Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cÃm - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Hitler cukikampánya
Örökzöldség, de aktuális, csak most nem Goebelsnek hÃvják a kamu-pányolókat, hanem Werbernek és Finkelsteinnak, csak a lényeg, hogy zsidó legyen! Ahogy akkor is! Hogyan tévesztette meg a náci párt 1932-ben a választokat? A Hetek cikke.
Ellenzékbõl, négy év alatt, 1928 májusa és 1932 júliusa között a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) tizenhétszeresére tudta növelni támogatóinak számát. Bár a példátlan elõretörésben külsõ okok – elsõsorban a gazdasági világválság – is szerepet játszottak, történészek azóta a modern tömegpolitika elsõ totális, minden korszerû eszközt és elemet felhasználó kampányaként elemzik a nácik mozgósÃtását. Adolf Hitlert és pártját nem az SA keretlegényei, hanem a mûvelt értelmiségiek által professzionálisan felépÃtett, gátlástalan propagandakampány tette potenciális kormánytényezõvé. Philip Gavin amerikai történész a weimari Németország utolsó öt választásáról szóló tanulmányában azt vizsgálta, miként válhatott az NSDAP demokratikus keretek között a legerõsebb németországi párttá.
Hitler hitt magában
1928-ra Adolf Hitler legyõzte minden riválisát a náci pártban, és Führerként egyszemélyben uralta az NSDAP-t. Volt azonban egy alapvetõ probléma: a párt az 1928 májusában tartott parlamenti választáson kiábrándÃtóan szerepelt. Az NSDAP mindössze 810 ezer szavazatot kapott. A 2,6 százalékos eredmény csak a kilencedik helyhez volt elég, és ez még az 1924-es eredménytõl is elmaradt. Úgy tûnt, hogy a nácik a német politika zajos, visszataszÃtó és jelentéktelen epizódszereplõi maradnak. A gazdaság kezdte kiheverni az elsõ világháborús vereség és a kÃméletlen jóvátételi terhek okozta sokkot. A berlini szÃnházakban és mulatókban felhõtlenül szórakozott a nép, amely a demokratikus választásokon rendre a szociáldemokratákat szavazta be az elsõ helyre.
Hitler azonban nem fogadta el, hogy máris leáldozott a politikai karrierje, még mielõtt egyáltalán elkezdõdhetett volna. Hitt benne, hogy eljön a pillanat, amikor akcióba lendülhet.
Amikor 1929. október 29-én a Wall Streeten kitört a tõzsdeválság, Németországban kevesen gondolták, hogy alig 10 hónap múlva a náci párt több mint 6 millió szavazattal a második legerõsebb frakcióvá válik a Reichstagban. A sikerhez az elszabadult munkanélküliség és infláció mellett egy nagyon intenzÃv, tudatos és hatékony kampányra is szükség volt. A több mint 60 milliós országban a náci pártnak alig 100 ezer tagja volt, ám ezt a nagyon fegyelmezett és fanatikus magot – köztük a pártÂhoz kapcsolódó különÃtményeket – azonnal mozgósÃtani lehetett. A pénzt német nagyiparosok adták, a társadalmi támogatást pedig a nacionalista felsõ-középosztály számos tagja biztosÃtotta a számukra. A tömegek azonban még mindig hiányoztak a nácik mögül.
Cukikampány
Hitler tudta, hogy nem képviselheti nyÃltan azokat a célokat, amelyeket néhány évvel korábban a Mein Kampfban leÃrt, és amelyekrõl a húszas években nyÃltan szónokolt a náci gyûléseken. A megtévesztõ választási propaganda kidolgozását egy magasan képzett, ám frusztrált értelmiségi párthÃvére, Joseph Goebbelsre bÃzta.
Goebbels feladata az volt, hogy a fõvárosban, Berlinben felépÃtse a náci párt új imázsát. Rajongott Hitlerért és feltétel nélkül hitt a Führer képességeiben, de tudta, hogy a német közvélemény meglehetõsen rossz véleménnyel van a nácikról, akik 1923-ban törvénytelen puccsot kÃséreltek meg, majd politikai karanténba kerültek. Az utcán és a kommunista gyûléseken verekedõ barnaingesek sem növelték a párt elfogadottságát.
Az idõ rövidsége ellenére – a rendkÃvüli választásokat júliusban Ãrták ki, és a szavazás napjáig, szeptember 14-éig alig két hónap volt hátra – Goebbels átfogó programot dolgozott ki. Repülõgépet bérelt Hitler és stábja számára, hogy naponta több helyszÃnen is kampánygyûlést tudjanak tartani. A rendezvényeket és fáklyás felvonulásokat egységesen szervezték, a középpontban a Führer állt, akit ekkor még csak párttársai neveztek Ãgy. A parlamenten kÃvüli politikust azonban csak közvetlen hÃvei ismerték személyesen.
Hitler beszédeihez a Goebbels által felkért szakemberek válogatták össze a paneleket. A szavazatok maximalizálásához arra volt szükség, hogy mindenkinek Ãgérhessen valamit: munkát a munkanélkülieknek, lehetõségeket a vállalkozóknak, a hadsereg fejlesztését a katonáknak, társadalmi harmóniát és tandÃjmentességet a diákoknak, Németország dicsõségének helyreállÃtását a háborús veteránoknak. Rendet Ãgért a káosz helyett, nemzeti egységet és közösséget a támogatóknak. Megfogadta, hogy Németország újra erõs lesz, amely nem fizeti többé a kirótt háborús jóvátételt. Korrupció helyett elszámoltatás lesz, marxizmus helyett népi eszmék – Ãgérte.
Persze itt-ott üzent a zsidóknak is, hogy megszorongatja õket, de csak a „hazaárulókat és vérszÃvókat”.
A mindenkinek mindent kampányhoz jól illett a párt teljes neve is: Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. Hitler nem foglalkozott a középpártokkal – bár ezek is jóval nagyobbak voltak a náciknál –, hanem a két nagy tömbbel, a szociáldemokrata-kommunista baloldallal és a nacionalista centrummal szemben határozta meg magát.
Se vörös, se fekete – a jövõ a nemzetiszocialistáké, hirdették a választási plakátok, amelyeket vezetõ kereskedelmi reklámszakemberek terveztek. Az eredmény meggyõzõ volt: az NSDAP törpepártból 1930 szeptemberében egyszerre a második legnagyobb párttá vált, közel 6 és félmillió szavazóval. Bár a kormányzás közelébe nem kerültek, ettõl kezdve azt hirdették magukról, hogy õk a váltópárt, amely elkergetheti a korrupt, tehetetlen politikai elitet. A hatalom felé vezetõ úton döntõ volt az 1930-as siker, de az áttörésre Hitlernek két évet még várnia kellett.
Link
Ellenzékbõl, négy év alatt, 1928 májusa és 1932 júliusa között a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) tizenhétszeresére tudta növelni támogatóinak számát. Bár a példátlan elõretörésben külsõ okok – elsõsorban a gazdasági világválság – is szerepet játszottak, történészek azóta a modern tömegpolitika elsõ totális, minden korszerû eszközt és elemet felhasználó kampányaként elemzik a nácik mozgósÃtását. Adolf Hitlert és pártját nem az SA keretlegényei, hanem a mûvelt értelmiségiek által professzionálisan felépÃtett, gátlástalan propagandakampány tette potenciális kormánytényezõvé. Philip Gavin amerikai történész a weimari Németország utolsó öt választásáról szóló tanulmányában azt vizsgálta, miként válhatott az NSDAP demokratikus keretek között a legerõsebb németországi párttá.
Hitler hitt magában
1928-ra Adolf Hitler legyõzte minden riválisát a náci pártban, és Führerként egyszemélyben uralta az NSDAP-t. Volt azonban egy alapvetõ probléma: a párt az 1928 májusában tartott parlamenti választáson kiábrándÃtóan szerepelt. Az NSDAP mindössze 810 ezer szavazatot kapott. A 2,6 százalékos eredmény csak a kilencedik helyhez volt elég, és ez még az 1924-es eredménytõl is elmaradt. Úgy tûnt, hogy a nácik a német politika zajos, visszataszÃtó és jelentéktelen epizódszereplõi maradnak. A gazdaság kezdte kiheverni az elsõ világháborús vereség és a kÃméletlen jóvátételi terhek okozta sokkot. A berlini szÃnházakban és mulatókban felhõtlenül szórakozott a nép, amely a demokratikus választásokon rendre a szociáldemokratákat szavazta be az elsõ helyre.
Hitler azonban nem fogadta el, hogy máris leáldozott a politikai karrierje, még mielõtt egyáltalán elkezdõdhetett volna. Hitt benne, hogy eljön a pillanat, amikor akcióba lendülhet.
Amikor 1929. október 29-én a Wall Streeten kitört a tõzsdeválság, Németországban kevesen gondolták, hogy alig 10 hónap múlva a náci párt több mint 6 millió szavazattal a második legerõsebb frakcióvá válik a Reichstagban. A sikerhez az elszabadult munkanélküliség és infláció mellett egy nagyon intenzÃv, tudatos és hatékony kampányra is szükség volt. A több mint 60 milliós országban a náci pártnak alig 100 ezer tagja volt, ám ezt a nagyon fegyelmezett és fanatikus magot – köztük a pártÂhoz kapcsolódó különÃtményeket – azonnal mozgósÃtani lehetett. A pénzt német nagyiparosok adták, a társadalmi támogatást pedig a nacionalista felsõ-középosztály számos tagja biztosÃtotta a számukra. A tömegek azonban még mindig hiányoztak a nácik mögül.
Cukikampány
Hitler tudta, hogy nem képviselheti nyÃltan azokat a célokat, amelyeket néhány évvel korábban a Mein Kampfban leÃrt, és amelyekrõl a húszas években nyÃltan szónokolt a náci gyûléseken. A megtévesztõ választási propaganda kidolgozását egy magasan képzett, ám frusztrált értelmiségi párthÃvére, Joseph Goebbelsre bÃzta.
Goebbels feladata az volt, hogy a fõvárosban, Berlinben felépÃtse a náci párt új imázsát. Rajongott Hitlerért és feltétel nélkül hitt a Führer képességeiben, de tudta, hogy a német közvélemény meglehetõsen rossz véleménnyel van a nácikról, akik 1923-ban törvénytelen puccsot kÃséreltek meg, majd politikai karanténba kerültek. Az utcán és a kommunista gyûléseken verekedõ barnaingesek sem növelték a párt elfogadottságát.
Az idõ rövidsége ellenére – a rendkÃvüli választásokat júliusban Ãrták ki, és a szavazás napjáig, szeptember 14-éig alig két hónap volt hátra – Goebbels átfogó programot dolgozott ki. Repülõgépet bérelt Hitler és stábja számára, hogy naponta több helyszÃnen is kampánygyûlést tudjanak tartani. A rendezvényeket és fáklyás felvonulásokat egységesen szervezték, a középpontban a Führer állt, akit ekkor még csak párttársai neveztek Ãgy. A parlamenten kÃvüli politikust azonban csak közvetlen hÃvei ismerték személyesen.
Hitler beszédeihez a Goebbels által felkért szakemberek válogatták össze a paneleket. A szavazatok maximalizálásához arra volt szükség, hogy mindenkinek Ãgérhessen valamit: munkát a munkanélkülieknek, lehetõségeket a vállalkozóknak, a hadsereg fejlesztését a katonáknak, társadalmi harmóniát és tandÃjmentességet a diákoknak, Németország dicsõségének helyreállÃtását a háborús veteránoknak. Rendet Ãgért a káosz helyett, nemzeti egységet és közösséget a támogatóknak. Megfogadta, hogy Németország újra erõs lesz, amely nem fizeti többé a kirótt háborús jóvátételt. Korrupció helyett elszámoltatás lesz, marxizmus helyett népi eszmék – Ãgérte.
Persze itt-ott üzent a zsidóknak is, hogy megszorongatja õket, de csak a „hazaárulókat és vérszÃvókat”.
A mindenkinek mindent kampányhoz jól illett a párt teljes neve is: Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. Hitler nem foglalkozott a középpártokkal – bár ezek is jóval nagyobbak voltak a náciknál –, hanem a két nagy tömbbel, a szociáldemokrata-kommunista baloldallal és a nacionalista centrummal szemben határozta meg magát.
Se vörös, se fekete – a jövõ a nemzetiszocialistáké, hirdették a választási plakátok, amelyeket vezetõ kereskedelmi reklámszakemberek terveztek. Az eredmény meggyõzõ volt: az NSDAP törpepártból 1930 szeptemberében egyszerre a második legnagyobb párttá vált, közel 6 és félmillió szavazóval. Bár a kormányzás közelébe nem kerültek, ettõl kezdve azt hirdették magukról, hogy õk a váltópárt, amely elkergetheti a korrupt, tehetetlen politikai elitet. A hatalom felé vezetõ úton döntõ volt az 1930-as siker, de az áttörésre Hitlernek két évet még várnia kellett.
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 3 / 3: 123
#21 |
talpi
- 2014. April 06. 04:26:50
Oldal: 3 / 3: 123
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Még nem értékelték