Posta Imre weboldala

Navigacio

Szakmai oldal:



RSS

Hrek

Cikkek

Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét




Megrendelem!!!

Telefon:
06-30/911-85-63

A könyvrõl írták...

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

üdvözlet


A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)

.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)

Gál László: a félelem mély szintre süllyesztett bennünket!


Ilyen egy felvidéki református papi ünnepi köszöntõ. Link

Hozzaszolasok


#1 | Gutai Zub - 2015. March 19. 07:43:50
Félelem és az Úr?

"Abba az országba fogtok lakni.......én vagyok az Úr"

Ez az "Úr" nem a magyaroknak ígérte ezt, kedves László!

Talán az állandó félelem forrása is ez az Úr ?
Mert a vak hit valami állandóan büntetõ, szigorú, háborús idegen istenben, bizony elfér a Félelem mellett, sõt....

Petõfi a Magyarok Istenérõl beszélt, nem Jehováról, és nem véletlenül.......
#2 | jozsef toth - 2015. March 19. 09:40:41
Na igen!

Ezt varnam el MINDEN paptol!

Hittel, amellyel huszárok ezrei harcoltak egy szebb, egy jobb jövendõért; a hit, melyért egykor úgy érezte a tizenhárom tábornok, hogy meghalni is érdemes ezért a hazáért, a jövõért, értünk.

De ilyent sohase orokitett meg a mult,hogy a papok fegyvert fogtak volna! Az igaz ,hogy szitottak rengeteg haborut a sajat erdekukbe.

De azt NEM nemzeti erzesbol csinaltak!

Annak penz ,es hatalomvagy volt a kivalto oka!

Ez a par sor erdekes!

Kedves barátaim, testvéreim, én itt, nem megmaradni szeretnék.
((Én itt élni szeretnék.))
((( És gyarapodni.)))

EN IS!!!!

MIt jelent a ( GYARAPODAS szo )????
Anyagilag? Vagy a nepessegre gondol?

Az elnepesedes MA az eggyik legnagyobb problema!!!

Megvarom amikor a papa fegyvert osztogat a tobbi papnak ,es OK mennek elottem a HAZAERT es az igazsagat !
Mutassanak jo peldat!! Ne csak papoljanak!

Ugyse lehet nekik nagy problemajuk! Elsobbsegi joguk van menni a menyorszagba.

Elegem van ebbol a FOGJUK MEG es VIGYETEK lazittasbol!!!

Melyik mocskos haboru utan volt jobb az emberisegnek???????????

A bankosoknak es a vatikannak IGEN !

Matol fogva fogok imatkozni,hogy adjon az isten erot minden egyhazi vezetonek a peldamutatashoz FEGYVERREL a kezebe.
#3 | 1 hazafele - 2015. March 20. 20:17:18
Nem a Nemzeti Muzeum lépcsöjén mondták el.....
Csak messze volt hallhato ez a segély kiáltás.....
De jo hallani hogy szétszorva bár, de törve nem, mindhalálig magyar a magyar!
Ime:

Gál László: a félelem mély szintre süllyesztett bennünket

Írta: Felvidék.ma
Készült: 2015. március 15.

Nyomtatás
E-mail

52509
Rimaszombatban március 15-én ragyogó napsütéses idõben Petõfi Sándor köztéri szobránál gyûltek össze az emlékezõk, akikhez Gál László simonyi református lelkész fordult ünnepi szónoklattal. Az ünnepi beszédet alább teljes terjedelmében elolvashatják:


„Konduljanak meg a vészharangok! Nekem is egy kötelet kezembe! Reszketek, de nem a félelemtõl, fájdalom és düh habzik szivembe. Fájdalom, mert düledék hazámra, új viharnak közeledtét látom, és düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert nem szakad le szemünkrõl az álom."

Gál LászlóMélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Nemzettársaim!
A költõ óriás, Petõfi Sándor írta e szavakat, melyek tollával több, mint százhatvan esztendõvel vetett papírra. Mikor eljött az idõ, és megszólalt a vészharang. A magyar nemzet felemelte lehorgasztott fejét, és kimondta a szót, melyet oly régen mondtak ki. Ez a szó pedig így hangzott: „nem..."

1848. március 15-én megszólalt a vészharang, és a magyar nemzet nemet mondott az elnyomásra. A magyar nemzet nemet mondott az idegen anyanyelvre. A magyar nemzet nemet mondott az idegen kultúrára. Csakhogy Wass Albertnek nagyon igaza volt, mikor egyszer így fogalmazott: „...ahogyan mindnyájan nagyon jól tudják, nekem személy szerint is a legnagyobb ellenségem a Kossuth nóta. Mit is mond a szöveg?

Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje'. Itt a szabadságról van szó, Kossuth Lajos harcol a magyar szabadságért. Azt üzente haza, hogy elfogyott a regimentje. És mi a magyar felelet a magyar nép részérõl? 'Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.' Sajnos 500 magyarból egy megy el az elsõ üzenetre, a többi vár. Ha még egyszer azt üzeni. Sajnos a magyar történelemben Mohács óta 'még egyszerek' nem voltak, nem volt több lehetõség üzenetre. És a szabadság elveszett újra meg újra. A haza elveszett újra, meg újra. Mert vártunk. További üzenetekre.

EmlékezõkTisztelt Hölgyeim és Uraim, én ma csak két kérdést szeretnék intézni hozzátok: „Mire, és meddig?" Mire várunk még? Megvárjuk, míg a Szlovák Állam hivatalosan is bûncselekménynek nyilvánítja a kokárda viselését? Errõl még nincs szó, de lassan ott tartunk!

Ifjú diákokkal beszélgetek, vagy éppen felnõtt emberekkel, akik nem hordják a kokárdát, mert félnek. Mert félünk. Félünk kimondani szavakat. Még azt sem mondhatom már, hogy ilyenkor csak összehúzzuk a szánkat, ökölbe szorítjuk a kezünket, mert a félelem annyira elhatalmasodott rajtunk, hogy már ehhez is gyengék vagyunk. És ezzel szembe kell néznünk nemzettársaim.

MegemlékezõkA félelem olyan mély szintre süllyesztett bennünket, hogy lejjebb nem tudom, voltunk-e valaha is, mióta magyar él a Földön. Lehajtott fõvel megalázkodva és meghunyászkodva vesszük tudomásul, hogy mi, akik több mint ezer éve itt, a Kárpát-medencében magyarul álmodunk, gondolkodunk, nem lehetünk magyar állampolgárok, mert valakik, akiknek fogalmuk sincs arról, mi az hogy haza, nemzet, szülõföld, – mert hiszen minden az ölükbe hullt hirtelen és soha nem volt nekik –, megtiltják, és jogfosztottá teszik azt, akirõl ez kiderül.

Internetes közösségi oldalakon azon versengünk, hogy Tamás Ilonka néni petícióját hányan írják alá, és oly büszkék vagyunk, amikor átlépjük az ezres határt. Nem érezzük, barátaim, hogy ez mennyire kevés? Nem érezzük, hogy ennél sokkal-sokkal többet kellene tennünk? Nem érezzük, hogy ez mennyire sovány vigasz? Földet nézve, lehajtott fõvel, szívünkben tele félelemmel jövünk ki ide évrõl-évre kevesebben emlékezni, osonva, mint valami kiközösített hontalan bûnözõ, mert az ünnep, már nem ünnep, inkább egyfajta kötelezõ kör.
Koszorúznak a Csemadok nevébenPénteken délben kell megtartani az iskolákban a megemlékezéseket, mert a diákok akkor még méltóztatnak eljönni, de rágógumizva a himnusz alatt már okos telefonjukat simogatva a két méterrel mellette állóval beszélget, és megbeszélik, hogy fognak ellógni.

Kedves Barátaim, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A tizenkettedik óra letelt. Sõt, a huszonnegyedik óra is letelt. 2015. március 15. van. Megszólalt a vészharang. De vajon honnan jöhet segítség? Nyugatról nem. Nyugatról soha nem jött a magyarnak segítség, csak rontás. Nem várhatunk segítséget politikai vezetõinktõl sem, hiszen a rendszerváltozás óta eltelik lassan húsz esztendõ, de még álmodni sem merünk autonómiáról, kettõs állampolgárságról, bene¹i dekrétumok eltörlésérõl, hiszen nekik arra kell ügyelniük, hogy nehogy megbántsák, nehogy megsértsék azokat az elnyomó zsarnokokat, akik táplálják belénk a félelmet. Honnan kell akkor kezdenünk? Honnan lehetne még erõt merítenünk?

Petõfi Sándor szobraTisztelt Hölgyeim és Uraim, had mondjam el, hogy van nekünk egy elfeledett Istenünk. Ideje lenne hozzá fordulnunk. Ideje lenne hozzá visszatérnünk. Ideje lenne megszólítanunk. Mert ez az elfeledett Isten egyszer azt mondta: „...Abba az országba fogtok lakni, amelyet õseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr."

Megszólalt a vészharang. Eljött a cselekvés ideje nemzettársaim. Eljött az idõ, hogy végre kimondjuk: Magyar állampolgárságot a magyaroknak! Magyar gyermeket magyar iskolába! Nem kérünk többet az elnyomásból, nem kérünk többet a megalázásból, s nem kérünk többet az ígéretekbõl sem.

Nem akarunk mi nagy dolgokat! Mindösszesen békében élni itt, a Felvidéken, itt, Gömörországban, itt, ebben a szép Kárpát-medencében, magyarként. De hogy ez a nagy közös álmunk megvalósulhasson, hittel kell megharcolunk a mindennapi harcainkat. Azzal a hittel, mely egykor ott lángolt Petõfi Sándor, Jókai Mór és a márciusi ifjak verseiben és írásaiban, amely ott égett a várvédõ Klapka Györgyben, Görgey Artúrban, Bem tábornokban. Mely ott lobogott Tompa Mihály igehirdetéseiben.
Hittel, amellyel huszárok ezrei harcoltak egy szebb, egy jobb jövendõért; a hit, melyért egykor úgy érezte a tizenhárom tábornok, hogy meghalni is érdemes ezért a hazáért, a jövõért, értünk. Hittel, melyet sem Aradon, sem Komáromban nem tudott megölni a puskagolyó és a bitófa, mert tovább élt az utókorban, az utókor szívében. Hittel, hogy van felettünk egy gondviselõ Isten, aki nem hagyja el az övéit, ha hozzá fordulnak. Hittel, mely csak egy esetben veszhet el, mégpedig akkor, amikor mi magunk mondunk le róla.

A megemlékezés virágaiNekünk itt, dolgunk van itt testvéreim. Nekünk itt jövendõt kell építenünk. Nagy, és nemes feladat ez. És ezt szégyenkezve, meghunyászkodva, félve nem lehet végezni. Csak hittel. Akiben félelem van, abban nincsen hit. A kettõ nem fér el egymás mellett a szívben. Nincs okunk szégyenkezni. Mert a mai napon is arra emlékezünk, hogy van múltunk. De mindemellett úgy kell emlékeznünk, hogy jövõnk is van. Itt. Itt, a hová az Úr Isten magyarnak teremtett bennünket. Magyarnak lenni pedig komoly feladat és elhívás. A március 15 –i események örök idõkre szólnak, és ma is iszonyatos erõt tudnak adni mindnyájunknak. Éljünk úgy, mint akik méltók a magyar forradalom és szabadságharc hõseinek utódai névre. Fogjuk meg egymás kezét lélekben, sokkal erõsebben, sokkal bátrabban, mint eddig. És merjetek hinni. Mert a hit hegyeket mozgat. Mert aki hisz, a mögött ott fog állni a gondviselõ Isten. Ha pedig Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Tisztelt hölgyeim és uraim, magyar testvéreim, szeretném, ha ma, mikor hazatérünk otthonunkba, ne úgy emlékezzünk, hogy itt Petõfi és Tompa Mihály szobránál elhangzott egy gyújtó hangú beszéd, mely jól esett. Gondoljuk át, mit akarunk. Mert úgy hiszem, valahogy belénk ivódott egy ferde kifejezés. Ez pedig így hangzik: „magyar megmaradás".

Kedves barátaim, testvéreim, én itt, nem megmaradni szeretnék. Én itt élni szeretnék. És gyarapodni. Ma pedig, megköszönve megtisztelõ figyelmüket, azokkal a szavakkal szeretnék búcsúzni önöktõl, ahogy Széchenyi István nagypéntek estéjén, 1860-ban búcsúzott barátaitól: „Boldog feltámadást!" - mondta Rimaszombatban Gál László.

Felvidék.ma

Hozzaszolas küldése


Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés


Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték