Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
A vég kezdete? ; avagy Ilyen az, amikor az önkéntes megváltó begurul?
Szintet váltottunk! A legújabb kori magyarországi történések emblematikus pontjához érkeztünk! Eddig még senki nem merte venni magának bátorságot, hogy nagy nyilvánosság elõtt regnáló politikus, no, pláne miniszterelnök megölésére való felbujtással fenyegetõzzön. Most ez is megtörtént.
A máskor mindenre azonnal rárepülõ fõáramú médiában azonban errõl egy árva szó nem sok, annyit sem hallunk. Valószínûleg most döntik el a további ügymenetet az ügyeletes think-tankekben. A pórnép egyszerû gyermeke nem is érti, hogy egy ilyen nagy horderejû bejelentés, hogy a rossebbe nem von maga után a híradókban látható, Kásler házához kiszáguldó TEK-es kommandókról szóló tudósításokat. 2014. január 10-én péntek éjszaka, mint annak idején a 2010-es választások éjszakáján, amikor már képtelenség volt fennmaradni, kivárni az eredményt, az ország békésen nyugovóra tér, mintha mi sem történ volna. Na, talán majd a holnap reggeli rendkívüli hírekben mutatják az éjszakai rajtaütés képeit. Vagy nem…
A tévedésbe ejtett és tévedésben tartott istenadta népnek épp elég elfoglaltságot jelent, hogy megszerezze a mindennapi betevõt, mit érdekli a butapesti konzumidiótát, hogy valami messzirõl gyütt embernél, aki amúgy is azt mond, amit akar, végképp elszakadt a cérna.
Mindenesetre furcsa, hogy a Hír Televízión ilyenkor szokásos bevörösödõ képernyõ a negyedóránként ismétlõdõ RENDKÍVÜLI HÍREK fõcímmel csak nem akar megjelenni. Na, mindegy.
A Magyarországon minden és annak ellenkezõje is elképzelhetõ címû általános létbizonytalansági modellnek köszönhetõen, mely viszonylagosság tekintetében talán még Einstein általános relativitás-elméletét is leküldi megalázóba, valamint az „ez is benne van a pakliban” címû minden eshetõségre való felkészülés jegyében lehet, hogy korántsem állunk messze az igazságtól, amikor nem lepõdünk majd meg, ha Árpád barátunkról is kiderül – persze már csak jóval a választások után – õt is küldték valakik, valahonnan.
A félreértések elkerülése végett, hangsúlyozni szeretném, egyszerû, kalandvágyból itt maradt tájékozódó kedvû adófizetõ állampolgárként – akit az érdemi infóktól gondosan elzárnak, és távol tartanak, illetve azokkal kapcsolatban alaposan manipulálnak, nem tudhatom, hogy így van-e, de az elmúlt évtizedek tapasztalata azt mondatja velem, még ez is megtörténhet, tényleg benne lehet a pakliban!
Nemrég kezdtem hozzá Drábik János „A nagy összeesküvés” – Kié legyen a XXI. század címû legújabb könyvének elolvasásához. A kötetben több más mellett az amerikai Sandy Hook elemi iskolában 2012. december 14-én történt mészárlásról is szó van. Az elõkerült adatok, információk és rendõrségi rádióforgalmazás egy figyelemreméltó, egyúttal döbbenetes munkahipotézist tár az olvasó elé. Az egészben a legszörnyûbb az, hogyan hajt végre egy államhatalom terrorcselekményt a saját lakossága ellen, a „cél szentesíti az eszközt” alapon attól sem riadva vissza, hogyha kell, még saját hivatalos szerveit (lásd rendõrség) félrevezesse, manipulálja.
Ne legyenek kétségeink afelõl, hogy a gyarmattartó ezen a vidéken is hasonló módszerekkel dolgozik, ráadásul, mi még sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, hiszen – ahogyan mondani szokás – a megfelelõ alkatrész rosszabbik felén tartózkodunk.
Megfigyelhetõ egyfajta mélységi (tartalmi) és egyfajta idõrendi metódus. Kicsit olyan ez, mint régen az államszocializmus idején az áremelések. Igyekeztek mindig kis lépésekben emelni az árakat, így könnyebben hozzá tudták szoktatni a népet az élet drágulásához. Itt is valami hasonló folyamat figyelhetõ meg. Kényes témákról csak bizonyos idõ elteltével lehet beszélni, akkor sem egyszerre az összes részletrõl. Legjobb példa a devizahitelesek esete. Általában már csak akkor kap – irányítottan, természetesen – nagyobb nyilvánosságot az adott téma, amikor már érdemben nem nagyon lehet orvosolni a bajt, avagy, ha megpróbálják, csak részmegoldásokat kínálnak. És mindig beültetik a saját emberüket, kommunikációban, nyilvánosságban elnyomva azt, aki – hogy úgy mondjam – kikaparta a gesztenyét. Lásd a Csizmadia úr által vezetett Civil Összefogás Fórum. Mesterei az élre állásnak.
Következõ békemenet várható idõpontja: 2014. március 15.
Legutóbb a Szakasits-dédunoka Schiffer András gondolatait idéztem a bukott rendszerváltás bukott politikusairól. Darab idõvel ezelõtt még elképzelhetetlen lett volna errõl a témáról beszélni. Vona Gábor ugyan szóba hozta már korábban is, ha jól emlékszem tavaly a március 15-i beszédében, no, de hát õ ugye nem számít, hiszen róla és a Jobbikról tudjuk, õk nem képezik részét a demokratikus erõknek. Legalábbis amikor az ún. demokratikus ellenzéket említik, abba csak a magukat baloldalinak nevezõ pártok férnek bele.
Visszatérve a jelenleg regnáló kormányfõ agyonlövettetését kilátásba helyezõ Kásler Árpádra, az õ tevékenységében is megfigyelhetõ egyfajta idõrendiség. Talán mindannyian jobban jártunk volna, talán Árpád barátunk járt volna a legjobban, ha megszívleli a régi és bölcs közmondásunkat, mely szerint: „suszter, maradj a kaptafánál!” De nem maradt. No, mármost kétségkívül a sajátos színösszetételû (vörös-fekete) korona sziluettet ábrázoló és sokakban déja vu – „ezt mintha már láttam volna valahol” – érzést keltõ zászlóval többeknél ellenérzést válthatott ki, de ez még elment – ahogy mifelénk mondani szokás – sok szódával. Az utolsó vacsora parafrázis azonban úgy tûnik végleg betette a kaput, de hogy Árpád barátunk ezúttal erõteljesen elrúgta a pöttyöst, az egyszer biztos. A legnagyobb baj az egésszel, hogy ezzel egyúttal a devizahitelesek ügyének képviseletét is sok ember szemében lejáratta, hiteltelenné tette.
De legalábbis a külsõ szemlélõ számára egyre furcsábbak ezek a cselekvések. Holott a motiváció tökéletesen érthetõ, egyúttal önmagáért beszél és jelzésértékû is! Gondoljunk bele!
Mert mirõl is van szó? Adva van egy jogkövetõ magatartást tanúsító állampolgár, aki azt tapasztalja, hogy egyszer csak elfogy a lába alól a talaj. Mármint olyan értelemben, hogy nincs a kezében eszköz, amellyel kiállhatna az igazáért, nincs kihez fordulnia! Itt tehát nem arról van szó, hogy a bíróság nem nekem adott igazat, ezért fogom magam és megyek a következõ szintre, majd egyszercsak elfogytak a szintek, hanem arról, hogy maga az egész rendszer nem hajlandó tudomást venni rólam és a problémámról! Ez óriási különbség! Azaz maga a rendszer csõdölt be, nem mûködik. Mert bizonyos kényes tárgykörökben nem (akarják) mûködtetni!
Hogyan várható el jogkövetõ magatartás egy adófizetõ állampolgártól, amikor azzal szembesül, hogy senkihez sem fordulhat a problémájával? Ugyanis az összes hivatalos szerv azonnal hárít! EZ NEM HOZZÁM TARTOZIK! És nem azért hárítja el magától a hozzá forduló állampolgárt, mert nem rendelkezik a probléma megoldásához szükséges kellõ tudással, szakmai vagy tárgyi ismerettel, hanem azért, mert nem akar segíteni, vagy megtiltották neki. Magasabb helyrõl leszóltak, hogy ez nem az õ hatásköre.
Mit tehet ilyenkor egy állampolgár azonkívül, hogy elsõ felindulásában önkéntelenül is felteszi magának a kérdést: Tulajdonképpen akkó’ mi a rossebér’ is fizetem én az adót?
Amikor konstatálod, hogy az összes rendelkezésre álló jogi eszközt kivették a kezedbõl, majd amikor visszaadták már nem azt kaptad vissza, mint ami az elején még meg volt, ráadásul ezt meg nem hajlandó alkalmazni senki, akkor nem marad más, mint az egyéb, a jog rendszerén kívül esõ megoldások. Ezek közös ismérve, hogy általában erõszakos úton szereznek érvényt – mondjuk úgy – a vélt igazságnak. Szélsõséges esetekben, ahogy a Kásler Árpád leveléhez odabiggyesztett videóból láthattuk, az ügy megfelelõ társadalomlélektani lezárása érdekében emberáldozat alkalmazásától sem riadnak vissza.
Az emberek nap mint nap számtalan helyen eszmét cserélnek, vitatkoznak, gondolatokat és véleményeket ütköztetnek arról, hova jutottunk és mit lehetnek, mit kellene tenni. Általában ez utóbbi pont az, ahol megakad a beszélgetés, hiszen a kelleténél jóval többen jövünk rá arra, hogy tulajdonképpen kifogytunk a józanész által igénybe vehetõnek tartott, elsõsorban jogi alapokon mûködõ eszközökbõl, illetve azok használatát egyszerûen betiltották.
Többször leírtam már e helyt is, de mások is elmondták, gyakorlatilag egy végzõs joghallgató szintjén rendezni lehetne például a devizahitelesek ügyét, hiszen a ma hatályos törvényeink és jogszabályaink is tökéletesen beazonosítják, és egyúttal szankcionálják is azt, ami itt tömeges méretekben állami tudomásul vétel mellett devizahitelezés címszóval történt.
Régebben a kis hazánkban dúló sajátos vagyonszerzési metódusok – elsõsorban a lakosság utolsó megmaradt ingatlan vagyonának, a lakásvagyonnak a megszerzésére – láttán terjedt el itt a déli végeken egy azóta általánossá vált vélekedés, mely szerint az elsõ fejbe lõtt politikust még kimagyarázzák valahogy, de amikor a másodikat meg a harmadikat találják meg majd golyóval a kobakjában, hát azt már nem lesz olyan egyszerû beadni a jónépnek.
Visszatérve még egy gondolat erejéig Kásler Árpádra. Az idõ elõre halad tával furcsamód egyre kontraproduktívabbá vált a tevékenysége. Mintha eltávolodni látszana devizahitelesektõl. A megállapodás a többi devizahiteleseket képviselõ szervezettel csak nem akart létrejönni, ha pedig a titkos ügynök változatot nézem a „benne van a pakliban” üzemmenetbe még az is belefér, hogy esetleg leszóltak neki: „köszönjük kolléga, ennyi elég lesz, innentõl átvesszük” és már fel is tûnt a képernyõn Csizmadia úr.
Még egyszer mondom, nem tudom, hogy így van-e, szelektált és manipulált, olykor csak utólag, jókora késésekkel kiderülõ információkkal agyonbombázott egyszerû állampolgárként csak találgatni tudok, maximum, sejtéseink lehetnek. Ezért van nagy jelentõsége a nemrég bemutatott Jelenszky filmnek. Ahogy a film címe is mondja: Az igazság soha nem késõ. Ahhoz, hogy jobban megértsük, mi bírhat rá egy embert arra, hogy egy másik ember – nem is akárki, hanem a kormányfõ – agyonlövetésére hívja fel embertársai figyelmét, idézzük fel a film egyik legfontosabb momentumát. Az egyébként szintén történelmi jelentõségû, hogy a köztelevízióban bemutatásra kerülhetett. Jöjjön akkor az idézet, az elsõ rész 49. perc környékén látható:
„Semmilyen erkölcsi elvet nem hoztunk létre, a hasznosság alapján az extrapoláció és az analógia alapján szekuláris erkölcsöt hoztunk létre. A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság elõbbre való.
(részlet az Alkotmánybíróság 11/1992. (III.5.) határozatából”)
Legalább ennyire fontosak és egyúttal jelzésértékûek azok a gondolatok, amiket Tóth Zoltán József jogász, jogtörténész és politológus, egyetemi oktató, a második Orbán-kormány Honvédelmi Minisztériumának egykori helyettes államtitkára fûzött mindehhez.
„Az alapja ennek az új rendnek, a 89–90 után kialakult jogállamiságnak az, amikor szintén az Alkotmánybíróság kifejezte, hogy nem egy értéktartalmú, hanem egy neutrális, semleges rendet akar, ahol az igazságot nemhogy alkalmazzák, nem is ismerik el, hogy ilyen van.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az igazság nem létezik. Na, most, ha az igazság nem létezik, akkor nem egy semleges helyzet jön létre, hanem egy igazságtalan állapot. Erre alapozva aztán a Legfelsõbb Bíróság hozott egy olyan elvi határozatot, hogy Magyarországon a bíróságok nem igazságot, hanem jogot szolgáltatnak.
Mi van a joggal, ha nincs tükre, mértéke? Ha nincs értékmérõje? Akkor a jog, az relatív. Ez azt jelenti, hogy akár az emberi jogok bírósági értelmezése, alkotmánybírósági értelmezése változhat. Ami ma ilyen, holnap olyan, de a személyes ügyek legfelsõbb bírósági megítélése is relatívvá válhat ugyanazon ügyekben. Na, most ezt más néven jogi zsarnokságnak hívják. Egy rabló állam jön létre, ahol az oligarchia azon trükközik, hogy hogyan tudja és milyen eszközökkel elhitetni a tömeggel, hogy õ tulajdonképpen a javát szolgálja, akkor, amikor a java, a jó nincs is meghatározva, sõt tagadva van. Mind a jogelvekben, mind a hétköznapok gyakorlatában.”
Úgy tûnik ebben a „jog” rendszerben a gondolkodó, kérdéseket feltenni tudó és merõ állampolgár hibaszázalékként jelenik meg. Amikor pedig felismeri a rendszer visszásságait és azt, hogy ezeken a kereteken belül képtelen tenni ellene, akkor általában elszabadul a pokol. A jelek szerint Árpád barátunk a jó szándékkal kikövezett út végére ért, ott áll a kapuban és neki kezdett az erõteljes dörömbölésnek.
No, de hát mi mást is várhatnánk, amikor a legmagasztosabbnak szánt testület is kufárlelkületrõl tesz tanúbizonyságot, amikor deklarálja az áras népekre oly jellemzõ haszonelvûséget? A hasznosság az alapja mindennek, írják határozatukban, az a fontosabb. Az mindennél fontosabb! Az a legfontosabb! Mammon világában mi más lenne, ha nem ez?
Aztán van olyan, hogy részleges igazság, meg részleges erkölcs! Kendtek értik ezt? Mer’ én biza nem! Az ugyebár köztudott – éljünk e szép ország bármely vidékén is –, olyan nincs, hogy a menyecske csak egy kicsinység van mögcsinyáva a legény átal, ugyi! Az vagy mög van csinyáva, vagy nincs! Más variáció egyszerûen nem létezik!
Utoljára kommunistáknál láthattunk FEGYVERBE! FEGYVERBE! címmel rendezett, elõször csak tipográfia, majd késõbb valódi vérgõzös ámokfutást. A következményeket a mai napig nyögjük.
A harag rossz tanácsadó, a nyílt színen hagyott fegyver a darab végéig pedig legalább egyszer egész biztosan elsül. De mi nem lehetünk olyanok, mint õk, mert ha olyanná válunk, mint õk, akkor mi is a rendszer részeivé, az ördögi gépezet apró fogaskerekeivé válunk és onnan már bizonyosan nincs menekvés, végleg a Mátrix rabjaivá válunk. Már a 24. óra után vagyunk, de még most is, még mindig van remény!
Árpád, bocsáss meg nekik, mert nem tudják (csak azt hiszik, hogy tudják), mit cselekszenek!
Mindig van másik út!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Link
A máskor mindenre azonnal rárepülõ fõáramú médiában azonban errõl egy árva szó nem sok, annyit sem hallunk. Valószínûleg most döntik el a további ügymenetet az ügyeletes think-tankekben. A pórnép egyszerû gyermeke nem is érti, hogy egy ilyen nagy horderejû bejelentés, hogy a rossebbe nem von maga után a híradókban látható, Kásler házához kiszáguldó TEK-es kommandókról szóló tudósításokat. 2014. január 10-én péntek éjszaka, mint annak idején a 2010-es választások éjszakáján, amikor már képtelenség volt fennmaradni, kivárni az eredményt, az ország békésen nyugovóra tér, mintha mi sem történ volna. Na, talán majd a holnap reggeli rendkívüli hírekben mutatják az éjszakai rajtaütés képeit. Vagy nem…
A tévedésbe ejtett és tévedésben tartott istenadta népnek épp elég elfoglaltságot jelent, hogy megszerezze a mindennapi betevõt, mit érdekli a butapesti konzumidiótát, hogy valami messzirõl gyütt embernél, aki amúgy is azt mond, amit akar, végképp elszakadt a cérna.
Mindenesetre furcsa, hogy a Hír Televízión ilyenkor szokásos bevörösödõ képernyõ a negyedóránként ismétlõdõ RENDKÍVÜLI HÍREK fõcímmel csak nem akar megjelenni. Na, mindegy.
A Magyarországon minden és annak ellenkezõje is elképzelhetõ címû általános létbizonytalansági modellnek köszönhetõen, mely viszonylagosság tekintetében talán még Einstein általános relativitás-elméletét is leküldi megalázóba, valamint az „ez is benne van a pakliban” címû minden eshetõségre való felkészülés jegyében lehet, hogy korántsem állunk messze az igazságtól, amikor nem lepõdünk majd meg, ha Árpád barátunkról is kiderül – persze már csak jóval a választások után – õt is küldték valakik, valahonnan.
A félreértések elkerülése végett, hangsúlyozni szeretném, egyszerû, kalandvágyból itt maradt tájékozódó kedvû adófizetõ állampolgárként – akit az érdemi infóktól gondosan elzárnak, és távol tartanak, illetve azokkal kapcsolatban alaposan manipulálnak, nem tudhatom, hogy így van-e, de az elmúlt évtizedek tapasztalata azt mondatja velem, még ez is megtörténhet, tényleg benne lehet a pakliban!
Nemrég kezdtem hozzá Drábik János „A nagy összeesküvés” – Kié legyen a XXI. század címû legújabb könyvének elolvasásához. A kötetben több más mellett az amerikai Sandy Hook elemi iskolában 2012. december 14-én történt mészárlásról is szó van. Az elõkerült adatok, információk és rendõrségi rádióforgalmazás egy figyelemreméltó, egyúttal döbbenetes munkahipotézist tár az olvasó elé. Az egészben a legszörnyûbb az, hogyan hajt végre egy államhatalom terrorcselekményt a saját lakossága ellen, a „cél szentesíti az eszközt” alapon attól sem riadva vissza, hogyha kell, még saját hivatalos szerveit (lásd rendõrség) félrevezesse, manipulálja.
Ne legyenek kétségeink afelõl, hogy a gyarmattartó ezen a vidéken is hasonló módszerekkel dolgozik, ráadásul, mi még sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, hiszen – ahogyan mondani szokás – a megfelelõ alkatrész rosszabbik felén tartózkodunk.
Megfigyelhetõ egyfajta mélységi (tartalmi) és egyfajta idõrendi metódus. Kicsit olyan ez, mint régen az államszocializmus idején az áremelések. Igyekeztek mindig kis lépésekben emelni az árakat, így könnyebben hozzá tudták szoktatni a népet az élet drágulásához. Itt is valami hasonló folyamat figyelhetõ meg. Kényes témákról csak bizonyos idõ elteltével lehet beszélni, akkor sem egyszerre az összes részletrõl. Legjobb példa a devizahitelesek esete. Általában már csak akkor kap – irányítottan, természetesen – nagyobb nyilvánosságot az adott téma, amikor már érdemben nem nagyon lehet orvosolni a bajt, avagy, ha megpróbálják, csak részmegoldásokat kínálnak. És mindig beültetik a saját emberüket, kommunikációban, nyilvánosságban elnyomva azt, aki – hogy úgy mondjam – kikaparta a gesztenyét. Lásd a Csizmadia úr által vezetett Civil Összefogás Fórum. Mesterei az élre állásnak.
Következõ békemenet várható idõpontja: 2014. március 15.
Legutóbb a Szakasits-dédunoka Schiffer András gondolatait idéztem a bukott rendszerváltás bukott politikusairól. Darab idõvel ezelõtt még elképzelhetetlen lett volna errõl a témáról beszélni. Vona Gábor ugyan szóba hozta már korábban is, ha jól emlékszem tavaly a március 15-i beszédében, no, de hát õ ugye nem számít, hiszen róla és a Jobbikról tudjuk, õk nem képezik részét a demokratikus erõknek. Legalábbis amikor az ún. demokratikus ellenzéket említik, abba csak a magukat baloldalinak nevezõ pártok férnek bele.
Visszatérve a jelenleg regnáló kormányfõ agyonlövettetését kilátásba helyezõ Kásler Árpádra, az õ tevékenységében is megfigyelhetõ egyfajta idõrendiség. Talán mindannyian jobban jártunk volna, talán Árpád barátunk járt volna a legjobban, ha megszívleli a régi és bölcs közmondásunkat, mely szerint: „suszter, maradj a kaptafánál!” De nem maradt. No, mármost kétségkívül a sajátos színösszetételû (vörös-fekete) korona sziluettet ábrázoló és sokakban déja vu – „ezt mintha már láttam volna valahol” – érzést keltõ zászlóval többeknél ellenérzést válthatott ki, de ez még elment – ahogy mifelénk mondani szokás – sok szódával. Az utolsó vacsora parafrázis azonban úgy tûnik végleg betette a kaput, de hogy Árpád barátunk ezúttal erõteljesen elrúgta a pöttyöst, az egyszer biztos. A legnagyobb baj az egésszel, hogy ezzel egyúttal a devizahitelesek ügyének képviseletét is sok ember szemében lejáratta, hiteltelenné tette.
De legalábbis a külsõ szemlélõ számára egyre furcsábbak ezek a cselekvések. Holott a motiváció tökéletesen érthetõ, egyúttal önmagáért beszél és jelzésértékû is! Gondoljunk bele!
Mert mirõl is van szó? Adva van egy jogkövetõ magatartást tanúsító állampolgár, aki azt tapasztalja, hogy egyszer csak elfogy a lába alól a talaj. Mármint olyan értelemben, hogy nincs a kezében eszköz, amellyel kiállhatna az igazáért, nincs kihez fordulnia! Itt tehát nem arról van szó, hogy a bíróság nem nekem adott igazat, ezért fogom magam és megyek a következõ szintre, majd egyszercsak elfogytak a szintek, hanem arról, hogy maga az egész rendszer nem hajlandó tudomást venni rólam és a problémámról! Ez óriási különbség! Azaz maga a rendszer csõdölt be, nem mûködik. Mert bizonyos kényes tárgykörökben nem (akarják) mûködtetni!
Hogyan várható el jogkövetõ magatartás egy adófizetõ állampolgártól, amikor azzal szembesül, hogy senkihez sem fordulhat a problémájával? Ugyanis az összes hivatalos szerv azonnal hárít! EZ NEM HOZZÁM TARTOZIK! És nem azért hárítja el magától a hozzá forduló állampolgárt, mert nem rendelkezik a probléma megoldásához szükséges kellõ tudással, szakmai vagy tárgyi ismerettel, hanem azért, mert nem akar segíteni, vagy megtiltották neki. Magasabb helyrõl leszóltak, hogy ez nem az õ hatásköre.
Mit tehet ilyenkor egy állampolgár azonkívül, hogy elsõ felindulásában önkéntelenül is felteszi magának a kérdést: Tulajdonképpen akkó’ mi a rossebér’ is fizetem én az adót?
Amikor konstatálod, hogy az összes rendelkezésre álló jogi eszközt kivették a kezedbõl, majd amikor visszaadták már nem azt kaptad vissza, mint ami az elején még meg volt, ráadásul ezt meg nem hajlandó alkalmazni senki, akkor nem marad más, mint az egyéb, a jog rendszerén kívül esõ megoldások. Ezek közös ismérve, hogy általában erõszakos úton szereznek érvényt – mondjuk úgy – a vélt igazságnak. Szélsõséges esetekben, ahogy a Kásler Árpád leveléhez odabiggyesztett videóból láthattuk, az ügy megfelelõ társadalomlélektani lezárása érdekében emberáldozat alkalmazásától sem riadnak vissza.
Az emberek nap mint nap számtalan helyen eszmét cserélnek, vitatkoznak, gondolatokat és véleményeket ütköztetnek arról, hova jutottunk és mit lehetnek, mit kellene tenni. Általában ez utóbbi pont az, ahol megakad a beszélgetés, hiszen a kelleténél jóval többen jövünk rá arra, hogy tulajdonképpen kifogytunk a józanész által igénybe vehetõnek tartott, elsõsorban jogi alapokon mûködõ eszközökbõl, illetve azok használatát egyszerûen betiltották.
Többször leírtam már e helyt is, de mások is elmondták, gyakorlatilag egy végzõs joghallgató szintjén rendezni lehetne például a devizahitelesek ügyét, hiszen a ma hatályos törvényeink és jogszabályaink is tökéletesen beazonosítják, és egyúttal szankcionálják is azt, ami itt tömeges méretekben állami tudomásul vétel mellett devizahitelezés címszóval történt.
Régebben a kis hazánkban dúló sajátos vagyonszerzési metódusok – elsõsorban a lakosság utolsó megmaradt ingatlan vagyonának, a lakásvagyonnak a megszerzésére – láttán terjedt el itt a déli végeken egy azóta általánossá vált vélekedés, mely szerint az elsõ fejbe lõtt politikust még kimagyarázzák valahogy, de amikor a másodikat meg a harmadikat találják meg majd golyóval a kobakjában, hát azt már nem lesz olyan egyszerû beadni a jónépnek.
Visszatérve még egy gondolat erejéig Kásler Árpádra. Az idõ elõre halad tával furcsamód egyre kontraproduktívabbá vált a tevékenysége. Mintha eltávolodni látszana devizahitelesektõl. A megállapodás a többi devizahiteleseket képviselõ szervezettel csak nem akart létrejönni, ha pedig a titkos ügynök változatot nézem a „benne van a pakliban” üzemmenetbe még az is belefér, hogy esetleg leszóltak neki: „köszönjük kolléga, ennyi elég lesz, innentõl átvesszük” és már fel is tûnt a képernyõn Csizmadia úr.
Még egyszer mondom, nem tudom, hogy így van-e, szelektált és manipulált, olykor csak utólag, jókora késésekkel kiderülõ információkkal agyonbombázott egyszerû állampolgárként csak találgatni tudok, maximum, sejtéseink lehetnek. Ezért van nagy jelentõsége a nemrég bemutatott Jelenszky filmnek. Ahogy a film címe is mondja: Az igazság soha nem késõ. Ahhoz, hogy jobban megértsük, mi bírhat rá egy embert arra, hogy egy másik ember – nem is akárki, hanem a kormányfõ – agyonlövetésére hívja fel embertársai figyelmét, idézzük fel a film egyik legfontosabb momentumát. Az egyébként szintén történelmi jelentõségû, hogy a köztelevízióban bemutatásra kerülhetett. Jöjjön akkor az idézet, az elsõ rész 49. perc környékén látható:
„Semmilyen erkölcsi elvet nem hoztunk létre, a hasznosság alapján az extrapoláció és az analógia alapján szekuláris erkölcsöt hoztunk létre. A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság elõbbre való.
(részlet az Alkotmánybíróság 11/1992. (III.5.) határozatából”)
Legalább ennyire fontosak és egyúttal jelzésértékûek azok a gondolatok, amiket Tóth Zoltán József jogász, jogtörténész és politológus, egyetemi oktató, a második Orbán-kormány Honvédelmi Minisztériumának egykori helyettes államtitkára fûzött mindehhez.
„Az alapja ennek az új rendnek, a 89–90 után kialakult jogállamiságnak az, amikor szintén az Alkotmánybíróság kifejezte, hogy nem egy értéktartalmú, hanem egy neutrális, semleges rendet akar, ahol az igazságot nemhogy alkalmazzák, nem is ismerik el, hogy ilyen van.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az igazság nem létezik. Na, most, ha az igazság nem létezik, akkor nem egy semleges helyzet jön létre, hanem egy igazságtalan állapot. Erre alapozva aztán a Legfelsõbb Bíróság hozott egy olyan elvi határozatot, hogy Magyarországon a bíróságok nem igazságot, hanem jogot szolgáltatnak.
Mi van a joggal, ha nincs tükre, mértéke? Ha nincs értékmérõje? Akkor a jog, az relatív. Ez azt jelenti, hogy akár az emberi jogok bírósági értelmezése, alkotmánybírósági értelmezése változhat. Ami ma ilyen, holnap olyan, de a személyes ügyek legfelsõbb bírósági megítélése is relatívvá válhat ugyanazon ügyekben. Na, most ezt más néven jogi zsarnokságnak hívják. Egy rabló állam jön létre, ahol az oligarchia azon trükközik, hogy hogyan tudja és milyen eszközökkel elhitetni a tömeggel, hogy õ tulajdonképpen a javát szolgálja, akkor, amikor a java, a jó nincs is meghatározva, sõt tagadva van. Mind a jogelvekben, mind a hétköznapok gyakorlatában.”
Úgy tûnik ebben a „jog” rendszerben a gondolkodó, kérdéseket feltenni tudó és merõ állampolgár hibaszázalékként jelenik meg. Amikor pedig felismeri a rendszer visszásságait és azt, hogy ezeken a kereteken belül képtelen tenni ellene, akkor általában elszabadul a pokol. A jelek szerint Árpád barátunk a jó szándékkal kikövezett út végére ért, ott áll a kapuban és neki kezdett az erõteljes dörömbölésnek.
No, de hát mi mást is várhatnánk, amikor a legmagasztosabbnak szánt testület is kufárlelkületrõl tesz tanúbizonyságot, amikor deklarálja az áras népekre oly jellemzõ haszonelvûséget? A hasznosság az alapja mindennek, írják határozatukban, az a fontosabb. Az mindennél fontosabb! Az a legfontosabb! Mammon világában mi más lenne, ha nem ez?
Aztán van olyan, hogy részleges igazság, meg részleges erkölcs! Kendtek értik ezt? Mer’ én biza nem! Az ugyebár köztudott – éljünk e szép ország bármely vidékén is –, olyan nincs, hogy a menyecske csak egy kicsinység van mögcsinyáva a legény átal, ugyi! Az vagy mög van csinyáva, vagy nincs! Más variáció egyszerûen nem létezik!
Utoljára kommunistáknál láthattunk FEGYVERBE! FEGYVERBE! címmel rendezett, elõször csak tipográfia, majd késõbb valódi vérgõzös ámokfutást. A következményeket a mai napig nyögjük.
A harag rossz tanácsadó, a nyílt színen hagyott fegyver a darab végéig pedig legalább egyszer egész biztosan elsül. De mi nem lehetünk olyanok, mint õk, mert ha olyanná válunk, mint õk, akkor mi is a rendszer részeivé, az ördögi gépezet apró fogaskerekeivé válunk és onnan már bizonyosan nincs menekvés, végleg a Mátrix rabjaivá válunk. Már a 24. óra után vagyunk, de még most is, még mindig van remény!
Árpád, bocsáss meg nekik, mert nem tudják (csak azt hiszik, hogy tudják), mit cselekszenek!
Mindig van másik út!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
spartakusz
- 2014. January 13. 15:43:37
#12 |
postaimre
- 2014. January 13. 16:06:45
#13 |
tillati
- 2014. January 13. 16:45:39
#14 |
Gutai Zub
- 2014. January 13. 18:23:43
#15 |
keepfargo
- 2014. January 13. 22:24:41
#16 |
jano
- 2014. January 14. 05:53:10
#17 |
tillati
- 2014. January 14. 08:38:29
#18 |
spartakusz
- 2014. January 14. 11:15:11
#19 |
jano
- 2014. January 15. 05:49:49
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.