Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Örök körök
Menetel a konok magány, görcsös
kezében okos fokos, lófõfejes
táltos csillagokat látós, mely odacsap
ha égi rokonok mokány lovon ügetve
szikrapatkós tüzet lihegnek nyakadba.
Mennetek kell! Menjetek el ufarszim,
a bazár, Baltazár bezár!
Nyomdoktokban fejvadászok két fül
közt dülledt szemet fürkésznek késre kész.
Arcotok "fész", s teszitek jól, ha féltek
okkal, hisz tudnotok kell, a magány elõl csak
a halál menedék, de õ szamár hátán e féltekén
Negevbe üget, nevetve zsarolni ügyet és
atomport, lezárni e atomkort, s ha jut,
hát szûrcs-ölni kiválasztott-vért, zúzni
aranybikát s vinni a júdások legjobbikát,
hogy a Föld újra hozhasson eleven rügyet.
Szívemben már rég elpattant minden ér
a mindenér’, mi volt, van és csak eztán lesz
megfizettem, de törleszteni szorgalommal fogok
körömmel, tõrömmel s törött, csorba foggal
marok, marcangolok, míg nem lesz elég,
hisz lelni már annyi ürügyet.
S míg elég nem lesz, el sem kezdhetem.
Higgadt, tapasztalt nyugalom ül homlokom
közepén, a pont mit látok belülrõl én már parány
nem mérhetõ arannyal az arány és a súly elillant
mikor villant a felismerés, hogy a szívem
közepén van homlokom hûvöse, de erek nem
vezetnek már, s ki oda talál mind eretnek.
A menetoszlopba sorolt magányt küldöm seregül
arra, ki helyét nem lelve mástól nem volt rest helyet
lopni, rabolni, s ölni még érzõ szíveket ezért a semmiért,
mi másnak minden jelent, mikor már elveszett.
A magány lesz õre és nem menekülhet tõle lator, ki
orozva jött, de õrizve távozik e világi létbõl a homályba
vissza ahhoz, ki küldte, de bõre itt marad kihûlve.
A színek letisztulnak végül, s ha szíveddel látod mi szürke
állod, s már nem bánod ki szülte, mosollyal adsz utat túlra
mert ki tûrte, kitárta magát a világra, szólítva a gyávát
tudatlant és árvát - surran a magány ridegen.
Mentorom volt egykor, de tanácsot ád most is, mikor
acélt markolok a célt mutatja hegyként: el nem téveszthetem.
Megyek veletek egyként, merre a magány mer vezetni,
hol halál nem talál, mert üldözõkbõl üldözöttek lesznek
árulókból jeltelen könny nélküli sírok, de örök kísérõd
a magány veled lesz, mit megoszthatsz, s kibírod, míg kell
kitartasz míg e víg mulatság zajlik, majd lecsukott szemmel
a világ kinyílik fényesen és te csendben, békésen szertefoszlasz,
majd minden, mi egyenesnek látszott addig, körbehajlik.
kezében okos fokos, lófõfejes
táltos csillagokat látós, mely odacsap
ha égi rokonok mokány lovon ügetve
szikrapatkós tüzet lihegnek nyakadba.
Mennetek kell! Menjetek el ufarszim,
a bazár, Baltazár bezár!
Nyomdoktokban fejvadászok két fül
közt dülledt szemet fürkésznek késre kész.
Arcotok "fész", s teszitek jól, ha féltek
okkal, hisz tudnotok kell, a magány elõl csak
a halál menedék, de õ szamár hátán e féltekén
Negevbe üget, nevetve zsarolni ügyet és
atomport, lezárni e atomkort, s ha jut,
hát szûrcs-ölni kiválasztott-vért, zúzni
aranybikát s vinni a júdások legjobbikát,
hogy a Föld újra hozhasson eleven rügyet.
Szívemben már rég elpattant minden ér
a mindenér’, mi volt, van és csak eztán lesz
megfizettem, de törleszteni szorgalommal fogok
körömmel, tõrömmel s törött, csorba foggal
marok, marcangolok, míg nem lesz elég,
hisz lelni már annyi ürügyet.
S míg elég nem lesz, el sem kezdhetem.
Higgadt, tapasztalt nyugalom ül homlokom
közepén, a pont mit látok belülrõl én már parány
nem mérhetõ arannyal az arány és a súly elillant
mikor villant a felismerés, hogy a szívem
közepén van homlokom hûvöse, de erek nem
vezetnek már, s ki oda talál mind eretnek.
A menetoszlopba sorolt magányt küldöm seregül
arra, ki helyét nem lelve mástól nem volt rest helyet
lopni, rabolni, s ölni még érzõ szíveket ezért a semmiért,
mi másnak minden jelent, mikor már elveszett.
A magány lesz õre és nem menekülhet tõle lator, ki
orozva jött, de õrizve távozik e világi létbõl a homályba
vissza ahhoz, ki küldte, de bõre itt marad kihûlve.
A színek letisztulnak végül, s ha szíveddel látod mi szürke
állod, s már nem bánod ki szülte, mosollyal adsz utat túlra
mert ki tûrte, kitárta magát a világra, szólítva a gyávát
tudatlant és árvát - surran a magány ridegen.
Mentorom volt egykor, de tanácsot ád most is, mikor
acélt markolok a célt mutatja hegyként: el nem téveszthetem.
Megyek veletek egyként, merre a magány mer vezetni,
hol halál nem talál, mert üldözõkbõl üldözöttek lesznek
árulókból jeltelen könny nélküli sírok, de örök kísérõd
a magány veled lesz, mit megoszthatsz, s kibírod, míg kell
kitartasz míg e víg mulatság zajlik, majd lecsukott szemmel
a világ kinyílik fényesen és te csendben, békésen szertefoszlasz,
majd minden, mi egyenesnek látszott addig, körbehajlik.
Hozzaszolasok
#1 |
kontroll88
- 2014. January 27. 14:48:45
#2 |
Szofi
- 2014. January 27. 23:01:02
#3 |
postaimre
- 2014. January 28. 06:25:18
#4 |
Gutai Zub
- 2014. January 28. 08:51:06
#5 |
Kormos
- 2014. January 28. 09:11:05
#6 |
Gutai Zub
- 2014. January 28. 10:49:58
#7 |
kakas
- 2014. January 28. 10:59:39
#8 |
Kormos
- 2014. January 28. 15:08:37
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.