Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Oroszország-ellenesség, avagy ruszofóbia Magyarországon
Sokan próbálják megmagyarázni, megérteni honnan ered és mi táplálja az Európában hagyományosan elterjedt Oroszország-ellenességet, melynek gyökerei a messzi középkorba nyúlnak vissza. Hasonlóan a hungarofóbiához, vagyis a környezõ országokban fellelhetõ magyarellenességhez, a ruszofóbia is meglehetõsen elterjedt az öreg kontinensen.
Mióta a Moszkvai Fejedelemség vagyis az orosz állam, IV. "Félelmetes" Iván uralkodása alatt számottevõ tényezõvé vált Európa térképén, az angol, francia, holland, vagy éppen spanyol polgárok nyugati kereskedõk és utazók tudósításaiból értesülhettek egy Keleten elterülõ hatalmas (de akkor még "csak" az Urálig elterülõ) birodalomról, ahol az alattvalók teljes kiszolgáltatottságban éltek a cár és a bojárok uralma alatt. Ezek az utazók horrorfilmbe illõ tudósításaikkal sokszor messze eltúlozták a valóságot, vagy éppen elfelejtették megemlíteni, hogy a tudorok Angliájában, vagy a bourbonok Franciaországában szintúgy cselédsorban és uraiknak kiszolgáltatva életek az emberek. A pallosjog nem csupán Keleten létezett, de Európa-szerte. Az gazdasági fejlettség, Angliával vagy Franciaországgal összehasonlítva, valóban messze elmaradt Nyugat-Európától, és a társadalmi egyenlõtlenség számtalan kritikára adhatott okot. Ugyanakkor, az Oroszországot kíméletlenül lenézõ nyugati kereskedõk extra profitra tettek szert a cárok birodalmával folytatott kereskedelem és féltve õrzött monopóliumaik révén.
Alexandra Pavlovna Romanova sírja Ürömön
I. Nagy Péter cár nyugat-európai tanulmányútjai alatt szintén lenézés és kritika tárgyává vált egyszerû viselkedése miatt. Országát nagy kiterjedésû, elmaradott térségnek tekintették, melyet a cár igyekezett minél elõbb a Nyugat technikai és társadalmi színvonalára emelni. Az erõltetett fejlesztési programok számtalan nyugati építésznek, kereskedõnek, katonának, diplomatának adtak új karrierlehetõséget, új uralkodót, és hazát. Oroszország, melyet már korábban vadállatokhoz (így pl. medvéhez) hasonlítottak, hamarosan gazdaságilag is elérte Európa nyugati felét. Katonai, tengerészeti, kereskedelmi jelentõsége, valamint a Balti térségben megszerzett regionális hatalmi pozíciója miatt az "orosz medve" ezúttal nem csak irigység, de immár félelemmel vegyes megbecsülés tárgyává vált. Egyre több utazó, nyugati gondolkodó kereste fel Szentpétervárt és Moszkvát, de a vidéki Oroszországot is, mely hamarosan megszerzi a Fekete-tenger feletti irányítást, és az Egyesült Államokhoz hasonlóan, óriási térségeket hódít meg Keleten. A napóleoni és oszmán-ellenes háborúk idején Oroszország végérvényesen meghatározó tényezõvé válik Európa és az akkori világ térképén.
A honfoglaló magyarok Kijev térségében találkoznak dokumentálható módon elõször az ó-orosz néppel, majd a Kijevi Rusz uralkodóival dinasztikus kapcsolatokra lépnek. Igen szoros gazdasági, katonai szálak jönnek létre azzal a birodalommal, melyet mind az Oroszországi Föderáció, mind pedig Ukrajna a saját államisága elõfutárának tekint. A magyar szóhasználat a Kijevi Rusz alattvalóit egyszerûen orosznak nevezi, és a ebben az idõben kezdik a kárpátaljai ruszinokat is "magyar oroszoknak" vagy "kisoroszoknak" nevezni. Érdekes megjegyezni, hogy Esztergomból, majd Budáról nézve a Rusz (melybõl a Rosszija, azaz Oroszország elnevezés származik), majd pedig a helyébe lépõ új államalakulatok lakói egytõl-egyig oroszok. Az ukrán nép etnográfiai különállása nem tudatosodik a magyar fejekben, sõt megkockáztatható, hogy ezt a népcsoportot nem is tekintettük különálló népnek egészen az Osztrák-Magyar Monarchia koráig. Amikor a Habsburg Birodalomhoz tartozó Galíciában és Bukovinában megjelennek az ukrán nemzeti törekvések, Magyarország továbbra sem tekinti a kárpátaljai ruszinokat ukránoknak, és meghagyja nekik az önmeghatározás jogát.
A magyar uralkodó osztály befolyásos családjai a Habsburgok szolgálatában eljutnak Szentpétervárra és más orosz városokba. Ekkor még nem tapasztalható különösebb orosz-ellenesség a magyar nép körében, hisz sokkal több emlék fûzi a Magyar Királyság lakóit a korábbi évszázadok szoros magyar-orosz kapcsolatainak emlékéhez, mintsem az osztrák-orosz hatalmi törekvések újkori megnyilvánulásaihoz.
A hazai "orosz" kisebbség, vagyis a ruszinok Rákóczi fejedelem harcai alatt megismert hûsége szintén a ruszofil (oroszbarát) érzéseket táplálták.
Ezzel szemben, Oroszországban lassan a történelem homályába vész a Magyar Királyság, mint erõs partnerország emléke, s elõtérbe kerülnek a nagyhatalmi tényezõvé váló Orosz Birodalom érdekei. Ausztria támogatása Európa színpadán immár e nagyhatalmi játszma részévé válik, s Szentpétervár urai a forradalmak korában az abszolút monarchia intézményének megõrzésében voltak érdekeltek. Ausztria, Oroszország, Poroszoroszág, és Anglia, de számos más ország is létérdekének tekintette a forradalmakkal való leszámolást, így a XVIII.-XIX. századi társadalmi villongások megfékezését. Ebben a történelmi milieu-ben kell megértenünk az Európa csendõrének nevezett Oroszország beavatkozását a magyar szabadságharc leverésére. Az osztrák kérésre beavatkozó cári haderõ abban a hitben lépte át a Kárpátok vonalát, hogy szerepvállalásával hozzájárul a forradalmak által veszélyeztetett európai társadalmi status quo fenntartásához.
Ekkor alakul ki a magyar társadalom széles köreiben a máig érezhetõ Oroszország-ellenesség. Érthetõ módon, a magyar nép nemzeti törekvéseit veszélyeztetõ pánszláv és balkáni törekvések fokozatosan járulnak hozzá az oroszokkal kapcsolatban fellelhetõ, sokszor igencsak eltúlzott fóbia megerõsödéséhez. A pravoszláv szolidaritás (a szerbek és bolgárok oroszok általi támogatása), az oszmán-törökök kegyetlen balkáni fellépésének eredménye. II. Sándor orosz cár balkáni hadjárata, és az orosz csapatok Bizáncig történõ elõrenyomulása nem csupán Oroszország nagyhatalmi erejét mutatták, de egyúttal cáfolták is azon nyugati törekvéseket, melyek Oroszországot egyfajta militáns, brutális hatalomnak kívánták feltüntetni. Bulgáriában mind a mai napig hálásak az oroszoknak, hogy segítségül siettek az oszmán népirtás és elnyomás felszámolása érdekében.
A maga részérõl minden nagyhatalom a saját birodalmi érdekeit õrizte: ezért lépett fel Ausztria a magyarság önállósodása ellen, majd késõbb a magyar uralkodóosztály is hasonló okokból kívánta körme szakadtáig védeni a dualizmust (és a magyar hatalmi ambíciókat) a szlávokkal és más az Osztrák-Magyar Monarchiában élõ népekkel szemben. Ha Oroszországot elítéljük saját nagyhatalmi érdekeinek védelme miatt, akkor el kell ítélnünk Ausztriát és Magyarországot is hasonló okból.
Alexandra Pavlovna Romanova, József Nádor hitvese (korabeli festmény)
Oroszország képe mindazonáltal nem volt ennyire egyoldalú a Magyar Királyságban. A nagyra becsült orosz kultúra, fõként az irodalom és a zene, valamint József Nádor Romanov házból származó, Magyarországot szeretõ hitvese, Alexandra Pavlovna Romanova, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarság reálisabb képet alkothasson a szomszédos orosz néprõl. Szentpéterváron és Moszkvában közkedvelt volt a magyaros ruházat (maguk a cárok is számtalanszor öltöttek huszár stílusú egyenruhát), de a magyar zene és mulatós is bejárta a Néva-parti fõváros koncerttermeit és mulatóit. Kevesen tudják, hogy Nagy Péter cár egyik kedvenc bora a tokaji volt, sõt az oroszok bortermelõ vidékeket is vásároltak, illetve bérbe vettek Észak-Kelet Magyarországon.
A már említett 1849-es orosz beavatkozás értetlenül érte a magyar népet, majd a dualizmus idején a szlávok megerõsödésével kapcsolatban táplált magyar félelem, fenntartott egyfajta ruszofóbiát mind a Trianon elõtti, mind pedig a két világháború közötti Magyarországon. A történelem azonban hamarosan elvezet egy újabb törésvonalhoz, mely a baloldali (kommunista) réteget a kialakuló Szovjetunó felé fordítja, míg a konzervatív uralkodóosztályt, elsõsorban ideológiai okokból, az Oroszország-ellenesség felé sodor.
Az ürömi Romanov sírkápolna
A magyar lakosság ennek a több évtizedes propagandának, valamint a rákényszerített kommunista diktatúrának "köszönheti" az 1849-ben gyökeret vert ruszofóbia további elmélyülését. Az i-re a pontot, természetesen 1956 és a szovjet csapatok beavatkozása teszi fel. A kádári korszak enyhülése, a "baráti Szovjetunió" képének ideológiai okokból történõ erõsítése, ellentétes hatást vált ki a rendszert megdönteni kívánók körében. A szovjetek leegyszerûsítõen "ruszkivá" válása, a két világháború antibolsevista propagandájának szüleménye.
A Magyarországra bevonuló Vörös Hadsereg egyszerû katonáinak jelentõs része bizonyítható módon közép-ázsiai, vagy éppen ukrán származású volt. 1956-ban szintén egy etnikailag kevert hadsereg avatkozik be, mely bár oroszul beszél, nem azonosítható a jelenleg ismert Oroszországi Föderáció gerincét alkotó orosz etnikummal. A szovjet hadsereg, de még a szovjet pártvezetés számos csúcsvezetõje is ukrán, vagy éppen grúz származású volt. 1956-ban egy Hruscsov nevû ukrán származású államférfi rendelte el a magyar forradalom leverését: ugyanaz a személy, aki a történelmileg elõbb ó-orosz, tatár, majd Nagy Katalin cárnõ óta orosz fennhatóság alatt élõ területet, az Ukrán SZSZK kötelékébe sorolt, holott a félsziget lakosságának döntõ többsége orosz. Ugyanúgy csatolnak el embereket akaratuk ellenére, mint ahogy történt ez Trianonban a magyar etnikummal.
"Itt kezdõdik Oroszország" - emlékmû az Orosz Föderáció határterületén: Kamcsatka
Amikor a ruszofóbia hazai megnyilvánulásait észleljük, idézzük fel magunkban a fentieket és tudatosítsuk: a rendszerváltozáskor az orosz nép ugyanattól a hatalomtól szabadult meg, mint a magyar, az ukrán, vagy éppen a kazah.
Tudatosítsuk magunkban, hogy orosz szempontból nem a magyar etnikum elleni fellépésrõl volt szó 1849-ben, és nem feltétlenül orosz etnikumú szovjet katonák követtek el atrocitásokat magyar asszonyok ellen a hitleri Németország által megszállt hungarista Magyarországon.
Idézzük fel azt is, hogy az oroszországi Voronyezs felé haladó magyar hadsereg minden volt de nem békés szándékú felszabadító, s bár Magyarország háborús szerepvállalását Hitler oldalán sok szempontból meg lehet magyarázni, annak élménye korántsem idéz fel pozitív élményeket az orosz és ukrán nép történelmi emlékezetében.
Magyarország ma az Európai Unió és a NATO tagja, mégis sok szempontból kiszolgáltatott az Egyesült Államok által meghatározott érdekeknek. Amikor ruszofób honfitársaink egyoldalúan és kritikátlanul a magát áldozatként elfogadtató Ukrajna mellé állnak, nem veszik figyelembe, hogy oroszellenes érvrendszerük alapjában hamis és nem fedi a történelmi valóságot. Írásommal erre szerettem volna rávilágítani.
Szerzõ: Karmó Gábor
http://oroszhirek...arorszagon
Kiegészítés/Hozzászólás:
Ottó Király
Az Orosz Nép és a Magyar Nép soha nem volt egymás ellensége, most sem az, és nem is lesz. Azt hiszem, hogy az Orosz Emberek és a Magyar Emberek döntõ többsége " alapból "jólelkû, jóindulatú, befogadó, szolidáris. Tiszteli, szereti az életet. Õrizzük a ránk jellemzõ hagyományokat és tiszteletben tartjuk más népek kultúráját. Magyarországon sok ember ismeri, szereti, tiszteli az Orosz Nép kultúráját. Sok magyar gondolja úgy, hogy lényegében kétféle ember létezik: az Ember, vagy a nem ember. Ezért az erõltetett megkülönböztetéseknek nincs realitása. Senki sem dönthette el a születése elõtt, hogy hová fog születni. Nem gondoljuk magunkat "felsõbbrendûnek, felettvalónak", de alsóbbrendûnek és alattvalónak" sem. Emberek vagyunk. Az emberi élet egyedi és megismételhetetlen minden egyes ember esetében. Ezt Oroszországban és Magyarországon is nagyon jól tudják. Én nagyon örülnék neki, ha Ukrajnában a békés párbeszéddel, tárgyalóasztal mellett rendeznék a felek a problémákat. Minden egyes ember élete elemi fontosságú érték. Öreg magyar "hippi" vagyok. A virágokat szeretem, a háborút nem. Nem tudom van-e olyan magyar család, ahol ha gyermek születik, akkor szülõk rövid idõn belül nem vesznek neki egy aranyos kis játékmackót. A kismackó pedig nem "játék", hanem családtag. A gyermeknek kell hogy legyen kismackója. Ez bennünk van.
Ha az oroszokra "medveként "gondolunk, akkor nem a" vadállatra" gondolunk. Ott van ezzel együtt a gyermekkori kismackó emléke is, amit szerettünk. Russzofóbia, hungarofóbia? Ugyanarról a "tõrõl metszett" dolgok. Épeszû embert ezzel nem lehet manipulálni. A manipulációkat meg sohasem a népek csinálják, hanem olyan "népvezérek" idõrõl-idõre, akik ezzel a módszerrel akarják ropogósra sütni a saját pecsenyéjüket, a saját népük és más népek elemi érdekei ellenére.
Mióta a Moszkvai Fejedelemség vagyis az orosz állam, IV. "Félelmetes" Iván uralkodása alatt számottevõ tényezõvé vált Európa térképén, az angol, francia, holland, vagy éppen spanyol polgárok nyugati kereskedõk és utazók tudósításaiból értesülhettek egy Keleten elterülõ hatalmas (de akkor még "csak" az Urálig elterülõ) birodalomról, ahol az alattvalók teljes kiszolgáltatottságban éltek a cár és a bojárok uralma alatt. Ezek az utazók horrorfilmbe illõ tudósításaikkal sokszor messze eltúlozták a valóságot, vagy éppen elfelejtették megemlíteni, hogy a tudorok Angliájában, vagy a bourbonok Franciaországában szintúgy cselédsorban és uraiknak kiszolgáltatva életek az emberek. A pallosjog nem csupán Keleten létezett, de Európa-szerte. Az gazdasági fejlettség, Angliával vagy Franciaországgal összehasonlítva, valóban messze elmaradt Nyugat-Európától, és a társadalmi egyenlõtlenség számtalan kritikára adhatott okot. Ugyanakkor, az Oroszországot kíméletlenül lenézõ nyugati kereskedõk extra profitra tettek szert a cárok birodalmával folytatott kereskedelem és féltve õrzött monopóliumaik révén.
Alexandra Pavlovna Romanova sírja Ürömön
I. Nagy Péter cár nyugat-európai tanulmányútjai alatt szintén lenézés és kritika tárgyává vált egyszerû viselkedése miatt. Országát nagy kiterjedésû, elmaradott térségnek tekintették, melyet a cár igyekezett minél elõbb a Nyugat technikai és társadalmi színvonalára emelni. Az erõltetett fejlesztési programok számtalan nyugati építésznek, kereskedõnek, katonának, diplomatának adtak új karrierlehetõséget, új uralkodót, és hazát. Oroszország, melyet már korábban vadállatokhoz (így pl. medvéhez) hasonlítottak, hamarosan gazdaságilag is elérte Európa nyugati felét. Katonai, tengerészeti, kereskedelmi jelentõsége, valamint a Balti térségben megszerzett regionális hatalmi pozíciója miatt az "orosz medve" ezúttal nem csak irigység, de immár félelemmel vegyes megbecsülés tárgyává vált. Egyre több utazó, nyugati gondolkodó kereste fel Szentpétervárt és Moszkvát, de a vidéki Oroszországot is, mely hamarosan megszerzi a Fekete-tenger feletti irányítást, és az Egyesült Államokhoz hasonlóan, óriási térségeket hódít meg Keleten. A napóleoni és oszmán-ellenes háborúk idején Oroszország végérvényesen meghatározó tényezõvé válik Európa és az akkori világ térképén.
A honfoglaló magyarok Kijev térségében találkoznak dokumentálható módon elõször az ó-orosz néppel, majd a Kijevi Rusz uralkodóival dinasztikus kapcsolatokra lépnek. Igen szoros gazdasági, katonai szálak jönnek létre azzal a birodalommal, melyet mind az Oroszországi Föderáció, mind pedig Ukrajna a saját államisága elõfutárának tekint. A magyar szóhasználat a Kijevi Rusz alattvalóit egyszerûen orosznak nevezi, és a ebben az idõben kezdik a kárpátaljai ruszinokat is "magyar oroszoknak" vagy "kisoroszoknak" nevezni. Érdekes megjegyezni, hogy Esztergomból, majd Budáról nézve a Rusz (melybõl a Rosszija, azaz Oroszország elnevezés származik), majd pedig a helyébe lépõ új államalakulatok lakói egytõl-egyig oroszok. Az ukrán nép etnográfiai különállása nem tudatosodik a magyar fejekben, sõt megkockáztatható, hogy ezt a népcsoportot nem is tekintettük különálló népnek egészen az Osztrák-Magyar Monarchia koráig. Amikor a Habsburg Birodalomhoz tartozó Galíciában és Bukovinában megjelennek az ukrán nemzeti törekvések, Magyarország továbbra sem tekinti a kárpátaljai ruszinokat ukránoknak, és meghagyja nekik az önmeghatározás jogát.
A magyar uralkodó osztály befolyásos családjai a Habsburgok szolgálatában eljutnak Szentpétervárra és más orosz városokba. Ekkor még nem tapasztalható különösebb orosz-ellenesség a magyar nép körében, hisz sokkal több emlék fûzi a Magyar Királyság lakóit a korábbi évszázadok szoros magyar-orosz kapcsolatainak emlékéhez, mintsem az osztrák-orosz hatalmi törekvések újkori megnyilvánulásaihoz.
A hazai "orosz" kisebbség, vagyis a ruszinok Rákóczi fejedelem harcai alatt megismert hûsége szintén a ruszofil (oroszbarát) érzéseket táplálták.
Ezzel szemben, Oroszországban lassan a történelem homályába vész a Magyar Királyság, mint erõs partnerország emléke, s elõtérbe kerülnek a nagyhatalmi tényezõvé váló Orosz Birodalom érdekei. Ausztria támogatása Európa színpadán immár e nagyhatalmi játszma részévé válik, s Szentpétervár urai a forradalmak korában az abszolút monarchia intézményének megõrzésében voltak érdekeltek. Ausztria, Oroszország, Poroszoroszág, és Anglia, de számos más ország is létérdekének tekintette a forradalmakkal való leszámolást, így a XVIII.-XIX. századi társadalmi villongások megfékezését. Ebben a történelmi milieu-ben kell megértenünk az Európa csendõrének nevezett Oroszország beavatkozását a magyar szabadságharc leverésére. Az osztrák kérésre beavatkozó cári haderõ abban a hitben lépte át a Kárpátok vonalát, hogy szerepvállalásával hozzájárul a forradalmak által veszélyeztetett európai társadalmi status quo fenntartásához.
Ekkor alakul ki a magyar társadalom széles köreiben a máig érezhetõ Oroszország-ellenesség. Érthetõ módon, a magyar nép nemzeti törekvéseit veszélyeztetõ pánszláv és balkáni törekvések fokozatosan járulnak hozzá az oroszokkal kapcsolatban fellelhetõ, sokszor igencsak eltúlzott fóbia megerõsödéséhez. A pravoszláv szolidaritás (a szerbek és bolgárok oroszok általi támogatása), az oszmán-törökök kegyetlen balkáni fellépésének eredménye. II. Sándor orosz cár balkáni hadjárata, és az orosz csapatok Bizáncig történõ elõrenyomulása nem csupán Oroszország nagyhatalmi erejét mutatták, de egyúttal cáfolták is azon nyugati törekvéseket, melyek Oroszországot egyfajta militáns, brutális hatalomnak kívánták feltüntetni. Bulgáriában mind a mai napig hálásak az oroszoknak, hogy segítségül siettek az oszmán népirtás és elnyomás felszámolása érdekében.
A maga részérõl minden nagyhatalom a saját birodalmi érdekeit õrizte: ezért lépett fel Ausztria a magyarság önállósodása ellen, majd késõbb a magyar uralkodóosztály is hasonló okokból kívánta körme szakadtáig védeni a dualizmust (és a magyar hatalmi ambíciókat) a szlávokkal és más az Osztrák-Magyar Monarchiában élõ népekkel szemben. Ha Oroszországot elítéljük saját nagyhatalmi érdekeinek védelme miatt, akkor el kell ítélnünk Ausztriát és Magyarországot is hasonló okból.
Alexandra Pavlovna Romanova, József Nádor hitvese (korabeli festmény)
Oroszország képe mindazonáltal nem volt ennyire egyoldalú a Magyar Királyságban. A nagyra becsült orosz kultúra, fõként az irodalom és a zene, valamint József Nádor Romanov házból származó, Magyarországot szeretõ hitvese, Alexandra Pavlovna Romanova, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarság reálisabb képet alkothasson a szomszédos orosz néprõl. Szentpéterváron és Moszkvában közkedvelt volt a magyaros ruházat (maguk a cárok is számtalanszor öltöttek huszár stílusú egyenruhát), de a magyar zene és mulatós is bejárta a Néva-parti fõváros koncerttermeit és mulatóit. Kevesen tudják, hogy Nagy Péter cár egyik kedvenc bora a tokaji volt, sõt az oroszok bortermelõ vidékeket is vásároltak, illetve bérbe vettek Észak-Kelet Magyarországon.
A már említett 1849-es orosz beavatkozás értetlenül érte a magyar népet, majd a dualizmus idején a szlávok megerõsödésével kapcsolatban táplált magyar félelem, fenntartott egyfajta ruszofóbiát mind a Trianon elõtti, mind pedig a két világháború közötti Magyarországon. A történelem azonban hamarosan elvezet egy újabb törésvonalhoz, mely a baloldali (kommunista) réteget a kialakuló Szovjetunó felé fordítja, míg a konzervatív uralkodóosztályt, elsõsorban ideológiai okokból, az Oroszország-ellenesség felé sodor.
Az ürömi Romanov sírkápolna
A magyar lakosság ennek a több évtizedes propagandának, valamint a rákényszerített kommunista diktatúrának "köszönheti" az 1849-ben gyökeret vert ruszofóbia további elmélyülését. Az i-re a pontot, természetesen 1956 és a szovjet csapatok beavatkozása teszi fel. A kádári korszak enyhülése, a "baráti Szovjetunió" képének ideológiai okokból történõ erõsítése, ellentétes hatást vált ki a rendszert megdönteni kívánók körében. A szovjetek leegyszerûsítõen "ruszkivá" válása, a két világháború antibolsevista propagandájának szüleménye.
A Magyarországra bevonuló Vörös Hadsereg egyszerû katonáinak jelentõs része bizonyítható módon közép-ázsiai, vagy éppen ukrán származású volt. 1956-ban szintén egy etnikailag kevert hadsereg avatkozik be, mely bár oroszul beszél, nem azonosítható a jelenleg ismert Oroszországi Föderáció gerincét alkotó orosz etnikummal. A szovjet hadsereg, de még a szovjet pártvezetés számos csúcsvezetõje is ukrán, vagy éppen grúz származású volt. 1956-ban egy Hruscsov nevû ukrán származású államférfi rendelte el a magyar forradalom leverését: ugyanaz a személy, aki a történelmileg elõbb ó-orosz, tatár, majd Nagy Katalin cárnõ óta orosz fennhatóság alatt élõ területet, az Ukrán SZSZK kötelékébe sorolt, holott a félsziget lakosságának döntõ többsége orosz. Ugyanúgy csatolnak el embereket akaratuk ellenére, mint ahogy történt ez Trianonban a magyar etnikummal.
"Itt kezdõdik Oroszország" - emlékmû az Orosz Föderáció határterületén: Kamcsatka
Amikor a ruszofóbia hazai megnyilvánulásait észleljük, idézzük fel magunkban a fentieket és tudatosítsuk: a rendszerváltozáskor az orosz nép ugyanattól a hatalomtól szabadult meg, mint a magyar, az ukrán, vagy éppen a kazah.
Tudatosítsuk magunkban, hogy orosz szempontból nem a magyar etnikum elleni fellépésrõl volt szó 1849-ben, és nem feltétlenül orosz etnikumú szovjet katonák követtek el atrocitásokat magyar asszonyok ellen a hitleri Németország által megszállt hungarista Magyarországon.
Idézzük fel azt is, hogy az oroszországi Voronyezs felé haladó magyar hadsereg minden volt de nem békés szándékú felszabadító, s bár Magyarország háborús szerepvállalását Hitler oldalán sok szempontból meg lehet magyarázni, annak élménye korántsem idéz fel pozitív élményeket az orosz és ukrán nép történelmi emlékezetében.
Magyarország ma az Európai Unió és a NATO tagja, mégis sok szempontból kiszolgáltatott az Egyesült Államok által meghatározott érdekeknek. Amikor ruszofób honfitársaink egyoldalúan és kritikátlanul a magát áldozatként elfogadtató Ukrajna mellé állnak, nem veszik figyelembe, hogy oroszellenes érvrendszerük alapjában hamis és nem fedi a történelmi valóságot. Írásommal erre szerettem volna rávilágítani.
Szerzõ: Karmó Gábor
http://oroszhirek...arorszagon
Kiegészítés/Hozzászólás:
Ottó Király
Az Orosz Nép és a Magyar Nép soha nem volt egymás ellensége, most sem az, és nem is lesz. Azt hiszem, hogy az Orosz Emberek és a Magyar Emberek döntõ többsége " alapból "jólelkû, jóindulatú, befogadó, szolidáris. Tiszteli, szereti az életet. Õrizzük a ránk jellemzõ hagyományokat és tiszteletben tartjuk más népek kultúráját. Magyarországon sok ember ismeri, szereti, tiszteli az Orosz Nép kultúráját. Sok magyar gondolja úgy, hogy lényegében kétféle ember létezik: az Ember, vagy a nem ember. Ezért az erõltetett megkülönböztetéseknek nincs realitása. Senki sem dönthette el a születése elõtt, hogy hová fog születni. Nem gondoljuk magunkat "felsõbbrendûnek, felettvalónak", de alsóbbrendûnek és alattvalónak" sem. Emberek vagyunk. Az emberi élet egyedi és megismételhetetlen minden egyes ember esetében. Ezt Oroszországban és Magyarországon is nagyon jól tudják. Én nagyon örülnék neki, ha Ukrajnában a békés párbeszéddel, tárgyalóasztal mellett rendeznék a felek a problémákat. Minden egyes ember élete elemi fontosságú érték. Öreg magyar "hippi" vagyok. A virágokat szeretem, a háborút nem. Nem tudom van-e olyan magyar család, ahol ha gyermek születik, akkor szülõk rövid idõn belül nem vesznek neki egy aranyos kis játékmackót. A kismackó pedig nem "játék", hanem családtag. A gyermeknek kell hogy legyen kismackója. Ez bennünk van.
Ha az oroszokra "medveként "gondolunk, akkor nem a" vadállatra" gondolunk. Ott van ezzel együtt a gyermekkori kismackó emléke is, amit szerettünk. Russzofóbia, hungarofóbia? Ugyanarról a "tõrõl metszett" dolgok. Épeszû embert ezzel nem lehet manipulálni. A manipulációkat meg sohasem a népek csinálják, hanem olyan "népvezérek" idõrõl-idõre, akik ezzel a módszerrel akarják ropogósra sütni a saját pecsenyéjüket, a saját népük és más népek elemi érdekei ellenére.
Hozzaszolasok
#1 |
Pitkin
- 2014. August 08. 14:55:26
#2 |
Leandros
- 2014. August 08. 15:53:21
#3 |
kuka7
- 2014. August 08. 17:18:43
#4 |
nyilas
- 2014. August 08. 17:54:01
#5 |
monguzking
- 2014. August 08. 18:50:23
#6 |
Perje
- 2014. August 08. 18:59:55
#7 |
livia
- 2014. August 08. 19:59:20
#8 |
satu
- 2014. August 08. 20:14:10
#9 |
GERRY
- 2014. August 08. 21:39:36
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.