Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
A Jobbik a következõ választások nagy esélyese
Zsidósegg-csere a fej helyén. Persze a látszat ez esetben is csalhat. A szimatom meg nem. Az orosz zsidókkal jól szt értenek majd héberül. Kész csatatér a magyar politikai mezõ, és a következõ években várhatóan csak még inkább az lesz. S ekkor jön majd el a politikai hullák között óvatosan lépkedve Vona Gábor a maga fehér lován. Zsolt Péter, a Méltányosság Politikaelemzõ Központ kutatási igazgatója a Jobbik elõretörésérõl.
A Jobbik második erõvé válását korábban nem látta elõre az elemzõk serege, az értelmiségiek, a média. Így a nyilvánosságban nem is lehetett érzékelni menetelésüket, noha a közvélemény-kutatások többé-kevésbé pontosan jeleztek. Ma is hasonló a helyzet, ma viszont kormányzati tényezõként nem számol velük jóformán senki, miközben minden esélyük megvan arra, hogy a következõ kormányt õk alakítsák.
A következõ választások nagy esélyese a Jobbik! Ezt a poharat a rendszerváltás óta nem ürítettük még egyedül ki.
Az úri magyar demokratáktól a posztkommunistákon keresztül a fiatal demokratákig - kikbõl „centrális erõtér” lett - már mindent kipróbáltunk. Ugyan miért hagynánk ki a szélsõ jobbról jövõket, mikor még az osztrákok (Haider), a szlovákok, a horvátok, és a lengyelek se tudtak ellenállni?
A Jobbik tagjai vidéken szorgalmasan dolgoznak, és immár nem csak kereszteket akarnak állítani, vagy másként provokálni a liberálisokat, hanem sok helyütt ahol az LMP nincs is, õk a helyi korrupcióellenes élharcosok. Vona Gábor mostani megszólalásait-beszédeit már aszerint alakítja, hogy miként érheti el az ideológiailag a radikalizmussal nem szimpatizáló többséget.
Ha ez így van, legalább három kérdésre érdemes már elõzetesen is idõt szánni.
Az egyik, hogy mégis melyek azok a körülmények, amik kedvezõek a számukra, a másik, hogy végül is, ha valóban kormányt alakíthatnak, milyen körülmények közé kerülnek? S végül talán az sem mellékes, hogy e körülmények közt mit tesznek majd? – Nos, ezek a kérdések, noha õrült izgalmasak, túl sok bennük a bizonytalanság, mint ahogy abban is, hogy valóban õk alakítják-e majd a következõ kormányt. Egy tudományos elemzés rengeteg szcenáriót dolgozna ki, „ha így, akkor úgy” logika szerint.
A kedvezõ - azaz a Jobbik számára kedvezõ – körülmények felsorolása elõtt meg kéne említeni a kedvezõtleneket, de ilyesmi jószerivel nincs is. Negatív oldalon van azért, hogy a társadalom nem vár Jobbik gyõzelmet, így nem indul be az a mechanizmus, hogy a gyõzteshez akar csatlakozni a tanácstalan. Vonatszerelvény-hatás, önmagát beteljesítõ jóslat tehát valóban nem segíti õket, ezért voltaképp nem is jó kifejezés a „menetel”- ami pedig a militarista vonzódásoknak megfelelne -, sokkal inkább oson és surran, azon a bizonyos hátsó ajtón.
Fotó: Neményi Márton
A „cuki” kampányaikat, a békülékeny, békét teremtõ ígéreteket persze sokan nevetségesnek és hiteltelennek tartják: „majd pont õk fognak békét teremteni”- mondják magukban. Nem hiszik, hogy pont a demokráciáról lemondó, rendpárti és tekintélyuralmi szimbólumokhoz és ízlésvilághoz vonzódó mag fog békét teremteni a megosztott Magyarországon. Van, akinek kifejezetten unszimpatikus a mostani viselkedésük, és sokkal jobban el tudná fogadni õket, ha nem akarnának másnak látszani, mint amik. Ez a nézõpont azonban meg sem jelenik a nyilvánosságban, inkább csak az élesen elutasító, mely elutasítaná a fenti „a Jobbik addig volt a helyén, ameddig nem voltak cukik” nézõpontot is, ha – mint említettük – egyáltalán volna ilyen. A hangos elutasítókon kívül a Jobbikot nem kívánók körében a karját széttáró tehetetlenek látszanak még. Ezek a tehetetlenek gyakran felvesznek egy olyan szemüveget, melyen a Jobbik nem is látszik.
Pedig a Jobbik nem csak hogy látszik a magyar ugaron, hanem tündököl, és mindenki, aki nem veszi fel a szemellenzõt látja a pártot, és látja a szimpatizánsokat is.
A velük szimpatizálók például egyáltalán nem nevezhetõk náciknak, hiszen a fajilag alacsonyabb rendûnek kikiáltottakat nem akarják lágerekben elgázosítani. Maga a Jobbik címkézése is lassan visszafelé sül el. Ellenben ami valóban igaz a Jobbik szimpatizánsaira, hogy semmi sem szent nekik a korábbi demokratikus játékszabályokból. Sem az egyenlõ jogok, sem az egy ember egy szavazat, sem a képviseleti demokrácia, de még horribile dictu a költözködés szabadsága sem. (Munkám során találkoztam olyan faluval, ahol a környékbõl beköltözõ cigánykérdést azzal oldanák meg, hogy az állampolgárok számára a költözködés szabadságát korlátoznák.) Minden érdekli õket, ami azt ígéri, hogy megkülönböztethetik és távol tudják tartani magukat a nyomortól, a bûnözéstõl és a számukra idegen kulturális szokásoktól. Jobban érdekli õket a tekintélyre épített rend, mind a mediáció, mert utóbbit nem ismerik, a rendetlenségbõl származó félelmektõl pedig szabadulni szeretnének.
A média távolságot tart. Nem hibáztatható érte, hiszen sok esetben nem tud mit kezdeni maga sem a felmerülõ kérdésekkel. (Ha pl. az EU-ba bevándorlókat korlátozni kell, sõt, ha az EU-n belül is lehet vitatni a vándorlást – kevesebb romániai vállalhat munkát Londonban -, akkor miért ne lehetne egy falunak megmondani ki költözhet be hozzájuk?)
Amiatt, hogy a média számos megoldhatatlannak látszó kérdést félresöpör, míg a Jobbik épp ezeket keresi, voltaképp a Jobbik körül mindent hátrébb rangsorol. A Jobbik számára ennek megvan az a pozitívuma, hogy egyrészt vádolhatja a sajtót, hogy nem kap tõlük erejét megilletõ felületet, másrészt kevesebb ideig vannak napirenden a körülöttük lévõ botrányok. Pedig megtévedt bárányból – mely más párt esetében a média miatt ráégnek a pártra -, esetükben is van elég. Gondoljunk a kémkedéssel gyanúsított EP-, az újszülött Ricardóval szembeni ellenséges, és a Schweitzer rabbi halála kapcsán ülve maradó képviselõikre. Rasszizmusuk erõsebb olyan alapvetõ emberi normáknál, melyek a gyengébbel – újszülött – szembeni gondoskodástól a halálban lévõ közös sorsunkig terjed. Ezek ellenére tûnik úgy, mintha a Jobbik volna az egyetlen párt, amelyik egységes, és amely szervezettségében minden a legnagyobb rendben van. A média zavara tehát inkább elõnyükre, mint hátrányukra szolgál.
Pozitívum még az is a számukra, hogy körbeveri egymást a baloldal, és elhasználódik a kormányzat is, melyre természetszerûleg a reflektor irányul.
Kész csatatér a magyar politikai mezõ, és a következõ években várhatóan csak még inkább az lesz. S ekkor jön majd el a politikai hullák között óvatosan lépkedve Vona Gábor a maga fehér lován. (Azt persze még a Jobbik sem találta ki mi fogja helyettesíteni a fehér lovat, de csapataik harcban állnak, és egész biztosan ezen is dolgoznak.)
Horthyt történetesen egy valódi katasztrófa valódi külsõ és belsõ háborúi után a fajvédõk juttatták hatalomra, de aztán csalatkoztak is benne, mert nem akarta a magyar faj érdekében szétverni a parlamentáris mûködést, noha alkotmányos lehetõségei meg lettek volna. Sõt, nem sokkal hatalomra kerülése után már nem járt el rendezvényeikre, és egyre kevesebbet állt szóba velük. A történelmi párhuzam mindig sántít, amit azonban a Horthy példából tanulnunk kell, az mindenképpen az, hogy sokáig a saját közegében vezérnek számítót nem fogják cserbenhagyni a hívek csak azért, mert a vezér békülékeny hangot üt meg. Ilyenkor a csapat, mely egyébként a radikális megoldások és kommunikáció híve volna, összekacsint. Azt mondják egymásnak, a cél szentesíti az eszközt. Voltaképp ez a csapat nem is tehet mást, mint hogy hûséges marad, és abban bizakodik, hogy a hatalom megszerzése után mégiscsak kedvük szerint mennek majd a dolgok. A Horthy példa, hogy egy konszolidációs szakaszban félrelökik majd õket, sõt, hogy már most ez történik. Nos, e téren meg nekik áll érdekükben a szemellenzõ.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A támogató szavazói bázis legkisebb része szélsõjobbos. Kialakulóban egy hiszékeny tábor, amelyik a konszolidációs lépéseket komolyan veszi. Létezik egy tájékozatlan szimpatizáns rész is, akik maximum csak annyit látnak, hogy a Jobbikkal szemben agresszíven viselkednek, miközben õk békés ülõ sztrájkot tartanak vagy lufikat osztogatnak, és csak kimondják azt, ami igaz. Tulajdonképp azt mondhatjuk, hogy azokban, akikben nem alakult ki valamelyik politikai csoport iránt erõs szocializációs kötõdés – márpedig a magyar választóknak ez az alulszocializáltsága a meghatározója, ezért olyan sok a vándorszavazó -, valamint akikben nincs a Jobbik ízlésvilágával szemben idegenkedés, azok mind potenciális szavazók.
Még azoknak sincs igaza, akik kételkednek, hogy pont a Jobbik tud majd békét teremteni.
Horthy aztán igazán híve volt a katonás megoldásoknak, mégis az õ kormányzósága alatt konszolidálódott a rendszer. A már békét nagyon áhító magyarság számára az õ „minden eszközzel megõrzöm a belsõ békét” üzenetei célba találtak. A király emiatt a gondolkodása miatt nem tudott visszatérni, mert Horthy bármennyire is szerette a royalistákat, tudta, hogy ez az országban békétlenséget hozna. Vona Gábor is bármennyire szereti a szélsõjobbot, opportunista módon kell majd reagálnia. Már most ezeket a lépéseit láthatjuk, mikor például egyik rasszista tagját cigány jobbikoshoz küldi megnevelõdni.
Vona Gábor és a béke? – Nos, azt gondolom, ettõl az opciótól az Orbán Viktorhoz hûséges médiamunkások épp úgy rettegnek, mint a közigazgatási elit vagy a Fideszhez és a kormányhoz közel álló gazdasági csoportok. Ennyiben már valószínûleg más a helyzet, mint a 20-as években, mert akkor Horthy sokak számára hõs volt, és közös vonatkoztatási pont, míg ma Vona nem tudja átfogni a középosztály különösképp államhoz kapcsolódó részét.
A struktúra viszont immár olyan, hogy könnyû lecserélni, eltávolítani az állami vezetõ réteget. Az állami apparátusokat most is a szakmai autonómiával szemben a gépies mûködtetés irányába csiszolják politikusaink, ezért az irányításuk a mindenkori hatalom számára is egyre könnyebbé válik. Magyary Zoltán, akire a Fidesz építi a közigazgatási filozófiáját valóban egy mechanikus gépként képzelte a közigazgatást, egy precíz és hatékony központból irányítható államhoz hû gépként. Ez a maga idejében innovatív volt, és ma is bizonyos gyorsaságot és szolgáltató-barátságot potenciálisan hordoz magában, még ha a szakmaiság versus engedelmesség, a közjó szolgálata és etikusság versus központi (pláne politikai) elvárás erõs gépházzajokat is produkál. De van egy eleme a Lázár János által fémjelzett mostani törekvéseknek, amely végképp nincs átgondolva. Abból a megközelítésbõl nem nézték meg a Navracsics által elkezdett, és most tovább alakítani szándékozott közigazgatási struktúrát - melynek legfontosabb jellemzõje, ha megvalósul, hogy nem szakágazati vezetõk, hanem zsákmányrendszer alapján kinevezett vezetõk ülnek majd -, hogy mi van, ha a vezetõi székben nem õk, hanem mondjuk a Jobbik ül?
Fotó: Neményi Márton
Talán még könnyebb ezt a problémát szemléltetni az állami televízió esetén, amely elõrébb tart az új modell kiépítésében, mint a különféle szakigazgatás. Ha nem közszolgálati akar lenni a médium, hanem állami, és ha vezetõit a kormány jelöli ki, ahol a szakmai szempontok megjelenése véletlen, akkor ugyan mi akadályozná meg pl. Vona Gábort, hogy ne a saját kedvére mûködõ propagandaként használja, mikor hivatalát elfoglalja? Azonnal kirúgja a mostani vezetõket – hiszen sem munkajogi, sem közszolgálati értékek nem állhatnak ellen, sem pedig szolidaritás és tüntetés nem várható. Elég csak a vezetõket lecserélni, a beosztottak már tudni fogják, hogy nem a hírérték, hanem a propagandaérték alapján kell szelektálniuk. Nagyon érdekes azonban, hogy lehet akármilyen erõs és rossz a nyomás (mert ne vonjuk kétségbe, hogy lehet felülrõl pozitív is egy nyomás), mindig elkezdõdik egy belsõ újrafejlõdés. Létezik egy kultúra, egy külsõ környezet, létezik belül a szakma, más nem állami szakmai közegek, létezik az adott területen egy tudomány stb.
Vona Gábor ezért bárkiket is helyez pozícióba, és az esetleg bármennyire is nem szakmai szempont alapján történik, az élet nem áll meg.
Vonával egyébként is csak azokat érdemes riogatni, akik most pozícióban vannak, és majd ilyen fordulat esetében elveszítenék a pozícióikat. A társadalmat riogatni a Jobbikkal nem érdemes, nem vezetne eredményre, és nem is volna korrekt. Valójában Vona Gábor Orbánnál még pontosabban is tudja majd, hogy hol van a fal, meddig lehet elmenni egy EU-s környezetben. Nincs kizárva, hogy kevesebb hibát követ majd el akár kül-, akár belpolitikában. Az azonban valószínûsíthetõ, hogy a szakmai szempontok, és az ebbõl következõ autonómiák biztosítása mélypontra kerül, hogy kihasználja és folytatja a mára elõ álló helyzetet.
A magyar társadalomnak alighanem meg kell tapasztalnia milyen egy differenciálatlan és deprofesszionalizált helyzet ahhoz, hogy újra bizalommal tekintsen a rendezetlenségre, az autonómiákra, és újra bízzon a különbözõ területek szakértõiben.
Link
A Jobbik második erõvé válását korábban nem látta elõre az elemzõk serege, az értelmiségiek, a média. Így a nyilvánosságban nem is lehetett érzékelni menetelésüket, noha a közvélemény-kutatások többé-kevésbé pontosan jeleztek. Ma is hasonló a helyzet, ma viszont kormányzati tényezõként nem számol velük jóformán senki, miközben minden esélyük megvan arra, hogy a következõ kormányt õk alakítsák.
A következõ választások nagy esélyese a Jobbik! Ezt a poharat a rendszerváltás óta nem ürítettük még egyedül ki.
Az úri magyar demokratáktól a posztkommunistákon keresztül a fiatal demokratákig - kikbõl „centrális erõtér” lett - már mindent kipróbáltunk. Ugyan miért hagynánk ki a szélsõ jobbról jövõket, mikor még az osztrákok (Haider), a szlovákok, a horvátok, és a lengyelek se tudtak ellenállni?
A Jobbik tagjai vidéken szorgalmasan dolgoznak, és immár nem csak kereszteket akarnak állítani, vagy másként provokálni a liberálisokat, hanem sok helyütt ahol az LMP nincs is, õk a helyi korrupcióellenes élharcosok. Vona Gábor mostani megszólalásait-beszédeit már aszerint alakítja, hogy miként érheti el az ideológiailag a radikalizmussal nem szimpatizáló többséget.
Ha ez így van, legalább három kérdésre érdemes már elõzetesen is idõt szánni.
Az egyik, hogy mégis melyek azok a körülmények, amik kedvezõek a számukra, a másik, hogy végül is, ha valóban kormányt alakíthatnak, milyen körülmények közé kerülnek? S végül talán az sem mellékes, hogy e körülmények közt mit tesznek majd? – Nos, ezek a kérdések, noha õrült izgalmasak, túl sok bennük a bizonytalanság, mint ahogy abban is, hogy valóban õk alakítják-e majd a következõ kormányt. Egy tudományos elemzés rengeteg szcenáriót dolgozna ki, „ha így, akkor úgy” logika szerint.
A kedvezõ - azaz a Jobbik számára kedvezõ – körülmények felsorolása elõtt meg kéne említeni a kedvezõtleneket, de ilyesmi jószerivel nincs is. Negatív oldalon van azért, hogy a társadalom nem vár Jobbik gyõzelmet, így nem indul be az a mechanizmus, hogy a gyõzteshez akar csatlakozni a tanácstalan. Vonatszerelvény-hatás, önmagát beteljesítõ jóslat tehát valóban nem segíti õket, ezért voltaképp nem is jó kifejezés a „menetel”- ami pedig a militarista vonzódásoknak megfelelne -, sokkal inkább oson és surran, azon a bizonyos hátsó ajtón.
Fotó: Neményi Márton
A „cuki” kampányaikat, a békülékeny, békét teremtõ ígéreteket persze sokan nevetségesnek és hiteltelennek tartják: „majd pont õk fognak békét teremteni”- mondják magukban. Nem hiszik, hogy pont a demokráciáról lemondó, rendpárti és tekintélyuralmi szimbólumokhoz és ízlésvilághoz vonzódó mag fog békét teremteni a megosztott Magyarországon. Van, akinek kifejezetten unszimpatikus a mostani viselkedésük, és sokkal jobban el tudná fogadni õket, ha nem akarnának másnak látszani, mint amik. Ez a nézõpont azonban meg sem jelenik a nyilvánosságban, inkább csak az élesen elutasító, mely elutasítaná a fenti „a Jobbik addig volt a helyén, ameddig nem voltak cukik” nézõpontot is, ha – mint említettük – egyáltalán volna ilyen. A hangos elutasítókon kívül a Jobbikot nem kívánók körében a karját széttáró tehetetlenek látszanak még. Ezek a tehetetlenek gyakran felvesznek egy olyan szemüveget, melyen a Jobbik nem is látszik.
Pedig a Jobbik nem csak hogy látszik a magyar ugaron, hanem tündököl, és mindenki, aki nem veszi fel a szemellenzõt látja a pártot, és látja a szimpatizánsokat is.
A velük szimpatizálók például egyáltalán nem nevezhetõk náciknak, hiszen a fajilag alacsonyabb rendûnek kikiáltottakat nem akarják lágerekben elgázosítani. Maga a Jobbik címkézése is lassan visszafelé sül el. Ellenben ami valóban igaz a Jobbik szimpatizánsaira, hogy semmi sem szent nekik a korábbi demokratikus játékszabályokból. Sem az egyenlõ jogok, sem az egy ember egy szavazat, sem a képviseleti demokrácia, de még horribile dictu a költözködés szabadsága sem. (Munkám során találkoztam olyan faluval, ahol a környékbõl beköltözõ cigánykérdést azzal oldanák meg, hogy az állampolgárok számára a költözködés szabadságát korlátoznák.) Minden érdekli õket, ami azt ígéri, hogy megkülönböztethetik és távol tudják tartani magukat a nyomortól, a bûnözéstõl és a számukra idegen kulturális szokásoktól. Jobban érdekli õket a tekintélyre épített rend, mind a mediáció, mert utóbbit nem ismerik, a rendetlenségbõl származó félelmektõl pedig szabadulni szeretnének.
A média távolságot tart. Nem hibáztatható érte, hiszen sok esetben nem tud mit kezdeni maga sem a felmerülõ kérdésekkel. (Ha pl. az EU-ba bevándorlókat korlátozni kell, sõt, ha az EU-n belül is lehet vitatni a vándorlást – kevesebb romániai vállalhat munkát Londonban -, akkor miért ne lehetne egy falunak megmondani ki költözhet be hozzájuk?)
Amiatt, hogy a média számos megoldhatatlannak látszó kérdést félresöpör, míg a Jobbik épp ezeket keresi, voltaképp a Jobbik körül mindent hátrébb rangsorol. A Jobbik számára ennek megvan az a pozitívuma, hogy egyrészt vádolhatja a sajtót, hogy nem kap tõlük erejét megilletõ felületet, másrészt kevesebb ideig vannak napirenden a körülöttük lévõ botrányok. Pedig megtévedt bárányból – mely más párt esetében a média miatt ráégnek a pártra -, esetükben is van elég. Gondoljunk a kémkedéssel gyanúsított EP-, az újszülött Ricardóval szembeni ellenséges, és a Schweitzer rabbi halála kapcsán ülve maradó képviselõikre. Rasszizmusuk erõsebb olyan alapvetõ emberi normáknál, melyek a gyengébbel – újszülött – szembeni gondoskodástól a halálban lévõ közös sorsunkig terjed. Ezek ellenére tûnik úgy, mintha a Jobbik volna az egyetlen párt, amelyik egységes, és amely szervezettségében minden a legnagyobb rendben van. A média zavara tehát inkább elõnyükre, mint hátrányukra szolgál.
Pozitívum még az is a számukra, hogy körbeveri egymást a baloldal, és elhasználódik a kormányzat is, melyre természetszerûleg a reflektor irányul.
Kész csatatér a magyar politikai mezõ, és a következõ években várhatóan csak még inkább az lesz. S ekkor jön majd el a politikai hullák között óvatosan lépkedve Vona Gábor a maga fehér lován. (Azt persze még a Jobbik sem találta ki mi fogja helyettesíteni a fehér lovat, de csapataik harcban állnak, és egész biztosan ezen is dolgoznak.)
Horthyt történetesen egy valódi katasztrófa valódi külsõ és belsõ háborúi után a fajvédõk juttatták hatalomra, de aztán csalatkoztak is benne, mert nem akarta a magyar faj érdekében szétverni a parlamentáris mûködést, noha alkotmányos lehetõségei meg lettek volna. Sõt, nem sokkal hatalomra kerülése után már nem járt el rendezvényeikre, és egyre kevesebbet állt szóba velük. A történelmi párhuzam mindig sántít, amit azonban a Horthy példából tanulnunk kell, az mindenképpen az, hogy sokáig a saját közegében vezérnek számítót nem fogják cserbenhagyni a hívek csak azért, mert a vezér békülékeny hangot üt meg. Ilyenkor a csapat, mely egyébként a radikális megoldások és kommunikáció híve volna, összekacsint. Azt mondják egymásnak, a cél szentesíti az eszközt. Voltaképp ez a csapat nem is tehet mást, mint hogy hûséges marad, és abban bizakodik, hogy a hatalom megszerzése után mégiscsak kedvük szerint mennek majd a dolgok. A Horthy példa, hogy egy konszolidációs szakaszban félrelökik majd õket, sõt, hogy már most ez történik. Nos, e téren meg nekik áll érdekükben a szemellenzõ.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A támogató szavazói bázis legkisebb része szélsõjobbos. Kialakulóban egy hiszékeny tábor, amelyik a konszolidációs lépéseket komolyan veszi. Létezik egy tájékozatlan szimpatizáns rész is, akik maximum csak annyit látnak, hogy a Jobbikkal szemben agresszíven viselkednek, miközben õk békés ülõ sztrájkot tartanak vagy lufikat osztogatnak, és csak kimondják azt, ami igaz. Tulajdonképp azt mondhatjuk, hogy azokban, akikben nem alakult ki valamelyik politikai csoport iránt erõs szocializációs kötõdés – márpedig a magyar választóknak ez az alulszocializáltsága a meghatározója, ezért olyan sok a vándorszavazó -, valamint akikben nincs a Jobbik ízlésvilágával szemben idegenkedés, azok mind potenciális szavazók.
Még azoknak sincs igaza, akik kételkednek, hogy pont a Jobbik tud majd békét teremteni.
Horthy aztán igazán híve volt a katonás megoldásoknak, mégis az õ kormányzósága alatt konszolidálódott a rendszer. A már békét nagyon áhító magyarság számára az õ „minden eszközzel megõrzöm a belsõ békét” üzenetei célba találtak. A király emiatt a gondolkodása miatt nem tudott visszatérni, mert Horthy bármennyire is szerette a royalistákat, tudta, hogy ez az országban békétlenséget hozna. Vona Gábor is bármennyire szereti a szélsõjobbot, opportunista módon kell majd reagálnia. Már most ezeket a lépéseit láthatjuk, mikor például egyik rasszista tagját cigány jobbikoshoz küldi megnevelõdni.
Vona Gábor és a béke? – Nos, azt gondolom, ettõl az opciótól az Orbán Viktorhoz hûséges médiamunkások épp úgy rettegnek, mint a közigazgatási elit vagy a Fideszhez és a kormányhoz közel álló gazdasági csoportok. Ennyiben már valószínûleg más a helyzet, mint a 20-as években, mert akkor Horthy sokak számára hõs volt, és közös vonatkoztatási pont, míg ma Vona nem tudja átfogni a középosztály különösképp államhoz kapcsolódó részét.
A struktúra viszont immár olyan, hogy könnyû lecserélni, eltávolítani az állami vezetõ réteget. Az állami apparátusokat most is a szakmai autonómiával szemben a gépies mûködtetés irányába csiszolják politikusaink, ezért az irányításuk a mindenkori hatalom számára is egyre könnyebbé válik. Magyary Zoltán, akire a Fidesz építi a közigazgatási filozófiáját valóban egy mechanikus gépként képzelte a közigazgatást, egy precíz és hatékony központból irányítható államhoz hû gépként. Ez a maga idejében innovatív volt, és ma is bizonyos gyorsaságot és szolgáltató-barátságot potenciálisan hordoz magában, még ha a szakmaiság versus engedelmesség, a közjó szolgálata és etikusság versus központi (pláne politikai) elvárás erõs gépházzajokat is produkál. De van egy eleme a Lázár János által fémjelzett mostani törekvéseknek, amely végképp nincs átgondolva. Abból a megközelítésbõl nem nézték meg a Navracsics által elkezdett, és most tovább alakítani szándékozott közigazgatási struktúrát - melynek legfontosabb jellemzõje, ha megvalósul, hogy nem szakágazati vezetõk, hanem zsákmányrendszer alapján kinevezett vezetõk ülnek majd -, hogy mi van, ha a vezetõi székben nem õk, hanem mondjuk a Jobbik ül?
Fotó: Neményi Márton
Talán még könnyebb ezt a problémát szemléltetni az állami televízió esetén, amely elõrébb tart az új modell kiépítésében, mint a különféle szakigazgatás. Ha nem közszolgálati akar lenni a médium, hanem állami, és ha vezetõit a kormány jelöli ki, ahol a szakmai szempontok megjelenése véletlen, akkor ugyan mi akadályozná meg pl. Vona Gábort, hogy ne a saját kedvére mûködõ propagandaként használja, mikor hivatalát elfoglalja? Azonnal kirúgja a mostani vezetõket – hiszen sem munkajogi, sem közszolgálati értékek nem állhatnak ellen, sem pedig szolidaritás és tüntetés nem várható. Elég csak a vezetõket lecserélni, a beosztottak már tudni fogják, hogy nem a hírérték, hanem a propagandaérték alapján kell szelektálniuk. Nagyon érdekes azonban, hogy lehet akármilyen erõs és rossz a nyomás (mert ne vonjuk kétségbe, hogy lehet felülrõl pozitív is egy nyomás), mindig elkezdõdik egy belsõ újrafejlõdés. Létezik egy kultúra, egy külsõ környezet, létezik belül a szakma, más nem állami szakmai közegek, létezik az adott területen egy tudomány stb.
Vona Gábor ezért bárkiket is helyez pozícióba, és az esetleg bármennyire is nem szakmai szempont alapján történik, az élet nem áll meg.
Vonával egyébként is csak azokat érdemes riogatni, akik most pozícióban vannak, és majd ilyen fordulat esetében elveszítenék a pozícióikat. A társadalmat riogatni a Jobbikkal nem érdemes, nem vezetne eredményre, és nem is volna korrekt. Valójában Vona Gábor Orbánnál még pontosabban is tudja majd, hogy hol van a fal, meddig lehet elmenni egy EU-s környezetben. Nincs kizárva, hogy kevesebb hibát követ majd el akár kül-, akár belpolitikában. Az azonban valószínûsíthetõ, hogy a szakmai szempontok, és az ebbõl következõ autonómiák biztosítása mélypontra kerül, hogy kihasználja és folytatja a mára elõ álló helyzetet.
A magyar társadalomnak alighanem meg kell tapasztalnia milyen egy differenciálatlan és deprofesszionalizált helyzet ahhoz, hogy újra bizalommal tekintsen a rendezetlenségre, az autonómiákra, és újra bízzon a különbözõ területek szakértõiben.
Link
Hozzaszolasok
#1 |
Kedvesi
- 2015. February 15. 17:58:01
#2 |
mindannyiunknak
- 2015. February 16. 06:00:35
#3 |
Detonator
- 2015. February 16. 07:41:26
#4 |
Kedvesi
- 2015. February 16. 10:09:50
#5 |
Gutai Zub
- 2015. February 16. 14:45:34
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.