Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Cigányság Világnapja, holokoszt degenerátum, fricc bevonulás...mindent egybe, mint a zsidó szatócsnál
Fogadj örökbe többet is, ne legyen sajátod és nevelj kakukkfiókát a saját nemzeted pusztulására, örült, ostoba banda! Címkék, skatulyák, családi drámák: cigány gyerekek örökbefogadása
Az örökbe fogadott cigány gyerekek akár érdeklõdõ kíváncsiságot is ébreszthetnének tágabb környezetükben, de inkább idõzített bombaként tekintenek rájuk, mondván, ki tudja, milyen csomagot hordoznak a múltból. Három örökbe fogadó család mesélt mindennapi küzdelmeikrõl a Cigányság Világnapja alkalmából.
„Egy ügyfélszolgálaton dolgozom, ahol a kollégák gyakorlatilag egész nap lazán cigányoznak – de könyörgök, a gyerekeimrõl beszélnek!” – mondja Adrienn, aki önmagát is igyekszik arra tréningezni, hogy ne ugorjon minden alkalommal a megjegyzéseket tevõk torkának. Egy-egy ingerült reakcióval csak a lányoknak mutatna rossz példát, holott éppen azt tartja a legfontosabbnak, hogy a cigány szóval bensõséges, otthoni környezetben találkozzanak elõször. „Az én kis cigány lányaim” – mondogatja néha az ikreknek, akiket két és fél éves korukban, hosszú hónapokig tartó procedúra után vihettek haza a férjével. A kezdetek óta sokat járnak táncházakba és kiállításokra, hogy apránként együtt ismerkedjenek meg a roma mûvészetekkel. Mindkét lánynak gyönyörû hangja és kifejezetten jó mozgása van – Adrienn ilyenkor nem is spórol a pozitív sztereotípiákkal a cigányok híresen erõs zenei adottságairól.
Édes kis titok
Niki és Dzseni elképesztõen bájos jelenségek, így párban meg pláne levesznek a lábáról mindenkit. Ez kezdetben fel is bátorította Adriennt: „Régen boldog-boldogtalannak elmeséltem, hogy örökbe fogadtuk a lányokat, de nem ilyen reakciókra számítottam. »Nahát, ilyen gyönyörû gyerekeket elhagyni…«, »Tényleg nem a sajátjai?«, »Pedig látszik, mennyire szereti õket!« És ez csak néhány kellemetlen megjegyzés a sok közül. Márpedig õk nagyon is a sajátjaim, ezért mostanra ezt inkább a mi »édes kis titkunkként« kezeljük, mert a lányok nem így akarnak kitûnni. Nikinek például már saját fejlesztésû történetei vannak arról az idõszakról, amikor még a hasamban volt.”
Most, hogy a lányok tavaly óta iskolába járnak, Adrienn a beavatott tanárokon is más-más reakciókat lát: „Az örökbefogadottság ténye sokszor önkéntelenül is pozitív megkülönböztetéssel jár, már-már kivételeznek is velük néha, de amint megjelennek a kiskamaszkori gondok, a rebelliót automatikusan a származás kontójára írják. Dzseni hiperaktív, és valóban sokszor keveredik csínytevésbe vagy lökdösõdésbe, amihez minimum ketten kellenek, de valahogy mindig csak mi megyünk raportra, és minket tanácsolnak el, a másik felet sosem.”
Az örökbefogadási procedúra kezdetén Adrienn és a férje hosszasan gondolkodtak a neveken, míg végül a Laura–Dóra-párosításban egyeztek ki, ám az élet felülírta a választást. „Mire a lányok végre hozzánk kerültek, addigra túl voltunk az ismerkedésen, és ez alatt az idõ alatt számunkra is kiderült, hogy õk végérvényesen nikisek és dzsenisek lettek, ezt nem írhattuk felül. Ráadásul azért sem, mert az életükön kívül ez az egyetlen konkrét hozomány, amit a vér szerinti szüleiktõl kaptak, ettõl nem foszthattuk meg õket. Más kérdés, hogy Dzseni életét nem könnyítette volna-e meg, ha egy telt házas gyerekprogram bemutatkozós pillanatában a sok divatos vagy történelmi magyar keresztnév mellett õ Laurát mond be a mikrofonba Dzsenifer helyett. Hátha akkor nem fagyott volna meg a kislány körül a budai nagypolgári levegõ. És mert a név gazdája ugyan egy széllelbélelt ugrifüles, az ilyesmit azonban kétségkívül megérzi – sajnos biztosan el is raktározza.”
Címkék, skatulyák, családi drámák: Cigány gyerekek örökbefogadása
Idõzített bomba
Talán csak véletlen, de egy hasonlóan indult történetben szintén a hiperaktivitás katalizálta a késõbbi kálváriát. Icával nem most találkoztunk elõször: a megismerkedésünk apropója az volt, hogy miután minden lehetséges módszer csõdöt mondott, kamasz fiát közös döntéssel benevezték egy három hónapos délkelet-ázsiai „élményterápiára”, amely talajvesztett fiatalokat hivatott kihúzni a gödörbõl (errõl a 2013. júliusi lapszámunkban írtunk). Karcsi lehengerlõen vagány, közvetlen, nagyszájú srác, aki a tavaly nyári, utazás elõtti stábbeszélgetésen a keményebb kérdéseket flegma vállvonogatásokkal úszta meg, ám amint szétszéledt a közönség, egy elcsípett, félhangos mondatával gyakorlatilag azonnal leleplezte magát: „Anyu, elég lesz pár hónap, hogy megváltozzak?”
Karcsi alig egyéves volt, amikor Ica nem kis küzdelmek árán örökbe fogadta, és azóta is véd- és dacszövetségben élnek. Ha egy kapcsolatot a megpróbáltatások betonoznak be, hát nekik kettejüknek volt mibe beleerõsödniük. Karcsi fejlettségben a kezdetektõl megelõzte a kortársait, így már óvodába is idõ elõtt ment, de nehéz volt lekötni, mert minden feladatot azonnal elvégzett. Hamar kiderült, hogy kitûnni inkább átok, mint áldás: az óvónõk ahelyett, hogy lefoglalták volna, a kirobbanó energiájú srácot gyorsan hiperaktívnak minõsíttették, miközben rendszeresen a szekrény mögött altatták, hogy ne bontsa a rendet. A hiperaktivitást azóta több szakember is kétségbe vonta, az óvodavezetésnek – és a vélhetõen túlterhelt óvónõknek – akkoriban azonban nem kellett több érv az eltanácsoláshoz.
A lavina ekkortájt indult: sorra jöttek az elutasítások minden reménybeli óvoda, majd késõbb iskola részérõl, így maradtak a speciális fejlesztõ intézmények, vagyis Karcsinak végül lehetõsége sem volt megkülönböztetõ címkéktõl és skatulyáktól mentes helyen, a korának és a képességeinek megfelelõ társaságban tanulnia. Az egyik suliban már az elsõ perctõl szerette volna belevetni magát a közösségbe, így maga állt ki az új osztály elé azzal, hogy õ bizony örökbe fogadott gyerek. A kinyilatkoztatás hõsiességétõl várt ünneplõ elfogadás helyett az osztálytársak villámgyorsan kiközösítették, mint ahogy Icát is kinézte a szülõi közösség. „Rákérdeztek, hogy Karcsi roma-e, mire visszafordíthatatlanná vált az a kényszerképzetük, hogy ebben a kölyökben bármilyen szörnyûség lakozhat, mert nem elég, hogy elhagyták, de azt ráadásul egy cigány asszony tette. És úgy tûnik, a cigány származást az örökbefogadott státusz csak súlyosbítja, mert neki kisebbségiként a többségi társadalomban kell megállnia a helyét, és mert ahelyett, hogy kíváncsiságot ébresztene, idõzített bombaként tekintenek rá, hiszen ki tudja, milyen csomagot hoz a múltból.”
Önbeteljesítõ vádak
Karcsi kilógott a sorból, bár így nem volt nehéz: esélye sem volt a beilleszkedésre. Amikor megcsúszott alatta a talaj, ötödikes volt: a gyerekcsínyek mellett egyik napról a másikra lopni kezdett, amit azonnal párhuzamba lehetett hozni a vérével. Pedig a kleptománia is olyan viselkedészavar, mint a hiperaktivitás, csakhogy elõbbit nem siettek orvosilag diagnosztizálni, mert a megbélyegzés sokkal magától értetõdõbb megoldásnak tûnt. Icáék közben sorra járták a nevelési tanácsadókat és gyerekpszichiátriákat, mert mind a mai napig Karcsi akar ebbõl a leginkább kijönni. Ica elmondása szerint a történetükben egy-két családi ház ára már rég benne van, de bíznak egymásban: az õrületnek egyszer véget kell érnie.
Srí Lanka óta reménykeltõ csönd van, bár egy régi, verekedéses történet utórezgései éppen most kopogtattak vissza a múltból – jelenleg ezt kell túlélniük. Túlélni és bízni abban, hogy a múlt árnyai nem visszarántják Karcsit a lejtõn, hanem valamikor végre az életére vonatkozóan is azt érezheti majd, amit volt magyar bajnokként egy pár hete megrendezett kungfukupán érzett: hogy ezt a meccset csak azért is õ nyeri.
Címkék, skatulyák, családi drámák: Cigány gyerekek örökbefogadása
Visszakapott testvérek
Fõnyereményérzésben él Melinda és András is azóta, hogy a lányaikat hazavitték egy gyermekotthonból: „Pontosan ilyen gyerekekrõl álmodtunk, mint Vivien és Evelin, örökbefogadásuk életünk legjobb döntése volt” – meséli Melinda, aki a férjével nem csupán otthont biztosított a két cigány származású kislánynak, de a kicsik így a testvérüket is visszakapták. A gyerekeket alig egy év különbséggel ugyanaz az asszony bízta a gondviselésre ugyanabban a kórházban, de a gyerekotthonok szabályai szerint az állami gondozásban élõk nem tudhatnak arról, ha esetleg éppen a saját testvérükkel ebédelnek együtt a menzán, ugyanis elõfordulhat, hogy egyiküket örökbe adják, míg a másikat nem – ez feldolgozhatatlan traumával járna. A lányokkal csak tizennyolc éves korukban tudatták volna, hogy összetartoznak, ha Melindáék nem vágják rá gondolkodás nélkül, hogy mindkettejüket magukhoz veszik.
Melindáékban az örökbefogadáson gondolkodva fel sem merült kizárni a lehetõségét annak, hogy cigány gyerekek kerülhessenek hozzájuk, ezzel gyakorlatilag kimondatlanul is aláírták, hogy biztosan romák legyenek – húsz várakozó szülõbõl tizenhat ugyanis nemmel válaszol a „kultúraközi” adoptációra. A lányok most másodikosok, és egy nemzetiségileg igencsak vegyes, Budapest környéki kisváros helyi intézményébe járnak, ahol hiába a multikulti, még a fehér bõrû kisebbségiek száján is gond nélkül kicsúszik, hogy „lassan többen lesznek itt a sötét bõrûek, mint mi magunk”. Ha pedig egyenesen a tanár száját hagyja el minõsítésként az „ilyen a fajtája” kezdetû mondat, akkor Melindának nagyon eltökélt tudatosságra és önkontrollra van szüksége ahhoz, hogy háttérbe vezényelje szociális érzékenységét, és ne vegye fel a sértéseket. Címkék, skatulyák, családi drámák: Cigány gyerekek örökbefogadásaNéha elvicceli, néha pedig nagyon békésen annyit mond, hogy a fehér bõre ellenére bizony az õ ereiben is folyik némi cigány vér – merthogy a nagymama Lakatos névre hallgatott, ami a romák szerint perdöntõ. De hiába a tények, ha ezt még Melinda saját nõvére sem hajlandó elfogadni – ragaszkodjon csak a húga ehhez a tévképzethez, õ a maga részérõl viszont köszöni szépen, de biztosan nem cigány.
Ugyanez Melinda férje, András családjában is sarkalatos kérdés: a boldogságtól ordítani akaró szülõk azt remélték, hogy ha mások nem is, a közvetlen környezetük legalább teljes mellszélességgel mögöttük áll majd, õket nem kell meggyõzni, de az újdonsült nagynéni kapásból fél év türelmi idõt kért, hogy feldolgozza ezt a traumát. A lányok apránként persze õt is levették a lábáról, de a kezdeti idõszak megmutatta, milyen ingatag alapokon áll az elfogadás még családon belül is.
Kifordított harmónia
Olvass még az örökbefogadásról!
Illegális örökbefogadás: mekkora a veszély?
Gyerekek és gyökerek – örökbefogadás külföldrõl
Külföldre visznek minden ötödik örökbefogadott gyereket
Egyedülálló híres nõk harca az örökbefogadásért
Õk négyen ettõl viszont csak még inkább összekovácsolódtak, annál is inkább, mert a szülõk megfogadták a gyermekotthon vezetõjének a tanácsát, miszerint az elsõ fél évben jobb, ha látogatót sem fogadnak, mert a gyerekek fejében mást jelent a vendégség. „Míg nekünk a harmonikus családi otthon fogalmához szorosan hozzátartozik az is, hogy áthívjuk a barátainkat, addig azok számára, akik intézetbõl indultak, az ilyen átmenõ forgalom csak a bizonytalanságot erõsíti. Õk világéletükben csak azt látták addig, hogy az emberek felbukkannak, majd eltûnnek, és soha többet nem látják õket” – meséli Melinda, mint ahogy azt is, hogy mire késõbb a vendégség tilalmát feloldották, ölbe venni akkor sem engedték a lányokat, hogy érezzék, anya és apa kizárólagos.
Ennek ellenére soha nem volt titok, hogy honnan jöttek – sem a származásuk, sem az örökbefogadás terén. „A cigányságról tényszerûen, természetesen beszélgetünk, dramatizálás vagy idealizálás nélkül, ugyanúgy, ahogy az érkezésükrõl. A gyerekek szeretnek meséket gyártani, rengetegszer elmondatják velünk, hogy hogy is találtunk rájuk, miközben a vér szerinti anyát hajlamosak lennének hol boszorkányos, hol tündéres történetek fõszereplõjeként látni – ehelyett mi óvatosan ugyan, de lebontatjuk velük ezeket a hamis képeket, hogy a valóságot lássák már az elsõ perctõl. Azt a valóságot, amelyhez hozzátartozik az is, hogy õket a sors akaratára bízták, és amellyel mi lehetõséget kaptunk arra, hogy egy család legyünk.”
Mégiscsak tündérmese. A bõrszínükkel és az arcvonásaikkal a lányok kilógnak a sorból, pláne egy fehér bõrû anyuka mellett. Sokszor kíváncsian méregetik õket, majd jellemzõen azt firtatják, vajon indonéz, maláj vagy egyéb különlegesség-e az apuka. A válasz hallatán tízbõl tízszer egy csapásra lelohad a mosoly a bámészkodók arcáról. Ja, hogy csak romák… Pedig milyen egzotikusnak tûntek.
Link
Az örökbe fogadott cigány gyerekek akár érdeklõdõ kíváncsiságot is ébreszthetnének tágabb környezetükben, de inkább idõzített bombaként tekintenek rájuk, mondván, ki tudja, milyen csomagot hordoznak a múltból. Három örökbe fogadó család mesélt mindennapi küzdelmeikrõl a Cigányság Világnapja alkalmából.
„Egy ügyfélszolgálaton dolgozom, ahol a kollégák gyakorlatilag egész nap lazán cigányoznak – de könyörgök, a gyerekeimrõl beszélnek!” – mondja Adrienn, aki önmagát is igyekszik arra tréningezni, hogy ne ugorjon minden alkalommal a megjegyzéseket tevõk torkának. Egy-egy ingerült reakcióval csak a lányoknak mutatna rossz példát, holott éppen azt tartja a legfontosabbnak, hogy a cigány szóval bensõséges, otthoni környezetben találkozzanak elõször. „Az én kis cigány lányaim” – mondogatja néha az ikreknek, akiket két és fél éves korukban, hosszú hónapokig tartó procedúra után vihettek haza a férjével. A kezdetek óta sokat járnak táncházakba és kiállításokra, hogy apránként együtt ismerkedjenek meg a roma mûvészetekkel. Mindkét lánynak gyönyörû hangja és kifejezetten jó mozgása van – Adrienn ilyenkor nem is spórol a pozitív sztereotípiákkal a cigányok híresen erõs zenei adottságairól.
Édes kis titok
Niki és Dzseni elképesztõen bájos jelenségek, így párban meg pláne levesznek a lábáról mindenkit. Ez kezdetben fel is bátorította Adriennt: „Régen boldog-boldogtalannak elmeséltem, hogy örökbe fogadtuk a lányokat, de nem ilyen reakciókra számítottam. »Nahát, ilyen gyönyörû gyerekeket elhagyni…«, »Tényleg nem a sajátjai?«, »Pedig látszik, mennyire szereti õket!« És ez csak néhány kellemetlen megjegyzés a sok közül. Márpedig õk nagyon is a sajátjaim, ezért mostanra ezt inkább a mi »édes kis titkunkként« kezeljük, mert a lányok nem így akarnak kitûnni. Nikinek például már saját fejlesztésû történetei vannak arról az idõszakról, amikor még a hasamban volt.”
Most, hogy a lányok tavaly óta iskolába járnak, Adrienn a beavatott tanárokon is más-más reakciókat lát: „Az örökbefogadottság ténye sokszor önkéntelenül is pozitív megkülönböztetéssel jár, már-már kivételeznek is velük néha, de amint megjelennek a kiskamaszkori gondok, a rebelliót automatikusan a származás kontójára írják. Dzseni hiperaktív, és valóban sokszor keveredik csínytevésbe vagy lökdösõdésbe, amihez minimum ketten kellenek, de valahogy mindig csak mi megyünk raportra, és minket tanácsolnak el, a másik felet sosem.”
Az örökbefogadási procedúra kezdetén Adrienn és a férje hosszasan gondolkodtak a neveken, míg végül a Laura–Dóra-párosításban egyeztek ki, ám az élet felülírta a választást. „Mire a lányok végre hozzánk kerültek, addigra túl voltunk az ismerkedésen, és ez alatt az idõ alatt számunkra is kiderült, hogy õk végérvényesen nikisek és dzsenisek lettek, ezt nem írhattuk felül. Ráadásul azért sem, mert az életükön kívül ez az egyetlen konkrét hozomány, amit a vér szerinti szüleiktõl kaptak, ettõl nem foszthattuk meg õket. Más kérdés, hogy Dzseni életét nem könnyítette volna-e meg, ha egy telt házas gyerekprogram bemutatkozós pillanatában a sok divatos vagy történelmi magyar keresztnév mellett õ Laurát mond be a mikrofonba Dzsenifer helyett. Hátha akkor nem fagyott volna meg a kislány körül a budai nagypolgári levegõ. És mert a név gazdája ugyan egy széllelbélelt ugrifüles, az ilyesmit azonban kétségkívül megérzi – sajnos biztosan el is raktározza.”
Címkék, skatulyák, családi drámák: Cigány gyerekek örökbefogadása
Idõzített bomba
Talán csak véletlen, de egy hasonlóan indult történetben szintén a hiperaktivitás katalizálta a késõbbi kálváriát. Icával nem most találkoztunk elõször: a megismerkedésünk apropója az volt, hogy miután minden lehetséges módszer csõdöt mondott, kamasz fiát közös döntéssel benevezték egy három hónapos délkelet-ázsiai „élményterápiára”, amely talajvesztett fiatalokat hivatott kihúzni a gödörbõl (errõl a 2013. júliusi lapszámunkban írtunk). Karcsi lehengerlõen vagány, közvetlen, nagyszájú srác, aki a tavaly nyári, utazás elõtti stábbeszélgetésen a keményebb kérdéseket flegma vállvonogatásokkal úszta meg, ám amint szétszéledt a közönség, egy elcsípett, félhangos mondatával gyakorlatilag azonnal leleplezte magát: „Anyu, elég lesz pár hónap, hogy megváltozzak?”
Karcsi alig egyéves volt, amikor Ica nem kis küzdelmek árán örökbe fogadta, és azóta is véd- és dacszövetségben élnek. Ha egy kapcsolatot a megpróbáltatások betonoznak be, hát nekik kettejüknek volt mibe beleerõsödniük. Karcsi fejlettségben a kezdetektõl megelõzte a kortársait, így már óvodába is idõ elõtt ment, de nehéz volt lekötni, mert minden feladatot azonnal elvégzett. Hamar kiderült, hogy kitûnni inkább átok, mint áldás: az óvónõk ahelyett, hogy lefoglalták volna, a kirobbanó energiájú srácot gyorsan hiperaktívnak minõsíttették, miközben rendszeresen a szekrény mögött altatták, hogy ne bontsa a rendet. A hiperaktivitást azóta több szakember is kétségbe vonta, az óvodavezetésnek – és a vélhetõen túlterhelt óvónõknek – akkoriban azonban nem kellett több érv az eltanácsoláshoz.
A lavina ekkortájt indult: sorra jöttek az elutasítások minden reménybeli óvoda, majd késõbb iskola részérõl, így maradtak a speciális fejlesztõ intézmények, vagyis Karcsinak végül lehetõsége sem volt megkülönböztetõ címkéktõl és skatulyáktól mentes helyen, a korának és a képességeinek megfelelõ társaságban tanulnia. Az egyik suliban már az elsõ perctõl szerette volna belevetni magát a közösségbe, így maga állt ki az új osztály elé azzal, hogy õ bizony örökbe fogadott gyerek. A kinyilatkoztatás hõsiességétõl várt ünneplõ elfogadás helyett az osztálytársak villámgyorsan kiközösítették, mint ahogy Icát is kinézte a szülõi közösség. „Rákérdeztek, hogy Karcsi roma-e, mire visszafordíthatatlanná vált az a kényszerképzetük, hogy ebben a kölyökben bármilyen szörnyûség lakozhat, mert nem elég, hogy elhagyták, de azt ráadásul egy cigány asszony tette. És úgy tûnik, a cigány származást az örökbefogadott státusz csak súlyosbítja, mert neki kisebbségiként a többségi társadalomban kell megállnia a helyét, és mert ahelyett, hogy kíváncsiságot ébresztene, idõzített bombaként tekintenek rá, hiszen ki tudja, milyen csomagot hoz a múltból.”
Önbeteljesítõ vádak
Karcsi kilógott a sorból, bár így nem volt nehéz: esélye sem volt a beilleszkedésre. Amikor megcsúszott alatta a talaj, ötödikes volt: a gyerekcsínyek mellett egyik napról a másikra lopni kezdett, amit azonnal párhuzamba lehetett hozni a vérével. Pedig a kleptománia is olyan viselkedészavar, mint a hiperaktivitás, csakhogy elõbbit nem siettek orvosilag diagnosztizálni, mert a megbélyegzés sokkal magától értetõdõbb megoldásnak tûnt. Icáék közben sorra járták a nevelési tanácsadókat és gyerekpszichiátriákat, mert mind a mai napig Karcsi akar ebbõl a leginkább kijönni. Ica elmondása szerint a történetükben egy-két családi ház ára már rég benne van, de bíznak egymásban: az õrületnek egyszer véget kell érnie.
Srí Lanka óta reménykeltõ csönd van, bár egy régi, verekedéses történet utórezgései éppen most kopogtattak vissza a múltból – jelenleg ezt kell túlélniük. Túlélni és bízni abban, hogy a múlt árnyai nem visszarántják Karcsit a lejtõn, hanem valamikor végre az életére vonatkozóan is azt érezheti majd, amit volt magyar bajnokként egy pár hete megrendezett kungfukupán érzett: hogy ezt a meccset csak azért is õ nyeri.
Címkék, skatulyák, családi drámák: Cigány gyerekek örökbefogadása
Visszakapott testvérek
Fõnyereményérzésben él Melinda és András is azóta, hogy a lányaikat hazavitték egy gyermekotthonból: „Pontosan ilyen gyerekekrõl álmodtunk, mint Vivien és Evelin, örökbefogadásuk életünk legjobb döntése volt” – meséli Melinda, aki a férjével nem csupán otthont biztosított a két cigány származású kislánynak, de a kicsik így a testvérüket is visszakapták. A gyerekeket alig egy év különbséggel ugyanaz az asszony bízta a gondviselésre ugyanabban a kórházban, de a gyerekotthonok szabályai szerint az állami gondozásban élõk nem tudhatnak arról, ha esetleg éppen a saját testvérükkel ebédelnek együtt a menzán, ugyanis elõfordulhat, hogy egyiküket örökbe adják, míg a másikat nem – ez feldolgozhatatlan traumával járna. A lányokkal csak tizennyolc éves korukban tudatták volna, hogy összetartoznak, ha Melindáék nem vágják rá gondolkodás nélkül, hogy mindkettejüket magukhoz veszik.
Melindáékban az örökbefogadáson gondolkodva fel sem merült kizárni a lehetõségét annak, hogy cigány gyerekek kerülhessenek hozzájuk, ezzel gyakorlatilag kimondatlanul is aláírták, hogy biztosan romák legyenek – húsz várakozó szülõbõl tizenhat ugyanis nemmel válaszol a „kultúraközi” adoptációra. A lányok most másodikosok, és egy nemzetiségileg igencsak vegyes, Budapest környéki kisváros helyi intézményébe járnak, ahol hiába a multikulti, még a fehér bõrû kisebbségiek száján is gond nélkül kicsúszik, hogy „lassan többen lesznek itt a sötét bõrûek, mint mi magunk”. Ha pedig egyenesen a tanár száját hagyja el minõsítésként az „ilyen a fajtája” kezdetû mondat, akkor Melindának nagyon eltökélt tudatosságra és önkontrollra van szüksége ahhoz, hogy háttérbe vezényelje szociális érzékenységét, és ne vegye fel a sértéseket. Címkék, skatulyák, családi drámák: Cigány gyerekek örökbefogadásaNéha elvicceli, néha pedig nagyon békésen annyit mond, hogy a fehér bõre ellenére bizony az õ ereiben is folyik némi cigány vér – merthogy a nagymama Lakatos névre hallgatott, ami a romák szerint perdöntõ. De hiába a tények, ha ezt még Melinda saját nõvére sem hajlandó elfogadni – ragaszkodjon csak a húga ehhez a tévképzethez, õ a maga részérõl viszont köszöni szépen, de biztosan nem cigány.
Ugyanez Melinda férje, András családjában is sarkalatos kérdés: a boldogságtól ordítani akaró szülõk azt remélték, hogy ha mások nem is, a közvetlen környezetük legalább teljes mellszélességgel mögöttük áll majd, õket nem kell meggyõzni, de az újdonsült nagynéni kapásból fél év türelmi idõt kért, hogy feldolgozza ezt a traumát. A lányok apránként persze õt is levették a lábáról, de a kezdeti idõszak megmutatta, milyen ingatag alapokon áll az elfogadás még családon belül is.
Kifordított harmónia
Olvass még az örökbefogadásról!
Illegális örökbefogadás: mekkora a veszély?
Gyerekek és gyökerek – örökbefogadás külföldrõl
Külföldre visznek minden ötödik örökbefogadott gyereket
Egyedülálló híres nõk harca az örökbefogadásért
Õk négyen ettõl viszont csak még inkább összekovácsolódtak, annál is inkább, mert a szülõk megfogadták a gyermekotthon vezetõjének a tanácsát, miszerint az elsõ fél évben jobb, ha látogatót sem fogadnak, mert a gyerekek fejében mást jelent a vendégség. „Míg nekünk a harmonikus családi otthon fogalmához szorosan hozzátartozik az is, hogy áthívjuk a barátainkat, addig azok számára, akik intézetbõl indultak, az ilyen átmenõ forgalom csak a bizonytalanságot erõsíti. Õk világéletükben csak azt látták addig, hogy az emberek felbukkannak, majd eltûnnek, és soha többet nem látják õket” – meséli Melinda, mint ahogy azt is, hogy mire késõbb a vendégség tilalmát feloldották, ölbe venni akkor sem engedték a lányokat, hogy érezzék, anya és apa kizárólagos.
Ennek ellenére soha nem volt titok, hogy honnan jöttek – sem a származásuk, sem az örökbefogadás terén. „A cigányságról tényszerûen, természetesen beszélgetünk, dramatizálás vagy idealizálás nélkül, ugyanúgy, ahogy az érkezésükrõl. A gyerekek szeretnek meséket gyártani, rengetegszer elmondatják velünk, hogy hogy is találtunk rájuk, miközben a vér szerinti anyát hajlamosak lennének hol boszorkányos, hol tündéres történetek fõszereplõjeként látni – ehelyett mi óvatosan ugyan, de lebontatjuk velük ezeket a hamis képeket, hogy a valóságot lássák már az elsõ perctõl. Azt a valóságot, amelyhez hozzátartozik az is, hogy õket a sors akaratára bízták, és amellyel mi lehetõséget kaptunk arra, hogy egy család legyünk.”
Mégiscsak tündérmese. A bõrszínükkel és az arcvonásaikkal a lányok kilógnak a sorból, pláne egy fehér bõrû anyuka mellett. Sokszor kíváncsian méregetik õket, majd jellemzõen azt firtatják, vajon indonéz, maláj vagy egyéb különlegesség-e az apuka. A válasz hallatán tízbõl tízszer egy csapásra lelohad a mosoly a bámészkodók arcáról. Ja, hogy csak romák… Pedig milyen egzotikusnak tûntek.
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
repuloszonyeg
- 2014. March 19. 21:14:11
#12 |
Detonator
- 2014. March 19. 21:24:37
#13 |
1 hazafele
- 2014. March 19. 22:56:42
#14 |
bandee
- 2014. March 19. 23:33:07
#15 |
kakas
- 2014. March 20. 09:37:52
#16 |
bugajakab
- 2014. March 20. 10:48:22
#17 |
bandee
- 2014. March 20. 23:51:07
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.