Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Magyar-járás - a Mongoloknak?
Nagyjából egy évvel ezelõtt a barátnõm egyik összejövetelén beszélgettem egy középkorú jól szituált férfival, aki hosszú éveket töltött Közép-Ázsiában, többek között Mongóliában. Egy rövid mondattal elintézte a mongol beszámolóját, amely így hangzott:
"A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda a Magyaroktól kapott ki."
Amit mondott szöget ütött a fejembe! Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Nem értettem az egészet!
Egy éven keresztül nem hagyott nyugodni ez az egyetlen egy mondat. Utána jártam: A Mongolok igenis jól tanítják!
Egyet azért biztosra vettem: 1241 április11-én nem vertük meg a mongol hadakat Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítõ csapást, mint ahogy azt tanultuk.
Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a tatárjárást, ha nem is pontosan így tanultuk, de ez volt a sugallata:
Dzsingisz Kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a magyar haderõt, majd pusztított és kiirtotta a magyar lakosságot, majd a betelepülõ szlávok, germánok, románok megtanultak latinul, hogy pár száz évvel késõbb magyarul beszélhessenek. Kivonulásuk a tanultak szerint: Majd egy félév múlva meghalt Dzsingisz Kán apja, Batu kán, így az országból viharos gyorsasággal kivonultak!
Kivonulásuknak valós okai a következõk:
1. Igen sok harcosuk odaveszett a Magyarországi hadjárataikban.
2. Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderõt, erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, már több külföldi hadjárat élén visszafoglalta a tõle korábban kizsarolt nyugati megyéket.
3. Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Gyõr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.)
4. A magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is nehézséget okozott.
Most jön a lényeg, ha idõben elõrecsúszunk 44 évet, akkor valóban Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették tanítani azt a röpke tényt, hogy:
5. Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerõsebb seregével, az Aranyhordával indult a Magyarok ellen (a 2. tatárjárás) Pestnél IV. László csatlakozott Kunokkal hülyére verte, majd a keleti Kárpátok szorosain át kiûzte õket. Torockónál a Székelyek segítségével gyõzött, és az utolsó túlélõ Mongolt is kiûzték az országból, de még Vizsolynál Baksa György, majd Borsa Lóránd is fölpofozta õket.
Ezt a Mongolok valószínûleg "Magyar-járásnak" hívják.
Köszönöm a figyelmüket!
Ja! Volt egy másik mondata, "Ha egy mongolt megkérdezel, hogy miért van akkora országuk a népességükhöz képest, akkor a válasz a következõ: visszavárjuk a Magyarokat!"
Köszönjük a meghívást, udvarias, de maradunk.
Marjai László, Budapest
http://corpuscuit...p;Itemid=1
"A magyarok becsülik nagyjaikat, és büszkék múltjukra. Vedd el a múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!" Talán ennyit a történelmünk meghamisításáról, lelkünk szennyezõirõl, a kollektív bûntudat magjának elültetõirõl.
Az egész rém-történelmünk legnagyobb csúsztatása, hogy - elleneink kénye-kedve szerint - egyszer semmi közünk sincs a birodalmak által tisztelt és rettegett hunokhoz, míg máskor a magyarok a legnagyobb hunok, tudniillik csak romboltunk, raboltunk és gyilkoltunk a "kulturált" Európában.
Hogy mi lehet eme skizofrén álláspont mögött?
Bizonyos befolyásos, és nemzetellenes körök érzékenységét (lásd: érdekeit) sértené, amennyiben népünkbõl újra nemzet válna. Semmitõl sem félnek jobban, mint a megosztás csapdáit felismerõ, öntudatára ébredt emberek tömegétõl. A dicsõ nemzeti múltunk, a maghozó fénymadár, az Árpád-sávos zászló, a Szent Korona mentén megvalósuló nemzetegyesítéstõl.
Nos, kik is voltak a hunok, apró termetû, "görbelábú gyilkológépek", vagy egy õsi kultúra hordozói?
Mindenekelõtt szögezzük le, hogy az úgynevezett "rablóhadjárataik" során a hunokat többen (kivételt képeznek a frankok, és a megtorló háborúk egyéb célpontjai) felszabadítóként üdvözölték. Hiszen, nem írhatjuk a véletlen számlájára a különféle szövetségek kötését, vagy Atilla mérhetetlen dicséretét a Niebelungok Énekében. (Egyébiránt, nem teljességgel jogtalanul, hiszen a germán törzsek sokáig Atilla hadainak élvonalában harcoltak.)
A kegyetlenség tekintetében pedig, csak össze kell hasonlítanunk Alarich, Genserich, és Witteich gót királyok borzalmas dúlásait Atilla Róma elleni háborúival, s máris világossá válik, mennyire hazug és torz a barbár hunokról mesterségesen kialakított kép. Nem beszélve a 452-es Róma elleni háborúról, amelyek során Atilla egy aggastyánnak, Leónak, Róma püspökének könyörgésére - a totális gyõzelmet feladva - visszafordítja hadait.
Elhagyván a különféle kitalált elméleteket, járványokat, fõként a vérszomjas hódítót megfutamító angyal meséit, tegyük fel a kérdést: mi lehetett ennek a "hátraarcnak" a valódi oka? A beígért hadisarc nagysága nem bírhatott jelentõséggel, mivel Atlila lába elõtt hevert Róma minden kincse. Egészen más jellegû megállapodásról lehet itt szó, például a római vallási, társadalmi viszonyokat kitûnõen ismerõ Atillának (12 éves korától egészen felnõtté válásáig, mint békét szentesítõ "cseregyerek" élt Rómában) az eredeti szakrális tanok visszaállítására tett püspöki ígéretrõl. Tudniillik, valami okának lennie kellett, hogy a hunok is Isten ostorának nevezték magukat.
Így, és csak ilyenformán érthetõ a kézenfekvõ hadvezéri találkozó helyett, az egyházi közvetítéssel kialkudott békekötés, illetve az érthetetlen visszavonulás.
Ámde nézzük meg Róma egyébirányú viselt dolgait is, a fél világ tartós leigázását, a rabszolgamunkára felépített társadalmukat, az erkölcstelenségben, korrupcióban tobzódó vezetõrétegét. Igaz, nagy dolgokat vittek véghez, sokat adtak a világnak. A kérdés csupán az, õk honnan vették az alapokat, de ez már egy másik történet.
Visszatérvén a hunokra, egyre inkább fény derül a világ által olyannyira csodált kínai, indiai kultúra keletkezésénél betöltött, kezdeményezõ szerepükre. A hun-magyar népek tanították meg Európát fõzni, elterjesztették a nadrág viseletét, fejlett haditechnikát honosítottak meg. A lovas hadviselés tudományuk, a visszacsapó íjuk, a hús- és a tejpor által biztosított hadtáprendszerük évszázadokkal elõzte meg a nyugatot. Példát mutattak a vallási, és faji toleranciából, több mint 50 népet, népcsoportot egyesítettek soraikban, volt erejük a "mától kezdve, mind hunok (magyarok) vagytok" kimondására, az arra érdemesek befogadására és még a végtelenségig folytathatnánk a sort.
Persze érthetõ, a halálos ellenséget be kell feketíteni, legalábbis elhitetni, hogy embervért ivó, hétfejû szörnyeteg.
Mégis, a tagadhatatlanul szubjektív beszámolókba is bele-belecsúszott egy-két elgondolkodtató mondat. Részletek a bizánci Priszkosz feljegyzéseibõl:
"Csak ott igazán szabadok és boldogok az emberek."
"Ez az igazi, természetes élt, amelyben nincs semmi mesterkélt."
"Mert a hunoknál nem találkoztak igazságtalansággal, a hatalmasok nem olyan fennhéjázóak és gõgösek, mint a római, vagy a bizánci életben."
"Itt még a bírák ítéleteit sem lehet megvásárolni, azok pártatlanok."
"Szibériai, kínai, tibeti papok élénk hangzavarától volt hangos az (Atilla) udvara."
Egy szó mint száz, Atilla országa menedékül szolgált a "kulturált" nyugati életviteltõl megcsömörlöttek, a kitaszítottak számára. Hovatovább, már annyi volt a becsben tartott idegen, hogy a hun nemesség többszöri nemtetszését fejezte ki. Állítólag még az "utolsó római", Aetiusz is fontolgatta a "barbár" Atillához való átállását.
Mindezek a tények sejtetni engedik egy az õsiségét õrzõ, magas szervezettségû és kultúrájú (bár az európaitól alapjaiban különbözõ) társadalom létezését a nyugat által olyannyira befeketített Hun-birodalomban.
Így talán érthetõ az is, miért tanácsolta Franz Talleyrand Napóleonnak a következõket:
"A magyarok becsülik nagyjaikat, és büszkék múltjukra. Vedd el a múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!"
Talán ennyit a történelmünk meghamisításáról, lelkünk szennyezõirõl, a kollektív bûntudat magjának elültetõirõl.
A kérdéskör egészét, tekintettel a több kötetnyi irodalmára, nincs módunkban áttekinteni, de végezetül tegyük fel magunknak azt az egyszerû kérdést: Hová lettek a hunok?
(Tekintsünk most el a meglehetõsen, komolytalan hivatalos verziótól, miszerint "kihaltak".) Nem lehetnek máshol, mint a székelyek, avarok, jászok, kunok, besenyõk, magyarok között. Azaz, itt vannak a génjeinkben, a mindennapjainkban, a mondáinkban, a népmûvészetünkben és az életérzésünkben.
http://magyarno.c...haltak-ki/
"A mongol iskolákban a gyerekeknek azt tanítják, hogy az Aranyhorda a Magyaroktól kapott ki."
Amit mondott szöget ütött a fejembe! Éreztem, hogy valami nincs rendjén. Nem értettem az egészet!
Egy éven keresztül nem hagyott nyugodni ez az egyetlen egy mondat. Utána jártam: A Mongolok igenis jól tanítják!
Egyet azért biztosra vettem: 1241 április11-én nem vertük meg a mongol hadakat Muhinál, ám nem is mértek ránk megsemmisítõ csapást, mint ahogy azt tanultuk.
Az iskolában valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a tatárjárást, ha nem is pontosan így tanultuk, de ez volt a sugallata:
Dzsingisz Kán 1241-ben Muhinál megsemmisítette a magyar haderõt, majd pusztított és kiirtotta a magyar lakosságot, majd a betelepülõ szlávok, germánok, románok megtanultak latinul, hogy pár száz évvel késõbb magyarul beszélhessenek. Kivonulásuk a tanultak szerint: Majd egy félév múlva meghalt Dzsingisz Kán apja, Batu kán, így az országból viharos gyorsasággal kivonultak!
Kivonulásuknak valós okai a következõk:
1. Igen sok harcosuk odaveszett a Magyarországi hadjárataikban.
2. Nem tudták megsemmisíteni a magyar haderõt, erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után, már több külföldi hadjárat élén visszafoglalta a tõle korábban kizsarolt nyugati megyéket.
3. Közel 160 magyar várat nem sikerült bevenniük (Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Gyõr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek, stb.)
4. A magyarországi háborús állapotokban a mongol hadsereg élelmezése is nehézséget okozott.
Most jön a lényeg, ha idõben elõrecsúszunk 44 évet, akkor valóban Mongóliában tanítanak helyesen, mert Magyarországon elfelejtették tanítani azt a röpke tényt, hogy:
5. Nogaj kán 1285-ben, az addigi legerõsebb seregével, az Aranyhordával indult a Magyarok ellen (a 2. tatárjárás) Pestnél IV. László csatlakozott Kunokkal hülyére verte, majd a keleti Kárpátok szorosain át kiûzte õket. Torockónál a Székelyek segítségével gyõzött, és az utolsó túlélõ Mongolt is kiûzték az országból, de még Vizsolynál Baksa György, majd Borsa Lóránd is fölpofozta õket.
Ezt a Mongolok valószínûleg "Magyar-járásnak" hívják.
Köszönöm a figyelmüket!
Ja! Volt egy másik mondata, "Ha egy mongolt megkérdezel, hogy miért van akkora országuk a népességükhöz képest, akkor a válasz a következõ: visszavárjuk a Magyarokat!"
Köszönjük a meghívást, udvarias, de maradunk.
Marjai László, Budapest
http://corpuscuit...p;Itemid=1
A HUNok nem haltak ki!
"A magyarok becsülik nagyjaikat, és büszkék múltjukra. Vedd el a múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!" Talán ennyit a történelmünk meghamisításáról, lelkünk szennyezõirõl, a kollektív bûntudat magjának elültetõirõl.
Az egész rém-történelmünk legnagyobb csúsztatása, hogy - elleneink kénye-kedve szerint - egyszer semmi közünk sincs a birodalmak által tisztelt és rettegett hunokhoz, míg máskor a magyarok a legnagyobb hunok, tudniillik csak romboltunk, raboltunk és gyilkoltunk a "kulturált" Európában.
Hogy mi lehet eme skizofrén álláspont mögött?
Bizonyos befolyásos, és nemzetellenes körök érzékenységét (lásd: érdekeit) sértené, amennyiben népünkbõl újra nemzet válna. Semmitõl sem félnek jobban, mint a megosztás csapdáit felismerõ, öntudatára ébredt emberek tömegétõl. A dicsõ nemzeti múltunk, a maghozó fénymadár, az Árpád-sávos zászló, a Szent Korona mentén megvalósuló nemzetegyesítéstõl.
Nos, kik is voltak a hunok, apró termetû, "görbelábú gyilkológépek", vagy egy õsi kultúra hordozói?
Mindenekelõtt szögezzük le, hogy az úgynevezett "rablóhadjárataik" során a hunokat többen (kivételt képeznek a frankok, és a megtorló háborúk egyéb célpontjai) felszabadítóként üdvözölték. Hiszen, nem írhatjuk a véletlen számlájára a különféle szövetségek kötését, vagy Atilla mérhetetlen dicséretét a Niebelungok Énekében. (Egyébiránt, nem teljességgel jogtalanul, hiszen a germán törzsek sokáig Atilla hadainak élvonalában harcoltak.)
A kegyetlenség tekintetében pedig, csak össze kell hasonlítanunk Alarich, Genserich, és Witteich gót királyok borzalmas dúlásait Atilla Róma elleni háborúival, s máris világossá válik, mennyire hazug és torz a barbár hunokról mesterségesen kialakított kép. Nem beszélve a 452-es Róma elleni háborúról, amelyek során Atilla egy aggastyánnak, Leónak, Róma püspökének könyörgésére - a totális gyõzelmet feladva - visszafordítja hadait.
Elhagyván a különféle kitalált elméleteket, járványokat, fõként a vérszomjas hódítót megfutamító angyal meséit, tegyük fel a kérdést: mi lehetett ennek a "hátraarcnak" a valódi oka? A beígért hadisarc nagysága nem bírhatott jelentõséggel, mivel Atlila lába elõtt hevert Róma minden kincse. Egészen más jellegû megállapodásról lehet itt szó, például a római vallási, társadalmi viszonyokat kitûnõen ismerõ Atillának (12 éves korától egészen felnõtté válásáig, mint békét szentesítõ "cseregyerek" élt Rómában) az eredeti szakrális tanok visszaállítására tett püspöki ígéretrõl. Tudniillik, valami okának lennie kellett, hogy a hunok is Isten ostorának nevezték magukat.
Így, és csak ilyenformán érthetõ a kézenfekvõ hadvezéri találkozó helyett, az egyházi közvetítéssel kialkudott békekötés, illetve az érthetetlen visszavonulás.
Ámde nézzük meg Róma egyébirányú viselt dolgait is, a fél világ tartós leigázását, a rabszolgamunkára felépített társadalmukat, az erkölcstelenségben, korrupcióban tobzódó vezetõrétegét. Igaz, nagy dolgokat vittek véghez, sokat adtak a világnak. A kérdés csupán az, õk honnan vették az alapokat, de ez már egy másik történet.
Visszatérvén a hunokra, egyre inkább fény derül a világ által olyannyira csodált kínai, indiai kultúra keletkezésénél betöltött, kezdeményezõ szerepükre. A hun-magyar népek tanították meg Európát fõzni, elterjesztették a nadrág viseletét, fejlett haditechnikát honosítottak meg. A lovas hadviselés tudományuk, a visszacsapó íjuk, a hús- és a tejpor által biztosított hadtáprendszerük évszázadokkal elõzte meg a nyugatot. Példát mutattak a vallási, és faji toleranciából, több mint 50 népet, népcsoportot egyesítettek soraikban, volt erejük a "mától kezdve, mind hunok (magyarok) vagytok" kimondására, az arra érdemesek befogadására és még a végtelenségig folytathatnánk a sort.
Persze érthetõ, a halálos ellenséget be kell feketíteni, legalábbis elhitetni, hogy embervért ivó, hétfejû szörnyeteg.
Mégis, a tagadhatatlanul szubjektív beszámolókba is bele-belecsúszott egy-két elgondolkodtató mondat. Részletek a bizánci Priszkosz feljegyzéseibõl:
"Csak ott igazán szabadok és boldogok az emberek."
"Ez az igazi, természetes élt, amelyben nincs semmi mesterkélt."
"Mert a hunoknál nem találkoztak igazságtalansággal, a hatalmasok nem olyan fennhéjázóak és gõgösek, mint a római, vagy a bizánci életben."
"Itt még a bírák ítéleteit sem lehet megvásárolni, azok pártatlanok."
"Szibériai, kínai, tibeti papok élénk hangzavarától volt hangos az (Atilla) udvara."
Egy szó mint száz, Atilla országa menedékül szolgált a "kulturált" nyugati életviteltõl megcsömörlöttek, a kitaszítottak számára. Hovatovább, már annyi volt a becsben tartott idegen, hogy a hun nemesség többszöri nemtetszését fejezte ki. Állítólag még az "utolsó római", Aetiusz is fontolgatta a "barbár" Atillához való átállását.
Mindezek a tények sejtetni engedik egy az õsiségét õrzõ, magas szervezettségû és kultúrájú (bár az európaitól alapjaiban különbözõ) társadalom létezését a nyugat által olyannyira befeketített Hun-birodalomban.
Így talán érthetõ az is, miért tanácsolta Franz Talleyrand Napóleonnak a következõket:
"A magyarok becsülik nagyjaikat, és büszkék múltjukra. Vedd el a múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!"
Talán ennyit a történelmünk meghamisításáról, lelkünk szennyezõirõl, a kollektív bûntudat magjának elültetõirõl.
A kérdéskör egészét, tekintettel a több kötetnyi irodalmára, nincs módunkban áttekinteni, de végezetül tegyük fel magunknak azt az egyszerû kérdést: Hová lettek a hunok?
(Tekintsünk most el a meglehetõsen, komolytalan hivatalos verziótól, miszerint "kihaltak".) Nem lehetnek máshol, mint a székelyek, avarok, jászok, kunok, besenyõk, magyarok között. Azaz, itt vannak a génjeinkben, a mindennapjainkban, a mondáinkban, a népmûvészetünkben és az életérzésünkben.
Mi magunk vagyunk a HUNok!
http://magyarno.c...haltak-ki/
Hozzaszolasok
#1 |
Kore
- 2014. February 27. 11:54:18
#2 |
szabir
- 2014. February 27. 12:56:05
#3 |
enid
- 2014. February 27. 13:30:29
#4 |
Kameleon
- 2014. February 27. 13:31:15
#5 |
Kameleon
- 2014. February 27. 15:16:36
#6 |
Leandros
- 2014. February 27. 18:02:46
#7 |
nyilas
- 2014. February 27. 20:22:42
#8 |
Maguskacska
- 2014. February 27. 21:22:23
#9 |
porcica
- 2014. February 28. 07:51:45
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.