Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Terrorhullámot indított a véres vasárnap
Hamarosan 42 éve és ez egy tipikus "nyugati demokratikus" akció volt. Aktuális több szempontból is.
41 évvel ezelõtt, 1972. január 30-án brit deszantosok máig vitatott okokból tüzet nyitottak az észak-írországi Londonderry városában felvonuló békés tüntetõkre, akik a katolikus kisebbség embertelen helyzetére akarták akciójukkal felhívni a figyelmet. Az összecsapásnak tizennégy halálos áldozata és sok sebesültje volt, a vérengzés pedig soha nem látott terrorhullámot indított el.
Az írek évszázados függetlenedési törekvéseit a 20. század elsõ évtizedeiben végre (részleges) siker koronázta. Az 1921-es angol-ír egyezmény kettéosztotta a szigetet, a huszonhat megyébõl álló déli terület elnyerte önállóságát, és köztársasággá alakult. Anglia azonban nem mondott le a hat északi megyérõl (Derry, Antrim, Fermanagh, Down, Tyrone és Armagh), ahol jelentõs számú, a koronához hû protestáns lakosság élt. A másfél milliós lakosság 57 százaléka protestáns, míg 43 százaléka katolikus volt.
A helyiek által Ulsternek nevezett északír országrész a felekezeti villongások fészkévé vált, ahol a protestánsok politikai fölénye rövid idõ alatt egyeduralommá nõtt. A katolikusok kiszorultak a közélet majd minden területérõl, s a diszkrimináció hatására gettókba kényszerültek, amelynek határait a feszültebb idõkben drótkerítés jelezte. A társadalom teljesen megosztottá vált, a két vallás hívei mindenfajta érintkezést kerültek egymással, szegregálódtak. Mindeközben a katolikus lakosság közel 80 százaléka munkanélküliként élt, s a két fél közötti viszony egyre feszültebbé vált.
Ez a feszültség elõször 1969-ben torkollott erõszakba, amikor véres háború vette kezdetét a tartomány katolikus és protestáns lakossága között. A harcok beszüntetésére Londonból "ideiglenes" csapatok érkeztek, ám ismét bebizonyosodott, hogy nincs tartósabb dolog az ideiglenesnél. A brit csapatok ugyanis nem hagyták el Ulstert, a katolikusok helyzete pedig tovább romlott, melynek legdurvább jele az volt, hogy a katolikusokat jogi eljárás nélkül is be lehetett börtönözni, sõt internálni is lehetett õket.
Az 1972. január 30-ára megszervezett békés tüntetéssel erre az embertelen helyzetre akarta felhívni a figyelmet a Northern Ireland Civil Rights nevû emberi jogi szervezet. Az unionista többségû parlament, a Stormont betiltotta a rendezvényt, amelyet ennek ellenére mintegy 15 ezer fõ részvétele mellett mégis megtartottak. A felvonulás egyik szervezõje a körzet parlamenti képviselõje, az egyébként protestáns származású Ivan Cooper volt, aki a megbékélés lehetõségeit kereste a két fél között. A tüntetõk 'Britek haza!' és 'Szabad Derryt!' feliratú táblákkal jelentek meg a tiltakozás helyszínén, ahol biztonsági okokból a brit hadsereg legkeményebb alakulatának számító ejtõernyõs deszantosok is jelen voltak, ugyanis az ulsteri katonai vezetés attól tartott, hogy a tiltakozás zavargásba csap át.
A pokol akkor szabadult el, amikor az egyik brit katona tüzet nyitott a tüntetõk egyikére, akinél - állítása szerint - fegyvert látott. A katonák azt mondták, hogy õk csak visszalõttek. Az azóta elvégzett vizsgálatok nem találtak bizonyítékot erre. A deszantosokat viszont már nem lehetett megállítani, 108 tárat ürítettek ki. A helyszínen tizenhárman vesztették életüket, egy áldozat pedig a kórházban halt meg. A mindössze három percig tartó összecsapás teljesen megváltoztatta Észak-Írország és Anglia kapcsolatát.
Elszabadult indulatok
A vérengzés estéjén tartott sajtótájékoztatón a megrendült Ivan Cooper azt mondta az újságíróknak: a történteket követõen nem mondhatja a katolikus fiataloknak (az áldozatok között hat tizenéves volt), hogy ne csatlakozzanak az IRA kötelékeihez. S valóban, azon az éjszakán a tartomány függetlenségéért harcoló IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) a brit katonák vérengzésének `hála` újjászületett. A londoni kormány néhány nappal késõbb vizsgálatot rendelt el, amely végül indokoltnak és arányosnak találta a deszantosok tettét, és egy katonát sem marasztalt el a történtek miatt. (Nem egyet közülük késõbb ki is tüntettek.)
A véres vasárnap - bár a londoni vezetés egy ideig próbálta titokban tartani - óriási felzúdulást váltott ki. Február 2-án az ír fõvárosban, Dublinban 20 ezer ember vonult a brit nagykövetség elé, és porig égették az épületet. A feldühödött írek lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a tûzoltóautók elõrejutását. Az ír-angol diplomáciai kapcsolatok pedig a függetlenségi harcok idejében tapasztaltaknál is fagyosabbá váltak.
A terrorizmus lángra kapott: az IRA sorozatban hajtotta végre merényleteit, de a protestánsok sem maradtak adósaik. Az Ulsteri Szabadságharcosok és az Ulsteri Önkéntes Erõ ugyanolyan vehemenciával vetették bele magukat a katolikusok irtásába, mint a függetlenségpárti IRA, és annak tovább radikalizálódó szárnya, az Ír Nemzeti Felszabadító Szervezet (INLA).
Az IRA támadásainak több tucatnyi angol esett áldozatául, a hetvenes években megölték Lord Mountbattent, a királynõ unokatestvérét is. A brit kormány eközben rendkívül keményen bánt az írekkel, az északír politikai foglyokat közönséges bûnözõként kezelte (válaszul a foglyok megtagadták a rabruha viselését, és pokrócaikat hordták helyette, Bobby Sands és kilenc társa pedig éhségsztrájkot kezdett a börtönben, ahol mindannyian életüket vesztették).
A hosszan tartó terrornak végül a kilencvenes évek második felében szakadt vége. A frissen kormányra került Tony Blair új vizsgálatot rendelt el a véres vasárnap ügyében, amely végül sok kérdésben elmarasztalta a brit katonákat. Sokáig úgy volt, hogy a vérengzésben részt vett katonáknak helyben kell tanúskodniuk, ám ettõl biztonságuk érdekében végül eltekintettek. Az IRA pedig hosszú "földalatti" harcok után, 2005. július 28-án bejelentette, hogy felhagy a fegyveres harccal, és célkitûzését, Írország demokratikus egyesítését kizárólag politikai eszközökkel kívánja elérni.
Link
41 évvel ezelõtt, 1972. január 30-án brit deszantosok máig vitatott okokból tüzet nyitottak az észak-írországi Londonderry városában felvonuló békés tüntetõkre, akik a katolikus kisebbség embertelen helyzetére akarták akciójukkal felhívni a figyelmet. Az összecsapásnak tizennégy halálos áldozata és sok sebesültje volt, a vérengzés pedig soha nem látott terrorhullámot indított el.
Az írek évszázados függetlenedési törekvéseit a 20. század elsõ évtizedeiben végre (részleges) siker koronázta. Az 1921-es angol-ír egyezmény kettéosztotta a szigetet, a huszonhat megyébõl álló déli terület elnyerte önállóságát, és köztársasággá alakult. Anglia azonban nem mondott le a hat északi megyérõl (Derry, Antrim, Fermanagh, Down, Tyrone és Armagh), ahol jelentõs számú, a koronához hû protestáns lakosság élt. A másfél milliós lakosság 57 százaléka protestáns, míg 43 százaléka katolikus volt.
A helyiek által Ulsternek nevezett északír országrész a felekezeti villongások fészkévé vált, ahol a protestánsok politikai fölénye rövid idõ alatt egyeduralommá nõtt. A katolikusok kiszorultak a közélet majd minden területérõl, s a diszkrimináció hatására gettókba kényszerültek, amelynek határait a feszültebb idõkben drótkerítés jelezte. A társadalom teljesen megosztottá vált, a két vallás hívei mindenfajta érintkezést kerültek egymással, szegregálódtak. Mindeközben a katolikus lakosság közel 80 százaléka munkanélküliként élt, s a két fél közötti viszony egyre feszültebbé vált.
Ez a feszültség elõször 1969-ben torkollott erõszakba, amikor véres háború vette kezdetét a tartomány katolikus és protestáns lakossága között. A harcok beszüntetésére Londonból "ideiglenes" csapatok érkeztek, ám ismét bebizonyosodott, hogy nincs tartósabb dolog az ideiglenesnél. A brit csapatok ugyanis nem hagyták el Ulstert, a katolikusok helyzete pedig tovább romlott, melynek legdurvább jele az volt, hogy a katolikusokat jogi eljárás nélkül is be lehetett börtönözni, sõt internálni is lehetett õket.
Az 1972. január 30-ára megszervezett békés tüntetéssel erre az embertelen helyzetre akarta felhívni a figyelmet a Northern Ireland Civil Rights nevû emberi jogi szervezet. Az unionista többségû parlament, a Stormont betiltotta a rendezvényt, amelyet ennek ellenére mintegy 15 ezer fõ részvétele mellett mégis megtartottak. A felvonulás egyik szervezõje a körzet parlamenti képviselõje, az egyébként protestáns származású Ivan Cooper volt, aki a megbékélés lehetõségeit kereste a két fél között. A tüntetõk 'Britek haza!' és 'Szabad Derryt!' feliratú táblákkal jelentek meg a tiltakozás helyszínén, ahol biztonsági okokból a brit hadsereg legkeményebb alakulatának számító ejtõernyõs deszantosok is jelen voltak, ugyanis az ulsteri katonai vezetés attól tartott, hogy a tiltakozás zavargásba csap át.
A pokol akkor szabadult el, amikor az egyik brit katona tüzet nyitott a tüntetõk egyikére, akinél - állítása szerint - fegyvert látott. A katonák azt mondták, hogy õk csak visszalõttek. Az azóta elvégzett vizsgálatok nem találtak bizonyítékot erre. A deszantosokat viszont már nem lehetett megállítani, 108 tárat ürítettek ki. A helyszínen tizenhárman vesztették életüket, egy áldozat pedig a kórházban halt meg. A mindössze három percig tartó összecsapás teljesen megváltoztatta Észak-Írország és Anglia kapcsolatát.
Elszabadult indulatok
A vérengzés estéjén tartott sajtótájékoztatón a megrendült Ivan Cooper azt mondta az újságíróknak: a történteket követõen nem mondhatja a katolikus fiataloknak (az áldozatok között hat tizenéves volt), hogy ne csatlakozzanak az IRA kötelékeihez. S valóban, azon az éjszakán a tartomány függetlenségéért harcoló IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) a brit katonák vérengzésének `hála` újjászületett. A londoni kormány néhány nappal késõbb vizsgálatot rendelt el, amely végül indokoltnak és arányosnak találta a deszantosok tettét, és egy katonát sem marasztalt el a történtek miatt. (Nem egyet közülük késõbb ki is tüntettek.)
A véres vasárnap - bár a londoni vezetés egy ideig próbálta titokban tartani - óriási felzúdulást váltott ki. Február 2-án az ír fõvárosban, Dublinban 20 ezer ember vonult a brit nagykövetség elé, és porig égették az épületet. A feldühödött írek lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a tûzoltóautók elõrejutását. Az ír-angol diplomáciai kapcsolatok pedig a függetlenségi harcok idejében tapasztaltaknál is fagyosabbá váltak.
A terrorizmus lángra kapott: az IRA sorozatban hajtotta végre merényleteit, de a protestánsok sem maradtak adósaik. Az Ulsteri Szabadságharcosok és az Ulsteri Önkéntes Erõ ugyanolyan vehemenciával vetették bele magukat a katolikusok irtásába, mint a függetlenségpárti IRA, és annak tovább radikalizálódó szárnya, az Ír Nemzeti Felszabadító Szervezet (INLA).
Az IRA támadásainak több tucatnyi angol esett áldozatául, a hetvenes években megölték Lord Mountbattent, a királynõ unokatestvérét is. A brit kormány eközben rendkívül keményen bánt az írekkel, az északír politikai foglyokat közönséges bûnözõként kezelte (válaszul a foglyok megtagadták a rabruha viselését, és pokrócaikat hordták helyette, Bobby Sands és kilenc társa pedig éhségsztrájkot kezdett a börtönben, ahol mindannyian életüket vesztették).
A hosszan tartó terrornak végül a kilencvenes évek második felében szakadt vége. A frissen kormányra került Tony Blair új vizsgálatot rendelt el a véres vasárnap ügyében, amely végül sok kérdésben elmarasztalta a brit katonákat. Sokáig úgy volt, hogy a vérengzésben részt vett katonáknak helyben kell tanúskodniuk, ám ettõl biztonságuk érdekében végül eltekintettek. Az IRA pedig hosszú "földalatti" harcok után, 2005. július 28-án bejelentette, hogy felhagy a fegyveres harccal, és célkitûzését, Írország demokratikus egyesítését kizárólag politikai eszközökkel kívánja elérni.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Perje
- 2014. January 21. 19:54:54
#2 |
mormota1968
- 2014. January 22. 06:00:34
#3 |
Kedvesi
- 2014. January 22. 09:54:13
#4 |
Vizilo
- 2014. January 22. 10:07:36
#5 |
Kedvesi
- 2014. January 22. 10:09:32
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.