Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Harc a gyengék ellen
Már nyalogatják, de még mindg félrebeszélnek...zsidók elgázosítása és pár babla...de bemelegítsének nem rossz. A fajvédelem amerikai gyökerei
Amikor Adolf Hitler kiadta a Mein Kampfot, az Egyesült Államok 1924-es bevándorlási törvényét hozta fel példának a faji tisztogatás programjához. „A fehér, szõke hajú, kék szemû, felsõbbrendû nordikus faj eszményét nem a nácik találták ki" - írja Edwin Black Harc a gyengék ellen címû könyvében. A társadalmi „fajnemesítés" programját évtizedekkel Hitler elõtt már gyakorolták Kaliforniában. Igaz, a második világháború után az Egyesült Államok radikálisan szakított a faji alapú társadalompolitikával.
Európához hasonlóan a 19. században az Egyesült Államokban is megjelent a szervezett politikai antiszemitizmus, de a zsidóellenes elõítéletek már azt megelõzõen jelen voltak a társadalomban.
Zsidógyûlölet a gyarmatokon
Az elsõ zsidók 1492-ben, Kolumbusz Kristóffal együtt érkeztek az Újvilágba. 1584-ben Joachim Gaunse zsidó vasmûvest blaszfémiával vádolták meg, és visszakényszerítették Angliába. 1647-ben a portugál hatóságok letartóztatták Isaac de Castrót, amiért zsidó szertartásokat és hagyományokat tanított Brazíliában, és visszaküldték Portugáliába, ahol az inkvizíció halálra ítélte, és máglyán megégette.
Hét évvel késõbb 23 zsidó menekült hagyta el Brazíliát, és érkezett a holland Új-Amszterdamba (melyet késõbb a britek New Yorknak neveztek el), ahol
Peter Stuyvesant, a gyarmat vezetõje megtiltotta nekik a letelepedést. Döntését a Holland Nyugat-Indiai Társaságnak így indokolta: „A zsidók, akik ide érkeztek, szinte mind itt akarnak maradni, a keresztényekkel szembeni szokásos uzsorával és csaló kereskedelmükkel együtt... ezért kérjük, hogy ennek a szégyenletes fajnak - oly gyûlöletes ellenségek és a Krisztus nevének káromlói - ne engedtessék meg, hogy továbbra is fertõzzenek és bajt okozzanak az új gyarmatnak."
A Társaság viszont valószínûleg úgy érezte, hogy a zsidók „szokásos uzsorája és csaló kereskedelme" hasznos lenne a gyarmat számára, ezért megparancsolta Stuyvesantnak, hogy engedélyezze letelepedésüket. A francia gyarmatokra 1759-ig nem léphettek be zsidók, a spanyolok pedig a portugálokhoz hasonlóan az Újvilágban is felállították az inkvizíciót, üldözték és kivégezték azokat a keresztényeket, akik áttértek, és a zsidókat.
Ami a társadalomban megjelenõ antiszemitizmust illeti, amikor egy zsidó magasabb társadalmi pozíciót szerzett, származása miatt gyakran érték támadások. Mordecai Noah tuniszi diplomata volt 1813-1815 között, de visszahívták hivatalából, miután rosszakarói feljelentették, mint „Krisztus ellenségét". Uriah Phillips Levyt, az amerikai tengerészetnél egyedüli zsidóként szolgáló tisztet megfosztották rangjától, miután a származása miatt hatszor hadbíróság elé állították, kétszer felfüggesztették, és megvádolták azzal, hogy egy párbaj során megölte ellenfelét.
Lincselõ atlantai urak
Bár az 1789-es amerikai alkotmány a felvilágosodás eszméit követve vallástól függetlenül védelmezte a polgárok jogait, a politikai antiszemitizmus állami szinten is megnyilvánult. Olyannyira, hogy Észak-Karolinában a nyíltan zsidóellenes rendelkezéseket csak 1869-ben törölték el, New Hampshire-ben pedig a „nem protestánsok" csak 1887-tõl tölthettek be állami hivatalokat. A vasárnapi kereskedelem tiltása egy további gyakorlati formája volt a törvénybe foglalt antiszemitizmusnak.
Történelmi tény, hogy a társadalmi feszültségek fokozódása miatti stressz gyakran párosul az antiszemitizmus növekedésével. Ugyanez történt az 1873 és 1896 közötti hosszú gazdasági világválság idején. Ebben az idõszakban a populista politikai antiszemitizmus az amerikai pártpolitika részévé vált. Az 1896-os választások során már minden nagy párt tett antiszemita kijelentéseket. William Jennings Bryan demokrata elnökjelölt olyan szóképeket használt beszédében, melyek teljesen egyértelmû üzenettel bírtak tõsgyökeres protestáns hallgatósága körében: „Ne nyomják le a töviskoszorút a munkás szemöldökéig, és ne feszítsék fel az emberiséget az arany keresztjére."
A 20. századra az antiszemitizmus még nyíltabbá és népszerûbbé vált, megjelent a kabarékban, a színpadon, sõt még az új tömegmédiummá váló mozifilmekben is. 1913-ban Atlantában egy zsidó gyártulajdonost bíróság elé állítottak egy tizenhárom éves keresztény munkáslány megerõszakolásának és megölésének vádjával. Leo Max Frank ellen nem voltak bizonyítékok, a bíróság azonban alapot adott a vérvádnak. Frankot elítélték gyilkosságért, és amikor a kormányzó kihirdette az ítéletet, a tömeg rátört cellájára, és a férfit a börtön mellett egy fára akasztva helyben meglincselték. A lincselõk nem utcai huligánok voltak: az atlantai elit tagjai hajtották végre, köztük az állam volt kormányzója, Joseph Mackey Brown. (Az ártatlanul elítélt Leo Max Frankot csak 1986-ban rehabilitálta az Amerikai Legfelsõbb Bíróság.)
Az 1920-as évekre Henry Ford (képünkön jobbra) létrehozta a Dearborn Independent címû zsidóellenes újságját, melyet postán és a Ford Motor kereskedésekben terjesztett országszerte, nagymértékben hozzájárulva ezzel az antiszemitizmus terjesztéséhez. A húszas évekre az amerikai antiszemitizmus kezdett hasonló mértéket ölteni az európaihoz: a zsidókat diszkriminálták a lakásépítésben, a munkavállalásban és a sportban is. Több fasiszta szervezet alakult, és ekkor tartotta hírhedt zsidóellenes beszédét a híres repülõpilóta és amerikai nemzeti hõs, Charles A. Lindbergh egy háborúellenes gyûlésen. Az 1930-as években különösen a michigani Charles Coughlin atyának volt nagy befolyása a közéletre, aki katolikus papként heti rádiómûsorában milliókat ért el nyíltan antiszemita megjegyzéseivel. Coughlin atya rendszeresen támadta Roosevelt elnököt, amiért túl nagy befolyást enged a zsidó bankároknak.
Bezárul a kapu
Amikor megindult Európában a holokauszt, az Egyesült Államok elõször korlátozta, majd megtiltotta az európai zsidó menekültek belépését az országba. Roosevelt elnök arra hivatkozott, hogy az amerikai bevándorlási törvények megkötötték a kezét. A Kongresszus 1924-ben valóban elfogadta a Szövetségi Bevándorlásszabályozási Törvényt, amelyben korlátozták egy adott országból a bevándorlás mértékét.
A törvényt a Bevándorláskorlátozó Liga kezdeményezte, amely az elsõ amerikai szervezet volt, amely hivatalosan az eugenetikával (faji alapú „társadalomnemesítéssel") foglalkozott. A fehér bõrû, szõke hajú, kék szemû faj elmélete ugyanis nem Hitlertõl származik, az eszme az Egyesült Államokban született. Az eugenetika egy rasszista áltudomány, amely arra irányul, hogy kiiktasson minden olyan emberi lényt, akit „gyengének" talál, megõrizve azokat, akik megfelelnek a faji eszménynek.
A ligát a 19. század végén három, a Harvard Egyetemen végzett egykori diák alapította azzal a céllal, hogy megakadályozza „az alsóbbrendû fajok Amerikába való belépését, hogy azok felhígítsák a felsõbbrendû amerikai génállományt". A szervezet tagsága az amerikai akadémiai élet szinte teljes körét lefedte, beleértve a Harvard és a Stanford elnökeit is.
Az 1924-es törvényt az Eugenetikai Központ által javasoltak alapján fogalmazták meg. Harry Laughlin, az eugenetika legbefolyásosabb aktivistája megtévesztõ adatokkal és érveléssel meggyõzte a Kongresszust, hogy az új bevándorlók gyengeségükkel, õrültséggel, bûnözéssel és függõségeikkel „szennyezik" az amerikai vérvonalat.
A törvény végsõ formája szinte lehetetlenné tette a kelet-európai zsidók bevándorlását az Egyesült Államokba éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá. Amikor Calvin Coolidge elnök aláírta a törvényt, azt mondta: „Amerikának amerikainak kell maradnia." Amikor Hitler kiadta a Mein Kampfot, ezt a törvényt hozta fel például a faji tisztogatás programjához.
A Nyugat vezetõ demokráciája, a humanista és liberális eszmék képviselõje példát mutathatott volna morális és etikus magaviseletbõl, ehelyett azt mutatta meg más országoknak, hogyan zárják le saját határaikat a menekültek elõtt, amit Amerikára hivatkozva mások készséggel követtek. Bolívia egy pozitív kivétel, amely 30 ezer zsidót fogadott be 1938 és 1941 között.
Eugenetika: a szelekció eszméje
Sir Francis Galton, Charles Darwin unokatestvére volt az elsõ, aki felvetette azt az elméletet, hogy amennyiben a tehetséges emberek kizárólag tehetséges emberekkel házasodnának össze, akkor mérhetõen jobb utódaik születnének. Edwin Black Háború a gyengék ellen címû könyvében leírja, hogy az eugenetika filozófiájának elemei miként épültek be az amerikai politikába. A kényszerített sterilizáció, a szegregációs törvények és a házasságkötési korlátozások közel száz éven keresztül jelen is voltak az államok törvényeiben.
Woodrow Wilson elnöki beiktatásakor azt mondta: „Az egész nemzet felismerte az emberi származástan (eugenetika) rendkívüli fontosságát, és hogy azt alkalmazni kell az emberiség családjának nemesítésére. Theodore Roosevelt is kifejezte félelmét, hogy a lakosság egyes »alsóbbrendû« szegmensei egyre nagyobb hatalmat ragadnak magukhoz."
A „gyengék" közé számolták a gyengeelméjûeket, a homoszexuálisokat, azokat a személyeket, akik bûnözõi jellemvonásokkal rendelkeznek, az alkoholistákat, a vakokat, süketeket, skizofréniában, bipoláris zavarban vagy egyéb más „elmebetegségben" szenvedõket. Az eugenetikusok számára még a „lustaság" is egy olyan genetikai jellemzõ volt, amelyet ki kell iktatni a „nemzeti árja génállományból".
Hogy az „emberiség nemesítésére" veszélyt jelentõ „alsóbbrendû elemeket" kontrollálják, a 20. század elején több országban legalizálták a „gyengékkel" szembeni kötelezõ érvényû sterilizációt. Az Amerikai Genetikai Egyesület Bizottsága a lakosság 10 százalékát kívánta sterilizálni. Ezzel két generáció alatt ki tudták volna iktatni gyökeresen a társadalom „alsóbbrendû" elemeit. A kötelezõ érvényû sterilizációt 33 amerikai szövetségi államban fogadták el a Legfelsõbb Bíróság támogatásával, és több mint 60 ezer emberen végezték el a század közepéig. Az utolsó, törvényes keretek között végrehajtott sterilizációt 1981-ben hajtották végre az Egyesült Államokban, 36 évvel a második világháború után.
Az eugenetika programját olyan személyek támogatták, mint az ifjabb J. P. Morgan, Amerika vezetõ acélipari cégének tulajdonosa, E. B. Scripps, a Scripps-Howard nemzetközi médiaügynökség alapítója, John H. Kellogg, a világhírû kukoricapehely feltalálója és Margaret Sanger, a Planned Parenthood abortuszklinika-hálózat vezetõje.
Prominens politikusok is lelkesen vettek részt az új ideológia népszerûsítésében: Roosevelt és Wilson elnökök, Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója, a Rockefellerek, a Harriman és a Carnegies családok.
A Harriman család tagjai arra használták a vasútból származó bevételüket, hogy olyan szervezeteket támogassanak, amelyek felkutatják a zsidókat, olaszokat és más bevándorlókat a nagyvárosokban és deportálják õket, vagy kötelezõ sterilizációnak vetik alá õket országszerte. Amerikában a háború elõtt szinte minden oktatási intézmény népszerûsítette az eugenetikát, mint egy pozitív modellt, amellyel javítani lehet a nemzeti génállományt.
Az Egyesült Államokban a legkorábbi gyarmati idõktõl kezdve a fajkeveredés törvénye megtiltotta a szexuális kapcsolatot (beleértve a házasságot is) fehérek és nem fehérek között. Utolsóként Alabama államában 2000 novemberében (!) érvénytelenítették a fajkeveredés elleni törvényt.
A sterilizáció és fajkeveredés tiltása mellett az eugenocídiumhoz leggyakrabban javasolt módszer az eutanázia volt, amikor a betegek a „környezet kedvezõtlen sajátossága", mint például túlzott hideg, baktériumfertõzés vagy egyéb „testi elégtelenség" miatt halnak meg. Az úgynevezett passzív eugenocídium lehetõvé tette, hogy a kisbabákat kitegyék az éhenhalásnak, vagy megtagadják tõlük az orvosi ellátást. 1916-ban William Robinson New York-i urológus egy igen széles körben elterjedt könyvet írt az eugenetikáról Eugenetika, házasság és születésszabályozás címmel, amelyben azt írja: „Az lenne a legjobb, ha gyengéden elaltatnák ezeket a (gyenge) gyermekeket kloroformmal, vagy adnának nekik egy adag ciánkálit."
Az eugenocídiumhoz leggyakrabban javasolt módszer az úgynevezett „halálkamra" nevû gázkamra lett volna, de az eugenetikusok úgy vélték, hogy az amerikai társadalom még „nem áll készen" egy átfogó, országos megoldásra. Egyes elmegyógyintézetek és orvosok azonban így is használták a halálos gyógyszereket és a passzív eutanáziát. Egy lincolni intézmény tüdõvészes tehenektõl származó tejjel itatta betegeit, mert úgy gondolták, hogy egy eugenetikailag erõs egyén immúnis ezzel szemben, a többieket pedig ezzel a módszerrel ki lehet iktatni. A betegeknek évente 30-40 százaléka halt így meg.
Carrie Buck a Virginiai Állami Elmegyógyintézet betege volt, akit kötelezõ sterilizációnak vetettek alá a Virginiában érvényes, eugenetika által inspirált Faji Integritás Törvény alapján. Az ügy kapcsán 1927-ben a Legfelsõbb Bíróságon Oliver Wendell Holmes bíró úgy döntött, hogy az államoknak joga van az eugenetikai sterilizációs törvényekkel kapcsolatban önálló döntést hozni. Majd hozzátette: „Az egész világ számára jobb lenne, ha ahelyett, hogy megvárnánk, hogy kivégezhessük a korcs utódokat bûnözésért, vagy hagynánk gyengeelméjûség miatt éhen halni õket, a társadalom már korábban megelõzné ezt azzal, hogy azok, akik nyilvánvalóan »gyengék«, ne örököltethessék át fajtájukat..." Utóbb kiderült, hogy Carrie nem volt gyengeelméjû, mindössze azért került az intézetbe, mert nevelõanyjának unokaöccse megerõszakolta. A második világháború után a nürnbergi tárgyaláson náci vezetõk az Amerikai Legfelsõbb Bíróságnak ezt az ítéletét is a saját védelmükben hozták fel.
Hitler köszönõlevele
Miután az eugenetika elterjedt az Egyesült Államokban, a tudósok Németországban kampányolni kezdtek a bevezetéséért. Hitler is tanulmányozta az amerikai eugenetikai törvényeket, és részben ezzel próbálta meg legalizálni antiszemitizmusát. Sok követõjét azzal nyerte meg, hogy ideológiáját tudományosan megalapozottnak állította be.
A húszas évek során az amerikai Carnegie Eugenetikai Intézet munkatársai szoros kapcsolatot építettek ki Németország fasiszta tudósaival. „Nagy érdeklõdéssel tanulmányoztam számos amerikai állam törvényeit, amely azon személyek reprodukcióját akadályozza, akiknek utódai nagy valószínûség szerint értéktelenek lennének, vagy veszélyesek a fajállományra" - mondta Hitler, aki még egy rajongó hangvételû levelet is írt egy amerikai szerzõnek, akinek eugenetikáról szóló könyvét a késõbbi Führer levelében a „bibliájának" nevezte.
A Harmadik Birodalom korai évei alatt az eugenetikusok Amerika-szerte üdvözölték Hitler terveit, melyeket hosszas kutatásaik és munkájuk gyümölcsének tartottak. 1934-ben, amikor a német sterilizációk száma meghaladta a havi ötezret, C. M. Goethe, a kaliforniai eugenetikai kutatások vezetõje azt mondta egy kollégájának németországi tanulmányútjáról visszatérve: „Talán érdekelheti, hogy a munkája hatalmas szerepet játszott e korszakalkotó program megvalósításában. Mindenhol azt érzékeltem, hogy amerikai gondolatok formálták a Hitler mögött álló értelmiségiek gondolkodásmódját. Szeretném barátom, ha élete végéig tudatában lenne annak, hogy a maga segítségével indult útjára egy nagyszerû mozgalom, amely 60 millió emberre van hatással." Ugyanebben az évben az egyik amerikai aktivista így nyilatkozott: „a németek a saját játékunkban gyõznek le minket!"
Az Egyesült Államok jelentõs összegekkel támogatta a német eugenetikai intézetek megalapítását, késõbb ezekben a központokban számos kísérletet végeztek el zsidókon és cigányokon is. A Rockefeller Alapítvány még azt a programot is támogatta, amelyen Josef Mengele dolgozott, mielõtt Auschwitzba ment volna. Amikor az 1940-es évek elején az idõsotthonokból és elmegyógyintézetekbõl több tízezer embert hurcoltak és gázosítottak el a nácik, az Amerikai Eugenetikai Társaság fõtitkára azt mondta: „Míg mi csak kerülgettük a forró kását, a németek nevén nevezték a dolgot."
A háború utána az eugenetikát az emberiség ellen elkövetett bûnténynek minõsítették, a népirtás egy formájának. Mengele egykori fõnöke, a Rockefeller által támogatott német Fajtisztasági Intézet igazgatója, Otmar Freiherr von Verschuer mégis megúszta a felelõsségre vonást, és kutatásait „humángenetika" néven folytatta tovább a Münsteri Egyetemen. Hamarosan világszerte elismert tudóssá vált, több ország akadémiai társasága tiszteletbeli tagjává fogadta. Amikor 1969-ben autóbalesetben meghalt, a németországi nekrológok nem tettek említést náci múltjáról. Ma a tudományos közvélemény többnyire figyelmen kívül hagyja a humángenetika eredeti forrását, és nem köti össze azt a nácizmus bûneivel.
A második világháború után az Egyesült Államok öt állama, köztük Kalifornia is nyilvános bocsánatot kért polgáraitól a végrehajtott kényszersterilizációkért és a többi gyalázatos tettért, amelyet az eugenetika nevében hajtottak végre. A 20. század végén a humángenetika jelentõs eredményeket ért el: a tudósok feltárták a teljes emberi genomot, a petesejt vagy hímivarsejt teljes genetikai tartalmát. Ezzel minden személyt biológiailag azonosítani és osztályozni lehet jellegzetes vonásai és származása alapján. Miután elõfordult, hogy a genetikai tesztek alapján megtagadták valakitõl a biztosítást vagy egy állást, az Egyesült Államok 2003-ban elfogadta a világ elsõ genetikai antidiszkriminációs törvényét. Azonban a genetika világában - és azon kívül - még mindig vannak olyan hangok, amelyek azt sürgetik, hogy az emberiséget meg kellene szabadítani a nem kívánt személyektõl, hogy tökéletesíteni lehessen az emberi fajt.
Link
Amikor Adolf Hitler kiadta a Mein Kampfot, az Egyesült Államok 1924-es bevándorlási törvényét hozta fel példának a faji tisztogatás programjához. „A fehér, szõke hajú, kék szemû, felsõbbrendû nordikus faj eszményét nem a nácik találták ki" - írja Edwin Black Harc a gyengék ellen címû könyvében. A társadalmi „fajnemesítés" programját évtizedekkel Hitler elõtt már gyakorolták Kaliforniában. Igaz, a második világháború után az Egyesült Államok radikálisan szakított a faji alapú társadalompolitikával.
Európához hasonlóan a 19. században az Egyesült Államokban is megjelent a szervezett politikai antiszemitizmus, de a zsidóellenes elõítéletek már azt megelõzõen jelen voltak a társadalomban.
Zsidógyûlölet a gyarmatokon
Az elsõ zsidók 1492-ben, Kolumbusz Kristóffal együtt érkeztek az Újvilágba. 1584-ben Joachim Gaunse zsidó vasmûvest blaszfémiával vádolták meg, és visszakényszerítették Angliába. 1647-ben a portugál hatóságok letartóztatták Isaac de Castrót, amiért zsidó szertartásokat és hagyományokat tanított Brazíliában, és visszaküldték Portugáliába, ahol az inkvizíció halálra ítélte, és máglyán megégette.
Hét évvel késõbb 23 zsidó menekült hagyta el Brazíliát, és érkezett a holland Új-Amszterdamba (melyet késõbb a britek New Yorknak neveztek el), ahol
Peter Stuyvesant, a gyarmat vezetõje megtiltotta nekik a letelepedést. Döntését a Holland Nyugat-Indiai Társaságnak így indokolta: „A zsidók, akik ide érkeztek, szinte mind itt akarnak maradni, a keresztényekkel szembeni szokásos uzsorával és csaló kereskedelmükkel együtt... ezért kérjük, hogy ennek a szégyenletes fajnak - oly gyûlöletes ellenségek és a Krisztus nevének káromlói - ne engedtessék meg, hogy továbbra is fertõzzenek és bajt okozzanak az új gyarmatnak."
A Társaság viszont valószínûleg úgy érezte, hogy a zsidók „szokásos uzsorája és csaló kereskedelme" hasznos lenne a gyarmat számára, ezért megparancsolta Stuyvesantnak, hogy engedélyezze letelepedésüket. A francia gyarmatokra 1759-ig nem léphettek be zsidók, a spanyolok pedig a portugálokhoz hasonlóan az Újvilágban is felállították az inkvizíciót, üldözték és kivégezték azokat a keresztényeket, akik áttértek, és a zsidókat.
Ami a társadalomban megjelenõ antiszemitizmust illeti, amikor egy zsidó magasabb társadalmi pozíciót szerzett, származása miatt gyakran érték támadások. Mordecai Noah tuniszi diplomata volt 1813-1815 között, de visszahívták hivatalából, miután rosszakarói feljelentették, mint „Krisztus ellenségét". Uriah Phillips Levyt, az amerikai tengerészetnél egyedüli zsidóként szolgáló tisztet megfosztották rangjától, miután a származása miatt hatszor hadbíróság elé állították, kétszer felfüggesztették, és megvádolták azzal, hogy egy párbaj során megölte ellenfelét.
Lincselõ atlantai urak
Bár az 1789-es amerikai alkotmány a felvilágosodás eszméit követve vallástól függetlenül védelmezte a polgárok jogait, a politikai antiszemitizmus állami szinten is megnyilvánult. Olyannyira, hogy Észak-Karolinában a nyíltan zsidóellenes rendelkezéseket csak 1869-ben törölték el, New Hampshire-ben pedig a „nem protestánsok" csak 1887-tõl tölthettek be állami hivatalokat. A vasárnapi kereskedelem tiltása egy további gyakorlati formája volt a törvénybe foglalt antiszemitizmusnak.
Történelmi tény, hogy a társadalmi feszültségek fokozódása miatti stressz gyakran párosul az antiszemitizmus növekedésével. Ugyanez történt az 1873 és 1896 közötti hosszú gazdasági világválság idején. Ebben az idõszakban a populista politikai antiszemitizmus az amerikai pártpolitika részévé vált. Az 1896-os választások során már minden nagy párt tett antiszemita kijelentéseket. William Jennings Bryan demokrata elnökjelölt olyan szóképeket használt beszédében, melyek teljesen egyértelmû üzenettel bírtak tõsgyökeres protestáns hallgatósága körében: „Ne nyomják le a töviskoszorút a munkás szemöldökéig, és ne feszítsék fel az emberiséget az arany keresztjére."
A 20. századra az antiszemitizmus még nyíltabbá és népszerûbbé vált, megjelent a kabarékban, a színpadon, sõt még az új tömegmédiummá váló mozifilmekben is. 1913-ban Atlantában egy zsidó gyártulajdonost bíróság elé állítottak egy tizenhárom éves keresztény munkáslány megerõszakolásának és megölésének vádjával. Leo Max Frank ellen nem voltak bizonyítékok, a bíróság azonban alapot adott a vérvádnak. Frankot elítélték gyilkosságért, és amikor a kormányzó kihirdette az ítéletet, a tömeg rátört cellájára, és a férfit a börtön mellett egy fára akasztva helyben meglincselték. A lincselõk nem utcai huligánok voltak: az atlantai elit tagjai hajtották végre, köztük az állam volt kormányzója, Joseph Mackey Brown. (Az ártatlanul elítélt Leo Max Frankot csak 1986-ban rehabilitálta az Amerikai Legfelsõbb Bíróság.)
Az 1920-as évekre Henry Ford (képünkön jobbra) létrehozta a Dearborn Independent címû zsidóellenes újságját, melyet postán és a Ford Motor kereskedésekben terjesztett országszerte, nagymértékben hozzájárulva ezzel az antiszemitizmus terjesztéséhez. A húszas évekre az amerikai antiszemitizmus kezdett hasonló mértéket ölteni az európaihoz: a zsidókat diszkriminálták a lakásépítésben, a munkavállalásban és a sportban is. Több fasiszta szervezet alakult, és ekkor tartotta hírhedt zsidóellenes beszédét a híres repülõpilóta és amerikai nemzeti hõs, Charles A. Lindbergh egy háborúellenes gyûlésen. Az 1930-as években különösen a michigani Charles Coughlin atyának volt nagy befolyása a közéletre, aki katolikus papként heti rádiómûsorában milliókat ért el nyíltan antiszemita megjegyzéseivel. Coughlin atya rendszeresen támadta Roosevelt elnököt, amiért túl nagy befolyást enged a zsidó bankároknak.
Bezárul a kapu
Amikor megindult Európában a holokauszt, az Egyesült Államok elõször korlátozta, majd megtiltotta az európai zsidó menekültek belépését az országba. Roosevelt elnök arra hivatkozott, hogy az amerikai bevándorlási törvények megkötötték a kezét. A Kongresszus 1924-ben valóban elfogadta a Szövetségi Bevándorlásszabályozási Törvényt, amelyben korlátozták egy adott országból a bevándorlás mértékét.
A törvényt a Bevándorláskorlátozó Liga kezdeményezte, amely az elsõ amerikai szervezet volt, amely hivatalosan az eugenetikával (faji alapú „társadalomnemesítéssel") foglalkozott. A fehér bõrû, szõke hajú, kék szemû faj elmélete ugyanis nem Hitlertõl származik, az eszme az Egyesült Államokban született. Az eugenetika egy rasszista áltudomány, amely arra irányul, hogy kiiktasson minden olyan emberi lényt, akit „gyengének" talál, megõrizve azokat, akik megfelelnek a faji eszménynek.
A ligát a 19. század végén három, a Harvard Egyetemen végzett egykori diák alapította azzal a céllal, hogy megakadályozza „az alsóbbrendû fajok Amerikába való belépését, hogy azok felhígítsák a felsõbbrendû amerikai génállományt". A szervezet tagsága az amerikai akadémiai élet szinte teljes körét lefedte, beleértve a Harvard és a Stanford elnökeit is.
Az 1924-es törvényt az Eugenetikai Központ által javasoltak alapján fogalmazták meg. Harry Laughlin, az eugenetika legbefolyásosabb aktivistája megtévesztõ adatokkal és érveléssel meggyõzte a Kongresszust, hogy az új bevándorlók gyengeségükkel, õrültséggel, bûnözéssel és függõségeikkel „szennyezik" az amerikai vérvonalat.
A törvény végsõ formája szinte lehetetlenné tette a kelet-európai zsidók bevándorlását az Egyesült Államokba éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségük lett volna rá. Amikor Calvin Coolidge elnök aláírta a törvényt, azt mondta: „Amerikának amerikainak kell maradnia." Amikor Hitler kiadta a Mein Kampfot, ezt a törvényt hozta fel például a faji tisztogatás programjához.
A Nyugat vezetõ demokráciája, a humanista és liberális eszmék képviselõje példát mutathatott volna morális és etikus magaviseletbõl, ehelyett azt mutatta meg más országoknak, hogyan zárják le saját határaikat a menekültek elõtt, amit Amerikára hivatkozva mások készséggel követtek. Bolívia egy pozitív kivétel, amely 30 ezer zsidót fogadott be 1938 és 1941 között.
Eugenetika: a szelekció eszméje
Sir Francis Galton, Charles Darwin unokatestvére volt az elsõ, aki felvetette azt az elméletet, hogy amennyiben a tehetséges emberek kizárólag tehetséges emberekkel házasodnának össze, akkor mérhetõen jobb utódaik születnének. Edwin Black Háború a gyengék ellen címû könyvében leírja, hogy az eugenetika filozófiájának elemei miként épültek be az amerikai politikába. A kényszerített sterilizáció, a szegregációs törvények és a házasságkötési korlátozások közel száz éven keresztül jelen is voltak az államok törvényeiben.
Woodrow Wilson elnöki beiktatásakor azt mondta: „Az egész nemzet felismerte az emberi származástan (eugenetika) rendkívüli fontosságát, és hogy azt alkalmazni kell az emberiség családjának nemesítésére. Theodore Roosevelt is kifejezte félelmét, hogy a lakosság egyes »alsóbbrendû« szegmensei egyre nagyobb hatalmat ragadnak magukhoz."
A „gyengék" közé számolták a gyengeelméjûeket, a homoszexuálisokat, azokat a személyeket, akik bûnözõi jellemvonásokkal rendelkeznek, az alkoholistákat, a vakokat, süketeket, skizofréniában, bipoláris zavarban vagy egyéb más „elmebetegségben" szenvedõket. Az eugenetikusok számára még a „lustaság" is egy olyan genetikai jellemzõ volt, amelyet ki kell iktatni a „nemzeti árja génállományból".
Hogy az „emberiség nemesítésére" veszélyt jelentõ „alsóbbrendû elemeket" kontrollálják, a 20. század elején több országban legalizálták a „gyengékkel" szembeni kötelezõ érvényû sterilizációt. Az Amerikai Genetikai Egyesület Bizottsága a lakosság 10 százalékát kívánta sterilizálni. Ezzel két generáció alatt ki tudták volna iktatni gyökeresen a társadalom „alsóbbrendû" elemeit. A kötelezõ érvényû sterilizációt 33 amerikai szövetségi államban fogadták el a Legfelsõbb Bíróság támogatásával, és több mint 60 ezer emberen végezték el a század közepéig. Az utolsó, törvényes keretek között végrehajtott sterilizációt 1981-ben hajtották végre az Egyesült Államokban, 36 évvel a második világháború után.
Az eugenetika programját olyan személyek támogatták, mint az ifjabb J. P. Morgan, Amerika vezetõ acélipari cégének tulajdonosa, E. B. Scripps, a Scripps-Howard nemzetközi médiaügynökség alapítója, John H. Kellogg, a világhírû kukoricapehely feltalálója és Margaret Sanger, a Planned Parenthood abortuszklinika-hálózat vezetõje.
Prominens politikusok is lelkesen vettek részt az új ideológia népszerûsítésében: Roosevelt és Wilson elnökök, Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója, a Rockefellerek, a Harriman és a Carnegies családok.
A Harriman család tagjai arra használták a vasútból származó bevételüket, hogy olyan szervezeteket támogassanak, amelyek felkutatják a zsidókat, olaszokat és más bevándorlókat a nagyvárosokban és deportálják õket, vagy kötelezõ sterilizációnak vetik alá õket országszerte. Amerikában a háború elõtt szinte minden oktatási intézmény népszerûsítette az eugenetikát, mint egy pozitív modellt, amellyel javítani lehet a nemzeti génállományt.
Az Egyesült Államokban a legkorábbi gyarmati idõktõl kezdve a fajkeveredés törvénye megtiltotta a szexuális kapcsolatot (beleértve a házasságot is) fehérek és nem fehérek között. Utolsóként Alabama államában 2000 novemberében (!) érvénytelenítették a fajkeveredés elleni törvényt.
A sterilizáció és fajkeveredés tiltása mellett az eugenocídiumhoz leggyakrabban javasolt módszer az eutanázia volt, amikor a betegek a „környezet kedvezõtlen sajátossága", mint például túlzott hideg, baktériumfertõzés vagy egyéb „testi elégtelenség" miatt halnak meg. Az úgynevezett passzív eugenocídium lehetõvé tette, hogy a kisbabákat kitegyék az éhenhalásnak, vagy megtagadják tõlük az orvosi ellátást. 1916-ban William Robinson New York-i urológus egy igen széles körben elterjedt könyvet írt az eugenetikáról Eugenetika, házasság és születésszabályozás címmel, amelyben azt írja: „Az lenne a legjobb, ha gyengéden elaltatnák ezeket a (gyenge) gyermekeket kloroformmal, vagy adnának nekik egy adag ciánkálit."
Az eugenocídiumhoz leggyakrabban javasolt módszer az úgynevezett „halálkamra" nevû gázkamra lett volna, de az eugenetikusok úgy vélték, hogy az amerikai társadalom még „nem áll készen" egy átfogó, országos megoldásra. Egyes elmegyógyintézetek és orvosok azonban így is használták a halálos gyógyszereket és a passzív eutanáziát. Egy lincolni intézmény tüdõvészes tehenektõl származó tejjel itatta betegeit, mert úgy gondolták, hogy egy eugenetikailag erõs egyén immúnis ezzel szemben, a többieket pedig ezzel a módszerrel ki lehet iktatni. A betegeknek évente 30-40 százaléka halt így meg.
Carrie Buck a Virginiai Állami Elmegyógyintézet betege volt, akit kötelezõ sterilizációnak vetettek alá a Virginiában érvényes, eugenetika által inspirált Faji Integritás Törvény alapján. Az ügy kapcsán 1927-ben a Legfelsõbb Bíróságon Oliver Wendell Holmes bíró úgy döntött, hogy az államoknak joga van az eugenetikai sterilizációs törvényekkel kapcsolatban önálló döntést hozni. Majd hozzátette: „Az egész világ számára jobb lenne, ha ahelyett, hogy megvárnánk, hogy kivégezhessük a korcs utódokat bûnözésért, vagy hagynánk gyengeelméjûség miatt éhen halni õket, a társadalom már korábban megelõzné ezt azzal, hogy azok, akik nyilvánvalóan »gyengék«, ne örököltethessék át fajtájukat..." Utóbb kiderült, hogy Carrie nem volt gyengeelméjû, mindössze azért került az intézetbe, mert nevelõanyjának unokaöccse megerõszakolta. A második világháború után a nürnbergi tárgyaláson náci vezetõk az Amerikai Legfelsõbb Bíróságnak ezt az ítéletét is a saját védelmükben hozták fel.
Hitler köszönõlevele
Miután az eugenetika elterjedt az Egyesült Államokban, a tudósok Németországban kampányolni kezdtek a bevezetéséért. Hitler is tanulmányozta az amerikai eugenetikai törvényeket, és részben ezzel próbálta meg legalizálni antiszemitizmusát. Sok követõjét azzal nyerte meg, hogy ideológiáját tudományosan megalapozottnak állította be.
A húszas évek során az amerikai Carnegie Eugenetikai Intézet munkatársai szoros kapcsolatot építettek ki Németország fasiszta tudósaival. „Nagy érdeklõdéssel tanulmányoztam számos amerikai állam törvényeit, amely azon személyek reprodukcióját akadályozza, akiknek utódai nagy valószínûség szerint értéktelenek lennének, vagy veszélyesek a fajállományra" - mondta Hitler, aki még egy rajongó hangvételû levelet is írt egy amerikai szerzõnek, akinek eugenetikáról szóló könyvét a késõbbi Führer levelében a „bibliájának" nevezte.
A Harmadik Birodalom korai évei alatt az eugenetikusok Amerika-szerte üdvözölték Hitler terveit, melyeket hosszas kutatásaik és munkájuk gyümölcsének tartottak. 1934-ben, amikor a német sterilizációk száma meghaladta a havi ötezret, C. M. Goethe, a kaliforniai eugenetikai kutatások vezetõje azt mondta egy kollégájának németországi tanulmányútjáról visszatérve: „Talán érdekelheti, hogy a munkája hatalmas szerepet játszott e korszakalkotó program megvalósításában. Mindenhol azt érzékeltem, hogy amerikai gondolatok formálták a Hitler mögött álló értelmiségiek gondolkodásmódját. Szeretném barátom, ha élete végéig tudatában lenne annak, hogy a maga segítségével indult útjára egy nagyszerû mozgalom, amely 60 millió emberre van hatással." Ugyanebben az évben az egyik amerikai aktivista így nyilatkozott: „a németek a saját játékunkban gyõznek le minket!"
Az Egyesült Államok jelentõs összegekkel támogatta a német eugenetikai intézetek megalapítását, késõbb ezekben a központokban számos kísérletet végeztek el zsidókon és cigányokon is. A Rockefeller Alapítvány még azt a programot is támogatta, amelyen Josef Mengele dolgozott, mielõtt Auschwitzba ment volna. Amikor az 1940-es évek elején az idõsotthonokból és elmegyógyintézetekbõl több tízezer embert hurcoltak és gázosítottak el a nácik, az Amerikai Eugenetikai Társaság fõtitkára azt mondta: „Míg mi csak kerülgettük a forró kását, a németek nevén nevezték a dolgot."
A háború utána az eugenetikát az emberiség ellen elkövetett bûnténynek minõsítették, a népirtás egy formájának. Mengele egykori fõnöke, a Rockefeller által támogatott német Fajtisztasági Intézet igazgatója, Otmar Freiherr von Verschuer mégis megúszta a felelõsségre vonást, és kutatásait „humángenetika" néven folytatta tovább a Münsteri Egyetemen. Hamarosan világszerte elismert tudóssá vált, több ország akadémiai társasága tiszteletbeli tagjává fogadta. Amikor 1969-ben autóbalesetben meghalt, a németországi nekrológok nem tettek említést náci múltjáról. Ma a tudományos közvélemény többnyire figyelmen kívül hagyja a humángenetika eredeti forrását, és nem köti össze azt a nácizmus bûneivel.
A második világháború után az Egyesült Államok öt állama, köztük Kalifornia is nyilvános bocsánatot kért polgáraitól a végrehajtott kényszersterilizációkért és a többi gyalázatos tettért, amelyet az eugenetika nevében hajtottak végre. A 20. század végén a humángenetika jelentõs eredményeket ért el: a tudósok feltárták a teljes emberi genomot, a petesejt vagy hímivarsejt teljes genetikai tartalmát. Ezzel minden személyt biológiailag azonosítani és osztályozni lehet jellegzetes vonásai és származása alapján. Miután elõfordult, hogy a genetikai tesztek alapján megtagadták valakitõl a biztosítást vagy egy állást, az Egyesült Államok 2003-ban elfogadta a világ elsõ genetikai antidiszkriminációs törvényét. Azonban a genetika világában - és azon kívül - még mindig vannak olyan hangok, amelyek azt sürgetik, hogy az emberiséget meg kellene szabadítani a nem kívánt személyektõl, hogy tökéletesíteni lehessen az emberi fajt.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
gyuszuSS
- 2014. January 25. 09:46:00
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.