Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Alkotmányos jogunk törvényt szegni?
Tényleg? De bevadultunk így 2014 végére? Hol a qvaanyjába volt ez a sok okos mta-s meg egyéb kötsög eddig? Vörös mi? Persze adódik a kérdés: na és? A teljes interjú Vörös Imre volt alkotmánybíróval, jogászprofesszorral
Immár alkotmányellenes Országgyûlés dönt az önkényuralmi Magyarország sorsáról.
- Egy volt alkotmánybíró szerint az egyetlen törvényes eszköz az illegitim kormány ellen az alkotmányellenes törvények be nem tartása lehet.
- Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny elõtt.
Vörös Imre volt alkotmánybíró, jogászprofesszor - Fotó: Ancsin Gábor, Képszerkesztõség
– Amikor áprilisban, az országgyûlési választás után interjút kértem öntõl, azt mondta, inkább várjuk ki az önkormányzati választásokat is. Miért?
– Akkor még nem lehetett pontosan tudni, hogy milyen irányba fejlõdnek a dolgok. Mostanra valamivel tisztább a kép – vagy éppen homályosabb. Épp most vagyok 70 éves, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy sok mindent láttam már. A ’89 elõtti álválasztásokra éppúgy emlékszem, mint a rendszerváltás utáni szabad választásokra. Hogy a mostani melyik csoportba tartozik? Nyilván ez ma a legfontosabb kérdés.
– És melyikbe?
– Ahogy én látom, egyre nehezebb helyzetben vannak azok, akik definiálni akarják mindazt, ami ma Magyarországon történik. A közéleti szereplõknek, a jogtudománynak, a szociológiának, a szakértõknek az értékelését – és akkor a külföldrõl még nem is beszéltem – komolyan kellene venni. Mindazokét, akik állítják, hogy sem az alkotmányosság szempontjaival, sem az uniós jog szempontjaival nincsenek a magyar törvények összhangban. A gyakorlat meg pláne nincs.
– De akkor mi van ma Magyarországon?
– Súlyos kérdés ez. Jogállam nincs. A demokrácia ugye el van temetve, rátették már a sírkövet is. Jelenleg tehát egy alkotmányellenes helyzetben élünk, amiben minden a feje tetején áll. De egészen nyugodtan nevezhetjük önkényuralmi rendszernek is.
– Ezt azért egyelõre eddig csak kevesen mondták ki.
– A politika nem tud mit kezdeni ezzel az ambivalens helyzettel, amit egy darabig még megtehet, de egyszer csak elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor be kell vallani az igazságot. El kell dönteni, hogy akkor most önkényuralmi rendszer van-e, de akkor nem kelthetik azt a látszatot, hogy szabad, tiszta választás van. Vagy mégiscsak szabad és tiszta a választás, de akkor nincs önkényuralom.
– Ilyen egyszerû lenne ez?
– Tessék elolvasni az EBESZ nemzetközi megfigyelõinek jelentéseit az áprilisi választásokról, és akkor minden világossá válik.
– Kicsit visszaszaladtunk az idõben…
– Minden ott kezdõdött el. Az EBESZ képviselõit a magyar kormány kérte fel, hogy ellenõrizzék az országgyûlési választások lebonyolítását.
– 36 pontban kritizálták annak tisztaságát.
– Igen.
– Jelent ez bármit is?
– Az EBESZ végsõ, júliusban készült jelentése, amely az egész magyar választási rendszerrõl szól, több lényeges megjegyzést tesz: mindenekelõtt azt kifogásolja, hogy nem egyenlõ a választójog, és a választás az egész választási rendszer miatt, amely egyértelmûen a kormánypártoknak kedvezett, nem volt tiszta. A jelentés hosszan sorolja a problémákat a választási kampányhirdetéseknek a médiumokban az Alaptörvény szintjén történõ korlátozásától a határon túli szavazók névjegyzékének titkosságáig és szavazásuk módjának átláthatatlanságáig, vagyis ténylegesen a csalás gyanúját veti fel – ezt a megállapítást „átláthatatlanság”-ként fogalmazva meg. Az áprilisi választásról így tehát nincs mit beszélni, ez nem egy tisztességes, tiszta választás volt. És itt szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a választás a választási törvények erejénél fogva volt tisztességtelen, ám erre a közéleti szereplõk – Bokros Lajos kivételével – egyáltalán nem hivatkoznak azóta sem. Ez megbocsáthatatlan.
– Kinek a felelõssége mindez?
– Nemcsak a kormányt hibáztatom, hanem az egész, politikával foglalkozó közéletet, amelyben mindenki – nyilván egzisztenciális érdekek, egy képviselõi állás miatt – elsiklik a tisztességtelenség felett. Megetetik a választókat azzal, hogy menjenek el választani, és játsszák el a nekik kiosztott szerepüknek megfelelõen a „demokrácia” címû színházat. Kormánypárt és ellenzék egyaránt felelõs ezért.
– Mit tehet errõl az ellenzék? Beleszólásuk nem nagyon volt a dolgok folyásába.
– Márpedig különösen súlyos felelõsség terheli itt az ellenzéket. Talán most a személyes indulataimnak adok hangot, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy míg sokan következetesen kiálltunk a jogállami elvek megvédése mellett, amikor én 2012 óta hangoztatom, hogy itt államcsíny történt, és amikor az „írástudók” jelentõs része – érezve súlyos felelõsségét – vállalta annak a kockázatát, hogy kimondjuk az igazságot, az ellenzék maszatolt és eljátszotta a „kampányolást”. És miután mi kiálltunk, és elmondtuk, hogy nincs tiszta választási rendszer, ezután a politikusok ódákat zengtek arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert abból élnek, hogy majd csak elcsípnek valamilyen képviselõi helyet, mert nekik ez fontosabb. Egyébként az EBESZ megfigyelõi már januárban is jártak nálunk, elõzetesen tájékozódni. Akkor megkeresték az ös?- szes pártot, hogy megkérdezzék, mi a véleményük az új választási rendszerrõl. Tudtommal senki sem volt, aki a kétségeinek hangot adott volna, mindenki nagy lelkesedéssel bizonygatta, hogy minden a legnagyobb rendben van, és készülnek a választásokra. A nemzetközi megfigyelõk a választások után júliusban összefoglaló végleges jelentésükben tették az említett harminchat ajánlást, amelyeket a kormány nem vett figyelembe, a jelentést pedig nem hozta nyilvánosságra. Ez a kormány felelõssége, ám hogy az ellenzék részérõl sem beszél senki errõl, és nem jelzi, hogy most már „papírunk” van arról, hogy itt a választási rendszerrel és a választások tisztaságával, vagyis a megalakult Országgyûlés legitimitásával súlyos probléma van, ez már morális kérdéseket feszeget az ellenzéki pártok, közéleti szereplõk szerepét illetõen is. Az EBESZ-rõl egyébként még annyit: az õszi önkormányzati választásokra megint meghívták õket, de visszautasították a meghívást.
– Minek is jöttek volna?
– Igaz, hiszen korában már megállapították, hogy az országgyûlési választás nem volt tiszta: nyilván a jelentés agyonhallgatása, az ajánlásaik figyelmen kívül hagyása miatt nem kívánták legitimálni a továbbiakban, önkormányzati választások címén megrendezett antidemokratikus színjátékot. Ezek olyan körülmények, amelyeket a magyar közéleti szereplõknek figyelembe kellett volna venniük. Az nem megoldás, hogy a nemzetközi megfigyelõk, a hazai és külföldi szervezetek, és mi is, itthon soroljuk a kifogásainkat, õk meg azt magyarázzák, hogy mi lett az egyébként szerintük rendben lévõ választások eredménye. Ez egy kicsit olyan érzés, hogy az ellenzék kést szúr a hátunkba. A legfõbb kérdés most az, meddig lehet folytatni ezt az „udvari ellenzék – udvari kormánypárt” játékot a választók és a közvélemény becsapása árán, hiszen ennek a népképviselethez, a választók akaratának négyévenkénti kifejezésre juttatásához semmi köze nincs. Itt ugyanis árulásról van szó, a politikai szereplõk elárulják a választókat. Ezt valakinek már ki kellene végre mondania.
– De mit jelent az, hogy áprilisban nem tiszta választáson gyõzött a jelenlegi kormány? Nem legitim?
– Itt most nem csak a kormányról van szó. Az ilyen körülmények között megválasztott Országgyûlés – ez a nemzetközi megfigyelõk véleménye alapján kimondható – bizonyosan nem legitim Országgyûlés. Hogy ezzel mit lehet, kell kezdeni, azt én mint alkotmányjogász nem tudom megmondani. De azt ki merem mondani, hogy aránytalan, torzító, nem egyenlõ választójog alapján, tehát a magyar alkotmányt és nemzetközi egyezményeket sértõ módon összeült Országgyûlésünk van. Ebbe mindenki beletartozik: ez a parlament nem legitim parlament, úgy, ahogy van, ellenzékkel, kormánypártokkal együtt. Gondoljuk meg: a németországi választásokon az Angela Merkel vezette kereszténydemokraták és a bajor testvérpárt a szavazatok 43%-át szerezte meg, és persze – ahogyan demokráciában történni szokott – koalíciós partner után kellett néznie, mert ebbõl sehogyan sem lesz a képviselõi helyek többsége. Nálunk a kormánypárt 44%-ot kapott, de ehhez a képviselõi helyek kétharmada járt. Ez egy rossz vicc.
– Egy illegitim Országgyûlés hogyan hozhat törvényeket, hogyan mûködhet egyáltalán?
– Amit kérdez, abban két dolog keveredik. Egyrészt annak a változtatásnak a vágya, hogy közvetlen cselekvéssel hogyan lehet egy ilyen helyzetet megoldani, másrészt az, hogy valóban mûködik-e. Utóbbira a válaszom az, hogy igen, hiszen látjuk, hogy úgy folyik az Országgyûlés munkája, mintha a nemzetközi megfigyelõk meg sem mukkantak volna.
– Akkor térjünk rá az elõbbire.
– Erre sajnos nem tudok választ adni, mert én csak a diagnoszta vagyok. Azt meg tudom mondani, hogy mi a baj, de a terápiát már másoknak, az ezzel foglalkozó közéleti szereplõknek, politikusoknak kell kidolgozniuk.
– Akkor a diagnosztát kérdem: mi a baj?
– Nézzük csak meg például azt, ami az önkormányzati választásokon Budapesten történt. Itt olyan anomáliák voltak, amelyekre egyértelmûen lehetett volna reagálni. Csak hogy egyet mondjak, négy hónappal a választás elõtt módosították a rendszert, úgy, hogy az egyértelmûen a kormánypártnak kedvezzen: a közgyûlés megszûnt, helyére egy polgármesterekbõl álló klub került. Ezeket nem választotta oda senki, ilyen lapot, amelyen a közgyûlés tagjaira lehetett volna szavazni, a választó a választáskor nem is kapott, egyszerûen a választók felhatalmazása nélkül összeülnek. Ami viszont azt jelenti, hogy Budapestre vonatkozóan már nem voltak szabad és tiszta, egyenlõ és arányos választójogon alapuló választások, vagyis ez a választás személyes véleményem szerint egyértelmûen alkotmányellenes volt. Kerületiek persze voltak, de maga a Fõvárosi Közgyûlés egy baráti összejövetellé vált. Ez a közgyûlés nem közgyûlés immár, nem képvisel senkit, mert nem választotta meg senki. Márpedig ha a budapesti választás nem volt legitim, akkor az egész önkormányzati választás sem az.
– Ezek szerint viszont mi mind, akik elmentünk szavazni, szintén részt vettünk ebben a csalásban.
– Igen, ez így van, én is elmentem szavazni, mert ez a véleménynyilvánítás egyetlen módja, legfeljebb elsikkad valahol. Ám valójában ez nem volt választás a szónak abban az értelmében, hogy közhatalommal ruházunk fel testületeket, hanem legfeljebb egyfajta véleménynyilvánító népszavazás, de ennek a véleménynyilvánításnak, és ezt nyomatékosan kijelentem, semmilyen választójogi jelentõsége nincs.
– Egy illegitim közgyûlés vagy akár Országgyûlés döntéseit el kell nekünk fogadnunk?
– Sokszor mondtam már, de úgy tûnik, eddig nem talált célba: a jognak egyetlen eszköze van, amivel felléphet ez ellen az alkotmányellenes helyzet ellen, melyben többek között a választási rendszer miatt is kerültünk. Az Alaptörvény C cikkének második bekezdése kimondja, hogy a közhatalom kizárólagos birtoklására való törekvés ellen fel lehet és fel is kell lépni. Törvényes eszközökkel. De azt is mindig elmondom, hogy ez a törekvésre vonatkozik, ha az befejezõdött, akkor utólag már senkin nem lehet számon kérni, hogy miért nem tartják be azokat a jogszabályokat vagy azok egyes rendelkezéseit, amelyek éppen azt garantálják, hogy a közhatalomnak ez a kizárólagos birtoklása, magyarul az önkényuralom mûködjön. Az Alaptörvény nem is teszi: csak a törekvésnél szabja feltételként a törvényes eszközökkel való fellépést, ha már megvalósult az önkényuralom, ilyen feltételnek nincs értelme.
– Befejezõdött már a törekvés, vagy lehet ezt még fokozni?
– Nem, ezt már nem lehet fokozni. Nyilván vannak állami szervek, például az Alkotmánybíróság vagy akár az Országgyûlés, mint egyfajta gyülekezet, amelyek adott esetben léphetnek ebben az ügyben, de úgy tûnik, hogy ez a C cikk második bekezdése egy forró gesztenye, amit mindenki dobál át a másiknak, és igyekszik róla hallgatni. A közélet is hallgat, ami tulajdonképpen érthetõ emberileg, hiszen ki az, aki hajlandó kimondani, hogy „gyerekek, nem kell betartani azokat a törvényeket, amelyek az önkényuralmat szolgálják, hiszen maga az Alaptörvény nyilvánítja azokat alkotmányellenesnek”? Az alkotmányellenes törvényeket pedig nem kell betartani. Ezt tudja kínálni a jog, ennél többet nem.
– És ez elég?
– Vagy legalábbis nem kevés. Lépten-nyomon azzal a problémával találkozom, hogy az emberek úgy gondolkodnak, a törvényeket, bárki is hozta õket, bizony be kell tartani. Ez az elmúlt huszonöt év vívmánya, és õrizni is kell ezt a törvénytisztelõ, jogállami mentalitást, csak azt tegyük hozzá: az alkotmányos törvényeket kell betartani. Hiszen az Alaptörvényben is azért szerepel ez a cikk, mert Magyarországnak történelmi tapasztalata van arról, hogy az önkényuralommal szemben idõnként fel kell lépni, ezért engedi meg, kifejezetten felmentést adva a betartás alól, hogy ezeket az illegitim döntéshozók által hozott alkotmányellenes törvényeket, pontosabban az önkényuralmat szolgáló passzusaikat ne kelljen betartani. Erre minden embernek alkotmányos alapja van, csak kell végre valaki, aki elég bátor ahhoz, hogy ezt felvállalja. S minthogy Magyarországon az önkényuralom már tény, épp ezért szeretném felmenteni Magyarország polgárait, és felhívni õket arra, hogy igenis, ne tartsák be azokat a törvényeket, amelyekrõl kimondható, hogy alkotmányellenesek!
– Mint például?
– Gondolok itt, mondjuk, a földbérletet szabályozó törvényekre vagy a trafikpályázatokra. Azoknak az embereknek alkotmányjogilag igazuk van, akik úgy ítélik meg, hogy ezek a földbérleti pályázatok és döntések valahol, közvetetten egy önkényuralmi rendszer állami szintre emelt, rendszerszintûen korrupt döntéseket lehetõvé tevõ törvényeibõl következnek, és beszántják az új bérlõnek a földjét.
– Más eszköz nincs, csak a törvényszegés?
– Hiszen épp az önkényuralmi rendszer logikájából következik, hogy beszorítja az emberek cselekvési lehetõségeit egy végletes helyzetbe, ami azonban – ezt ne felejtsük el – egy velejéig alkotmányellenes rendszer gyakran alkotmányellenes törvényi rendelkezéseinek megszegését jelenti. Nem általában törvényszegést, hanem az Alaptörvény felmentésén alapuló alkotmányos törvényszegést.
– Vissza lehet ebbõl térni egy normális állapotba?
– Annak az elsõ lépése kizárólag a választási rendszer megváltoztatása lehet. Ez mindennek a kulcsa, az Alaptörvénnyel, a – mint látható, az önkényuralmi politikai rendszer mûködésének is lényegi elemét képezõ – korrupcióval, a sajtószabadsággal vagy bármi mással csak utána, a demokrácia és az alkotmányosság, a jogállam helyreállítása után lehet foglalkozni.
– De hát maga a választási törvény is arra irányult, hogy ezt a hatalmat leváltani ne lehessen. S ha nem lehet leváltani, ki változtat a választási törvényen?
– Ez egy tökéletes csapdahelyzet. Az önkényuralom ugyanis mindig csapdába csalja a polgárokat, és a polgároknak kell kitalálniuk, hogy ebbõl hogyan lehet kimászni. Én nem tudom, hogy mikor jön el az a pont, amikor valaki végre felelõsségteljesen kezd gondolkodni és cselekedni, de ebben a helyzetben – különösen a „bizonyítványt magyarázva” képviselõként – dagonyázni súlyos morális felelõtlenség a nemzet és a történelem elõtt. Ezt tartósan nem lehet elviselni. Itt nap mint nap sûrûsödnek az események, nem telik el hét anélkül, hogy orbitális botrányok ne lennének. Most már be kell látni, hogy elértük azt a határt, ahol már nem lehet tovább hazugságban élni. A közéletnek ezzel szembe kell néznie. Az ellenzék torkán szorul a hurok, meg kell érteniük, hogy ezzel a locsogással nem mennek semmire. Nem a nemzeti italboltokra vonatkozó törvénytervezet hatástanulmányait kell hiányolniuk. Az a legnagyobb probléma? Nem. Egyetlen ponton kell fellépniük, egy dolgot kell követelni: új választójogot. Ezzel kell kezdeni a munkát.
– A kormány meg újabban a törvények túlburjánzását szeretné az Államreform 2-vel megfékezni.
– Ez már nem törvényalkotás, ami itt történik, hanem egy cirkusz. Azért burjánzik a jog, mert valaki fölkel reggel, eszébe jut valami, és 11 órakor már számozzák a paragrafusokat. Aztán délután már módosítani kell, mert valaki más véletlenül kimaradt a jóból, pedig be kellene, hogy férjen. Így prostituálják a jogot, és arra használják, hogy napi politikai döntéseket kõbe véshessenek. A sok törvénynek ez volt az egyik célja.
– Van másik?
– Nagyon sok mindent meg kellett változtatni ahhoz, hogy a kormány leválthatatlanságának állapota létrejöhessen. Azért egy államcsínyt megcsinálni, az jogilag egy nagyon komoly munka, e tekintetben megemelem a kalapomat a kormánypártok és szellemi holdudvaruk elõtt, mert tökéletesen zár a rendszer. Az más kérdés, hogy én ezt egy amorális boszorkánykonyhának tartom…
– Hogy tud az ország ennyi keret, korlát és törvény közé szorítva mûködni?
– Az ország most is csak úgy mûködõképes, hogy az állami beruházások 95 százalékában európai uniós pénz is van. Ez iszonyú nagy összeg, itt egy zebrát nem lehet az úttestre enélkül felfesteni. Magyarul: lélegeztetõgépen vagyunk. Azt tehát látni kell, hogy Magyarország mûködésképtelen, ha az unió, a norvégok, a svájciak nem finanszírozzák. A kérdés viszont messzire vezet: meddig hajlandóak az EU, illetve az egyes országok adófizetõi pénzelni egy olyan rendszert, amely teljes mértékben ellentmond azoknak az elveknek, értékeknek, amelyeket az unió képvisel? Hiszen Putyinnak vagy éppen korábban Hugo Cháveznek sem küldtek pénzt… Mivel lassan semmiféle értékrendbeli hasonlóság nincs köztünk és az EU országai között, elõbb-utóbb az unióban is fel fog merülni a kérdés, hogy tulajdonképpen õk miért finanszírozzák ezt az országot. Ennek pedig idehaza is komoly következményei lehetnek: ha majd nem lesz mibõl fizetni a közvilágítást vagy az építkezéseket, akkor a magyar polgárokban is másfajta kérdések merülnek majd fel az ország állapotát, mûködését illetõen.
– Vagyis csak egy kívülrõl jövõ gesztus, vagy inkább retorzió tudna idebent változást hozni?
– Ó, nem, a józan ész is tudna, de annak most nem igazán látjuk semmilyen jelét. Az unióra csak azért utaltam, mert objektíve – mint egy idõjárási fronttal – számolni kell biztos következményként azzal, hogy egyszer megelégelik azt, ami nálunk folyik. De megoldást a problémára csak belülrõl lehet találni.
– És mégis hol kell kezdeni?
– Amit nyilvánvalóan senki nem akar, az az erõszak – akkor sem, ha az erõ folytonos hangoztatása és alkalmazása már évek óta egyfajta erényként a kormányzati politika deklarált alapja. Akkor viszont le kell ülni beszélni, és el kell végre dönteni, hogy ki és milyen módon tudja képviselni azt az 56 százalékát a magyar lakosságnak, amelyik ma – még a nem tiszta választások által is kimutatott szavazata erejével – nem ért egyet azzal, amit a jelenlegi kormány képvisel, s ezért az ellenzékre voksolt, vagy éppen már el sem ment szavazni.
– Ez így elég távolinak tûnik.
– Mégis: ez a legbiztatóbb, amit jelenleg, a választásokból mérleget vonva mondani tudok.
Vörös Imre
• (1944) volt alkotmánybíró, egyetemi tanár, az MTA levelezõ tagja. 1968-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1969-tõl 2014-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetben kutatóként tevékenykedett. A tudományok doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. 1990-ben az elsõ alkotmánybíróvá választott jogtudósok egyike volt, jelölését mindegyik párt támogatta. 1999-ig volt a testület tagja.
Link
Immár alkotmányellenes Országgyûlés dönt az önkényuralmi Magyarország sorsáról.
- Egy volt alkotmánybíró szerint az egyetlen törvényes eszköz az illegitim kormány ellen az alkotmányellenes törvények be nem tartása lehet.
- Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny elõtt.
Vörös Imre volt alkotmánybíró, jogászprofesszor - Fotó: Ancsin Gábor, Képszerkesztõség
– Amikor áprilisban, az országgyûlési választás után interjút kértem öntõl, azt mondta, inkább várjuk ki az önkormányzati választásokat is. Miért?
– Akkor még nem lehetett pontosan tudni, hogy milyen irányba fejlõdnek a dolgok. Mostanra valamivel tisztább a kép – vagy éppen homályosabb. Épp most vagyok 70 éves, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy sok mindent láttam már. A ’89 elõtti álválasztásokra éppúgy emlékszem, mint a rendszerváltás utáni szabad választásokra. Hogy a mostani melyik csoportba tartozik? Nyilván ez ma a legfontosabb kérdés.
– És melyikbe?
– Ahogy én látom, egyre nehezebb helyzetben vannak azok, akik definiálni akarják mindazt, ami ma Magyarországon történik. A közéleti szereplõknek, a jogtudománynak, a szociológiának, a szakértõknek az értékelését – és akkor a külföldrõl még nem is beszéltem – komolyan kellene venni. Mindazokét, akik állítják, hogy sem az alkotmányosság szempontjaival, sem az uniós jog szempontjaival nincsenek a magyar törvények összhangban. A gyakorlat meg pláne nincs.
– De akkor mi van ma Magyarországon?
– Súlyos kérdés ez. Jogállam nincs. A demokrácia ugye el van temetve, rátették már a sírkövet is. Jelenleg tehát egy alkotmányellenes helyzetben élünk, amiben minden a feje tetején áll. De egészen nyugodtan nevezhetjük önkényuralmi rendszernek is.
– Ezt azért egyelõre eddig csak kevesen mondták ki.
– A politika nem tud mit kezdeni ezzel az ambivalens helyzettel, amit egy darabig még megtehet, de egyszer csak elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor be kell vallani az igazságot. El kell dönteni, hogy akkor most önkényuralmi rendszer van-e, de akkor nem kelthetik azt a látszatot, hogy szabad, tiszta választás van. Vagy mégiscsak szabad és tiszta a választás, de akkor nincs önkényuralom.
– Ilyen egyszerû lenne ez?
– Tessék elolvasni az EBESZ nemzetközi megfigyelõinek jelentéseit az áprilisi választásokról, és akkor minden világossá válik.
– Kicsit visszaszaladtunk az idõben…
– Minden ott kezdõdött el. Az EBESZ képviselõit a magyar kormány kérte fel, hogy ellenõrizzék az országgyûlési választások lebonyolítását.
– 36 pontban kritizálták annak tisztaságát.
– Igen.
– Jelent ez bármit is?
– Az EBESZ végsõ, júliusban készült jelentése, amely az egész magyar választási rendszerrõl szól, több lényeges megjegyzést tesz: mindenekelõtt azt kifogásolja, hogy nem egyenlõ a választójog, és a választás az egész választási rendszer miatt, amely egyértelmûen a kormánypártoknak kedvezett, nem volt tiszta. A jelentés hosszan sorolja a problémákat a választási kampányhirdetéseknek a médiumokban az Alaptörvény szintjén történõ korlátozásától a határon túli szavazók névjegyzékének titkosságáig és szavazásuk módjának átláthatatlanságáig, vagyis ténylegesen a csalás gyanúját veti fel – ezt a megállapítást „átláthatatlanság”-ként fogalmazva meg. Az áprilisi választásról így tehát nincs mit beszélni, ez nem egy tisztességes, tiszta választás volt. És itt szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a választás a választási törvények erejénél fogva volt tisztességtelen, ám erre a közéleti szereplõk – Bokros Lajos kivételével – egyáltalán nem hivatkoznak azóta sem. Ez megbocsáthatatlan.
– Kinek a felelõssége mindez?
– Nemcsak a kormányt hibáztatom, hanem az egész, politikával foglalkozó közéletet, amelyben mindenki – nyilván egzisztenciális érdekek, egy képviselõi állás miatt – elsiklik a tisztességtelenség felett. Megetetik a választókat azzal, hogy menjenek el választani, és játsszák el a nekik kiosztott szerepüknek megfelelõen a „demokrácia” címû színházat. Kormánypárt és ellenzék egyaránt felelõs ezért.
– Mit tehet errõl az ellenzék? Beleszólásuk nem nagyon volt a dolgok folyásába.
– Márpedig különösen súlyos felelõsség terheli itt az ellenzéket. Talán most a személyes indulataimnak adok hangot, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy míg sokan következetesen kiálltunk a jogállami elvek megvédése mellett, amikor én 2012 óta hangoztatom, hogy itt államcsíny történt, és amikor az „írástudók” jelentõs része – érezve súlyos felelõsségét – vállalta annak a kockázatát, hogy kimondjuk az igazságot, az ellenzék maszatolt és eljátszotta a „kampányolást”. És miután mi kiálltunk, és elmondtuk, hogy nincs tiszta választási rendszer, ezután a politikusok ódákat zengtek arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert abból élnek, hogy majd csak elcsípnek valamilyen képviselõi helyet, mert nekik ez fontosabb. Egyébként az EBESZ megfigyelõi már januárban is jártak nálunk, elõzetesen tájékozódni. Akkor megkeresték az ös?- szes pártot, hogy megkérdezzék, mi a véleményük az új választási rendszerrõl. Tudtommal senki sem volt, aki a kétségeinek hangot adott volna, mindenki nagy lelkesedéssel bizonygatta, hogy minden a legnagyobb rendben van, és készülnek a választásokra. A nemzetközi megfigyelõk a választások után júliusban összefoglaló végleges jelentésükben tették az említett harminchat ajánlást, amelyeket a kormány nem vett figyelembe, a jelentést pedig nem hozta nyilvánosságra. Ez a kormány felelõssége, ám hogy az ellenzék részérõl sem beszél senki errõl, és nem jelzi, hogy most már „papírunk” van arról, hogy itt a választási rendszerrel és a választások tisztaságával, vagyis a megalakult Országgyûlés legitimitásával súlyos probléma van, ez már morális kérdéseket feszeget az ellenzéki pártok, közéleti szereplõk szerepét illetõen is. Az EBESZ-rõl egyébként még annyit: az õszi önkormányzati választásokra megint meghívták õket, de visszautasították a meghívást.
– Minek is jöttek volna?
– Igaz, hiszen korában már megállapították, hogy az országgyûlési választás nem volt tiszta: nyilván a jelentés agyonhallgatása, az ajánlásaik figyelmen kívül hagyása miatt nem kívánták legitimálni a továbbiakban, önkormányzati választások címén megrendezett antidemokratikus színjátékot. Ezek olyan körülmények, amelyeket a magyar közéleti szereplõknek figyelembe kellett volna venniük. Az nem megoldás, hogy a nemzetközi megfigyelõk, a hazai és külföldi szervezetek, és mi is, itthon soroljuk a kifogásainkat, õk meg azt magyarázzák, hogy mi lett az egyébként szerintük rendben lévõ választások eredménye. Ez egy kicsit olyan érzés, hogy az ellenzék kést szúr a hátunkba. A legfõbb kérdés most az, meddig lehet folytatni ezt az „udvari ellenzék – udvari kormánypárt” játékot a választók és a közvélemény becsapása árán, hiszen ennek a népképviselethez, a választók akaratának négyévenkénti kifejezésre juttatásához semmi köze nincs. Itt ugyanis árulásról van szó, a politikai szereplõk elárulják a választókat. Ezt valakinek már ki kellene végre mondania.
– De mit jelent az, hogy áprilisban nem tiszta választáson gyõzött a jelenlegi kormány? Nem legitim?
– Itt most nem csak a kormányról van szó. Az ilyen körülmények között megválasztott Országgyûlés – ez a nemzetközi megfigyelõk véleménye alapján kimondható – bizonyosan nem legitim Országgyûlés. Hogy ezzel mit lehet, kell kezdeni, azt én mint alkotmányjogász nem tudom megmondani. De azt ki merem mondani, hogy aránytalan, torzító, nem egyenlõ választójog alapján, tehát a magyar alkotmányt és nemzetközi egyezményeket sértõ módon összeült Országgyûlésünk van. Ebbe mindenki beletartozik: ez a parlament nem legitim parlament, úgy, ahogy van, ellenzékkel, kormánypártokkal együtt. Gondoljuk meg: a németországi választásokon az Angela Merkel vezette kereszténydemokraták és a bajor testvérpárt a szavazatok 43%-át szerezte meg, és persze – ahogyan demokráciában történni szokott – koalíciós partner után kellett néznie, mert ebbõl sehogyan sem lesz a képviselõi helyek többsége. Nálunk a kormánypárt 44%-ot kapott, de ehhez a képviselõi helyek kétharmada járt. Ez egy rossz vicc.
– Egy illegitim Országgyûlés hogyan hozhat törvényeket, hogyan mûködhet egyáltalán?
– Amit kérdez, abban két dolog keveredik. Egyrészt annak a változtatásnak a vágya, hogy közvetlen cselekvéssel hogyan lehet egy ilyen helyzetet megoldani, másrészt az, hogy valóban mûködik-e. Utóbbira a válaszom az, hogy igen, hiszen látjuk, hogy úgy folyik az Országgyûlés munkája, mintha a nemzetközi megfigyelõk meg sem mukkantak volna.
– Akkor térjünk rá az elõbbire.
– Erre sajnos nem tudok választ adni, mert én csak a diagnoszta vagyok. Azt meg tudom mondani, hogy mi a baj, de a terápiát már másoknak, az ezzel foglalkozó közéleti szereplõknek, politikusoknak kell kidolgozniuk.
– Akkor a diagnosztát kérdem: mi a baj?
– Nézzük csak meg például azt, ami az önkormányzati választásokon Budapesten történt. Itt olyan anomáliák voltak, amelyekre egyértelmûen lehetett volna reagálni. Csak hogy egyet mondjak, négy hónappal a választás elõtt módosították a rendszert, úgy, hogy az egyértelmûen a kormánypártnak kedvezzen: a közgyûlés megszûnt, helyére egy polgármesterekbõl álló klub került. Ezeket nem választotta oda senki, ilyen lapot, amelyen a közgyûlés tagjaira lehetett volna szavazni, a választó a választáskor nem is kapott, egyszerûen a választók felhatalmazása nélkül összeülnek. Ami viszont azt jelenti, hogy Budapestre vonatkozóan már nem voltak szabad és tiszta, egyenlõ és arányos választójogon alapuló választások, vagyis ez a választás személyes véleményem szerint egyértelmûen alkotmányellenes volt. Kerületiek persze voltak, de maga a Fõvárosi Közgyûlés egy baráti összejövetellé vált. Ez a közgyûlés nem közgyûlés immár, nem képvisel senkit, mert nem választotta meg senki. Márpedig ha a budapesti választás nem volt legitim, akkor az egész önkormányzati választás sem az.
– Ezek szerint viszont mi mind, akik elmentünk szavazni, szintén részt vettünk ebben a csalásban.
– Igen, ez így van, én is elmentem szavazni, mert ez a véleménynyilvánítás egyetlen módja, legfeljebb elsikkad valahol. Ám valójában ez nem volt választás a szónak abban az értelmében, hogy közhatalommal ruházunk fel testületeket, hanem legfeljebb egyfajta véleménynyilvánító népszavazás, de ennek a véleménynyilvánításnak, és ezt nyomatékosan kijelentem, semmilyen választójogi jelentõsége nincs.
– Egy illegitim közgyûlés vagy akár Országgyûlés döntéseit el kell nekünk fogadnunk?
– Sokszor mondtam már, de úgy tûnik, eddig nem talált célba: a jognak egyetlen eszköze van, amivel felléphet ez ellen az alkotmányellenes helyzet ellen, melyben többek között a választási rendszer miatt is kerültünk. Az Alaptörvény C cikkének második bekezdése kimondja, hogy a közhatalom kizárólagos birtoklására való törekvés ellen fel lehet és fel is kell lépni. Törvényes eszközökkel. De azt is mindig elmondom, hogy ez a törekvésre vonatkozik, ha az befejezõdött, akkor utólag már senkin nem lehet számon kérni, hogy miért nem tartják be azokat a jogszabályokat vagy azok egyes rendelkezéseit, amelyek éppen azt garantálják, hogy a közhatalomnak ez a kizárólagos birtoklása, magyarul az önkényuralom mûködjön. Az Alaptörvény nem is teszi: csak a törekvésnél szabja feltételként a törvényes eszközökkel való fellépést, ha már megvalósult az önkényuralom, ilyen feltételnek nincs értelme.
– Befejezõdött már a törekvés, vagy lehet ezt még fokozni?
– Nem, ezt már nem lehet fokozni. Nyilván vannak állami szervek, például az Alkotmánybíróság vagy akár az Országgyûlés, mint egyfajta gyülekezet, amelyek adott esetben léphetnek ebben az ügyben, de úgy tûnik, hogy ez a C cikk második bekezdése egy forró gesztenye, amit mindenki dobál át a másiknak, és igyekszik róla hallgatni. A közélet is hallgat, ami tulajdonképpen érthetõ emberileg, hiszen ki az, aki hajlandó kimondani, hogy „gyerekek, nem kell betartani azokat a törvényeket, amelyek az önkényuralmat szolgálják, hiszen maga az Alaptörvény nyilvánítja azokat alkotmányellenesnek”? Az alkotmányellenes törvényeket pedig nem kell betartani. Ezt tudja kínálni a jog, ennél többet nem.
– És ez elég?
– Vagy legalábbis nem kevés. Lépten-nyomon azzal a problémával találkozom, hogy az emberek úgy gondolkodnak, a törvényeket, bárki is hozta õket, bizony be kell tartani. Ez az elmúlt huszonöt év vívmánya, és õrizni is kell ezt a törvénytisztelõ, jogállami mentalitást, csak azt tegyük hozzá: az alkotmányos törvényeket kell betartani. Hiszen az Alaptörvényben is azért szerepel ez a cikk, mert Magyarországnak történelmi tapasztalata van arról, hogy az önkényuralommal szemben idõnként fel kell lépni, ezért engedi meg, kifejezetten felmentést adva a betartás alól, hogy ezeket az illegitim döntéshozók által hozott alkotmányellenes törvényeket, pontosabban az önkényuralmat szolgáló passzusaikat ne kelljen betartani. Erre minden embernek alkotmányos alapja van, csak kell végre valaki, aki elég bátor ahhoz, hogy ezt felvállalja. S minthogy Magyarországon az önkényuralom már tény, épp ezért szeretném felmenteni Magyarország polgárait, és felhívni õket arra, hogy igenis, ne tartsák be azokat a törvényeket, amelyekrõl kimondható, hogy alkotmányellenesek!
– Mint például?
– Gondolok itt, mondjuk, a földbérletet szabályozó törvényekre vagy a trafikpályázatokra. Azoknak az embereknek alkotmányjogilag igazuk van, akik úgy ítélik meg, hogy ezek a földbérleti pályázatok és döntések valahol, közvetetten egy önkényuralmi rendszer állami szintre emelt, rendszerszintûen korrupt döntéseket lehetõvé tevõ törvényeibõl következnek, és beszántják az új bérlõnek a földjét.
– Más eszköz nincs, csak a törvényszegés?
– Hiszen épp az önkényuralmi rendszer logikájából következik, hogy beszorítja az emberek cselekvési lehetõségeit egy végletes helyzetbe, ami azonban – ezt ne felejtsük el – egy velejéig alkotmányellenes rendszer gyakran alkotmányellenes törvényi rendelkezéseinek megszegését jelenti. Nem általában törvényszegést, hanem az Alaptörvény felmentésén alapuló alkotmányos törvényszegést.
– Vissza lehet ebbõl térni egy normális állapotba?
– Annak az elsõ lépése kizárólag a választási rendszer megváltoztatása lehet. Ez mindennek a kulcsa, az Alaptörvénnyel, a – mint látható, az önkényuralmi politikai rendszer mûködésének is lényegi elemét képezõ – korrupcióval, a sajtószabadsággal vagy bármi mással csak utána, a demokrácia és az alkotmányosság, a jogállam helyreállítása után lehet foglalkozni.
– De hát maga a választási törvény is arra irányult, hogy ezt a hatalmat leváltani ne lehessen. S ha nem lehet leváltani, ki változtat a választási törvényen?
– Ez egy tökéletes csapdahelyzet. Az önkényuralom ugyanis mindig csapdába csalja a polgárokat, és a polgároknak kell kitalálniuk, hogy ebbõl hogyan lehet kimászni. Én nem tudom, hogy mikor jön el az a pont, amikor valaki végre felelõsségteljesen kezd gondolkodni és cselekedni, de ebben a helyzetben – különösen a „bizonyítványt magyarázva” képviselõként – dagonyázni súlyos morális felelõtlenség a nemzet és a történelem elõtt. Ezt tartósan nem lehet elviselni. Itt nap mint nap sûrûsödnek az események, nem telik el hét anélkül, hogy orbitális botrányok ne lennének. Most már be kell látni, hogy elértük azt a határt, ahol már nem lehet tovább hazugságban élni. A közéletnek ezzel szembe kell néznie. Az ellenzék torkán szorul a hurok, meg kell érteniük, hogy ezzel a locsogással nem mennek semmire. Nem a nemzeti italboltokra vonatkozó törvénytervezet hatástanulmányait kell hiányolniuk. Az a legnagyobb probléma? Nem. Egyetlen ponton kell fellépniük, egy dolgot kell követelni: új választójogot. Ezzel kell kezdeni a munkát.
– A kormány meg újabban a törvények túlburjánzását szeretné az Államreform 2-vel megfékezni.
– Ez már nem törvényalkotás, ami itt történik, hanem egy cirkusz. Azért burjánzik a jog, mert valaki fölkel reggel, eszébe jut valami, és 11 órakor már számozzák a paragrafusokat. Aztán délután már módosítani kell, mert valaki más véletlenül kimaradt a jóból, pedig be kellene, hogy férjen. Így prostituálják a jogot, és arra használják, hogy napi politikai döntéseket kõbe véshessenek. A sok törvénynek ez volt az egyik célja.
– Van másik?
– Nagyon sok mindent meg kellett változtatni ahhoz, hogy a kormány leválthatatlanságának állapota létrejöhessen. Azért egy államcsínyt megcsinálni, az jogilag egy nagyon komoly munka, e tekintetben megemelem a kalapomat a kormánypártok és szellemi holdudvaruk elõtt, mert tökéletesen zár a rendszer. Az más kérdés, hogy én ezt egy amorális boszorkánykonyhának tartom…
– Hogy tud az ország ennyi keret, korlát és törvény közé szorítva mûködni?
– Az ország most is csak úgy mûködõképes, hogy az állami beruházások 95 százalékában európai uniós pénz is van. Ez iszonyú nagy összeg, itt egy zebrát nem lehet az úttestre enélkül felfesteni. Magyarul: lélegeztetõgépen vagyunk. Azt tehát látni kell, hogy Magyarország mûködésképtelen, ha az unió, a norvégok, a svájciak nem finanszírozzák. A kérdés viszont messzire vezet: meddig hajlandóak az EU, illetve az egyes országok adófizetõi pénzelni egy olyan rendszert, amely teljes mértékben ellentmond azoknak az elveknek, értékeknek, amelyeket az unió képvisel? Hiszen Putyinnak vagy éppen korábban Hugo Cháveznek sem küldtek pénzt… Mivel lassan semmiféle értékrendbeli hasonlóság nincs köztünk és az EU országai között, elõbb-utóbb az unióban is fel fog merülni a kérdés, hogy tulajdonképpen õk miért finanszírozzák ezt az országot. Ennek pedig idehaza is komoly következményei lehetnek: ha majd nem lesz mibõl fizetni a közvilágítást vagy az építkezéseket, akkor a magyar polgárokban is másfajta kérdések merülnek majd fel az ország állapotát, mûködését illetõen.
– Vagyis csak egy kívülrõl jövõ gesztus, vagy inkább retorzió tudna idebent változást hozni?
– Ó, nem, a józan ész is tudna, de annak most nem igazán látjuk semmilyen jelét. Az unióra csak azért utaltam, mert objektíve – mint egy idõjárási fronttal – számolni kell biztos következményként azzal, hogy egyszer megelégelik azt, ami nálunk folyik. De megoldást a problémára csak belülrõl lehet találni.
– És mégis hol kell kezdeni?
– Amit nyilvánvalóan senki nem akar, az az erõszak – akkor sem, ha az erõ folytonos hangoztatása és alkalmazása már évek óta egyfajta erényként a kormányzati politika deklarált alapja. Akkor viszont le kell ülni beszélni, és el kell végre dönteni, hogy ki és milyen módon tudja képviselni azt az 56 százalékát a magyar lakosságnak, amelyik ma – még a nem tiszta választások által is kimutatott szavazata erejével – nem ért egyet azzal, amit a jelenlegi kormány képvisel, s ezért az ellenzékre voksolt, vagy éppen már el sem ment szavazni.
– Ez így elég távolinak tûnik.
– Mégis: ez a legbiztatóbb, amit jelenleg, a választásokból mérleget vonva mondani tudok.
Vörös Imre
• (1944) volt alkotmánybíró, egyetemi tanár, az MTA levelezõ tagja. 1968-ban szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1969-tõl 2014-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetben kutatóként tevékenykedett. A tudományok doktora fokozatot 1989-ben szerezte meg. 1990-ben az elsõ alkotmánybíróvá választott jogtudósok egyike volt, jelölését mindegyik párt támogatta. 1999-ig volt a testület tagja.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Leandros
- 2014. November 01. 18:00:03
#2 |
kakas
- 2014. November 01. 18:03:46
#3 |
kontroll88
- 2014. November 02. 07:27:03
#4 |
Pitkin
- 2014. November 02. 08:05:46
#5 |
postaimre
- 2014. November 02. 08:40:49
#6 |
gabesz
- 2014. November 02. 10:06:29
#7 |
Pitkin
- 2014. November 02. 10:07:38
#8 |
postaimre
- 2014. November 02. 10:34:03
#9 |
Pitkin
- 2014. November 02. 19:31:58
#10 |
tillat
- 2014. November 02. 20:17:56
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.