Consensus Economics
Mr. BRIC névjegye Jim O'Neill 2010 szeptembere óta a Goldman Sachs Asset Management (GSAM) elnöke. Ezt megelõzõen a globális gazdasági, árupiaci és stratégiai elemzési üzletágat vezette. A Goldman Sachshez 1995-ben csatlakozott partnerként, a globális gazdasági elemzési egység társelnökeként, illetve vezetõ devizaközgazdászként, azóta a bank európai menedzsmentbizottságának tagja. A Goldman Sachshez való csatlakozása elõtt 1991-tõl 1995-ig a Swiss Bank Corporation (SBC) vezetõ globális elemzõje volt, korábban pedig a Bank of Americánál, illetve az International Treasury Managementnél dolgozott. O'Neill alkotta meg egy évtizeddel ezelõtt a BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) betûszót és csapatával azóta számos elemzést publikált a négy feljövõben lévõ gazdaságban rejlõ potenciálról. Tagja az Itinera Institute igazgatóságának, illetve alapítása óta a brüsszeli Bruegel think-tank igazgatóságának. Szintén tagja a brit−indiai kerekasztalnak, valamint az indiai brit kereskedelmi kamarának (UKIBC). A szakember 2005-ös privát tulajdonba kerüléséig külsõs igazgatósági tagja volt a Manchester United focicsapatnak, amelynek gyermekkora óta szurkolója. Közgazdászdiplomáját 1978-ban szerezte a Sheffield Universityn, míg PhD-jét 1982-ben a Surrey Universityn.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
kukackac
- 2012. June 12. 09:13:25
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.