Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Szovjet kémek helyett cionistákat üldözött a brit elhárítás a hidegháború elején
Na, mi a fene! Cionzsidó? Akkor az egész kaotikus egyházat, hitgyülit és a mostani zsidajok 4/5-e élbõl mehet a terrorista kategóriába? Vágom! Vágnám! Lõném! A hidegháború kezdetén korántsem a Szovjetunió kötötte le a brit kémelhárítás figyelmét, az MI5 legfõbb ellensége akkoriban a közel-keleti cionista terrorizmus volt - állítja a titkosítás alól frissen feloldott dokumentumokra hivatkozva Calder Walton brit történész, akinek könyvébõl az amerikai Foreign Policy külpolitikai magazin közölt részleteket honlapján.
Walton szerint a belsõ elhárításért felelõs MI5 a II. világháború utáni években úgy vélte, hogy a Nagy-Britanniára leselkedõ legfõbb veszélyt két palesztinai zsidó fegyveres szervezet, a Menáhém Begín késõbbi izraeli miniszterelnök által vezetett Irgún (Nemzeti Katonai Szervezet), valamint az alapítója és vezetõje, Avraham Stern után "Stern banda" néven is emlegetett Lehi (Izrael Szabadságharcosai) jelentette.
E két szervezet fegyveres harcot hirdetett az akkor Palesztinát mandátumterületként birtokló brit birodalom ellen, arra hivatkozva, hogy London lépései akadályozzák egy zsidó állam létrejöttét a Közel-Keleten. Walton kutatásai alapján emiatt az MI5 - más titkosszolgálatokkal és kormányzati szervekkel együtt - hajtóvadászatot kezdett a britek ellen Palesztina határain túl, sõt Nagy-Britannián belül is merényleteket tervezõ szervezetek ellen.
A történész kutatásaiból az is kiderül, hogy bár a technológiai lehetõségei a mainál jóval korlátozottabbak voltak, az MI5 a kor színvonalán hasonlóan kiterjedt megfigyelés alatt tartotta a terroristákat az 1940-es években, mint teszik azt a brit szolgálatok manapság Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának kiszivárogtatásai alapján.
Az MI5 1946 nyarán szerzett elõször információkat arról, hogy a radikális cionisták brit területeken készülnek terrorakciókra, de Palesztina területén addigra már válságossá vált a helyzet. 1944-ben a Lehi meggyilkolta Lord Moyne-t, a közel-keleti területekért felelõs brit minisztert, 1946 júniusában pedig az Irgún merényletek sorozatát hajtotta végre, öt vonatot és tíz hidat felrobbantott.
Erre válaszul a brit erõk 2700 cionista vezetõt vettek õrizetbe, az Irgún és a Lehi vezérei azonban megúszták a letartóztatást, és július 22-én elkövették a XX. század egyik legsúlyosabb Nagy-Britannia elleni terrorakcióját: a brit hatóságoknak, a hadsereg vezetésének és a titkosszolgálatoknak is otthont adó jeruzsálemi Dávid Király szálloda felrobbantásában 91 ember vesztette életét.
Késõbb az Irgún a megszállt Németország területén is szabotázsakciókat hajtott végre brit csapatok ellen, és 1947-re a szervezet már brit politikusok életére tört: elõször a londoni gyarmati minisztérium ellen kísérelt meg sikertelen merényletet, majd 21 levélbombát küldött brit vezetõknek. Habár egy brit politikus sem vesztette életét, ez részben a szerencsének is köszönhetõ: Anthony Eden akkor konzervatív pártvezért (késõbbi kormányfõ) egy egész napon keresztül hordozta aktatáskájában a levélbombát, amit este tervezett felbontani. Addigra azonban szerencséjére figyelmeztették a hatóságok.
Külön aggasztotta a brit szolgálatokat, hogy a cionisták együttmûködtek az Észak-Írország elszakításáért harcoló Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA), illetve hogy a két zsidó fegyveres szervezet számos tagja a brit hadseregben szolgált a világháború alatt.
A támadások miatt az MI5 kiterjedt terrorista-elhárító programba kezdett: minden közel-keleti zsidó ember brit vízumkérelme a szolgálaton ment keresztül, közel 7000, a brit haderõben szolgáló zsidó katonát világítottak át, szigorították az ellenõrzéseket a brit kikötõkben és határátkelõkön, a Nagy-Britannia területén tartózkodó zsidó csoportok és a radikális cionista személyek levelezését és telefonbeszélgetéseit pedig folyamatosan megfigyelték. Eközben a mérsékelt, a fegyveres harcot elutasító zsidó csoportok besúgóitól is próbáltak információkat szerezni a radikálisokról.
A mûveletet kifejezetten nehézzé tette, hogy az amerikai szolgálatok elzárkóztak a segítségtõl, mivel a washingtoni kormány elkötelezetten támogatta Izrael létrehozását. Egy Walton által dokumentált esetben például az amerikaiak zsidó fegyvercsempészekre bukkantak, errõl azonban nem szóltak Londonnak, és maguk sem intézkedtek az ügyben.
Az egyik út, amelyen keresztül az MI5 információkat tudott kicsikarni az amerikaiaktól az volt, hogy a cionisták és a Szovjetunió közti - valós - kapcsolatokat hangoztatták. Ami már csak abból a szempontból is érdekessé teszi a kérdést Walton szerint, hogy a cionisták elleni fellépésben részt vett a brit-szovjet kettõs ügynök Kim Philby is, aki akkoriban a brit hírszerzés (MI6) egyik vezetõje volt. Habár Philby szerepe e kérdésben nem világos, az tény, hogy számos más brit akciót szabotált belülrõl, mielõtt 1963-ban a Szovjetunióba dezertált. Márpedig akkoriban Moszkva erõsen támogatta Izrael létrejöttét, azt remélve, hogy a zsidó állam tüske lesz az imperialista Nyugat szemében, bár ebben csalódnia kellett.
London a nemzetközi közvélemény részérõl is erõs nyomás alatt volt. Nagy-Britannia egy arab-zsidó polgárháborútól félve erõsen korlátozta a zsidó bevándorlást Palesztinába, és az illegálisan érkezõket internálótáborokba zárta, amiért sokan "nácizmussal" vádolták a birodalmat. AZ MI5 és az MI6 e téren is aktív szerepet játszott: szabotázsakciókkal és a hajózási társaságok kényszerítésével akadályozták meg a zsidók Palesztinába jutását.
1947-re a terrorizmus elleni harc és a palesztin mandátumterület egyben tartása kezdte meghaladni Nagy-Britannia erejét, ahogy az amerikai és a nemzetközi közvélemény nyomása is nehezítette London dolgát. Ezért végül a britek az ENSZ elé utalták a kérdést - írta Calder Walton brit történész.
Link
Walton szerint a belsõ elhárításért felelõs MI5 a II. világháború utáni években úgy vélte, hogy a Nagy-Britanniára leselkedõ legfõbb veszélyt két palesztinai zsidó fegyveres szervezet, a Menáhém Begín késõbbi izraeli miniszterelnök által vezetett Irgún (Nemzeti Katonai Szervezet), valamint az alapítója és vezetõje, Avraham Stern után "Stern banda" néven is emlegetett Lehi (Izrael Szabadságharcosai) jelentette.
E két szervezet fegyveres harcot hirdetett az akkor Palesztinát mandátumterületként birtokló brit birodalom ellen, arra hivatkozva, hogy London lépései akadályozzák egy zsidó állam létrejöttét a Közel-Keleten. Walton kutatásai alapján emiatt az MI5 - más titkosszolgálatokkal és kormányzati szervekkel együtt - hajtóvadászatot kezdett a britek ellen Palesztina határain túl, sõt Nagy-Britannián belül is merényleteket tervezõ szervezetek ellen.
A történész kutatásaiból az is kiderül, hogy bár a technológiai lehetõségei a mainál jóval korlátozottabbak voltak, az MI5 a kor színvonalán hasonlóan kiterjedt megfigyelés alatt tartotta a terroristákat az 1940-es években, mint teszik azt a brit szolgálatok manapság Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusának kiszivárogtatásai alapján.
Az MI5 1946 nyarán szerzett elõször információkat arról, hogy a radikális cionisták brit területeken készülnek terrorakciókra, de Palesztina területén addigra már válságossá vált a helyzet. 1944-ben a Lehi meggyilkolta Lord Moyne-t, a közel-keleti területekért felelõs brit minisztert, 1946 júniusában pedig az Irgún merényletek sorozatát hajtotta végre, öt vonatot és tíz hidat felrobbantott.
Erre válaszul a brit erõk 2700 cionista vezetõt vettek õrizetbe, az Irgún és a Lehi vezérei azonban megúszták a letartóztatást, és július 22-én elkövették a XX. század egyik legsúlyosabb Nagy-Britannia elleni terrorakcióját: a brit hatóságoknak, a hadsereg vezetésének és a titkosszolgálatoknak is otthont adó jeruzsálemi Dávid Király szálloda felrobbantásában 91 ember vesztette életét.
Késõbb az Irgún a megszállt Németország területén is szabotázsakciókat hajtott végre brit csapatok ellen, és 1947-re a szervezet már brit politikusok életére tört: elõször a londoni gyarmati minisztérium ellen kísérelt meg sikertelen merényletet, majd 21 levélbombát küldött brit vezetõknek. Habár egy brit politikus sem vesztette életét, ez részben a szerencsének is köszönhetõ: Anthony Eden akkor konzervatív pártvezért (késõbbi kormányfõ) egy egész napon keresztül hordozta aktatáskájában a levélbombát, amit este tervezett felbontani. Addigra azonban szerencséjére figyelmeztették a hatóságok.
Külön aggasztotta a brit szolgálatokat, hogy a cionisták együttmûködtek az Észak-Írország elszakításáért harcoló Ír Köztársasági Hadsereggel (IRA), illetve hogy a két zsidó fegyveres szervezet számos tagja a brit hadseregben szolgált a világháború alatt.
A támadások miatt az MI5 kiterjedt terrorista-elhárító programba kezdett: minden közel-keleti zsidó ember brit vízumkérelme a szolgálaton ment keresztül, közel 7000, a brit haderõben szolgáló zsidó katonát világítottak át, szigorították az ellenõrzéseket a brit kikötõkben és határátkelõkön, a Nagy-Britannia területén tartózkodó zsidó csoportok és a radikális cionista személyek levelezését és telefonbeszélgetéseit pedig folyamatosan megfigyelték. Eközben a mérsékelt, a fegyveres harcot elutasító zsidó csoportok besúgóitól is próbáltak információkat szerezni a radikálisokról.
A mûveletet kifejezetten nehézzé tette, hogy az amerikai szolgálatok elzárkóztak a segítségtõl, mivel a washingtoni kormány elkötelezetten támogatta Izrael létrehozását. Egy Walton által dokumentált esetben például az amerikaiak zsidó fegyvercsempészekre bukkantak, errõl azonban nem szóltak Londonnak, és maguk sem intézkedtek az ügyben.
Az egyik út, amelyen keresztül az MI5 információkat tudott kicsikarni az amerikaiaktól az volt, hogy a cionisták és a Szovjetunió közti - valós - kapcsolatokat hangoztatták. Ami már csak abból a szempontból is érdekessé teszi a kérdést Walton szerint, hogy a cionisták elleni fellépésben részt vett a brit-szovjet kettõs ügynök Kim Philby is, aki akkoriban a brit hírszerzés (MI6) egyik vezetõje volt. Habár Philby szerepe e kérdésben nem világos, az tény, hogy számos más brit akciót szabotált belülrõl, mielõtt 1963-ban a Szovjetunióba dezertált. Márpedig akkoriban Moszkva erõsen támogatta Izrael létrejöttét, azt remélve, hogy a zsidó állam tüske lesz az imperialista Nyugat szemében, bár ebben csalódnia kellett.
London a nemzetközi közvélemény részérõl is erõs nyomás alatt volt. Nagy-Britannia egy arab-zsidó polgárháborútól félve erõsen korlátozta a zsidó bevándorlást Palesztinába, és az illegálisan érkezõket internálótáborokba zárta, amiért sokan "nácizmussal" vádolták a birodalmat. AZ MI5 és az MI6 e téren is aktív szerepet játszott: szabotázsakciókkal és a hajózási társaságok kényszerítésével akadályozták meg a zsidók Palesztinába jutását.
1947-re a terrorizmus elleni harc és a palesztin mandátumterület egyben tartása kezdte meghaladni Nagy-Britannia erejét, ahogy az amerikai és a nemzetközi közvélemény nyomása is nehezítette London dolgát. Ezért végül a britek az ENSZ elé utalták a kérdést - írta Calder Walton brit történész.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
kontroll88
- 2014. January 07. 19:23:56
#2 |
Perje
- 2014. January 07. 19:41:59
#3 |
postaimre
- 2014. January 07. 20:21:07
#4 |
baktria
- 2014. January 08. 03:06:19
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.