Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Kohnból Kovács: kis magyar zsidó névtörténet
II. József király nem tréfált: súlyos pénzbüntetés vagy számûzetés vár arra a zsidóra, aki 1788 januárjáig nem volt hajlandó német vezetéknevet felvenni. A zsidók névválasztásába az állam késõbb is beleszólt. Bár hivatalos rendelet nem volt, a Horthy-korszakban a hatóságok általában elutasították a zsidók névmagyarosítási kérelmeit. Hogy reagáltak az érintettek az állami szigorra?
Lévyk és Lengyelek
A 18. század végéig sok zsidónak csak az apai névvel összekapcsolt elõneve volt. A csatolásra a „ben” (fiú) szócskát használták: például Ábrahám ben Mózes = Ábrahám, Mózes fia. Mások már ekkor is használtak különféle vezetékneveket. Ezeknek egy része a bibliai korszakba visszanyúló törzsi jelölés volt. A kohaniták utódai például a Kohn, Kohner, Cohen, a léviták leszármazottai pedig a Löw, Lévy neveket viselték. Elõfordultak zsidó személynevekbõl képzett vezetéknevek (Salamon, Izsák, Abel(esz), Jakobi), illetve magyar eredetû elõnevek (Farkas, Lengyel, Varga, stb.) is. Ez utóbbiak inkább voltak az adott személyek ragadványnevei, mint generációról generációra öröklõdõ vezetéknevek.
1 / 5 következõ kép
II. József névrendeletének elsõ oldala
II. József névrendeletének elsõ oldalaMandelbõl Miklós. Az irsai Mandel Miksa 1902–es névváltoztatásának anyakönyvi bejegyzése: a névsori oldalMandelbõl Miklós. Az irsai Mandel Miksa 1902–es névváltoztatásának anyakönyvi bejegyzése: a megjegyzések rovatNévváltozatási dokumentum 1911–bõlNévváltozatási dokumentum 1948–ból
A nagy névadó akció
A birodalmának közigazgatását egységesíteni és modernizálni kívánó II. József 1787 júliusában rendelte el, hogy a zsidóknak állandó és német vezetéknevet kell hordani. Az országos összeírás alapján erre kiküldött bizottságok elé idézték õket, ahol a névfelvételi aktusról hivatalos papírt kaptak. A dokumentumot a helyi rabbi is aláírta. Egyes, már meglévõ neveket (például az említett kohanitákat és levitákat) hivatalosítottak, míg másokat (például a származási helyre utaló földrajzi ragadványneveket) meg kellett változtatni. A rendelet kiadását követõ hónapokban sok ezer zsidó járult a bizottságok elé.
Korrupció és kiskapuk
Bár a zsidók elvileg szabadon választhattak nevet, a közigazgatási korrupció gyakran itt is mûködött. Ha valaki meg tudta fizetni, akkor szépen hangzó természeti képekbõl formálhatta új nevét. Így születtek például a következõ megoldások: Grünfeld = zöldmezõ, Rosenberg = rózsahegy, Goldberger = aranyhegyi. Mások a hatalom auráját sugárzó neveket preferálták. Õk némi megvesztegetésért cserében olyan nevekre tehettek szert, mint például a König (király), Kaiser (császár), Graf (gróf), Herzog (herceg). Akinek nem futotta kenõpénzre, annak gyakran be kellett érnie az egyszerûbb, gyakran a saját fizikai megjelenésére utaló nevekkel (Klein = kicsi, Gross = nagy, Braun = barna, Roth = vörös).
Mivel József király nem volt hajlandó esküt tenni a régi magyar nemesi kiváltságokra, inkább meg sem koronáztatta magát. Ezért a magyar közigazgatás igyekezett szabotálni az illegitimnek tartott, „kalapos királynak” csúfolt uralkodó felvilágosult abszolutista reformjait. Így aztán a magyar hatóságok nem igen nem törték magukat, hogy végrehajtsák a rendeletet. Sõt, a Habsburgokra dühös falusi jegyzõnek valószínûleg külön örömöt szerzett, ha a lenézett zsidó ószerest Kasierként (császár) regisztrálhatta.
A névválasztási kényszer persze számos kiskaput rejtett. Márpedig sok zsidó arra törekedett, hogy új neve valamilyen formában utaljon származására, vagy éppen régi nevére. Nem csoda, hogy voltak olyanok, akik az uralkodói szándékkal ellentétesen országokról vagy városokról kapták nevüket. Gyakran éppen arról a területrõl, ahonnan származtak. Ilyenek például a Böhm (csehországi), a Schweizer (svájci), az Ungár (magyar), vagy a Rechnitz (Rohonc német nevérõl). A Spirók, Spirák, Shapirók õsei Speyerbõl, a Pressburgerek Pozsonyból érkeztek. Voltak, akik héber személynevük német fordítását választották. Így lett a például a héber Cvi (szarvas) fordításából Hirsch, Hirschler, Herzl, a Salomból (béke) pedig Freud, vagy éppen Freudiger. Mások édesanyjuk nevébõl képezték családnevüket: Gold, Goldmann a Golde nõi névbõl, Rosner, Rosinger, a Rosából. Sok új családnév a foglalkozásra utalt: Schneider = szabó, Goldschmidt = ötvös, Knöpfler = gombkötõ, Kaufmann = kereskedõ.
Rengeteg zsidó azonban ragaszkodott a hagyományokhoz és nem volt hajlandó engedelmeskedni a rendeletnek. Ilyen esetekben a helyi hatóság képviselõje találomra nevezte el az illetõt. Sokan kijátszották a rendeletet és olyan, látszólag német neveket választottak, amelyek héber szavakat rejtettek. Számos kohanita származású például a Katz nevet választotta, ami németül macskát jelent ugyan, de valójában a „kohen cedek” = igazságos pap héber kifejezés rövidítése. A Schön név a „saliah neemán” kifejezésre (igaz vezetõ) utalhatott, a Back, Bak, Bok mögött gyakran a „ben kedosim” (mártírok fia) rejtõzött. A Siegel, Segal, Chagall jelentése pedig „szegán levájja” (a léviták elöljárója).
Magyarosítási hullámok
A 19. század integrációs tendenciái nem csak az anyanyelvváltásban, de a nevek magyarosításában is jelentkeztek. A 19-20. század fordulóján a zsidók tömegesen cserélték német vagy szláv hangzású neveiket magyarra. Hasonló folyamat játszódott le a többi vallási és etnikai kisebbségnél, de a névmagyarosítás a zsidók között volt a leggyakoribb. 1894 és 1918 között a magyarosítók 57,5 százaléka (mintegy 55 ezer ember) zsidó volt, míg a németek például 17 százalékkal, a római katolikus szlávok (fõleg szlovákok) 13,8 százalékkal képviseltették magukat.
Sokan a német nevük magyar megfelelõjét választották. Így lett Weiszbõl Fehér, Steinerbõl Köves, Schönbõl Szép. Mások olyan nevet kerestek, amelynek kezdõbetûje megfelelt az eredeti névnek. Így vált a Kohnból Kovács, Veiszfeldbõl pedig Vázsonyi. Csemegi Károly, a magyar büntetõjog egyik legnagyobb szaktekintélye kifejezetten kreatívnak bizonyult. Eredetileg ugyanis Naschnak hívták, amely a német naschen ígére utalt. Ennek jelentése: édességet eszik, torkoskodik.
Ebben az idõben kezdtek terjedni a zsidók körében a nem bibliai eredetû utónevek is. Így vált népszerûvé a Lipót, az Ármin, a Miksa, a Regina, a Lili és az Ida.
A Horthy-rendszer bürokratikus antiszemitizmusa a névváltoztatási kérelmek kezelésében is jelentkezett. A harmincas évek elsõ felében havi kvótához kötötték az engedélyezett zsidó névmagyarosításokat, radikálisan csökkentve ezzel számukat. 1937-tõl pedig, bár errõl semmilyen jogszabály nem rendelkezett, a legtöbbször indokolás nélkül megtagadták a kérelmeket. A zsidók azért kitartóan, bár egyre csökkenõ számban próbálkoztak: 1938-ban a pályázók tizede, a háború alatt 3,2 százaléka volt zsidó.
A második világháború után
A holokausztot követõen újabb névmagyarosítási hullám következett. 1945 és 1948 között mintegy 23 ezer zsidó változtatta meg a nevét. Auschwitz után sokan egyszer és mindenkorra szabadulni akartak zsidóságuktól. Õk önvédelembõl, félelembõl, vagy gyermekeik jövõje érdekében változtattak nevet. Azt akarták, hogy a hatóságok soha többé ne tudják õket megkülönböztetni a többségtõl. Mivel a háború gyõztesei a magyarországi német népcsoportot kollektív bûnösnek kiáltották ki, majd deportálták, a német hangzású vezetéknév paradox módon a holokauszt túlélõit is könnyen veszélybe sodorhatta.
A II. József rendeletével bevezetett polgári nevek és a késõbbi magyarosítási hullámok a hagyományos zsidó neveket visszaszorították a zsinagógába. A templomjáró zsidókat a Tórához való felhíváskor, temetéskor és más alkalmakkor továbbra is az apai névvel összekapcsolt héber személynéven szólítják. Amikor ennek nincs héber formája (például Béla, Péter, Krisztina, Andrea), a hagyományokat követõ zsidók külön héber személynevet is adnak gyermekeiknek.
Link
Lévyk és Lengyelek
A 18. század végéig sok zsidónak csak az apai névvel összekapcsolt elõneve volt. A csatolásra a „ben” (fiú) szócskát használták: például Ábrahám ben Mózes = Ábrahám, Mózes fia. Mások már ekkor is használtak különféle vezetékneveket. Ezeknek egy része a bibliai korszakba visszanyúló törzsi jelölés volt. A kohaniták utódai például a Kohn, Kohner, Cohen, a léviták leszármazottai pedig a Löw, Lévy neveket viselték. Elõfordultak zsidó személynevekbõl képzett vezetéknevek (Salamon, Izsák, Abel(esz), Jakobi), illetve magyar eredetû elõnevek (Farkas, Lengyel, Varga, stb.) is. Ez utóbbiak inkább voltak az adott személyek ragadványnevei, mint generációról generációra öröklõdõ vezetéknevek.
1 / 5 következõ kép
II. József névrendeletének elsõ oldala
II. József névrendeletének elsõ oldalaMandelbõl Miklós. Az irsai Mandel Miksa 1902–es névváltoztatásának anyakönyvi bejegyzése: a névsori oldalMandelbõl Miklós. Az irsai Mandel Miksa 1902–es névváltoztatásának anyakönyvi bejegyzése: a megjegyzések rovatNévváltozatási dokumentum 1911–bõlNévváltozatási dokumentum 1948–ból
A nagy névadó akció
A birodalmának közigazgatását egységesíteni és modernizálni kívánó II. József 1787 júliusában rendelte el, hogy a zsidóknak állandó és német vezetéknevet kell hordani. Az országos összeírás alapján erre kiküldött bizottságok elé idézték õket, ahol a névfelvételi aktusról hivatalos papírt kaptak. A dokumentumot a helyi rabbi is aláírta. Egyes, már meglévõ neveket (például az említett kohanitákat és levitákat) hivatalosítottak, míg másokat (például a származási helyre utaló földrajzi ragadványneveket) meg kellett változtatni. A rendelet kiadását követõ hónapokban sok ezer zsidó járult a bizottságok elé.
Korrupció és kiskapuk
Bár a zsidók elvileg szabadon választhattak nevet, a közigazgatási korrupció gyakran itt is mûködött. Ha valaki meg tudta fizetni, akkor szépen hangzó természeti képekbõl formálhatta új nevét. Így születtek például a következõ megoldások: Grünfeld = zöldmezõ, Rosenberg = rózsahegy, Goldberger = aranyhegyi. Mások a hatalom auráját sugárzó neveket preferálták. Õk némi megvesztegetésért cserében olyan nevekre tehettek szert, mint például a König (király), Kaiser (császár), Graf (gróf), Herzog (herceg). Akinek nem futotta kenõpénzre, annak gyakran be kellett érnie az egyszerûbb, gyakran a saját fizikai megjelenésére utaló nevekkel (Klein = kicsi, Gross = nagy, Braun = barna, Roth = vörös).
Mivel József király nem volt hajlandó esküt tenni a régi magyar nemesi kiváltságokra, inkább meg sem koronáztatta magát. Ezért a magyar közigazgatás igyekezett szabotálni az illegitimnek tartott, „kalapos királynak” csúfolt uralkodó felvilágosult abszolutista reformjait. Így aztán a magyar hatóságok nem igen nem törték magukat, hogy végrehajtsák a rendeletet. Sõt, a Habsburgokra dühös falusi jegyzõnek valószínûleg külön örömöt szerzett, ha a lenézett zsidó ószerest Kasierként (császár) regisztrálhatta.
A névválasztási kényszer persze számos kiskaput rejtett. Márpedig sok zsidó arra törekedett, hogy új neve valamilyen formában utaljon származására, vagy éppen régi nevére. Nem csoda, hogy voltak olyanok, akik az uralkodói szándékkal ellentétesen országokról vagy városokról kapták nevüket. Gyakran éppen arról a területrõl, ahonnan származtak. Ilyenek például a Böhm (csehországi), a Schweizer (svájci), az Ungár (magyar), vagy a Rechnitz (Rohonc német nevérõl). A Spirók, Spirák, Shapirók õsei Speyerbõl, a Pressburgerek Pozsonyból érkeztek. Voltak, akik héber személynevük német fordítását választották. Így lett a például a héber Cvi (szarvas) fordításából Hirsch, Hirschler, Herzl, a Salomból (béke) pedig Freud, vagy éppen Freudiger. Mások édesanyjuk nevébõl képezték családnevüket: Gold, Goldmann a Golde nõi névbõl, Rosner, Rosinger, a Rosából. Sok új családnév a foglalkozásra utalt: Schneider = szabó, Goldschmidt = ötvös, Knöpfler = gombkötõ, Kaufmann = kereskedõ.
Rengeteg zsidó azonban ragaszkodott a hagyományokhoz és nem volt hajlandó engedelmeskedni a rendeletnek. Ilyen esetekben a helyi hatóság képviselõje találomra nevezte el az illetõt. Sokan kijátszották a rendeletet és olyan, látszólag német neveket választottak, amelyek héber szavakat rejtettek. Számos kohanita származású például a Katz nevet választotta, ami németül macskát jelent ugyan, de valójában a „kohen cedek” = igazságos pap héber kifejezés rövidítése. A Schön név a „saliah neemán” kifejezésre (igaz vezetõ) utalhatott, a Back, Bak, Bok mögött gyakran a „ben kedosim” (mártírok fia) rejtõzött. A Siegel, Segal, Chagall jelentése pedig „szegán levájja” (a léviták elöljárója).
Magyarosítási hullámok
A 19. század integrációs tendenciái nem csak az anyanyelvváltásban, de a nevek magyarosításában is jelentkeztek. A 19-20. század fordulóján a zsidók tömegesen cserélték német vagy szláv hangzású neveiket magyarra. Hasonló folyamat játszódott le a többi vallási és etnikai kisebbségnél, de a névmagyarosítás a zsidók között volt a leggyakoribb. 1894 és 1918 között a magyarosítók 57,5 százaléka (mintegy 55 ezer ember) zsidó volt, míg a németek például 17 százalékkal, a római katolikus szlávok (fõleg szlovákok) 13,8 százalékkal képviseltették magukat.
Sokan a német nevük magyar megfelelõjét választották. Így lett Weiszbõl Fehér, Steinerbõl Köves, Schönbõl Szép. Mások olyan nevet kerestek, amelynek kezdõbetûje megfelelt az eredeti névnek. Így vált a Kohnból Kovács, Veiszfeldbõl pedig Vázsonyi. Csemegi Károly, a magyar büntetõjog egyik legnagyobb szaktekintélye kifejezetten kreatívnak bizonyult. Eredetileg ugyanis Naschnak hívták, amely a német naschen ígére utalt. Ennek jelentése: édességet eszik, torkoskodik.
Ebben az idõben kezdtek terjedni a zsidók körében a nem bibliai eredetû utónevek is. Így vált népszerûvé a Lipót, az Ármin, a Miksa, a Regina, a Lili és az Ida.
A Horthy-rendszer bürokratikus antiszemitizmusa a névváltoztatási kérelmek kezelésében is jelentkezett. A harmincas évek elsõ felében havi kvótához kötötték az engedélyezett zsidó névmagyarosításokat, radikálisan csökkentve ezzel számukat. 1937-tõl pedig, bár errõl semmilyen jogszabály nem rendelkezett, a legtöbbször indokolás nélkül megtagadták a kérelmeket. A zsidók azért kitartóan, bár egyre csökkenõ számban próbálkoztak: 1938-ban a pályázók tizede, a háború alatt 3,2 százaléka volt zsidó.
A második világháború után
A holokausztot követõen újabb névmagyarosítási hullám következett. 1945 és 1948 között mintegy 23 ezer zsidó változtatta meg a nevét. Auschwitz után sokan egyszer és mindenkorra szabadulni akartak zsidóságuktól. Õk önvédelembõl, félelembõl, vagy gyermekeik jövõje érdekében változtattak nevet. Azt akarták, hogy a hatóságok soha többé ne tudják õket megkülönböztetni a többségtõl. Mivel a háború gyõztesei a magyarországi német népcsoportot kollektív bûnösnek kiáltották ki, majd deportálták, a német hangzású vezetéknév paradox módon a holokauszt túlélõit is könnyen veszélybe sodorhatta.
A II. József rendeletével bevezetett polgári nevek és a késõbbi magyarosítási hullámok a hagyományos zsidó neveket visszaszorították a zsinagógába. A templomjáró zsidókat a Tórához való felhíváskor, temetéskor és más alkalmakkor továbbra is az apai névvel összekapcsolt héber személynéven szólítják. Amikor ennek nincs héber formája (például Béla, Péter, Krisztina, Andrea), a hagyományokat követõ zsidók külön héber személynevet is adnak gyermekeiknek.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
postaimre
- 2014. June 19. 14:39:52
#2 |
lapaj55
- 2014. June 19. 18:55:42
#3 |
nyaki
- 2014. June 19. 21:23:27
#4 |
Perje
- 2014. June 21. 13:52:32
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.