Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Nemsokára más lesz a világ
Hahahahahaha, már az ügynök Bogár sem Volkswagen. Az úgynevezett rendszerváltás már az elsõ évben polgárháborús helyzetbe sodorta az országot. A „taxisblokád” néven elhíresült polgárháborús kísérlet valós kiötlõi és kivitelezõi máig ismeretlenek. Mi több, a magyar társadalom meg sem kísérel szembenézni azzal a jelenségegyüttessel, amelyet szabadságnak, jólétnek, felemelkedésnek és demokráciának neveztek neki, az most egyre vészjóslóbban épp ellentétes irányba sodorja az országot.
Szabadság és demokrácia helyett a rendszerváltás valójában pusztító diktatúra. De természetesen nem egy-egy párt vagy kormány diktatúrája. Aki ugyanis huszonkét éve folyamatosan gyakorolja a rendszerváltás cinikus és kegyetlen diktatúráját, azt egyáltalán nem érdekli Magyarország. És az sem, hogy melyik párt éppen hány százalékkal gyõzött a helyi politikai homokozó demokratikus választásain. Felõle akár száz százalékkal is gyõzhet bárki, õ mindegyiktõl kíméletlen brutalitással követeli meg, hogy biztosítsa kifosztó szivattyúinak zavartalan üzemelését, és tartsa féken az annak nyomán lázadni hajlamos, mindenükbõl kiforgatott bennszülötteket. Az Orbán-kormány óvatos lázadási kísérletét most éppen olyan megtorlás követi, amely az országot minden eddiginél mélyebb gödörbe löki, más országok kedvét pedig végképp elveszi attól, hogy bármilyen módon lázadni merészeljenek. Jólétrõl és felemelkedésrõl gondolkodni ebben a helyzetben tragikomikusan mulatságos, hiszen a „majd jobb lesz” állandóan ismételgetett ígérete immár harminchárom éve tart, s közben úgy köszöntött ránk a „jólétünk”, hogy a reálbérek a harmincnégy évvel ezelõtti szintre süllyedtek. Gyorsul a demográfiai lejtõn való lecsúszásunk, s az önmegsemmisítõ tendencia összekapcsolódik a társadalom önpusztító hajlamaival, amelynek egyik következménye, hogy százkilencven ország rangsorában toronymagasan vezetünk a rákhalálozás valamennyi csoportjában. Mindezek nyomán nem is annyira meglepõ, hogy egyre többen vélik úgy, a polgárháború nem csupán elvont fenyegetés, de tulajdonképpen már benne is vagyunk, illetve sodródunk egy olyan kaotikus állapot felé, amely akár a polgárháborúnál is rosszabb lehet. Egyre inkább el kell gondolkodnunk azon, hogy van rosszabb is a polgárháború tragédiájánál: a lassan, de biztosan végbemenõ szétrohadás, amelynek roppant veszélyessége éppen a lassú, szinte észrevehetetlen fokozatosságában rejlik. E lassú és felmérhetetlenül veszélyes szétrohadás egyik vészjósló jele, hogy rohamos gyorsasággal nõ a hihetetlenül brutális gyilkosságok száma. Ilyen hírek hallatán persze mindenki megdöbben, ám mindenki egyedi esetnek tartja ezeket, szerencsétlen véletlenek egybeesésének, semmi másnak. Csakhogy ha egyre több emberrel történik egyre felfoghatatlanabb szörnyûség, az talán mégsem csupán a véletlen mûve. Különösen fontos lenne elgondolkodni azon az egyre gyakoribb, hátborzongató jelenségen, hogy a gyilkos – például egy brutális kegyetlenséggel több emberen elkövetett gyilkosság után – a vérbefagyott holttestekkel egy szobában békésen megvacsorázik, nyugodtan alszik, aztán másnap dolgozni vagy tanulni indul, mintha mi sem történt volna. Társadalom-lélektanilag mindez egy olyan karakter kialakulására és feltehetõleg rohamos elszaporodására utal, amelyet Cristopher Lasch írt le elõször az Önimádat társadalma címû, 1978-ban megjelent mûvében. Ez az új karakter a szellemi szobatisztaság büszkén öntudatos visszavonására épül. A szobatisztává válásunk ugyanis nem más, mint annak a folyamatnak a beidegzõdése, amelynek keretében megtanuljuk szükségletünk visszatartását és szabályozását. A pénz forgási sebessége gyorsításának cinikus kényszerétõl hajtva azonban a média és benne a reklámok manipulatív, tömegpusztító fegyverei eszelõs erõvel sugallják, hogy minden létezõ szükséglet azonnali és mindent, mindenkit figyelmen kívül hagyó kielégítése nemcsak lehetõség, de kötelesség is! Ha pedig valaki vagy valami az utadba áll, közéd és az azonnal kielégítendõ szükségleted közé szorul, azt bármi áron, minden lehetséges eszközzel távolítsd el onnan. És ezt a bármi áront, mint a brutális gyilkosságok is mutatják, szó szerint kell érteni! Szembesülni kellene végre azzal, hogy Magyarországon ma több ezer potenciális tömeggyilkos éli mindennapi életét, és mint idõzített bomba, csak a pillanatot várja. Az anyagi, fizikai és legfõképpen minden lelki, erkölcsi, szellemi erõforrásaitól megfosztott, saját történelmébõl kilökött páriák világának rohamos gyorsaságú kiterjedése végre rá kellene ébressze végzetesen tudatlan vagy cinikus társadalmi, gazdasági, politikai és fõként médiaelitjeinket, hogy az általuk felépített társadalmi játszmák tragikus végkifejlethez közelednek. Egyes csoportjaiknak az a hazug, ócska és primitív próbálkozása, amelynek segítségével még mindig egymás kölcsönös megsemmisítésén munkálkodnak, rövidesen véget ér. Ezt a törekvésükbõl születõ gusztustalan moslékot egyébként õk maguk „politikának” nevezik, és fennen hangoztatják, hogy õk bezzeg tudják, hogyan legyen „más” és/ vagy „jobb(ik)”.
Nos, valószínûleg rövidesen spontán módon valóban más lesz, de feltehetõleg nem egészen úgy, ahogyan õk ezt most képzelik.
Bogár László
Link
Szabadság és demokrácia helyett a rendszerváltás valójában pusztító diktatúra. De természetesen nem egy-egy párt vagy kormány diktatúrája. Aki ugyanis huszonkét éve folyamatosan gyakorolja a rendszerváltás cinikus és kegyetlen diktatúráját, azt egyáltalán nem érdekli Magyarország. És az sem, hogy melyik párt éppen hány százalékkal gyõzött a helyi politikai homokozó demokratikus választásain. Felõle akár száz százalékkal is gyõzhet bárki, õ mindegyiktõl kíméletlen brutalitással követeli meg, hogy biztosítsa kifosztó szivattyúinak zavartalan üzemelését, és tartsa féken az annak nyomán lázadni hajlamos, mindenükbõl kiforgatott bennszülötteket. Az Orbán-kormány óvatos lázadási kísérletét most éppen olyan megtorlás követi, amely az országot minden eddiginél mélyebb gödörbe löki, más országok kedvét pedig végképp elveszi attól, hogy bármilyen módon lázadni merészeljenek. Jólétrõl és felemelkedésrõl gondolkodni ebben a helyzetben tragikomikusan mulatságos, hiszen a „majd jobb lesz” állandóan ismételgetett ígérete immár harminchárom éve tart, s közben úgy köszöntött ránk a „jólétünk”, hogy a reálbérek a harmincnégy évvel ezelõtti szintre süllyedtek. Gyorsul a demográfiai lejtõn való lecsúszásunk, s az önmegsemmisítõ tendencia összekapcsolódik a társadalom önpusztító hajlamaival, amelynek egyik következménye, hogy százkilencven ország rangsorában toronymagasan vezetünk a rákhalálozás valamennyi csoportjában. Mindezek nyomán nem is annyira meglepõ, hogy egyre többen vélik úgy, a polgárháború nem csupán elvont fenyegetés, de tulajdonképpen már benne is vagyunk, illetve sodródunk egy olyan kaotikus állapot felé, amely akár a polgárháborúnál is rosszabb lehet. Egyre inkább el kell gondolkodnunk azon, hogy van rosszabb is a polgárháború tragédiájánál: a lassan, de biztosan végbemenõ szétrohadás, amelynek roppant veszélyessége éppen a lassú, szinte észrevehetetlen fokozatosságában rejlik. E lassú és felmérhetetlenül veszélyes szétrohadás egyik vészjósló jele, hogy rohamos gyorsasággal nõ a hihetetlenül brutális gyilkosságok száma. Ilyen hírek hallatán persze mindenki megdöbben, ám mindenki egyedi esetnek tartja ezeket, szerencsétlen véletlenek egybeesésének, semmi másnak. Csakhogy ha egyre több emberrel történik egyre felfoghatatlanabb szörnyûség, az talán mégsem csupán a véletlen mûve. Különösen fontos lenne elgondolkodni azon az egyre gyakoribb, hátborzongató jelenségen, hogy a gyilkos – például egy brutális kegyetlenséggel több emberen elkövetett gyilkosság után – a vérbefagyott holttestekkel egy szobában békésen megvacsorázik, nyugodtan alszik, aztán másnap dolgozni vagy tanulni indul, mintha mi sem történt volna. Társadalom-lélektanilag mindez egy olyan karakter kialakulására és feltehetõleg rohamos elszaporodására utal, amelyet Cristopher Lasch írt le elõször az Önimádat társadalma címû, 1978-ban megjelent mûvében. Ez az új karakter a szellemi szobatisztaság büszkén öntudatos visszavonására épül. A szobatisztává válásunk ugyanis nem más, mint annak a folyamatnak a beidegzõdése, amelynek keretében megtanuljuk szükségletünk visszatartását és szabályozását. A pénz forgási sebessége gyorsításának cinikus kényszerétõl hajtva azonban a média és benne a reklámok manipulatív, tömegpusztító fegyverei eszelõs erõvel sugallják, hogy minden létezõ szükséglet azonnali és mindent, mindenkit figyelmen kívül hagyó kielégítése nemcsak lehetõség, de kötelesség is! Ha pedig valaki vagy valami az utadba áll, közéd és az azonnal kielégítendõ szükségleted közé szorul, azt bármi áron, minden lehetséges eszközzel távolítsd el onnan. És ezt a bármi áront, mint a brutális gyilkosságok is mutatják, szó szerint kell érteni! Szembesülni kellene végre azzal, hogy Magyarországon ma több ezer potenciális tömeggyilkos éli mindennapi életét, és mint idõzített bomba, csak a pillanatot várja. Az anyagi, fizikai és legfõképpen minden lelki, erkölcsi, szellemi erõforrásaitól megfosztott, saját történelmébõl kilökött páriák világának rohamos gyorsaságú kiterjedése végre rá kellene ébressze végzetesen tudatlan vagy cinikus társadalmi, gazdasági, politikai és fõként médiaelitjeinket, hogy az általuk felépített társadalmi játszmák tragikus végkifejlethez közelednek. Egyes csoportjaiknak az a hazug, ócska és primitív próbálkozása, amelynek segítségével még mindig egymás kölcsönös megsemmisítésén munkálkodnak, rövidesen véget ér. Ezt a törekvésükbõl születõ gusztustalan moslékot egyébként õk maguk „politikának” nevezik, és fennen hangoztatják, hogy õk bezzeg tudják, hogyan legyen „más” és/ vagy „jobb(ik)”.
Nos, valószínûleg rövidesen spontán módon valóban más lesz, de feltehetõleg nem egészen úgy, ahogyan õk ezt most képzelik.
Bogár László
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Klotild
- 2012. April 26. 10:32:14
#2 |
Zea
- 2012. April 26. 11:14:19
#3 |
Zea
- 2012. April 26. 11:18:52
#4 |
tillati
- 2012. April 26. 11:30:10
#5 |
fsavanyu
- 2012. April 26. 12:35:53
#6 |
9323
- 2012. April 26. 12:59:16
#7 |
ister
- 2012. April 26. 16:34:40
#8 |
Perje
- 2012. April 27. 14:56:53
#9 |
tudatlanka
- 2013. January 04. 14:58:21
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.