Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
MÓRICZ JÁNOS KUTATÁSAI ( részlet)
Móricz többször követelte, hogy Spanyolország tegye nyilvánossá azokat a magyar õstörténeti kutatási adatokat, amelyeket a legtitkosabb levéltáraiban õriz, mert a nem közlés, a tétlen hallgatás a történelem meghamisításának tényét erõsíti meg...
...avagy „nincs titok, ami napfényre ne jõne...”
H. Györgyné (1977)
Móricz János kutatásainak ismertetése, összefoglalás a A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15 000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kõszerszámokat találtak olyan õslényekkel együtt, amelyek már több mint 40 000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették. Móricz János, magyar testvérünk, akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul (!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tõlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él. Móricz felfedezéseit senki nem tudta cáfolni, ellenben a spanyolok részérõl, politikai és gazdasági okokból súlyos támadásoknak volt kitéve. Felfedezései igen nagy horderejûek. Annyi bizonyos, hogy a sok évezredes sötétségbe burkolt õstörténetbõl, a magyarság õsi múltja fényesen fog felragyogni, a világ összes népe elõtt. Az 1900-as évek elején a tankönyvekbõl, napi sajtóból, szakkönyvekbõl köztudomású volt, hogy az Amazonas õserdeiben olyan fehér indián törzsek élnek, amelyeket még alig tudtak megközelíteni, így ez a vidék sok meglepetéssel kecsegtette a kutatókat. Íme itt a meglepetések egy szelete. Az 1920-as évekbentöbb híradás is érkezett, hogy a Dél-és Közép-Amerikában dolgozó magyar mérnökök és munkások, a helyi indián munkásokkal magyarul beszélgetnek .
A II. világháború után az itt letelepedett magyar emigránsok egy része ezt komolyan véve, alaposabban utánajárt a dolognak. Ezek egyike volt Móricz János, aki a 60-as években Ecuadorban kezdett kutatni. Itt három indián törzs, a Cahari, a Mochica és a Puruha tagjaival magyarul beszélt. Ezen felbuzdulva régészeti és levéltári kutatásokat végzett, s többek között 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet gyûjtött össze. Kutatásai eredményeként az egyik argentin egyetem történelmi tanácsosnak nevezte ki. Elsõsorban Ecuadorban kutatott, aminek a fõvárosa Quito. A város a nevét a régi Quito birodalomról kapta. Ez eredetileg Kitus-nak hangzott. (Kit=Két, Us=Õs, tehát a Két Õs Birodalma). Itt a Kitus birodalomban, a Csendes-óceán partján, az ötezer méternél is magasabb Kordillerák (Andok) hegyei között, az Amazonas medencéjéhez tartozó, õserdõkkel borított lapályok titokzatos és mesebeli tájain laknak azok az indián törzsek, amelyek közül néhányan ma is beszélik õsmagyar nyelvünket.
Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott õsnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erõszakos nyelvcserét hajtottak végre.
A még magyarul beszélõ törzsek - köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több õsi forrása szkítákat, szaka-ként nevezi meg. A szerk.) - pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=õs, cu=kõ, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk. Mutatóba néhány, magyarral megegyezõ név: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb. Zuay tartomány egyik õsrégi helysége: Pest.
A régi Kitus birodalom területén halomsírok (kurgánok) találhatók, bennük trepanált (lékelt) koponyák.
A régészeti leletek között fokosokat találunk, és a magyar koronázási jogar és országalma hasonmását.
Móricz szerint is: ez a kettõs keresztet hordozó aranyalma, tulajdonképpen a földgolyót jelképezi. Dél-Amerikában, de fõleg Ecuadorban nagy lelkesedéssel fogadták e felfedezéseket. Valósággal ünnepelték, mivel a lakosságban, a spanyol hódítók erõszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit. A hivatalos körök leellenõrizték Móricz nyelvészeti és régészeti adatait, s azokat megbízhatónak találták.
Elhatározták, hogy ebbõl egy hatalmas nemzetközi "ügyet" csinálnak, sürgetve az amerikai földrész történelmének reverzióját.
A tervek szerint az ENSZ-hez akartak fordulni. A további kutatások során, Móricz, az ecuadori õsrengetegben, az ottani indiánok segítségével felfedezett egy hatalmas barlangrendszert. A barlangok egyikében valóságos múzeumra bukkant. Aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat, kulturális emlékeket talált itt. Ezt a barlangot, Táltosok Barlangjának nevezte el. Szerinte az õslakók ide hordták össze, mintegy óvóhelyre, a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Móricz állítja, hogy az Andok hegység keresztül-kasul át van szõve barlangokkal és járatokkal. Ezeken közlekedhettek az õslakosok. Az argentin elnök és az ecuadori vezérkar meg akarta õt bízni egy kutató expedíció vezetésével, anyagi, technikai eszközöket ajánlva neki. Ez azonban csak terv maradt.
Idõközben a nagy befolyású mormon egyház vezetõi is bekapcsolódtak az ügybe. Ez az egyház roppant vagyonnal rendelkezik, aktív terjeszkedési programmal lép fel az amerikai államokban.
Az egyház vezetõi elmondták, hogy minden olyan kutatást támogatnak, amely az emberiség és a vallás eredetének tisztázását segíti elõ.
„Önzetlen” támogatást helyeztek kilátásba, csak azt kérték, hogy az aranylemezek tartalmát õk fejthessék meg. Ezután 1967. szeptember 7-én, Móricz János egy nagy sajtókonferencián, a lapok, rádió és televízió riportereinek ismertette eredményeit.
A több órán át tartó konferencia rendkívül lelkes hangulatú volt. Úgy látszott, hogy egy világraszóló szenzáció indul útjára, de ehelyett néma csend és mellõzés követte a konferenciát. Egyetlen hír sem jelent meg róla. Ellenben a mormon egyház fõemberei továbbra sem hagyták békén Móriczot, folyamatosan unszolva, hogy árulja el nekik a barlang helyét. Az agresszív viselkedésbõl kiderült, hogy nem egy hívõ egyházról van szó, hanem egy világhatalomra törõ szervezet áll mögöttük. Kincskeresés és egyéb célok ösztönzik õket. Móricz ekkor elhatározta, hogy a barlang titkát nem adja ki. Meggyõzõdött arról, hogy a barlangok feltárásának még nem jött el ideje, ezért elõbb az amerikai földrészre került magyar nyelvû törzsek odaérkezésének rejtélyét akarta feltárni, illetve a tényt gyakorlati módszerrel bizonyítani.
1970. május 28-án az ecuadori óceánpartról vízre szállt, a Móricz elképzelései szerint készült, balsafa tutaj, rajta négy fiatalember. Móricz a partról rádió adó-vevõvel irányította õket.
A tutaj 159 nap múlva október 4-én megérkezett Ausztráliába, Sydneytõl nem messze. Itt bevontatták a nagy szenzációt keltõ világjáró balsafa tutajt (lásd: Magyar Ifjúság 1970. 50.szám). Móricz feltételezése az, hogy a magyar nyelvû törzsek nyugatról érkeztek, vízi úton Dél-Amerikába. Ezt bizonyítják különben a csendes-óceáni és kelet-ázsiai földrajzi nevek is. Vámos Tóth Bátor, Hawaii-n élõ emigrált földrajzszakos tanár a Hawaii-szigeteken 50 magyaros földrajzi nevet írt össze. A szigetvilágban pedig olyan neveket talált, mint pl. a Balaton menti Aliga, Kiliti, Lelle stb.
Térképekkel igazolta, hogy Indonéziában minden negyedik, az Indus völgyében pedig minden harmadik földrajzi név magyar. Az amerikai õslakosság hovatartozósága, ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ún. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kõládában lévõ sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvezõ régészcsoport. A C14-es vizsgálat 21 000 évben állapította meg a tekercsek korát.
Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelõtt elsüllyedt MU történetét, mûveltségét, viszonyait írják le. Az egyik munkatárs, Tony Earl, megírta az ásatások lefolyását és eredményeit a „Mu Revealed” c. könyvében. A nagy érdeklõdést kiváltó mû, ma már valószínûleg nem kapható.
1. Az elsõ hírek 1965. szeptember 12-én Ecuador legnagyobb lapja, a quitói "El Comercio" elsõ oldalán hozott rendkívüli beszámolót Móricz Jánosnak Ecuador területén végzett kutatásairól. Ebbõl a terjedelmes cikkbõl értesülünk elsõ ízben arról, hogy a spanyol hódoltságot megelõzõ idõben az ottélõ törzsek közül a Puruha-Canari és a perui Puruha- Mochica törzsek nyelve ó-magyar nyelv volt.
Móricznak J. Jijon y Caamano „El Equador Interadinoy Occidental” címû mûve alapján végzett nyelvészeti összehasonlító munkája adta ezt az elsõ rendkívüli eredményt.
1965. október 25-én a „Frankfurter Allgemeine Zeitung” közli Buenos-Airesi munkatársának beszélgetését Móriczcal, amelyben megjegyzi, hogy ez a felfedezés forradalmasítani fogja az összes eddigi õstörténeti tételeket.
1965. december 17-én Móricz Limában (Peru) kijelentette a nemzetközi sajtó képviselõi elõtt, hogy egy magyar paraszt jobb nyelvészeti munkát végezhetett volna, mint az a sok nemzetközi tekintély, aki az amerikai õsnyelveket felkutatta és osztályozta, mert a Cayapas törzs nyelve, amelyet a Chibcha nyelvek közé soroltak, éppen olyan magyar nyelv, mint a Poruha, Canari és a perui Purucha-Mochica nyelv, amely a Mochica nyelvcsoportba lett besorolva. Ezt a hírt az United Press hírszolgálati iroda röpítette fel és számtalan lap közölte.
1966. július 23-án a guyaquili „El Telegrafe” vezércikket írt, melyben leszögezi, hogy Móricz kutatásai kimutatták, hogy az ecuadori nép Európába szakadt testvérei a magyarok. Ezért - bár az ecuadori futballcsapat nem jutott Londonig a világbajnokságon - mégis képviselve van magyar testvéreinek kitûnõ csapata által. Az Európába szakadt magyar testvéreink azok, akik mint annyiszor, most is meg fogják mutatni, hogy milyen hõsi küzdelemre képesek a mi hajdani õspuhuráink, éppen ezért „elutasítjuk a kéretlen brazil képviseletet, mert minket a legtisztább és legõsibb testvéreink képviselnek a londoni világbajnokságon: a magyarok” - írja a lap.
1966. augusztus 7-én az „El Telegrafe” teljes oldalt szentel Móricz felfedezéseinek.
Ebbõl a rendkívüli interjúból arról értesülhettünk, hogy a Kara törzs, amely a róla elnevezett Kara-öbölbe (Bahia de Caracuez) a VIII. század vége felé érkezett, azonos a magyar, Királyi Szkíta Kara törzzsel, amely Indián keresztül vándorolva, majd hajózva visszatért az õshazába, a jelenlegi Ecuadorba. Kiderült a cikk folyamán az is, hogy az ecuadori õskutatás, mely a Kara törzs érkezésével, Juan de Valesco óta nagyon sokat foglalkozott, igazoltnak látja ennek a kitûnõ jezsuita történésznek, a Quitói Királyságról írott könyvét, amelyben többek között azt írja, hogy az „ó” hangot a hajdani királyság területén csak a Kara törzs megérkezése hozta magával, mert elõtte e hang helyett az „u” hangot használták. Ezért Juan de Valesco azt ajánlja, hogy be kell utazni az egész világot és megkeresni azt a népet, amelynél a z „ó” helyett még mindig az „u”-t használják, mert azok a Quitói Királyság lakóinak testvérei. (Juan de Valesco /1727-1792/: Historia del reinode Quito-Equador. 1946)
A spanyolok megérkezésekor a Kara-öböl közelében lévõ Mánta városkának a neve Jokay volt és csak a spanyolok változtatták Mántára. Ugyancsak itt tisztázza Móricz, hogy az elsõ quitói zsinat, Fray Louis Lopez de Solis püspök elnöklete alatt 1593-ban, olyan határozatokat hozott, hogy a katekizmust és a gyónási imákat le kell fordítani a püspökség területén élõ népek nyelvére, mert ezek nem használják sem az Aymara nyelvet, sem az inkák általános nyelvét, a Kechuát.
A megfelelõ fordításokat a spanyol papok elvégezték, de azokon a nyelveken, azaz tájszólásokon sohasem tanították a keresztény tanokat, mert azok a nyelvek, azaz tájszólások mind magyarok voltak.
Miután errõl a Spanyol Korona értesült, megindult a legkegyetlenebb nyelvcsere végrehajtása. Don Pedro de la Gasca spanyol hódítót a spanyol udvar megbízta, hogy részletesen számoljon be, a Habsburg uralkodónak, arról a néprõl és nyelvrõl, amelyet a spanyolok itt találtak. Ezt õ meg is tette, így tehát mind a spanyolok, mind az osztrák Ferdinánd császár tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy nem egy új földrészt, hanem a magyarság õshazáját találta meg Kolumbusz.
2. Megjelennek a hamisítók
Amikor Móricz János, 1966-ban, hogy kutatásait folytassa, visszatért Ecuadorba, arról értesült, hogy idõközben a románok, akik tudomást szereztek a magyar-ecuadori rokonság felfedezésérõl, több ecuadori tudóst és újságírót meghívtak Erdélybe, ahol hosszú hónapokon át nyaraltatták õket, persze minden költségüket megtérítve, átvállalva. Hogy miért kellett a románoknak meghívni az ecuadori Akadémia tagjait, akkor vált világossá, amikor az egyik tudós cikkében, amelyet Erdélybõl küldött - és az El Telegrafe leközölt - jelezte, hogy az erdélyi nép szokásai, népviselete stb. azonosak az ecuadori népével, vagyis itt nyilvánvaló rokonságról van szó: a román és az ecuadori nép rokonságáról.
Bár Móricznak sikerült ezt az újabb román hazugságot semlegesítenie, mégis figyelmeztetõ, hogy míg a magyarság fel sem ocsúdott az elsõ meglepetésébõl, a románok már javában dolgoztak az újabb történelemhamisításon.
3. Ébredj, magyar nép!
1966. augusztus 19-én az El Telegrafe közölte Jorge E. Blinkorn megrázó cikkét, amely „Hamupipõke az õstörténetben” címmel jelent meg. E cikkben a szerzõ megírja, hogy magukat civilizáltnak nevezõ emberek kezei által lett a hajdani ragyogó õskultúra tönkretéve, kirabolva.
Ahol hajdan a magas kultúrájú nép várai és kegyhelyei ragyogtak a Nap elsõ sugarának fényében, ott ma üszök és rom mered ránk, mint örök vádja az idõnek, amely letörölhetetlenül mutatja az ide berontó vad spanyol hordáknak, mint ennek a barbárságnak a vaktetteit. Legyen vége a sötét kornak - folytatja - és akibõl a „tudósok” a történelem Hamupipõkéjét csinálták, az a világtörténelem legnagyobb kultúrahordozó népe volt és fénye beragyogta a az egész világot. Cikkét azzal fejezi be:
Ébredj, szép alvó! Te nem vagy Hamupipõke! Ébredj és mutasd meg magad a népek elõtt olyannak, amilyen valójában vagy: ragyogó tündér, kinek fénye õsidõk óta beragyogta a világot kultúrájával! Ébredj, Ecuador történelme! Ébredj magyar nép!
1966. augusztus 26-án a quitói El Comercio közli Móricz kutatásainak újabb eredményeit. Ebbõl a cikkbõl tudjuk meg, hogy a jelenlegi Ecuador területén a világ legmagasabb tûzhányója létezett, amelynek a neve Capac-Urcu volt és az õslakosság a Hegyek Atyjának nevezte, ami jelentésben is megfelel az APA-ÚR-Kõ-nek. A spanyolok változtatták meg a nevét El Nevada del Altal-ra, ugyanúgy, mint sok más õsi magyar nevét ennek az országnak.
Ugyanitt adja meg Móricz Quito és Guayaquil neveinek jelentését. Quito régi formája KIT-US. Így hívták a legrégibb õskorba visszanyúló királyságot is. KIT-US Két õs-t jelent (Szerintem pedig a Szkíta nevet a görög „sz” elõtag nélkül. Azonban az is lehetséges, hogy a jelentés „kettõs”, ebben az esetben arra gondolhatunk, hogy a katonai és a szellemi királyság egyesített megjelenésérõl van szó. - Aranyi), azaz Quito városa még ma is híven õrzi a magyarság KÉT-õS atyjának, Góg és Magógnak (Nimród) emlékét. Eredetileg nem Guayaquil, hanem Uaya volt a jelenlegi nagy kikötõváros neve. Az „U” „Ó”-t jelent, azaz régit, míg az „AYA” = Anya. Ugyanezen jelentéssel bírnak ezek a szavak egyébként több olyan törzsnél, amelyek megtartották régi magyar nyelvüket és ma is a hajdani KÉT-õS királyság területén élnek, Ecuadorban.
Ebben a cikkben Móricz felszólítja az angolszász kutatókat, hogy mint a tiszta tudomány pártatlan mûvelõi, jól tennék, ha tisztáznák, hogy miként került a nyelvükbe és mely nép közvetítésével a KING szó, amellyel mindenkori uralkodójukat nevezik. Ez a szó ugyanis õsidõk óta létezik Amerikában ugyanazzal a fogalommal, ahol mindenkor KINGA-ként ejtették és csak a spanyolok erõszakos fordítása eredményezte az INKA vagy INGA szavakat. Ennek a cikknek óriási visszhangja volt mind a tudományos körökben, mind a nép között.
1966. szeptember 12-én a quitói El Comercio rendkívüli interjút közölt. Móricz ebben a Csaba legendát írja le és megemlékezik arról, hogy CHABU vagy CSABA visszatért Nagy-Szkítiába: Amerikába. Rámutat arra, hogy Csabát Chan-Chan-ban, Észak-Peru híres városában temették el, ahol aggkorában halt meg. Egyben tisztázza, hogy a magyar mitológiában ismert „Kán Opoz híreshajós”, azonos Thor Heyerdahl által Kon-Tiki-nek nevezett mitológiai személlyel, akit a magyar mese és mondavilág még azokból az idõkbõl õrzött meg, amikor a magyarság Kán Opoz vezetésével jajóra szállva áthajózott az Óperenciás tengeren (Csendes-óceán), hogy mint „az utolsók, akik Szkítiából jöttek”, megérkezzenek a Kárpát-medencébe.
...avagy „nincs titok, ami napfényre ne jõne...”
H. Györgyné (1977)
Móricz János kutatásainak ismertetése, összefoglalás a A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15 000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kõszerszámokat találtak olyan õslényekkel együtt, amelyek már több mint 40 000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették. Móricz János, magyar testvérünk, akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul (!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tõlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él. Móricz felfedezéseit senki nem tudta cáfolni, ellenben a spanyolok részérõl, politikai és gazdasági okokból súlyos támadásoknak volt kitéve. Felfedezései igen nagy horderejûek. Annyi bizonyos, hogy a sok évezredes sötétségbe burkolt õstörténetbõl, a magyarság õsi múltja fényesen fog felragyogni, a világ összes népe elõtt. Az 1900-as évek elején a tankönyvekbõl, napi sajtóból, szakkönyvekbõl köztudomású volt, hogy az Amazonas õserdeiben olyan fehér indián törzsek élnek, amelyeket még alig tudtak megközelíteni, így ez a vidék sok meglepetéssel kecsegtette a kutatókat. Íme itt a meglepetések egy szelete. Az 1920-as évekbentöbb híradás is érkezett, hogy a Dél-és Közép-Amerikában dolgozó magyar mérnökök és munkások, a helyi indián munkásokkal magyarul beszélgetnek .
A II. világháború után az itt letelepedett magyar emigránsok egy része ezt komolyan véve, alaposabban utánajárt a dolognak. Ezek egyike volt Móricz János, aki a 60-as években Ecuadorban kezdett kutatni. Itt három indián törzs, a Cahari, a Mochica és a Puruha tagjaival magyarul beszélt. Ezen felbuzdulva régészeti és levéltári kutatásokat végzett, s többek között 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet gyûjtött össze. Kutatásai eredményeként az egyik argentin egyetem történelmi tanácsosnak nevezte ki. Elsõsorban Ecuadorban kutatott, aminek a fõvárosa Quito. A város a nevét a régi Quito birodalomról kapta. Ez eredetileg Kitus-nak hangzott. (Kit=Két, Us=Õs, tehát a Két Õs Birodalma). Itt a Kitus birodalomban, a Csendes-óceán partján, az ötezer méternél is magasabb Kordillerák (Andok) hegyei között, az Amazonas medencéjéhez tartozó, õserdõkkel borított lapályok titokzatos és mesebeli tájain laknak azok az indián törzsek, amelyek közül néhányan ma is beszélik õsmagyar nyelvünket.
Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott õsnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erõszakos nyelvcserét hajtottak végre.
A még magyarul beszélõ törzsek - köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több õsi forrása szkítákat, szaka-ként nevezi meg. A szerk.) - pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=õs, cu=kõ, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk. Mutatóba néhány, magyarral megegyezõ név: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb. Zuay tartomány egyik õsrégi helysége: Pest.
A régi Kitus birodalom területén halomsírok (kurgánok) találhatók, bennük trepanált (lékelt) koponyák.
A régészeti leletek között fokosokat találunk, és a magyar koronázási jogar és országalma hasonmását.
Móricz szerint is: ez a kettõs keresztet hordozó aranyalma, tulajdonképpen a földgolyót jelképezi. Dél-Amerikában, de fõleg Ecuadorban nagy lelkesedéssel fogadták e felfedezéseket. Valósággal ünnepelték, mivel a lakosságban, a spanyol hódítók erõszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit. A hivatalos körök leellenõrizték Móricz nyelvészeti és régészeti adatait, s azokat megbízhatónak találták.
Elhatározták, hogy ebbõl egy hatalmas nemzetközi "ügyet" csinálnak, sürgetve az amerikai földrész történelmének reverzióját.
A tervek szerint az ENSZ-hez akartak fordulni. A további kutatások során, Móricz, az ecuadori õsrengetegben, az ottani indiánok segítségével felfedezett egy hatalmas barlangrendszert. A barlangok egyikében valóságos múzeumra bukkant. Aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat, kulturális emlékeket talált itt. Ezt a barlangot, Táltosok Barlangjának nevezte el. Szerinte az õslakók ide hordták össze, mintegy óvóhelyre, a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Móricz állítja, hogy az Andok hegység keresztül-kasul át van szõve barlangokkal és járatokkal. Ezeken közlekedhettek az õslakosok. Az argentin elnök és az ecuadori vezérkar meg akarta õt bízni egy kutató expedíció vezetésével, anyagi, technikai eszközöket ajánlva neki. Ez azonban csak terv maradt.
Idõközben a nagy befolyású mormon egyház vezetõi is bekapcsolódtak az ügybe. Ez az egyház roppant vagyonnal rendelkezik, aktív terjeszkedési programmal lép fel az amerikai államokban.
Az egyház vezetõi elmondták, hogy minden olyan kutatást támogatnak, amely az emberiség és a vallás eredetének tisztázását segíti elõ.
„Önzetlen” támogatást helyeztek kilátásba, csak azt kérték, hogy az aranylemezek tartalmát õk fejthessék meg. Ezután 1967. szeptember 7-én, Móricz János egy nagy sajtókonferencián, a lapok, rádió és televízió riportereinek ismertette eredményeit.
A több órán át tartó konferencia rendkívül lelkes hangulatú volt. Úgy látszott, hogy egy világraszóló szenzáció indul útjára, de ehelyett néma csend és mellõzés követte a konferenciát. Egyetlen hír sem jelent meg róla. Ellenben a mormon egyház fõemberei továbbra sem hagyták békén Móriczot, folyamatosan unszolva, hogy árulja el nekik a barlang helyét. Az agresszív viselkedésbõl kiderült, hogy nem egy hívõ egyházról van szó, hanem egy világhatalomra törõ szervezet áll mögöttük. Kincskeresés és egyéb célok ösztönzik õket. Móricz ekkor elhatározta, hogy a barlang titkát nem adja ki. Meggyõzõdött arról, hogy a barlangok feltárásának még nem jött el ideje, ezért elõbb az amerikai földrészre került magyar nyelvû törzsek odaérkezésének rejtélyét akarta feltárni, illetve a tényt gyakorlati módszerrel bizonyítani.
1970. május 28-án az ecuadori óceánpartról vízre szállt, a Móricz elképzelései szerint készült, balsafa tutaj, rajta négy fiatalember. Móricz a partról rádió adó-vevõvel irányította õket.
A tutaj 159 nap múlva október 4-én megérkezett Ausztráliába, Sydneytõl nem messze. Itt bevontatták a nagy szenzációt keltõ világjáró balsafa tutajt (lásd: Magyar Ifjúság 1970. 50.szám). Móricz feltételezése az, hogy a magyar nyelvû törzsek nyugatról érkeztek, vízi úton Dél-Amerikába. Ezt bizonyítják különben a csendes-óceáni és kelet-ázsiai földrajzi nevek is. Vámos Tóth Bátor, Hawaii-n élõ emigrált földrajzszakos tanár a Hawaii-szigeteken 50 magyaros földrajzi nevet írt össze. A szigetvilágban pedig olyan neveket talált, mint pl. a Balaton menti Aliga, Kiliti, Lelle stb.
Térképekkel igazolta, hogy Indonéziában minden negyedik, az Indus völgyében pedig minden harmadik földrajzi név magyar. Az amerikai õslakosság hovatartozósága, ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ún. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kõládában lévõ sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvezõ régészcsoport. A C14-es vizsgálat 21 000 évben állapította meg a tekercsek korát.
Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelõtt elsüllyedt MU történetét, mûveltségét, viszonyait írják le. Az egyik munkatárs, Tony Earl, megírta az ásatások lefolyását és eredményeit a „Mu Revealed” c. könyvében. A nagy érdeklõdést kiváltó mû, ma már valószínûleg nem kapható.
1. Az elsõ hírek 1965. szeptember 12-én Ecuador legnagyobb lapja, a quitói "El Comercio" elsõ oldalán hozott rendkívüli beszámolót Móricz Jánosnak Ecuador területén végzett kutatásairól. Ebbõl a terjedelmes cikkbõl értesülünk elsõ ízben arról, hogy a spanyol hódoltságot megelõzõ idõben az ottélõ törzsek közül a Puruha-Canari és a perui Puruha- Mochica törzsek nyelve ó-magyar nyelv volt.
Móricznak J. Jijon y Caamano „El Equador Interadinoy Occidental” címû mûve alapján végzett nyelvészeti összehasonlító munkája adta ezt az elsõ rendkívüli eredményt.
1965. október 25-én a „Frankfurter Allgemeine Zeitung” közli Buenos-Airesi munkatársának beszélgetését Móriczcal, amelyben megjegyzi, hogy ez a felfedezés forradalmasítani fogja az összes eddigi õstörténeti tételeket.
1965. december 17-én Móricz Limában (Peru) kijelentette a nemzetközi sajtó képviselõi elõtt, hogy egy magyar paraszt jobb nyelvészeti munkát végezhetett volna, mint az a sok nemzetközi tekintély, aki az amerikai õsnyelveket felkutatta és osztályozta, mert a Cayapas törzs nyelve, amelyet a Chibcha nyelvek közé soroltak, éppen olyan magyar nyelv, mint a Poruha, Canari és a perui Purucha-Mochica nyelv, amely a Mochica nyelvcsoportba lett besorolva. Ezt a hírt az United Press hírszolgálati iroda röpítette fel és számtalan lap közölte.
1966. július 23-án a guyaquili „El Telegrafe” vezércikket írt, melyben leszögezi, hogy Móricz kutatásai kimutatták, hogy az ecuadori nép Európába szakadt testvérei a magyarok. Ezért - bár az ecuadori futballcsapat nem jutott Londonig a világbajnokságon - mégis képviselve van magyar testvéreinek kitûnõ csapata által. Az Európába szakadt magyar testvéreink azok, akik mint annyiszor, most is meg fogják mutatni, hogy milyen hõsi küzdelemre képesek a mi hajdani õspuhuráink, éppen ezért „elutasítjuk a kéretlen brazil képviseletet, mert minket a legtisztább és legõsibb testvéreink képviselnek a londoni világbajnokságon: a magyarok” - írja a lap.
1966. augusztus 7-én az „El Telegrafe” teljes oldalt szentel Móricz felfedezéseinek.
Ebbõl a rendkívüli interjúból arról értesülhettünk, hogy a Kara törzs, amely a róla elnevezett Kara-öbölbe (Bahia de Caracuez) a VIII. század vége felé érkezett, azonos a magyar, Királyi Szkíta Kara törzzsel, amely Indián keresztül vándorolva, majd hajózva visszatért az õshazába, a jelenlegi Ecuadorba. Kiderült a cikk folyamán az is, hogy az ecuadori õskutatás, mely a Kara törzs érkezésével, Juan de Valesco óta nagyon sokat foglalkozott, igazoltnak látja ennek a kitûnõ jezsuita történésznek, a Quitói Királyságról írott könyvét, amelyben többek között azt írja, hogy az „ó” hangot a hajdani királyság területén csak a Kara törzs megérkezése hozta magával, mert elõtte e hang helyett az „u” hangot használták. Ezért Juan de Valesco azt ajánlja, hogy be kell utazni az egész világot és megkeresni azt a népet, amelynél a z „ó” helyett még mindig az „u”-t használják, mert azok a Quitói Királyság lakóinak testvérei. (Juan de Valesco /1727-1792/: Historia del reinode Quito-Equador. 1946)
A spanyolok megérkezésekor a Kara-öböl közelében lévõ Mánta városkának a neve Jokay volt és csak a spanyolok változtatták Mántára. Ugyancsak itt tisztázza Móricz, hogy az elsõ quitói zsinat, Fray Louis Lopez de Solis püspök elnöklete alatt 1593-ban, olyan határozatokat hozott, hogy a katekizmust és a gyónási imákat le kell fordítani a püspökség területén élõ népek nyelvére, mert ezek nem használják sem az Aymara nyelvet, sem az inkák általános nyelvét, a Kechuát.
A megfelelõ fordításokat a spanyol papok elvégezték, de azokon a nyelveken, azaz tájszólásokon sohasem tanították a keresztény tanokat, mert azok a nyelvek, azaz tájszólások mind magyarok voltak.
Miután errõl a Spanyol Korona értesült, megindult a legkegyetlenebb nyelvcsere végrehajtása. Don Pedro de la Gasca spanyol hódítót a spanyol udvar megbízta, hogy részletesen számoljon be, a Habsburg uralkodónak, arról a néprõl és nyelvrõl, amelyet a spanyolok itt találtak. Ezt õ meg is tette, így tehát mind a spanyolok, mind az osztrák Ferdinánd császár tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy nem egy új földrészt, hanem a magyarság õshazáját találta meg Kolumbusz.
2. Megjelennek a hamisítók
Amikor Móricz János, 1966-ban, hogy kutatásait folytassa, visszatért Ecuadorba, arról értesült, hogy idõközben a románok, akik tudomást szereztek a magyar-ecuadori rokonság felfedezésérõl, több ecuadori tudóst és újságírót meghívtak Erdélybe, ahol hosszú hónapokon át nyaraltatták õket, persze minden költségüket megtérítve, átvállalva. Hogy miért kellett a románoknak meghívni az ecuadori Akadémia tagjait, akkor vált világossá, amikor az egyik tudós cikkében, amelyet Erdélybõl küldött - és az El Telegrafe leközölt - jelezte, hogy az erdélyi nép szokásai, népviselete stb. azonosak az ecuadori népével, vagyis itt nyilvánvaló rokonságról van szó: a román és az ecuadori nép rokonságáról.
Bár Móricznak sikerült ezt az újabb román hazugságot semlegesítenie, mégis figyelmeztetõ, hogy míg a magyarság fel sem ocsúdott az elsõ meglepetésébõl, a románok már javában dolgoztak az újabb történelemhamisításon.
3. Ébredj, magyar nép!
1966. augusztus 19-én az El Telegrafe közölte Jorge E. Blinkorn megrázó cikkét, amely „Hamupipõke az õstörténetben” címmel jelent meg. E cikkben a szerzõ megírja, hogy magukat civilizáltnak nevezõ emberek kezei által lett a hajdani ragyogó õskultúra tönkretéve, kirabolva.
Ahol hajdan a magas kultúrájú nép várai és kegyhelyei ragyogtak a Nap elsõ sugarának fényében, ott ma üszök és rom mered ránk, mint örök vádja az idõnek, amely letörölhetetlenül mutatja az ide berontó vad spanyol hordáknak, mint ennek a barbárságnak a vaktetteit. Legyen vége a sötét kornak - folytatja - és akibõl a „tudósok” a történelem Hamupipõkéjét csinálták, az a világtörténelem legnagyobb kultúrahordozó népe volt és fénye beragyogta a az egész világot. Cikkét azzal fejezi be:
Ébredj, szép alvó! Te nem vagy Hamupipõke! Ébredj és mutasd meg magad a népek elõtt olyannak, amilyen valójában vagy: ragyogó tündér, kinek fénye õsidõk óta beragyogta a világot kultúrájával! Ébredj, Ecuador történelme! Ébredj magyar nép!
1966. augusztus 26-án a quitói El Comercio közli Móricz kutatásainak újabb eredményeit. Ebbõl a cikkbõl tudjuk meg, hogy a jelenlegi Ecuador területén a világ legmagasabb tûzhányója létezett, amelynek a neve Capac-Urcu volt és az õslakosság a Hegyek Atyjának nevezte, ami jelentésben is megfelel az APA-ÚR-Kõ-nek. A spanyolok változtatták meg a nevét El Nevada del Altal-ra, ugyanúgy, mint sok más õsi magyar nevét ennek az országnak.
Ugyanitt adja meg Móricz Quito és Guayaquil neveinek jelentését. Quito régi formája KIT-US. Így hívták a legrégibb õskorba visszanyúló királyságot is. KIT-US Két õs-t jelent (Szerintem pedig a Szkíta nevet a görög „sz” elõtag nélkül. Azonban az is lehetséges, hogy a jelentés „kettõs”, ebben az esetben arra gondolhatunk, hogy a katonai és a szellemi királyság egyesített megjelenésérõl van szó. - Aranyi), azaz Quito városa még ma is híven õrzi a magyarság KÉT-õS atyjának, Góg és Magógnak (Nimród) emlékét. Eredetileg nem Guayaquil, hanem Uaya volt a jelenlegi nagy kikötõváros neve. Az „U” „Ó”-t jelent, azaz régit, míg az „AYA” = Anya. Ugyanezen jelentéssel bírnak ezek a szavak egyébként több olyan törzsnél, amelyek megtartották régi magyar nyelvüket és ma is a hajdani KÉT-õS királyság területén élnek, Ecuadorban.
Ebben a cikkben Móricz felszólítja az angolszász kutatókat, hogy mint a tiszta tudomány pártatlan mûvelõi, jól tennék, ha tisztáznák, hogy miként került a nyelvükbe és mely nép közvetítésével a KING szó, amellyel mindenkori uralkodójukat nevezik. Ez a szó ugyanis õsidõk óta létezik Amerikában ugyanazzal a fogalommal, ahol mindenkor KINGA-ként ejtették és csak a spanyolok erõszakos fordítása eredményezte az INKA vagy INGA szavakat. Ennek a cikknek óriási visszhangja volt mind a tudományos körökben, mind a nép között.
1966. szeptember 12-én a quitói El Comercio rendkívüli interjút közölt. Móricz ebben a Csaba legendát írja le és megemlékezik arról, hogy CHABU vagy CSABA visszatért Nagy-Szkítiába: Amerikába. Rámutat arra, hogy Csabát Chan-Chan-ban, Észak-Peru híres városában temették el, ahol aggkorában halt meg. Egyben tisztázza, hogy a magyar mitológiában ismert „Kán Opoz híreshajós”, azonos Thor Heyerdahl által Kon-Tiki-nek nevezett mitológiai személlyel, akit a magyar mese és mondavilág még azokból az idõkbõl õrzött meg, amikor a magyarság Kán Opoz vezetésével jajóra szállva áthajózott az Óperenciás tengeren (Csendes-óceán), hogy mint „az utolsók, akik Szkítiából jöttek”, megérkezzenek a Kárpát-medencébe.
Hozzaszolasok
#1 |
lica
- 2015. February 25. 16:54:31
#2 |
Ionerai
- 2015. February 25. 19:31:48
#3 |
enid
- 2015. February 25. 20:04:06
#4 |
Perje
- 2015. February 26. 13:13:49
#5 |
mester
- 2015. February 26. 13:28:34
#6 |
enid
- 2015. February 26. 21:42:12
#7 |
Detonator
- 2015. February 26. 21:51:57
#8 |
GERRY
- 2015. February 26. 22:32:49
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.