Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Politikai bátorság kéne
Mostanában így nevezik a "holokosztot", mert bizony az kéne, bátorság! Tényleg, Buchenwald üzemel még? Ott voltak tegnap. Belgiumban vagy Franciaországban „vándorló emberek”, Kelet-Közép-Európában általában letelepedett életmódot folytatnak. Mégis, az Atlanti-óceán partjaitól Románia távoli szegletéig jellemzõen kirekesztettségben él az Európai Unión belül a többmilliós roma közösség.
A 28 tagállamból a legtöbbnek nem fontos belsõ ügye ez; háttérként a nyugati híradásokban néha hozzábiggyesztik, „a romák egyes becslések szerint mintegy 1400 évvel ezelõtt hagyták el Indiát”, hogy az olvasó jobban értse, kikrõl is van szó.
A 2004-es, majd a 2007-es uniós bõvítési kör azonban változást hozott: a visegrádi országok, majd Románia és Bulgária területileg is egybefüggõ tömbje az EU adatai szerint mintegy 6,2 millió roma uniós polgárt számlál. 2004-ben nagy nyilvánosságot kapott, hogy Járóka Lívia (Fidesz) személyében bejutott az uniós parlamentbe az elsõ roma képviselõnõ. Hozzá késõbb Mohácsi Viktória (SZDSZ) csatlakozott, de ma már egyikük sem tagja az EP-nek.
Orbán Viktor múlt hétvégi, tusnádfürdõi beszédében úgy fogalmazott: „Tízmillió cigány van munka nélkül szerte Európában. Ha van pénzünk arra, hogy befogadjunk másokat, akkor miért nem fordítjuk arra ezeket a forrásokat, hogy az Európában élõ közösségeket oktassuk, neveljük, és bevezessük õket a munkaerõpiacra?” Az uniós romapolitikáról és a pénzek felhasználásáról a budapesti székhelyû Nyílt Társadalom Intézet (OSI) Making the Most of EU Funds for Roma (a szervezet által használt fordítással: „EU-s forrásokkal a romák társadalmi integrációjáért”) programjának társigazgatóit kérdeztük.
Nincs kimondottan uniós romastratégia. 2011-ben egy európai keretet hoztak létre nemzeti (tagállami) romastratégiákra; ez fontos különbség. Tartalmilag is, de az EU szempontjából azért, mert így a felelõsség az egyes tagállamoknál marad. Az EU sem új intézményeket, sem számszerû célokat, sem új forrásokat nem rendelt a romapolitikához; az uniós felzárkóztatási alapokból egyébként is meglévõ pénzeket lehet a romákkal kapcsolatos célokra is felhasználni – mondja Kullmann Ádám a magyar EU-elnökség idején elfogadott alapelvekrõl.
– Ugyanakkor azzal, hogy egyáltalán létrejött az európai keretstratégia,
legalább kimondták, hogy nemzetek feletti ügyrõl
hirdetés
is szó van. Politikai figyelem irányul rá, mégpedig úgy: a tagállamoknak közpolitikai intézkedéseket kell hozniuk; ehhez az unió anyagilag jelentõsen hozzá is járul – teszi hozzá Zentai Violetta. A kérdésben az EU mindhárom fõszereplõje, a brüsszeli bizottság, a tagállamok tanácsa, illetve az Európai Parlament is aktív, de nem egyforma módon.
– A parlament összeurópai romastratégiát szeretett volna. Az EP érdekelt abban, hogy évente be is számoltassa az Európai Bizottságot; a tanácsot ez sokkal kevésbé foglalkoztatja. Az EP-nek egyébként most is van két roma képviselõje, az egyik romániai politikus, a másik egy svéd feminista. De semmiképpen nem jó, ha ez kizárólag a roma képviselõk ügye marad – mondja Kullmann.
Zentai szerint ellentmondásos az elmúlt húsz év mérlege. – Két felismerés tette a kérdést európai üggyé. Az egyik a roma migránsok megjelenése a régi tagállamokban, ami kiváltotta az olcsó politikai hisztériához is vezetõ félelmet. A másik: a tagállamok tanácsában ott ülnek azon országok képviselõi (Magyarország mellett fõként Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária), amelyeknek elsõsorban saját magukat kellene komolyabb munkára ösztönözniük.
– Jellemzõ volt az áprilisi roma csúcstalálkozón a foglalkoztatásért felelõs romániai miniszter felszólalása – veszi át a szót Kullmann. – Elõbb kinyilvánította, hogy mennyire a szívén viseli a romák sorsát, majd hozzátette: a romáknak jogukban áll, hogy megválasszák, mely országban akarnak élni...
Az európai keret elsõsorban szociális szempontok szerint fogalmaz. Felismerést nyert, hogy a négy fõ területen: az oktatásban, egészségügyben, foglalkoztatásban és lakhatásban a romák kiszorulnak a többség tereibõl. – Ugyanakkor lényeges, hogy az EU megnevezi azt az etnikai csoportot, amely, úgy tûnik, tagállami keretek között, uniós segítség nélkül nem fog tudni elõre lépni, mert a diszkrimináció sajátos formái is sújtják. A végcél világos: csökkenjen a romák és a nem romák közötti társadalmi szakadék.
Nagy vita volt ugyanakkor róla, hogy lehet-e egyetlen etnikai csoportot ilyen módon kiemelni. Egy nagyon erõs érv szólt mellette: az egyetlen és így politikailag a leggyengébb etnikumról van szó, amely mögött nem áll sem nemzetállam, sem intézményes keret, kulturális öröksége pedig általában alacsonyabb értékûnek tartott vagy láthatatlan. Minden tekintetben kirekesztett csoportról beszélünk tehát – mondja Zentai.
hirdetés
A projektek kapcsán olyan tényezõk nehezítik az eredményes forrásfelhasználást, amelyeknek nem is feltétlenül van közvetlen közük a romák befogadásához, például milyen hosszú futamidõt engednek a kiírások. Kullmann úgy véli, hogy a roma integráció nem az a téma, ahol a rövidebb projektek eredményre vezetnének. Nem arról van szó, hogy a kormányok rosszak vagy gonoszak lennének, hanem, hogy ez egyszerûen a többinél nehezebb terep. Az egész támogatási rendszernek mindig egyfajta lakmusztesztje lesz, hogy a roma projektek mennyire érik el a kívánt hatást.
A cseheknél, a szlovákoknál vagy románoknál az önrész okoz nehézséget. Ha nincs önrész, a projektet mûködtetõ civil szervezet úgy reagál, hogy mesterségesen megemeli a munkatársak fizetését, és egy rész visszafizetésére „kéri” õket. Ebbõl lesz az önrész. De mi van akkor, ha egy munkatárs a munkaügyi bíróságon ezt elmondja?
– A tagállamoknak a saját forrásaikat is fel kell használniuk a romák támogatására. Abban nagy szabadságot kapnak, hogy az uniós támogatásokat milyen részletszabályokkal használják fel, például milyen hosszú futamidõvel, mekkora önrészszel – állítja Zentai, hozzátéve:
– A pénzelosztásnak márpedig az a logikája, hogy annak a szempontjai érvényesülnek, aki ott, helyben hatalmi helyzetben van. Ha a romák nincsenek, és nem is képviseli az érdekeiket senki, akkor az övék nem fog. De vannak rá módszerek, hogy ezeket a hatalmi helyzeteket azért meg lehessen bontani.
A leghátrányosabb helyzetû 33 kistérség programja az elõzõ EU-költségvetési ciklusban épp azt célozta, hogyan lehet gondosan végigvezetni a tervezésben és a forráselosztásban a roma befogadást.Mert a döntéshozók és a projektgazdák ezt önmaguktól nem lépnék meg: nem olyanok az érdekviszonyok.
Van-e „eminens projekt”, amit kitûzhetünk a falra? – kérdeztük. Kullmann Ádám a Biztos Kezdet Gyerekházak programját emeli ki: 2009-ben uniós forrásból 35 ház kezdte meg a mûködését az országban. A program célja az, hogy ne eleve hátránnyal induljanak a legkisebbek majd az óvodában, illetve az iskolában. Finanszírozási szempontból kevésbé átgondolt, nagy fluktuációval mûködõ gyerekfelzárkóztató rendszernek tartják viszont a tanodákét. A gyerekházak rendszere ugyanakkor személyhez köthetõ az államigazgatáson belül: Langerné Victor Katalin helyettes államtitkárhoz, aki felkarolta ezt az ügyet.
Térségi összehasonlításban a szakemberek nem tartják rossznak a magyar forrásfelhasználás bizonyítványát, legalábbis ha valaki Brüsszelbõl nézi. Belülrõl nézve persze jobban látszanak a problémák. Nagyon jól kiütköznek a különbségek mondjuk a vidéki nagyvárosok hozzáállásában, abban, hogy egy-egy önkormányzat mennyire merészen, innovatívan viszonyul a kérdéshez. Politikai bátorságra van szükség, „koalíciókat” kell tudni kötni, okosan felvállalni egyfajta úttörõszerepet. És ma már nem az itthoni politikai bal-, és jobboldal közötti különbségrõl van itt szó.
A romafelzárkóztatást nyomon kísérõ szakemberek úgy vélik, Magyarországon van a kérdés kezelésének hagyománya, létezik a kutatói háttér, közgazdászokkal, a szociológusokkal. Elõrébb tartunk ebben egyes másországoknál.Vannak ugyanakkor szemléleti gondok. Mondjuk, érdemes-e a hátrányos helyzetben élõ házát uniós pénzbõl kicsinosítani, nem inkább abban érdemes-e segítenünk, hogy kikerüljön onnan? Vagy biztosan van-e értelme annak a sok, íróasztalfiókba kerülõ tanulmánynak, amely a romák felzárkóztatását lenne hivatott elõsegíteni, és ennek a költségvetését is terheli, de hasznosulni azért kevéssé hasznosul?
Interjúalanyaink aggasztónak találják, hogy nem csak Magyarországon, de
Szlovákiában is egyre nõ a szakadék a romák és a nem romák között.
Bulgária és Románia más gazdasági struktúrájú ország, összetettebb etnikai térképpel, tagoltabb romaközösségekkel, ahol a romák és nem romák közötti különbség nem a legfontosabb vagy egyetlen társadalmi törésvonal. Ám a szûkebben vett Közép- Európa még a kilencvenes évek elején gyorsan kiszûrte a képzetleneket, akik aztán sosem térhettek vissza érdemben a munka világába.
A cseheknél pedig – teszi hozzá Zentai – miközben a politikai elitet durva rasszizmus jellemzi, és ott vannak a hírhedt városi romagettók is, létezik egy olyan, az etnikai határokat átlépõ civil társadalom, amely még nem elég erõs sem hazánkban, sem a szlovákoknál. A ráfordított milliárdok, az uniós támogatás, a politikai és médiafigyelem dacára nem biztos, hogy az átlagpolgár is úgy találja: „az utcán is látható” elõrelépés következett be a romák helyzetében az elmúlt tíz évben. Ennek mi lehet az oka? – Soha nem próbáltuk meg igazán.
Foglalkozunk egy kicsit vele, teszünk rá egy programot, egy stratégiát, de eleve lehet látni, hogy a ráfordított milliárdok eltörpülnek a probléma súlyához vagy a másra költött ezermilliárdokhoz képest. Igazán elkötelezett és szisztematikus roma közpolitikáról nem beszélhetünk. Márpedig ha tovább nõ a szakadék, az elõbb-utóbb rossz lesz a társadalmi többségnek is. Még csak befogadó demokratának sem kell ehhez lennie, elég, ha az önérdekét felismeri. A politikai pártokkal együtt.Link
A 28 tagállamból a legtöbbnek nem fontos belsõ ügye ez; háttérként a nyugati híradásokban néha hozzábiggyesztik, „a romák egyes becslések szerint mintegy 1400 évvel ezelõtt hagyták el Indiát”, hogy az olvasó jobban értse, kikrõl is van szó.
A 2004-es, majd a 2007-es uniós bõvítési kör azonban változást hozott: a visegrádi országok, majd Románia és Bulgária területileg is egybefüggõ tömbje az EU adatai szerint mintegy 6,2 millió roma uniós polgárt számlál. 2004-ben nagy nyilvánosságot kapott, hogy Járóka Lívia (Fidesz) személyében bejutott az uniós parlamentbe az elsõ roma képviselõnõ. Hozzá késõbb Mohácsi Viktória (SZDSZ) csatlakozott, de ma már egyikük sem tagja az EP-nek.
Orbán Viktor múlt hétvégi, tusnádfürdõi beszédében úgy fogalmazott: „Tízmillió cigány van munka nélkül szerte Európában. Ha van pénzünk arra, hogy befogadjunk másokat, akkor miért nem fordítjuk arra ezeket a forrásokat, hogy az Európában élõ közösségeket oktassuk, neveljük, és bevezessük õket a munkaerõpiacra?” Az uniós romapolitikáról és a pénzek felhasználásáról a budapesti székhelyû Nyílt Társadalom Intézet (OSI) Making the Most of EU Funds for Roma (a szervezet által használt fordítással: „EU-s forrásokkal a romák társadalmi integrációjáért”) programjának társigazgatóit kérdeztük.
Nincs kimondottan uniós romastratégia. 2011-ben egy európai keretet hoztak létre nemzeti (tagállami) romastratégiákra; ez fontos különbség. Tartalmilag is, de az EU szempontjából azért, mert így a felelõsség az egyes tagállamoknál marad. Az EU sem új intézményeket, sem számszerû célokat, sem új forrásokat nem rendelt a romapolitikához; az uniós felzárkóztatási alapokból egyébként is meglévõ pénzeket lehet a romákkal kapcsolatos célokra is felhasználni – mondja Kullmann Ádám a magyar EU-elnökség idején elfogadott alapelvekrõl.
– Ugyanakkor azzal, hogy egyáltalán létrejött az európai keretstratégia,
legalább kimondták, hogy nemzetek feletti ügyrõl
hirdetés
is szó van. Politikai figyelem irányul rá, mégpedig úgy: a tagállamoknak közpolitikai intézkedéseket kell hozniuk; ehhez az unió anyagilag jelentõsen hozzá is járul – teszi hozzá Zentai Violetta. A kérdésben az EU mindhárom fõszereplõje, a brüsszeli bizottság, a tagállamok tanácsa, illetve az Európai Parlament is aktív, de nem egyforma módon.
– A parlament összeurópai romastratégiát szeretett volna. Az EP érdekelt abban, hogy évente be is számoltassa az Európai Bizottságot; a tanácsot ez sokkal kevésbé foglalkoztatja. Az EP-nek egyébként most is van két roma képviselõje, az egyik romániai politikus, a másik egy svéd feminista. De semmiképpen nem jó, ha ez kizárólag a roma képviselõk ügye marad – mondja Kullmann.
Zentai szerint ellentmondásos az elmúlt húsz év mérlege. – Két felismerés tette a kérdést európai üggyé. Az egyik a roma migránsok megjelenése a régi tagállamokban, ami kiváltotta az olcsó politikai hisztériához is vezetõ félelmet. A másik: a tagállamok tanácsában ott ülnek azon országok képviselõi (Magyarország mellett fõként Csehország, Szlovákia, Románia és Bulgária), amelyeknek elsõsorban saját magukat kellene komolyabb munkára ösztönözniük.
– Jellemzõ volt az áprilisi roma csúcstalálkozón a foglalkoztatásért felelõs romániai miniszter felszólalása – veszi át a szót Kullmann. – Elõbb kinyilvánította, hogy mennyire a szívén viseli a romák sorsát, majd hozzátette: a romáknak jogukban áll, hogy megválasszák, mely országban akarnak élni...
Az európai keret elsõsorban szociális szempontok szerint fogalmaz. Felismerést nyert, hogy a négy fõ területen: az oktatásban, egészségügyben, foglalkoztatásban és lakhatásban a romák kiszorulnak a többség tereibõl. – Ugyanakkor lényeges, hogy az EU megnevezi azt az etnikai csoportot, amely, úgy tûnik, tagállami keretek között, uniós segítség nélkül nem fog tudni elõre lépni, mert a diszkrimináció sajátos formái is sújtják. A végcél világos: csökkenjen a romák és a nem romák közötti társadalmi szakadék.
Nagy vita volt ugyanakkor róla, hogy lehet-e egyetlen etnikai csoportot ilyen módon kiemelni. Egy nagyon erõs érv szólt mellette: az egyetlen és így politikailag a leggyengébb etnikumról van szó, amely mögött nem áll sem nemzetállam, sem intézményes keret, kulturális öröksége pedig általában alacsonyabb értékûnek tartott vagy láthatatlan. Minden tekintetben kirekesztett csoportról beszélünk tehát – mondja Zentai.
hirdetés
A projektek kapcsán olyan tényezõk nehezítik az eredményes forrásfelhasználást, amelyeknek nem is feltétlenül van közvetlen közük a romák befogadásához, például milyen hosszú futamidõt engednek a kiírások. Kullmann úgy véli, hogy a roma integráció nem az a téma, ahol a rövidebb projektek eredményre vezetnének. Nem arról van szó, hogy a kormányok rosszak vagy gonoszak lennének, hanem, hogy ez egyszerûen a többinél nehezebb terep. Az egész támogatási rendszernek mindig egyfajta lakmusztesztje lesz, hogy a roma projektek mennyire érik el a kívánt hatást.
A cseheknél, a szlovákoknál vagy románoknál az önrész okoz nehézséget. Ha nincs önrész, a projektet mûködtetõ civil szervezet úgy reagál, hogy mesterségesen megemeli a munkatársak fizetését, és egy rész visszafizetésére „kéri” õket. Ebbõl lesz az önrész. De mi van akkor, ha egy munkatárs a munkaügyi bíróságon ezt elmondja?
– A tagállamoknak a saját forrásaikat is fel kell használniuk a romák támogatására. Abban nagy szabadságot kapnak, hogy az uniós támogatásokat milyen részletszabályokkal használják fel, például milyen hosszú futamidõvel, mekkora önrészszel – állítja Zentai, hozzátéve:
– A pénzelosztásnak márpedig az a logikája, hogy annak a szempontjai érvényesülnek, aki ott, helyben hatalmi helyzetben van. Ha a romák nincsenek, és nem is képviseli az érdekeiket senki, akkor az övék nem fog. De vannak rá módszerek, hogy ezeket a hatalmi helyzeteket azért meg lehessen bontani.
A leghátrányosabb helyzetû 33 kistérség programja az elõzõ EU-költségvetési ciklusban épp azt célozta, hogyan lehet gondosan végigvezetni a tervezésben és a forráselosztásban a roma befogadást.Mert a döntéshozók és a projektgazdák ezt önmaguktól nem lépnék meg: nem olyanok az érdekviszonyok.
Van-e „eminens projekt”, amit kitûzhetünk a falra? – kérdeztük. Kullmann Ádám a Biztos Kezdet Gyerekházak programját emeli ki: 2009-ben uniós forrásból 35 ház kezdte meg a mûködését az országban. A program célja az, hogy ne eleve hátránnyal induljanak a legkisebbek majd az óvodában, illetve az iskolában. Finanszírozási szempontból kevésbé átgondolt, nagy fluktuációval mûködõ gyerekfelzárkóztató rendszernek tartják viszont a tanodákét. A gyerekházak rendszere ugyanakkor személyhez köthetõ az államigazgatáson belül: Langerné Victor Katalin helyettes államtitkárhoz, aki felkarolta ezt az ügyet.
Térségi összehasonlításban a szakemberek nem tartják rossznak a magyar forrásfelhasználás bizonyítványát, legalábbis ha valaki Brüsszelbõl nézi. Belülrõl nézve persze jobban látszanak a problémák. Nagyon jól kiütköznek a különbségek mondjuk a vidéki nagyvárosok hozzáállásában, abban, hogy egy-egy önkormányzat mennyire merészen, innovatívan viszonyul a kérdéshez. Politikai bátorságra van szükség, „koalíciókat” kell tudni kötni, okosan felvállalni egyfajta úttörõszerepet. És ma már nem az itthoni politikai bal-, és jobboldal közötti különbségrõl van itt szó.
A romafelzárkóztatást nyomon kísérõ szakemberek úgy vélik, Magyarországon van a kérdés kezelésének hagyománya, létezik a kutatói háttér, közgazdászokkal, a szociológusokkal. Elõrébb tartunk ebben egyes másországoknál.Vannak ugyanakkor szemléleti gondok. Mondjuk, érdemes-e a hátrányos helyzetben élõ házát uniós pénzbõl kicsinosítani, nem inkább abban érdemes-e segítenünk, hogy kikerüljön onnan? Vagy biztosan van-e értelme annak a sok, íróasztalfiókba kerülõ tanulmánynak, amely a romák felzárkóztatását lenne hivatott elõsegíteni, és ennek a költségvetését is terheli, de hasznosulni azért kevéssé hasznosul?
Interjúalanyaink aggasztónak találják, hogy nem csak Magyarországon, de
Szlovákiában is egyre nõ a szakadék a romák és a nem romák között.
Bulgária és Románia más gazdasági struktúrájú ország, összetettebb etnikai térképpel, tagoltabb romaközösségekkel, ahol a romák és nem romák közötti különbség nem a legfontosabb vagy egyetlen társadalmi törésvonal. Ám a szûkebben vett Közép- Európa még a kilencvenes évek elején gyorsan kiszûrte a képzetleneket, akik aztán sosem térhettek vissza érdemben a munka világába.
A cseheknél pedig – teszi hozzá Zentai – miközben a politikai elitet durva rasszizmus jellemzi, és ott vannak a hírhedt városi romagettók is, létezik egy olyan, az etnikai határokat átlépõ civil társadalom, amely még nem elég erõs sem hazánkban, sem a szlovákoknál. A ráfordított milliárdok, az uniós támogatás, a politikai és médiafigyelem dacára nem biztos, hogy az átlagpolgár is úgy találja: „az utcán is látható” elõrelépés következett be a romák helyzetében az elmúlt tíz évben. Ennek mi lehet az oka? – Soha nem próbáltuk meg igazán.
Foglalkozunk egy kicsit vele, teszünk rá egy programot, egy stratégiát, de eleve lehet látni, hogy a ráfordított milliárdok eltörpülnek a probléma súlyához vagy a másra költött ezermilliárdokhoz képest. Igazán elkötelezett és szisztematikus roma közpolitikáról nem beszélhetünk. Márpedig ha tovább nõ a szakadék, az elõbb-utóbb rossz lesz a társadalmi többségnek is. Még csak befogadó demokratának sem kell ehhez lennie, elég, ha az önérdekét felismeri. A politikai pártokkal együtt.Link
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 2: 12
#11 |
postaimre
- 2014. August 03. 11:41:32
#12 |
kontroll88
- 2014. August 03. 11:48:15
#13 |
Kedvesi
- 2014. August 03. 14:28:53
#14 |
jinjang
- 2014. August 03. 14:29:39
Oldal: 2 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.