Nem kellene nagyon halogatnni, de elĂľtte mĂŠg az igazat Ă­rdd csak meg, ha mĂĄr tĂşlĂŠlted a tĂşlĂŠlhetetlent. Ja, hogy az is csak "diĂĄkcsĂ­ny" volt. A HVG „szĂĄmvetĂľnek” titulĂĄlta a beszĂŠlgetĂŠst a Budapestre csendben visszakĂśltĂśzĂśtt Nobel-dĂ­jas Ă­rĂłval.
KertĂŠsz Imre az interjĂşban azt mondta, nyĂĄron abszolĂşt komolyan gondolta, hogy nincs tĂśbb mondanivalĂłja. Azt, hogy mĂŠgis megtĂśrte hallgatĂĄsĂĄt, Ă­gy magyarĂĄzta. „Lehet, hogy gyakran mondok marhasĂĄgokat, de azt akkor mĂŠg nagyon is komolyan gondolom. Ahogy azt is most, hogy az ĂŠletem mondandĂłja, vĂŠgeredmĂŠnyben, annyiban is ĂśsszefoglalhatĂł: Auschwitz Ăłta mĂĄs vilĂĄgot ĂŠlĂźnk, ĂŠs a tĂśrtĂŠnelmet tĂśbbĂŠ nem lehet pszichikailag ĂŠrtelmezni.” Az Ă­rĂł szerint neki csak annyi az irodalmi talĂĄlmĂĄnya, hogy a „funkcionĂĄlis ember” fogalmĂĄval kivette „a tĂśrtĂŠnelmet a pszicholĂłgia karmai kĂśzĂźl”, valĂłjĂĄban minden kĂśnyvĂŠben ezt jĂĄrta kĂśrĂźl.

Soha nem fordult meg a fejĂŠben sem az, hogy megkapja, sem az, hogy visszaadja a Nobel-dĂ­jat. KertĂŠsz Imre nem a SorstalansĂĄgot tartja a legjobb regĂŠnyĂŠnek, hanem A kudarcot, amit a kĂśzĂśnsĂŠg a legkevĂŠsbĂŠ ismer. Sem a jelenkor nem ĂŠrdekli, sem az utĂłkor. A Berlinben most, A vĂŠgsĂľ kocsma cĂ­men kiadott naplĂłjegyzeteit hiĂşsĂĄgbĂłl adta kĂśzre, miutĂĄn kiderĂźlt szĂĄmĂĄra, hogy „jĂł Ă­rĂłi szĂśveg”, hĂźlye lett volna elrejteni, „plĂĄne eltĂŠpni.” KertĂŠsz ImrĂŠt az alkotĂłi dĂźh, a vĂŠgtelen kĂŠtsĂŠgbeesĂŠs inspirĂĄlja Ă­rĂĄsra. Mindig nagyon sok adrenalinra volt szĂźksĂŠge ahhoz, kibĂ­rja a mindenkori hĂźlyĂŠket, ĂŠs elbĂşjjon elĂľlĂźk. „Az ember mindennel prĂłbĂĄlkozik, elĂľveszi, erĂľsĂ­ti magĂĄban pĂŠldĂĄul azt a belsĂľ meggyĂľzĂľdĂŠsĂŠt, hogy Ăľ titokban valami ĂłriĂĄsit csinĂĄlt, de ezt sosem fogja megtudni senki”.

FotĂł: MTI/Beliczay LĂĄszlĂł

HazatĂŠrĂŠsĂŠt BerlinbĂľl kizĂĄrĂłlag betegsĂŠgĂŠvel magyarĂĄzta. FĂślĂśsleges fenntartani kĂŠt hĂĄztartĂĄst – „annyi azĂŠrt nem maradt a Nobel-dĂ­jbĂłl”. Berlinben nem tudtĂĄk meggyĂłgyĂ­tani, „igaz, a Parkinsont nem is lehet, csak valamennyire karbantartani”. A kĂŠnyszerĂťsĂŠg hozta ebbe a vĂŠgsĂľ kocsmĂĄba, ebbe a szobĂĄba, ahol vĂĄltozatlanul remeg a lĂĄba, ahol utĂĄlattal nĂŠz kĂśrĂźl, „s minden valĂłszĂ­nĂťsĂŠg szerint az ĂśrdĂśg innen is” viszi majd el. Szerinte a magyar helyzet „vĂŠgtelenĂźl szĂĄnalmas”. UntatjĂĄk „ezek a jobbik meg balik izĂŠk”, untatja, hogy „MagyarorszĂĄg egyszerĂťen kĂŠptelen ĂśsszeĂĄllni ĂŠs egy orszĂĄgot megcsinĂĄlni, pedig minden lehetĂľsĂŠge megvolna hozzĂĄ”.

KertĂŠsz Imre az interjĂşban helyĂŠnvalĂłnak nevezte azt a kĂŠrdĂŠst, hogy az ĂśngyilkossĂĄg helyett, miĂŠrt dĂśntĂśtt mindig az ĂŠlet mellett. „Dosztojevszkij vagy Camus Ă­rta azt, hogy az egyetlen komoly filozĂłfiai problĂŠma az ĂśngyilkossĂĄg”. Õ nem gondoskodott „ĂśngyilokeszkĂśzrĂľl”, mindig azt gondolta, ha majd eljĂśn az idĂľ, kiugrik az ablakon. „Most, hiĂĄba jĂśtt el a pillanat”, az ablakig sem tud egyedĂźl elmenni. „MĂĄr nem fog tĂśrtĂŠnni semmi. Legfeljebb… mikor is jelenik meg ez az interjĂş?” – zĂĄrul a beszĂŠlgetĂŠs, ami a csĂźtĂśrtĂśkĂśn utcĂĄra kerĂźlt HVG-ben jelent meg.
Link