Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Náci alku a Vatikánnal
Nyolcvan éve, hogy a Vatikán egyezményt kötött Németország újdonsült vezetõjével, Adolf Hitlerrel. A Führer elsõ nagy külpolitikai sikerének örvendett, XI. Pius pápa annak, hogy biztosítottnak vélte egyházának tevékenységét az új, kibontakozóban lévõ világrendben is. Kisvártatva azonban nagy csalódás következett, és a pápa, ha megkésve is, enciklikájában már „égetõ aggodalommal” bírálta a nácikat. HELTAI ANDRÁS írása a Szentszék történetének egy vitatott fejezetérõl.
A poroszok sosem kedvelték a pápistákat. Bismarck, a birodalomépítõ kiûzte a jezsuitákat és a ferenceseket, sok papot börtönbe vetett. Hitler tanult a vaskancellár tévesnek bizonyult módszerébõl, és kezdetnek más módszert választott: a kiegyezést. Ez annál kézenfekvõbbnek látszott, mivel a pápa már négy évvel korábban kompromisszumot kötött Mussolini fasiszta államával, és az elsõ vatikáni visszhangok Hitler hatalomra lépésérõl nem voltak kedvezõtlenek. Michael Faulhaber müncheni érsek hazatértekor azt jelentette: „Õszentsége a bíborosok elõtt hangoztatta, hogy Adolf Hitler volt az elsõ államférfi, aki a pápa után felemelte szavát a bolsevizmus ellen.”
A pápa és a Führer, még a csalódás elõtt
Egyébként abban, hogy az új Reichskanzler hatalomra kerülhetett, jelentõs szerepe volt a nagy múltú, katolikus Centrumpártnak. A konzervatívok, követve egyházuk útmutatását, szemben álltak a nácikkal, Hitler azonban megígérte a párt elnökének, Ludwig Kaasnak: ha megszavazzák a törvényt, amelynek révén õ a kormány élére kerülhet, vagyis nem nyúlnak a parlamenthez, nem változik az állam és az egyház viszonya, sõt: ötszáz év, benne a liberális weimari állam mulasztásai után õk kötnek majd új megállapodást a Vatikánnal, amely biztosítja az egyház szabad tevékenységét. Az ígéretekben bízva a Centrum hatalomra segítette Hitlert, aki kormányprogramjában még azt hangoztatta: „A kereszténység népünk erkölcsének megingathatatlan alapja.”
A katolikus párt egyik kulcsembere, a weimari köztársaság utolsó kancellárja, majd Hitler alkancellárja, Franz von Papen már 1933 tavaszán Rómába utazott, hogy a Führer megbízásából egyeztessen a megállapodásról. Történetesen azokban a napokban, amikor Berlinben kihirdették az elsõ zsidótörvényeket, eltiltva a nem árjákat a közszolgálattól és a jogi hivatás gyakorlásától. Papen emlékirataiban megemlékezik fogadtatásukról: XI. Pius „kifejezte örömét, hogy olyan ember áll a német kormány élén, aki a kommunizmus, a nihilizmus elleni ernyedhetetlen harcot írta zászlajára”.
Védettek listája
Papenék az új vatikáni államtitkárral, Eugenio Pacellivel (a késõbbi XII. Pius pápával) egyezkedtek. Az alkudozás nem tartott sokáig, s nem bizonyult túl nehéznek megállapodni. A német fél garantálta a szabad vallásgyakorlást, az egyházi iskolákat, a vagyont és az intézményeket. Feltétele volt viszont, hogy papok, szerzetesek nem lehetnek pártok tagjai, nem fejthetnek ki politikai tevékenységet, valamint az, hogy a püspököknek, akiknek kinevezésénél az államnak vétójoga van, esküt kell tenniük a kormányra, s híveiket is az „alkotmányos rend” követésére kell felhívniuk. Külön paragrafus szólt a katolikus egyesületek védelmérõl, azzal, hogy a védettek listáját késõbb állítják össze. Ilyen lista azonban soha nem készült.
Megszólaltak a Szent Péter-székesegyház harangjai, amikor nyolcvan esztendeje aláírták a konkordátumot. Pacelli a Pius-rend nagykeresztjét nyújtotta át Von Papennek, az pedig Szûz Mária méternyi magas, meisseni porcelánból készült szobrát az államtitkárnak. Miután a pápa fogadta a német küldöttségvezetõt, az táviratban jelenthette fõnökének a nagy sikert: „Hála az Ön nagyvonalú és bölcs államférfiúi felfogásának, elkészült a mû, amelyet a nemzetiszocializmus történelmi tetteként ismernek majd el.”
Németországban hálaadó istentiszteleteket tartottak, örvendezve, hogy az ország vagy negyvenmillió katolikusa megmenekülhet attól a sorstól, amely a baloldali pártok, a szakszervezetek s minden, nácikkal nem rokonszenvezõ társadalmi csoport tagjait sújtotta. Áttörésként értékelte a megállapodást a Völkischer Beobachter, a náci párt szócsöve is. Fiatal birodalmunkat elismerte a kétezer éves egyházi hatalom cím alatt azt írta: „ A jövõben tehát nem lehet majd a szószékeket, a gyóntatószékeket a nemzetiszocialista állam ellen felhasználni, hanem az egyház németországi szolgálóinak ugyanúgy kötelességük lesz kiállni államunk és annak fundamentuma mellett, mint minden más állampolgárnak...”
Albert Einstein ekkor tette fel a kérdést: „Miként alkudhat meg keresztény a sátánnal?...” S már hónapokkal az egyezmény aláírása elõtt felvetette a pápának írt levelében a zsidó Edith Steinként született filozófus, karmelita apáca, az auschwitzi mártíriuma után kanonizált Keresztes Szent Terézia Benedikta: „Mindazt, ami történik, egy magát »kereszténynek« nevezõ kormány viszi végbe. Régen várjuk, nemcsak a zsidók, hanem hû német katolikusok ezrei is, akárcsak társaink szerte a világon, hogy Krisztus egyháza felemelje szavát azellen, amit Krisztus nevével visszaélve elkövetnek.”
Égetõ aggodalom
A Vatikán a bírálatokra azzal válaszolt, hogy a konkordátum „nem jelenti bizonyos politikai eszmék elismerését”. A berlini reagálás nem késett: „Az egyezmény téves értelmezése miatt emlékeztetünk, hogy az a Német Birodalommal köttetett meg, amelyet – mint ismert – maradéktalanul a nemzetiszocialista eszmék irányítanak...”
Akárhogy is: jóllehet az egyezmény formálisan érvényben maradt, Hitler annak pontjait sorra megsértette, és Pacelli államtitkár hiába tiltakozott ötvennél több diplomáciai jegyzékben Berlinnél. Így is négy évig tartott, amikor XI. Pius immár szükségét látta a nyilvános tiltakozásnak is. Éppen Faulhaber érseket, a megállapodás korábbi támogatóját bízta meg a történelem mindeddig egyetlen, német nyelvû enciklikájának megfogalmazásával. Az „Égetõ aggodalommal” nevet viselõ levelében a pápa arról írt, hogy a szerzõdés átértelmezése, megkerülése, többé-kevésbé nyílt megsértése vált a cselekvés íratlan törvényévé. „A hívek hitét a leplezett és a nyílt üldözés teszi próbára, miközben a szervezett rabszolgaság ezer formája veszi körül õket...”
Hívõk és pogányok
A pápa elítélte Hitlerék „õsgermán” pogány kultuszát is. A zsidóüldözésrõl és a nácik további bûneirõl már nem esett szó az enciklikában, amely egyébként az egyetlen, a hitlerizmust nyíltan bíráló vatikáni állásfoglalás volt a náci diktatúra tizenkét éve alatt. Az iratot az Alpokon át csempészte futár a berlini nunciatúrára. Onnan kapták meg a püspökök, majd a hívek írógépen, vagy kézzel leírva sokszorosították, s ismét futárok vitték titokban a plébániákra. Példátlan siker: 1937. március 21-én 11 500 templomban olvashatták fel a pápai üzenetet, majd annak 300 ezer példánya jutott el a hívekhez.
Hitler tombolt, s a következõ hetekben a Gestapo lecsapott: házkutatások, letartóztatások kezdõdtek. Az iratot sokszorosító nyomdákat lefoglalták, a katolikus iskolákat, a rendházakat bezárták, pereket indítottak erkölcstelenséggel, sikkasztással vádolt papok, szerzetesek ellen. A jelszó: „Nem csinálunk belõlük mártírokat, hanem leleplezzük a bûnözõket.”
Sokakat sikerült így megfélemlíteni. Abban az évben százezernél többen léptek ki egyházukból. A felismeréssel nõtt az ellenállás, a német katolikusoknak egyre több mártírjuk volt, ám a Vatikán akkor sem mondta fel a konkordátumot, amikor sorra kerültek papok, szerzetesek, hitvallók a haláltáborokba. Von Papent Nürnbergben felmentették, az ötvenes években még próbált visszatérni a politikába. Az általa tárgyalt egyezmény egyébként papíron máig érvényben van.
Link
A poroszok sosem kedvelték a pápistákat. Bismarck, a birodalomépítõ kiûzte a jezsuitákat és a ferenceseket, sok papot börtönbe vetett. Hitler tanult a vaskancellár tévesnek bizonyult módszerébõl, és kezdetnek más módszert választott: a kiegyezést. Ez annál kézenfekvõbbnek látszott, mivel a pápa már négy évvel korábban kompromisszumot kötött Mussolini fasiszta államával, és az elsõ vatikáni visszhangok Hitler hatalomra lépésérõl nem voltak kedvezõtlenek. Michael Faulhaber müncheni érsek hazatértekor azt jelentette: „Õszentsége a bíborosok elõtt hangoztatta, hogy Adolf Hitler volt az elsõ államférfi, aki a pápa után felemelte szavát a bolsevizmus ellen.”
A pápa és a Führer, még a csalódás elõtt
Egyébként abban, hogy az új Reichskanzler hatalomra kerülhetett, jelentõs szerepe volt a nagy múltú, katolikus Centrumpártnak. A konzervatívok, követve egyházuk útmutatását, szemben álltak a nácikkal, Hitler azonban megígérte a párt elnökének, Ludwig Kaasnak: ha megszavazzák a törvényt, amelynek révén õ a kormány élére kerülhet, vagyis nem nyúlnak a parlamenthez, nem változik az állam és az egyház viszonya, sõt: ötszáz év, benne a liberális weimari állam mulasztásai után õk kötnek majd új megállapodást a Vatikánnal, amely biztosítja az egyház szabad tevékenységét. Az ígéretekben bízva a Centrum hatalomra segítette Hitlert, aki kormányprogramjában még azt hangoztatta: „A kereszténység népünk erkölcsének megingathatatlan alapja.”
A katolikus párt egyik kulcsembere, a weimari köztársaság utolsó kancellárja, majd Hitler alkancellárja, Franz von Papen már 1933 tavaszán Rómába utazott, hogy a Führer megbízásából egyeztessen a megállapodásról. Történetesen azokban a napokban, amikor Berlinben kihirdették az elsõ zsidótörvényeket, eltiltva a nem árjákat a közszolgálattól és a jogi hivatás gyakorlásától. Papen emlékirataiban megemlékezik fogadtatásukról: XI. Pius „kifejezte örömét, hogy olyan ember áll a német kormány élén, aki a kommunizmus, a nihilizmus elleni ernyedhetetlen harcot írta zászlajára”.
Védettek listája
Papenék az új vatikáni államtitkárral, Eugenio Pacellivel (a késõbbi XII. Pius pápával) egyezkedtek. Az alkudozás nem tartott sokáig, s nem bizonyult túl nehéznek megállapodni. A német fél garantálta a szabad vallásgyakorlást, az egyházi iskolákat, a vagyont és az intézményeket. Feltétele volt viszont, hogy papok, szerzetesek nem lehetnek pártok tagjai, nem fejthetnek ki politikai tevékenységet, valamint az, hogy a püspököknek, akiknek kinevezésénél az államnak vétójoga van, esküt kell tenniük a kormányra, s híveiket is az „alkotmányos rend” követésére kell felhívniuk. Külön paragrafus szólt a katolikus egyesületek védelmérõl, azzal, hogy a védettek listáját késõbb állítják össze. Ilyen lista azonban soha nem készült.
Megszólaltak a Szent Péter-székesegyház harangjai, amikor nyolcvan esztendeje aláírták a konkordátumot. Pacelli a Pius-rend nagykeresztjét nyújtotta át Von Papennek, az pedig Szûz Mária méternyi magas, meisseni porcelánból készült szobrát az államtitkárnak. Miután a pápa fogadta a német küldöttségvezetõt, az táviratban jelenthette fõnökének a nagy sikert: „Hála az Ön nagyvonalú és bölcs államférfiúi felfogásának, elkészült a mû, amelyet a nemzetiszocializmus történelmi tetteként ismernek majd el.”
Németországban hálaadó istentiszteleteket tartottak, örvendezve, hogy az ország vagy negyvenmillió katolikusa megmenekülhet attól a sorstól, amely a baloldali pártok, a szakszervezetek s minden, nácikkal nem rokonszenvezõ társadalmi csoport tagjait sújtotta. Áttörésként értékelte a megállapodást a Völkischer Beobachter, a náci párt szócsöve is. Fiatal birodalmunkat elismerte a kétezer éves egyházi hatalom cím alatt azt írta: „ A jövõben tehát nem lehet majd a szószékeket, a gyóntatószékeket a nemzetiszocialista állam ellen felhasználni, hanem az egyház németországi szolgálóinak ugyanúgy kötelességük lesz kiállni államunk és annak fundamentuma mellett, mint minden más állampolgárnak...”
Albert Einstein ekkor tette fel a kérdést: „Miként alkudhat meg keresztény a sátánnal?...” S már hónapokkal az egyezmény aláírása elõtt felvetette a pápának írt levelében a zsidó Edith Steinként született filozófus, karmelita apáca, az auschwitzi mártíriuma után kanonizált Keresztes Szent Terézia Benedikta: „Mindazt, ami történik, egy magát »kereszténynek« nevezõ kormány viszi végbe. Régen várjuk, nemcsak a zsidók, hanem hû német katolikusok ezrei is, akárcsak társaink szerte a világon, hogy Krisztus egyháza felemelje szavát azellen, amit Krisztus nevével visszaélve elkövetnek.”
Égetõ aggodalom
A Vatikán a bírálatokra azzal válaszolt, hogy a konkordátum „nem jelenti bizonyos politikai eszmék elismerését”. A berlini reagálás nem késett: „Az egyezmény téves értelmezése miatt emlékeztetünk, hogy az a Német Birodalommal köttetett meg, amelyet – mint ismert – maradéktalanul a nemzetiszocialista eszmék irányítanak...”
Akárhogy is: jóllehet az egyezmény formálisan érvényben maradt, Hitler annak pontjait sorra megsértette, és Pacelli államtitkár hiába tiltakozott ötvennél több diplomáciai jegyzékben Berlinnél. Így is négy évig tartott, amikor XI. Pius immár szükségét látta a nyilvános tiltakozásnak is. Éppen Faulhaber érseket, a megállapodás korábbi támogatóját bízta meg a történelem mindeddig egyetlen, német nyelvû enciklikájának megfogalmazásával. Az „Égetõ aggodalommal” nevet viselõ levelében a pápa arról írt, hogy a szerzõdés átértelmezése, megkerülése, többé-kevésbé nyílt megsértése vált a cselekvés íratlan törvényévé. „A hívek hitét a leplezett és a nyílt üldözés teszi próbára, miközben a szervezett rabszolgaság ezer formája veszi körül õket...”
Hívõk és pogányok
A pápa elítélte Hitlerék „õsgermán” pogány kultuszát is. A zsidóüldözésrõl és a nácik további bûneirõl már nem esett szó az enciklikában, amely egyébként az egyetlen, a hitlerizmust nyíltan bíráló vatikáni állásfoglalás volt a náci diktatúra tizenkét éve alatt. Az iratot az Alpokon át csempészte futár a berlini nunciatúrára. Onnan kapták meg a püspökök, majd a hívek írógépen, vagy kézzel leírva sokszorosították, s ismét futárok vitték titokban a plébániákra. Példátlan siker: 1937. március 21-én 11 500 templomban olvashatták fel a pápai üzenetet, majd annak 300 ezer példánya jutott el a hívekhez.
Hitler tombolt, s a következõ hetekben a Gestapo lecsapott: házkutatások, letartóztatások kezdõdtek. Az iratot sokszorosító nyomdákat lefoglalták, a katolikus iskolákat, a rendházakat bezárták, pereket indítottak erkölcstelenséggel, sikkasztással vádolt papok, szerzetesek ellen. A jelszó: „Nem csinálunk belõlük mártírokat, hanem leleplezzük a bûnözõket.”
Sokakat sikerült így megfélemlíteni. Abban az évben százezernél többen léptek ki egyházukból. A felismeréssel nõtt az ellenállás, a német katolikusoknak egyre több mártírjuk volt, ám a Vatikán akkor sem mondta fel a konkordátumot, amikor sorra kerültek papok, szerzetesek, hitvallók a haláltáborokba. Von Papent Nürnbergben felmentették, az ötvenes években még próbált visszatérni a politikába. Az általa tárgyalt egyezmény egyébként papíron máig érvényben van.
Link
Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.