Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Eörsi Mátyás: Fel kell hagyni a hallgatással
Lehet egy, vagy több, vagy rengeteg rohadt zsidóval több? Közösségi emlékezés
A kormányzati holokauszt-emlékév botrányai a civil társadalmat is mozgósították, amely számára a világháló jelenti az elsõ számú nyilvánosságot. Sokan Facebook-oldalakon mondják el szüleik, nagyszüleik második világháborús történeteit. A Holokauszt és a családom nevû nyilvános csoportnak pedig már majdnem háromezer tagja van. Vannak, akik úgy vélik: a Facebook magyarországi történetében e csoport elindítása volt a legjobb ötlet. A generációk emlékeit összegyûjtõ oldalt az egykori SZDSZ-es országgyûlési képviselõ, Eörsi Mátyás hozta létre. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
- A holokausztról már sok visszaemlékezés jelent meg. Miért hozta létre a háborús emlékek Facebook-csoportját?
– Lehet, hogy régi téma ez a közbeszédben, arról azonban kevesen mernek nyíltan beszélni, mit jelentett a holokauszt a családok, a generációk sorsában. A Facebook-közösség terve akkor vetõdött föl bennem, amikor megkérdõjelezõdött a korabeli magyar hatóságok szerepe. A Szabadság térre tervezett emlékmû is történelemhamisítást fejez ki: az akkori magyar állam ártatlan volt, a bûnökért csak a németek felelõsek. A zsidó nemzedékek emlékezete cáfolja a politikai hazugságokat. A Facebook-csoportnak terápiás célja is van. Valamilyen okból az áldozatok utódai hallgatnak, mintha nekik lenne bûntudatuk, miközben a bûnösök mai követõi hangoskodnak. Fel kell hagyni a hallgatással.
– Mintha egy gát szakadt volna át: a közösségi oldalra áradnak az írások.
– Majdnem 2900 tagunk van már, ami elképesztõ. Amikor megnyitottam az oldalt, azt írtam: tudom, a családi traumákról nehéz beszélni, jobb hát, ha elkezdem a sort, elsõként én mesélek a felmenõimrõl. Mert a múlt nálunk is – mint a legtöbb zsidó családban – tabu volt. A mi generációnkban sokan gyerekkorukban nem is tudták, hogy zsidók. Egyszer az iskolából hazaérve szavalni kezdtem azt a versikét, amit az osztálytársaimtól hallottam: „Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó, szalonnát eszik a zsidó.” Édesapám higgadt ember volt, de akkor magából kikelve ordított, hogy ilyet soha többé. Azt nem árulta el, miért. Lassan állt össze bennem a kép arról: ki vagyok én, mi a származásom.
– A családi titokra késõbb fény derült?
– Csak jóval késõbb jöttek elõ a történetek. Felmenõim magyarnak érezték magukat. Szombathelyi rokonaim magyar dzsentriként éltek, a tiszti kaszinóban verték a blattot. Amikor bevezették a zsidótörvényeket, nem is értették, mi történik velük. Berta néni képtelen volt felfogni, miért kell sárga csillagot kitûznie. Aztán gettóba hurcolták, bevagonírozták, és szó szerint megõrült a vonaton. Az õ húga a marhavagonban szülte meg a gyerekét. A család azon ágából mindenkit elégettek Auschwitzban.
– A szülei hogyan menekültek meg?
– Édesanyám hamis papírokkal bujdosott mint erdélyi menekült, vidéki családhoz került. Egy falubeli fiú megkérdezte tõle: „Hogy hívnak téged, te gyönyörû szõke lány?” Anyám elbûvölve elárulta a valódi nevét. Azonnal elzavarták a családtól. Késõbb eljutott Sztehlo Gáborhoz, a gyermekmentõ evangélikus lelkészhez. Õ mentette meg. Apám újlipótvárosi csillagos házakban bujkált. Sosem beszélt nekünk arról, hogy az ostrom alatt naplót vezetett. Idõsen halt meg, majd amikor elvesztettük édesanyánkat is, az õ hagyatékából elõkerült apám korabeli naplója. Megrendítõ olvasmány. Egyszer a csillagos házból munkára toboroztak fiúkat. A legjobb barátja is jelentkezett. Másnap az Egyetem téren egy kirakatban felakasztva talált rá. Apám a gázkamrákra is utalt a feljegyzéseiben. Márpedig ha õ fiatalemberként írt róluk, elképzelhetõ-e, hogy a hatóságok ne tudták volna, mi vár a zsidókra?
– Nem tart attól, hogy ezek a szörnyû történetek csak felszakítják a régi sebeket? A múlt már nem orvosolható.
– Ahogy szüleim generációját elnézem, az elhallgatás nemigen segített. Mi megpróbálunk változtatni, és elmeséljük az õ történeteiket. A Facebook-oldalunkra feltett szövegek alátámasztják: a horthysta hatóságok aktív és kegyetlen végrehajtói voltak a deportálásoknak. Van, aki arról írt: édesanyja svájci menlevelét a nyilasok összetépték, és vitték õt a többiekkel, a Duna-partra. De egy Wehrmacht-tiszt letépte róla a sárga csillagot, kirántotta a sorból. Õ egy németnek köszönhette az életét.
(A teljes interjút elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)
Link
A kormányzati holokauszt-emlékév botrányai a civil társadalmat is mozgósították, amely számára a világháló jelenti az elsõ számú nyilvánosságot. Sokan Facebook-oldalakon mondják el szüleik, nagyszüleik második világháborús történeteit. A Holokauszt és a családom nevû nyilvános csoportnak pedig már majdnem háromezer tagja van. Vannak, akik úgy vélik: a Facebook magyarországi történetében e csoport elindítása volt a legjobb ötlet. A generációk emlékeit összegyûjtõ oldalt az egykori SZDSZ-es országgyûlési képviselõ, Eörsi Mátyás hozta létre. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
- A holokausztról már sok visszaemlékezés jelent meg. Miért hozta létre a háborús emlékek Facebook-csoportját?
– Lehet, hogy régi téma ez a közbeszédben, arról azonban kevesen mernek nyíltan beszélni, mit jelentett a holokauszt a családok, a generációk sorsában. A Facebook-közösség terve akkor vetõdött föl bennem, amikor megkérdõjelezõdött a korabeli magyar hatóságok szerepe. A Szabadság térre tervezett emlékmû is történelemhamisítást fejez ki: az akkori magyar állam ártatlan volt, a bûnökért csak a németek felelõsek. A zsidó nemzedékek emlékezete cáfolja a politikai hazugságokat. A Facebook-csoportnak terápiás célja is van. Valamilyen okból az áldozatok utódai hallgatnak, mintha nekik lenne bûntudatuk, miközben a bûnösök mai követõi hangoskodnak. Fel kell hagyni a hallgatással.
– Mintha egy gát szakadt volna át: a közösségi oldalra áradnak az írások.
– Majdnem 2900 tagunk van már, ami elképesztõ. Amikor megnyitottam az oldalt, azt írtam: tudom, a családi traumákról nehéz beszélni, jobb hát, ha elkezdem a sort, elsõként én mesélek a felmenõimrõl. Mert a múlt nálunk is – mint a legtöbb zsidó családban – tabu volt. A mi generációnkban sokan gyerekkorukban nem is tudták, hogy zsidók. Egyszer az iskolából hazaérve szavalni kezdtem azt a versikét, amit az osztálytársaimtól hallottam: „Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó, szalonnát eszik a zsidó.” Édesapám higgadt ember volt, de akkor magából kikelve ordított, hogy ilyet soha többé. Azt nem árulta el, miért. Lassan állt össze bennem a kép arról: ki vagyok én, mi a származásom.
– A családi titokra késõbb fény derült?
– Csak jóval késõbb jöttek elõ a történetek. Felmenõim magyarnak érezték magukat. Szombathelyi rokonaim magyar dzsentriként éltek, a tiszti kaszinóban verték a blattot. Amikor bevezették a zsidótörvényeket, nem is értették, mi történik velük. Berta néni képtelen volt felfogni, miért kell sárga csillagot kitûznie. Aztán gettóba hurcolták, bevagonírozták, és szó szerint megõrült a vonaton. Az õ húga a marhavagonban szülte meg a gyerekét. A család azon ágából mindenkit elégettek Auschwitzban.
– A szülei hogyan menekültek meg?
– Édesanyám hamis papírokkal bujdosott mint erdélyi menekült, vidéki családhoz került. Egy falubeli fiú megkérdezte tõle: „Hogy hívnak téged, te gyönyörû szõke lány?” Anyám elbûvölve elárulta a valódi nevét. Azonnal elzavarták a családtól. Késõbb eljutott Sztehlo Gáborhoz, a gyermekmentõ evangélikus lelkészhez. Õ mentette meg. Apám újlipótvárosi csillagos házakban bujkált. Sosem beszélt nekünk arról, hogy az ostrom alatt naplót vezetett. Idõsen halt meg, majd amikor elvesztettük édesanyánkat is, az õ hagyatékából elõkerült apám korabeli naplója. Megrendítõ olvasmány. Egyszer a csillagos házból munkára toboroztak fiúkat. A legjobb barátja is jelentkezett. Másnap az Egyetem téren egy kirakatban felakasztva talált rá. Apám a gázkamrákra is utalt a feljegyzéseiben. Márpedig ha õ fiatalemberként írt róluk, elképzelhetõ-e, hogy a hatóságok ne tudták volna, mi vár a zsidókra?
– Nem tart attól, hogy ezek a szörnyû történetek csak felszakítják a régi sebeket? A múlt már nem orvosolható.
– Ahogy szüleim generációját elnézem, az elhallgatás nemigen segített. Mi megpróbálunk változtatni, és elmeséljük az õ történeteiket. A Facebook-oldalunkra feltett szövegek alátámasztják: a horthysta hatóságok aktív és kegyetlen végrehajtói voltak a deportálásoknak. Van, aki arról írt: édesanyja svájci menlevelét a nyilasok összetépték, és vitték õt a többiekkel, a Duna-partra. De egy Wehrmacht-tiszt letépte róla a sárga csillagot, kirántotta a sorból. Õ egy németnek köszönhette az életét.
(A teljes interjút elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
keepfargo
- 2014. March 01. 23:02:17
#12 |
baktria
- 2014. March 02. 01:37:25
#13 |
Detonator
- 2014. March 02. 08:23:38
#14 |
baktria
- 2014. March 02. 12:45:33
#15 |
Detonator
- 2014. March 02. 12:58:38
#16 |
baktria
- 2014. March 03. 02:49:30
#17 |
repuloszonyeg
- 2014. March 03. 20:30:11
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.