Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
6 dolog, amiért magas IQ-val nehezebb a beilleszkedés
1. Gyorsabb vagy, mint az átlag
Ha a benned ketyegõ processzor órajele lényegesen magasabb, mint a környezetedé, az abból látszik a legjobban, hogy gyorsabb vagy. Gyorsabban földolgozod a bejövõ infókat, gyorsabban kinyered belõle a számodra hasznos részeket, és gyorsabban is reagálsz rájuk.
Csoportban ez azt jelenti, hogy te már azelõtt kitalálod a megoldást, hogy a többiek egyáltalán észrevennék, hogy van valami probléma. Ezért gyakran sok idõd megy el arra, hogy meggyõzd a többi embert arról, hogy a probléma egyáltalán létezik (és ha nem vagy kellõen karizmatikus megjelenésû, hanem inkább fura ufónak nézel ki, akkor rendre le is söpörnek az asztalról). Ha túl gyakran és túl lendületesen állsz elõ az észrevételeiddel, akkor egy idõ után arrogánsnak fognak tartani, ezért megtanulsz csendben maradni, és csak néha ereszteni el egy-egy éleslátó megjegyzést.
2. Mûveltebb vagy, mint az átlag
Ez akkor is így van, ha a formális végzettséged nem magas – egyszerûen azért, mert információfüggõ vagy. Muszáj állandó jelleggel információkat fogyasztani, mert ha nem teszed, az idegsejtjeid éhenhalnak a fejedben. Emiatt és a fent részletezett „gyorsaságod” miatt több információt dolgozol föl egy nap, mint más emberek, s emiatt olyan dolgokról is tudomást szerzel, amikrõl a legtöbben nem. Ha jó a memóriád, könnyen elõ is tudod õket hívni, és villanthatsz.
3. Nagyobb komplexitással látod át a dolgokat, mint az átlag
Gyors vagy, tájékozott és hatékonyan felismered a mintázatokat, ezért általában több lépéssel tudsz elõre gondolkozni az élet sakktábláján, mint a legtöbb ember. Ennek persze megvannak a hátulütõi is: lassabban, körülményesebben hozol döntéseket, és látsz hozzá mindenféle feladathoz, és persze jobban is szorongsz. Lassan döntesz, mert több tényezõt mérlegelsz, mint mások, magasabbra teszed a lécet a feladatoknál, mert eleve több szempontot veszel számításba. (És el sem tudod képzelni, hogy mások nem – s ráadásul mindig azt hiszed, hogy neked objektív mércével mérve kell nagyot alkotnod, holott többnyire elég csupán a veled versengõket legyõznöd).
A szorongás pedig… ha világosan átlátod, hogy milyen igazságtalan a világ, mennyire az erõsebb és az erõszakosabb joga mozgat mindent, és az emberek mennyi gonoszságra képesek, azt nehezen tudod kiiktatni a világképedbõl. Ez a felismerés ugyanis óhatatlanul annak belátásával jár, hogy az egyes ember mennyire magányos, sérülékeny és kiszolgáltatott ebben a barátságtalan és ellenséges világban – ami annyira elemi erejû, hogy a léted alapjait fogja megingatni.
A kérdés az, hogy mit kezdesz ezzel az információval: hagyod, hogy maga alá temessen a depresszió, vagy találsz valamilyen adaptív megküzdési stratégiát?
4. Állandóan „fordításra” kényszerülsz
Ha a saját „anyanyelveden” beszélsz a többi emberrel, az értetlenség falaiba ütközöl. Gyorsaságodat a legtöbben nem tudják követni, azokat a könyveket, filmeket, programnyelveket, matematikai tételeket stb., amikre természetes módon utalgatsz, a többiek nem ismerik, a „sakktáblán” pedig nem tudnak követni, és nem is értik, hogy hogyan jutottál arra a következtetésre, amire. (Munkahelyi szituációban ez jelentheti azt, hogy amikor megfogalmazod a „jóslatodat”, akkor mindenki hülyének néz, és csak akkor ismerik el, hogy igazad volt, amikor már megtörtént a baj.) Jobb esetben csak értetlenséggel reagálnak, rosszabb esetben viszont a viselkedésedet az arrogancia jeleként értelmezik, és így is reagálnak rá.
Ezért a legfontosabb, amit egy magadfajta megtanul, az az, hogy hogyan mérje föl a másik ember intellektusát és mûveltségét, és hogyan igazítsa a kommunikációját ehhez a szinthez. Az NT-k többnyire már gyerekként elsajátítják ezt, az aspik pedig sokszor csak a késõ huszonéveikben kezdik el észrevenni ennek szükségességét. (A férjem pl. nem „fordít” semmilyen közegben, õ mindenhol ugyanazokat a sokrétegû kulturális referenciákkal tûzdelt mondatokat tolja, aztán vagy megértik az emberek, vagy nem. Többnyire persze nem.)
Ez különösen akkor okoz problémákat, ha nõ vagy, mert egy nõnek még kevésbé megengedett, hogy nyíltan megmutassa az intelligenciáját. Ha ellentétes nemûvel gondolkozol kapcsolatokban, ez pláne problémákat fog okozni. (De olyan partnert kell keresni, aki nem azokra a nõkre pályázik, akikhez képest minden tekintetben fölényben lehet. Sõt, az sem zavarja, ha bizonyos dolgokban meg te vagy fölényben.)
5. Intelligencia nemegyenlõ siker (legalábbis önmagában)
Arisztotelésszel szólva az átlag fölötti intelligencia csak a potencia, de nem az aktus. Aktus akkor lesz a dologból, hogyha olyan emberek vannak melletted, akiktõl megkapod a kellõ támogatást. Ha olyan tanáraid vannak az iskolában, akik felfedezik a tehetségedet, és támogatnak annak kibontakoztatásában. Például azáltal, hogy olyan feladatokat adnak, amik megfelelnek a szintednek, ugyanakkor kellõ kihívást jelentenek, például oly módon, hogy átsegítenek a válságokkal teli idõszakokon, amikor a szorongás miatt nem tudsz teljesíteni, vagy azáltal, hogy figyelembe veszik, hogy az átlagon felüli intellektusnak gyakori kísérõje az is, hogy kevéssé tiszteled a tekintélyt, és nehezen tudsz hierarchikus szettingekben létezni. Akik elmondják neked azt, hogy a kiemelkedõ iskolai teljesítménynek éppúgy feltétele a megfelelõ idõbeosztás, a feladatok helyes priorizálása és a hatékony tanulási stratégiák, mint a számítási teljesítmény maga, és segítenek abban is, hogy ezeket elsajátítsd.
Ha nincsenek ilyen tanáraid, akkor könnyen lehet, hogy úgy éled le az életed nagy részét, hogy nem is vagy tisztában a képességeiddel. Az persze átjön, hogy többnyire okosabb vagy azoknál az embereknél, akikkel találkozol, de mivel nem tapasztaltad ki, hogy mennyit „bírsz meg” valójában, ezért önbizalmad sincs, és az olyan feladatoknál, ahol nem elég a számítási teljesítmény, hanem akkor tudsz teljesíteni, ha hosszú távon is tudod motiválni magad, elvérzel, és azt látod, hogy a nálad szerényebb képességûek már rég teljesítették azt, amivel te még mindig kínlódsz.
Ha az önbizalmad alacsony marad, munkahelyi környezetben olyanokba is belefuthatsz, akik a náluk okosabbak munkájának a lenyúlására szakosodtak. Rávesznek, hogy elvégezd helyettük a munka dandárját, majd a munkádért járó elismerést õk teszik zsebre. Ezekre az emberekre jellemzõ, hogy tudatosan igyekeznek lenyomni az önbizalmadat, és elbizonytalanítani a képességeidben, azt a látszatot keltve, hogy amit te megcsinálsz, azt bárki meg tudja csinálni. Ha sok ilyen emberbe futsz bele, az komolyan hátráltatni tudja a karrieredet (és ennek is hatványozottan nagyobb az esélye, ha nõ vagy).
6. Nagy a kísértés, hogy arroganciával kompenzálj
Ebben az egész helyzetben az a feneség, hogy nem amiatt vannak folyton nehézségeid az emberekkel való közlekedésben, mert valamiben gyengébb vagy a többieknél, hanem épp a kiemelkedõ képességeid miatt. Persze az se igazságos, ha valami gyengeséged miatt bántanak, de azt az erõszak kultúrája miatt az ember mégis elõbb helyre teszi saját magában (rendszerigazolás). Az átlagon felüli intelligencia miatti kirekesztettséget viszont az ember igazságtalanságnak éli meg – hiszen arról még senki sem hallott, hogy a nagy fizikai ereje miatt bántsanak valakit, meg olyat sem, hogy amiatt, hogy elõnyös a külseje –, és ilyenkor könnyû beleesni abba a csapdába, hogy a fölényeskedésre fölényeskedéssel reagál: „hogy jöttök ti ahhoz, hogy ti, akik nemcsak ellenszevesek vagytok, de még segghülyék is egy csomó mindenhez, lenéztek engem, a zsenit? Ha van valaki ebben a szobában, akinek oka van arra, hogy lenézze a többieket, az én vagyok!”. Ebbõl az alapállásból aztán elég könnyû belecsúszni egy olyan világnézetbe, hogy „nekem mindig igazam van, és mindenki más hülye”. Ez a hozzáállás nemcsak azért káros, mert azok szemében is ellenszenvessé tesz, akikkel amúgy jól ki tudnál jönni, de azért is, mert így kevésbé ismered fel a viselkedésednek azokat a zavaró elemeit, amiket mások joggal kifogásolnak. Sok elemén pedig viszonylag kis energiabefektetéssel változtathatnál, és így azoknak a problémáknak egy jó része, amiért az arroganciát mint védekezõ mechanizmust kialakítottad, gyakorlatilag felszámolható.
Forrás
Maradj hülye, nem kell gondolkoznod és nem halnak éhen a butítóid! Sikerülni fog, csak gyakorold!
Ha a benned ketyegõ processzor órajele lényegesen magasabb, mint a környezetedé, az abból látszik a legjobban, hogy gyorsabb vagy. Gyorsabban földolgozod a bejövõ infókat, gyorsabban kinyered belõle a számodra hasznos részeket, és gyorsabban is reagálsz rájuk.
Csoportban ez azt jelenti, hogy te már azelõtt kitalálod a megoldást, hogy a többiek egyáltalán észrevennék, hogy van valami probléma. Ezért gyakran sok idõd megy el arra, hogy meggyõzd a többi embert arról, hogy a probléma egyáltalán létezik (és ha nem vagy kellõen karizmatikus megjelenésû, hanem inkább fura ufónak nézel ki, akkor rendre le is söpörnek az asztalról). Ha túl gyakran és túl lendületesen állsz elõ az észrevételeiddel, akkor egy idõ után arrogánsnak fognak tartani, ezért megtanulsz csendben maradni, és csak néha ereszteni el egy-egy éleslátó megjegyzést.
2. Mûveltebb vagy, mint az átlag
Ez akkor is így van, ha a formális végzettséged nem magas – egyszerûen azért, mert információfüggõ vagy. Muszáj állandó jelleggel információkat fogyasztani, mert ha nem teszed, az idegsejtjeid éhenhalnak a fejedben. Emiatt és a fent részletezett „gyorsaságod” miatt több információt dolgozol föl egy nap, mint más emberek, s emiatt olyan dolgokról is tudomást szerzel, amikrõl a legtöbben nem. Ha jó a memóriád, könnyen elõ is tudod õket hívni, és villanthatsz.
3. Nagyobb komplexitással látod át a dolgokat, mint az átlag
Gyors vagy, tájékozott és hatékonyan felismered a mintázatokat, ezért általában több lépéssel tudsz elõre gondolkozni az élet sakktábláján, mint a legtöbb ember. Ennek persze megvannak a hátulütõi is: lassabban, körülményesebben hozol döntéseket, és látsz hozzá mindenféle feladathoz, és persze jobban is szorongsz. Lassan döntesz, mert több tényezõt mérlegelsz, mint mások, magasabbra teszed a lécet a feladatoknál, mert eleve több szempontot veszel számításba. (És el sem tudod képzelni, hogy mások nem – s ráadásul mindig azt hiszed, hogy neked objektív mércével mérve kell nagyot alkotnod, holott többnyire elég csupán a veled versengõket legyõznöd).
A szorongás pedig… ha világosan átlátod, hogy milyen igazságtalan a világ, mennyire az erõsebb és az erõszakosabb joga mozgat mindent, és az emberek mennyi gonoszságra képesek, azt nehezen tudod kiiktatni a világképedbõl. Ez a felismerés ugyanis óhatatlanul annak belátásával jár, hogy az egyes ember mennyire magányos, sérülékeny és kiszolgáltatott ebben a barátságtalan és ellenséges világban – ami annyira elemi erejû, hogy a léted alapjait fogja megingatni.
A kérdés az, hogy mit kezdesz ezzel az információval: hagyod, hogy maga alá temessen a depresszió, vagy találsz valamilyen adaptív megküzdési stratégiát?
4. Állandóan „fordításra” kényszerülsz
Ha a saját „anyanyelveden” beszélsz a többi emberrel, az értetlenség falaiba ütközöl. Gyorsaságodat a legtöbben nem tudják követni, azokat a könyveket, filmeket, programnyelveket, matematikai tételeket stb., amikre természetes módon utalgatsz, a többiek nem ismerik, a „sakktáblán” pedig nem tudnak követni, és nem is értik, hogy hogyan jutottál arra a következtetésre, amire. (Munkahelyi szituációban ez jelentheti azt, hogy amikor megfogalmazod a „jóslatodat”, akkor mindenki hülyének néz, és csak akkor ismerik el, hogy igazad volt, amikor már megtörtént a baj.) Jobb esetben csak értetlenséggel reagálnak, rosszabb esetben viszont a viselkedésedet az arrogancia jeleként értelmezik, és így is reagálnak rá.
Ezért a legfontosabb, amit egy magadfajta megtanul, az az, hogy hogyan mérje föl a másik ember intellektusát és mûveltségét, és hogyan igazítsa a kommunikációját ehhez a szinthez. Az NT-k többnyire már gyerekként elsajátítják ezt, az aspik pedig sokszor csak a késõ huszonéveikben kezdik el észrevenni ennek szükségességét. (A férjem pl. nem „fordít” semmilyen közegben, õ mindenhol ugyanazokat a sokrétegû kulturális referenciákkal tûzdelt mondatokat tolja, aztán vagy megértik az emberek, vagy nem. Többnyire persze nem.)
Ez különösen akkor okoz problémákat, ha nõ vagy, mert egy nõnek még kevésbé megengedett, hogy nyíltan megmutassa az intelligenciáját. Ha ellentétes nemûvel gondolkozol kapcsolatokban, ez pláne problémákat fog okozni. (De olyan partnert kell keresni, aki nem azokra a nõkre pályázik, akikhez képest minden tekintetben fölényben lehet. Sõt, az sem zavarja, ha bizonyos dolgokban meg te vagy fölényben.)
5. Intelligencia nemegyenlõ siker (legalábbis önmagában)
Arisztotelésszel szólva az átlag fölötti intelligencia csak a potencia, de nem az aktus. Aktus akkor lesz a dologból, hogyha olyan emberek vannak melletted, akiktõl megkapod a kellõ támogatást. Ha olyan tanáraid vannak az iskolában, akik felfedezik a tehetségedet, és támogatnak annak kibontakoztatásában. Például azáltal, hogy olyan feladatokat adnak, amik megfelelnek a szintednek, ugyanakkor kellõ kihívást jelentenek, például oly módon, hogy átsegítenek a válságokkal teli idõszakokon, amikor a szorongás miatt nem tudsz teljesíteni, vagy azáltal, hogy figyelembe veszik, hogy az átlagon felüli intellektusnak gyakori kísérõje az is, hogy kevéssé tiszteled a tekintélyt, és nehezen tudsz hierarchikus szettingekben létezni. Akik elmondják neked azt, hogy a kiemelkedõ iskolai teljesítménynek éppúgy feltétele a megfelelõ idõbeosztás, a feladatok helyes priorizálása és a hatékony tanulási stratégiák, mint a számítási teljesítmény maga, és segítenek abban is, hogy ezeket elsajátítsd.
Ha nincsenek ilyen tanáraid, akkor könnyen lehet, hogy úgy éled le az életed nagy részét, hogy nem is vagy tisztában a képességeiddel. Az persze átjön, hogy többnyire okosabb vagy azoknál az embereknél, akikkel találkozol, de mivel nem tapasztaltad ki, hogy mennyit „bírsz meg” valójában, ezért önbizalmad sincs, és az olyan feladatoknál, ahol nem elég a számítási teljesítmény, hanem akkor tudsz teljesíteni, ha hosszú távon is tudod motiválni magad, elvérzel, és azt látod, hogy a nálad szerényebb képességûek már rég teljesítették azt, amivel te még mindig kínlódsz.
Ha az önbizalmad alacsony marad, munkahelyi környezetben olyanokba is belefuthatsz, akik a náluk okosabbak munkájának a lenyúlására szakosodtak. Rávesznek, hogy elvégezd helyettük a munka dandárját, majd a munkádért járó elismerést õk teszik zsebre. Ezekre az emberekre jellemzõ, hogy tudatosan igyekeznek lenyomni az önbizalmadat, és elbizonytalanítani a képességeidben, azt a látszatot keltve, hogy amit te megcsinálsz, azt bárki meg tudja csinálni. Ha sok ilyen emberbe futsz bele, az komolyan hátráltatni tudja a karrieredet (és ennek is hatványozottan nagyobb az esélye, ha nõ vagy).
6. Nagy a kísértés, hogy arroganciával kompenzálj
Ebben az egész helyzetben az a feneség, hogy nem amiatt vannak folyton nehézségeid az emberekkel való közlekedésben, mert valamiben gyengébb vagy a többieknél, hanem épp a kiemelkedõ képességeid miatt. Persze az se igazságos, ha valami gyengeséged miatt bántanak, de azt az erõszak kultúrája miatt az ember mégis elõbb helyre teszi saját magában (rendszerigazolás). Az átlagon felüli intelligencia miatti kirekesztettséget viszont az ember igazságtalanságnak éli meg – hiszen arról még senki sem hallott, hogy a nagy fizikai ereje miatt bántsanak valakit, meg olyat sem, hogy amiatt, hogy elõnyös a külseje –, és ilyenkor könnyû beleesni abba a csapdába, hogy a fölényeskedésre fölényeskedéssel reagál: „hogy jöttök ti ahhoz, hogy ti, akik nemcsak ellenszevesek vagytok, de még segghülyék is egy csomó mindenhez, lenéztek engem, a zsenit? Ha van valaki ebben a szobában, akinek oka van arra, hogy lenézze a többieket, az én vagyok!”. Ebbõl az alapállásból aztán elég könnyû belecsúszni egy olyan világnézetbe, hogy „nekem mindig igazam van, és mindenki más hülye”. Ez a hozzáállás nemcsak azért káros, mert azok szemében is ellenszenvessé tesz, akikkel amúgy jól ki tudnál jönni, de azért is, mert így kevésbé ismered fel a viselkedésednek azokat a zavaró elemeit, amiket mások joggal kifogásolnak. Sok elemén pedig viszonylag kis energiabefektetéssel változtathatnál, és így azoknak a problémáknak egy jó része, amiért az arroganciát mint védekezõ mechanizmust kialakítottad, gyakorlatilag felszámolható.
Forrás
----------------------------------
Maradj hülye, nem kell gondolkoznod és nem halnak éhen a butítóid! Sikerülni fog, csak gyakorold!
Hozzaszolasok
#1 |
mormota1968
- 2014. August 11. 23:38:35
#2 |
nyilas
- 2014. August 12. 03:02:56
#3 |
Detonator
- 2014. August 12. 05:01:53
#4 |
mester
- 2014. August 12. 05:15:06
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.