Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Megvannak az õsmagyarok
Hû bammeg, micsoda meglepõdés van! Vissza kell foglalnunk az Uralt és miénk lesz az egész Szovjetúnijó! Magyarország meg a zsidaj-ciganyé! Ja, vagy nem is! Mind szkyták vagyunk, de legfõbb szkyta a zsidó-szkyta a bibliázós keresztény jahve-qvaanyjával, holokasztjával! Mi kell még ettõl több? A régészet hozhatja meg az áttörést a magyar õstörténetben: magyaros sírok keleten, megvan Etelköz, Levédia csak félreértés lehetett. Az orosz régészek a Volga - Déli-Urál térségében maradt keleti magyarok nyomait is megtalálhatták - mondja Türk Attila; a magyar õstörténet szempontjából fontos keleti kapcsolatokat újra kiépítõ régészt a legfrissebb ásatások jelentõségérõl és történelmünk újraírásáról kérdeztük.
A tudományos népszerûsítõ elõadásaimon néhányan azt hiszik, hogy az õstörténet tiltott téma, és milyen bátor vagyok, hogy ezzel foglalkozom, mert az ilyen hamar megütheti itthon a bokáját
– meséli a témával kapcsolatos népi legendákról az a magyar régész, aki felfedezéseivel újraírhatja azt, amit az elõdeink útjáról idáig tudni véltünk. Már önmagában az is bõven hírértékû lenne, hogy ezt az embert Türk Attilának hívják, aminél frappánsabb név ebben a szakmában csak az Ásató Kadosa vagy a Rovó Turán lehetne.
A nevekkel való hülye viccelõdést itt abba is hagyhatjuk (Türk Attila pechjére egyébként ugyanezen a néven publikált egy laikus õstörténetben is utazó újságíró), mert most tényleg érdekes és jelentõs dolgokról van szó. A lényeg, hogy az utóbbi években gõzerõvel újraindultak az õstörténeti kutatások, és nagyon úgy néz ki: a honfoglalást megelõzõ vándorlás eléggé máshogy zajlott, mint ahogy azt a kutatók korábban képzelték, de az egész korai magyar történelem kapott egy jelentõsebb gellert. Nemrég mi is megírtuk, hogy az Akadémián megalakult Magyar Õstörténeti Témacsoport szerint az újabb régészeti eredmények fényében kicsit minden máshogy volt. Most elmondjuk, hogyan.
Én csak a leleteknek hiszek
„Gyakorlatilag napról-napra bõvül a kelet-európai régészeti forrásanyag, az egész rendkívül perspektivikus” — kezdett bele Türk Attila, amikor arra kértük, mesélje el kicsit részletesebben is, hogyan változik mostanában a múltunk. Neki néhány éve az volt a nagy vállalása egy akadémiai ösztöndíj keretében, hogy módszeresen átnézi, mit árulnak el õseinkrõl a volt Szovjetunióban az Urál és a Kárpátok között kiásott új leletek.
2005 óta szisztematikusan végigjárta az orosz, ukrán, moldáv múzeumokat, évi két-három hónapot tölt kint, és újra kiépítette azokat a tudományos keleti kapcsolatokat, amelyek a rendszerváltás óta hibernálódtak. A szintén keleti eredetû és szintén õstörténet-fanatikus bulgárok is ezt az utat járták, nem véletlenül: az orosz régészeket még akkor is a világ legjobbjai között jegyezték, amikor a kilencvenes években idõnként természetben kapták a fizetésüket. Minden mikrorégiónak jó néhány specialistája van; a sztyeppei civilizációkról náluk gyûlt össze a legnagyobb tudás.
799
Galéria: Megvannak az õsmagyarok Fotó: Türk Attila
Jó néhány meglepõ felfedezés is van arrafelé. A meteoritról is híres Cseljabinszkban a raktárból került elõ egy 40 éve kiásott, de azóta sem publikált leletegyüttes, melyben az aranyozott, palmettás díszítésû lószerszám veretek kiemelkedõek. Szergej G. Botalov, egy nálunk is több alkalommal megfordult régész elsõ pillantásra felismerte a magyar honfoglalás kori leletekkel való hasonlóságot, rendezett egy kamara-kiállítást, amelyet aztán néhány helyi fémkeresõs kincsvadász is látott.
Hozhatunk még ilyeneket
— ejtették el mellékesen, és másnapra tényleg bevittek egy nagy doboz hasonló fémtárgyat, szerencsére a megtalálási helyüket jelzõ GPS koordinátákkal együtt. Így fedezték fel aztán a szenzációs uelgi lelõhelyet, nagyon sok „magyar-gyanús”, a honfoglalók kultúrájával közeli párhuzamot mutató lelettel.
Ez az egyik legnagyobb magyar vonatkozású felfedezés mostanában. Bár a sírok többsége még a föld alatt van, és eléggé le is vannak rabolva, egyértelmû, hogy sok itteni tárgy nagyon-nagyon hasonlít a 10. századi Kárpát-medencei sírokban találtakhoz. Mivel ráadásul nagyjából egyidõsek is velük, szintén a 9-10. századból valók,
könnyen lehetnek az Urál térségében maradt magyarok bizonyítékai is.
terkep-magyarok turk
De a magyar õstörténet számára a helyi 7–8. századi elõzmények kérdése lesz a legizgalmasabb, hogy milyen gyökerekbõl ered ez a hagyaték. Nem véletlen, hogy két éve most már rendszeresen mennek ki az ásatásokhoz kutatók és pázmányos hallgatók is; õk az Uráli Orosz-Magyar Régészeti Expedíció keretében dolgoznak a lelõhely feltárásán.
Egy lovas nomádnak ez semmi
Az igazán fura, hogy miközben ezek a távoli leletek meglepõen hasonlítanak a honfoglalás kori Kárpát-medenceiekre, hasonlóakat sokkal kisebb számban találtak a közelebbi területeken. Pedig a kutatók korábban egyértelmûen ide, a Kazár Kaganátus belsõ területeire helyezték a magyarokat. A Don-Donyec vidékén, az állítólagos levédiai szállásterületen azonban alig vannak magyaros leletek; az itteni szaltovói kultúrkörhöz a korai magyaroknak valójában nem sok közük volt. Nem is nagyon fértünk volna el errefelé: ez a vidék sûrûn be volt telepítve alánokkal.
Korábban már a nyelvészetben is felmerült, hogy Levédia valójában csak Etelköz egyik része, a kazárokkal kapcsolatban lévõ Levedi törzsfõ szállásterülete lehetett. Az önálló Levédiával együtt most az egész kazár kapcsolat jelentõsége megkérdõjelezõdött. De ha nem a kazároktól, akkor honnan van annyi (jelenleg éppen 491-re taksált) ótörök jövevényszó a magyar nyelvben, hol éltünk tartósan török népek közelében? Biztosan még nem tudhatjuk, de lehetõségek azért vannak: török nyelvû népek nagy valószínûséggel már a 6–7. századtól éltek ugyanis a Volga vidéken, és a Kárpát-medencében talált avar népességgel való együttélés révén is kerülhettek török szavak a magyar nyelvbe.
A lényeg: a magyarok elõdeinek vándorlása a Volga és a Kárpátok között legfeljebb néhány évtized alatt mehetett végbe.
„Ezek a távolságok egy lovas nomád népnek nem jelentenek különösebb megterhelést, az avarok például a mai Mongólia területérõl jöttek” — teszi hozzá Türk Attila. A régész szerint azonban továbbra sem ismerjük eléggé a történelmi hátterét ennek a gyors nyugatra költözésnek.
Napjainkig a legnagyobb õstörténeti rejtély, hogy a dél-uráli szállásterületrõl miért keltek át a magyarok a Volgán és miért költözött nyugatra egy részük?
Erre még csak történeti modell sincs, de a történelmet ismerve nehezen képzelhetõ el, hogy ez ne valamilyen katonai-politikai konfliktus hatására történt volna. Egy ukrán régész rövidesen magyarul is megjelenõ könyve szerint a magyarok egy részének az átkelésére és a Dnyeper folyó mentén való megtelepedésére a kazárok engedélyével kerülhetett sor: a Kazár Kaganátusnak a szláv törzseket az etelközi szállásokról kontrolláló magyar törzsek stratégiailag lehettek fontosak. Mindez azonban késõn, csak a 840–850-es években történt volna – amúgy az írott forrásokban is csak ekkortól tûnnek fel a magyarok elõdei a Volgától nyugatra.
Hol sírjaink domborulnak
Az újabb õstörténeti feltárások igazán nagy, és legkomolyabb bizonyítékokon nyugvó szenzációja azonban az etelközi szállásterület megtalálása és egyre pontosabb körülhatárolása. Korábban nem sok remény volt rá, hogy egy ilyen gyors és rövid vándorlás állomásai valaha meglehetnek, ehhez képest az utóbbi idõben annyi „magyar gyanús” leletet találtak Kirovograd-Krivoj Rig-Poltava-Dnyipropetroszk térségében, mint amennyi az eltérõ idõszakban, de sokkal tovább itt élõ szkítáktól és késõbb a besenyõktõl sem maradt a környéken.
330
Galéria: Megvannak az õsmagyarok Fotó: Türk Attila
E leletkör jelentõsége, hogy miközben egyértelmûen kimutatható benne a dél-uráli eredet, akár konkrét, onnan származó tárgyakban is, világosan benne vannak a honfoglalás kori anyagi mûveltség gyökerei is. Ennek épp az lehet a magyarázata, hogy viszonylag gyorsan mehettünk át a területen, így nem volt idõ jelentõs kulturális átvételekre;
talán a magyar nyelv is ugyanezért maradhatott meg.
Az etelközi, vagy ahogy a régészek nevezik, Szubbotyici-leletkörbõl mára tucatnyi lelõhelyet és száznál is több temetkezést tártak fel. Ezeket 14C keltezéssel is a 9. század második felére lehet datálni, a palmettás aranyozott ezüst díszítmények pedig egyértelmû kapcsolatban vannak a Kárpát-medencei leletanyaggal. Mindezt olyan leletek egészítik ki - bizánci selyem, szláv eredetû kerámiák - amelyekrõl a történelmi források alapján is tudjuk, hogy háború és kereskedelem révén a magyarokhoz kerülhettek. „Etelköz esetében a régészeti leletek és az írott források most meglepõen nagy összhangban vannak egymással.”
Az etelközi területekrõl aztán elég hamar megkezdõdött a Kárpát-medence feltérképezése, hiszen a karoling-morva konfliktusba a magyar hadsereg bekapcsolódott. Ma már vannak olyan régészeti adatok is, melyek szerint 895 elõtt is elõfordulnak jellegzetes, honfoglalás kori mellékletekkel eltemetett sírok a Kárpát-medencében, többnyire magányos, vagy kisebb sírszámú fegyveres férfisírokból álló temetõk. Ezek alapján egyre biztosabb, hogy a honfoglalást egy konkrét év helyett egy néhány évtizedes, kb. 860–907 közötti folyamat eredményének érdemes tekinteni.
Unokáink leborulnak
A „magyar gyanús” vagy „magyaros” jelzõt azért kell idézõjelbe tenni, mert az a régebbi régészeti felfogás, mely nagyjából zárt egységeknek tekintette az egyes népeket, melyek biliárdgolyóként gurulnak fel-alá a történelem színpadán, mára nagyon idejét múlta. Az egyes leletek etnikai azonosítása mindig problematikus, de elvi szinten is komoly kétségek merültek fel a népcsoportok és a – jellegzetes tárgyak, alkalmazott motívumok alapján azonosított – régészeti kultúrák megfeleltethetõsége körül. Valójában semmit nem lehet mondani a tárgyak egykori tulajdonosainak az identitásáról, a nyelvérõl meg még annyit sem.
Én egy tarsolylemezt tudok vizsgálni, de azt, hogy mit gondoltak magukról a magyarok elõdei, soha nem fogom tudni
– hangsúlyozza Türk Attila is. Az efféle óvatosságok jelentõségét azonban a nagyközönség nem nagyon szokta díjazni. A legtöbben egyértelmû válaszokat várnak, miközben a szakmai felvetések nemzeti identitáskérdésekkel keverednek össze.
„Fontosnak tartom, hogy a tudomány kilépjen az elefántcsonttoronyból, de az õstörténet sokaknak hit- és nem történeti kérdés , és ezt ki is használják a sarlatánok. Vitatkozni csak akkor van értelme, ha van legalább egy minimális közös alap, ha a fekete mindkettõnknek fekete, a fehér pedig fehér.”
Bár a szélesebb közvéleménynek is fontos, hogy „honnan jöttünk”, most már nem magyar belügyrõl van szó: az újabb régészeti felfedezések miatt nemzetközileg is egyre érdekesebb a magyar kérdés. Türk Attila úgy látja, hogy Kelet-Európa kora középkori történetében ma a magyarok elõdeinek kutatása az egyik legperspektivikusabb kutatási terület.
csapat
Galéria: Megvannak az õsmagyarok Fotó: Türk Attila
Miközben az Etelköz már a „miénk”, a magyarok elõdeinek történetével kapcsolatban még egy rakás megválaszolatlan õstörténeti kérdés van, és az újabb természettudományos módszerek beépülése is nagyon sok újdonságot hozhat. A stroncium izotópos vizsgálatokkal például most már azt is pontosan ki lehet mutatni a fogmaradványokból, hogy egy illetõ hol élt az élete során. Bár a nemzetközi régészetben ez a migrációkutatás fõ módszere, nálunk idáig nem volt remény az alkalmazására. Pedig a honfoglalás körüli évekbõl származó, Szeged környékén feltárt sírokban olyanok nyughatnak, akik még az Etelközben születtek – akár ezt is lehetne bizonyítani.
Türk Attila titkon abban is bízik, hogy talán egyszer sikerül majd konkrét rokoni kapcsolatot kimutatni az etelközi és kárpát-medencei sírokban lévõ maradványok között. „Óriási szerencse kell hozzá, de korábban azt se hitte volna senki, hogy sikerül megtalálnunk a magyarok nyomait az Urál és a Kárpát-medence között. És ez már megvan.”
Link
A tudományos népszerûsítõ elõadásaimon néhányan azt hiszik, hogy az õstörténet tiltott téma, és milyen bátor vagyok, hogy ezzel foglalkozom, mert az ilyen hamar megütheti itthon a bokáját
– meséli a témával kapcsolatos népi legendákról az a magyar régész, aki felfedezéseivel újraírhatja azt, amit az elõdeink útjáról idáig tudni véltünk. Már önmagában az is bõven hírértékû lenne, hogy ezt az embert Türk Attilának hívják, aminél frappánsabb név ebben a szakmában csak az Ásató Kadosa vagy a Rovó Turán lehetne.
A nevekkel való hülye viccelõdést itt abba is hagyhatjuk (Türk Attila pechjére egyébként ugyanezen a néven publikált egy laikus õstörténetben is utazó újságíró), mert most tényleg érdekes és jelentõs dolgokról van szó. A lényeg, hogy az utóbbi években gõzerõvel újraindultak az õstörténeti kutatások, és nagyon úgy néz ki: a honfoglalást megelõzõ vándorlás eléggé máshogy zajlott, mint ahogy azt a kutatók korábban képzelték, de az egész korai magyar történelem kapott egy jelentõsebb gellert. Nemrég mi is megírtuk, hogy az Akadémián megalakult Magyar Õstörténeti Témacsoport szerint az újabb régészeti eredmények fényében kicsit minden máshogy volt. Most elmondjuk, hogyan.
Én csak a leleteknek hiszek
„Gyakorlatilag napról-napra bõvül a kelet-európai régészeti forrásanyag, az egész rendkívül perspektivikus” — kezdett bele Türk Attila, amikor arra kértük, mesélje el kicsit részletesebben is, hogyan változik mostanában a múltunk. Neki néhány éve az volt a nagy vállalása egy akadémiai ösztöndíj keretében, hogy módszeresen átnézi, mit árulnak el õseinkrõl a volt Szovjetunióban az Urál és a Kárpátok között kiásott új leletek.
2005 óta szisztematikusan végigjárta az orosz, ukrán, moldáv múzeumokat, évi két-három hónapot tölt kint, és újra kiépítette azokat a tudományos keleti kapcsolatokat, amelyek a rendszerváltás óta hibernálódtak. A szintén keleti eredetû és szintén õstörténet-fanatikus bulgárok is ezt az utat járták, nem véletlenül: az orosz régészeket még akkor is a világ legjobbjai között jegyezték, amikor a kilencvenes években idõnként természetben kapták a fizetésüket. Minden mikrorégiónak jó néhány specialistája van; a sztyeppei civilizációkról náluk gyûlt össze a legnagyobb tudás.
799
Galéria: Megvannak az õsmagyarok Fotó: Türk Attila
Jó néhány meglepõ felfedezés is van arrafelé. A meteoritról is híres Cseljabinszkban a raktárból került elõ egy 40 éve kiásott, de azóta sem publikált leletegyüttes, melyben az aranyozott, palmettás díszítésû lószerszám veretek kiemelkedõek. Szergej G. Botalov, egy nálunk is több alkalommal megfordult régész elsõ pillantásra felismerte a magyar honfoglalás kori leletekkel való hasonlóságot, rendezett egy kamara-kiállítást, amelyet aztán néhány helyi fémkeresõs kincsvadász is látott.
Hozhatunk még ilyeneket
— ejtették el mellékesen, és másnapra tényleg bevittek egy nagy doboz hasonló fémtárgyat, szerencsére a megtalálási helyüket jelzõ GPS koordinátákkal együtt. Így fedezték fel aztán a szenzációs uelgi lelõhelyet, nagyon sok „magyar-gyanús”, a honfoglalók kultúrájával közeli párhuzamot mutató lelettel.
Ez az egyik legnagyobb magyar vonatkozású felfedezés mostanában. Bár a sírok többsége még a föld alatt van, és eléggé le is vannak rabolva, egyértelmû, hogy sok itteni tárgy nagyon-nagyon hasonlít a 10. századi Kárpát-medencei sírokban találtakhoz. Mivel ráadásul nagyjából egyidõsek is velük, szintén a 9-10. századból valók,
könnyen lehetnek az Urál térségében maradt magyarok bizonyítékai is.
terkep-magyarok turk
De a magyar õstörténet számára a helyi 7–8. századi elõzmények kérdése lesz a legizgalmasabb, hogy milyen gyökerekbõl ered ez a hagyaték. Nem véletlen, hogy két éve most már rendszeresen mennek ki az ásatásokhoz kutatók és pázmányos hallgatók is; õk az Uráli Orosz-Magyar Régészeti Expedíció keretében dolgoznak a lelõhely feltárásán.
Egy lovas nomádnak ez semmi
Az igazán fura, hogy miközben ezek a távoli leletek meglepõen hasonlítanak a honfoglalás kori Kárpát-medenceiekre, hasonlóakat sokkal kisebb számban találtak a közelebbi területeken. Pedig a kutatók korábban egyértelmûen ide, a Kazár Kaganátus belsõ területeire helyezték a magyarokat. A Don-Donyec vidékén, az állítólagos levédiai szállásterületen azonban alig vannak magyaros leletek; az itteni szaltovói kultúrkörhöz a korai magyaroknak valójában nem sok közük volt. Nem is nagyon fértünk volna el errefelé: ez a vidék sûrûn be volt telepítve alánokkal.
Korábban már a nyelvészetben is felmerült, hogy Levédia valójában csak Etelköz egyik része, a kazárokkal kapcsolatban lévõ Levedi törzsfõ szállásterülete lehetett. Az önálló Levédiával együtt most az egész kazár kapcsolat jelentõsége megkérdõjelezõdött. De ha nem a kazároktól, akkor honnan van annyi (jelenleg éppen 491-re taksált) ótörök jövevényszó a magyar nyelvben, hol éltünk tartósan török népek közelében? Biztosan még nem tudhatjuk, de lehetõségek azért vannak: török nyelvû népek nagy valószínûséggel már a 6–7. századtól éltek ugyanis a Volga vidéken, és a Kárpát-medencében talált avar népességgel való együttélés révén is kerülhettek török szavak a magyar nyelvbe.
A lényeg: a magyarok elõdeinek vándorlása a Volga és a Kárpátok között legfeljebb néhány évtized alatt mehetett végbe.
„Ezek a távolságok egy lovas nomád népnek nem jelentenek különösebb megterhelést, az avarok például a mai Mongólia területérõl jöttek” — teszi hozzá Türk Attila. A régész szerint azonban továbbra sem ismerjük eléggé a történelmi hátterét ennek a gyors nyugatra költözésnek.
Napjainkig a legnagyobb õstörténeti rejtély, hogy a dél-uráli szállásterületrõl miért keltek át a magyarok a Volgán és miért költözött nyugatra egy részük?
Erre még csak történeti modell sincs, de a történelmet ismerve nehezen képzelhetõ el, hogy ez ne valamilyen katonai-politikai konfliktus hatására történt volna. Egy ukrán régész rövidesen magyarul is megjelenõ könyve szerint a magyarok egy részének az átkelésére és a Dnyeper folyó mentén való megtelepedésére a kazárok engedélyével kerülhetett sor: a Kazár Kaganátusnak a szláv törzseket az etelközi szállásokról kontrolláló magyar törzsek stratégiailag lehettek fontosak. Mindez azonban késõn, csak a 840–850-es években történt volna – amúgy az írott forrásokban is csak ekkortól tûnnek fel a magyarok elõdei a Volgától nyugatra.
Hol sírjaink domborulnak
Az újabb õstörténeti feltárások igazán nagy, és legkomolyabb bizonyítékokon nyugvó szenzációja azonban az etelközi szállásterület megtalálása és egyre pontosabb körülhatárolása. Korábban nem sok remény volt rá, hogy egy ilyen gyors és rövid vándorlás állomásai valaha meglehetnek, ehhez képest az utóbbi idõben annyi „magyar gyanús” leletet találtak Kirovograd-Krivoj Rig-Poltava-Dnyipropetroszk térségében, mint amennyi az eltérõ idõszakban, de sokkal tovább itt élõ szkítáktól és késõbb a besenyõktõl sem maradt a környéken.
330
Galéria: Megvannak az õsmagyarok Fotó: Türk Attila
E leletkör jelentõsége, hogy miközben egyértelmûen kimutatható benne a dél-uráli eredet, akár konkrét, onnan származó tárgyakban is, világosan benne vannak a honfoglalás kori anyagi mûveltség gyökerei is. Ennek épp az lehet a magyarázata, hogy viszonylag gyorsan mehettünk át a területen, így nem volt idõ jelentõs kulturális átvételekre;
talán a magyar nyelv is ugyanezért maradhatott meg.
Az etelközi, vagy ahogy a régészek nevezik, Szubbotyici-leletkörbõl mára tucatnyi lelõhelyet és száznál is több temetkezést tártak fel. Ezeket 14C keltezéssel is a 9. század második felére lehet datálni, a palmettás aranyozott ezüst díszítmények pedig egyértelmû kapcsolatban vannak a Kárpát-medencei leletanyaggal. Mindezt olyan leletek egészítik ki - bizánci selyem, szláv eredetû kerámiák - amelyekrõl a történelmi források alapján is tudjuk, hogy háború és kereskedelem révén a magyarokhoz kerülhettek. „Etelköz esetében a régészeti leletek és az írott források most meglepõen nagy összhangban vannak egymással.”
Az etelközi területekrõl aztán elég hamar megkezdõdött a Kárpát-medence feltérképezése, hiszen a karoling-morva konfliktusba a magyar hadsereg bekapcsolódott. Ma már vannak olyan régészeti adatok is, melyek szerint 895 elõtt is elõfordulnak jellegzetes, honfoglalás kori mellékletekkel eltemetett sírok a Kárpát-medencében, többnyire magányos, vagy kisebb sírszámú fegyveres férfisírokból álló temetõk. Ezek alapján egyre biztosabb, hogy a honfoglalást egy konkrét év helyett egy néhány évtizedes, kb. 860–907 közötti folyamat eredményének érdemes tekinteni.
Unokáink leborulnak
A „magyar gyanús” vagy „magyaros” jelzõt azért kell idézõjelbe tenni, mert az a régebbi régészeti felfogás, mely nagyjából zárt egységeknek tekintette az egyes népeket, melyek biliárdgolyóként gurulnak fel-alá a történelem színpadán, mára nagyon idejét múlta. Az egyes leletek etnikai azonosítása mindig problematikus, de elvi szinten is komoly kétségek merültek fel a népcsoportok és a – jellegzetes tárgyak, alkalmazott motívumok alapján azonosított – régészeti kultúrák megfeleltethetõsége körül. Valójában semmit nem lehet mondani a tárgyak egykori tulajdonosainak az identitásáról, a nyelvérõl meg még annyit sem.
Én egy tarsolylemezt tudok vizsgálni, de azt, hogy mit gondoltak magukról a magyarok elõdei, soha nem fogom tudni
– hangsúlyozza Türk Attila is. Az efféle óvatosságok jelentõségét azonban a nagyközönség nem nagyon szokta díjazni. A legtöbben egyértelmû válaszokat várnak, miközben a szakmai felvetések nemzeti identitáskérdésekkel keverednek össze.
„Fontosnak tartom, hogy a tudomány kilépjen az elefántcsonttoronyból, de az õstörténet sokaknak hit- és nem történeti kérdés , és ezt ki is használják a sarlatánok. Vitatkozni csak akkor van értelme, ha van legalább egy minimális közös alap, ha a fekete mindkettõnknek fekete, a fehér pedig fehér.”
Bár a szélesebb közvéleménynek is fontos, hogy „honnan jöttünk”, most már nem magyar belügyrõl van szó: az újabb régészeti felfedezések miatt nemzetközileg is egyre érdekesebb a magyar kérdés. Türk Attila úgy látja, hogy Kelet-Európa kora középkori történetében ma a magyarok elõdeinek kutatása az egyik legperspektivikusabb kutatási terület.
csapat
Galéria: Megvannak az õsmagyarok Fotó: Türk Attila
Miközben az Etelköz már a „miénk”, a magyarok elõdeinek történetével kapcsolatban még egy rakás megválaszolatlan õstörténeti kérdés van, és az újabb természettudományos módszerek beépülése is nagyon sok újdonságot hozhat. A stroncium izotópos vizsgálatokkal például most már azt is pontosan ki lehet mutatni a fogmaradványokból, hogy egy illetõ hol élt az élete során. Bár a nemzetközi régészetben ez a migrációkutatás fõ módszere, nálunk idáig nem volt remény az alkalmazására. Pedig a honfoglalás körüli évekbõl származó, Szeged környékén feltárt sírokban olyanok nyughatnak, akik még az Etelközben születtek – akár ezt is lehetne bizonyítani.
Türk Attila titkon abban is bízik, hogy talán egyszer sikerül majd konkrét rokoni kapcsolatot kimutatni az etelközi és kárpát-medencei sírokban lévõ maradványok között. „Óriási szerencse kell hozzá, de korábban azt se hitte volna senki, hogy sikerül megtalálnunk a magyarok nyomait az Urál és a Kárpát-medence között. És ez már megvan.”
Link
Hozzaszolasok
#1 |
kakas
- 2015. March 15. 08:51:01
#2 |
kontroll88
- 2015. March 15. 11:20:12
#3 |
baktria
- 2015. March 15. 11:25:30
#4 |
ijfeszito
- 2015. March 15. 11:37:22
#5 |
BUZOGANY
- 2015. March 15. 13:25:08
#6 |
SZM
- 2015. March 15. 16:45:21
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.