Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Gettófalvakból roma autonómia sarjadhat Borsodban - Interjú Ladányi Jánossal
Na, csak felböfögik a nagy zsidó-cigány összeesküvést is. Húgyból, sz@rból így kell valós, értékes országrablással "saját népet, államiságot, kultúrát" gründolni! Lásd: Link A cigánykérdés, cigányállam, zsidó-tervek- újratöltve..., nekem nem jön be valamiért az oldalam. A rendszerváltáskor pesszimistának tartották, aztán kiderült, hogy túl derûlátó volt. Ladányi János szociológus most arra figyelmeztet: az északkeleti peremvidéken létrejöhet egy cigány autonóm terület, amely idõvel akár el is szakadhat Magyarországtól.
– Több mint tíz év telt el azóta, hogy utoljára – az idõközben elhunyt Kemény István szociológus vezetésével – országos felmérés készült a romákról.
– Valóban régóta nem készült átfogó cigánykutatás Magyarországon, de a trendek azért jól láthatók. A romák kirekesztésének módja az elmúlt száz évben többször is megváltozott. A két világháború között...
– Muszáj ilyen messzirõl indítani?
– Ahhoz, hogy megértsük, mi történik napjainkban – igen. Ne ijedjen meg, rövid leszek. Szóval: a két világháború között lényegében a teljes cigány népesség kirekesztett volt. A romák túlnyomó többsége szélsõségesen szegregált körülmények között, döntõen falun lakott, nagyon sokan iskolába sem jártak. Nem volt rendes kereseti lehetõségük, ennek ellenére a helyi munkamegosztásban betöltöttek bizonyos funkciókat. Rosszul fizetett és lenézett munkákat végeztek, de vályogvetõkre például szükség volt, hisz a falusi házak jellemzõen vályogból épültek. A második világháború után a különbözõ téeszesítési és iparosítási hullámokkal lépésrõl lépésre kezdtek betagozódni a munkaerõpiacra. Döntõen a nehéziparban, az építõiparban kaptak munkát. Rosszul fizetett, rossz körülmények között végzett munka volt ez is. Mégis, alacsony szinten, de biztos megélhetést jelentett számukra.
– Szélesebb rétegeket érintett, mint a vályogvetés?
– Jóval szélesebb rétegeket. Az integráció szempontjából azonban sokkal fontosabb, hogy a romák addig a társadalmon kívül léteztek, az államszocialista korszakban viszont elkezdtek betagozódni a társadalomba. Akár úgy, hogy ingáztak, akár úgy, hogy elindultak, beköltöztek a városokba. Nagyon lényeges, hogy együtt dolgoztak a nem cigányokkal. A romák zöme a társadalom alján, de egyre inkább a társadalmi hierarchián belül helyezkedett el.
A rendszerváltás után, mint tudjuk, megint megváltozott a helyzet. Óriási tömegek – elsõnek a kvalifikálatlan, alacsonyan képzett munkások – vesztették el a létbiztonságukat, közöttük erõsen felülreprezentáltak voltak a romák. A legszegényebbek, akik nem tudták fizetni a lakbért, a rezsit, visszaköltözni kényszerültek azokba a falvakba, ahonnan elvándoroltak. Olyan falvakba, ahol azért voltak nagyon alacsonyak a telek- és házárak, mert a környéken még az elõzõ rendszerben, az úgynevezett teljes foglalkoztatottság idõszakában sem volt munkahely. Tudomásom szerint Magyarország és a magyarországi cigányok történetében elõször fordult elõ, hogy számottevõ réteg feleslegessé vált: nem rövid, hanem hosszú távon, generációkon átívelõen nem képes olyasfajta munkát találni, amelyre a piacgazdaságban szükség lenne.
– Beszúrok néhány adatot a korábbi elemzéseibõl. Az ezredforduló táján mintegy 700 ezren éltek szociális, gazdasági és lakóhelyi értelemben tartósan kirekesztett körülmények között. Körükben a cigányok aránya mintegy 30 százalékot tett ki. 2012-re a mélyszegénységben tengõdõk száma legalább egymillióra nõtt, valószínûleg a romák aránya is magasabb lett.
– Amit a két világháború közötti, illetve a második világháború és a rendszerváltás közötti idõszakról mondtam, többé-kevésbé egységesen vonatkozik a teljes cigány népességre. A rendszerváltás után bizonyos fokú differenciálódás figyelhetõ meg. Az ezredfordulóról származó adataink szerint a romák 10-15 százaléka indult meg a középosztályosodás útján, 40 százalék volt a végletesen leszakadtak aránya, a fennmaradó 45-50 százalék a két kategória közé esett. Most úgy látom, hogy az utóbbi legalább tíz évben ismét új folyamat zajlik. Valami hasonló játszódik le, mint az egész magyar társadalomban, csak a romáknál extrém, szélsõséges formában. A középosztályosodási stratégiák jelentõs része ellehetetlenült. Sok roma, aki az államszocializmus idõszakában rengeteget dolgozva integrálódott a társadalomba – nem szegregált környéken nagy házat épített, iskoláztatta a gyerekeit –, munkanélkülivé vált, és a családjával együtt valamelyik cigány gettóban találta magát.
„Újrakasztosodás” indult meg: a társadalmi kirekesztés a szociális szempontból heterogén roma népességet szociális helyzettõl függetlenül egyre egységesebben sújtja. A városokból, tehetõsebb falvakból kiszorítják a cigányokat. Jellemzõen a legszegényebbeket, de nem csak õket. Ennek a miskolci „gettófelszámolási program” a legújabb és leglátványosabb fejleménye. Budapestrõl és más városokból, szerencsésebb helyzetû falvakból is rengeteg család kényszerült elköltözni. Közben megnõtt a szélsõségesen kirekesztett és szélsõségesen szegény réteg. A szociális segélyeket megkurtították: rövidebb ideig és kisebb összeg jár, azt is közmunkához kötik. A hazai közmunkák pedig körülbelül úgy viszonyulnak a munkához, mint a katonazene a zenéhez.
– Szlovákiában, amikor durván lefaragták a szociális kiadásokat – ennek pont tíz éve –, éhséglázadások törtek ki. Nálunk viszont, amikor az Orbán-kormány ugyanezt megtette, nem történt semmi.
– Nemcsak a cigányok, hanem általában a nagyon hátrányos helyzetû kisebbségek esetében is rendkívül ritka, hogy hosszabb ideig tartó, nagy területet érintõ lázadás törjön ki. A szlovákiai tiltakozások pedig egész Kelet-Szlovákiára kiterjedtek, és hosszú ideig eltartottak. Mindez éppen parlamenti választások elõtt történt. Azt gondolom, hogy ilyesmi a titkosszolgálatok közremûködése nélkül nem jöhet létre. Nagyon remélem, hogy Magyarországon senkinek nem fûzõdik érdeke ahhoz, hogy a titkosszolgálatok révén felpiszkálja a cigányokat.
– Még a szocialisták voltak kormányon, amikor „új Trianon” kialakulásának a veszélyére figyelmeztetett. Jelesül arra, hogy létrejöhet egy olyan, cigányok lakta autonóm terület, amelyet az északkeleti peremvidékek alkotnak, és amely – akár a határon túli legszegényebb térségekkel egyesülve – leválhat Magyarországról. Szerette volna felrázni a közvéleményt?
– A legutóbbi évtizedekben erõsen megnõtt a szegregált településeken és településrészeken élõk aránya. A Csereháton – Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi, északkeleti részén – kezdenek összeérni a gettófalvak. Ilyen se volt még a magyar történelemben soha. Innen kivonult az állam, feladta az országnak ezt a részét. Csak arra használja, hogy ide szorítsa ki a legkilátástalanabb helyzetben lévõ rétegeket. A nem cigány népesség elöregszik vagy elköltözik. Mindez valóban azzal fenyeget, hogy lesznek, akik a területi autonómiában látják a probléma megoldását, vagy hogy a romák idõvel valamilyen területi autonómiát fognak követelni maguknak, és akár el is szakadhatnak Magyarországtól.
– Komolyan mondja?
– Teljesen komolyan.
– Miért szakadnának el a romák? Vagy – maradjunk az enyhébb változatnál – miért akarnának autonómiát?
– Miért ne akarnának autonómiát egy olyan területen, ahol többségben lesznek? Ilyesmit az emberek általában el se tudnak képzelni – egészen addig, amíg be nem következik.
– Ehhez politikai öntudatra is szükség lenne, csakhogy a roma pártkezdeményezések elbuktak.
– Az etnikai pártok alapítását megértem, de nagyon veszélyes kerülõ útnak tartom. Abból azonban, hogy az eddigi pártkísérletek kudarcot vallottak, nem következik az, hogy mindig így is marad. Máshol a világban, más elnyomott kisebbség esetében is úgy volt, hogy sokáig nem ment, aztán egyszer csak sikerült. Ehhez persze az kell, hogy a többségi társadalom ne hagyjon nyitva más lehetõséget. Ha a felemelkedés nem megy együtt, akkor a romák önállóan fogják megpróbálni. Nem állítom, hogy ez mindenképpen bekövetkezik. Annyit mondok, hogy reális lehetõségrõl beszélek, ami – nem feltétlenül holnap, talán csak néhány évtized múlva – a jelenleginél is tragikusabb következményekkel járhat.
– Nem tart attól, hogy hisztériakeltéssel fogják vádolni?
– Huszonöt évvel ezelõtt azt mondták rám, hogy túl pesszimista vagyok. Aztán kiderült, hogy hurráoptimista voltam. Legképtelenebb rémálomként sem tudtam volna elképzelni, hogy az történik majd Magyarországon, ami történt.
Névjegy
Ladányi János 1949-ben született Újpesten. Egyetemi tanulmányait 1967–71 között végezte a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Egyetemi doktori címét ugyanitt védte meg 1973-ban. 1975-tõl 2013-as nyugdíjazásáig az egyetem szociológia tanszékén dolgozott, azóta a Wesley János Lelkészképzõ Fõiskolán tanít szociológiát.
Fõleg szociálpolitikai, település- és városszociológiai, iskolaszociológiai, valamint a piacgazdasági átmenet idõszakának szociális és etnikai konfliktusaival foglalkozó kutatásokat végzett és kurzusokat tanított. Több külföldi egyetemen dolgozott vendégoktatóként és kutatóként. 2008 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Link
– Több mint tíz év telt el azóta, hogy utoljára – az idõközben elhunyt Kemény István szociológus vezetésével – országos felmérés készült a romákról.
– Valóban régóta nem készült átfogó cigánykutatás Magyarországon, de a trendek azért jól láthatók. A romák kirekesztésének módja az elmúlt száz évben többször is megváltozott. A két világháború között...
– Muszáj ilyen messzirõl indítani?
– Ahhoz, hogy megértsük, mi történik napjainkban – igen. Ne ijedjen meg, rövid leszek. Szóval: a két világháború között lényegében a teljes cigány népesség kirekesztett volt. A romák túlnyomó többsége szélsõségesen szegregált körülmények között, döntõen falun lakott, nagyon sokan iskolába sem jártak. Nem volt rendes kereseti lehetõségük, ennek ellenére a helyi munkamegosztásban betöltöttek bizonyos funkciókat. Rosszul fizetett és lenézett munkákat végeztek, de vályogvetõkre például szükség volt, hisz a falusi házak jellemzõen vályogból épültek. A második világháború után a különbözõ téeszesítési és iparosítási hullámokkal lépésrõl lépésre kezdtek betagozódni a munkaerõpiacra. Döntõen a nehéziparban, az építõiparban kaptak munkát. Rosszul fizetett, rossz körülmények között végzett munka volt ez is. Mégis, alacsony szinten, de biztos megélhetést jelentett számukra.
– Szélesebb rétegeket érintett, mint a vályogvetés?
– Jóval szélesebb rétegeket. Az integráció szempontjából azonban sokkal fontosabb, hogy a romák addig a társadalmon kívül léteztek, az államszocialista korszakban viszont elkezdtek betagozódni a társadalomba. Akár úgy, hogy ingáztak, akár úgy, hogy elindultak, beköltöztek a városokba. Nagyon lényeges, hogy együtt dolgoztak a nem cigányokkal. A romák zöme a társadalom alján, de egyre inkább a társadalmi hierarchián belül helyezkedett el.
A rendszerváltás után, mint tudjuk, megint megváltozott a helyzet. Óriási tömegek – elsõnek a kvalifikálatlan, alacsonyan képzett munkások – vesztették el a létbiztonságukat, közöttük erõsen felülreprezentáltak voltak a romák. A legszegényebbek, akik nem tudták fizetni a lakbért, a rezsit, visszaköltözni kényszerültek azokba a falvakba, ahonnan elvándoroltak. Olyan falvakba, ahol azért voltak nagyon alacsonyak a telek- és házárak, mert a környéken még az elõzõ rendszerben, az úgynevezett teljes foglalkoztatottság idõszakában sem volt munkahely. Tudomásom szerint Magyarország és a magyarországi cigányok történetében elõször fordult elõ, hogy számottevõ réteg feleslegessé vált: nem rövid, hanem hosszú távon, generációkon átívelõen nem képes olyasfajta munkát találni, amelyre a piacgazdaságban szükség lenne.
– Beszúrok néhány adatot a korábbi elemzéseibõl. Az ezredforduló táján mintegy 700 ezren éltek szociális, gazdasági és lakóhelyi értelemben tartósan kirekesztett körülmények között. Körükben a cigányok aránya mintegy 30 százalékot tett ki. 2012-re a mélyszegénységben tengõdõk száma legalább egymillióra nõtt, valószínûleg a romák aránya is magasabb lett.
– Amit a két világháború közötti, illetve a második világháború és a rendszerváltás közötti idõszakról mondtam, többé-kevésbé egységesen vonatkozik a teljes cigány népességre. A rendszerváltás után bizonyos fokú differenciálódás figyelhetõ meg. Az ezredfordulóról származó adataink szerint a romák 10-15 százaléka indult meg a középosztályosodás útján, 40 százalék volt a végletesen leszakadtak aránya, a fennmaradó 45-50 százalék a két kategória közé esett. Most úgy látom, hogy az utóbbi legalább tíz évben ismét új folyamat zajlik. Valami hasonló játszódik le, mint az egész magyar társadalomban, csak a romáknál extrém, szélsõséges formában. A középosztályosodási stratégiák jelentõs része ellehetetlenült. Sok roma, aki az államszocializmus idõszakában rengeteget dolgozva integrálódott a társadalomba – nem szegregált környéken nagy házat épített, iskoláztatta a gyerekeit –, munkanélkülivé vált, és a családjával együtt valamelyik cigány gettóban találta magát.
„Újrakasztosodás” indult meg: a társadalmi kirekesztés a szociális szempontból heterogén roma népességet szociális helyzettõl függetlenül egyre egységesebben sújtja. A városokból, tehetõsebb falvakból kiszorítják a cigányokat. Jellemzõen a legszegényebbeket, de nem csak õket. Ennek a miskolci „gettófelszámolási program” a legújabb és leglátványosabb fejleménye. Budapestrõl és más városokból, szerencsésebb helyzetû falvakból is rengeteg család kényszerült elköltözni. Közben megnõtt a szélsõségesen kirekesztett és szélsõségesen szegény réteg. A szociális segélyeket megkurtították: rövidebb ideig és kisebb összeg jár, azt is közmunkához kötik. A hazai közmunkák pedig körülbelül úgy viszonyulnak a munkához, mint a katonazene a zenéhez.
– Szlovákiában, amikor durván lefaragták a szociális kiadásokat – ennek pont tíz éve –, éhséglázadások törtek ki. Nálunk viszont, amikor az Orbán-kormány ugyanezt megtette, nem történt semmi.
– Nemcsak a cigányok, hanem általában a nagyon hátrányos helyzetû kisebbségek esetében is rendkívül ritka, hogy hosszabb ideig tartó, nagy területet érintõ lázadás törjön ki. A szlovákiai tiltakozások pedig egész Kelet-Szlovákiára kiterjedtek, és hosszú ideig eltartottak. Mindez éppen parlamenti választások elõtt történt. Azt gondolom, hogy ilyesmi a titkosszolgálatok közremûködése nélkül nem jöhet létre. Nagyon remélem, hogy Magyarországon senkinek nem fûzõdik érdeke ahhoz, hogy a titkosszolgálatok révén felpiszkálja a cigányokat.
– Még a szocialisták voltak kormányon, amikor „új Trianon” kialakulásának a veszélyére figyelmeztetett. Jelesül arra, hogy létrejöhet egy olyan, cigányok lakta autonóm terület, amelyet az északkeleti peremvidékek alkotnak, és amely – akár a határon túli legszegényebb térségekkel egyesülve – leválhat Magyarországról. Szerette volna felrázni a közvéleményt?
– A legutóbbi évtizedekben erõsen megnõtt a szegregált településeken és településrészeken élõk aránya. A Csereháton – Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi, északkeleti részén – kezdenek összeérni a gettófalvak. Ilyen se volt még a magyar történelemben soha. Innen kivonult az állam, feladta az országnak ezt a részét. Csak arra használja, hogy ide szorítsa ki a legkilátástalanabb helyzetben lévõ rétegeket. A nem cigány népesség elöregszik vagy elköltözik. Mindez valóban azzal fenyeget, hogy lesznek, akik a területi autonómiában látják a probléma megoldását, vagy hogy a romák idõvel valamilyen területi autonómiát fognak követelni maguknak, és akár el is szakadhatnak Magyarországtól.
– Komolyan mondja?
– Teljesen komolyan.
– Miért szakadnának el a romák? Vagy – maradjunk az enyhébb változatnál – miért akarnának autonómiát?
– Miért ne akarnának autonómiát egy olyan területen, ahol többségben lesznek? Ilyesmit az emberek általában el se tudnak képzelni – egészen addig, amíg be nem következik.
– Ehhez politikai öntudatra is szükség lenne, csakhogy a roma pártkezdeményezések elbuktak.
– Az etnikai pártok alapítását megértem, de nagyon veszélyes kerülõ útnak tartom. Abból azonban, hogy az eddigi pártkísérletek kudarcot vallottak, nem következik az, hogy mindig így is marad. Máshol a világban, más elnyomott kisebbség esetében is úgy volt, hogy sokáig nem ment, aztán egyszer csak sikerült. Ehhez persze az kell, hogy a többségi társadalom ne hagyjon nyitva más lehetõséget. Ha a felemelkedés nem megy együtt, akkor a romák önállóan fogják megpróbálni. Nem állítom, hogy ez mindenképpen bekövetkezik. Annyit mondok, hogy reális lehetõségrõl beszélek, ami – nem feltétlenül holnap, talán csak néhány évtized múlva – a jelenleginél is tragikusabb következményekkel járhat.
– Nem tart attól, hogy hisztériakeltéssel fogják vádolni?
– Huszonöt évvel ezelõtt azt mondták rám, hogy túl pesszimista vagyok. Aztán kiderült, hogy hurráoptimista voltam. Legképtelenebb rémálomként sem tudtam volna elképzelni, hogy az történik majd Magyarországon, ami történt.
Névjegy
Ladányi János 1949-ben született Újpesten. Egyetemi tanulmányait 1967–71 között végezte a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Egyetemi doktori címét ugyanitt védte meg 1973-ban. 1975-tõl 2013-as nyugdíjazásáig az egyetem szociológia tanszékén dolgozott, azóta a Wesley János Lelkészképzõ Fõiskolán tanít szociológiát.
Fõleg szociálpolitikai, település- és városszociológiai, iskolaszociológiai, valamint a piacgazdasági átmenet idõszakának szociális és etnikai konfliktusaival foglalkozó kutatásokat végzett és kurzusokat tanított. Több külföldi egyetemen dolgozott vendégoktatóként és kutatóként. 2008 óta a Magyar Tudományos Akadémia doktora.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Ionerai
- 2014. September 21. 18:18:26
#2 |
postaimre
- 2014. September 21. 18:40:06
#3 |
Maguskacska
- 2014. September 21. 19:27:39
#4 |
pozor124
- 2014. September 22. 10:26:54
#5 |
Maguskacska
- 2014. September 22. 14:14:54
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.