Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Így szûnhet meg a forint - Szlovákia is beleszól?
Alig múlt tízéves, máris sokan temetik az eurót, legalábbis egyre többen tartják elképzelhetõnek, hogy a valutaunió és vele a közös fizetõeszköz is megszûnik. A szkeptikusok érve, hogy a közös térség messze került az optimális valutaövezeti kritériumoktól, mivel az egyes tagállamok fejlettségi mutatói túlságosan eltérõ pályán maradtak.
Az optimális valutaövezeti koncepcióból kiindulva, amennyiben az eurótérség szét is esik, annak helyén akár ki is alakulhatnak kisebb optimális övezetek, mivel egyedül maradni saját devizával a jelenlegi világgazdasági káoszban senki sem akar. Ilyen övezetet alkothatnának a közös monetáris történelmi tapasztalatokkal is rendelkezõ Benelux államok vagy a dél-európai országcsoport, de Németország körül is kialakulhatna egy erõs mag, például Ausztria, Hollandia csatlakozásával. A skandináv államok szintén viszonylag könnyen létrehozhatnák saját közös monetáris térségüket.
Kapcsolódó cikkek
Kibertér-konferenciát szervez Budapesten a külügy
Átalakulhat az Orbán-kormány
Rossz hír jött a hazai boltokból
Gyengül a forint
Megvan, ki miatt robban szét az eurózóna?
Átalakul az egészségügy - büntethetõ lesz a hálapénz
Már Kossuth is megálmodta
Közép-Európa szintén jó terepe volna egy optimális valutaövezetnek, mivel a régió országai hasonló gazdasági és történeti tapasztalatokkal rendelkeznek, ráadásul fejlettségi mutatóik sem különböznek nagyon, amelynek köszönhetõen a visegrádiak vezetésével még a közös pénzügyi kormányzást sem volna annyira nehéz kialakítani, mint most létrehozni az európai fiskális uniót. A terv nem teljesen újszerû: Kossuth Lajos 1850-ben már megfogalmazta a Duna menti konföderáció koncepcióját, amely lényegében megfeleltethetõ egy visegrádi optimális valutaövezetnek.
Bár az európai integráció elmélyítésével létre lehetne hozni a fiskális és politikai uniót, ehhez olyan, szuverenitási problémákat érintõ politikai döntésekre volna szükség, amelyekre Európa nemzetei jelenleg nem "érettek". Hogy mi lehet a recept, sok helyen elmondták: a közös gazdasági térség kialakítása közös munkaerõpiaccal, közös társadalombiztosítással, közös gazdasági kormányzással, amely közös garanciavállalásra és adósságfinanszírozásra képes (eurókötvény). Ezen túl a pénzügyi integráció fokozása, amelyhez közös európai betétbiztosítási és bankfelügyeleti rendszer szükséges. A fiskális unió keretében pedig a nemzeti költségvetéseket − mint az állam szuverenitásának sarokköveit − kellene valamilyen formában összekapcsolni. A legfontosabb feladat az, hogy megtalálja az új integrációs optimumot az eurózóna − ez viszont nem csak technikailag, hanem politikailag is kényes mûvelet.
Új optimumot kell keresni
A jelenlegi monetáris unió fõ baja éppen az, hogy nem optimális: gazdaságilag különbözõ fejlettségû országokat kellene egy intézményrendszerben összehozni. Addig nem volt ezzel probléma, amíg a gazdasági mutatók − a fejlettségi szintektõl függetlenül − közelítettek egymáshoz. Ám a válság kitörésével e mutatók − elsõsorban a növekedési pálya, a bér és a termelékenységi ráta, az infláció és a reálkamat − teljesen eltérõen kezdtek mozogni, lehetetlenné téve a közös monetáris kormányzást. Így azonnal láthatóvá váltak a − már az alaphelyzetben is meglévõ − strukturális egyenlõtlenségek, hiszen a negatív reálkamatok miatt nõtt nagyra Írországban és Spanyolországban is az ingatlanpiaci lufi, így a magánszektor rapid eladósodása a fegyelmezett államháztartásokat is maga alá gyûrte.
A legfontosabb kérdés Magyarország számára: mit lehetne egy ilyen helyzetben tenni, és különösen mit lenne érdemes a közép-európai kis országoknak e környezetben csinálniuk. A válasz egészen egyszerû: új optimumot kell keresni. Az euró túlélése − ahogyan születése is − alapvetõen politikai döntés volt. Ilyen típusú egyezségeket rendszeresen kötnek az államok, jellemzõen olyanok, amelyek gazdaságszerkezetileg, a világgazdaságba történõ illeszkedésük formájában hasonlóak. Segíti a közös megállapodást, ha az országcsoport geopolitikai és kulturális értelemben is egységes régiónak számít. Ilyen a nyugat-afrikai országokat tömörítõ valutaövezet vagy az Öböl menti térségben most formálódó valutaunió.
A kelet-közép-európai országok, elsõsorban a visegrádi négyek, mind geopolitikai, mind gazdasági, társadalmi, sõt kulturális értelemben is egy csoportot alkotnak. E csoport határai ráadásul bõvíthetõek: akár a balti térség, akár a Balkánon Románia és Bulgária felé. A maihoz némileg hasonló nemzetközi tapasztalatok ihlették az 1850-es években Kossuthot terve kidolgozására. Úgy látta, hogy a Szent Szövetség válsága miatt a Habsburg-birodalom és Törökország fel fog bomlani és a birodalmak területén kisebb nemzetállamok alakulnak majd − azok azonban önmagukban nem lennének elég életerõsek és könnyen idegen hatalmak játékszerévé válhatnak. Kossuth víziója részben valóra is vált az elsõ világháború után, pedig eredetileg õ arra tett javaslatot a dunai konföderáció gondolatával, hogy a Duna mentén egy államszövetséget kellene létrehozni, ami a kisebb nemzetállamokat erõsítené.
Ez a politikai elképzelés persze sosem valósult meg, de mégis érdemes lenne végiggondolni, hogyan lehetne egy valutaövezet formájában leporolni a történelmi terveket. A nemzetközi környezet szétesése ugyanis hasonló helyzetet teremt, mint amelyben Kossuth elgondolta konföderációs ötletét. Régiónk országai jelenleg mind az eurózónába tartanak (vagy már ott vannak), erre szerzõdéses vállalás is kötelezi õket, már ameddig az eurózóna fennmarad. Némelyeknek sikerült az utolsó pillanatban bekerülni a klubba, mások, mint például Magyarország, a divergáló gazdasági teljesítmények miatt egyre távolabb kerül a feltételrendszer teljesítésétõl. Amiatt igyekeztek a térség országai a valutaunióba, mert egyik ország sem képes valóban független nemzeti monetáris politikát folytatni, mivel ahhoz kicsik a globális piacon. Együtt viszont erõsebbek lehetnek, és mivel hasonló fejlettségûek, ezért optimális valutaövezetként mûködhetnének − szemben a túlzottan sokféle eurózónával.
Meghaladható a maastrichti rendszer
Az optimális közös valutaunió azon múlhat, hogy képesek lennének-e a régió országai kialakítani egy maastrichti kritériumrendszerre hasonló − mondjuk visegrádi kritériumrendszer névre keresztelt − közös feltételrendszert, amelyet nem a nyolcvanas évek európai közösségének fejlettségére, hanem saját optimális, 2012-es közép-európai igényeikre szabhatnának. Az egyáltalán nem biztos, hogy pusztán államháztartási, adósság-, kamat- és inflációs szabályokra érdemes gondolni a feltételrendszer kigondolásakor. Egyéb tényezõket − például külsõ egyensúlyi, beruházási vagy éppen megtakarítási − elemeket is meg lehetne fontolni, ahogy ezt a maastrichti kritériumok kapcsán javasolták is közgazdászok.
A cél egy Duna menti valutaunió létrehozása lehetne, amelyben viszonylag hasonló fejlettségû, hasonló gazdasági struktúrájú országok közösen hozhatnák létre saját fizetõeszközüket. Lenne közös jegybank és természetesen − az eurókrízis tanulsága nyomán − lenne közös fiskális felügyeleti szerv. Utóbbi azért is kívánatos, mert térségünket néha felesleges, káros és gyakran az irigységig fajuló gazdasági vetélkedés jellemzi. Felesleges, mert általában az egyik ország sikerébõl a másik is profitálni szokott − például ha Szlovákiába költözik egy autógyár, annak beszállító köre messze átnyúlik a magyar határon. Fordítva is igaz, ha valaki bajba jut, akkor az másoknak is kárt okoz, például amikor a forintot vagy a zlotyt erõs eladói nyomás löki, akkor a legtöbb régiós deviza ugyanazt az irányt követi. A közös gazdasági irányítás tehát nem feltétlenül káros, könnyebb lenne a szinergiákat kihasználni, és kevesebb szuverenitás feladásával járna.
Minden abba az irányba mutat, hogy a visegrádi együttmûködés alapjain el lehetne indulni egy közös fizetési térség kialakítása felé, amelynek intézményi hátterét, pénzügyi elveit közösen kellene kialakítani, mert erre a jövõben még nagy szükség lehet. Az eurózóna válsága és annak tanulsága nemhogy elriasztó érv, hanem sokkal inkább meggyõzõ, hogy ezt a folyamatot − már csak a szinergiák kiaknázása miatt is − végig kellene gondolni.
A szinergiák abból származhatnának, hogy a régió gazdaságai jobban kiegészítik egymást, mint azt sokan gondolják. Kialakult például egy egészséges szakosodás a különbözõ iparágakban, például Szlovákia az autógyártás fellegvára, Csehországban a gépipar erõs, persze részben itt is az autóipar az egyik húzóág, Magyarországnak pedig kiaknázatlanok a mezõgazdasági adottságai. Az egyes országok alapvetõen a globális termelési lánc azonos fokán helyezkednek el, amelyek egymást kiegészítve közös régiós termelési hálózattal rendelkeznek. A méretek is a komplementaritást erõsítik: például a lengyel piac hatalmas, oda legalább annyira jó lenne betörni, mint az európiacra.
Link
Az optimális valutaövezeti koncepcióból kiindulva, amennyiben az eurótérség szét is esik, annak helyén akár ki is alakulhatnak kisebb optimális övezetek, mivel egyedül maradni saját devizával a jelenlegi világgazdasági káoszban senki sem akar. Ilyen övezetet alkothatnának a közös monetáris történelmi tapasztalatokkal is rendelkezõ Benelux államok vagy a dél-európai országcsoport, de Németország körül is kialakulhatna egy erõs mag, például Ausztria, Hollandia csatlakozásával. A skandináv államok szintén viszonylag könnyen létrehozhatnák saját közös monetáris térségüket.
Kapcsolódó cikkek
Kibertér-konferenciát szervez Budapesten a külügy
Átalakulhat az Orbán-kormány
Rossz hír jött a hazai boltokból
Gyengül a forint
Megvan, ki miatt robban szét az eurózóna?
Átalakul az egészségügy - büntethetõ lesz a hálapénz
Már Kossuth is megálmodta
Közép-Európa szintén jó terepe volna egy optimális valutaövezetnek, mivel a régió országai hasonló gazdasági és történeti tapasztalatokkal rendelkeznek, ráadásul fejlettségi mutatóik sem különböznek nagyon, amelynek köszönhetõen a visegrádiak vezetésével még a közös pénzügyi kormányzást sem volna annyira nehéz kialakítani, mint most létrehozni az európai fiskális uniót. A terv nem teljesen újszerû: Kossuth Lajos 1850-ben már megfogalmazta a Duna menti konföderáció koncepcióját, amely lényegében megfeleltethetõ egy visegrádi optimális valutaövezetnek.
Bár az európai integráció elmélyítésével létre lehetne hozni a fiskális és politikai uniót, ehhez olyan, szuverenitási problémákat érintõ politikai döntésekre volna szükség, amelyekre Európa nemzetei jelenleg nem "érettek". Hogy mi lehet a recept, sok helyen elmondták: a közös gazdasági térség kialakítása közös munkaerõpiaccal, közös társadalombiztosítással, közös gazdasági kormányzással, amely közös garanciavállalásra és adósságfinanszírozásra képes (eurókötvény). Ezen túl a pénzügyi integráció fokozása, amelyhez közös európai betétbiztosítási és bankfelügyeleti rendszer szükséges. A fiskális unió keretében pedig a nemzeti költségvetéseket − mint az állam szuverenitásának sarokköveit − kellene valamilyen formában összekapcsolni. A legfontosabb feladat az, hogy megtalálja az új integrációs optimumot az eurózóna − ez viszont nem csak technikailag, hanem politikailag is kényes mûvelet.
Új optimumot kell keresni
A jelenlegi monetáris unió fõ baja éppen az, hogy nem optimális: gazdaságilag különbözõ fejlettségû országokat kellene egy intézményrendszerben összehozni. Addig nem volt ezzel probléma, amíg a gazdasági mutatók − a fejlettségi szintektõl függetlenül − közelítettek egymáshoz. Ám a válság kitörésével e mutatók − elsõsorban a növekedési pálya, a bér és a termelékenységi ráta, az infláció és a reálkamat − teljesen eltérõen kezdtek mozogni, lehetetlenné téve a közös monetáris kormányzást. Így azonnal láthatóvá váltak a − már az alaphelyzetben is meglévõ − strukturális egyenlõtlenségek, hiszen a negatív reálkamatok miatt nõtt nagyra Írországban és Spanyolországban is az ingatlanpiaci lufi, így a magánszektor rapid eladósodása a fegyelmezett államháztartásokat is maga alá gyûrte.
A legfontosabb kérdés Magyarország számára: mit lehetne egy ilyen helyzetben tenni, és különösen mit lenne érdemes a közép-európai kis országoknak e környezetben csinálniuk. A válasz egészen egyszerû: új optimumot kell keresni. Az euró túlélése − ahogyan születése is − alapvetõen politikai döntés volt. Ilyen típusú egyezségeket rendszeresen kötnek az államok, jellemzõen olyanok, amelyek gazdaságszerkezetileg, a világgazdaságba történõ illeszkedésük formájában hasonlóak. Segíti a közös megállapodást, ha az országcsoport geopolitikai és kulturális értelemben is egységes régiónak számít. Ilyen a nyugat-afrikai országokat tömörítõ valutaövezet vagy az Öböl menti térségben most formálódó valutaunió.
A kelet-közép-európai országok, elsõsorban a visegrádi négyek, mind geopolitikai, mind gazdasági, társadalmi, sõt kulturális értelemben is egy csoportot alkotnak. E csoport határai ráadásul bõvíthetõek: akár a balti térség, akár a Balkánon Románia és Bulgária felé. A maihoz némileg hasonló nemzetközi tapasztalatok ihlették az 1850-es években Kossuthot terve kidolgozására. Úgy látta, hogy a Szent Szövetség válsága miatt a Habsburg-birodalom és Törökország fel fog bomlani és a birodalmak területén kisebb nemzetállamok alakulnak majd − azok azonban önmagukban nem lennének elég életerõsek és könnyen idegen hatalmak játékszerévé válhatnak. Kossuth víziója részben valóra is vált az elsõ világháború után, pedig eredetileg õ arra tett javaslatot a dunai konföderáció gondolatával, hogy a Duna mentén egy államszövetséget kellene létrehozni, ami a kisebb nemzetállamokat erõsítené.
Ez a politikai elképzelés persze sosem valósult meg, de mégis érdemes lenne végiggondolni, hogyan lehetne egy valutaövezet formájában leporolni a történelmi terveket. A nemzetközi környezet szétesése ugyanis hasonló helyzetet teremt, mint amelyben Kossuth elgondolta konföderációs ötletét. Régiónk országai jelenleg mind az eurózónába tartanak (vagy már ott vannak), erre szerzõdéses vállalás is kötelezi õket, már ameddig az eurózóna fennmarad. Némelyeknek sikerült az utolsó pillanatban bekerülni a klubba, mások, mint például Magyarország, a divergáló gazdasági teljesítmények miatt egyre távolabb kerül a feltételrendszer teljesítésétõl. Amiatt igyekeztek a térség országai a valutaunióba, mert egyik ország sem képes valóban független nemzeti monetáris politikát folytatni, mivel ahhoz kicsik a globális piacon. Együtt viszont erõsebbek lehetnek, és mivel hasonló fejlettségûek, ezért optimális valutaövezetként mûködhetnének − szemben a túlzottan sokféle eurózónával.
Meghaladható a maastrichti rendszer
Az optimális közös valutaunió azon múlhat, hogy képesek lennének-e a régió országai kialakítani egy maastrichti kritériumrendszerre hasonló − mondjuk visegrádi kritériumrendszer névre keresztelt − közös feltételrendszert, amelyet nem a nyolcvanas évek európai közösségének fejlettségére, hanem saját optimális, 2012-es közép-európai igényeikre szabhatnának. Az egyáltalán nem biztos, hogy pusztán államháztartási, adósság-, kamat- és inflációs szabályokra érdemes gondolni a feltételrendszer kigondolásakor. Egyéb tényezõket − például külsõ egyensúlyi, beruházási vagy éppen megtakarítási − elemeket is meg lehetne fontolni, ahogy ezt a maastrichti kritériumok kapcsán javasolták is közgazdászok.
A cél egy Duna menti valutaunió létrehozása lehetne, amelyben viszonylag hasonló fejlettségû, hasonló gazdasági struktúrájú országok közösen hozhatnák létre saját fizetõeszközüket. Lenne közös jegybank és természetesen − az eurókrízis tanulsága nyomán − lenne közös fiskális felügyeleti szerv. Utóbbi azért is kívánatos, mert térségünket néha felesleges, káros és gyakran az irigységig fajuló gazdasági vetélkedés jellemzi. Felesleges, mert általában az egyik ország sikerébõl a másik is profitálni szokott − például ha Szlovákiába költözik egy autógyár, annak beszállító köre messze átnyúlik a magyar határon. Fordítva is igaz, ha valaki bajba jut, akkor az másoknak is kárt okoz, például amikor a forintot vagy a zlotyt erõs eladói nyomás löki, akkor a legtöbb régiós deviza ugyanazt az irányt követi. A közös gazdasági irányítás tehát nem feltétlenül káros, könnyebb lenne a szinergiákat kihasználni, és kevesebb szuverenitás feladásával járna.
Minden abba az irányba mutat, hogy a visegrádi együttmûködés alapjain el lehetne indulni egy közös fizetési térség kialakítása felé, amelynek intézményi hátterét, pénzügyi elveit közösen kellene kialakítani, mert erre a jövõben még nagy szükség lehet. Az eurózóna válsága és annak tanulsága nemhogy elriasztó érv, hanem sokkal inkább meggyõzõ, hogy ezt a folyamatot − már csak a szinergiák kiaknázása miatt is − végig kellene gondolni.
A szinergiák abból származhatnának, hogy a régió gazdaságai jobban kiegészítik egymást, mint azt sokan gondolják. Kialakult például egy egészséges szakosodás a különbözõ iparágakban, például Szlovákia az autógyártás fellegvára, Csehországban a gépipar erõs, persze részben itt is az autóipar az egyik húzóág, Magyarországnak pedig kiaknázatlanok a mezõgazdasági adottságai. Az egyes országok alapvetõen a globális termelési lánc azonos fokán helyezkednek el, amelyek egymást kiegészítve közös régiós termelési hálózattal rendelkeznek. A méretek is a komplementaritást erõsítik: például a lengyel piac hatalmas, oda legalább annyira jó lenne betörni, mint az európiacra.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
apacuka11
- 2012. June 25. 11:08:44
#2 |
fapipa
- 2012. June 25. 11:29:19
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.