Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Darwini rémálmok jönnek
Ugye nem értitek félre a cikket? Inváziós fajnak nem feltétlenül azokat az élõlényeket tekintjük, amelyek a helyi ökoszisztéma részévé válnak. Az állatok és növények egy része képes békésen élni egymás mellett, de elõfordul, hogy egyes fajok jelentõs mértékben elszaporodnak, az õshonos élõlények kárára. Az irányított betelepítés csak ronthat a helyzeten, mivel az esetek többségében nem sikerül helyesen felmérni az ezzel járó ökológiai kockázatot.
Az Egyesült Királyság lassan egzotikusállat-paradicsommá válik: az országban brazil földi malacok, nagyobb vadmacskák, törpekenguruk és mosómedvék grasszálnak szabadon, egy tóból pedig húsevõ piranhát halásztak ki. A Dél-Amerikába õshonos hal azóta a Drávában és a Dunában, sõt a Balatonban is feltûnt. Magyarországon a Feneketlen-tónál a házikedvencként kudarcot vallott, gyorsan szaporodó ékszerteknõsök szorítják ki a hazai mocsári teknõsöket, a Galga-patakban pedig néhány hete bukkant fel egy agresszív aligátorteknõs.
Az új állat- és növényfajok feltûnése gyakran nem jár semmilyen kockázattal, a megtelepedésük nem befolyásolja a környezet biodiverzitását, azaz biológiai sokszínûségét. Az úgynevezett inváziós fajok azonban felborítják a megszokott ökológiai egyensúlyt, mivel az õshonos fajok életterét szûkítik, és a megváltozó biológiai viszonyok hatása sokszor kiszámíthatatlan. Függetlenül attól, hogy állatról vagy növényrõl van szó, az inváziós fajok feltûnése õshonos élõlények kipusztulásához vezethet – az élõhelypusztulás után ez a második legveszélyesebb tényezõ, ami az élõvilág állapotát veszélyezteti.
Ha az új fajok megtelepedése folyamatos, maga az átmenet is finomabb. A globalizáció azonban felgyorsította az invazív fajok terjedését. A megnövekedett civil áruforgalom, a kereskedelem és az utazás elterjedése akarva-akaratlanul is az új fajok megtelepedését segíti elõ, és ezek közül sokan az új környezetben életképesnek, sõt, a helyi élõvilágra is veszélyesnek bizonyulnak. Mindezt számos példa alátámasztja. Az európai biodiverzitást például a növekvõ turizmus és kereskedelem borította fel: az õshonos élõlényeknek évszázadokon át nem volt szükségük természetes védekezésre, ez pedig több faj kihalásához vezetett, amikor feltûntek az új, agresszívebb állatok és növények.
Békés egymás mellett ölés
A betelepülõ fajok gyakran az õshonos állat- és növényvilág mellett is élhetnek. Egyes növényeknél például megfigyelhetõ, hogy a hosszú gyökérzetükkel olyan vízrétegeket is elérnek a talajban, amit az õshonos fajok nem, így nem egymás elõl vonják el a táplálékot. Ezek nem válnak invazív fajjá, ahogy számos más, betelepülõ vagy betelepített faj is hasznosítható, például a mezõgazdaságban, a kertészetben, a takarmány- vagy az állatkereskedelemben.
Nagyobb problémát jelent, ha egy betelepülõ faj egy õshonossal kénytelen osztozkodni az élettéren – az ilyen esetek akár globális szinten is a biodiverzitás, a biológiai sokszínûség csökkenéséhez vezethet. Az Észak-Amerikából betelepült szürke mókus például jobban alkalmazkodik a környezeti feltételekhez és az emberek jelenlétéhez, mint az Európában õshonos vörös mókus. A szürke mókusok jobb emésztésüknek köszönhetõen vastagabb zsírréteget halmoznak fel, így jobb eséllyel élik túl a kemény teleket, mint a vörös mókusok, ráadásul nemcsak fenyvesekben, hanem bármilyen összefüggõ lomberdõkben képesek megélni. Ezenfelül hordozói a számukra ártalmatlan parapox vírusnak, ami viszont halálos kór a vörös mókusoknak.
A betelepített faj akkor válik inváziós fajjá, ha meghódítja az õshonosok elõl a szükséges erõforrásokat: a tápanyagokat, a fényt, a fizikai teret, az élelmiszert és a vizet. Ha ezekhez hozzájutnak, többnyire az õshonos fajok rovására kezdenek szaporodni. Jól illusztrálja a helyzetet a dingó esete is: az Ausztráliában elterjedt dingó intelligensebb vadász volt, mint az õshonos erszényesek, így sokkal jobb eséllyel kapta el azokat a zsákmányállatokat, amelyek híján az õshonos ragadozó erszényesek egyszerûen éhen haltak.
Az invazív fajok közös jellemzõje, hogy gyors növekedésre, szaporodásra, valamint jelentõs mértékû terjeszkedésre képesek, magas a toleranciaszintjük a környezeti tényezõkkel szemben, és rugalmas együttélési képességeket alakítanak ki. A megtelepedésük kezdetben nehézkes: elõször alacsony populációban kell túlélniük, mielõtt invazív fajjá válhatnának. Emiatt többszörös utánpótlásra van szükségük, ezt azonban a külsõ tényezõk segíthetik – ilyenek például a hajók útvonalai vagy az autópályákon mozgó jármûvek, amik rendszeresen új lehetõséget biztosítanak a terjeszkedéshez.
Halhatatlan
A betelepülés egyaránt lehet szándékos és véletlen is. Az amerikai telepesek számos madárfajt importáltak Észak-Amerikába Európából, de ezeket gyakran haszonállatként tartották, így kisebb eséllyel keveredhettek az Amerikában õshonos fajokkal. Egy baleset következtében azonban Ausztrália partjainál a parti vízbe került egy nagyobb pontyszállítmány , amely így a kontinens partvidékének legnagyobb tömegben elõforduló, legközönségesebb halfajává vált. Ez a példa jól illusztrálja, hogy egy új faj milyen hatást gyakorol az ökológiai egyensúlyra: a ponty a vízrendszer jellegét is megváltoztatta. Kitúrta a vízinövényeket, elõsegítette az algaburjánzást, parazitákat és betegségeket terjesztett, valamint a talajerózió felgyorsulásához is hozzájárult. Hasonló eset a pézsmapocoké, amit szintén szándékosan telepítettek be; akkor még nem tudták, hogy a föld alatt közlekedõ, járatokat vájó állat tönkreteszi a folyók töltését.
Mindezt pedig nehéz kordában tartani. A Magyarországra betelepített busa szintén hatalmas károkat okozott; senki nem számított rá, hogy az Ázsiában õshonos halfaj képes lesz elszaporodni a magyar vizekben. Ennek ellenére kiirthatatlannak bizonyult, és túlszaporodott számos õshonos fajt. A feldolgozóipar számára ez éppenséggel pozitív fejlemény is lehet – a busát ugyanis sokszor használják alapanyagként állateledelben vagy takarmányban –, de a magyar tavak és folyók biodiverzitását mindenképpen tönkretette.
Hasonló játszódott le Afrikában, amikor a tanzániai Viktória-tóba 1950-ben betelepítették a nílusi sügért. Az agresszív halfaj teljesen kipusztította a tóban élõ õshonos halfajokat, ami rövidesen felborította a környék biológiai egyensúlyát és teljes ökológiai katasztrófát okozott – igaz, cserébe a sügér értékes húsát tonnaszám tudták kihalászni a tóból, és jó pénzért értékesítették azt a világpiacon. A történet szempontjából talán mellékes, de érdemes megjegyezni, hogy a betelepítõk fillérekért dolgoztatták a helyi bennszülötteket embertelen körülmények között, az eladásokból származó bevételt pedig Oroszországból származó fegyverekre költötték. (Minderrõl Darwin rémálma címmel készült dokumentumfilm.)
Arany bogaram
Egyes becslések szerint az invazív fajok évente csak az Egyesült Államokban 138 milliárd dolláros kárt okoznak. Több kezdeményezés is indult e fajok terjeszkedésének visszaszorítására, ilyen például a Global Invasive Species Programme (GISP), errõl szól a biológiai sokféleségrõl szóló egyezmény, a Convention on Biological Diversity (CBD), és a Természetvédelmi Világszövetség célkitûzései között is szerepel a biodiverzitás megõrzése.
Kérdés, hogy ez tartható-e. A roppant kártékony és kiirthatatlan krumplibogár például már mindenhol megtelepedett, ahol burgonyát termesztenek, a harlekinkatica esete pedig rávilágít arra, hogy az irányított betelepítés során sokszor mennyire elszámíthatjuk magunkat.
A mérsékelt égövi Ázsiában õshonos állatot azért telepítették be, hogy visszaszorítsa a haszonnövényekre káros élõsködõket. Arra azonban senki sem számított, hogy a megfelelõ égövön a harlekinkatica évente akár négyszer is szaporodhat, és ezzel kiszoríthatja az õshonos katicabogarat, valamint õsszel megrághatja a gyümölcsöket, és a védeni kívánt növényekben is komoly károkat okozhat. A védelmi célból betelepített rovart Európában a száz legveszélyesebb invazív faj egyikeként tartják számon.
Globális darwinizmus
A célzott betelepítésnek tehát megvan az a hátulütõje, hogy a negatív következményeket nem sikerül elõre kiszámítani. A XVIII. században betelepített fehér akác például gyorsan nõ, remek tûzifa, jó mézelõ, és megköti a homokos talajt is, de gyakorlatilag kiirthatatlan, termõterületét pedig a természetes erdõk kiszorításával szerzi. Vannak ugyanakkor olyan esetek, amikor a betelepítés mégis hasznosnak bizonyul: az Ázsiából származó osztrigafajok jobban szûrik a vízben található szennyezõ anyagokat, gyorsabban nõnek, és jobban ellenállnak a betegségeknek, mint európai fajtársaik.
Érdemes szem elõtt tartani, hogy az élõvilág ökoszisztémájának természetes változásai is csökkenthetik a biodiverzitást. Például ha hibrid fajok kialakulnak ki, az olyan homogenizációval járhat, ami lassan, de biztosan csökkenti a biológiai sokszínûséget. Ez a génáramlás azonban elfogadható szintû és természetesnek mondható (és megfigyelhetõ az emberi populációban is).
Ugyanakkor a fenti példák bizonyítják, hogy a biológiai sokszínûség felborulása sokszor kiszámíthatatlan végeredményt szül. A globalizáció vélhetõen csak gyorsítani fogja a jelenséget; hiába próbálják szankciókkal korlátozni a fajok betelepítését, az invazív fajok elterjedését ez legfeljebb lassíthatja, de semmiképpen sem akadályozhatja meg.
Forrás: Link
Az Egyesült Királyság lassan egzotikusállat-paradicsommá válik: az országban brazil földi malacok, nagyobb vadmacskák, törpekenguruk és mosómedvék grasszálnak szabadon, egy tóból pedig húsevõ piranhát halásztak ki. A Dél-Amerikába õshonos hal azóta a Drávában és a Dunában, sõt a Balatonban is feltûnt. Magyarországon a Feneketlen-tónál a házikedvencként kudarcot vallott, gyorsan szaporodó ékszerteknõsök szorítják ki a hazai mocsári teknõsöket, a Galga-patakban pedig néhány hete bukkant fel egy agresszív aligátorteknõs.
Az új állat- és növényfajok feltûnése gyakran nem jár semmilyen kockázattal, a megtelepedésük nem befolyásolja a környezet biodiverzitását, azaz biológiai sokszínûségét. Az úgynevezett inváziós fajok azonban felborítják a megszokott ökológiai egyensúlyt, mivel az õshonos fajok életterét szûkítik, és a megváltozó biológiai viszonyok hatása sokszor kiszámíthatatlan. Függetlenül attól, hogy állatról vagy növényrõl van szó, az inváziós fajok feltûnése õshonos élõlények kipusztulásához vezethet – az élõhelypusztulás után ez a második legveszélyesebb tényezõ, ami az élõvilág állapotát veszélyezteti.
Ha az új fajok megtelepedése folyamatos, maga az átmenet is finomabb. A globalizáció azonban felgyorsította az invazív fajok terjedését. A megnövekedett civil áruforgalom, a kereskedelem és az utazás elterjedése akarva-akaratlanul is az új fajok megtelepedését segíti elõ, és ezek közül sokan az új környezetben életképesnek, sõt, a helyi élõvilágra is veszélyesnek bizonyulnak. Mindezt számos példa alátámasztja. Az európai biodiverzitást például a növekvõ turizmus és kereskedelem borította fel: az õshonos élõlényeknek évszázadokon át nem volt szükségük természetes védekezésre, ez pedig több faj kihalásához vezetett, amikor feltûntek az új, agresszívebb állatok és növények.
Békés egymás mellett ölés
A betelepülõ fajok gyakran az õshonos állat- és növényvilág mellett is élhetnek. Egyes növényeknél például megfigyelhetõ, hogy a hosszú gyökérzetükkel olyan vízrétegeket is elérnek a talajban, amit az õshonos fajok nem, így nem egymás elõl vonják el a táplálékot. Ezek nem válnak invazív fajjá, ahogy számos más, betelepülõ vagy betelepített faj is hasznosítható, például a mezõgazdaságban, a kertészetben, a takarmány- vagy az állatkereskedelemben.
Nagyobb problémát jelent, ha egy betelepülõ faj egy õshonossal kénytelen osztozkodni az élettéren – az ilyen esetek akár globális szinten is a biodiverzitás, a biológiai sokszínûség csökkenéséhez vezethet. Az Észak-Amerikából betelepült szürke mókus például jobban alkalmazkodik a környezeti feltételekhez és az emberek jelenlétéhez, mint az Európában õshonos vörös mókus. A szürke mókusok jobb emésztésüknek köszönhetõen vastagabb zsírréteget halmoznak fel, így jobb eséllyel élik túl a kemény teleket, mint a vörös mókusok, ráadásul nemcsak fenyvesekben, hanem bármilyen összefüggõ lomberdõkben képesek megélni. Ezenfelül hordozói a számukra ártalmatlan parapox vírusnak, ami viszont halálos kór a vörös mókusoknak.
A betelepített faj akkor válik inváziós fajjá, ha meghódítja az õshonosok elõl a szükséges erõforrásokat: a tápanyagokat, a fényt, a fizikai teret, az élelmiszert és a vizet. Ha ezekhez hozzájutnak, többnyire az õshonos fajok rovására kezdenek szaporodni. Jól illusztrálja a helyzetet a dingó esete is: az Ausztráliában elterjedt dingó intelligensebb vadász volt, mint az õshonos erszényesek, így sokkal jobb eséllyel kapta el azokat a zsákmányállatokat, amelyek híján az õshonos ragadozó erszényesek egyszerûen éhen haltak.
Az invazív fajok közös jellemzõje, hogy gyors növekedésre, szaporodásra, valamint jelentõs mértékû terjeszkedésre képesek, magas a toleranciaszintjük a környezeti tényezõkkel szemben, és rugalmas együttélési képességeket alakítanak ki. A megtelepedésük kezdetben nehézkes: elõször alacsony populációban kell túlélniük, mielõtt invazív fajjá válhatnának. Emiatt többszörös utánpótlásra van szükségük, ezt azonban a külsõ tényezõk segíthetik – ilyenek például a hajók útvonalai vagy az autópályákon mozgó jármûvek, amik rendszeresen új lehetõséget biztosítanak a terjeszkedéshez.
Halhatatlan
A betelepülés egyaránt lehet szándékos és véletlen is. Az amerikai telepesek számos madárfajt importáltak Észak-Amerikába Európából, de ezeket gyakran haszonállatként tartották, így kisebb eséllyel keveredhettek az Amerikában õshonos fajokkal. Egy baleset következtében azonban Ausztrália partjainál a parti vízbe került egy nagyobb pontyszállítmány , amely így a kontinens partvidékének legnagyobb tömegben elõforduló, legközönségesebb halfajává vált. Ez a példa jól illusztrálja, hogy egy új faj milyen hatást gyakorol az ökológiai egyensúlyra: a ponty a vízrendszer jellegét is megváltoztatta. Kitúrta a vízinövényeket, elõsegítette az algaburjánzást, parazitákat és betegségeket terjesztett, valamint a talajerózió felgyorsulásához is hozzájárult. Hasonló eset a pézsmapocoké, amit szintén szándékosan telepítettek be; akkor még nem tudták, hogy a föld alatt közlekedõ, járatokat vájó állat tönkreteszi a folyók töltését.
Mindezt pedig nehéz kordában tartani. A Magyarországra betelepített busa szintén hatalmas károkat okozott; senki nem számított rá, hogy az Ázsiában õshonos halfaj képes lesz elszaporodni a magyar vizekben. Ennek ellenére kiirthatatlannak bizonyult, és túlszaporodott számos õshonos fajt. A feldolgozóipar számára ez éppenséggel pozitív fejlemény is lehet – a busát ugyanis sokszor használják alapanyagként állateledelben vagy takarmányban –, de a magyar tavak és folyók biodiverzitását mindenképpen tönkretette.
Hasonló játszódott le Afrikában, amikor a tanzániai Viktória-tóba 1950-ben betelepítették a nílusi sügért. Az agresszív halfaj teljesen kipusztította a tóban élõ õshonos halfajokat, ami rövidesen felborította a környék biológiai egyensúlyát és teljes ökológiai katasztrófát okozott – igaz, cserébe a sügér értékes húsát tonnaszám tudták kihalászni a tóból, és jó pénzért értékesítették azt a világpiacon. A történet szempontjából talán mellékes, de érdemes megjegyezni, hogy a betelepítõk fillérekért dolgoztatták a helyi bennszülötteket embertelen körülmények között, az eladásokból származó bevételt pedig Oroszországból származó fegyverekre költötték. (Minderrõl Darwin rémálma címmel készült dokumentumfilm.)
Arany bogaram
Egyes becslések szerint az invazív fajok évente csak az Egyesült Államokban 138 milliárd dolláros kárt okoznak. Több kezdeményezés is indult e fajok terjeszkedésének visszaszorítására, ilyen például a Global Invasive Species Programme (GISP), errõl szól a biológiai sokféleségrõl szóló egyezmény, a Convention on Biological Diversity (CBD), és a Természetvédelmi Világszövetség célkitûzései között is szerepel a biodiverzitás megõrzése.
Kérdés, hogy ez tartható-e. A roppant kártékony és kiirthatatlan krumplibogár például már mindenhol megtelepedett, ahol burgonyát termesztenek, a harlekinkatica esete pedig rávilágít arra, hogy az irányított betelepítés során sokszor mennyire elszámíthatjuk magunkat.
A mérsékelt égövi Ázsiában õshonos állatot azért telepítették be, hogy visszaszorítsa a haszonnövényekre káros élõsködõket. Arra azonban senki sem számított, hogy a megfelelõ égövön a harlekinkatica évente akár négyszer is szaporodhat, és ezzel kiszoríthatja az õshonos katicabogarat, valamint õsszel megrághatja a gyümölcsöket, és a védeni kívánt növényekben is komoly károkat okozhat. A védelmi célból betelepített rovart Európában a száz legveszélyesebb invazív faj egyikeként tartják számon.
Globális darwinizmus
A célzott betelepítésnek tehát megvan az a hátulütõje, hogy a negatív következményeket nem sikerül elõre kiszámítani. A XVIII. században betelepített fehér akác például gyorsan nõ, remek tûzifa, jó mézelõ, és megköti a homokos talajt is, de gyakorlatilag kiirthatatlan, termõterületét pedig a természetes erdõk kiszorításával szerzi. Vannak ugyanakkor olyan esetek, amikor a betelepítés mégis hasznosnak bizonyul: az Ázsiából származó osztrigafajok jobban szûrik a vízben található szennyezõ anyagokat, gyorsabban nõnek, és jobban ellenállnak a betegségeknek, mint európai fajtársaik.
Érdemes szem elõtt tartani, hogy az élõvilág ökoszisztémájának természetes változásai is csökkenthetik a biodiverzitást. Például ha hibrid fajok kialakulnak ki, az olyan homogenizációval járhat, ami lassan, de biztosan csökkenti a biológiai sokszínûséget. Ez a génáramlás azonban elfogadható szintû és természetesnek mondható (és megfigyelhetõ az emberi populációban is).
Ugyanakkor a fenti példák bizonyítják, hogy a biológiai sokszínûség felborulása sokszor kiszámíthatatlan végeredményt szül. A globalizáció vélhetõen csak gyorsítani fogja a jelenséget; hiába próbálják szankciókkal korlátozni a fajok betelepítését, az invazív fajok elterjedését ez legfeljebb lassíthatja, de semmiképpen sem akadályozhatja meg.
Forrás: Link
Hozzaszolasok
Oldal: 3 / 3: 123
#21 |
mormota1968
- 2012. July 09. 00:57:39
#22 |
kincses
- 2012. July 09. 06:46:31
#23 |
Perje
- 2012. July 09. 10:35:10
#24 |
mormota1968
- 2012. July 10. 02:12:27
#25 |
Perje
- 2012. July 11. 12:40:02
Oldal: 3 / 3: 123
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.