Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
ION CION AKCION !!! CION BÖLCSINEK 20 jegyzõlönyve !!
2O. JEGYZÕKÖNYV
Pénzügyi program. Progresszív adózás. Progresszív illeték. Államkincstár, értékpapírok és valutastagnálás. Az elszámolás módszere. Az ünnepélyes kinyilvánítás eltörlése. A tõke stagnálása. Valutaügy. Aranyszabvány. A munkaerõ költségének szabványa. Költségvetés. Állami kölcsönök. Egy százalékos kamat széria. Ipari részvények. A gójok uralkodói: udvaroncok és kivételezés, szabadkõmûves ügynökök.
Ma a pénzügyi programmal fogunk foglalkozni, melyet beszámolóm végére hagytam, mert ez terveink legnehezebb és döntõ része, mintegy megkoronázása azoknak. Mielõtt rátérek a részletekre, emlékezetükbe idézem, hogy már céloztam erre a kérdésre, mikor azt mondtam, hogy minden, amit teszünk, lényegileg a pénzen fordul meg.
Ha majd uralomra kerülünk, autokrata kormányunk önfenntartási okokból el fogja kerülni, hogy a néptömegeket érzékenyen megterhelje adókkal, arra való tekintettel, hogy a nép atyjának és oltalmazójának szerepét játssza. Mivel azonban az államszervezet fenntartása sokba kerül, mégiscsak elõ kell teremteni az ehhez szükséges pénzeket. Kormányunk ezért különleges óvatossággal fogja kidolgozni az igazságos adózási módszert.
Kormányunk abból a feltevésbõl fog kiindulni, hogy az államban minden a királyé (ami könnyen megvalósítható). Törvényben biztosított joga lesz bármilyen pénzösszeget bevonni, hogy szabályozza a pénzforgalmat az államban. Ebbõl következik, hogy a szükséges adópénzek legjobban progresszív vagyonadóval teremthetõk elõ. Ennek megfelelõen a vagyon bizonyos százalékarányát fogják adóként fizetni, ami senkit sem fog szorongatott helyzetbe hozni vagy tönkretenni. A gazdagoknak tudatában kell lenniük annak, hogy kötelességük feleslegük egy részét az állam rendelkezésére bocsátani, mivel az állam szavatolja vagyonuk többi részének biztonságos birtoklását és a tisztességes nyereséghez való jogot; hangsúlyozom, tisztességes nyereségrõl beszélek, a vagyon feletti ellenõrzés ugyanis véget fog vetni a törvényesség látszatával folyó rablásnak. Ennek a szociális reformnak felülrõl kell jönnie, mert az idõ megérett rá - az a rend és nyugalom elengedhetetlen záloga. A szegényekre kivetett adó magában rejti a forradalom csíráját és kárára van az államnak, amely így semmiségek után fut és közben lemarad a kövér falatokról. Ettõl teljesen eltekintve is a tókések megadóztatása csökkenti a magánkezekben lévõ vagyon növekedését, amelyekben ma azért összpontosítjuk a vagyont, hogy azzal ellensúlyozzuk a gój kormányok erejét - államvagyonukat. A tõkével százalékos arányban növekedõ adó sokkal nagyobb jövedelmet fog hozni, mint a jelenlegi fej- vagy vagyonadó, amely most csak azért hasznos számunkra, mert zavart és elégedetlenséget okoz a gójok között.
Az az erõ, amelyre a mi királyunk támaszkodni fog, a béke egyensúlyában és szavatolásában rejlik, s ennek érdekében a tõkéseknek le kell adniuk jövedelmük egy részét az államgépezet zavartalan mûködésének biztosítására. Az állami szükségleteket azoknak kell fedezniük, akik nem érzik a terhet s akiknek van elég, amibõl el lehet venni. Az ilyen intézkedések arra vezetnek majd, hogy vége szakad a szegény ember gyûlöletének a gazdaggal szemben; azt az állam szükséges pénzügyi támaszának, a béke és jólét fenntartójának fogja tekinteni, mert látni fogja, hogy az ezek megvalósításához szükséges pénzt a gazdagok fizetik.
Nehogy a mûvelt osztályok adófizetõi túlságosan aggódjanak az új adók miatt, teljes számadást fognak kapni adópénzeik rendeltetésérõl, kivéve azokat az összegeket, amelyek az uralkodó és a közigazgatás szükségleteinek fedezésére szolgálnak.
Az uralkodónak nem lesz külön magánvagyona, hiszen az államban minden az õ családi öröksége; ha nem így lenne, az egyik ellentmondana a másiknak: az a tény, hogy magántulajdonnal rendelkezik, kizárná a köztulajdonhoz való jogát.
Az uralkodó rokonainak - kivéve örököseit, akiket az állam fog eltartani - állami tisztségeket kell viselniük vagy dolgozniuk kell ahhoz, hogy joguk legyen vagyonra; a királyi vér kiváltságának nem szabad ürügyül szolgálnia az állampénzek elherdálására. Minden vásárlás, pénzátutalás és örökség után progresszív illetéket kell majd fizetni, s errõl a nevek feltüntetésével pontos nyilvántartást fognak vezetni. Mindenki, aki valamely vagyontárgyat - akár pénzt, akár másvalamit - másra ruház át ennek az adónak lerovása nélkül, köteles lesz az adó után kamatot fizetni az illetõ összeg átruházásának pillanatától addig az idõpontig, amikor felfedezik, hogy elmulasztotta bejelenteni az ügyletet. A vagyonátruházásokról kiállított okmányokat a régi és az új tulajdonos családi és utónevének valamint állandó lakhelyének feltüntetésével hetenként be kell majd mutatni a helybeli adóhivatalban. Ez a bejelentés csak bizonyos meghatározott összegtõl felfelé lesz kötelezõ, amely meghaladja a szükségleti cikkek vételének és eladásának normális kiadásait; az ilyenek után csupán bizonyos százalékarányban megállapított illetéket kell fizetni.
Számítsák csak ki, hogy az ilyen adók hozama hányszorosan fogja meghaladni a gój államok jövedelmét!
Az államkincstárnak bizonyos tartalékalappal kell majd rendelkeznie, és mindazt, ami ezen felül befolyik, újra forgalomba kell hozni. Ezekkel a tartalékalapot meghaladó összegekkel közmunkákat fogunk végeztetni. Az ilyen, állami pénzekkel teremtett munkaalkalmak szorosan össze fogják kapcsolni a munkásosztályt az állam érdekeivel és a kormánnyal. Ugyanezekbõl a pénzekbõl bizonyos részt találmányok és különleges munkateljesítmények jutalmazására is félre fogunk tenni.
A pontosan meghatározott és nagyvonalúan kiszámított összegeken kívül egyetlen fillért sem lenne szabad visszatartani az állampénztárban, mert a pénz arra való, hogy forgalomban legyen, és minden stagnálás a pénz körforgásában zavarólag hat az államgépezet mûködésére, amely számára a pénz az olaj. Az olajadagolás megakadása megállíthatja a gépezet mûködését.
A forgalomban lévõ pénz egy részének kamatozó értékpapírokkal való helyettesítése pontosan ilyen stagnálást idézett elõ. Ennek a körülménynek következményei már eléggé észre is vehetõk. Számvevõszékeket is fogunk létesíteni s ott az uralkodó bármikor teljes áttekintést kaphat majd az állami bevételekrõl és kiadásokról, kivéve a folyó havi elszámolást, amely még nem lehet kész, és az elõzõ havit, melyet még nem hagytak jóvá.
Az egyetlen személy, akinek nem lesz érdeke megkárosítani az államot, az uralkodó, az állam tulajdonosa. Ezért az õ személyes ellenõrzése ki fogja zárni azt a lehetõséget, hogy pazarlás folytán hiányok keletkezzenek.
Hogy az uralkodónak elég ideje legyen tulajdonképpeni feladatainak ellátására, az államügyek ellenõrzésére és megfontolására, véget fogunk vetni annak, hogy az udvari etikett kedvéért reprezentálnia kelljen fogadásokon, ami oly sok felbecsülhetetlen idõt emészt fel. Ereje így nem fog többé felaprózódni köpönyegforgató kegyencek között, akik csak azért nyüzsögnek körülötte, hogy részük legyen az udvar fényében és pompájában, és csak saját érdekeiket nézik, az állam érdekeivel pedig nem törõdnek.
Gazdasági válságokat idéztünk elõ a gójok számára egyszerûen azáltal, hogy pénzt vontunk ki a forgalomból. Óriási tõkéket stagnáltattunk s vontunk el így az államoktól, úgyhogy azok kénytelenek voltak ugyanezekhez a stagnáló tõkékhez folytatólagosan kölcsönökért folyamodni. Ezek a kölcsönök kamatfizetési terheket róttak az államokra és a tõke rabszolgáivá tették õket... Az iparnak a tõkések kezében történt csoportosítása, ami által az kicsúszott a kisiparosok kezébõl, felszívta a népek életerejét s ezzel gyengítette az államokat is.
A jelenlegi pénzkibocsátás általában nem felel meg a fejenkénti szükségletnek és ezért nem elégítheti ki a munkások összes igényeit. A kibocsátott pénz mennyiségének meg kellene felelnie a lakosság növekedésének és ezért születésük napjától kezdve már a gyerekeket is számításba kell venni, mint pénzfogyasztókat. A pénzkibocsátás újjárendezése lényeges kérdés az egész világ számára. Önök tudják, hogy az aranyalap a vesztét okozta azoknak az államoknak, amelyek azt bevezették, mert nem tudta kielégíteni a pénzszükségletet, annál kevésbé, mivel kivontuk az aranyat a forgalomból, amennyire csak lehetett.
A mi uralmunk alatt a munkaerõ-költséget fogjuk bevezetni pénzalapként, amikor is egészen mindegy lesz, hogy azt papírban vagy fában számítják-e. Mi a pénzkibocsátást összhangba fogjuk hozni valamennyi alattvaló normális szükségletével, a pénzmennyiséget minden születéssel növelni és minden halálozással csökkenteni fogjuk.
A számításokat minden départmentnak (a francia közigazgatási egység), minden körzetnek külön-külön el kell végeznie.
Hogy ne legyen fennakadás az állami szükségletek fedezésére szolgáló pénzek kifizetésében, ezek összegét és kiutalásuk feltételeit az uralkodó rendeletileg fogja rögzíteni; ez véget fog vetni annak, hogy valamely minisztérium elõnyben részesítsen egy intézményt mások rovására.
A bevételi és kiadási költségvetéseket közvetlenül egymás mellett fogjuk vezetni, hogy különválasztásukkal ne lehessen õket elhomályosítani.
Azokat az újításokat, amelyeket a gójok pénzügyi intézményeiben és eljárásában tervezünk, olyan formákba fogjuk öltöztetni, hogy senkire sem fognak riasztólag hatni. Ki fogjuk hangsúlyozni, hogy az újításokra azért van szükség, mert a gójok az õ rendellenességeikkel zavaros állapotokat teremtettek a pénzügyek terén. A legfõbb rendellenesség, amint erre rá fogunk mutatni, abban áll, hogy olyan állami költségvetést irányoznak elõ, amelyet minden évben ki kell bõvíteni a következõ okból: a költségvetésbõl félévig futja, azután külön költségvetést kérnek azért, hogy helyrehozzák a dolgokat, ezt kimerítik három hónap alatt, mire pótköltségvetést kérnek, mindez kiegyenlítési költségvetéssel végzõdik. Mármost, mivel a következõ évi költségvetést az összes pótlások összegének megfelelõen irányozzák elõ, a szabályostól való eltérés akár 50 százalékot is kitesz egy év alatt, és így az évi költségvetés tíz év alatt megháromszorozódik. Az ilyen módszerek következtében, melyeket a gój államok gondatlansága megenged, államkincstáraik üresek. Ezt nyomon követi az államkölcsönök idõszaka, ez pedig végképp kikészítette és csõdbe juttatta az összes gój államot.
Önök teljesen tisztában vannak azzal, hogy a mi uralmunk alatt nem tûrhetjük majd a gazdasági kérdések ilyenfajta kezelését, mint amilyenre a gójokat rávettük.
Minden államkölcsön annak következménye, hogy az állam gyenge lábakon áll és nem ért sajátjogainak érvényesítéséhez. A kölcsönök Damoklész-kardjaként lógnak az uralkodók feje felett, akik ahelyett, hogy ideiglenes adót vetnének ki alattvalóikra, kinyújtott kézzel koldulni mennek a mi bankárainkhoz. Idegen kölcsönök olyanok, mint piócák az állam testén, amelyeket nem lehet eltávolítani, amíg maguktól le nem hullanak vagy az állam le nem rázza õket. A gój államok azonban nem rázzák le õket; továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy egyre többet szedjenek magukra, úgyhogy menthetetlenül el kell pusztulniuk, kimerülve ettõl az önkéntes vérveszteségtõl.
Tehát mi is lényegében az államkölcsön, fõleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntõke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak.
Ebbõl világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetõktõl az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktõl pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elõ az államkölcsönt megtetõzõ kamatfizetési kötelezettség nélkül.
Addig, amíg az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak, csupán arról volt szó, hogy a gójok a szegények zsebébõl a gazdagokéba rakták pénzüket, mihelyt azonban szert tettünk a megfelelõ személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket, az államok egész vagyona a mi zsebünkbe folyt és a gójok alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk.
Az uralkodó gój királyoknak az államügyek vezetésében tanúsított felületessége, a miniszterek megvesztegethetõsége, valamint más vezetõ személyiségek hozzá nem értése a pénzügyekhez - mindez a mi kincstáraink adósaivá tette országaikat akkora összegek erejéig, hogy teljesen lehetetlen azokat visszafizetni. Ezt azonban nem értük el súlyos erõfeszítések és pénzáldozatok nélkül.
Mi nem fogjuk megengedni a pénz stagnálását és ezért a kamatozó állami értékpapírokat is meg fogjuk szüntetni egy egyszázalékos széria kivételével. Így aztán kamatfizetés sem lesz többé piócák számára, melyek kiszívják az állam egész erejét. Kamatozó értékpapírok kibocsátására kizárólag az ipari vállalatoknak lesz joguk, melyeknek nem okoz majd nehézséget kamatot fizetni nyereségükbõl. Ezzel szemben az állam nem hûl hasznot a kölcsönvett pénzbõl, mint ezek a társaságok, mert hiszen az állam azért vesz kölcsön pénzt, hogy azt elköltse, és nem azért, hogy üzleteket kössön belõle. Nálunk a kormány is vesz majd ipari értékpapírokat. Ily módon nem lesz többé kamatfizetõ kölcsönügyletekbõl kifolyólag, hanem át fog változni haszonért dolgozó pénzkölcsönzõvé. Ez az intézkedés meg fogja szüntetni a pénz stagnálását, az élõsdi nyerészkedést és henyélést, ami mind hasznos volt számunkra, amíg a gójok voltak uralmon, de nem kívánatos a mi uralmunk alatt.
Milyen világosan jut kifejezésre a gójok tisztán állati értelmének fejletlen gondolkozási képessége abban a tényben, hogy kölcsönöket vettek fel nálunk kamatra és sohasem gondolták meg, hogy ugyanezt a pénzt, sõt még annak kamatait is csak elõ kell majd teremteniük saját államuk zsebébõl ahhoz, hogy kifizethessenek minket. Mi lett volna egyszerûbb, mint hogy saját népüktõl vegyék el azt a pénzt, amelyre szükségük volt?
De éppen ez bizonyítja fölényes elménk géniuszát, hogy az államkölcsönök ügyét olyan színben tudtuk feltüntetni elõttük, hogy azokat még elõnyösnek is tartották maguk számára.
Azok a költségelõirányzatok, amelyeket annak idején a magunk uralma alatt be fogunk vezetni, a gój államokkal folytatott kísérleteink során szerzett évszázados tapasztalatokon fognak alapulni, világosak és határozottak lesznek s az elsõ pillantásra mindenki számára nyilvánvalóvá fogják tenni az újításainkban rejlõ elõnyöket. Véget fognak vetni azoknak a visszaéléseknek, melyeknek a gójok feletti uralmunkat köszönhetjük, de amelyeket nem engedhetünk meg a mi királyságunkban.
Úgy fogjuk felépíteni elszámolási rendszerünket, hogy sem az uralkodó, sem a legjelentéktelenebb köztisztviselõ nem fogja tudni észrevétlenül elvonni rendeltetésétõl akár a legkisebb összeget is, sem pedig más célra fordítani, mint amelyre a költségelõirányzat szánta.
Határozott költségelõirányzat nélkül pedig nem lehet kormányozni. Meg nem határozott cél követése - még hozzá ugyancsak meg nem határozott segélyforrásokkal - hõsöket és félisteneket is romlásba dönt.
A gój uralkodók, akiknek valamikor tanácsokat adtunk s akiket reprezentatív fogadásokkal, az udvari etikettbõl adódó kötelezettségekkel és különféle szórakozásokkal eltérítettünk az államügyekkel való foglalkozástól, csupán kulisszák voltak uralmunk számára. Az uralkodókat az ügyek vitelében helyettesítõ favorit udvaroncok által beterjesztett jelentéseket a mi ügynökeink fogalmazták meg helyettük, s ezek az elõterjesztések mindig kielégítették a rövidlátó lelkeket azzal, hogy a jövõre vonatkozólag megtakarításokat és a helyzet javulását helyezték kilátásba... Megtakarítások? Mibõl? Új adókból? - kérdezhették volna azok, akik elolvasták beszámolóinkat és elõirányzatainkat. De nem kérdezték...
Önök tudják, mire vezetett a gójoknak ez a gondatlansága, a pénzügyi zûrzavarnak milyen fokára jutottak, népeik csodálatra méltó ipara ellenére.
Pénzügyi program. Progresszív adózás. Progresszív illeték. Államkincstár, értékpapírok és valutastagnálás. Az elszámolás módszere. Az ünnepélyes kinyilvánítás eltörlése. A tõke stagnálása. Valutaügy. Aranyszabvány. A munkaerõ költségének szabványa. Költségvetés. Állami kölcsönök. Egy százalékos kamat széria. Ipari részvények. A gójok uralkodói: udvaroncok és kivételezés, szabadkõmûves ügynökök.
Ma a pénzügyi programmal fogunk foglalkozni, melyet beszámolóm végére hagytam, mert ez terveink legnehezebb és döntõ része, mintegy megkoronázása azoknak. Mielõtt rátérek a részletekre, emlékezetükbe idézem, hogy már céloztam erre a kérdésre, mikor azt mondtam, hogy minden, amit teszünk, lényegileg a pénzen fordul meg.
Ha majd uralomra kerülünk, autokrata kormányunk önfenntartási okokból el fogja kerülni, hogy a néptömegeket érzékenyen megterhelje adókkal, arra való tekintettel, hogy a nép atyjának és oltalmazójának szerepét játssza. Mivel azonban az államszervezet fenntartása sokba kerül, mégiscsak elõ kell teremteni az ehhez szükséges pénzeket. Kormányunk ezért különleges óvatossággal fogja kidolgozni az igazságos adózási módszert.
Kormányunk abból a feltevésbõl fog kiindulni, hogy az államban minden a királyé (ami könnyen megvalósítható). Törvényben biztosított joga lesz bármilyen pénzösszeget bevonni, hogy szabályozza a pénzforgalmat az államban. Ebbõl következik, hogy a szükséges adópénzek legjobban progresszív vagyonadóval teremthetõk elõ. Ennek megfelelõen a vagyon bizonyos százalékarányát fogják adóként fizetni, ami senkit sem fog szorongatott helyzetbe hozni vagy tönkretenni. A gazdagoknak tudatában kell lenniük annak, hogy kötelességük feleslegük egy részét az állam rendelkezésére bocsátani, mivel az állam szavatolja vagyonuk többi részének biztonságos birtoklását és a tisztességes nyereséghez való jogot; hangsúlyozom, tisztességes nyereségrõl beszélek, a vagyon feletti ellenõrzés ugyanis véget fog vetni a törvényesség látszatával folyó rablásnak. Ennek a szociális reformnak felülrõl kell jönnie, mert az idõ megérett rá - az a rend és nyugalom elengedhetetlen záloga. A szegényekre kivetett adó magában rejti a forradalom csíráját és kárára van az államnak, amely így semmiségek után fut és közben lemarad a kövér falatokról. Ettõl teljesen eltekintve is a tókések megadóztatása csökkenti a magánkezekben lévõ vagyon növekedését, amelyekben ma azért összpontosítjuk a vagyont, hogy azzal ellensúlyozzuk a gój kormányok erejét - államvagyonukat. A tõkével százalékos arányban növekedõ adó sokkal nagyobb jövedelmet fog hozni, mint a jelenlegi fej- vagy vagyonadó, amely most csak azért hasznos számunkra, mert zavart és elégedetlenséget okoz a gójok között.
Az az erõ, amelyre a mi királyunk támaszkodni fog, a béke egyensúlyában és szavatolásában rejlik, s ennek érdekében a tõkéseknek le kell adniuk jövedelmük egy részét az államgépezet zavartalan mûködésének biztosítására. Az állami szükségleteket azoknak kell fedezniük, akik nem érzik a terhet s akiknek van elég, amibõl el lehet venni. Az ilyen intézkedések arra vezetnek majd, hogy vége szakad a szegény ember gyûlöletének a gazdaggal szemben; azt az állam szükséges pénzügyi támaszának, a béke és jólét fenntartójának fogja tekinteni, mert látni fogja, hogy az ezek megvalósításához szükséges pénzt a gazdagok fizetik.
Nehogy a mûvelt osztályok adófizetõi túlságosan aggódjanak az új adók miatt, teljes számadást fognak kapni adópénzeik rendeltetésérõl, kivéve azokat az összegeket, amelyek az uralkodó és a közigazgatás szükségleteinek fedezésére szolgálnak.
Az uralkodónak nem lesz külön magánvagyona, hiszen az államban minden az õ családi öröksége; ha nem így lenne, az egyik ellentmondana a másiknak: az a tény, hogy magántulajdonnal rendelkezik, kizárná a köztulajdonhoz való jogát.
Az uralkodó rokonainak - kivéve örököseit, akiket az állam fog eltartani - állami tisztségeket kell viselniük vagy dolgozniuk kell ahhoz, hogy joguk legyen vagyonra; a királyi vér kiváltságának nem szabad ürügyül szolgálnia az állampénzek elherdálására. Minden vásárlás, pénzátutalás és örökség után progresszív illetéket kell majd fizetni, s errõl a nevek feltüntetésével pontos nyilvántartást fognak vezetni. Mindenki, aki valamely vagyontárgyat - akár pénzt, akár másvalamit - másra ruház át ennek az adónak lerovása nélkül, köteles lesz az adó után kamatot fizetni az illetõ összeg átruházásának pillanatától addig az idõpontig, amikor felfedezik, hogy elmulasztotta bejelenteni az ügyletet. A vagyonátruházásokról kiállított okmányokat a régi és az új tulajdonos családi és utónevének valamint állandó lakhelyének feltüntetésével hetenként be kell majd mutatni a helybeli adóhivatalban. Ez a bejelentés csak bizonyos meghatározott összegtõl felfelé lesz kötelezõ, amely meghaladja a szükségleti cikkek vételének és eladásának normális kiadásait; az ilyenek után csupán bizonyos százalékarányban megállapított illetéket kell fizetni.
Számítsák csak ki, hogy az ilyen adók hozama hányszorosan fogja meghaladni a gój államok jövedelmét!
Az államkincstárnak bizonyos tartalékalappal kell majd rendelkeznie, és mindazt, ami ezen felül befolyik, újra forgalomba kell hozni. Ezekkel a tartalékalapot meghaladó összegekkel közmunkákat fogunk végeztetni. Az ilyen, állami pénzekkel teremtett munkaalkalmak szorosan össze fogják kapcsolni a munkásosztályt az állam érdekeivel és a kormánnyal. Ugyanezekbõl a pénzekbõl bizonyos részt találmányok és különleges munkateljesítmények jutalmazására is félre fogunk tenni.
A pontosan meghatározott és nagyvonalúan kiszámított összegeken kívül egyetlen fillért sem lenne szabad visszatartani az állampénztárban, mert a pénz arra való, hogy forgalomban legyen, és minden stagnálás a pénz körforgásában zavarólag hat az államgépezet mûködésére, amely számára a pénz az olaj. Az olajadagolás megakadása megállíthatja a gépezet mûködését.
A forgalomban lévõ pénz egy részének kamatozó értékpapírokkal való helyettesítése pontosan ilyen stagnálást idézett elõ. Ennek a körülménynek következményei már eléggé észre is vehetõk. Számvevõszékeket is fogunk létesíteni s ott az uralkodó bármikor teljes áttekintést kaphat majd az állami bevételekrõl és kiadásokról, kivéve a folyó havi elszámolást, amely még nem lehet kész, és az elõzõ havit, melyet még nem hagytak jóvá.
Az egyetlen személy, akinek nem lesz érdeke megkárosítani az államot, az uralkodó, az állam tulajdonosa. Ezért az õ személyes ellenõrzése ki fogja zárni azt a lehetõséget, hogy pazarlás folytán hiányok keletkezzenek.
Hogy az uralkodónak elég ideje legyen tulajdonképpeni feladatainak ellátására, az államügyek ellenõrzésére és megfontolására, véget fogunk vetni annak, hogy az udvari etikett kedvéért reprezentálnia kelljen fogadásokon, ami oly sok felbecsülhetetlen idõt emészt fel. Ereje így nem fog többé felaprózódni köpönyegforgató kegyencek között, akik csak azért nyüzsögnek körülötte, hogy részük legyen az udvar fényében és pompájában, és csak saját érdekeiket nézik, az állam érdekeivel pedig nem törõdnek.
Gazdasági válságokat idéztünk elõ a gójok számára egyszerûen azáltal, hogy pénzt vontunk ki a forgalomból. Óriási tõkéket stagnáltattunk s vontunk el így az államoktól, úgyhogy azok kénytelenek voltak ugyanezekhez a stagnáló tõkékhez folytatólagosan kölcsönökért folyamodni. Ezek a kölcsönök kamatfizetési terheket róttak az államokra és a tõke rabszolgáivá tették õket... Az iparnak a tõkések kezében történt csoportosítása, ami által az kicsúszott a kisiparosok kezébõl, felszívta a népek életerejét s ezzel gyengítette az államokat is.
A jelenlegi pénzkibocsátás általában nem felel meg a fejenkénti szükségletnek és ezért nem elégítheti ki a munkások összes igényeit. A kibocsátott pénz mennyiségének meg kellene felelnie a lakosság növekedésének és ezért születésük napjától kezdve már a gyerekeket is számításba kell venni, mint pénzfogyasztókat. A pénzkibocsátás újjárendezése lényeges kérdés az egész világ számára. Önök tudják, hogy az aranyalap a vesztét okozta azoknak az államoknak, amelyek azt bevezették, mert nem tudta kielégíteni a pénzszükségletet, annál kevésbé, mivel kivontuk az aranyat a forgalomból, amennyire csak lehetett.
A mi uralmunk alatt a munkaerõ-költséget fogjuk bevezetni pénzalapként, amikor is egészen mindegy lesz, hogy azt papírban vagy fában számítják-e. Mi a pénzkibocsátást összhangba fogjuk hozni valamennyi alattvaló normális szükségletével, a pénzmennyiséget minden születéssel növelni és minden halálozással csökkenteni fogjuk.
A számításokat minden départmentnak (a francia közigazgatási egység), minden körzetnek külön-külön el kell végeznie.
Hogy ne legyen fennakadás az állami szükségletek fedezésére szolgáló pénzek kifizetésében, ezek összegét és kiutalásuk feltételeit az uralkodó rendeletileg fogja rögzíteni; ez véget fog vetni annak, hogy valamely minisztérium elõnyben részesítsen egy intézményt mások rovására.
A bevételi és kiadási költségvetéseket közvetlenül egymás mellett fogjuk vezetni, hogy különválasztásukkal ne lehessen õket elhomályosítani.
Azokat az újításokat, amelyeket a gójok pénzügyi intézményeiben és eljárásában tervezünk, olyan formákba fogjuk öltöztetni, hogy senkire sem fognak riasztólag hatni. Ki fogjuk hangsúlyozni, hogy az újításokra azért van szükség, mert a gójok az õ rendellenességeikkel zavaros állapotokat teremtettek a pénzügyek terén. A legfõbb rendellenesség, amint erre rá fogunk mutatni, abban áll, hogy olyan állami költségvetést irányoznak elõ, amelyet minden évben ki kell bõvíteni a következõ okból: a költségvetésbõl félévig futja, azután külön költségvetést kérnek azért, hogy helyrehozzák a dolgokat, ezt kimerítik három hónap alatt, mire pótköltségvetést kérnek, mindez kiegyenlítési költségvetéssel végzõdik. Mármost, mivel a következõ évi költségvetést az összes pótlások összegének megfelelõen irányozzák elõ, a szabályostól való eltérés akár 50 százalékot is kitesz egy év alatt, és így az évi költségvetés tíz év alatt megháromszorozódik. Az ilyen módszerek következtében, melyeket a gój államok gondatlansága megenged, államkincstáraik üresek. Ezt nyomon követi az államkölcsönök idõszaka, ez pedig végképp kikészítette és csõdbe juttatta az összes gój államot.
Önök teljesen tisztában vannak azzal, hogy a mi uralmunk alatt nem tûrhetjük majd a gazdasági kérdések ilyenfajta kezelését, mint amilyenre a gójokat rávettük.
Minden államkölcsön annak következménye, hogy az állam gyenge lábakon áll és nem ért sajátjogainak érvényesítéséhez. A kölcsönök Damoklész-kardjaként lógnak az uralkodók feje felett, akik ahelyett, hogy ideiglenes adót vetnének ki alattvalóikra, kinyújtott kézzel koldulni mennek a mi bankárainkhoz. Idegen kölcsönök olyanok, mint piócák az állam testén, amelyeket nem lehet eltávolítani, amíg maguktól le nem hullanak vagy az állam le nem rázza õket. A gój államok azonban nem rázzák le õket; továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy egyre többet szedjenek magukra, úgyhogy menthetetlenül el kell pusztulniuk, kimerülve ettõl az önkéntes vérveszteségtõl.
Tehát mi is lényegében az államkölcsön, fõleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntõke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak.
Ebbõl világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetõktõl az utolsó garasokat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktõl pénzt vett kölcsön ahelyett, hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elõ az államkölcsönt megtetõzõ kamatfizetési kötelezettség nélkül.
Addig, amíg az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak, csupán arról volt szó, hogy a gójok a szegények zsebébõl a gazdagokéba rakták pénzüket, mihelyt azonban szert tettünk a megfelelõ személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket, az államok egész vagyona a mi zsebünkbe folyt és a gójok alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk.
Az uralkodó gój királyoknak az államügyek vezetésében tanúsított felületessége, a miniszterek megvesztegethetõsége, valamint más vezetõ személyiségek hozzá nem értése a pénzügyekhez - mindez a mi kincstáraink adósaivá tette országaikat akkora összegek erejéig, hogy teljesen lehetetlen azokat visszafizetni. Ezt azonban nem értük el súlyos erõfeszítések és pénzáldozatok nélkül.
Mi nem fogjuk megengedni a pénz stagnálását és ezért a kamatozó állami értékpapírokat is meg fogjuk szüntetni egy egyszázalékos széria kivételével. Így aztán kamatfizetés sem lesz többé piócák számára, melyek kiszívják az állam egész erejét. Kamatozó értékpapírok kibocsátására kizárólag az ipari vállalatoknak lesz joguk, melyeknek nem okoz majd nehézséget kamatot fizetni nyereségükbõl. Ezzel szemben az állam nem hûl hasznot a kölcsönvett pénzbõl, mint ezek a társaságok, mert hiszen az állam azért vesz kölcsön pénzt, hogy azt elköltse, és nem azért, hogy üzleteket kössön belõle. Nálunk a kormány is vesz majd ipari értékpapírokat. Ily módon nem lesz többé kamatfizetõ kölcsönügyletekbõl kifolyólag, hanem át fog változni haszonért dolgozó pénzkölcsönzõvé. Ez az intézkedés meg fogja szüntetni a pénz stagnálását, az élõsdi nyerészkedést és henyélést, ami mind hasznos volt számunkra, amíg a gójok voltak uralmon, de nem kívánatos a mi uralmunk alatt.
Milyen világosan jut kifejezésre a gójok tisztán állati értelmének fejletlen gondolkozási képessége abban a tényben, hogy kölcsönöket vettek fel nálunk kamatra és sohasem gondolták meg, hogy ugyanezt a pénzt, sõt még annak kamatait is csak elõ kell majd teremteniük saját államuk zsebébõl ahhoz, hogy kifizethessenek minket. Mi lett volna egyszerûbb, mint hogy saját népüktõl vegyék el azt a pénzt, amelyre szükségük volt?
De éppen ez bizonyítja fölényes elménk géniuszát, hogy az államkölcsönök ügyét olyan színben tudtuk feltüntetni elõttük, hogy azokat még elõnyösnek is tartották maguk számára.
Azok a költségelõirányzatok, amelyeket annak idején a magunk uralma alatt be fogunk vezetni, a gój államokkal folytatott kísérleteink során szerzett évszázados tapasztalatokon fognak alapulni, világosak és határozottak lesznek s az elsõ pillantásra mindenki számára nyilvánvalóvá fogják tenni az újításainkban rejlõ elõnyöket. Véget fognak vetni azoknak a visszaéléseknek, melyeknek a gójok feletti uralmunkat köszönhetjük, de amelyeket nem engedhetünk meg a mi királyságunkban.
Úgy fogjuk felépíteni elszámolási rendszerünket, hogy sem az uralkodó, sem a legjelentéktelenebb köztisztviselõ nem fogja tudni észrevétlenül elvonni rendeltetésétõl akár a legkisebb összeget is, sem pedig más célra fordítani, mint amelyre a költségelõirányzat szánta.
Határozott költségelõirányzat nélkül pedig nem lehet kormányozni. Meg nem határozott cél követése - még hozzá ugyancsak meg nem határozott segélyforrásokkal - hõsöket és félisteneket is romlásba dönt.
A gój uralkodók, akiknek valamikor tanácsokat adtunk s akiket reprezentatív fogadásokkal, az udvari etikettbõl adódó kötelezettségekkel és különféle szórakozásokkal eltérítettünk az államügyekkel való foglalkozástól, csupán kulisszák voltak uralmunk számára. Az uralkodókat az ügyek vitelében helyettesítõ favorit udvaroncok által beterjesztett jelentéseket a mi ügynökeink fogalmazták meg helyettük, s ezek az elõterjesztések mindig kielégítették a rövidlátó lelkeket azzal, hogy a jövõre vonatkozólag megtakarításokat és a helyzet javulását helyezték kilátásba... Megtakarítások? Mibõl? Új adókból? - kérdezhették volna azok, akik elolvasták beszámolóinkat és elõirányzatainkat. De nem kérdezték...
Önök tudják, mire vezetett a gójoknak ez a gondatlansága, a pénzügyi zûrzavarnak milyen fokára jutottak, népeik csodálatra méltó ipara ellenére.
Hozzaszolasok
#1 |
BUZOGANY
- 2015. January 19. 11:18:18
#2 |
palinemszaz
- 2015. January 19. 18:51:42
#3 |
palinemszaz
- 2015. January 19. 19:14:28
#4 |
Detonator
- 2015. January 19. 19:19:00
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.