Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Ukrán felkelõk hajdan és Majdan, avagy miért irtották Bohdan Hmelnyickij kozákjai a zsidókat?
A jelenleg zajló és rohamosan eszkalálódni látszó ukrajnai események kapcsán az elemzõk, az internetes fórumok résztvevõi felemlegetik Bohdan Hmelnyickij alakját is, mint a Majdan tüntetõinek és harcosainak Nagy Elõdjét, mintaadóját, méghozzá egyesek pozitív hõsként, mások pedig éppolyan kártékony önsorsrontóként, amilyennek a mai utódokat tekintik. (Ezek értékelése szerint éppoly romboló volt õ hajdan, mint ma a Majdan...
A mintaadás még abban is fennáll, hogy a világsajtó beszámolt a napjainkban szaporodó ukrajnai zsidóellenes támadásokról, zsinagógák felgyújtási kísérleteirõl, életveszélyes verésekrõl, késelésekrõl és a zsidó szervezetek segélykiáltásairól. A zsidó témák iránt érdeklõdõ és zsidó írók, pl. a jiddis nyelven alkotó irodalmi Nobel-díjas Izrael Singer magyarul is kiadott mûveit (pl. A rabszolga) olvasó közönség tudhatja, hogy az önálló ukrán államiság egyik legfõbb Alapító Atyja által vezetett felkelés és „szabadságharc” (melynek eredménye a lengyeltõl sokkal központosítottabb orosz uralom lett) során a kozákok olyan tömegesen irtották a zsidókat, hogy azt a zsidó történelmi köztudat máig egyfajta – nem túlzás – „Holokausztként” tartja számon.
Jewish virtual library - CHMIELNICKI (Khmelnitski), BOGDAN: "Az 1648-49-es holokauszt emléke ellenére ez volt a zsidók által legsûrûbben lakott régiók egyike a 18. és 19. században."
Holokauszt Ukrajnában, 1648-49
Nézzük néhány olyan szerzõ mûvét, akik megpróbálják megérteni a korabeli beszámolók szerint borzalmas 17. századi ukrajnai zsidóirtás okait. (Az idézetekben szereplõ, általam helyesnek tartott történelmi elemzésekbõl nem következik, hogy helyeselhetnénk bármilyen mai zsidóellenes támadást! Márcsak azért sem, mert láthattuk a korábbi bejegyzésekben, hogy milyen cinikusan szerveznek cionista szervezetek és szolgálatok ilyen támadásokat saját politikai céljaik érdekében.)
Miért gyûlölték a zsidók a parasztokat és miért gyûlölték a parasztok a zsidókat?
Az árenda-rendszer, a Vadkelet ültetvényes gyarmati gazdálkodása, ahol ukránok a négerek és zsidók a rabszolgafelügyelõk.
Kezdjük a jeruzsálemi Héber Egyetem néhai (kémia-) professzorának a kozákok iránt meghökkentõen megértõ elemzésével!
Izrael Sahak: Zsidó vallás, zsidó történelem - Háromezer év súlya
„Hogyan lehet a klasszikus júdaizmust jellemezni és melyik szociális különbségek különböztetik az meg a júdaizmus korábbi éveitõl? Úgy gondolom, hogy három ilyen alapvetõ vonás van.
1. A klasszikus zsidó társadalom nem ismerte a parasztságot és emiatt erõsen különbözik a palesztínai és mezopotámiai korai zsidó társadalmaitól. Korunkban nehéz megérteni, hogy ez mit jelent. Hogy fölismerjük, hogy a klasszikus idõszak alatt a zsidók az üldözések ellenére, amelyeket elszenvedtek, a kiváltságos osztályokhoz tartoztak, a következõt kell szem elõtt tartanunk: a jobbágyság jelentõsége, az írás és olvasás ismereti fokának (nem is beszélve a képzettségrõl) különbözõsége a falu és város között ez alatt az idõ alatt, és a hasonlíthatatlanul nagyobb szabadság, amelyet minden nem paraszti kisebbség élvezett. Különösen az angol nyelvû országokban félrevezetõ a zsidó történetírás annyiból, hogy arra hajlik, hogy a zsidók szegénységére és a zsidók megkülönböztetésére koncentráljon. Mindkettõ létezett bizonyos ideig. De a legszegényebb zsidó kézmûves, házaló, birtok intézõje vagy egy jelentéktelen egyházfi is lényegesen jobb körülmények között élt mint egy jobbágy. Ez különösen igaz az európai országokban, ahol a jobbágyság részben van szélsõséges formában még a 19. században is létezett: Poroszországban, Ausztriában (Magyarországot is beleértve), Lengyelországban és az oroszok által megszállva tartott lengyel területeken. És az sem lényegtelen, hogy a modern idõk nagy zsidó vándorlásának kezdete elõtt (kb. 1880-ban) a zsidók nagy része ezeken a területeken élt és fontos szociális állásokat látott el, cinkosa volt a nemesi és királyi elnyomóknak. A klasszikus júdaizmus még nagyobb gyûlöletet és lenézést fejlesztett ki a mezõgazdasággal mint hivatással szemben, egy olyan gyûlöletet, melyhez hasonlót én más társadalmakban nem ismerek. Ez mindenkinek föltûnik, aki a 19. és 20. század héber és jiddis irodalmát ismeri. A legtöbb keleteurópai zsidó szocialista (azaz a kizárólag vagy elsõsorban zsidó pártok és klikkek tagjai) bûnösek abban, hogy sohasem említették meg ezeket a tényeket. Valójában sokan voltak hibásak a militáns parasztellenességben, amelyet a klasszikus júdaizmustól örököltek. Ebben a vonatkozásban a cionista szocialisták voltak a legrosszabbak, de mások, mint az ún. Bund (szövetség) sem voltak sokkal jobbak. Tipikus példája ennek ellenségességük a katolikus egyház által támogatott paraszti szövetkezetekkel szemben amiatt, hogy ezek antiszemiták. Még ma is lehet ezzel a beállítottsággal találkozni. Világosan látszik sok zsidó disszidens az orosz néprõl alkotott rasszista nézetein, és azon, hogy sok zsidó szocialista, mint például Isaak Deutscher nem magyarázza el ezt a hátteret. Az egész rasszista propagandából, amely a zsidó erkölcs és a zsidó elme állítólagos fölsõbbrendûségét hirdeti, teljesen hiányzik a megértés az emberiség egy nagy részének, mégpedig a parasztságnak a problémái iránt, amelyet az utóbbi ezer évben erõsen elnyomtak.”
(...) „28- Lengyelország
A régi Lengyelország 1795 elõtt nemesi köztársaság volt választott királlyal, amely az elõbbivel ellentétes példa. Megmutatja, hogy a zsidóknak a modern állam kialakulása elõtt jelentõs társadalmi állásuk és nagy belsõ autonómiájuk volt, éspedig egy olyan kormány alatt, amely a teljes degeneráltság állapotában volt. A középkori Lengyelország fejlettsége sok okból el volt maradva Angliáé és Franciaországé mögött. Erõs feudális királyság parlament nélkül csak a 14. században létezett itt , különösen Nagy Kázmér (1333-1370) alatt. Közvetlenül halála után a dinasztiában bekövetkezõ változások és más tényezõk a fõnemesek és kisebb nemesek hatalmának kiszélesedéséhez vezettek, úgyhogy 1572-ig a királyt sikerült egy strómanra csökkenteni és a nem nemes osztályokat kizárni a hatalomból. Az ezt követõ két évszázadban Lengyelország a hiányzó kormány miatt az ismert anarchia állapotába került. Ez addig ment, hogy egy nemes a törvény döntését csak jogalapnak tekintette egy magánháború vívására céljai elérése érdekében (más lehetõsége nem volt azok elérésére), és a 18. században a nemesi családok vitáit magánhadseregek bevetésével fejezték be, amelyek létszáma több tízezer fõ volt és így nagyobb volt, mint a nemesi köztársaság nevetséges hivatalos haderejének a létszáma. Ez a folyamat a lengyel parasztok helyzetének rosszabbodásával járt együtt (akik a korai középkorban szabadok voltak) egészen a jobbágyi viszonyig, amely alig különbözött a rabszolgaságtól és minden bizonnyal a legkeményebb sors volt egész Európában. A szomszéd országok nemességének kívánsága, hogy a lengyelországi urakhoz hasonló hatalmuk legyen a parasztok fölött (beleértve az élet és halál fölötti hatalmat föllebezési jog nélkül) támogatta Lengyelország területi terjeszkedését. A legrosszabb volt a helyzet Lengyelország keleti országaiban (Fehéroroszország és Ukrajna), amelyeket a jobbágysorba került parasztok gyarmatosítottak és telepedtek oda. Kevés, de magas állású zsidó élt már a tizedik századtól Lengyelországban. Nagyobb mértékû zsidó bevándorlás kezdõdött a 13. században, amely Nagy Kázmér alatt érte el a csúcspontját. Ezzel egy idõben romlott a zsidók helyzete Nyugat- és Középeurópában. A lengyelországi zsidóságról keveset tudunk ebben az idõben. De a királyság hatalmának csökkenése idején különösen I. Zsigmond (1506-1548) és fia II. Zsigmond Ágoston alatt (1548-1572) a zsidók társadalmi és politikai szerepe egy csapásra megnövekedett, és szokás szerint nagyobbfokú autonómiát is kaptak. Ez volt az az idõ, amikor a lengyelországi zsidók legjelentõsebb kedvezményeiket kapták meg, melynek csúcsa az ismert négy országot átfogó szinódium létrehozása volt, amely nagyon hatásos független zsidó szerv volt uralkodási és törvénykezési hatalommal Lengyelország mind a négy országrészén. Sok fontos feladatának egyike volt a zsidók adóinak beszedése az egész országban, amelynek egy része a helyi zsidó közösségek tulajdonában maradt, a maradék pedig az állami kincstár tulajdona lett.
Milyen szerepet játszott a lengyelországi zsidóság a 16. század kezdetétõl 1795-ig? A királyi hatalom lehanyatlásával a nemesség nagyon hamar átvette a király addig játszott szerepét a zsidókkal szemben, aminek eredménye tartós és tragikus volt mind a zsidók mind a lengyelországi nemesi köztársaság kis emberei számára. A nemesek egész Lengyelországban zsidókat használtak közvetítõként arra, hogy a királyi városok amúgy is gyönge gazdasági erejét aláássák. A nyugati kereszténységben csak Lengyelországban nem vonatkoztak a város törvényei és az ipari kamarák rendelkezései a nemeseknek a városokban fekvõ birtokaira. Többnyire a nemesek zsidó alkalmazottaikat tették ezekre a birtokokra és ezzel egy állandó vita alapját vetették el. A zsidók olyan szempontból gyõztek, hogy a városok sem elnyomni, sem elûzni nem tudták õket. A gyakori népfölkelések alkalmával a zsidók elveszthették életüket (gyakrabban tulajdonukat), míg a nemesek nyereségüket tették zsebre. Hasonló, vagy még rosszabb következménye volt a zsidók gyakori alkalmazásának a nemesség kereskedelmi közvetítõjeként: nem kellett a legtöbb lengyelországi adót megfizetniük, amely hátrányos volt a lengyel polgároknak. A legtartósabb és legtragikusabb következmények Lengyelország keleti területein voltak láthatóak, éspedig a mai határoktól keletre, az egész Ukrajna területén az orosz határig (1667-ig a lengyel határ a Dnyeperen túl messze keleten volt, így például Poltava Lengyelországhoz tartozott.). Ezen a nagy területen szinte nem voltak királyi városok. A városokat nemesek alapították, ezek az õ tulajdonaik voltak, lakosaik pedig szinte kizárólagosan zsidók voltak. 1939-ig sok a Bugtól keletre fekvõ lengyelországi városban a zsidók aránya 90% körül volt. Ez a demográfiai jelenség még láthatóbb volt a cári Oroszországnak azoknak a területein, amelyek régebben Lengyelország részei voltak, és mint zsidó Pale kerület néven ismert. A városokon kívül egész Lengyelországban és itt különösen keleten sok zsidó volt a parasztság közvetlen ellenõre és elnyomója - mint a lovagi birtokok intézõi (mint ilyenek, a tulajdonos teljes jogaival rendelkeztek), vagy mint bizonyos feudális monopóliumok bérlõi, mint malmoké, pékségeké, vendégfogadóké vagy alkoholelõállító üzemeké (megvolt a joguk arra, hogy a parasztok házait fegyveresen kutassák át engedély nélkül elõállított alkoholt keresve), továbbá mint a különféle feudális adók szedõi. Röviden, a keleti országrészben a zsidók a nemesség (és a feudalizált egyház, melyet a nemesség alapított meg ott) alattvalójaként a parasztok közvetlen kizsákmányolói voltak, és õk alkották ott a városok lakosságát. Kétségtelenül részesültek a nemesek valamilyen módon a zsidók által a parasztoktól kisajtolt haszonból. Kétségkívül a zsidókat is elnyomta és kizsákmányolta a nemesség. A történelmi forrásokban olvasható néhány jelentés azokról a megalázásokról, amelyben a zsidók részesültek a nemességtõl. De ahogy már láttuk, a parasztok szenvedtek a legjobban az urak és a zsidók elnyomásától. Azt is föltehetjük, hogy a parasztfölkelések idejétõl eltekintve a parasztok teljes mértékben érezték a zsidó vallási törvények nemzsidók elleni élét. Ahogy a következõ fejezetben olvasni fogjuk, ezeket a törvényeket csak akkor helyezték ideiglenesen hatályon kívül vagy gyöngítették erejüket, ha attól féltek, hogy ezek a zsidók ellen veszélyes ellenséges érzelmeket hívnak elõ. A parasztok ellenségességét csak addig lehetett hatásosan figyelmen kívül hagyni, amíg a zsidó intézõ el tudott bújni a birtoktulajdonos háta mögött. A modern állam elõállásáig a helyzet változatlan volt. Ekkor Lengyelország már szétesett. Ezért volt ez az egyetlen olyan ország a nyugati kereszténységben, ahonnan a zsidókat soha sem utasították ki. A teljesen rabszolgává tett parasztságból nem tudott új középosztály elõállni. A régi polgárság csak bizonyos területeken élt, gazdaságilag gyönge volt és emiatt hatalma csekély volt. A helyzet egészében rosszabbodott, de alapvetõ változás nem történt. A zsidó közösségek belsõ helyzete hasonló módon fejlõdött. Az 1500-1795 -ös idõszakban, amely a júdaizmus történetének leg babonákkal telibb része, a lengyelországi zsidóság túltett babonás félelmében és fanatizmusában minden más zsidó közösségen. A zsidó közösségi önkormányzatok nagy hatalma mind erõteljesebben volt látható, és elnyomott minden eredeti és új gondolatot, támogatta a zsidó szegények pimasz elnyomását a zsidó gazdagok és rabbik által, és támogatta a parasztok elnyomását a zsidók által a nemesek szolgálatában. Itt sem volt kiút, kivéve egy kívülrõl jövõ fölszabadítás formájában. Az 1795 elõtti Lengyelországban, ahol a zsidók nagyobb társadalmi szerepet játszottak, mint bármely más klasszikus diaszpórában, látható legvilágosabban a klasszikus júdaizmus csõdje.”
(…) 29- Zsidóellenes üldözések
(…) „A talán legkiemelkedõbb példa az Ukrajnában (1648) a Hmelnicki fölkelés alatt történt nagy zsidókon elkövetett tömegmészárlás, amely mint a kozáktisztek lázadása kezdõdött el, hamarosan azonban az elnyomott jobbágyok kiterjedt mozgalmává lett. Az elnyomottak, az alattvalók, az ukránok, a lengyel katolikus egyház által üldözött ortodoxok föllázadtak lengyel katolikus uraik ellen, különösen urainak intézõi, a papság és a zsidók ellen. Ez a tipikus parasztfölkelés, amely egy rendkívüli elnyomás ellen tört ki, amelyet nemcsak a fölkelõk tömeggyilkosságai, hanem az ellenterror, amelyet a lengyel nagybirtokosok magánhadseregei követtek el is jellemzett, a mai napig él a keleteurópai zsidók emlékezetében, de nem mint egy parasztfölkelés, amely a föld elnyomottainak és boldogtalanjainak a forradalma, nem is úgy, mint a lengyel nemesség cinkosai elleni bosszú, hanem mint az önkényes antiszemitizmus tette, amely a zsidók mint olyanok ellen irányult. Az izraeli sajtó az ukrán delegáció szavazását és a közelkeleti szovjet politikát, mint a Hmelnicki örökséget vagy mint annak örökségét kommentálja.”
A „gojok” gyûlöletét vallási parancs rangján elõíró zsidó hagyomány és a zsidó radikálisok militáns parasztgyûlölete mutatkozott meg Magyarországon 1919-ben a Tanácsköztársaság során a legnagyobb számban parasztokat kivégzõ Lenin-fiúk rémtetteiben, majd késõbb a második világháború után a zsidó „négyesfogat” által vezetett és nagyrészt zsidó káderállományú ÁVÓ idején a padláslesöprésekben és a „kulák”üldözésekben is. A 19-es helyzetrõl nem mástól, mint az eseményekben maximálisan bûnös (zsidó) Jászi Oszkártól olvashatjuk a lényeget:
„A mai világrend kikerülhetetlen és katasztrofális összeroskadásának dogmatikus
hite az intellektuális oldalon minden morális féknek, mint kispolgári elõítéletnek a visszautasítása az erkölcsi oldalon és az erõszakban, a terrorban, a kényszerszervezésben való kritikátlan bizakodás a politikai oldalon: a bolsevista lélek szerkezetének legbelsõbb szintézise. Ezt az embertípust úgy merném jellemezni, hogy ez a lélek kizárólagosan városi produktum, amely minden kontaktust elveszített a földdel és a természettel. Ez a típus nemcsak nem ismerte a falut, a magyar társadalom legalább háromnegyed részét, de ezt a világot ösztönösen gyûlölte is, mint idegent, ostobát, elmaradottat. A paraszt számára a butaságot és a reakciót jelentette, akivel szemben a legfiatalabb és a leghosszabb hajú propagandista gyermek is ezt a megvetést, lenézést érezte, mint az átlag amerikai a négerrel szemben.
Micsoda alacsony és alárendelt embertípus az, amely hagyományosan vallásos és nemzeti, s melynek durva agya nem akar megnyílni a marxizmus egyedül üdvözítõ igazságainak és a freudizmus (a kommunista fiatalság bálványa!) misztériumainak. Ez a kommunista átlagtípus némi részben feleletet ad arra a kérdésre, hogy miért került ki a kommunista vezérkarnak 95 százaléka a zsidóságból? Kétségtelen, hogy... az ösztönélettõl és a természettõl való elváltság, a tradíciók hiánya, a gõgös exkluzivitás, a messianisztikus hivatás, vagy - a másik végleten - a konok, keleti, az élettõl elforduló miszticizmus mindkét típusnál közös. Az is kétségtelen, hogy most volt az elsõ alkalom, amikor egy világtörténelmi mozgalomban a zsidóság minden fék és korlát nélkül érvényesülhetett, tehát szabadon fejthette ki a benne évszázadokon át szunnyadó erõket és tendenciákat. Mégis, tökéletesen hibás az a gyakran hallható reakciós vélemény, hogy a bolsevizmust egyszerûen a zsidók csinálták. Igaz csak annyi, hogy a földosztás, a forradalom és a kommunista istenországának lelki szintézise iránt a zsidóság különös hajlandóságot mutatott...” (Jászi Oszkár: Magyar Kálvária, Magyar Feltámadás.)
Lenin-fiúk áldozatukkal.
"Micsoda alacsony és alárendelt embertípus az, amely hagyományosan vallásos és nemzeti" - illusztrálja Jászi az 1919-es bolsevik zsidók felfogását az általuk irtott magyarokról - ezt Kertész Ákostól úgy ismerjük, hogy "a magyar genetikailag alattvaló". A szekularizált zsidó értelmiség tipikus gojgyûlölõ frázisai mögött mindig az eredetileg judaista vallási köntösben létrehozott ókori társadalommérnöki termék alapeszméit láthatjuk viszont: a zsidó a mássággyûlölet kollektív értékrendjét és szabályrendszerét továbbadó, indoktrináló kulturális közegbe születik és ha nem tud ebbõl kiszabadulni, (a többség nem), akkor a nemzsidók iránti viselkedése ezt az idomítást tükrözi.
Tehát ezek a gojgyûlölõ-parasztgyûlölõ tendenciák évszázadokig szunnyadtak a zsidóságban illetve mûködnek benne máig, amint azt a falut középkori csökevénynek nevezõ Mihályi Péter esete is mutatja, most azonban térjünk vissza Hmelnyickij kozákjaihoz, ukrán parasztfelkelõihez és az õ gigantikus pogromban megnyilvánuló féktelen zsidógyûlöletükhöz, annak történelmi-gazdasági okaihoz!
E. Michael Jones: A forradalmár zsidó és hatása a világtörténelemre c. cikke a Culture Wars magazin 2003. szeptemberi számában jelent meg és a szerzõ The Jewish Revolutionary Spirit and its Impact on World History c. könyvének egyfajta kivonata. A cikk és fõleg a könyv minden szempontból maximális figyelmet érdemel, de most az ukrajnai zsidók elleni 17. századi "Holokauszt" kérdésére koncentrálunk. Az eseményeket jóval szélesebb összefüggéseikben tárgyalja, mint Sahak - egyébként rendkívül hasznos és tisztességes - könyve.
A kozáklázadás idõben egybeesett a zsidó álmessiás, Sabbatáj Cví fellépésével, akirõl e blogon már sok szó esett. A sabbatájista mozgalom alapja a kabbala Luria Izsák által létrehozott változata volt, amely a zsidó teológia szerepét betöltõ titkos tanokat teljes mértékben az õsi gnosztikus világpusztító nézetek hordozóeszközévé tette. Ebbõl a forrásból (és elõzményeibõl) fakadt az újkor minden felforgató mozgalma, amelyben a gnosztikus hátterû zsidó radikális elemek vitték a vezetõ szerepet. Ez a magyarázata, miért volt a zsidó kommunista felforgatók agyában a Jászi által említett „A mai világrend kikerülhetetlen és katasztrofális összeroskadásának dogmatikus hite", mivel a gnosztikus világmagyarázat és ennek luriai kabbalista változata szerint a fennálló világrend csak a "kiszabadítandó isteni szikrák" gonosz, anyagi burka, mely börtönbe zárja ezeket. A szétszóratott zsidók küldetése pedig e gonosz burkok, vagyis a fenálló rend lebontása világszerte, ezért találjuk ott a zsidókat minden felforgató forradalom élén és mögött. (A kurucinfón és hasonló helyeken természetesen a mai ukrajnai események kapcsán is felvetik ezt.)
Az 1648-as év pedig a Zóhár, a kabbala legnagyobb tekintélyû mûve szerint épp a Messiás eljövetelének éve kellett hogy legyen. Hogy a zsidók ekkori lázas messianisztikus várakozásaival ellentétben, amit Singer például "A Rabszolga", vagy "A Sátán Gorájban" címû (mellesleg természetesen gojgyûlölõ) mûvei is érzékeltetnek, ez az év a zsidók tömeges mészárlását hozta Ukrajnában, az egy perverz teológiai magyarázat kifejlesztésére indította a luriai kabbala ideológusait. Ekkor fogalmazódott meg az a 20. századi Holokauszthoz veszélyes precedenst, vagy helyesebben FORGATÓKÖNYVET nyújtó tan, hogy a zsidó Megváltásnak elkerülhetetlen elõfeltétele, illetve csalhatatlan elõjele a zsidók tömeges pusztulásával járó katasztrófa, illetve, hogy a Megváltást a zsidóknak saját kezükbe kell venniük, hisz Isten csak akkor "lép", ha a zsidók ezért "megdolgoznak". Ez a szüntelenül forradalmakat, és ha úgy látják jónak, zsidóirtást produkáló kabbalista "történelemgyártás" receptje...
(Jones cikke, illetve könyve tökéletesen megmagyarázza a zsidó és protestáns felforgatók stratégiai szövetségének jelenségét is, melynek tragikus magyarországi megnyilvánulása volt történelmünk egész "kuruc" vonulata és fõleg a Raffay Ernõ könyveiben feltárt protestáns-zsidó páholyszövetség a katolikus egyház és a magyar királyság megdöntése céljából, mely célt sajnos el is érte ez a szövetség...)
Lengyelország 1648-ig és még azután is "A Zsidók Paradicsoma" volt, amely a zsidók spanyolországi kiûzése után a zsidóság legfõbb központjává vált. A lengyel királyok és nagybirtokos nemesek által a zsidóknak nyújtott páratlan elõjogok és védelem, a lengyel birodalom területén belüli teljes zsidó autonómia intézményesítése eredményezte azt a megdöbbentõ demográfiai folyamatot, hogy 1340 és 1772, Lengyelország elsõ felosztása között, miközben a keresztény lengyel (ukrán, stb.) népesség megötszörözõdött, a zsidók száma a birodalmon belül 75-szörösére növekedett!!!
Az ország harmadik, végsõ felosztása, 1795 idejére Lengyelországban élt a világ zsidóságának 80%-a!
(Magyar szempontból katasztrofálisnak bizonyult a tény, hogy hazánk közvetlenül szomszédos volt a zsidóság ezen "paradicsomával", és hogy a felosztás következtében épp az egyik legfõbb zsidó népességi központot képezõ Galícia a Magyar Királyságot is magában foglaló Habsburg-birodalom határain belülre került, a bevándorló zsidóság szellemi elitjének útravalója pedig a luriai kabbalán alapuló radikális forradalomcsinálás programja volt. Jellemzõ, hogy a Sabbatáj Cví utódja, Jacob Frank által megfogalmazott programot a keresztény intézményekbe, közte a katolikus egyházba való marranó behatolásról épp a magyarországi híveihez intézett ún. Vörös Levélbõl ismerjük.)
Jones idézi I.C.Pogonowski "Jews in Poland" (Zsidók Lengyelországban) címû könyvébõl (itt letölthetõ), hogy a zsidók lengyelországi Aranykora kb. 1500-tól 1648-ig tartott. 1634-re a lengyel-litván birodalom lett Európa legnagyobb területû állama, ahol a népesség 60%-a nem lengyel nemzetiségû volt. Az kiterjedt keleti területeken, fõleg Ukrajnában a lengyel (de gyakran orosz eredetû) fõnemesség óriási latifundiumokat hozott létre, ahol a korábban, a "középkorban" szabad emberként élõ parasztokat szinte rabszolgává téve kegyetlenül kizsákmányolták. Ugyanez a fõnemesség saját oligarchikus uralma érdekében teljesen meggyengítette a királyi központi hatalmat, aminek késõbb végzetes következménye lett az ország felosztása. A birtokok egyre kevesebb kézben összpontosultak és az elszegényedõ kisnemesek a nagybirtokosok szolgálatába állva találtak megélhetést. A Szejm, a lengyel országgyûlés 1633-ban törvényben tiltotta meg, hogy nemesek szeszkiméréssel, vagy kereskedelemmel foglalkozzanak. Azonban a birtokos nemességnek már a törvényi tilalom elõtt is kapóra jött a zsidók közvetítõ szerepének igénybevétele az elnyomott parasztság kizsákmányolásához.
Így jött létre az árenda-rendszer, egyfajta kegyetlen (mezõgazdasági) kapitalista rablógazdálkodás, melynek keretében az egyes birtokelemeket, pl. szeszfõzdéket, fogadókat, malmokat, vagy egész, több falura kiterjedõ birtoktesteket rövid lejáratú, gyakran csak egyéves árendába, bérletbe adták ki a birtokosok zsidó bérlõknek, akik a bérleti díjat elõre voltak kötelesek kifizetni. Ezek után viszont a bérlet idõtartama alatt annyi jövedelmet csikarhattak ki a kezükbe adott szerencsétlen keresztény jobbágyokból, amennyit csak tudtak. Hasonlóan hagyományosan zsidó kezekben volt az adók, vámok, sóbányabevételek, stb. adóbérlõi beszedése is. (Ez nagyon emlékeztet az eretnek katár fejedelmek területén és ugyanekkor a magyar árpádháziak királyságában fennálló viszonyokra, amirõl késõbbi bejegyzésben tervezek írni.) Például az 1580-as vámjegyzék bejegyzései vegyesen héber-jiddis nyelvûek, miközben ebben az idõszakban formálisan érvényben volt a vámbevételek zsidók általi bérlésének tilalma... A késõbbi idõszak névlegesen keresztény adó- és vámbérlõi, fõleg örmények is elsõsorban a továbbra is zsidó bérlõk strómanjai voltak.
Ez az árenda megér ennyit!
Az intézmény következtében lengyelül az "árendás" és a "zsidó" szavak szinonímává váltak. Pogonowski adata szerint a városi zsidó családfõk 15%-a és a falusiak 80%-a kapcsolódott be az árenda-rendszerbe. A zsidó önkormányzati rendszer nagyhatalmú elemei, a Kahalok a bérleteket a legggazdagabb, legbefolyásosabb zsidó vállalkozók között osztották el, akik ezeket többnyire jó haszonnal továbbadták kisebb vagyonú zsidó albérlõknek, alvállalkozóknak. Az árendásoknak a nagybirtokosok megadták a jogot, hogy a járandóságaikkal elmaradó parasztokat pénzbírságokkal, sõt egyes latifundiumokon halállal büntessék! A keleti területeken a zsidó árendások kezébe kerültek a templomok kulcsai is, ahol a parasztoknak már a templomba való belépésért is fizetnie kellett, a keresztelõnek, esküvõnek, vagy temetésnek pedig külön tarifája volt. El lehet képzelni, hogy milyen gyûlöletet keltett ez az intézmény a keresztény jobbágyok tömegeiben az õket kegyetlenül kizsákmányoló zsidó bérlõk iránt, akiknek a "gojokkal" való rossz bánásmódot kimondottan kötelességévé tették vallásuk elõírásai, mint arra Sahak könyvében számos példát idéz.
Az 1633-as rendelet következtében a szesz-üzlet teljesen zsidó monopóliummá vált, aminek következtében a zsidó bérlõk nemcsak jobban tudták manipulálni a gabonaárakat, a gabonát a jobban jövedelmezõ szesszé konvertálva, hanem ösztönözték az iszákosságot is, aminek romboló társadalmi hatásait nem szükséges fejtegetni. (Vagyis hamis Landeszmann rabbi hírhedt kijelentése, hogy a zsidók nélkül mi, magyarok csak a bõ gatyát és a fütyülõs barackot találtuk fel, mert igazából ez utóbbi "vívmány" is nekik "köszönhetõ"...)
A bõgatya nem volt akkora üzlet, az maradt nekünk...
Ez a pusztító árenda-rendszer, a lengyel-orosz nagybirtokosi réteg és a zsidó bérlõk gazdasági szimbiózisa, az elnyomott paraszt-tömegek kizsákmányolása (láttuk Sahaknál és Jászinál ennek vallási okait, a zsidók ideológiai paraszt-gyûlöletét) eredményezte a pusztító kozáklázadást. A rendszer rablógazdálkodás-jellege olyan nyilvánvalóvá vált, hogy 1647-ben a lengyel király, IV W³adis³aw törökellenes háborús tervei elõkészítéseként, a nélkülözhetetlen kozák harcosok megnyerése céljából egy törvényjavaslat került a Szejm elé. Ebben eltörölték volna a zsidó bérlõk egyházi szolgáltatások fejében beszedett adóit, többé nem büntették volna halállal a zsidó adóbérlõknek való ellenszegülést, a zsidóknak távoznia kellett volna Dél-Ukrajnából és a kozák harcosok teljes jogú állampolgársággal járó kollektív nemesi jogokat kaptak volna katonai szolgálatuk fejében, pontosabban helyreállították volna addigra semmibevett korábbi ilyen jogaikat. (Vessük össze a székelyek gyarmatosításával János Zsigmond, Báthory István és Bocskai István idején!) Természetesen a nagybirtokosok és zsidó pénzembereik szimbiózisa a Szejmben megakadályozta a törvény elfogadását és megtagadta a király török hadjáratának finanszírozását, a királyt hadai, köztük a kozákok elbocsátására kötelezve. (Beugrik az analógia a Mohács elõtti helyzettel...)
Ezután a robbanáshoz már elég volt egy szikra, ez pedig a tehetséges kozák tiszt, Bohdan Hmelnyickij próbálkozásának kudarca volt, aki a varsói udvarban sikertelenül próbálta visszaszerezni a birtokkoncentrációk folyamatában jogtalanul elvett kisebb birtokát.
Hmelnyickij kozákjai élén
A kozák felkelõk és a hozzájuk csatlakozó ukrán parasztok kegyetlen bosszút áltak a bõrüket lenyúzó gyarmatosítókon, ahol csak kezeikbe kerültek, kegyetlenül irtották a lengyel (ukrán) nemeseket és különösen készséges közvetítõiket a kizsákmányolásban, a zsidókat.
Az 1648-ban kezdõdõ "Holokauszt" méreteit azonban a már ismerõsen hangzó módon alaposan eltúlozta a korabeli zsidó beszámolókon alapuló történelmi hagyomány. Az áldozatok számát százezer és ötszázezer közé becsülték, és egész Európát bejárták a zsidók válogatott kegyetlenséggel történõ kivégzésére vonatkozó fantasztikus rémtörténetek. Ezzel szemben a Wikipédia Hmelnyickij-felkelésre vonatkozó angol nyelvû szócikke szerint a kor teljes zsidó lakossága a lengyel-litván birodalom területén összesen 200 ezer fõ volt, ebbõl 50 ezer zsidó élt a felkelés által érintett területen. A YIVO Zsidó Kutatóintézet adata szerint ez a létszám csak 40 ezer fõ. Ebbõl a 40-50 ezerbõl öltek meg tehát a kozákok és ukrán parasztok 100-500 ezret, a többi szerencsésen megmenekült... A propaganda birodalmából a történészek körébe térve az áldozatok száma jóval reálisabb szintre csökken, Shaul Stampfer, az izraeli Héber Egyetem demográfusa a zsidók veszteségét 18-20 ezerre becsüli a 40 ezres népességbõl. (Van 6-14 ezer fõs becslés is, de nem zsidó, hanem ukrán-amerikai forrásból, tehát tekintsük elfogultnak...)
Modern korunkból visszatekintve elfogadhatatlannak tartunk mindenféle kollektív büntetést, azonban az egy brutális kor volt, melynek szorosan egymást követõ kozák-orosz-svéd hadjárataiban a lengyel népesség egyharmada pusztult el. Sajnálatos, hogy e veszteségekhez kisebb fokban még a mi II Rákóczi Györgyünk hozzájárult, aki a millenarista protestáns kabbalista professzorok, pl. Comenius tanácsára ugrott bele a kalandba és végül épp ekkora, kb. egyharmados veszteséget okozott Erdély lakosságának, éppúgy végetvetve Erdély "aranykorának", mint a kozákok az ukrajnai zsidókénak. Az összefüggés nem csak idõbeli, hiszen a Cromwell-féle, Új Izrael létrehozásáról ábrándozó, ószövetségi példaképeket követõ puritán forradalmárok internacionalista ideológusa, Comenius és rózsakeresztes elvtársai álkeresztény kabbalistaként legalább annyira a fennálló világrend összedõlésérõl, Róma egyházának pusztulásáról és a Messiás elérkezésérõl ábrándoztak, mint Sabbatáj Cví követõi, és volt is köztük kapcsolat, de erre térjünk vissza késõbb. A jelen ukrajnai válság csak egy újabb feldõlõ dominó korunk ország-destabilizálási folyamatában és az ezt háttérbõl irányító körök motivációját talán csak a luriai kabbala és az egykori ukrajnai árenda-rendszer története ismeretében sejthetjük meg...
Link
A mintaadás még abban is fennáll, hogy a világsajtó beszámolt a napjainkban szaporodó ukrajnai zsidóellenes támadásokról, zsinagógák felgyújtási kísérleteirõl, életveszélyes verésekrõl, késelésekrõl és a zsidó szervezetek segélykiáltásairól. A zsidó témák iránt érdeklõdõ és zsidó írók, pl. a jiddis nyelven alkotó irodalmi Nobel-díjas Izrael Singer magyarul is kiadott mûveit (pl. A rabszolga) olvasó közönség tudhatja, hogy az önálló ukrán államiság egyik legfõbb Alapító Atyja által vezetett felkelés és „szabadságharc” (melynek eredménye a lengyeltõl sokkal központosítottabb orosz uralom lett) során a kozákok olyan tömegesen irtották a zsidókat, hogy azt a zsidó történelmi köztudat máig egyfajta – nem túlzás – „Holokausztként” tartja számon.
Jewish virtual library - CHMIELNICKI (Khmelnitski), BOGDAN: "Az 1648-49-es holokauszt emléke ellenére ez volt a zsidók által legsûrûbben lakott régiók egyike a 18. és 19. században."
Holokauszt Ukrajnában, 1648-49
Nézzük néhány olyan szerzõ mûvét, akik megpróbálják megérteni a korabeli beszámolók szerint borzalmas 17. századi ukrajnai zsidóirtás okait. (Az idézetekben szereplõ, általam helyesnek tartott történelmi elemzésekbõl nem következik, hogy helyeselhetnénk bármilyen mai zsidóellenes támadást! Márcsak azért sem, mert láthattuk a korábbi bejegyzésekben, hogy milyen cinikusan szerveznek cionista szervezetek és szolgálatok ilyen támadásokat saját politikai céljaik érdekében.)
Miért gyûlölték a zsidók a parasztokat és miért gyûlölték a parasztok a zsidókat?
Az árenda-rendszer, a Vadkelet ültetvényes gyarmati gazdálkodása, ahol ukránok a négerek és zsidók a rabszolgafelügyelõk.
Kezdjük a jeruzsálemi Héber Egyetem néhai (kémia-) professzorának a kozákok iránt meghökkentõen megértõ elemzésével!
Izrael Sahak: Zsidó vallás, zsidó történelem - Háromezer év súlya
„Hogyan lehet a klasszikus júdaizmust jellemezni és melyik szociális különbségek különböztetik az meg a júdaizmus korábbi éveitõl? Úgy gondolom, hogy három ilyen alapvetõ vonás van.
1. A klasszikus zsidó társadalom nem ismerte a parasztságot és emiatt erõsen különbözik a palesztínai és mezopotámiai korai zsidó társadalmaitól. Korunkban nehéz megérteni, hogy ez mit jelent. Hogy fölismerjük, hogy a klasszikus idõszak alatt a zsidók az üldözések ellenére, amelyeket elszenvedtek, a kiváltságos osztályokhoz tartoztak, a következõt kell szem elõtt tartanunk: a jobbágyság jelentõsége, az írás és olvasás ismereti fokának (nem is beszélve a képzettségrõl) különbözõsége a falu és város között ez alatt az idõ alatt, és a hasonlíthatatlanul nagyobb szabadság, amelyet minden nem paraszti kisebbség élvezett. Különösen az angol nyelvû országokban félrevezetõ a zsidó történetírás annyiból, hogy arra hajlik, hogy a zsidók szegénységére és a zsidók megkülönböztetésére koncentráljon. Mindkettõ létezett bizonyos ideig. De a legszegényebb zsidó kézmûves, házaló, birtok intézõje vagy egy jelentéktelen egyházfi is lényegesen jobb körülmények között élt mint egy jobbágy. Ez különösen igaz az európai országokban, ahol a jobbágyság részben van szélsõséges formában még a 19. században is létezett: Poroszországban, Ausztriában (Magyarországot is beleértve), Lengyelországban és az oroszok által megszállva tartott lengyel területeken. És az sem lényegtelen, hogy a modern idõk nagy zsidó vándorlásának kezdete elõtt (kb. 1880-ban) a zsidók nagy része ezeken a területeken élt és fontos szociális állásokat látott el, cinkosa volt a nemesi és királyi elnyomóknak. A klasszikus júdaizmus még nagyobb gyûlöletet és lenézést fejlesztett ki a mezõgazdasággal mint hivatással szemben, egy olyan gyûlöletet, melyhez hasonlót én más társadalmakban nem ismerek. Ez mindenkinek föltûnik, aki a 19. és 20. század héber és jiddis irodalmát ismeri. A legtöbb keleteurópai zsidó szocialista (azaz a kizárólag vagy elsõsorban zsidó pártok és klikkek tagjai) bûnösek abban, hogy sohasem említették meg ezeket a tényeket. Valójában sokan voltak hibásak a militáns parasztellenességben, amelyet a klasszikus júdaizmustól örököltek. Ebben a vonatkozásban a cionista szocialisták voltak a legrosszabbak, de mások, mint az ún. Bund (szövetség) sem voltak sokkal jobbak. Tipikus példája ennek ellenségességük a katolikus egyház által támogatott paraszti szövetkezetekkel szemben amiatt, hogy ezek antiszemiták. Még ma is lehet ezzel a beállítottsággal találkozni. Világosan látszik sok zsidó disszidens az orosz néprõl alkotott rasszista nézetein, és azon, hogy sok zsidó szocialista, mint például Isaak Deutscher nem magyarázza el ezt a hátteret. Az egész rasszista propagandából, amely a zsidó erkölcs és a zsidó elme állítólagos fölsõbbrendûségét hirdeti, teljesen hiányzik a megértés az emberiség egy nagy részének, mégpedig a parasztságnak a problémái iránt, amelyet az utóbbi ezer évben erõsen elnyomtak.”
(...) „28- Lengyelország
A régi Lengyelország 1795 elõtt nemesi köztársaság volt választott királlyal, amely az elõbbivel ellentétes példa. Megmutatja, hogy a zsidóknak a modern állam kialakulása elõtt jelentõs társadalmi állásuk és nagy belsõ autonómiájuk volt, éspedig egy olyan kormány alatt, amely a teljes degeneráltság állapotában volt. A középkori Lengyelország fejlettsége sok okból el volt maradva Angliáé és Franciaországé mögött. Erõs feudális királyság parlament nélkül csak a 14. században létezett itt , különösen Nagy Kázmér (1333-1370) alatt. Közvetlenül halála után a dinasztiában bekövetkezõ változások és más tényezõk a fõnemesek és kisebb nemesek hatalmának kiszélesedéséhez vezettek, úgyhogy 1572-ig a királyt sikerült egy strómanra csökkenteni és a nem nemes osztályokat kizárni a hatalomból. Az ezt követõ két évszázadban Lengyelország a hiányzó kormány miatt az ismert anarchia állapotába került. Ez addig ment, hogy egy nemes a törvény döntését csak jogalapnak tekintette egy magánháború vívására céljai elérése érdekében (más lehetõsége nem volt azok elérésére), és a 18. században a nemesi családok vitáit magánhadseregek bevetésével fejezték be, amelyek létszáma több tízezer fõ volt és így nagyobb volt, mint a nemesi köztársaság nevetséges hivatalos haderejének a létszáma. Ez a folyamat a lengyel parasztok helyzetének rosszabbodásával járt együtt (akik a korai középkorban szabadok voltak) egészen a jobbágyi viszonyig, amely alig különbözött a rabszolgaságtól és minden bizonnyal a legkeményebb sors volt egész Európában. A szomszéd országok nemességének kívánsága, hogy a lengyelországi urakhoz hasonló hatalmuk legyen a parasztok fölött (beleértve az élet és halál fölötti hatalmat föllebezési jog nélkül) támogatta Lengyelország területi terjeszkedését. A legrosszabb volt a helyzet Lengyelország keleti országaiban (Fehéroroszország és Ukrajna), amelyeket a jobbágysorba került parasztok gyarmatosítottak és telepedtek oda. Kevés, de magas állású zsidó élt már a tizedik századtól Lengyelországban. Nagyobb mértékû zsidó bevándorlás kezdõdött a 13. században, amely Nagy Kázmér alatt érte el a csúcspontját. Ezzel egy idõben romlott a zsidók helyzete Nyugat- és Középeurópában. A lengyelországi zsidóságról keveset tudunk ebben az idõben. De a királyság hatalmának csökkenése idején különösen I. Zsigmond (1506-1548) és fia II. Zsigmond Ágoston alatt (1548-1572) a zsidók társadalmi és politikai szerepe egy csapásra megnövekedett, és szokás szerint nagyobbfokú autonómiát is kaptak. Ez volt az az idõ, amikor a lengyelországi zsidók legjelentõsebb kedvezményeiket kapták meg, melynek csúcsa az ismert négy országot átfogó szinódium létrehozása volt, amely nagyon hatásos független zsidó szerv volt uralkodási és törvénykezési hatalommal Lengyelország mind a négy országrészén. Sok fontos feladatának egyike volt a zsidók adóinak beszedése az egész országban, amelynek egy része a helyi zsidó közösségek tulajdonában maradt, a maradék pedig az állami kincstár tulajdona lett.
Milyen szerepet játszott a lengyelországi zsidóság a 16. század kezdetétõl 1795-ig? A királyi hatalom lehanyatlásával a nemesség nagyon hamar átvette a király addig játszott szerepét a zsidókkal szemben, aminek eredménye tartós és tragikus volt mind a zsidók mind a lengyelországi nemesi köztársaság kis emberei számára. A nemesek egész Lengyelországban zsidókat használtak közvetítõként arra, hogy a királyi városok amúgy is gyönge gazdasági erejét aláássák. A nyugati kereszténységben csak Lengyelországban nem vonatkoztak a város törvényei és az ipari kamarák rendelkezései a nemeseknek a városokban fekvõ birtokaira. Többnyire a nemesek zsidó alkalmazottaikat tették ezekre a birtokokra és ezzel egy állandó vita alapját vetették el. A zsidók olyan szempontból gyõztek, hogy a városok sem elnyomni, sem elûzni nem tudták õket. A gyakori népfölkelések alkalmával a zsidók elveszthették életüket (gyakrabban tulajdonukat), míg a nemesek nyereségüket tették zsebre. Hasonló, vagy még rosszabb következménye volt a zsidók gyakori alkalmazásának a nemesség kereskedelmi közvetítõjeként: nem kellett a legtöbb lengyelországi adót megfizetniük, amely hátrányos volt a lengyel polgároknak. A legtartósabb és legtragikusabb következmények Lengyelország keleti területein voltak láthatóak, éspedig a mai határoktól keletre, az egész Ukrajna területén az orosz határig (1667-ig a lengyel határ a Dnyeperen túl messze keleten volt, így például Poltava Lengyelországhoz tartozott.). Ezen a nagy területen szinte nem voltak királyi városok. A városokat nemesek alapították, ezek az õ tulajdonaik voltak, lakosaik pedig szinte kizárólagosan zsidók voltak. 1939-ig sok a Bugtól keletre fekvõ lengyelországi városban a zsidók aránya 90% körül volt. Ez a demográfiai jelenség még láthatóbb volt a cári Oroszországnak azoknak a területein, amelyek régebben Lengyelország részei voltak, és mint zsidó Pale kerület néven ismert. A városokon kívül egész Lengyelországban és itt különösen keleten sok zsidó volt a parasztság közvetlen ellenõre és elnyomója - mint a lovagi birtokok intézõi (mint ilyenek, a tulajdonos teljes jogaival rendelkeztek), vagy mint bizonyos feudális monopóliumok bérlõi, mint malmoké, pékségeké, vendégfogadóké vagy alkoholelõállító üzemeké (megvolt a joguk arra, hogy a parasztok házait fegyveresen kutassák át engedély nélkül elõállított alkoholt keresve), továbbá mint a különféle feudális adók szedõi. Röviden, a keleti országrészben a zsidók a nemesség (és a feudalizált egyház, melyet a nemesség alapított meg ott) alattvalójaként a parasztok közvetlen kizsákmányolói voltak, és õk alkották ott a városok lakosságát. Kétségtelenül részesültek a nemesek valamilyen módon a zsidók által a parasztoktól kisajtolt haszonból. Kétségkívül a zsidókat is elnyomta és kizsákmányolta a nemesség. A történelmi forrásokban olvasható néhány jelentés azokról a megalázásokról, amelyben a zsidók részesültek a nemességtõl. De ahogy már láttuk, a parasztok szenvedtek a legjobban az urak és a zsidók elnyomásától. Azt is föltehetjük, hogy a parasztfölkelések idejétõl eltekintve a parasztok teljes mértékben érezték a zsidó vallási törvények nemzsidók elleni élét. Ahogy a következõ fejezetben olvasni fogjuk, ezeket a törvényeket csak akkor helyezték ideiglenesen hatályon kívül vagy gyöngítették erejüket, ha attól féltek, hogy ezek a zsidók ellen veszélyes ellenséges érzelmeket hívnak elõ. A parasztok ellenségességét csak addig lehetett hatásosan figyelmen kívül hagyni, amíg a zsidó intézõ el tudott bújni a birtoktulajdonos háta mögött. A modern állam elõállásáig a helyzet változatlan volt. Ekkor Lengyelország már szétesett. Ezért volt ez az egyetlen olyan ország a nyugati kereszténységben, ahonnan a zsidókat soha sem utasították ki. A teljesen rabszolgává tett parasztságból nem tudott új középosztály elõállni. A régi polgárság csak bizonyos területeken élt, gazdaságilag gyönge volt és emiatt hatalma csekély volt. A helyzet egészében rosszabbodott, de alapvetõ változás nem történt. A zsidó közösségek belsõ helyzete hasonló módon fejlõdött. Az 1500-1795 -ös idõszakban, amely a júdaizmus történetének leg babonákkal telibb része, a lengyelországi zsidóság túltett babonás félelmében és fanatizmusában minden más zsidó közösségen. A zsidó közösségi önkormányzatok nagy hatalma mind erõteljesebben volt látható, és elnyomott minden eredeti és új gondolatot, támogatta a zsidó szegények pimasz elnyomását a zsidó gazdagok és rabbik által, és támogatta a parasztok elnyomását a zsidók által a nemesek szolgálatában. Itt sem volt kiút, kivéve egy kívülrõl jövõ fölszabadítás formájában. Az 1795 elõtti Lengyelországban, ahol a zsidók nagyobb társadalmi szerepet játszottak, mint bármely más klasszikus diaszpórában, látható legvilágosabban a klasszikus júdaizmus csõdje.”
(…) 29- Zsidóellenes üldözések
(…) „A talán legkiemelkedõbb példa az Ukrajnában (1648) a Hmelnicki fölkelés alatt történt nagy zsidókon elkövetett tömegmészárlás, amely mint a kozáktisztek lázadása kezdõdött el, hamarosan azonban az elnyomott jobbágyok kiterjedt mozgalmává lett. Az elnyomottak, az alattvalók, az ukránok, a lengyel katolikus egyház által üldözött ortodoxok föllázadtak lengyel katolikus uraik ellen, különösen urainak intézõi, a papság és a zsidók ellen. Ez a tipikus parasztfölkelés, amely egy rendkívüli elnyomás ellen tört ki, amelyet nemcsak a fölkelõk tömeggyilkosságai, hanem az ellenterror, amelyet a lengyel nagybirtokosok magánhadseregei követtek el is jellemzett, a mai napig él a keleteurópai zsidók emlékezetében, de nem mint egy parasztfölkelés, amely a föld elnyomottainak és boldogtalanjainak a forradalma, nem is úgy, mint a lengyel nemesség cinkosai elleni bosszú, hanem mint az önkényes antiszemitizmus tette, amely a zsidók mint olyanok ellen irányult. Az izraeli sajtó az ukrán delegáció szavazását és a közelkeleti szovjet politikát, mint a Hmelnicki örökséget vagy mint annak örökségét kommentálja.”
A „gojok” gyûlöletét vallási parancs rangján elõíró zsidó hagyomány és a zsidó radikálisok militáns parasztgyûlölete mutatkozott meg Magyarországon 1919-ben a Tanácsköztársaság során a legnagyobb számban parasztokat kivégzõ Lenin-fiúk rémtetteiben, majd késõbb a második világháború után a zsidó „négyesfogat” által vezetett és nagyrészt zsidó káderállományú ÁVÓ idején a padláslesöprésekben és a „kulák”üldözésekben is. A 19-es helyzetrõl nem mástól, mint az eseményekben maximálisan bûnös (zsidó) Jászi Oszkártól olvashatjuk a lényeget:
„A mai világrend kikerülhetetlen és katasztrofális összeroskadásának dogmatikus
hite az intellektuális oldalon minden morális féknek, mint kispolgári elõítéletnek a visszautasítása az erkölcsi oldalon és az erõszakban, a terrorban, a kényszerszervezésben való kritikátlan bizakodás a politikai oldalon: a bolsevista lélek szerkezetének legbelsõbb szintézise. Ezt az embertípust úgy merném jellemezni, hogy ez a lélek kizárólagosan városi produktum, amely minden kontaktust elveszített a földdel és a természettel. Ez a típus nemcsak nem ismerte a falut, a magyar társadalom legalább háromnegyed részét, de ezt a világot ösztönösen gyûlölte is, mint idegent, ostobát, elmaradottat. A paraszt számára a butaságot és a reakciót jelentette, akivel szemben a legfiatalabb és a leghosszabb hajú propagandista gyermek is ezt a megvetést, lenézést érezte, mint az átlag amerikai a négerrel szemben.
Micsoda alacsony és alárendelt embertípus az, amely hagyományosan vallásos és nemzeti, s melynek durva agya nem akar megnyílni a marxizmus egyedül üdvözítõ igazságainak és a freudizmus (a kommunista fiatalság bálványa!) misztériumainak. Ez a kommunista átlagtípus némi részben feleletet ad arra a kérdésre, hogy miért került ki a kommunista vezérkarnak 95 százaléka a zsidóságból? Kétségtelen, hogy... az ösztönélettõl és a természettõl való elváltság, a tradíciók hiánya, a gõgös exkluzivitás, a messianisztikus hivatás, vagy - a másik végleten - a konok, keleti, az élettõl elforduló miszticizmus mindkét típusnál közös. Az is kétségtelen, hogy most volt az elsõ alkalom, amikor egy világtörténelmi mozgalomban a zsidóság minden fék és korlát nélkül érvényesülhetett, tehát szabadon fejthette ki a benne évszázadokon át szunnyadó erõket és tendenciákat. Mégis, tökéletesen hibás az a gyakran hallható reakciós vélemény, hogy a bolsevizmust egyszerûen a zsidók csinálták. Igaz csak annyi, hogy a földosztás, a forradalom és a kommunista istenországának lelki szintézise iránt a zsidóság különös hajlandóságot mutatott...” (Jászi Oszkár: Magyar Kálvária, Magyar Feltámadás.)
Lenin-fiúk áldozatukkal.
"Micsoda alacsony és alárendelt embertípus az, amely hagyományosan vallásos és nemzeti" - illusztrálja Jászi az 1919-es bolsevik zsidók felfogását az általuk irtott magyarokról - ezt Kertész Ákostól úgy ismerjük, hogy "a magyar genetikailag alattvaló". A szekularizált zsidó értelmiség tipikus gojgyûlölõ frázisai mögött mindig az eredetileg judaista vallási köntösben létrehozott ókori társadalommérnöki termék alapeszméit láthatjuk viszont: a zsidó a mássággyûlölet kollektív értékrendjét és szabályrendszerét továbbadó, indoktrináló kulturális közegbe születik és ha nem tud ebbõl kiszabadulni, (a többség nem), akkor a nemzsidók iránti viselkedése ezt az idomítást tükrözi.
Tehát ezek a gojgyûlölõ-parasztgyûlölõ tendenciák évszázadokig szunnyadtak a zsidóságban illetve mûködnek benne máig, amint azt a falut középkori csökevénynek nevezõ Mihályi Péter esete is mutatja, most azonban térjünk vissza Hmelnyickij kozákjaihoz, ukrán parasztfelkelõihez és az õ gigantikus pogromban megnyilvánuló féktelen zsidógyûlöletükhöz, annak történelmi-gazdasági okaihoz!
E. Michael Jones: A forradalmár zsidó és hatása a világtörténelemre c. cikke a Culture Wars magazin 2003. szeptemberi számában jelent meg és a szerzõ The Jewish Revolutionary Spirit and its Impact on World History c. könyvének egyfajta kivonata. A cikk és fõleg a könyv minden szempontból maximális figyelmet érdemel, de most az ukrajnai zsidók elleni 17. századi "Holokauszt" kérdésére koncentrálunk. Az eseményeket jóval szélesebb összefüggéseikben tárgyalja, mint Sahak - egyébként rendkívül hasznos és tisztességes - könyve.
A kozáklázadás idõben egybeesett a zsidó álmessiás, Sabbatáj Cví fellépésével, akirõl e blogon már sok szó esett. A sabbatájista mozgalom alapja a kabbala Luria Izsák által létrehozott változata volt, amely a zsidó teológia szerepét betöltõ titkos tanokat teljes mértékben az õsi gnosztikus világpusztító nézetek hordozóeszközévé tette. Ebbõl a forrásból (és elõzményeibõl) fakadt az újkor minden felforgató mozgalma, amelyben a gnosztikus hátterû zsidó radikális elemek vitték a vezetõ szerepet. Ez a magyarázata, miért volt a zsidó kommunista felforgatók agyában a Jászi által említett „A mai világrend kikerülhetetlen és katasztrofális összeroskadásának dogmatikus hite", mivel a gnosztikus világmagyarázat és ennek luriai kabbalista változata szerint a fennálló világrend csak a "kiszabadítandó isteni szikrák" gonosz, anyagi burka, mely börtönbe zárja ezeket. A szétszóratott zsidók küldetése pedig e gonosz burkok, vagyis a fenálló rend lebontása világszerte, ezért találjuk ott a zsidókat minden felforgató forradalom élén és mögött. (A kurucinfón és hasonló helyeken természetesen a mai ukrajnai események kapcsán is felvetik ezt.)
Az 1648-as év pedig a Zóhár, a kabbala legnagyobb tekintélyû mûve szerint épp a Messiás eljövetelének éve kellett hogy legyen. Hogy a zsidók ekkori lázas messianisztikus várakozásaival ellentétben, amit Singer például "A Rabszolga", vagy "A Sátán Gorájban" címû (mellesleg természetesen gojgyûlölõ) mûvei is érzékeltetnek, ez az év a zsidók tömeges mészárlását hozta Ukrajnában, az egy perverz teológiai magyarázat kifejlesztésére indította a luriai kabbala ideológusait. Ekkor fogalmazódott meg az a 20. századi Holokauszthoz veszélyes precedenst, vagy helyesebben FORGATÓKÖNYVET nyújtó tan, hogy a zsidó Megváltásnak elkerülhetetlen elõfeltétele, illetve csalhatatlan elõjele a zsidók tömeges pusztulásával járó katasztrófa, illetve, hogy a Megváltást a zsidóknak saját kezükbe kell venniük, hisz Isten csak akkor "lép", ha a zsidók ezért "megdolgoznak". Ez a szüntelenül forradalmakat, és ha úgy látják jónak, zsidóirtást produkáló kabbalista "történelemgyártás" receptje...
(Jones cikke, illetve könyve tökéletesen megmagyarázza a zsidó és protestáns felforgatók stratégiai szövetségének jelenségét is, melynek tragikus magyarországi megnyilvánulása volt történelmünk egész "kuruc" vonulata és fõleg a Raffay Ernõ könyveiben feltárt protestáns-zsidó páholyszövetség a katolikus egyház és a magyar királyság megdöntése céljából, mely célt sajnos el is érte ez a szövetség...)
Lengyelország 1648-ig és még azután is "A Zsidók Paradicsoma" volt, amely a zsidók spanyolországi kiûzése után a zsidóság legfõbb központjává vált. A lengyel királyok és nagybirtokos nemesek által a zsidóknak nyújtott páratlan elõjogok és védelem, a lengyel birodalom területén belüli teljes zsidó autonómia intézményesítése eredményezte azt a megdöbbentõ demográfiai folyamatot, hogy 1340 és 1772, Lengyelország elsõ felosztása között, miközben a keresztény lengyel (ukrán, stb.) népesség megötszörözõdött, a zsidók száma a birodalmon belül 75-szörösére növekedett!!!
Az ország harmadik, végsõ felosztása, 1795 idejére Lengyelországban élt a világ zsidóságának 80%-a!
(Magyar szempontból katasztrofálisnak bizonyult a tény, hogy hazánk közvetlenül szomszédos volt a zsidóság ezen "paradicsomával", és hogy a felosztás következtében épp az egyik legfõbb zsidó népességi központot képezõ Galícia a Magyar Királyságot is magában foglaló Habsburg-birodalom határain belülre került, a bevándorló zsidóság szellemi elitjének útravalója pedig a luriai kabbalán alapuló radikális forradalomcsinálás programja volt. Jellemzõ, hogy a Sabbatáj Cví utódja, Jacob Frank által megfogalmazott programot a keresztény intézményekbe, közte a katolikus egyházba való marranó behatolásról épp a magyarországi híveihez intézett ún. Vörös Levélbõl ismerjük.)
Jones idézi I.C.Pogonowski "Jews in Poland" (Zsidók Lengyelországban) címû könyvébõl (itt letölthetõ), hogy a zsidók lengyelországi Aranykora kb. 1500-tól 1648-ig tartott. 1634-re a lengyel-litván birodalom lett Európa legnagyobb területû állama, ahol a népesség 60%-a nem lengyel nemzetiségû volt. Az kiterjedt keleti területeken, fõleg Ukrajnában a lengyel (de gyakran orosz eredetû) fõnemesség óriási latifundiumokat hozott létre, ahol a korábban, a "középkorban" szabad emberként élõ parasztokat szinte rabszolgává téve kegyetlenül kizsákmányolták. Ugyanez a fõnemesség saját oligarchikus uralma érdekében teljesen meggyengítette a királyi központi hatalmat, aminek késõbb végzetes következménye lett az ország felosztása. A birtokok egyre kevesebb kézben összpontosultak és az elszegényedõ kisnemesek a nagybirtokosok szolgálatába állva találtak megélhetést. A Szejm, a lengyel országgyûlés 1633-ban törvényben tiltotta meg, hogy nemesek szeszkiméréssel, vagy kereskedelemmel foglalkozzanak. Azonban a birtokos nemességnek már a törvényi tilalom elõtt is kapóra jött a zsidók közvetítõ szerepének igénybevétele az elnyomott parasztság kizsákmányolásához.
Így jött létre az árenda-rendszer, egyfajta kegyetlen (mezõgazdasági) kapitalista rablógazdálkodás, melynek keretében az egyes birtokelemeket, pl. szeszfõzdéket, fogadókat, malmokat, vagy egész, több falura kiterjedõ birtoktesteket rövid lejáratú, gyakran csak egyéves árendába, bérletbe adták ki a birtokosok zsidó bérlõknek, akik a bérleti díjat elõre voltak kötelesek kifizetni. Ezek után viszont a bérlet idõtartama alatt annyi jövedelmet csikarhattak ki a kezükbe adott szerencsétlen keresztény jobbágyokból, amennyit csak tudtak. Hasonlóan hagyományosan zsidó kezekben volt az adók, vámok, sóbányabevételek, stb. adóbérlõi beszedése is. (Ez nagyon emlékeztet az eretnek katár fejedelmek területén és ugyanekkor a magyar árpádháziak királyságában fennálló viszonyokra, amirõl késõbbi bejegyzésben tervezek írni.) Például az 1580-as vámjegyzék bejegyzései vegyesen héber-jiddis nyelvûek, miközben ebben az idõszakban formálisan érvényben volt a vámbevételek zsidók általi bérlésének tilalma... A késõbbi idõszak névlegesen keresztény adó- és vámbérlõi, fõleg örmények is elsõsorban a továbbra is zsidó bérlõk strómanjai voltak.
Ez az árenda megér ennyit!
Az intézmény következtében lengyelül az "árendás" és a "zsidó" szavak szinonímává váltak. Pogonowski adata szerint a városi zsidó családfõk 15%-a és a falusiak 80%-a kapcsolódott be az árenda-rendszerbe. A zsidó önkormányzati rendszer nagyhatalmú elemei, a Kahalok a bérleteket a legggazdagabb, legbefolyásosabb zsidó vállalkozók között osztották el, akik ezeket többnyire jó haszonnal továbbadták kisebb vagyonú zsidó albérlõknek, alvállalkozóknak. Az árendásoknak a nagybirtokosok megadták a jogot, hogy a járandóságaikkal elmaradó parasztokat pénzbírságokkal, sõt egyes latifundiumokon halállal büntessék! A keleti területeken a zsidó árendások kezébe kerültek a templomok kulcsai is, ahol a parasztoknak már a templomba való belépésért is fizetnie kellett, a keresztelõnek, esküvõnek, vagy temetésnek pedig külön tarifája volt. El lehet képzelni, hogy milyen gyûlöletet keltett ez az intézmény a keresztény jobbágyok tömegeiben az õket kegyetlenül kizsákmányoló zsidó bérlõk iránt, akiknek a "gojokkal" való rossz bánásmódot kimondottan kötelességévé tették vallásuk elõírásai, mint arra Sahak könyvében számos példát idéz.
Az 1633-as rendelet következtében a szesz-üzlet teljesen zsidó monopóliummá vált, aminek következtében a zsidó bérlõk nemcsak jobban tudták manipulálni a gabonaárakat, a gabonát a jobban jövedelmezõ szesszé konvertálva, hanem ösztönözték az iszákosságot is, aminek romboló társadalmi hatásait nem szükséges fejtegetni. (Vagyis hamis Landeszmann rabbi hírhedt kijelentése, hogy a zsidók nélkül mi, magyarok csak a bõ gatyát és a fütyülõs barackot találtuk fel, mert igazából ez utóbbi "vívmány" is nekik "köszönhetõ"...)
A bõgatya nem volt akkora üzlet, az maradt nekünk...
Ez a pusztító árenda-rendszer, a lengyel-orosz nagybirtokosi réteg és a zsidó bérlõk gazdasági szimbiózisa, az elnyomott paraszt-tömegek kizsákmányolása (láttuk Sahaknál és Jászinál ennek vallási okait, a zsidók ideológiai paraszt-gyûlöletét) eredményezte a pusztító kozáklázadást. A rendszer rablógazdálkodás-jellege olyan nyilvánvalóvá vált, hogy 1647-ben a lengyel király, IV W³adis³aw törökellenes háborús tervei elõkészítéseként, a nélkülözhetetlen kozák harcosok megnyerése céljából egy törvényjavaslat került a Szejm elé. Ebben eltörölték volna a zsidó bérlõk egyházi szolgáltatások fejében beszedett adóit, többé nem büntették volna halállal a zsidó adóbérlõknek való ellenszegülést, a zsidóknak távoznia kellett volna Dél-Ukrajnából és a kozák harcosok teljes jogú állampolgársággal járó kollektív nemesi jogokat kaptak volna katonai szolgálatuk fejében, pontosabban helyreállították volna addigra semmibevett korábbi ilyen jogaikat. (Vessük össze a székelyek gyarmatosításával János Zsigmond, Báthory István és Bocskai István idején!) Természetesen a nagybirtokosok és zsidó pénzembereik szimbiózisa a Szejmben megakadályozta a törvény elfogadását és megtagadta a király török hadjáratának finanszírozását, a királyt hadai, köztük a kozákok elbocsátására kötelezve. (Beugrik az analógia a Mohács elõtti helyzettel...)
Ezután a robbanáshoz már elég volt egy szikra, ez pedig a tehetséges kozák tiszt, Bohdan Hmelnyickij próbálkozásának kudarca volt, aki a varsói udvarban sikertelenül próbálta visszaszerezni a birtokkoncentrációk folyamatában jogtalanul elvett kisebb birtokát.
Hmelnyickij kozákjai élén
A kozák felkelõk és a hozzájuk csatlakozó ukrán parasztok kegyetlen bosszút áltak a bõrüket lenyúzó gyarmatosítókon, ahol csak kezeikbe kerültek, kegyetlenül irtották a lengyel (ukrán) nemeseket és különösen készséges közvetítõiket a kizsákmányolásban, a zsidókat.
Az 1648-ban kezdõdõ "Holokauszt" méreteit azonban a már ismerõsen hangzó módon alaposan eltúlozta a korabeli zsidó beszámolókon alapuló történelmi hagyomány. Az áldozatok számát százezer és ötszázezer közé becsülték, és egész Európát bejárták a zsidók válogatott kegyetlenséggel történõ kivégzésére vonatkozó fantasztikus rémtörténetek. Ezzel szemben a Wikipédia Hmelnyickij-felkelésre vonatkozó angol nyelvû szócikke szerint a kor teljes zsidó lakossága a lengyel-litván birodalom területén összesen 200 ezer fõ volt, ebbõl 50 ezer zsidó élt a felkelés által érintett területen. A YIVO Zsidó Kutatóintézet adata szerint ez a létszám csak 40 ezer fõ. Ebbõl a 40-50 ezerbõl öltek meg tehát a kozákok és ukrán parasztok 100-500 ezret, a többi szerencsésen megmenekült... A propaganda birodalmából a történészek körébe térve az áldozatok száma jóval reálisabb szintre csökken, Shaul Stampfer, az izraeli Héber Egyetem demográfusa a zsidók veszteségét 18-20 ezerre becsüli a 40 ezres népességbõl. (Van 6-14 ezer fõs becslés is, de nem zsidó, hanem ukrán-amerikai forrásból, tehát tekintsük elfogultnak...)
Modern korunkból visszatekintve elfogadhatatlannak tartunk mindenféle kollektív büntetést, azonban az egy brutális kor volt, melynek szorosan egymást követõ kozák-orosz-svéd hadjárataiban a lengyel népesség egyharmada pusztult el. Sajnálatos, hogy e veszteségekhez kisebb fokban még a mi II Rákóczi Györgyünk hozzájárult, aki a millenarista protestáns kabbalista professzorok, pl. Comenius tanácsára ugrott bele a kalandba és végül épp ekkora, kb. egyharmados veszteséget okozott Erdély lakosságának, éppúgy végetvetve Erdély "aranykorának", mint a kozákok az ukrajnai zsidókénak. Az összefüggés nem csak idõbeli, hiszen a Cromwell-féle, Új Izrael létrehozásáról ábrándozó, ószövetségi példaképeket követõ puritán forradalmárok internacionalista ideológusa, Comenius és rózsakeresztes elvtársai álkeresztény kabbalistaként legalább annyira a fennálló világrend összedõlésérõl, Róma egyházának pusztulásáról és a Messiás elérkezésérõl ábrándoztak, mint Sabbatáj Cví követõi, és volt is köztük kapcsolat, de erre térjünk vissza késõbb. A jelen ukrajnai válság csak egy újabb feldõlõ dominó korunk ország-destabilizálási folyamatában és az ezt háttérbõl irányító körök motivációját talán csak a luriai kabbala és az egykori ukrajnai árenda-rendszer története ismeretében sejthetjük meg...
Link
Hozzaszolasok
Még nem küldtek hozzaszolast
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.