Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Hungarycumi, zsidó módra
Megszereztük az Ángyán-listát: milyen húsból vannak a hungarikumok?
A legtöbb nagy nevû hazai élelmiszer-ipari cég szerepel azon a listán, amelyet Orbán Viktor kérésére készített a földmûvelési tárca a külföldrõl beszerzett húst feldolgozó vállalatokról. A piaci szereplõk által csak „feketelistának” nevezett jegyzék szerint még a hungarikumokat gyártó Pick és a gyulai kombinát is importál. Ám a cégek szerint a lista félrevezetõ, hiszen az évente feldolgozott 4,5 millió és a rendelkezésre álló hazai 3 millió sertés közötti lyukat csakis behozatallal lehet betömni. Ellenkezõ esetben nagy múltú magyar cégeknek vissza kellene vonulniuk az európai piacaikról, gyárakat kéne bezárniuk.
„A magyar agrárium 2011-ben jól teljesített a világpiacon” – mondta a vidékfejlesztési miniszter, amikor csütörtökön felavatta a McDonald's-nak szállító, az amerikai tulajdonú, bábolnai székhelyû OSI Food Solutions új csirkefeldolgozóját. Fazekas Sándor úgy vett részt az avató ünnepségen, hogy tudhatta: a bábolnai cég elõkelõ helyen szerepel azon a "feketelistán", melyet a az általa vezetett tárca készített. Az OSI Food ugyanis a minisztérium tavalyi felmérése szerint a feldolgozandó baromfit 100 százalékban importálta, tavaly egyáltalán nem voltak magyar tenyésztõk a beszállítói között (a McDonald's-nak szállító cég cáfolatát, a Mitõl magyar a hús? címû keretes írásunkban olvashatja - a szerk.). A hvg.hu birtokába jutott listán 136 vállalkozás szerepel, többek között a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó Pick Szeged Zrt., a Gyulai Húskombinát Zrt., a sárvári SáGa Foods, a kaposvári Kometa vagy a felvágottait Magyar termék feliratú csomagolással árusító Surjányi Hús Kft.
Ángyán József a hvg.hu-nak adott június 20-i interjújában beszélt arról, hogy 2011 elsõ hónapjaiban a schleswig-holsteini dioxinbotrány idején a minisztérium megvizsgálta, milyen nyersanyagokat hoz be Németországból a magyarországi élelmiszeripar, azaz a hazai élelmiszerekbe kerülhetett-e a veszélyes anyagból. A volt földmûvelési államtitkár azt állította, hogy Orbán Viktor is látta ezt a listát, sõt szerinte akkor a kormányfõ arra is rákérdezett: lehetséges-e, hogy magyar tõkeérdekeltségû húsipari cégek a hungarikumokat nem magyar alapanyagból állítják elõ. LMP-s politikusok az interjú megjelenése után felszólították a kormányfõt, hozza nyilvánosságra a listát, mire Havasi Bertalan, a kormányfõ sajtófõnöke egy hete szerdán azt nyilatkozta, hogy azt Ángyántól kérjék el, mert õ készítette.
A hvg.hu birtokába jutott minisztériumi jegyzék a Külföldrõl érkezõ húsok aránya a magyar húsipari cégek készítményeiben címet viseli. A lista megyei bontásban, gyártelep és székhely alapján gyûjti a vállalkozásokat. Külön feltünteti, hogy hány százalék a vállalatok termékeiben az importból származó alapanyag és ezen belül hány százalék a német eredetû behozatal. A listán szereplõ, a hvg.hu által megkeresett cégek szerint a jegyzék önmagában a valódi probléma okait nem tárja fel: a vállalati vezetõk azt nyilatkozták, bár próbálnak megfelelni a magyarországi közhangulatnak, hogy csak magyar alapanyagokból dolgozzanak, de ha ezt megtennék, akkor vissza kéne fogniuk a termelésüket. A hazai állattenyésztés ugyanis szerintük képtelen kielégíteni a jelentõs exportot bonyolító feldolgozóipar igényeit.
„Le kell ülni az urakkal”
„Valószínûleg azért nem került még ez a lista nyilvánosságra, mert az nem egy jó tárgyalási pozíció, ha elõre kiterítek minden kártyát. Vagyis tárgyalni kell, hogy ez megváltozzon” – mondta Ángyán, miért nem tette közzé eddig a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a jegyzéket. A volt államtitkár – aki januárban azért mondott le, mert helytelenítette az állami földekre kiírt pályázatok elbírálását, amiket szerinte „oligarchák”, „egy maffiahálózat” nyert el – szerint Orbán Viktor a lista megtekintése után azt javasolta: „le kell ülni az urakkal, és erre a helyzetre megoldást kell találni, ezt a problémát közösen kell megoldani”.
Csányi Sándor az érdekeltségébe tartozó Pick-üzemben
Fotó: Horváth Szabolcs
Szerettük volna megtudni, hogy milyen módszerekkel, ki készítette és milyen céllal a Vidékfejlesztési Minisztériumban a listát, ahogy azt is, eddig miért nem hozták nyilvánosságra. A VM válaszlevelében viszont mindössze annyit közölt, hogy „a tárca és a háttérintézményei számtalan háttéranyagot készítenek. A tanulmányok a kormány-elõterjesztésekhez nyújtanak segítséget, a kormánydöntéseket készítik elõ”. A tárca nem cáfolta a jegyzék meglétét, de arról nem adott tájékoztatást, hogy pontosan ki készítette. Ángyán a hvg.hu-s interjújában Kardeván Endre élelmiszerlánc-biztonságért felelõs államtitkárságát jelölte meg készítõként. Viszont a miniszterelnök sajtófõnöke azt mondta, Ángyán állította össze, tõle lehet elkérni, „a kormány nem tart vissza semmit”. A januárban lemondott államtitkár szerint viszont épphogy a miniszterelnök kérte a VM-et – és ezen belül Kardevánt –, „állítsa össze a listát, hogy lássuk: mibõl is dolgoznak ezek a cégek”. A minisztérium arra a kérdésünkre sem válaszolt, hogy a vizsgálatnak lettek-e következményei.
Mivel a parlamentben ellenszavazat nélkül áprilisban elfogadott hungarikumtörvény csak július 1-jén lép hatályba – ráadásul a védendõ magyar értékek listáját csak azt követõen állítják össze –, jelenleg egy 2008-as országgyûlési határozat foglalkozik a hungarikumok védelmével. A határozat a Hagyományok – Ízek – Régiók (HÍR) program keretében még az elsõ Orbán-kormány idején összegyûjtött 309-es listát tekinti a hungarikumok jegyzékének, ebbõl 11 termék élvez nemzeti oltalmat. Ezek közé tartozik a szegedi téliszalámi, a gyulai és a csabai kolbász – az elõállítóik kérhetnek HÍR-védjegyet a termékeikre. Mind a három termékfajtát Magyarország földrajzi árujelzõi oltalom alá helyezte az Európai Bizottság DOOR-programjában: ezeket a speciális termékeket csak azok gyárthatják, akik betartják a szigorú elõállítási szabályokat.
A birtokunkba került listán többek között szerepel öt üzemegységével a Pick Zrt., illetve a Gyulai Húskombinát Zrt. is. A jegyzék szerint a Pick-szalámit is gyártó szegedi gyár 52 százalékban importál húst, 40 százaléknyit Németországból többek között vágott, illetve hûtött formában is. A gyulai kombinát 32 százaléknyi alapanyagot hoz be, aminek 43 százaléka származott 2011 elején Németországból. Többek között ez a két cég gyártott, illetve gyárt európai és nemzeti oltalom alatt álló szalámit, kolbászt.
„Verték az asztalt”
A dioxinbotrány 2011 januárjában robbant ki, amikor kiderült, egy schleswig-holsteini tápkeverõ üzemben hónapokon át ipari célra szánt, dioxint tartalmazó zsiradék került állati takarmányokba, amelybõl több ezer németországi állattenyésztõ telepre szállított a cég. A magyar fõállatorvos januárban február 28-ig korlátozást rendelt el a Németországból származó sertéshúsra és húskészítményekre. Bár a birtokunkban jutott listán nem szerepel dátum, a jegyzék a moratórium idõszakában keletkezhetett. „Meglepõ módon nem a németek, hanem az egyik legnagyobb magyar húsos érdekeltség verte az asztalt a minisztériumban, hogy függesszük ezt fel” – beszélt a listakészítés elõzményeirõl Ángyán.
A moratórium alatt egyetlen magyar cégrõl sem bizonyosodott be, hogy dioxinos alapanyagot importált volna, ezért a korlátozást hamar feloldották. A kérdésünkre, hogyan ellenõrzi a minisztérium, illetve az állami szervek az alapanyag-feldolgozást, hogyan garantálják a minõségbiztosítást – többek között azt, hogy a cégek megfelelnek-e a HÍD-védjegy elõírásainak –, a tárca válaszlevelében csak ennyit írt: „a magyar élelmiszergyártó cégeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a jogszabályi elõírások alapján ellenõrzi”.
„Rászorulunk az importra”
„Igen, kerülhet egyes Pick Szeged Zrt. által elõállított hentesáru-termékekbe import-, illetve német hús. Mert mindent felvásárolunk Magyarországról, amit csak lehet, mégsem elég, azt pedig senki sem várhatja, hogy a Pick leépítse a kapacitásait, veszítsen piacot és kevesebbet termeljen csak azért, mert itthon nem található megfelelõ mennyiségû alapanyag” – mondta a hvg.hu-nak Éder Tamás, a szegedi céget is magába foglaló Bonafarm-csoport vállalati kapcsolatokért felelõs igazgatója.
Érlelik a Pick-szalámit - a recept titkos
Fotó: Horváth Szabolcs
Éder szerint a cégcsoport igyekszik a termelést az alapanyag-elõállítástól a gyártásig összefogni, így a Bonafarm-csoport saját telepein és több mint 100 kis- és közepes méretû tenyésztõ partnere segítségével évente 350 ezer sertést állít elõ, amihez jön még 50-100 ezer hazai piacról vett nagy súlyú sertés, de még így is importra szorulnak. Éder szerint a Bonafarm-csoport folyamatosan növeli az általa koordinált gazdasági integráció tenyésztési kapacitásait, de még így sem tudja biztonságosan fedezni a Pick alapanyag-szükségletét. A Pick 2011-es beszámolója szerint a vállalat tavaly 6,2 milliárd forintnyi anyagot importált Németországból, 1,3 milliárdot Spanyolországból, 1,1 milliárdot Lengyelországból. 2010-hez képest mindhárom országból nõtt a cég importja (a beszámolókból nem derül ki, hogy az anyagbeszerzésen belül mennyi a hús- és sertésbehozatal).
Az európai DOOR-lista termékleírása a szegedi szaláminál kiköti, hogy az alapanyagnak kizárólag Magyarországról kell származnia, sõt öt alföldi megyét jelöl meg származási helyként (azt is kikötve, hogy a disznóknak nemcsak itt kell felnõniük, de ezekben a megyékben kell megszületniük is). Csak az a cég állíthat elõ „szegedi szalámi” elnevezésû terméket, aki ezt az elõírást betartja. A gyulai és a csabai kolbásznál megengedõbb a leírás, ezeknél a termékeknél már nem kikötés a hazai alapanyag, csak az elõállítás módját és technológiáját szabályozzák. „A Pick által elõállított, hungarikum kategóriájába sorolt téliszalámihoz megfelelõ mennyiségû magyar alapanyag van, így ezt a terméket magyar koca és nehézsúlyú sertés húsából készítjük” – állította Éder Tamás.
„A cégünk által termelt hunkarikumokba kizárólag visszakövethetõ származású magyar koca kerül. De nemcsak csabait és gyulait gyártunk, hanem felvágottat, májast is” – nyilatkozta a hvg.hu-nak a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója. Ruck János szerint a vállalatuk évente 4 ezer tonna májast állít elõ, amihez „fizikailag nem áll rendelkezésre elég sertésmáj Magyarországon”. A vezérigazgató azt mondta, az egyre növekvõ élelmiszer-kereslet miatt az egész világon általános hiány van a húsalapanyagokból, a növekvõ keresletnek pedig a hazai ipari termelés igyekszik megfelelni, de akkor importálnia kell a nyersanyagot. Ruck szerint amennyiben a kombinát mindent felvásárol, amit a hazai piacon elér, akkor is csak az igényeik 70-80 százalékát tudják kielégíteni.
Éder Tamás - aki Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke is egyben - azt mondta, ha a magyarországi élelmiszeripar kizárólag magyar disznóhúsból dolgozna, akkor képtelen lenne a hazai és a külföldi keresletet kielégíteni, le kéne építenie, üzemeket, gyárakat kellene bezárnia. „Évente 4-4,5 millió sertést vág az ipar, aminek 10-20 százaléka származik importból. A magyar húsipar még megõrzött piacai ugyanakkor ennél is több alapanyagot igényelnek. Összességében úgy becsüljük, hogy a magyar húsipar meglévõ piacainak kielégítéséhez szükséges alapanyagnak közel harmadát importból kell beszerezni, mert itthon nincs elég sertés. Rászorulunk az importra” – mondta Éder. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2011 végén Magyarországon 3 millió disznó volt, amibõl mindössze 873 ezret tartottak a kabinet által a kormányprogramban névlegesen favorizált egyéni gazdaságok, tehát a gazdaságból hiányzik 1,5 millió sertés.
Ezt a vidékfejlesztési miniszter is elismerte tavaly. Az egyik fideszes képviselõ Mit tud tenni a szaktárca a hazai sertéstartók védelme érdekében? címmel intézet kérdést 2011 februárjában a parlamentben Fazekas Sándorhoz, mire a tárcavezetõ kijelentette, a legfõbb probléma, hogy „jelenleg a hazai árualap-kínálat nem fedezi a feldolgozói igényeket”.
Mitõl magyar a hús?
„Mi az, hogy magyar? Vállalom: jelentõs az importunk, mert nem tudok mást tenni. Azért megyek ki külföldre alapanyagért, mert jó minõségû, nagy tételben jutok hozzá jó áron. A recept, a gyár, a munkások viszont magyarok” – mondta Tóth János Tibor Surjányi Hús Kft. igazgató-tulajdonosa. A cégvezetõ arra a kérdésünkre reagált, hogy miért forgalmazza Magyar termék feliratú csomagolásban a vállalkozása a termékeit, ha jelentõs tételben importál. A VM listáján ugyanis Surjányi Hús Kft. 77 százalékos behozatallal szerepel, a jegyzéken szintén feltûnõ, a kolbászokat, felvágottakat elõállító Alföldi-Hús Zrt. (75 százalékos behozatallal) pedig szintén Tóth érdekeltségébe tartozik. A cégvezetõ vitatta a listán szereplõ számokat, és azt mondta, jelentõs ugyan a cégeinél az import aránya, de biztosan nem 75-77 százalék.
A jegyzék szerint 80 százalékos importú, egymilliárdos árbevételû Jumbó-Hús Kft. szintén piros-fehér-zöldbe csomagolja a termékeit. „Egyetlen termékre sincs ráírva, hogy kizárólag magyar alapanyagokból készül, ráadásul az import nem törvénytelen, a minõséget sem rontja” – mondta a hvg.hu-nak a vállalkozás ügyvezetõ-tulajdonosa, arra a kérdésre válaszolva, hogy miért ilyen csomagolásban árusítják a termékeiket, ha az alapanyagot importálják. Hajdics Attila vitatja a listán szereplõ 80 százalékot, szerinte ez legfeljebb 70 százalék. Szerinte nincs ma Magyarországon olyan daraboló üzem, ahol jó minõségû, jó árú alapanyagot lehet venni.
A SáGa Foods kommunikációját ellátó PR-ügynökség a hvg.hu-hoz eljutatott levelében azt írta, a SáGa hoz be az országba pulykacsibét, de a szárnyasokat Magyarországon nevelik magyar gabonával. A cég szerint a Magyarországra kerülõ termékeik 10-15 százalékában van import, a többi behozatalt a feldolgozás után újra ki is viszik. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a cég szerint a külföldi megrendelõ sokszor megszabja, hogy milyen forrásból származó alapanyagból kell elõállítani az adott terméket. (A vállalat egy Hollandiában bejegyzett angol társaság tuajdonában van.)
A listán 33 százalékos importtal szereplõ Kometa 99 Kft. marketingigazgatója, Bódi Krisztina a hvg.hu-val azt közölte, a cég arra törekszik, hogy termékeit 100 százalékosan magyar alapanyagokból állítsa elõ, de „vannak olyan pillanatok, amikor ezt importból pótolni kell, mert nincs elég hús a piacon”. A kaposvári vállalkozás ezért a helyi egyetemmel idén elindította a Dél-dunántúli Regionális Sertésprogramot a partnereinek, hogy jó genetikai állományú – dán fajtájú – sertéseket tenyésszenek, és garantálja, hogy a végén átveszi a disznókat.
Cikkünk megjelenése után az OSI Food levélben fordult a hvg.hu-hoz melyben cáfolta a minisztérium listáján szereplõ adatot, mely szerint a cég 2011 elején 100 százalékos importból fedezte a nyeranyagszükségleteit. A cég azt írta: 2011-ben vásárolt csirkehús 55,4 százalékát belföldrõl származó alapanyag, 44,6 százalékát import tette ki. A cég szerint az import jelentõs része olyan speciális, kalibrált (súlyában, méretében pontos elõírást követõ) nyersanyag volt, amely Magyarországon az elvárt mennyiségben nem szerezhetõ be. Levelükben az szerepel, ha „ezt a speciális import nyersanyagot nem vesszük figyelembe, akkor a belföldi arány a beszerzésben 94 százalék”.
Nincs elég disznó, nincs elég hazai vásárló
„Még ha többet is fizetnének a vállalatok a magyar sertésért – ami tovább növelné a boltokba kerülõ hazai áru árát és rontaná a magyar húsipari termékek versenyképességét –, akkor sem tudnák az igényeiket rövid távon itthonról kielégíteni” – mondta a Hússzövetség elnöke. (Egyébként a Magyar Húsiparosok Szövetségének több tagja szerepel a listán.) A külföldi sertéshús lényegesen nem olcsóbb a hazainál. A minisztérium háttérszervezete, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) júniusi tanulmánya szerint a hazai termelésbõl származó sertés ára nagyjából azonos a frankfurti árutõzsde áraival.
Ebbõl kéne még 1,5 millió
Fotó: HVG Archív
A hazai tenyésztõk maguk sem törekednek arra, hogy kizárólag magyarországi feldolgozóknak adják el az árujukat. Az AKI egy, az év elején született jelentése szerint 2011-ben 12 százalékkal nõtt az elõzõ évhez képest az élõ sertés exportja, a hûtött alapanyagból pedig 158 ezer tonna került külföldre – a tenyésztõk követték a piaci keresletet: Románia és Szlovákia volt a célország. Bár élõ sertésbõl továbbra is nettó importõrök vagyunk (többet hozunk be, mint amennyit kiviszünk), félig feldolgozott húsból, illetve a kivitt termékek árértékét tekintve kolbászból és téliszalámiból nettó exportõrök vagyunk. (Az AKI szerint élõsertés-importunk Hollandiából, Németországból, Csehországból és Lengyelországból érkezett.)
Tavaly szalámiból, kolbászból 13 millió euróval többet exportáltunk, mint amennyit behoztunk. Ruck János szerint ha a magyar sertésállományhoz igazítanák a termelési kapacitásaikat, akkor az export jelentõsen visszaesne: a magyar élelmiszeriparnak piacokról kéne lemondania. A gyulai kombinát vezetõje szerint a válság begyûrûzése óta 20 százalékkal estek vissza az eladások Magyarországon, a fogyasztók az olcsóbb – gyakran importból származó – termékek felé fordultak. Viszont a gyulait, a csabait, illetve a téliszalámit a szigorú elõállítási szabályok, a 29 százalékos nyersanyagár-emelkedés miatt Ruck szerint nem lehet olcsóbban adni, így a legnagyobb cégek esetében marad az export. A Kometa marketingigazgatója, Bódi Krisztina szerint az általuk tapasztalt 25-30 százalékos alapanyagár-emelkedést legfeljebb 10 százalékos termékáremeléssel tudták ellensúlyozni, mert szerinte többet nem bír el a hazai piac.
A nagyobb – a listán is szereplõ – cégek tavaly így is veszteségesek voltak. A Pick Szeged Zrt. a 2010-es 82 milliós nyereség után az igazságügyi tárca elektronikus cégnyilvántartása szerint tavaly 2,7 milliárdnyi vesztességet halmozott fel. A Gyulai Húskombinát Zrt. évek óta veszteséges – ezért négy éven belül másodszor folyamodott állami mentõövért –, 2010-ben 486 millió, 2011-ben 309 millió mínusszal zárt. Szintén nincs jó helyzetben a SáGa Foods sem: 2010-ben 25 milliárdos árbevétel mellett 903, idén 387 milliós mínusszal zárta az évet. (A Gyulai Húskombinát Zrt. ügyében kirobbant politikai botrányról, Lázár János lobbiszerepérõl itt olvashat részletesebben.)
Beköszönt az EU
A hvg.hu által megkeresett cégvezetõk egybehangzóan az uniós csatlakozást nevezték meg mint vízválasztót a hazai termelésben. A határok és a vámok végleges eltûnése nagy lökést adott a piacnak és az exportnak, ugyanakkor a magyar sertéstenyésztõk nem voltak felkészülve az átállásra, drasztikusan visszaesett a tenyésztés.
Éder szerint – aki 2001 és 2002 között elõbb helyettes, majd közigazgatási államtitkárként dolgozott a minisztériumban – a rendszerváltáskor a hazai húsipar kapacitása 8-10 millió sertés fogadására volt ráállva, ami késõbb nem csökkent olyan ütemben, mint amilyen gyors volt az állatállomány leépülése. A KSH szerint 1995 és 2003 között még évente 4,8-5 millió disznó volt az országban (ennek fele még az egyéni gazdaságokban), de az állomány rögtön a csatlakozás idején csökkenésnek indult, 2008-ban már csak 3,3 millió hazai sertés volt Magyarországon.
Vágás a gyulai kombinátban - kivéreztetik
Fotó: Horváth Szabolcs
A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke azt mondta, a 2004-es csatlakozáskor derült ki, hogy a sertéstenyésztés súlyos versenyképességi problémákkal küzd. Az EU-s elõírásoknak megfelelõen hirtelen leépültek a korábbi állami, (így az export-) támogatások, megszûnt az árszabályozás, és a vámok eltûnése után megjelentek az olcsóbb külföldi áruk, tenyésztõk. Magyarországnál a cseh és a lengyel tenyésztõk is versenyképesebbek: húsimportunk egy jelentõs része a KSH adatai szerint tõlük származik.
Ugyanakkor az uniós támogatási rendszer inkább a növénytermesztésnek kedvez, sok termelõ, gazdálkodó inkább erre koncentrált és az állattenyésztést visszafogta. Az AKI 2012-es jelentése szerint a tavalyi 18 százalékos mezõgazdasági export-növekedést elsõsorban a gabonafélék kivitelének köszönhetjük.
Egy koca, egy porta
„Hazánk az elmúlt hónapokban az EU különbözõ fórumian támogatta, valamint további javaslatokat fogalmazott meg az export-visszatérítések alkalmazásával kapcsolatban a friss, hûtött és fagyasztott sertéshúsok esetében is. Az Európai Bizottság eddig minden esetben elutasította az export-visszatérítések alkalmazására tett javaslatokat. Indoklásában a Bizottság kifejtette, hogy az export jelenleg is megfelelõ szintû, és a sertéshús EU-s átlagára, valamint a világpiaci árak között nincs akkor különbség, ami az exporttámogatás újraindítását alátámasztaná” – magyarázta tavaly a parlamentben a földmûvelési miniszter, miért nem tudja érvényesíteni az érdekeit az EU-ban Magyarország.
A 2010-es kormányváltás után sem sikerült megállítani a sertésállomány csökkenését: 2010-rõl 2011-re 130 ezerrel csökkent az állomány, az elõrejelzések szerint idén 3 millió alá fog esni. A minisztérium tavaly összeállított egy intézkedési tervet a sertéságazat helyzetének javítására, amely azt célozza, hogy néhány éven belül 6 millióra emelkedjen az országban a sertések száma. A terv az „Egy koca, egy porta” nevet kapta, amit az agárszakemberek azóta többször is kritikával illettek, azt hangsúlyozva, hogy az egyéni gazdaságok nem tudnak olyan állománynövekedést elérni, mint a falvak külterületén létesítendõ, legalább több száz sertés egyidejû tartására alkalmas telepek.
Éder szerint egy 50 százalékos vágóállat-növekedést is fel tudna szívni a magyar húságazat, amennyiben az versenyképes áron kerül a piacra.
A húsipari szervezet elnöke úgy látja, a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés is sokat segítene az ágazaton, mert még mindig gyakoriak a számla nélküli feketevágások, ami követhetetlenné teszi a hús származását, rendkívüli módon zavarja a piacot és olyan elõnyöket ad az áfakerüléssel visszaélõ piaci szereplõknek, amivel a szabályosan eljáró feldolgozók nem tudnak versenyezni.
Link
A hisztéria nemzetgazdaságilag indokolt – Csányi a Pickrõl és az importról
Teljesíti a Pick a hungarikummal együtt járó elõírásokat, így a téliszalámiba kizárólag magyar hús kerül, viszont az európai oltalmat élvezõ "szegedi szalámival" együtt járó rendkívül szigorú elõállítási szabályokat a hazai sertéságazat súlyos válsága miatt nem lehet és nem is rentábilis betartani - mondta a szegedi gyárat is mûködtetõ Bonafarm Zrt. vezérigazgatója. Csányi Attila – a cégcsoportot tulajdonló Csányi Sándor bankár fia – szerint a hvg.hu által nyilvánosságra hozott minisztériumi lista a hazai agrárium válságának egyik tünete. A cégvezetõ azt mondta, „a családi gazdaság – nagyüzem” szembeállítást helytelen, mert a két fél együttmûködése nélkül szinte lehetetlen a magyar húsipar megmentése.
hvg.hu: Milyen eredetû húsból készül a Pick-szalámi?
Csányi Attila: A Pick-szalámiból van több fajta is, alapvetõen a szárazárú alapanyaga a nagy súlyú sertés. Ebbõl maximum 110 ezer kerül évente a vágóhidakra az országban, amibõl 40-50 ezret vásárol fel a Pick Szeged Zrt. A többit más szerzõdéses kötöttségekkel bíró termelõk adják, akiknek máshová „illik” eladnia a vágóállatokat, hiszen másik feldolgozóhoz kötõdnek. A hungarikumnak számító téliszalámiba és a márkás termékekbe alapvetõen magyar alapanyagot teszünk. Tekintve, hogy nincs elég nagy súlyú sertés az országban, más szárazárukba vásárolunk külföldrõl is alapanyagot. Az viszont faktum, hogy a Pick-téliszalámiba csak magyar hús kerül, mert ennyi nagy súlyú sertés azért van az országban.
hvg.hu. Mi van akkor, ha az exportigények vagy akár a hazai kereslet annyira megnõ, hogy ennél jóval több téliszalámit kellene gyártania a cégnek?
Cs. A.: Elsõ lépésben megpróbálnánk több sertést vásárolni idehaza. Ha ez mégsem sikerülne, akkor megpróbálnánk az exportra szánt termékeket importhússal kiegészíteni, de arra ügyelnénk, hogy a magyar piacra magyar sertésbõl készült szalámi kerüljön.
hvg.hu: Nem mondja, hogy már a hús ledarálásánál és bélbetöltésénél tudják, melyik rúd szalámi kerül kivitelre, és melyik a magyar szupermarketbe?
Cs. A.: A modern vállalatirányítási rendszerek, szoftverek korában ez nem okoz gondot. Egyébként az élelmiszer-biztonsági szabályok alapján is kötelesek vagyunk nyomon követési rendszert mûködtetni. Minden egyes termékrõl tudnunk kell, hogy milyen húsok kerültek bele. Amúgy a mai gazdasági viszonyok között sajnos nem releváns kérdés, mert a hazai kereslet csökken, és még az export sem növekszik olyan mértékben, hogy ilyen lépésre kényszerüljünk.
Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: A magyar piac igényei mennyire befolyásolják, hogy milyen – adott esetben olcsóbb – alapanyagokat használ fel a Pick?
Cs. A.: Az nem úgy van, hogy külföldrõl vesszük a rossz minõségû, és Magyarországról a kiugró minõségû alapanyagot. Most, hogy a tavalyi minisztériumi lista nyilvánosságra került, az importot úgy emlegetik, mintha ördögtõl való dolog lenne. Ez helytelen megközelítés, mert ha valamibõl itthon nincs elég, akkor venni kell máshonnan, és ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a másutt vásárolt hús rosszabb minõségû lenne, mint a magyar. Nem azért vásárolunk külföldrõl, mert az olcsóbb. Ez nem az ukrán cigaretta esete. Alacsonyabb önköltségû terméket magyar húsból és import sertésbõl is elõ lehet állítani. Márka- és termékspecifikus, hogy milyen árú termékhez milyen költségszerkezetet használunk.
hvg.hu: A Pick-szalámi azonos az Európai Bizottságnál levédett szegedi téliszalámival? Ezt gyártja a cégük?
Cs. A.: Kezdjük ott, hogy mi hungarikumot gyártunk, viszont ez nem azonos azzal a szegedi téli szalámival, ami földrajzi eredetvédelem alatt áll azon a bizonyos európai listán. Ez az eredetvédelem nagyon szigorú elõállítási szabályokat határoz meg, amelyek betartásával mi most csak nagyon kis mennyiséget tudnánk elõállítani, mivel az eredetvédettségben meghatározott régióban nincs megfelelõ mennyiségû alapanyag.
hvg.hu: Akkor ki gyártja az eredetei szegedi téliszalámit?
Cs. A.: Én nem tudok arról, hogy ezt a terméket bárki gyártaná Szegeden, mert a szigorú szabályok az alapanyag-feltételeken túl még azt is meghatározzák, hogy ezt a terméket csakis a város közigazgatási határain belül kell elõállítani.
hvg.hu: Még nagyon drága kulináriaként, ritka ínyencségként sem érdemes gyártani?
Cs. A.: A szegedi téliszalámi és a Pick-téliszalámi között – ha az elõbbi gyártanánk –, nem lenne olyan nagy különbség, ami ezt a hatalmas költségkülönbséget indokolttá tenné. És ez az árkülönbség csakis az alapanyagokra vonatkozó elõírások miatt lenne nagy. A földrajzi eredetvédelem elõírásai ugyanis leszögezik, hogy a nagy súlyú sertéseket csakis öt dél-magyarországi megyébõl lehetne felvásárolni kistermelõktõl, sõt még azt is kiköti, hogy a malacoknak ebben az öt megyében kell születniük. Márpedig ebben a régióban nincs kellõ számú, ennek az elõírásnak megfelelõ nagy súlyú sertés, amibõl rentábilis lenne a szegedi téliszalámi elõállítása. Ugyanakkor a Pick-szalámi csak abban különbözik a szegeditõl, hogy a sertések nemcsak ebbõl az öt megyébõl vannak, és nemcsak kistermelõktõl vesszük a sertéseket, hanem mondjuk magunk tenyésztjük nagyüzemi módszerekkel. Ezért is reménykedünk, hogy a sertésállomány növelésére vonatkozó kormányzati tervek valóra válnak, mert a több sertés normális esetben nagyobb kocaszámot is kell, hogy jelentsen, ami nekünk elemi érdekünk.
Mi hungarikumot gyártunk, viszont ez nem azonos a szegedi téliszalámival.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: Már az általános iskolás földrajztankönyvek az éghajlati adottságaik miatt Magyarország éléskamrájának nevezik az alföldi megyéket. Hogy létezik, hogy az ottani termelõk mégsem tudják a kellõ számú disznót felnevelni?
Cs. A.: Tény, hogy évek óta folyamatosan csökken a sertésállomány. A rendszerváltáskori 8 millióról mára leesett 3 millióra. Ez elsõsorban azért következett be, mert a hazai állattenyésztõk jelentõs része veszteségesen termel, egy idõ után nem éri meg nekik a tevékenység fenntartása. Ennek lehet méretgazdaságossági és lehet hatékonysági oka. A méretgazdaságossági problémákat jól jelzi, hogy az állománycsökkenés a kistermelõknél lényegesen nagyobb mértékû volt, mint a nagyobb gazdaságokban. A hatékonyság hiányát fõleg a múltban kell keresni: az elmúlt évtizedben kevés volt a beruházás, nem volt kielégítõ a szakképzés, és a hazai sertéstartás technológiája sem igazán kielégítõ, magyarán szólva a nálunk hagyományosan tartott sertések naturális mutatói (például a születõ malacok száma – a szerk.) elmaradnak a legfontosabb versenytársainkétól.
hvg.hu: A tavalyi évre vonatkozó Pick-beszámolóban az olvasható, hogy 1,1 milliárddal ugrott meg a cég németországi anyagbeszerzése, ráadásul a lista szerint fõleg hûtött, fagyasztott húst hoztak be. A 2011-es dioxinbotrány után a német termelõk – akik az ottani szabályok szerint legfeljebb fél évig tarthatják hûtõházban a húsukat – igyekeztek szabadulni az árujuktól, ezért olcsón kínálták. Önök is bevásároltak az akciós húsból?
Cs. A.: Ez egy városi legenda a magyar sertéstenyésztõk körében. Az Európai Unióban a fagyasztott sertés felhasználására vonatkozóan nincsenek tagállamonként eltérõ szabályok, tehát ez az állítólagos féléves német elõírás sem létezik. Az történt, hogy tavaly az élõ sertés importja szignifikánsan csökkent, a húsbehozatal viszont nõtt, ez történt a Pick esetében is. Ez a jelenség az árfolyammozgást követi: ha a forint gyengül, akkor inkább a vágóhídról kikerült húst éri meg megvenni, mert az élõ sertés minden egyes részét nem használjuk fel, ami viszont az árfolyamgyengülés idején drágul.
hvg.hu: Ha az importkényszer egy gazdasági adottság eredménye – nincs elég magyar sertés –, ráadásul a vevõ is az olcsóbb termékeket keresi, akkor miért ilyen nagy a hisztéria? Legutóbb a minisztérium azon vitatkozott a kereskedõkkel, hogy le kell-e szedni a külföldi sajtókat a polcokról.
Cs. A.: Mi a minõséget attól függetlenül garantáljuk, hogy honnan való a termékbe került hús. Ha a vevõ ezt a minõséget keresi, akkor az általunk kínált kosárban meg is találja. Tehát a hisztéria inkább nemzetgazdasági, stratégiai szempontból indokolt, élelmiszer-biztonsági szempontból nem az. Az viszont már nemzetgazdasági cél, hogy a polcokra kerülõ áruk minél nagyobb hányadát állítsuk elõ itthon, magyar alapanyagokból. Persze azt is mondhatnám, hogy egy nagyobb feldolgozó cégnek – amelyik még nem is gyárt hungarikumot – nem kényszer a hazai sertéstenyésztés megmentése, hiszen ez a lista is azt mutatja, hogy az alapanyagot külföldrõl is meg lehet venni. Magyarország egyes számítások szerint 20 millió fõt lenne képes ellátni élelmiszerrel, és például a gabonatermesztéssel (és exporttal) nem is állunk rosszul. De el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e a gabonát exportálni, majd bõrbe töltve visszahozni? Mert a közbeni hozzáadott érték kint csapódik le, ott teremt munkahelyet, profitot, adót. Közben viszont mi magunk is képesek vagyunk erre, van fejlett élelmiszeriparunk, ami ráadásul közel is van az alapanyag termelõihez.
hvg.hu: Jobban megéri önöknek külföldrõl behozni a versenyképes német, lengyel, spanyol gazdák által elõállított húst, mint itthon a fejlesztésekkel, beruházásokkal kínlódni?
Cs. A.: Itthoni termelés esetén, ahol követhetõ a teljes integrációs lánc, ott jobban kontrollálható a minõség, hosszú távon biztosított az alapanyag-ellátás és itthon marad a hozzáadott érték is. Külföldi vásárlás esetén a devizaárfolyam-ingadozások miatt ugyanakkor a folyamatos kereskedés, a ki-behozatal veszélyeket rejt, veszteségeket teremthet. Nekünk is jobb, ha a közelünkben van az alapanyagbázis, jobban tudjuk a minõséget garantálni.
A hisztéria inkább nemzetgazdasági szempontból indokolt.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: Mit gondol, ha a boltba betérve azt látja, hogy egy lengyel vagy egy szlovák szalámi árban, esetleg minõségben veri a Pick-termékeket?
Cs. A.: Szerencsére a minõséget illetõen ilyennel még nem találkoztam. Az árakat illetõen pedig irigykednék a hatékonyságukra, hogy az adott minõségû terméket olcsóbban meg tudják csinálni. Akkor úgy érezném, vissza kell jönnöm az irodába, nincs hétvégi balatoni pihenés, mert meg kell néznem, mi min tudunk változtatni, hogyan tudjuk behozni a lemaradást.
hvg.hu: Ennek fényében mit gondolnak arról, hogy tavaly kilistázta önöket is a minisztérium? Ráadásul a volt államtitkár szerint ezt a jegyzéket a kormányfõ rendelte be, hogy lássa, ki milyen húsból dolgozik.
Cs. A.: Ez a lista nem feketelista, csak kiemeli az egyik tünetét a magyar mezõgazdaság és feldolgozóipar jelenlegi válságnak. Legalább felhívja a figyelmet arra, hogy sürgõsen tenni kell valamit. Ezt mi már számtalan alkalommal jeleztük, és ne vegye szerénytelenségnek, de példát is mutattunk a fejlesztéseinkkel: a tenyésztõk és a feldolgozó integrációjával megmutattuk, hogyan lehetne nemzetgazdasági szinten kezelni a kérdést.
hvg.hu: Minek köszönhetõ, hogy az EU-hoz velünk együtt csatlakozó tagállamok tenyésztõi sokszor sikeresebbek?
Cs. A.: Európában a nagyobb sertéstenyésztéssel bíró országokban évrõl évre növekszik a sertésállomány. Magyarország jelenleg a maga sertésállományával jó, ha 1,5-2 százalékos szereplõje az európai piacnak, ráadásul nagyon közel vagyunk a legnagyobb szereplõhöz, Németországhoz. Azt nem mondanám, hogy a sertéságazat halálra van ítélve, de eltûnhet, ha nagyon sokáig nem foglalkozunk érdemben vele. Egyébként azért maradunk el a többi tagállamtól, mert a csatlakozás elõtt az egymást követõ kormányok támogatáspolitikája és az akkori szabályozás tévútra terelte, lényegében becsapta a húságazat szereplõit. Ugyanis olyan módszereket alkalmazott – ár- és jövedelem-kiegészítés, exporttámogatás –, melyeket az EU-ban nem használtak. Ezek fedték el a valóságot: a magyar gazdák azt gondolhatták, hogy versenyképesek, holott csak a támogatások miatt voltak azok, de 2004-ben eljött az igazság pillanata, a határok kinyílása után beköszöntött a valódi verseny.
hvg.hu: Nem bosszantja önöket, hogy a politikai elit a dioxinbotrány apropóján figyel fel arra, hogy exportra szorulunk, és 2003 óta eltûnt 2 millió sertés a rendszerbõl? Mit rontott el a gazdaságpolitika, a vidékfejlesztés az EU-s csatlakozás óta?
Cs. A.: Már rég folyik errõl egy párbeszéd a szakmán belül, tehát az túlzás, hogy most döbbent rá erre a döntéshozó. Bár még új vagyok a szakmában, de annyit én is látok, hogy korábban fõleg jövedelem- és árkiegészítési szakmai programok futottak. Ezek fõleg társadalompolitikai irányultságúak, nem beruházás és fejlesztéspártiak voltak, nem feltétlenül a hatékonyságot, a versenyképesség fejlesztését tartották szem elõtt. Az a gond, hogy a rövidesen záruló hétéves uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló vidékfejlesztési és mezõgazdasági támogatások nagy részét ismét a növénytermesztésre fordítottuk.
Jól mutat, hogy milyen sokat fizettek ki a gazdáknak.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
A rövid távú politikai céloknak ez felelt meg, mert gyorsan ki lehet pörgetni, jól mutat, hogy milyen sokat fizettek ki a gazdáknak. Amikor pedig az állattenyésztésre rátért volna a döntéshozó, akkor beütött a gazdasági válság. Így azok, akik az állattenyésztés fejlesztésén gondolkodtak, már a hitelezési nehézségek miatt nem jutottak forrásokhoz, leálltak a beruházások. Azaz hiába van támogatási keret, kevesen jelentkeznek rá. Most a kormányzat azt nézi, hogy a korábban kiígért állattenyésztési támogatásokból mennyi ragadt bent és megpróbálja újraosztani. Nagyon fontos, hogy eközben az élelmiszeripar sem kapott érdemben beruházási támogatásokat, így ott sem alakultak ki azok az integrációk, melyek révén egy-egy feldolgozóipari cég megteremhette volna a vele szerzõdõ üzemeken, gazdákon keresztül a maga alapanyagbázisát. Most már a források 2014-ig el lettek ígérve, ezért abban reménykedünk, hogy a következõ uniós költségvetési ciklusban az állattenyésztés és az élelmiszeripar elsõbbséget élvez majd, a támogatásokat pedig ilyen, a tenyésztõket és a feldolgozókat összefogó integrációk keretében használják majd fel.
hvg.hu: Arra utal, hogy „a családi gazdaság – nagyüzem” szembenállást el kellene felejteni?
Cs. A.: Mi azt gondoljuk, az lenne a helyes, ha olyan tenyésztõk juthatnának hozzá a beruházás-fejlesztési, hatékonyságjavítási támogatásokhoz, akik hajlandóak egy ilyen integrációban részt venni. Ebben a modellben a családi gazdaság és a nagyüzem jól együtt tud mûködni. Sok mindent – malac, mûtrágya- és gyógyszerbeszerzést, könyvelést és bérszámfejtést – lehet költséghatékonyan végezni, ha ebben egy integrátor segít. Úgy gondoljuk, hogy ilyen integrációk létrehozására van szükség az ágazatban.
hvg.hu: A tavaly meghirdetett „egy porta – egy koca”, családi gazdaságokra építõ program megoldja a húsipar problémáját? Lesz belõle néhány éven belül 5-6 millió sertés?
Cs. A.: Mi alapvetõen a hatékonyságban hiszünk, és úgy gondolom, hogy nem feltétlenül az üzemméret a vízválasztó. Magas színvonalú technológiával, megfelelõ genetikával termeljenek: lehet ezt kisebb üzemméretben is csinálni, de csakis olyan felügyelt láncolatban – integrációs rendszerben – kéne mûködtetni, ahol a naturális mutatókat hozni tudják a termelõk. Aki felkel reggel, szigorúan akkor és azzal eteti a disznókat, amivel kell, betartja a technológiai útmutatásokat, akkor kis istállóban is hozni tudja majd a mutatókat.
hvg.hu: Mennyiben nehezíti a Bonafarm dolgát, hogy családneve sok egyéni gazda számára – a politikai nagyüzemellenes propagandának is köszönhetõen – szitokszó?
Cs. A.: Nem örülök neki, de nem is foglalkozom vele. Itt van 5700 család, amelyik a Bonafarm-csoporton keresztül jut biztos megélhetéshez, valamint van az a több száz integrált partner, akikkel együtt egyre jobb eredményeket érünk el. Ez az, ami fontos számomra.
hvg.hu: Hány hektárt nyert eddig a Bonafarm-csoport a zajló állami földbérlet-pályázatokon?
Cs. A.: A mi környékünkön, a régióban, ahol gazdálkodnak a cégeink még nem hirdettek pályázatokat, tehát semennyit.
hvg.hu: Olyankor mit gondolnak, amikor azt hallják, hogy titkárnõk, politikusfeleségek és mûkörmösök nyernek ezeket a pályázatokon?
Cs. A.: Nincs elég információnk az esetekrõl – például, hogy milyen terméseredményeket vállaltak –, ítélkezni nem szeretünk, így no komment.
Nem örülök neki, de nem is foglalkozom vele.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: A sertésállomány 20 éve folyamatosan csökken. Hol az a pont, amikor ez a jelenség már egy olyan hatalmas cégcsoportot, mint az utóbbi években a szektor számos szereplõjét felvásárló Bonafarmot is magával ránthat?
Csa. A.: Közgazdasági alapvetés, hogy ha egy szektorban veszteségesen termelnek, az elõbb-utóbb az egész szektort eltüntetheti. Legfeljebb azok maradhatnak életben, akik fejlesztettek, beruháztak annyit, hogy a nyugati vagy más országokhoz képest versenyképesen termeljenek. Vagy esetleg azok a cégek, amelyek olyan támogatásokban részesülnek, amelyeknek ez a támogatás lehetõvé teszi, hogy a piactól függetlenül mûködjenek. Lehet, hogy a cégcsoportunk mutatói jobbak az átlagnál, hatékonyabban termelünk, de az ágazat egésze, a hazai fizetõképes kereslet olyan állapotban van, hogy az a mi profitunkra is nagy kihatással van. Csoportszinten a sertéságazat nálunk is veszteséges.
hvg.hu: Mennyibe kerülne kizárólag házon belül biztosítania a Bonafarmnak az alapanyagokat, a sertéstenyésztést, hogy ne szoruljanak importra?
Cs. A.: A saját integrációnkban 300-350 ezer sertést állítunk elõ és vágunk, és 50-100 ezer sertést vásárolunk a piacról. Ezt minimum meg kellene duplázni. Erre készen áll a csoport és azon belül a Pick is, folyamatosan keresünk partnereket, tenyésztõket, akik bekapcsolhatók lennének ebbe az integrációba. Ez körülbelül 100 milliárdos beruházás lehet a végén. A Bonafarmnál a földek után járó területalapú támogatásokat is visszaforgatjuk a sertéstenyésztés fejlesztésére, míg a csak növénytermesztéssel foglalkozó cégek rendszerint profitként kiveszik ezt. 2001 és 2012 között a cégeinknél 21 milliárd forintnyi hosszú távú, stratégiai beruházást, fejlesztést hajtottunk végre és 29 milliárdot költöttünk pótló beruházásokra. Tegnap hagytuk jóvá például az ormánypusztai sertéstelep kivitelezési tenderét, tervbe vettük a központi kantelep építését, régóta gondolkodunk egy új vágóhíd megépítésén.
hvg.hu: Érdemes-e úgy fejleszteni egy cégnek a magyar piacon, hogy közben az ágazat egésze gondban van?
Cs. A.: Nehéz kérdés. Tény, hogy a végsõ termék ára, versenyképessége a genetikai adottságoktól a tenyésztésen keresztül a feldolgozásig ívelõ vertikum hatékonyságától függ. Ezt a vertikumot ki lehet építeni egy cégen, cégcsoporton belül, de akkor sem lehet teljesen függetlenedni az ágazat egészétõl. Minálunk csoporton belül is vannak felújított és fel nem újított istállók, így pontosan látjuk, hogy mi a hatékonysági különbség mondjuk takarmány- vagy gyógyszerfelhasználásban az egyes istállók között. Nálunk csoporton belül a növénytermesztés a profitábilis – ahogy jellemzõ ez az egész magyar mezõgazdaságra –, innen van keresztfinanszírozás, részben ebbõl álljuk a fejlesztéseket, beruházásokat. Tehát innen nézve azt tudom mondani, hogy a húságazat nem mûködhet hatékonyan Magyarországon, nem lesz versenyképes a végtermék, ha már a vertikum elején gondok vannak. Nem is mûködik jól, hiszen ezért vannak bajban a feldolgozók. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a mezõgazdasági projektek mindig hosszú megtérülésûek: hét-kilenc éven belül térül a cégcsoporton belül egy-egy beruházás.
hvg.hu: A tavalyi beszámolójukban az szerepel, hogy a Picknél 400 millióval fogták vissza a fejlesztést.
Cs. A.: Kicsi eltérés ez 2010-hez képest. Ez a szám valószínûleg a pótlólagos beruházásoknál jelent meg, ott az összeg nem minden évben ugyanannyi, ha kell egy gép, akkor megugrik, máskor visszaesik. Szó sincs arról, hogy visszafogtuk volna a beruházásokat a Picknél: épp azt tervezzük, hogy a szárazáru és a hentesáru elõállítását egy helyre vonjuk össze, azaz készülünk egy nagyszabású zöldmezõs beruházásra Szegeden.
hvg.hu: Hogy jött össze a tavalyi 2,7 milliárdos veszteség a Pick Zrt.-nél?
Cs. A.: Egyelõre egy sok telephelyes, nem elég hatékony struktúrával dolgozunk. Tehát a sertésvertikum fejlesztése után az egyik fõ feladatunk feldolgozóüzemeink további fejlesztése lesz. Másrészt a hazai kereslet sajnos nem növekedett a márkatermékek iránt. Az alapanyag-áremelkedést nem sikerült az átadási árainkba beépíteni. És a Picknek is vannak devizában felvett hitelei. Így összességében nálunk a folyamatos fejlesztések miatt még a veszteségbegyûjtés zajlik, a megtérülés még várat magára.
Rendszerint hírbe hoznak minket.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu. Pár hónapja a Világgazdaság írt arról, hogy a Bonafarm érdeklõdik a SáGa iránt, mi pedig a megrendült helyzetû Gulyai Húskombinát körüli vitákról számoltunk be. Folytatódik-e a Bonafarm terjeszkedése és ezen keresztül a piac monopolizálása?
Cs. A.: Rendszerint hírbe hoznak minket az újságok egy-egy nehéz anyagi helyzetben lévõ vetélytárssal. Abban nincs titok, hogy folyamatosan nézzük: üzemszerkezeti szempontból mit lehet tenni Magyarországon, hogy az összkereslet és az összkínálat hogyan alakul, és ez hogyan határozza meg a piacon lévõk mozgásterét, de jelenleg nincs tervbe véve semmi.
hvg.hu: Hiányzik valami a kirakóból?
Cs. A.: Ha ezt értik kirakó alatt, akkor a saját cégcsoportból nem hiányzik semmi. De ami benne van, az még egy kicsit lyukacsos, még sok dolgunk van. Ami van, azt szeretnénk növelni, fejleszteni.
hvg.hu: Felmerült-e, hogy a piacáért vesznek meg egy vetélytársat és nem azért, mert hiányzik valami a Bonafarm portfóliójából?
Cs. A.: A jelenlegi helyzetben, amikor zsugorodik a piac, ezt most nem tartom releváns kérdésnek. Sokkal fontosabb az, hogy az üzemeinket hogy lehet úgy összetolni, hogy hatékonyabban és olcsóbban lehessen ugyanezt a minõséget hozni. A jelenlegi piaci körülmények közepette most ez az igazi kihívás.
hvg.hu: Hogy látja, érdemes-e állami eszközökkel megmenteni a Gyulai Húskombinát Zrt.-t?
Cs. A.: Nemzetgazdaságilag egyetértek azzal, hogy meg kell próbálni hatékonyan üzemeltetni a gyulai céget. Ha erre valakinek van ötlete, intézkedési terve, akkor azt mondom, meg kell lépni. Ha viszont a gyulai és csabai márkák hírneve ellenére a piacon nem termel elég eredményt, akkor nem szabad elvenni a forrást olyan fejlesztésektõl, ahol viszont fenntartható lenne a termelés. Egyszóval veszteséget finanszírozni nem szabad.
Link
A legtöbb nagy nevû hazai élelmiszer-ipari cég szerepel azon a listán, amelyet Orbán Viktor kérésére készített a földmûvelési tárca a külföldrõl beszerzett húst feldolgozó vállalatokról. A piaci szereplõk által csak „feketelistának” nevezett jegyzék szerint még a hungarikumokat gyártó Pick és a gyulai kombinát is importál. Ám a cégek szerint a lista félrevezetõ, hiszen az évente feldolgozott 4,5 millió és a rendelkezésre álló hazai 3 millió sertés közötti lyukat csakis behozatallal lehet betömni. Ellenkezõ esetben nagy múltú magyar cégeknek vissza kellene vonulniuk az európai piacaikról, gyárakat kéne bezárniuk.
„A magyar agrárium 2011-ben jól teljesített a világpiacon” – mondta a vidékfejlesztési miniszter, amikor csütörtökön felavatta a McDonald's-nak szállító, az amerikai tulajdonú, bábolnai székhelyû OSI Food Solutions új csirkefeldolgozóját. Fazekas Sándor úgy vett részt az avató ünnepségen, hogy tudhatta: a bábolnai cég elõkelõ helyen szerepel azon a "feketelistán", melyet a az általa vezetett tárca készített. Az OSI Food ugyanis a minisztérium tavalyi felmérése szerint a feldolgozandó baromfit 100 százalékban importálta, tavaly egyáltalán nem voltak magyar tenyésztõk a beszállítói között (a McDonald's-nak szállító cég cáfolatát, a Mitõl magyar a hús? címû keretes írásunkban olvashatja - a szerk.). A hvg.hu birtokába jutott listán 136 vállalkozás szerepel, többek között a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó Pick Szeged Zrt., a Gyulai Húskombinát Zrt., a sárvári SáGa Foods, a kaposvári Kometa vagy a felvágottait Magyar termék feliratú csomagolással árusító Surjányi Hús Kft.
Ángyán József a hvg.hu-nak adott június 20-i interjújában beszélt arról, hogy 2011 elsõ hónapjaiban a schleswig-holsteini dioxinbotrány idején a minisztérium megvizsgálta, milyen nyersanyagokat hoz be Németországból a magyarországi élelmiszeripar, azaz a hazai élelmiszerekbe kerülhetett-e a veszélyes anyagból. A volt földmûvelési államtitkár azt állította, hogy Orbán Viktor is látta ezt a listát, sõt szerinte akkor a kormányfõ arra is rákérdezett: lehetséges-e, hogy magyar tõkeérdekeltségû húsipari cégek a hungarikumokat nem magyar alapanyagból állítják elõ. LMP-s politikusok az interjú megjelenése után felszólították a kormányfõt, hozza nyilvánosságra a listát, mire Havasi Bertalan, a kormányfõ sajtófõnöke egy hete szerdán azt nyilatkozta, hogy azt Ángyántól kérjék el, mert õ készítette.
A hvg.hu birtokába jutott minisztériumi jegyzék a Külföldrõl érkezõ húsok aránya a magyar húsipari cégek készítményeiben címet viseli. A lista megyei bontásban, gyártelep és székhely alapján gyûjti a vállalkozásokat. Külön feltünteti, hogy hány százalék a vállalatok termékeiben az importból származó alapanyag és ezen belül hány százalék a német eredetû behozatal. A listán szereplõ, a hvg.hu által megkeresett cégek szerint a jegyzék önmagában a valódi probléma okait nem tárja fel: a vállalati vezetõk azt nyilatkozták, bár próbálnak megfelelni a magyarországi közhangulatnak, hogy csak magyar alapanyagokból dolgozzanak, de ha ezt megtennék, akkor vissza kéne fogniuk a termelésüket. A hazai állattenyésztés ugyanis szerintük képtelen kielégíteni a jelentõs exportot bonyolító feldolgozóipar igényeit.
„Le kell ülni az urakkal”
„Valószínûleg azért nem került még ez a lista nyilvánosságra, mert az nem egy jó tárgyalási pozíció, ha elõre kiterítek minden kártyát. Vagyis tárgyalni kell, hogy ez megváltozzon” – mondta Ángyán, miért nem tette közzé eddig a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a jegyzéket. A volt államtitkár – aki januárban azért mondott le, mert helytelenítette az állami földekre kiírt pályázatok elbírálását, amiket szerinte „oligarchák”, „egy maffiahálózat” nyert el – szerint Orbán Viktor a lista megtekintése után azt javasolta: „le kell ülni az urakkal, és erre a helyzetre megoldást kell találni, ezt a problémát közösen kell megoldani”.
Csányi Sándor az érdekeltségébe tartozó Pick-üzemben
Fotó: Horváth Szabolcs
Szerettük volna megtudni, hogy milyen módszerekkel, ki készítette és milyen céllal a Vidékfejlesztési Minisztériumban a listát, ahogy azt is, eddig miért nem hozták nyilvánosságra. A VM válaszlevelében viszont mindössze annyit közölt, hogy „a tárca és a háttérintézményei számtalan háttéranyagot készítenek. A tanulmányok a kormány-elõterjesztésekhez nyújtanak segítséget, a kormánydöntéseket készítik elõ”. A tárca nem cáfolta a jegyzék meglétét, de arról nem adott tájékoztatást, hogy pontosan ki készítette. Ángyán a hvg.hu-s interjújában Kardeván Endre élelmiszerlánc-biztonságért felelõs államtitkárságát jelölte meg készítõként. Viszont a miniszterelnök sajtófõnöke azt mondta, Ángyán állította össze, tõle lehet elkérni, „a kormány nem tart vissza semmit”. A januárban lemondott államtitkár szerint viszont épphogy a miniszterelnök kérte a VM-et – és ezen belül Kardevánt –, „állítsa össze a listát, hogy lássuk: mibõl is dolgoznak ezek a cégek”. A minisztérium arra a kérdésünkre sem válaszolt, hogy a vizsgálatnak lettek-e következményei.
Mivel a parlamentben ellenszavazat nélkül áprilisban elfogadott hungarikumtörvény csak július 1-jén lép hatályba – ráadásul a védendõ magyar értékek listáját csak azt követõen állítják össze –, jelenleg egy 2008-as országgyûlési határozat foglalkozik a hungarikumok védelmével. A határozat a Hagyományok – Ízek – Régiók (HÍR) program keretében még az elsõ Orbán-kormány idején összegyûjtött 309-es listát tekinti a hungarikumok jegyzékének, ebbõl 11 termék élvez nemzeti oltalmat. Ezek közé tartozik a szegedi téliszalámi, a gyulai és a csabai kolbász – az elõállítóik kérhetnek HÍR-védjegyet a termékeikre. Mind a három termékfajtát Magyarország földrajzi árujelzõi oltalom alá helyezte az Európai Bizottság DOOR-programjában: ezeket a speciális termékeket csak azok gyárthatják, akik betartják a szigorú elõállítási szabályokat.
A birtokunkba került listán többek között szerepel öt üzemegységével a Pick Zrt., illetve a Gyulai Húskombinát Zrt. is. A jegyzék szerint a Pick-szalámit is gyártó szegedi gyár 52 százalékban importál húst, 40 százaléknyit Németországból többek között vágott, illetve hûtött formában is. A gyulai kombinát 32 százaléknyi alapanyagot hoz be, aminek 43 százaléka származott 2011 elején Németországból. Többek között ez a két cég gyártott, illetve gyárt európai és nemzeti oltalom alatt álló szalámit, kolbászt.
„Verték az asztalt”
A dioxinbotrány 2011 januárjában robbant ki, amikor kiderült, egy schleswig-holsteini tápkeverõ üzemben hónapokon át ipari célra szánt, dioxint tartalmazó zsiradék került állati takarmányokba, amelybõl több ezer németországi állattenyésztõ telepre szállított a cég. A magyar fõállatorvos januárban február 28-ig korlátozást rendelt el a Németországból származó sertéshúsra és húskészítményekre. Bár a birtokunkban jutott listán nem szerepel dátum, a jegyzék a moratórium idõszakában keletkezhetett. „Meglepõ módon nem a németek, hanem az egyik legnagyobb magyar húsos érdekeltség verte az asztalt a minisztériumban, hogy függesszük ezt fel” – beszélt a listakészítés elõzményeirõl Ángyán.
A moratórium alatt egyetlen magyar cégrõl sem bizonyosodott be, hogy dioxinos alapanyagot importált volna, ezért a korlátozást hamar feloldották. A kérdésünkre, hogyan ellenõrzi a minisztérium, illetve az állami szervek az alapanyag-feldolgozást, hogyan garantálják a minõségbiztosítást – többek között azt, hogy a cégek megfelelnek-e a HÍD-védjegy elõírásainak –, a tárca válaszlevelében csak ennyit írt: „a magyar élelmiszergyártó cégeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a jogszabályi elõírások alapján ellenõrzi”.
„Rászorulunk az importra”
„Igen, kerülhet egyes Pick Szeged Zrt. által elõállított hentesáru-termékekbe import-, illetve német hús. Mert mindent felvásárolunk Magyarországról, amit csak lehet, mégsem elég, azt pedig senki sem várhatja, hogy a Pick leépítse a kapacitásait, veszítsen piacot és kevesebbet termeljen csak azért, mert itthon nem található megfelelõ mennyiségû alapanyag” – mondta a hvg.hu-nak Éder Tamás, a szegedi céget is magába foglaló Bonafarm-csoport vállalati kapcsolatokért felelõs igazgatója.
Érlelik a Pick-szalámit - a recept titkos
Fotó: Horváth Szabolcs
Éder szerint a cégcsoport igyekszik a termelést az alapanyag-elõállítástól a gyártásig összefogni, így a Bonafarm-csoport saját telepein és több mint 100 kis- és közepes méretû tenyésztõ partnere segítségével évente 350 ezer sertést állít elõ, amihez jön még 50-100 ezer hazai piacról vett nagy súlyú sertés, de még így is importra szorulnak. Éder szerint a Bonafarm-csoport folyamatosan növeli az általa koordinált gazdasági integráció tenyésztési kapacitásait, de még így sem tudja biztonságosan fedezni a Pick alapanyag-szükségletét. A Pick 2011-es beszámolója szerint a vállalat tavaly 6,2 milliárd forintnyi anyagot importált Németországból, 1,3 milliárdot Spanyolországból, 1,1 milliárdot Lengyelországból. 2010-hez képest mindhárom országból nõtt a cég importja (a beszámolókból nem derül ki, hogy az anyagbeszerzésen belül mennyi a hús- és sertésbehozatal).
Az európai DOOR-lista termékleírása a szegedi szaláminál kiköti, hogy az alapanyagnak kizárólag Magyarországról kell származnia, sõt öt alföldi megyét jelöl meg származási helyként (azt is kikötve, hogy a disznóknak nemcsak itt kell felnõniük, de ezekben a megyékben kell megszületniük is). Csak az a cég állíthat elõ „szegedi szalámi” elnevezésû terméket, aki ezt az elõírást betartja. A gyulai és a csabai kolbásznál megengedõbb a leírás, ezeknél a termékeknél már nem kikötés a hazai alapanyag, csak az elõállítás módját és technológiáját szabályozzák. „A Pick által elõállított, hungarikum kategóriájába sorolt téliszalámihoz megfelelõ mennyiségû magyar alapanyag van, így ezt a terméket magyar koca és nehézsúlyú sertés húsából készítjük” – állította Éder Tamás.
„A cégünk által termelt hunkarikumokba kizárólag visszakövethetõ származású magyar koca kerül. De nemcsak csabait és gyulait gyártunk, hanem felvágottat, májast is” – nyilatkozta a hvg.hu-nak a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója. Ruck János szerint a vállalatuk évente 4 ezer tonna májast állít elõ, amihez „fizikailag nem áll rendelkezésre elég sertésmáj Magyarországon”. A vezérigazgató azt mondta, az egyre növekvõ élelmiszer-kereslet miatt az egész világon általános hiány van a húsalapanyagokból, a növekvõ keresletnek pedig a hazai ipari termelés igyekszik megfelelni, de akkor importálnia kell a nyersanyagot. Ruck szerint amennyiben a kombinát mindent felvásárol, amit a hazai piacon elér, akkor is csak az igényeik 70-80 százalékát tudják kielégíteni.
Éder Tamás - aki Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke is egyben - azt mondta, ha a magyarországi élelmiszeripar kizárólag magyar disznóhúsból dolgozna, akkor képtelen lenne a hazai és a külföldi keresletet kielégíteni, le kéne építenie, üzemeket, gyárakat kellene bezárnia. „Évente 4-4,5 millió sertést vág az ipar, aminek 10-20 százaléka származik importból. A magyar húsipar még megõrzött piacai ugyanakkor ennél is több alapanyagot igényelnek. Összességében úgy becsüljük, hogy a magyar húsipar meglévõ piacainak kielégítéséhez szükséges alapanyagnak közel harmadát importból kell beszerezni, mert itthon nincs elég sertés. Rászorulunk az importra” – mondta Éder. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2011 végén Magyarországon 3 millió disznó volt, amibõl mindössze 873 ezret tartottak a kabinet által a kormányprogramban névlegesen favorizált egyéni gazdaságok, tehát a gazdaságból hiányzik 1,5 millió sertés.
Ezt a vidékfejlesztési miniszter is elismerte tavaly. Az egyik fideszes képviselõ Mit tud tenni a szaktárca a hazai sertéstartók védelme érdekében? címmel intézet kérdést 2011 februárjában a parlamentben Fazekas Sándorhoz, mire a tárcavezetõ kijelentette, a legfõbb probléma, hogy „jelenleg a hazai árualap-kínálat nem fedezi a feldolgozói igényeket”.
Mitõl magyar a hús?
„Mi az, hogy magyar? Vállalom: jelentõs az importunk, mert nem tudok mást tenni. Azért megyek ki külföldre alapanyagért, mert jó minõségû, nagy tételben jutok hozzá jó áron. A recept, a gyár, a munkások viszont magyarok” – mondta Tóth János Tibor Surjányi Hús Kft. igazgató-tulajdonosa. A cégvezetõ arra a kérdésünkre reagált, hogy miért forgalmazza Magyar termék feliratú csomagolásban a vállalkozása a termékeit, ha jelentõs tételben importál. A VM listáján ugyanis Surjányi Hús Kft. 77 százalékos behozatallal szerepel, a jegyzéken szintén feltûnõ, a kolbászokat, felvágottakat elõállító Alföldi-Hús Zrt. (75 százalékos behozatallal) pedig szintén Tóth érdekeltségébe tartozik. A cégvezetõ vitatta a listán szereplõ számokat, és azt mondta, jelentõs ugyan a cégeinél az import aránya, de biztosan nem 75-77 százalék.
A jegyzék szerint 80 százalékos importú, egymilliárdos árbevételû Jumbó-Hús Kft. szintén piros-fehér-zöldbe csomagolja a termékeit. „Egyetlen termékre sincs ráírva, hogy kizárólag magyar alapanyagokból készül, ráadásul az import nem törvénytelen, a minõséget sem rontja” – mondta a hvg.hu-nak a vállalkozás ügyvezetõ-tulajdonosa, arra a kérdésre válaszolva, hogy miért ilyen csomagolásban árusítják a termékeiket, ha az alapanyagot importálják. Hajdics Attila vitatja a listán szereplõ 80 százalékot, szerinte ez legfeljebb 70 százalék. Szerinte nincs ma Magyarországon olyan daraboló üzem, ahol jó minõségû, jó árú alapanyagot lehet venni.
A SáGa Foods kommunikációját ellátó PR-ügynökség a hvg.hu-hoz eljutatott levelében azt írta, a SáGa hoz be az országba pulykacsibét, de a szárnyasokat Magyarországon nevelik magyar gabonával. A cég szerint a Magyarországra kerülõ termékeik 10-15 százalékában van import, a többi behozatalt a feldolgozás után újra ki is viszik. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a cég szerint a külföldi megrendelõ sokszor megszabja, hogy milyen forrásból származó alapanyagból kell elõállítani az adott terméket. (A vállalat egy Hollandiában bejegyzett angol társaság tuajdonában van.)
A listán 33 százalékos importtal szereplõ Kometa 99 Kft. marketingigazgatója, Bódi Krisztina a hvg.hu-val azt közölte, a cég arra törekszik, hogy termékeit 100 százalékosan magyar alapanyagokból állítsa elõ, de „vannak olyan pillanatok, amikor ezt importból pótolni kell, mert nincs elég hús a piacon”. A kaposvári vállalkozás ezért a helyi egyetemmel idén elindította a Dél-dunántúli Regionális Sertésprogramot a partnereinek, hogy jó genetikai állományú – dán fajtájú – sertéseket tenyésszenek, és garantálja, hogy a végén átveszi a disznókat.
Cikkünk megjelenése után az OSI Food levélben fordult a hvg.hu-hoz melyben cáfolta a minisztérium listáján szereplõ adatot, mely szerint a cég 2011 elején 100 százalékos importból fedezte a nyeranyagszükségleteit. A cég azt írta: 2011-ben vásárolt csirkehús 55,4 százalékát belföldrõl származó alapanyag, 44,6 százalékát import tette ki. A cég szerint az import jelentõs része olyan speciális, kalibrált (súlyában, méretében pontos elõírást követõ) nyersanyag volt, amely Magyarországon az elvárt mennyiségben nem szerezhetõ be. Levelükben az szerepel, ha „ezt a speciális import nyersanyagot nem vesszük figyelembe, akkor a belföldi arány a beszerzésben 94 százalék”.
Nincs elég disznó, nincs elég hazai vásárló
„Még ha többet is fizetnének a vállalatok a magyar sertésért – ami tovább növelné a boltokba kerülõ hazai áru árát és rontaná a magyar húsipari termékek versenyképességét –, akkor sem tudnák az igényeiket rövid távon itthonról kielégíteni” – mondta a Hússzövetség elnöke. (Egyébként a Magyar Húsiparosok Szövetségének több tagja szerepel a listán.) A külföldi sertéshús lényegesen nem olcsóbb a hazainál. A minisztérium háttérszervezete, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) júniusi tanulmánya szerint a hazai termelésbõl származó sertés ára nagyjából azonos a frankfurti árutõzsde áraival.
Ebbõl kéne még 1,5 millió
Fotó: HVG Archív
A hazai tenyésztõk maguk sem törekednek arra, hogy kizárólag magyarországi feldolgozóknak adják el az árujukat. Az AKI egy, az év elején született jelentése szerint 2011-ben 12 százalékkal nõtt az elõzõ évhez képest az élõ sertés exportja, a hûtött alapanyagból pedig 158 ezer tonna került külföldre – a tenyésztõk követték a piaci keresletet: Románia és Szlovákia volt a célország. Bár élõ sertésbõl továbbra is nettó importõrök vagyunk (többet hozunk be, mint amennyit kiviszünk), félig feldolgozott húsból, illetve a kivitt termékek árértékét tekintve kolbászból és téliszalámiból nettó exportõrök vagyunk. (Az AKI szerint élõsertés-importunk Hollandiából, Németországból, Csehországból és Lengyelországból érkezett.)
Tavaly szalámiból, kolbászból 13 millió euróval többet exportáltunk, mint amennyit behoztunk. Ruck János szerint ha a magyar sertésállományhoz igazítanák a termelési kapacitásaikat, akkor az export jelentõsen visszaesne: a magyar élelmiszeriparnak piacokról kéne lemondania. A gyulai kombinát vezetõje szerint a válság begyûrûzése óta 20 százalékkal estek vissza az eladások Magyarországon, a fogyasztók az olcsóbb – gyakran importból származó – termékek felé fordultak. Viszont a gyulait, a csabait, illetve a téliszalámit a szigorú elõállítási szabályok, a 29 százalékos nyersanyagár-emelkedés miatt Ruck szerint nem lehet olcsóbban adni, így a legnagyobb cégek esetében marad az export. A Kometa marketingigazgatója, Bódi Krisztina szerint az általuk tapasztalt 25-30 százalékos alapanyagár-emelkedést legfeljebb 10 százalékos termékáremeléssel tudták ellensúlyozni, mert szerinte többet nem bír el a hazai piac.
A nagyobb – a listán is szereplõ – cégek tavaly így is veszteségesek voltak. A Pick Szeged Zrt. a 2010-es 82 milliós nyereség után az igazságügyi tárca elektronikus cégnyilvántartása szerint tavaly 2,7 milliárdnyi vesztességet halmozott fel. A Gyulai Húskombinát Zrt. évek óta veszteséges – ezért négy éven belül másodszor folyamodott állami mentõövért –, 2010-ben 486 millió, 2011-ben 309 millió mínusszal zárt. Szintén nincs jó helyzetben a SáGa Foods sem: 2010-ben 25 milliárdos árbevétel mellett 903, idén 387 milliós mínusszal zárta az évet. (A Gyulai Húskombinát Zrt. ügyében kirobbant politikai botrányról, Lázár János lobbiszerepérõl itt olvashat részletesebben.)
Beköszönt az EU
A hvg.hu által megkeresett cégvezetõk egybehangzóan az uniós csatlakozást nevezték meg mint vízválasztót a hazai termelésben. A határok és a vámok végleges eltûnése nagy lökést adott a piacnak és az exportnak, ugyanakkor a magyar sertéstenyésztõk nem voltak felkészülve az átállásra, drasztikusan visszaesett a tenyésztés.
Éder szerint – aki 2001 és 2002 között elõbb helyettes, majd közigazgatási államtitkárként dolgozott a minisztériumban – a rendszerváltáskor a hazai húsipar kapacitása 8-10 millió sertés fogadására volt ráállva, ami késõbb nem csökkent olyan ütemben, mint amilyen gyors volt az állatállomány leépülése. A KSH szerint 1995 és 2003 között még évente 4,8-5 millió disznó volt az országban (ennek fele még az egyéni gazdaságokban), de az állomány rögtön a csatlakozás idején csökkenésnek indult, 2008-ban már csak 3,3 millió hazai sertés volt Magyarországon.
Vágás a gyulai kombinátban - kivéreztetik
Fotó: Horváth Szabolcs
A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke azt mondta, a 2004-es csatlakozáskor derült ki, hogy a sertéstenyésztés súlyos versenyképességi problémákkal küzd. Az EU-s elõírásoknak megfelelõen hirtelen leépültek a korábbi állami, (így az export-) támogatások, megszûnt az árszabályozás, és a vámok eltûnése után megjelentek az olcsóbb külföldi áruk, tenyésztõk. Magyarországnál a cseh és a lengyel tenyésztõk is versenyképesebbek: húsimportunk egy jelentõs része a KSH adatai szerint tõlük származik.
Ugyanakkor az uniós támogatási rendszer inkább a növénytermesztésnek kedvez, sok termelõ, gazdálkodó inkább erre koncentrált és az állattenyésztést visszafogta. Az AKI 2012-es jelentése szerint a tavalyi 18 százalékos mezõgazdasági export-növekedést elsõsorban a gabonafélék kivitelének köszönhetjük.
Egy koca, egy porta
„Hazánk az elmúlt hónapokban az EU különbözõ fórumian támogatta, valamint további javaslatokat fogalmazott meg az export-visszatérítések alkalmazásával kapcsolatban a friss, hûtött és fagyasztott sertéshúsok esetében is. Az Európai Bizottság eddig minden esetben elutasította az export-visszatérítések alkalmazására tett javaslatokat. Indoklásában a Bizottság kifejtette, hogy az export jelenleg is megfelelõ szintû, és a sertéshús EU-s átlagára, valamint a világpiaci árak között nincs akkor különbség, ami az exporttámogatás újraindítását alátámasztaná” – magyarázta tavaly a parlamentben a földmûvelési miniszter, miért nem tudja érvényesíteni az érdekeit az EU-ban Magyarország.
A 2010-es kormányváltás után sem sikerült megállítani a sertésállomány csökkenését: 2010-rõl 2011-re 130 ezerrel csökkent az állomány, az elõrejelzések szerint idén 3 millió alá fog esni. A minisztérium tavaly összeállított egy intézkedési tervet a sertéságazat helyzetének javítására, amely azt célozza, hogy néhány éven belül 6 millióra emelkedjen az országban a sertések száma. A terv az „Egy koca, egy porta” nevet kapta, amit az agárszakemberek azóta többször is kritikával illettek, azt hangsúlyozva, hogy az egyéni gazdaságok nem tudnak olyan állománynövekedést elérni, mint a falvak külterületén létesítendõ, legalább több száz sertés egyidejû tartására alkalmas telepek.
Éder szerint egy 50 százalékos vágóállat-növekedést is fel tudna szívni a magyar húságazat, amennyiben az versenyképes áron kerül a piacra.
A húsipari szervezet elnöke úgy látja, a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés is sokat segítene az ágazaton, mert még mindig gyakoriak a számla nélküli feketevágások, ami követhetetlenné teszi a hús származását, rendkívüli módon zavarja a piacot és olyan elõnyöket ad az áfakerüléssel visszaélõ piaci szereplõknek, amivel a szabályosan eljáró feldolgozók nem tudnak versenyezni.
Link
A hisztéria nemzetgazdaságilag indokolt – Csányi a Pickrõl és az importról
Teljesíti a Pick a hungarikummal együtt járó elõírásokat, így a téliszalámiba kizárólag magyar hús kerül, viszont az európai oltalmat élvezõ "szegedi szalámival" együtt járó rendkívül szigorú elõállítási szabályokat a hazai sertéságazat súlyos válsága miatt nem lehet és nem is rentábilis betartani - mondta a szegedi gyárat is mûködtetõ Bonafarm Zrt. vezérigazgatója. Csányi Attila – a cégcsoportot tulajdonló Csányi Sándor bankár fia – szerint a hvg.hu által nyilvánosságra hozott minisztériumi lista a hazai agrárium válságának egyik tünete. A cégvezetõ azt mondta, „a családi gazdaság – nagyüzem” szembeállítást helytelen, mert a két fél együttmûködése nélkül szinte lehetetlen a magyar húsipar megmentése.
hvg.hu: Milyen eredetû húsból készül a Pick-szalámi?
Csányi Attila: A Pick-szalámiból van több fajta is, alapvetõen a szárazárú alapanyaga a nagy súlyú sertés. Ebbõl maximum 110 ezer kerül évente a vágóhidakra az országban, amibõl 40-50 ezret vásárol fel a Pick Szeged Zrt. A többit más szerzõdéses kötöttségekkel bíró termelõk adják, akiknek máshová „illik” eladnia a vágóállatokat, hiszen másik feldolgozóhoz kötõdnek. A hungarikumnak számító téliszalámiba és a márkás termékekbe alapvetõen magyar alapanyagot teszünk. Tekintve, hogy nincs elég nagy súlyú sertés az országban, más szárazárukba vásárolunk külföldrõl is alapanyagot. Az viszont faktum, hogy a Pick-téliszalámiba csak magyar hús kerül, mert ennyi nagy súlyú sertés azért van az országban.
hvg.hu. Mi van akkor, ha az exportigények vagy akár a hazai kereslet annyira megnõ, hogy ennél jóval több téliszalámit kellene gyártania a cégnek?
Cs. A.: Elsõ lépésben megpróbálnánk több sertést vásárolni idehaza. Ha ez mégsem sikerülne, akkor megpróbálnánk az exportra szánt termékeket importhússal kiegészíteni, de arra ügyelnénk, hogy a magyar piacra magyar sertésbõl készült szalámi kerüljön.
hvg.hu: Nem mondja, hogy már a hús ledarálásánál és bélbetöltésénél tudják, melyik rúd szalámi kerül kivitelre, és melyik a magyar szupermarketbe?
Cs. A.: A modern vállalatirányítási rendszerek, szoftverek korában ez nem okoz gondot. Egyébként az élelmiszer-biztonsági szabályok alapján is kötelesek vagyunk nyomon követési rendszert mûködtetni. Minden egyes termékrõl tudnunk kell, hogy milyen húsok kerültek bele. Amúgy a mai gazdasági viszonyok között sajnos nem releváns kérdés, mert a hazai kereslet csökken, és még az export sem növekszik olyan mértékben, hogy ilyen lépésre kényszerüljünk.
Csányi Attila, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: A magyar piac igényei mennyire befolyásolják, hogy milyen – adott esetben olcsóbb – alapanyagokat használ fel a Pick?
Cs. A.: Az nem úgy van, hogy külföldrõl vesszük a rossz minõségû, és Magyarországról a kiugró minõségû alapanyagot. Most, hogy a tavalyi minisztériumi lista nyilvánosságra került, az importot úgy emlegetik, mintha ördögtõl való dolog lenne. Ez helytelen megközelítés, mert ha valamibõl itthon nincs elég, akkor venni kell máshonnan, és ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a másutt vásárolt hús rosszabb minõségû lenne, mint a magyar. Nem azért vásárolunk külföldrõl, mert az olcsóbb. Ez nem az ukrán cigaretta esete. Alacsonyabb önköltségû terméket magyar húsból és import sertésbõl is elõ lehet állítani. Márka- és termékspecifikus, hogy milyen árú termékhez milyen költségszerkezetet használunk.
hvg.hu: A Pick-szalámi azonos az Európai Bizottságnál levédett szegedi téliszalámival? Ezt gyártja a cégük?
Cs. A.: Kezdjük ott, hogy mi hungarikumot gyártunk, viszont ez nem azonos azzal a szegedi téli szalámival, ami földrajzi eredetvédelem alatt áll azon a bizonyos európai listán. Ez az eredetvédelem nagyon szigorú elõállítási szabályokat határoz meg, amelyek betartásával mi most csak nagyon kis mennyiséget tudnánk elõállítani, mivel az eredetvédettségben meghatározott régióban nincs megfelelõ mennyiségû alapanyag.
hvg.hu: Akkor ki gyártja az eredetei szegedi téliszalámit?
Cs. A.: Én nem tudok arról, hogy ezt a terméket bárki gyártaná Szegeden, mert a szigorú szabályok az alapanyag-feltételeken túl még azt is meghatározzák, hogy ezt a terméket csakis a város közigazgatási határain belül kell elõállítani.
hvg.hu: Még nagyon drága kulináriaként, ritka ínyencségként sem érdemes gyártani?
Cs. A.: A szegedi téliszalámi és a Pick-téliszalámi között – ha az elõbbi gyártanánk –, nem lenne olyan nagy különbség, ami ezt a hatalmas költségkülönbséget indokolttá tenné. És ez az árkülönbség csakis az alapanyagokra vonatkozó elõírások miatt lenne nagy. A földrajzi eredetvédelem elõírásai ugyanis leszögezik, hogy a nagy súlyú sertéseket csakis öt dél-magyarországi megyébõl lehetne felvásárolni kistermelõktõl, sõt még azt is kiköti, hogy a malacoknak ebben az öt megyében kell születniük. Márpedig ebben a régióban nincs kellõ számú, ennek az elõírásnak megfelelõ nagy súlyú sertés, amibõl rentábilis lenne a szegedi téliszalámi elõállítása. Ugyanakkor a Pick-szalámi csak abban különbözik a szegeditõl, hogy a sertések nemcsak ebbõl az öt megyébõl vannak, és nemcsak kistermelõktõl vesszük a sertéseket, hanem mondjuk magunk tenyésztjük nagyüzemi módszerekkel. Ezért is reménykedünk, hogy a sertésállomány növelésére vonatkozó kormányzati tervek valóra válnak, mert a több sertés normális esetben nagyobb kocaszámot is kell, hogy jelentsen, ami nekünk elemi érdekünk.
Mi hungarikumot gyártunk, viszont ez nem azonos a szegedi téliszalámival.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: Már az általános iskolás földrajztankönyvek az éghajlati adottságaik miatt Magyarország éléskamrájának nevezik az alföldi megyéket. Hogy létezik, hogy az ottani termelõk mégsem tudják a kellõ számú disznót felnevelni?
Cs. A.: Tény, hogy évek óta folyamatosan csökken a sertésállomány. A rendszerváltáskori 8 millióról mára leesett 3 millióra. Ez elsõsorban azért következett be, mert a hazai állattenyésztõk jelentõs része veszteségesen termel, egy idõ után nem éri meg nekik a tevékenység fenntartása. Ennek lehet méretgazdaságossági és lehet hatékonysági oka. A méretgazdaságossági problémákat jól jelzi, hogy az állománycsökkenés a kistermelõknél lényegesen nagyobb mértékû volt, mint a nagyobb gazdaságokban. A hatékonyság hiányát fõleg a múltban kell keresni: az elmúlt évtizedben kevés volt a beruházás, nem volt kielégítõ a szakképzés, és a hazai sertéstartás technológiája sem igazán kielégítõ, magyarán szólva a nálunk hagyományosan tartott sertések naturális mutatói (például a születõ malacok száma – a szerk.) elmaradnak a legfontosabb versenytársainkétól.
hvg.hu: A tavalyi évre vonatkozó Pick-beszámolóban az olvasható, hogy 1,1 milliárddal ugrott meg a cég németországi anyagbeszerzése, ráadásul a lista szerint fõleg hûtött, fagyasztott húst hoztak be. A 2011-es dioxinbotrány után a német termelõk – akik az ottani szabályok szerint legfeljebb fél évig tarthatják hûtõházban a húsukat – igyekeztek szabadulni az árujuktól, ezért olcsón kínálták. Önök is bevásároltak az akciós húsból?
Cs. A.: Ez egy városi legenda a magyar sertéstenyésztõk körében. Az Európai Unióban a fagyasztott sertés felhasználására vonatkozóan nincsenek tagállamonként eltérõ szabályok, tehát ez az állítólagos féléves német elõírás sem létezik. Az történt, hogy tavaly az élõ sertés importja szignifikánsan csökkent, a húsbehozatal viszont nõtt, ez történt a Pick esetében is. Ez a jelenség az árfolyammozgást követi: ha a forint gyengül, akkor inkább a vágóhídról kikerült húst éri meg megvenni, mert az élõ sertés minden egyes részét nem használjuk fel, ami viszont az árfolyamgyengülés idején drágul.
hvg.hu: Ha az importkényszer egy gazdasági adottság eredménye – nincs elég magyar sertés –, ráadásul a vevõ is az olcsóbb termékeket keresi, akkor miért ilyen nagy a hisztéria? Legutóbb a minisztérium azon vitatkozott a kereskedõkkel, hogy le kell-e szedni a külföldi sajtókat a polcokról.
Cs. A.: Mi a minõséget attól függetlenül garantáljuk, hogy honnan való a termékbe került hús. Ha a vevõ ezt a minõséget keresi, akkor az általunk kínált kosárban meg is találja. Tehát a hisztéria inkább nemzetgazdasági, stratégiai szempontból indokolt, élelmiszer-biztonsági szempontból nem az. Az viszont már nemzetgazdasági cél, hogy a polcokra kerülõ áruk minél nagyobb hányadát állítsuk elõ itthon, magyar alapanyagokból. Persze azt is mondhatnám, hogy egy nagyobb feldolgozó cégnek – amelyik még nem is gyárt hungarikumot – nem kényszer a hazai sertéstenyésztés megmentése, hiszen ez a lista is azt mutatja, hogy az alapanyagot külföldrõl is meg lehet venni. Magyarország egyes számítások szerint 20 millió fõt lenne képes ellátni élelmiszerrel, és például a gabonatermesztéssel (és exporttal) nem is állunk rosszul. De el kell gondolkodni azon, hogy érdemes-e a gabonát exportálni, majd bõrbe töltve visszahozni? Mert a közbeni hozzáadott érték kint csapódik le, ott teremt munkahelyet, profitot, adót. Közben viszont mi magunk is képesek vagyunk erre, van fejlett élelmiszeriparunk, ami ráadásul közel is van az alapanyag termelõihez.
hvg.hu: Jobban megéri önöknek külföldrõl behozni a versenyképes német, lengyel, spanyol gazdák által elõállított húst, mint itthon a fejlesztésekkel, beruházásokkal kínlódni?
Cs. A.: Itthoni termelés esetén, ahol követhetõ a teljes integrációs lánc, ott jobban kontrollálható a minõség, hosszú távon biztosított az alapanyag-ellátás és itthon marad a hozzáadott érték is. Külföldi vásárlás esetén a devizaárfolyam-ingadozások miatt ugyanakkor a folyamatos kereskedés, a ki-behozatal veszélyeket rejt, veszteségeket teremthet. Nekünk is jobb, ha a közelünkben van az alapanyagbázis, jobban tudjuk a minõséget garantálni.
A hisztéria inkább nemzetgazdasági szempontból indokolt.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: Mit gondol, ha a boltba betérve azt látja, hogy egy lengyel vagy egy szlovák szalámi árban, esetleg minõségben veri a Pick-termékeket?
Cs. A.: Szerencsére a minõséget illetõen ilyennel még nem találkoztam. Az árakat illetõen pedig irigykednék a hatékonyságukra, hogy az adott minõségû terméket olcsóbban meg tudják csinálni. Akkor úgy érezném, vissza kell jönnöm az irodába, nincs hétvégi balatoni pihenés, mert meg kell néznem, mi min tudunk változtatni, hogyan tudjuk behozni a lemaradást.
hvg.hu: Ennek fényében mit gondolnak arról, hogy tavaly kilistázta önöket is a minisztérium? Ráadásul a volt államtitkár szerint ezt a jegyzéket a kormányfõ rendelte be, hogy lássa, ki milyen húsból dolgozik.
Cs. A.: Ez a lista nem feketelista, csak kiemeli az egyik tünetét a magyar mezõgazdaság és feldolgozóipar jelenlegi válságnak. Legalább felhívja a figyelmet arra, hogy sürgõsen tenni kell valamit. Ezt mi már számtalan alkalommal jeleztük, és ne vegye szerénytelenségnek, de példát is mutattunk a fejlesztéseinkkel: a tenyésztõk és a feldolgozó integrációjával megmutattuk, hogyan lehetne nemzetgazdasági szinten kezelni a kérdést.
hvg.hu: Minek köszönhetõ, hogy az EU-hoz velünk együtt csatlakozó tagállamok tenyésztõi sokszor sikeresebbek?
Cs. A.: Európában a nagyobb sertéstenyésztéssel bíró országokban évrõl évre növekszik a sertésállomány. Magyarország jelenleg a maga sertésállományával jó, ha 1,5-2 százalékos szereplõje az európai piacnak, ráadásul nagyon közel vagyunk a legnagyobb szereplõhöz, Németországhoz. Azt nem mondanám, hogy a sertéságazat halálra van ítélve, de eltûnhet, ha nagyon sokáig nem foglalkozunk érdemben vele. Egyébként azért maradunk el a többi tagállamtól, mert a csatlakozás elõtt az egymást követõ kormányok támogatáspolitikája és az akkori szabályozás tévútra terelte, lényegében becsapta a húságazat szereplõit. Ugyanis olyan módszereket alkalmazott – ár- és jövedelem-kiegészítés, exporttámogatás –, melyeket az EU-ban nem használtak. Ezek fedték el a valóságot: a magyar gazdák azt gondolhatták, hogy versenyképesek, holott csak a támogatások miatt voltak azok, de 2004-ben eljött az igazság pillanata, a határok kinyílása után beköszöntött a valódi verseny.
hvg.hu: Nem bosszantja önöket, hogy a politikai elit a dioxinbotrány apropóján figyel fel arra, hogy exportra szorulunk, és 2003 óta eltûnt 2 millió sertés a rendszerbõl? Mit rontott el a gazdaságpolitika, a vidékfejlesztés az EU-s csatlakozás óta?
Cs. A.: Már rég folyik errõl egy párbeszéd a szakmán belül, tehát az túlzás, hogy most döbbent rá erre a döntéshozó. Bár még új vagyok a szakmában, de annyit én is látok, hogy korábban fõleg jövedelem- és árkiegészítési szakmai programok futottak. Ezek fõleg társadalompolitikai irányultságúak, nem beruházás és fejlesztéspártiak voltak, nem feltétlenül a hatékonyságot, a versenyképesség fejlesztését tartották szem elõtt. Az a gond, hogy a rövidesen záruló hétéves uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló vidékfejlesztési és mezõgazdasági támogatások nagy részét ismét a növénytermesztésre fordítottuk.
Jól mutat, hogy milyen sokat fizettek ki a gazdáknak.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
A rövid távú politikai céloknak ez felelt meg, mert gyorsan ki lehet pörgetni, jól mutat, hogy milyen sokat fizettek ki a gazdáknak. Amikor pedig az állattenyésztésre rátért volna a döntéshozó, akkor beütött a gazdasági válság. Így azok, akik az állattenyésztés fejlesztésén gondolkodtak, már a hitelezési nehézségek miatt nem jutottak forrásokhoz, leálltak a beruházások. Azaz hiába van támogatási keret, kevesen jelentkeznek rá. Most a kormányzat azt nézi, hogy a korábban kiígért állattenyésztési támogatásokból mennyi ragadt bent és megpróbálja újraosztani. Nagyon fontos, hogy eközben az élelmiszeripar sem kapott érdemben beruházási támogatásokat, így ott sem alakultak ki azok az integrációk, melyek révén egy-egy feldolgozóipari cég megteremhette volna a vele szerzõdõ üzemeken, gazdákon keresztül a maga alapanyagbázisát. Most már a források 2014-ig el lettek ígérve, ezért abban reménykedünk, hogy a következõ uniós költségvetési ciklusban az állattenyésztés és az élelmiszeripar elsõbbséget élvez majd, a támogatásokat pedig ilyen, a tenyésztõket és a feldolgozókat összefogó integrációk keretében használják majd fel.
hvg.hu: Arra utal, hogy „a családi gazdaság – nagyüzem” szembenállást el kellene felejteni?
Cs. A.: Mi azt gondoljuk, az lenne a helyes, ha olyan tenyésztõk juthatnának hozzá a beruházás-fejlesztési, hatékonyságjavítási támogatásokhoz, akik hajlandóak egy ilyen integrációban részt venni. Ebben a modellben a családi gazdaság és a nagyüzem jól együtt tud mûködni. Sok mindent – malac, mûtrágya- és gyógyszerbeszerzést, könyvelést és bérszámfejtést – lehet költséghatékonyan végezni, ha ebben egy integrátor segít. Úgy gondoljuk, hogy ilyen integrációk létrehozására van szükség az ágazatban.
hvg.hu: A tavaly meghirdetett „egy porta – egy koca”, családi gazdaságokra építõ program megoldja a húsipar problémáját? Lesz belõle néhány éven belül 5-6 millió sertés?
Cs. A.: Mi alapvetõen a hatékonyságban hiszünk, és úgy gondolom, hogy nem feltétlenül az üzemméret a vízválasztó. Magas színvonalú technológiával, megfelelõ genetikával termeljenek: lehet ezt kisebb üzemméretben is csinálni, de csakis olyan felügyelt láncolatban – integrációs rendszerben – kéne mûködtetni, ahol a naturális mutatókat hozni tudják a termelõk. Aki felkel reggel, szigorúan akkor és azzal eteti a disznókat, amivel kell, betartja a technológiai útmutatásokat, akkor kis istállóban is hozni tudja majd a mutatókat.
hvg.hu: Mennyiben nehezíti a Bonafarm dolgát, hogy családneve sok egyéni gazda számára – a politikai nagyüzemellenes propagandának is köszönhetõen – szitokszó?
Cs. A.: Nem örülök neki, de nem is foglalkozom vele. Itt van 5700 család, amelyik a Bonafarm-csoporton keresztül jut biztos megélhetéshez, valamint van az a több száz integrált partner, akikkel együtt egyre jobb eredményeket érünk el. Ez az, ami fontos számomra.
hvg.hu: Hány hektárt nyert eddig a Bonafarm-csoport a zajló állami földbérlet-pályázatokon?
Cs. A.: A mi környékünkön, a régióban, ahol gazdálkodnak a cégeink még nem hirdettek pályázatokat, tehát semennyit.
hvg.hu: Olyankor mit gondolnak, amikor azt hallják, hogy titkárnõk, politikusfeleségek és mûkörmösök nyernek ezeket a pályázatokon?
Cs. A.: Nincs elég információnk az esetekrõl – például, hogy milyen terméseredményeket vállaltak –, ítélkezni nem szeretünk, így no komment.
Nem örülök neki, de nem is foglalkozom vele.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu: A sertésállomány 20 éve folyamatosan csökken. Hol az a pont, amikor ez a jelenség már egy olyan hatalmas cégcsoportot, mint az utóbbi években a szektor számos szereplõjét felvásárló Bonafarmot is magával ránthat?
Csa. A.: Közgazdasági alapvetés, hogy ha egy szektorban veszteségesen termelnek, az elõbb-utóbb az egész szektort eltüntetheti. Legfeljebb azok maradhatnak életben, akik fejlesztettek, beruháztak annyit, hogy a nyugati vagy más országokhoz képest versenyképesen termeljenek. Vagy esetleg azok a cégek, amelyek olyan támogatásokban részesülnek, amelyeknek ez a támogatás lehetõvé teszi, hogy a piactól függetlenül mûködjenek. Lehet, hogy a cégcsoportunk mutatói jobbak az átlagnál, hatékonyabban termelünk, de az ágazat egésze, a hazai fizetõképes kereslet olyan állapotban van, hogy az a mi profitunkra is nagy kihatással van. Csoportszinten a sertéságazat nálunk is veszteséges.
hvg.hu: Mennyibe kerülne kizárólag házon belül biztosítania a Bonafarmnak az alapanyagokat, a sertéstenyésztést, hogy ne szoruljanak importra?
Cs. A.: A saját integrációnkban 300-350 ezer sertést állítunk elõ és vágunk, és 50-100 ezer sertést vásárolunk a piacról. Ezt minimum meg kellene duplázni. Erre készen áll a csoport és azon belül a Pick is, folyamatosan keresünk partnereket, tenyésztõket, akik bekapcsolhatók lennének ebbe az integrációba. Ez körülbelül 100 milliárdos beruházás lehet a végén. A Bonafarmnál a földek után járó területalapú támogatásokat is visszaforgatjuk a sertéstenyésztés fejlesztésére, míg a csak növénytermesztéssel foglalkozó cégek rendszerint profitként kiveszik ezt. 2001 és 2012 között a cégeinknél 21 milliárd forintnyi hosszú távú, stratégiai beruházást, fejlesztést hajtottunk végre és 29 milliárdot költöttünk pótló beruházásokra. Tegnap hagytuk jóvá például az ormánypusztai sertéstelep kivitelezési tenderét, tervbe vettük a központi kantelep építését, régóta gondolkodunk egy új vágóhíd megépítésén.
hvg.hu: Érdemes-e úgy fejleszteni egy cégnek a magyar piacon, hogy közben az ágazat egésze gondban van?
Cs. A.: Nehéz kérdés. Tény, hogy a végsõ termék ára, versenyképessége a genetikai adottságoktól a tenyésztésen keresztül a feldolgozásig ívelõ vertikum hatékonyságától függ. Ezt a vertikumot ki lehet építeni egy cégen, cégcsoporton belül, de akkor sem lehet teljesen függetlenedni az ágazat egészétõl. Minálunk csoporton belül is vannak felújított és fel nem újított istállók, így pontosan látjuk, hogy mi a hatékonysági különbség mondjuk takarmány- vagy gyógyszerfelhasználásban az egyes istállók között. Nálunk csoporton belül a növénytermesztés a profitábilis – ahogy jellemzõ ez az egész magyar mezõgazdaságra –, innen van keresztfinanszírozás, részben ebbõl álljuk a fejlesztéseket, beruházásokat. Tehát innen nézve azt tudom mondani, hogy a húságazat nem mûködhet hatékonyan Magyarországon, nem lesz versenyképes a végtermék, ha már a vertikum elején gondok vannak. Nem is mûködik jól, hiszen ezért vannak bajban a feldolgozók. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a mezõgazdasági projektek mindig hosszú megtérülésûek: hét-kilenc éven belül térül a cégcsoporton belül egy-egy beruházás.
hvg.hu: A tavalyi beszámolójukban az szerepel, hogy a Picknél 400 millióval fogták vissza a fejlesztést.
Cs. A.: Kicsi eltérés ez 2010-hez képest. Ez a szám valószínûleg a pótlólagos beruházásoknál jelent meg, ott az összeg nem minden évben ugyanannyi, ha kell egy gép, akkor megugrik, máskor visszaesik. Szó sincs arról, hogy visszafogtuk volna a beruházásokat a Picknél: épp azt tervezzük, hogy a szárazáru és a hentesáru elõállítását egy helyre vonjuk össze, azaz készülünk egy nagyszabású zöldmezõs beruházásra Szegeden.
hvg.hu: Hogy jött össze a tavalyi 2,7 milliárdos veszteség a Pick Zrt.-nél?
Cs. A.: Egyelõre egy sok telephelyes, nem elég hatékony struktúrával dolgozunk. Tehát a sertésvertikum fejlesztése után az egyik fõ feladatunk feldolgozóüzemeink további fejlesztése lesz. Másrészt a hazai kereslet sajnos nem növekedett a márkatermékek iránt. Az alapanyag-áremelkedést nem sikerült az átadási árainkba beépíteni. És a Picknek is vannak devizában felvett hitelei. Így összességében nálunk a folyamatos fejlesztések miatt még a veszteségbegyûjtés zajlik, a megtérülés még várat magára.
Rendszerint hírbe hoznak minket.
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz
hvg.hu. Pár hónapja a Világgazdaság írt arról, hogy a Bonafarm érdeklõdik a SáGa iránt, mi pedig a megrendült helyzetû Gulyai Húskombinát körüli vitákról számoltunk be. Folytatódik-e a Bonafarm terjeszkedése és ezen keresztül a piac monopolizálása?
Cs. A.: Rendszerint hírbe hoznak minket az újságok egy-egy nehéz anyagi helyzetben lévõ vetélytárssal. Abban nincs titok, hogy folyamatosan nézzük: üzemszerkezeti szempontból mit lehet tenni Magyarországon, hogy az összkereslet és az összkínálat hogyan alakul, és ez hogyan határozza meg a piacon lévõk mozgásterét, de jelenleg nincs tervbe véve semmi.
hvg.hu: Hiányzik valami a kirakóból?
Cs. A.: Ha ezt értik kirakó alatt, akkor a saját cégcsoportból nem hiányzik semmi. De ami benne van, az még egy kicsit lyukacsos, még sok dolgunk van. Ami van, azt szeretnénk növelni, fejleszteni.
hvg.hu: Felmerült-e, hogy a piacáért vesznek meg egy vetélytársat és nem azért, mert hiányzik valami a Bonafarm portfóliójából?
Cs. A.: A jelenlegi helyzetben, amikor zsugorodik a piac, ezt most nem tartom releváns kérdésnek. Sokkal fontosabb az, hogy az üzemeinket hogy lehet úgy összetolni, hogy hatékonyabban és olcsóbban lehessen ugyanezt a minõséget hozni. A jelenlegi piaci körülmények közepette most ez az igazi kihívás.
hvg.hu: Hogy látja, érdemes-e állami eszközökkel megmenteni a Gyulai Húskombinát Zrt.-t?
Cs. A.: Nemzetgazdaságilag egyetértek azzal, hogy meg kell próbálni hatékonyan üzemeltetni a gyulai céget. Ha erre valakinek van ötlete, intézkedési terve, akkor azt mondom, meg kell lépni. Ha viszont a gyulai és csabai márkák hírneve ellenére a piacon nem termel elég eredményt, akkor nem szabad elvenni a forrást olyan fejlesztésektõl, ahol viszont fenntartható lenne a termelés. Egyszóval veszteséget finanszírozni nem szabad.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
ssman
- 2012. July 02. 09:26:34
#2 |
HER
- 2012. July 02. 11:34:20
#3 |
HUN112
- 2012. July 02. 11:53:41
#4 |
berlin44
- 2012. July 02. 12:06:42
#5 |
Perje
- 2012. July 02. 13:45:18
#6 |
csillagosvenyen
- 2012. July 02. 14:38:58
#7 |
jozsef toth
- 2012. July 03. 00:58:55
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.